Vous êtes ici

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Az agyhártyagyulladás ellen csak a védőoltás nyújt védelmet

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 24/04/2019 - 19:03

Az agyhártyagyulladás ellen egyedül a védőoltás nyújt hatékony védelmet – közölte a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerdán, az agyhártyagyulladás világnapján az M1 aktuális csatornán.

Póta György azt mondta, van védőoltás a betegség B- és a C-típusa ellen is, de mivel az egyik nem ad védelmet a másikra, érdemes mind a kettőt beadatni.

Az agyhártyagyulladások kétharmada a gyerekek első három és fél évében, főleg egy-másfél éves korban jelentkezik. A betegséget kiváltó meningococcus baktérium először a torokflórába kerül be, majd onnan a véráramba jut. A felnőtt szervezet már képes ezt meggátolni, de a kisgyerekek szervezete nem elég erős hozzá, ezért nagy veszélyt jelent rájuk – ismertette.

Az esetek hatoda, ha időben felismerik is, halállal végződik, a túlélők pedig nagy valószínűséggel egész életre kiható, maradandó károsodást (például járászavar, elbutulás) szenvednek – mondta Póta György.

A Gömöri Expressz a régió szépségeinek felfedezésére kínál lehetőséget

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - mer, 24/04/2019 - 19:00
Május 4-én indul a Gömöri Expressz, amellyel Kassa és Gömör nevezetességeihez lehet eljutni. Június 22-ig minden szombaton szállítja az utasokat olyan útvonalakon, amelyeken a személyvonat már nem közlekedik.

Vakon is fontos lehet a szépség

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mer, 24/04/2019 - 18:43
Nagy Andreával beszélgettünk, aki nemlátóként is vigyáz az alakjára és arra, hogy jól nézzen ki. A Húsvét a többi mellett a nagy zabálások időszaka is, mint minden ilyen jellegű ünnep. Kalács, csoki, sonka, sültek, töltött tojás – és ez a felsorolás így elég diszkrét. Ha nem fogjuk vissza magunkat, ...

Hajmeresztő szellemvideó: a férfi ágyán ült és a lepedővel játszott a furcsa lény

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - mer, 24/04/2019 - 18:40
Nem derült ki, hogy hol és mikor készült a videó, az viszont igen, hogy a feltöltője nem hiába érezte úgy, hogy valaki ül az ágya szélén...

Egészségügy: elszámolt magánszolgáltatások?

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mer, 24/04/2019 - 18:24
Lehetővé válhat, hogy a magánegészségügyi szolgáltatásokat választó biztosítottak csak a szolgáltató által megállapított ár és az egészségbiztosítási pénztár által megtérített összeg közötti különbséget fizessék ki. Ismertette a jogszabálytervezetet a mai kabinetülésen elején Viorica Dăncilă. A mini...

Elhunyt Szergej Pogorelov olimpiai bajnok kézilabdázó

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 24/04/2019 - 18:22

Elhunyt Szergej Pogorelov olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz kézilabdázó.

Az Orosz Kézilabda Szövetség honlapjának szerdai gyászjelentése a 44 éves korában elhunyt egykori kiváló balátlövő halálának okát nem közölte.

Pogorelov játszott a német, a spanyol és a francia élvonalban is, majd 2008-ban a macedón Metalurg Szkopje csapatából vonult vissza. Az orosz válogatottban csaknem kétszáz mérkőzésen lépett pályára és 446 gólt dobott. Olimpiát 2000-ben, világbajnokságot 1997-ben, Európa-bajnokságot 1996-ban nyert, és volt kontinensbajnoki, illetve világbajnoki második, és olimpiai harmadik helyezése is.

Brexit - A skót miniszterelnök szerint 2021-ig újabb függetlenségi népszavazást kell tartani

Bumm.sk (Szlovákia/Felvidék) - mer, 24/04/2019 - 18:20
A skót miniszterelnök szerint még a jelenlegi parlamenti időszakban, vagyis 2021-ig ismét népszavazást kell tartani a skót függetlenségéről, ha Skóciát akarata ellenére kiléptetik az Európai Unióból.

Torda – helyben is megszerezhető az útlevél

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mer, 24/04/2019 - 18:18
Útlevélosztály nyílt ma Tordán. A város és a környező települések lakóinak mostantól nem kell Kolozsvárra utazniuk az okmányért. A tordai útlevélosztály az Egységes Közszolgáltatási Iroda épületében nyílt, csak szerdánként működik, reggel fél tíztől délután fél háromig. monitorulcj...

Több mint 110 ezren regisztráltak Ferenc pápa csíksomlyói miséjére

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 24/04/2019 - 18:02

Több mint 110 ezer zarándok regisztrált Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjére, nagy részük Romániából érkezik, de Magyarországról és a Kárpát-medence más országaiból is jönnek majd vendégek – közölték szerdán a szervezők.

A gyulafehérvári érsekség által a pápalátogatásra létrehozott Pontifex.ro oldal szerint április 22-én járt le a regisztrálás határideje, addig több mint 110 ezren jelezték szándékukat, hogy részt akarnak venni a pápa által bemutatott misén az úgynevezett biztonsági területen, ahova csak a szervezők által megküldött ingyenes belépőjeggyel lehet bejutni. A regisztrációs kérelmek feldolgozása folyamatban van, ez körülbelül még másfél hétig tart.

A legtöbb zarándok, több mint 75 ezer személy csoporttal érkezik, az egyénileg, illetve családosan regisztrálók száma mintegy 34 600 fő.

A jelentkezők közt van 362 pap, diakónus és kispap, 161 szerzetesnő és szerzetes, továbbá 95 beteg, mozgáskorlátozott személy.

A zarándokok jelentős része, csaknem 84 ezer személy romániai, köztük lesz mintegy 1300 csángó is. Több mint 25 ezren Magyarországról mennek, de lesznek zarándokok Felvidékről, Vajdaságból és Kárpátaljáról. Részvételi szándékot jeleztek nagyon távoli országokból is, így például regisztráltak Pakisztánból, Ruandából, Dél-Afrikából, Ausztráliából, Izraelből, Kanadából és Namíbiából is.

A szervezők által szerdán Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatón – amelyről a Maszol.ro hírportál számolt be – Oláh Zoltán kanonok arra buzdította a nem regisztrált híveket, hogy jöjjenek ők is a csíksomlyói hegynyeregbe, hiszen a biztonsági zónán kívül is lesz hely, ahonnan lehet követni a szentmisét.

Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke elmondta, hogy a székely megyék összefogásának köszönhetően 4,3 méter magas és 8 méter széles székelykaput állítanak fel a csíksomlyói hegynyeregben, a pápai szentmise helyszínén.

Ezt a kaput a Vámszer Géza Művészeti Népiskola oktatói és diákjai fogják elkészíteni. Közölték, hogy a szentmisét követően a nyeregben egy Márton Áron volt erdélyi püspök munkásságáról szóló zeneművet ad elő a Mustármag Énekegyüttes, ez az előadás zárja az ünnepi programot.

A római katolikus egyházfő május 31. és június 2. között érkezik Romániába, ahol Bukarest mellett Csíksomlyóra, Jászvásárra és Balázsfalvára is ellátogat.

Júliusban indulhat a Bună Ziua/Békási utca bővítése

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - mer, 24/04/2019 - 18:01
Kolozsváron a helyi tanács tegnapi ülésén jóváhagyták a Békási/Bună Ziua utca bővítéséhez szükséges kisajátításokat. Ezek után már csak néhány technikai lépés szükséges, majd júliusban megkezdődhet a munka – mondta Emil Boc. A Neoconsult Valuation cég értékbecslése szerint a városháza 8–9 eurótól ak...

Növekedett az engedély nélkül dolgozó külföldiek száma Csehországban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 24/04/2019 - 17:42

Növekedettt az elmúlt évben az engedély nélkül dolgozó külföldiek száma Csehországban.

Az illetékes cseh hatóságok tavaly 4583 olyan személyt találtak, akik engedély nélkül dolgoztak Csehországban, 80 százalékuk az Európai Unión kívüli országok állampolgára volt – közölte Richard Kolibac, az állami munkaellenőrzési hivatal (SÚIP) szóvivője szerdán Prágában.

A hivatal a munkaadókra a törvénysértésért összesen több mint 151 millió korona (1,963 milliárd forint) büntetést rótt ki.

A feketén dolgozó munkások közül 3595-en az Európai Unión kívüli országokból származtak, 225-en uniós – főleg szlovák, román és bolgár- , míg 763-an cseh állampolgárok voltak.

Míg 2017-ben az engedély nélkül dolgozó unión kívüli külföldiek száma 1917 volt, tavaly ez a szám 3595-re emelkedett. Többségük ukrán (2873), vietnami (285) és moldovai (197) állampolgár volt. Emelkedett az engedély nélkül dolgozó szerb, üzbég, fehérorosz és orosz állampolgárok száma is.

A cseh hatóságok elemzése szerint az engedély nélkül dolgozó külföldiek számának növekedése a jelenlegi nagy munkaerőhiány következménye. A másik hasonlóan fontos ok, hogy a munkaadók ezzel törvénytelen előnyökhöz jutnak: a fekete munkás olcsóbb, mert a cégek nem fizetnek értük semmiféle kötelező társadalombiztosítást.

A SÚIP tavaly több mint nyolcezer ellenőrzést hajtott végre, s több mint ezer esetben állapított meg törvénysértést. A prágai sajtóban megjelent vélemények szerint az engedély nélkül Csehországban dolgozó külföldiek száma jóval magasabb, mint amire az ellenőrzések során a hatóságok rájönnek, s több tízezerre tehető.

Visszakerültek a bódék a marosvásárhelyi Somostetőre

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 24/04/2019 - 16:39

A tegnapi rendkívüli tanácsülésen ugyanis elfogadtak egy határozatot, amellyel szabályozták a bódék visszahelyezését. Ennek értelémében az erdészeti törvénynek megfelelően 15 négyzetméteres, fából készült bódékat állítanak fel, és parkolni is lehet a helyszínen. Korábban az Erdőőrség egy feljelentés alapján vizsgálatot indított a marosvásárhelyi Somostető ügyében és a Székelyhon forrásai szerint  feljelentette a bíróságon a városházát. Szerintük ugyanis a polgármesteri hivatal a játszótér és az állatkert bővítésekor nem vette figyelembe az érvényben levő törvényeket, nem kért engedélyt, hogy az építkezéssel elfoglalt erdőterületeket kivegyék a nyilvántartásból. A marosvásárhelyi városháza tagadta a vádakat, és azt állította, hogy a saját tulajdonában levő erdőterületre épített.

Átcsoportosítást kér az RMDSZ az uniós pénzek kapcsán

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 24/04/2019 - 16:38

Nyilatkozta Kelemen Hunor tegnap egy sajtótájékoztatón. Az RMDSZ levélben 2 milliárd euró átcsoportosítását kérte Viorica Dăncilă miniszterelnöktől, a Nagy-infrastruktúra Operatív Programból a Regionális Operatív Programhoz, hogy ezáltal Románia minden megyéje 50 millió euróhoz jusson átlagosan a már előkészített projektjeinek finanszírozására. Az RMDSZ szerint az Európai Bizottság bizonyosan jóváhagyja a kérést, amennyiben egy megalapozott kérvényt nyújtanak be.

Elfogadja ma a kormány a magánegészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó tervezetet

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 24/04/2019 - 16:38

Közölte ma a kormányülés elején Viorica Dăncilă. A miniszterelnök beszámolója szerint a jogszabálytervezetet lehetővé teszi a magánegészségügyi szolgáltatásokat választó biztosítottak számára, hogy csak a szolgáltató által megállapított ár és az egészségbiztosítási pénztár által megtérített összeg közti különbséget fizessék ki a szolgáltatásért. Továbbá arra is kitér a tervezet, hogy a pácienseket előre kell tájékoztatni a szolgáltatás áráról, külön feltüntetve, hogy ebből mennyit fedez az állam, és mennyit kell a betegnek fizetnie.

A demenciát korai fázisban kiszűrő szoftvert fejlesztenek magyar kutatók

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 24/04/2019 - 16:31

A szellemi leépülés korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar kiszűrésére alkalmas beszédfelismerő szoftvert fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói.

Magyarországon csaknem 250 ezer ember szenved demencia szindrómában, amelynek kétharmad része Alzheimer típusú. A szellemi leépülés miatt gondozásra szorulók családtagjait is beleszámítva mintegy egymillió embert érint napjaink egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája – írja az egyetem szerdai közleménye.

Az Alzheimer-kórral foglalkozó kutatások jelenlegi célja a gyógymód megtalálása mellett a minél korábbi diagnózis felállítása. A magyar nyelvre kidolgozott teszt és nyelvi program képes lesz kimutatni az Alzheimer-kór korai fázisának tekinthető enyhe kognitív zavar jelenlétét az emberi agyban.

“A jól működő nyelvi funkciók hátterében általában jól működő memóriát feltételezünk. A beszéd sajátosságai pedig mérhető módon tükrözik vissza az agy idegsejtjeinek állapotát, a köztük lévő kapcsolatok intenzitását. A kutatás során azt tapasztaltuk, hogy igen nagy a különbség a szellemi hanyatlásra jellemző beszédmintázat és a normál beszéd között” – idézi a közlemény Kálmán Jánost, a beszédelemző programot kidolgozó kutatócsoport vezetőjét.

A rögzített beszédet tartalmazó hangfájl alapján a szoftver milliszekundumos pontossággal elvégzi az elemzést, artikulációs és beszédtempót mér, megnézi a szünettípusokat, különféle értékeket számol.

A kutatók a szoftver háromféle használati módjával számolnak. Egyrészt szeretnének mobilapplikációs felhasználást, amikor a mobillal felvett mintát el kell küldeni egy adatbázisba, majd a rendszer visszajelez a teszt eredményéről. A második irány egy számítógépen működő változat, amelyet az alapellátásban a háziorvosok és szakasszisztensek, továbbá a biztosító társaságok is alkalmazhatnák.

Végül a harmadik irány egy olyan vizsgálati módszer, amely összekapcsolja a beszédelemzést a szemmozgások követésével. Ez a gyógyszerkutatásokhoz nyújthatna segítséget, mivel az eddigi kudarcok hátterében sokszor a nem kellően érzékeny, vagy csupán a memóriateljesítményre fókuszáló klinikai gyógyszervizsgálatok állnak – olvasható a közleményben.

II. Kárpát-medencei teremlabdarúgó-torna

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 24/04/2019 - 16:07

A Kárpátia Sport Polgári Társulás, a Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztal, az Aranycsapat Emlékév Testület és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület közösen szervezte meg április 24-én a II. Aranycsapat Kupa 2019 Kárpát-medencei teremlabdarúgó-tornát a dél-komáromi és az észak-komáromi városi sportcsarnokban.

Ezen a borongós áprilisi napon nyolc focicsapat jelent meg a dél-komáromi sportcsarnok megnyitóján. Erdélyt a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a Vajdaságot a Nyers István Labdarúgó Akadémia, Kárpátalját a Beregvidék – Beregszász Sportegyesület, a Felvidéket a Dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola, a Vámbéry Ármin Gimnázium, továbbá a Selye János Gimnázium Észak-Komáromból, Magyarországot pedig a szobi Szent László Gimnázium és a dél-komáromi Jókai Mór Gimnázium képviselte.

A csapatokat és a megjelenteket Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, valamint Pallag György, a Kárpátia Sport Polgári Társulás elnöke köszöntötte. Az ünnepi köszöntőkből megtudhattuk, hogy a Kárpát-medencei teremlabdarúgó-torna második alkalommal mélyítette el a jelenlévő csapatok és a vendégek körében a Kárpát-medencei magyar összetartozás gondolatát a labdarúgás közösségépítő ereje által. „Amikor az ember végignéz a majdnem száz ifjú magyar focistán, akkor érzi igazán, hogy jó magyarnak lenni. Ez az esemény is értéket teremt és lehetőséget is kínál magyar voltunk, kultúránk, híres sportelődeink hagyatékának, emlékének ápolására. A sport a múltban és a jelenben is kitörési pontot jelent nemcsak az ifjúság, hanem a nemzet számára is” – hangzott el.

Ez az idei torna összekapcsolódik a Czibor Zoltán-emlékévvel. Az 1929-ben született zseniális és öntörvényű Czibor minden idők legnagyobb magyar balszélsője volt. Az Aranycsapat balszélsőjeként 43 mérkőzésen 17 gólt szerzett, és csak háromszor hagyta el vereséggel a pályát.

Az esemény fővédnöke, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, dr. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Emlékév Testületének vezetője volt. A rendezvény védnöke volt továbbá dr. Molnár Attila, Dél-Komárom polgármestere és Keszegh Béla, Révkomárom polgármestere. Az ünnepi megnyitón számos hazai és külföldi sportszakembert és vendéget köszöntöttek még, köztük Turi Bálintot, Dél-Komárom alpolgármesterét, Füzi Gábor sportszervezőt, Horváth Gyula volt sporttanácsost, Czibor Zoltán barátját, Beigelbeck Attilát, a Komáromi Városi Sportegyesület elnökét, Juhász Györgyöt, a Selye János Egyetem rektorát, Herczeg Csabát, a komáromi labdarúgó-szakosztály vezetőjét, továbbá vendég volt még Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatónője, Hídvégi Vince, a Duna-Ipoly Sportegyesület elnöke, valamint Fejes Tibor Kárpátaljáról.

A kultúrműsorban szerepelt Korpás Réka felvidéki népdalokkal, majd elkezdődtek a megmérettetések. Eredmények a késő esti órákban várhatók. Az esemény moderátora Michac Szilvia, a Kárpátia Sport Polgári Társulás elnökségi tagja volt.

Egyszerűsített eljárásban kaphatnak orosz állampolgárságot a szakadár területek lakói

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 24/04/2019 - 15:53

Egyszerűsített eljárásban szerezhetik meg az orosz állampolgárságot a délkelet-ukrajnai Donyec-medence szakadár területeinek lakói Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Kreml honlapján szerdán közölt rendelete szerint.

A rendelet értelmében az orosz belügyminisztérium illetékes szerveinek három hónapon belül el kell bírálniuk a hozzájuk benyújtott honosítási kérelmeket. Az egyszerűsített honosítás keretében a hatóságok eltekintenek az oroszországi ötévi helyben lakás kötelezettségétől.

Ukrajna a 16 és 60 év közötti, orosz állampolgárságú férfiaknak tavaly novemberben megtiltotta, hogy beutazzanak a területére. Moszkva azt közölte akkor, hogy nem készül válaszlépésekre, sőt megkönnyíti az ukránok számára az orosz állampolgársághoz jutást. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy ennek törvényi akadálya nincs.

Putyin tavaly decemberben írta alá azt a március 24-én hatályba lépett törvényt, amely felhatalmazza az elnököt annak meghatározására, hogy a külföldiek mely kategóriái kaphatnak humanitárius okokból egyszerűsített formában orosz állampolgárságot. A jogszabály megkönnyíti az érintettek önkéntes Oroszországba költözését is. Az orosz belügyi tárca bejelentette, hogy az intézkedés elsősorban Ukrajna délnyugati részének lakosaira vonatkozik majd.
A régióból több mint egymillióan költöztek át Oroszországba. Közülük 77 ezren kaptak ideiglenes vagy állandó menedéket. A többiek munkavállalási, lakhatási vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek. Délnyugat-Ukrajna szakadár területeit 2014 óta Oroszország által támogatott fegyveresek tartják ellenőrzésük alatt.

Vjacseszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva “abszolút igazságos és természetes”, az érintettek számára “rendkívül fontos” lépésnek nevezte a honosítás leegyszerűsítését.
“Ez Oroszország kötelessége ezen oroszul gondolkodó emberekkel szemben, akik nagyon nehéz helyzetbe kerültek a kijevi rezsim elnyomó intézkedései miatt. Ukrajna elutasítja, hogy saját állampolgárainak ismerje el őket azzal, hogy gazdasági blokádot vezetett be ellenük, kirekesztette őket a választásokból, és katonai erőt alkalmazott velük szemben” – mondta.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Szentpéterváron elmondta, hogy Putyin a megválasztott ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij szavaival és tetteivel összhangban kívánja alakítani Moszkva és Kijev viszonyát. Rámutatott: sok a “fehér folt” azzal kapcsolatban, hogy az új ukrán vezető miként viszonyul a kétoldalú kapcsolatok alapvető kérdéseihez. Ezért, mint mondta, Oroszország érdeklődéssel várja Zelenszkij megnyilvánulásait például az Ukrajnában fogva tartott oroszok, mások mellett Kirill Visinszkij, a RIA Novosztyi Ukraina főszerkesztőjének ügyében.

Lavrov: nagyon nagy ára lehet a Moszkva és a NATO közötti katonai kapcsolatok hiányának

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - mer, 24/04/2019 - 15:02

Nagyon nagy ára lehet egy hibának vagy egy tévedésnek, amikor nincsenek katonai kapcsolatok Oroszország és a NATO között – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán a 8. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági konferencián.

“Kitartóan arra ösztönözzük (nyugati) partnereinket, hogy vessék el a konfrontációt, és tartsák tiszteletben azt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a NATO-Oroszország Tanács csúcstalálkozóin vállalt kötelezettségüket, hogy nem mások rovására törekednek saját biztonságukat megerősíteni” – mondta Lavrov.

“Olyan körülmények között, amikor a Nyugat szeszélyéből nincsenek rendszerszerű orosz-NATO kapcsolatok, elsősorban katonai vonalon, a véletlen hiba, az egyszerű félreértés ára nagyon nagy lehet” – tette hozzá.

Lavrov sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a globális és a regionális biztonság “azok geopolitikai játékainak túszává vált, akik bármi áron egyeduralomra törnek, nem elismerve a kialakulóban lévő, az ENSZ Alapokmányára támaszkodó, többközpontú világrend realitását”.

Az orosz diplomácia vezetője azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy egy sor egyezmény felmondása után most az atomsorompó egyezmény létét kockáztatja. Lavrov egyebek között azt is hangsúlyozta, hogy az ENSZ égisze alatt komoly, átfogó terrorellenes frontot kell létrehozni.

Hangsúlyozta: Oroszország arra számít, hogy az új ukrán vezetés maradéktalanul végre fogja hajtani minszki megállapodásokat. Szavai szerint Németországra és Franciaország komoly szerep hárul annak megakadályozásában, hogy revideálják az Ukrajna délkeleti részén kialakult válság rendezését célzó, az ENSZ BT által jóváhagyott egyezségeket, amelyek valóra váltásáért az EBESZ-nek is egyre nagyobb a felelőssége.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tanácskozáson arra figyelmeztetett, hogy Moszkva asszimmetrikus ellenintézkedéseket fog életbe léptetni a NATO-nak az Oroszország határainál megnövekedett katonai tevékenységére reagálva. Kifogásolta, hogy a szövetség meghatározó politikájává vált az a törekvés, hogy Oroszországot a Nyugattal szembeni fő kockázatként állítsa be.

Felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok rögzítette: rakétavédelmi rendszere Oroszország (és Kína) feltartóztatására irányul. A miniszter szerint a szerződéseket felmondó és a nemzetközi jogot szerinte semmibe vevő Washingtonnal szemben Moszkva maradéktalanul betartja a fegyverzetcsökkentési egyezményeket.

Gennagyij Geraszimov orosz vezérkari főnök szerint a “globális és a regionális biztonságra az Egyesült Államok és szövetségesei agresszív irányultságú politikája által meghatározott szubjektív természetű tényezők gyakorolják a legnagyobb hatást”. Tagadta azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint Oroszország katonai előkészületeket hajt végre. Azt hangoztatta, hogy Oroszország egyelőre nem tervez nagyszabású hadgyakorlatot tartani az északi sarkvidéken, mert a térségben nincsen számottevő fenyegetés, de figyelemmel követi a NATO ottani tevékenységét.

A moszkvai tanácskozáson 111 ország több mint ezer képviselője vesz részt, 35 delegáció élén védelmi miniszter áll, további 19-et pedig tárcavezető-helyettes vagy vezérkari főnök vezet. A NATO-országok a Moszkvában akkreditált attaséi hivatalok vezetői és munkatársai révén képviseltetik magukat. Az észak-atlanti szövetség, amely a szervezők szerint meghívást kapott a fórumra, szervezetként nem vesz részt a tanácskozáson.

Bűnvádi eljárás indult az Állandó Választási Hatóság volt elnöke ellen

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 24/04/2019 - 14:32

A korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást indított Daniel Barbu ellen abban az ügyben, amely szerint 2017. május 27-e és 2019. február 27-e között az Állandó Választási Hatóság elnökeként nem követte nyomon, hogy a politikai pártok pontosan mire használják fel a számukra kiutalt állami támogatásokat. A DNA közleménye szerint, Barbunak tudomása volt “a párttámogatások felhasználása körüli rendellenességekről”, és ennek ellenére se, volt hajlandó újraindítani az erre irányuló ellenőrzéseket és inkább lemondott tisztségéről február 27-én. A DNA ugyanebben az ügyben vizsgálódik Mircea Drăghici, a PSD kincstárnoka ellen is, sikkasztás és a párttámogatásként nyújtott összegeknek az eredetitől eltérő célokra való felhasználása miatt.

110 ezer fölé emelkedett a pápalátogatásra regisztráltak száma

Erdély FM (Románia/Erdély) - mer, 24/04/2019 - 14:32

Oláh Zoltán kanonok, egy sajtótájékoztatón ismertette Ferenc pápa látogatásának jelenlegi helyzetét, és a fontosabb tudnivalókat. Romániából több mint 83 ezren regisztráltak, Magyarországról 25 ezren,de érkeznek még zarándokok Kárpátaljáról, Délvidékről és Felvidékről is. Oláh Zoltán kiemelte, hogy regisztráció nélkül is részt lehet venni a szentmisén a nyeregben, és egy kicsit távolabbról, kivetítők segítségével követhetik majd a liturgiát. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy az esemény tiszteletére 8 méter széles és 4,5 méter magas székely kapu készül. A forgalomkorlátozásról kérdezve Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere egyelőre nem tudott még konkrét információval szolgálni. Az viszont kiderült, hogy a pápalátogatásra lehet zászlókat is vinni és csoportonként engedélyezett egy nagyobb templomi zászló is.

Pages