Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatal
Vezetők Munkáját Segítő Köztisztviselők Osztálya
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázati referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, 3561 Felsőzsolca, Szent István utca 20.
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
1. melléklet 32. Település-, terület és vidékfejlesztési, település-üzemeltetési feladatkör
Ellátandó feladatok:
Elkészíti a beruházási ütemtervet, ellátja az Önkormányzat beruházásainak előkészítésével kapcsolatos feladatokat. Az önkormányzat és azok szerveinek beruházásaival, szolgáltatások szervezésével, tevékenységek ellátásával kapcsolatos aktuális pályázati kiírásokat figyeli, arról folyamatos tájékoztatást ad a vezetők részére. Elkészíti a beruházási ütemterveket. Előkészíti a pályázatokkal kapcsolatos döntéseket a képviselő-testületi ülésre, azok végrehajtásáról beszámol. Határidőre elkészíti a benyújtandó pályázati dokumentációt, illetve a pályázathoz szükséges adatokat, információkat biztosítja. Közreműködik a szükséges közbeszerzési eljárás előkészítésében, kapcsolatot tart a közbeszerzési tanácsadóval. Részt vesz a közbeszerzési ajánlatok értékelésében és a megkötendő szerződések előkészítésében. Végzi a pályázati projekt komplex tevékenységi körére kiterjedő szakmai munka menedzselését, tevékenység-koordinálását és ellenőrzését, szakmai kapcsolatot tart a közreműködő szervezetekkel. Folyamatosan figyelemmel kíséri a támogatási szerződés szerinti teljesítést és lezárást, elkészíti a projekt-előrehaladási jelentéseket. Felügyeli a megkötött szerződések alapján a kivitelezés ellenőrzését, a pályázatok ütemezés szerinti megvalósulását. A beruházás, egyéb pályázatok folyamatos koordinációja (közműkezelőkkel, szakhatóságokkal, kivitelezőkkel, műszaki ellenőrrel, pályázatba bevont szereplőkkel). Menedzseli a pénzügyi elszámolásokat, azokat elkészíti, vagy közreműködik azok elkészítésében. Közreműködik a beruházások, egyéb pályázatok átadási eljárásában. Elkészíti a projekt-fenntartási időszakában kötelező monitoring jelentéseket és záró elszámolásokat.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Pályázati referensi feladatok teljes körű ellátása Felsőzsolca Város Önkormányzata és intézményei tekintetében.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , valamint a(z) a jogállásra, juttatásokra Felsőzsolca Város Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013. (I. 31.) önkormányzati rendelete, a Felsőzsolcai Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata továbbá az Ügyrend rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 19.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kovács Zsuzsanna jegyző nyújt, a 46/584-010 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A formai és tartalmi követelményeknek megfelelő pályázatot benyújtók személyes meghallgatását követően a pályázatokról a jegyző dönt.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 23.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.felsozsolca.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. december 9.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Állami Egészségügyi Ellátó Központ
Közbeszerzési Igazgatóság
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű minimum 2 évig tartó közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1125 , Diós árok 3.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
Előnyt jelentő kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 15.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 31.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.aeek.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. október 31.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság
Intézményi Közbeszerzési Főosztály
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján
pályázatot hirdet
közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozott idejű 1 évig tartó közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Budapest, 1119 Budapest, Andor utca 47-49.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Közbeszerzési eljárások teljes körű lefolytatása az előkészítéstől a szerződéskötésig (felhívások, hirdetmények, dokumentációk összeállítása; az eljáráshoz kapcsolódó iratok elkészítése; a bíráló bizottság tagjaként az ajánlatok bírálatában történő részvétel; az eljáráshoz kapcsolódó események megszervezése, levezetése), Közbeszerzés eredményeként megkötött szerződés teljesítésével kapcsolatos közbeszerzési feladatok ellátása, Kapcsolattartás az ajánlatkérőkkel és az ajánlattevőkkel, valamint a felügyeleti szervvel, a Közbeszerzési Döntőbizottsággal, Közbeszerzési Hatósággal, • Közbeszerzési tárgyú szabályok, illetve egyéb szabályozások tervezetének véleményezése
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a Főigazgatóságnál hatályban lévő kollektív szerződés és a KEF szabályzataiban rögzített rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2017. január 2. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 14.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 21.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
Próbaidő: 4 hónap
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. november 29.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Nemzeti Sportközpontok
a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. • alapján
pályázatot hirdet
projektmenedzser
munkakör betöltésére.
A közalkalmazotti jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Pest megye, 1146 Budapest, Hermina út 49.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
Sportingatlan és egyéb fejlesztési projektek megvalósításának teljeskörű koordinálása a projekt indulásától az üzembe helyezéséig, a projektek terv szerinti megvalósulásának elérése különös tekintettel a műszaki tartalomra, költségvetésekre, határidőkre, megrendelői igényekre, kapcsolattartás az építési beruházásban érintett hatóságokkal, közműszolgáltatókkal, engedélyeztetési eljárás lebonyolítása,építtetői/beruházói érdekek képviselete a tervezés és beruházás megvalósítása során, projektkoordináció, a munkafolyamatok komplett átlátása, részvétel a helyszíni bejárásokon, tervtárgyalásokon, beruházás megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárásban történő közreműködés.
Illetmény és juttatások:
Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) NSK Közalkalmazotti Szabályzata rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 14.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A formai és tartalmi követelményeknek megfelelő pályázatokról a munkáltató által összehívott szakmai bizottság dönt. Személyes meghallgatásra csak a pályázatok alapján legesélyesebb jelentkezők esetében kerül sor.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 23.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.mnsk.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. november 29.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Magyar Államkincstár Tolna Megyei Igazgatóság
Állampénztári Iroda
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázatkezelési referens
munkakör betöltésére.
A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Tolna megye, 7100 Szekszárd, Augusz Imre utca 7.
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
3. melléklet 35. pontja szerinti európai uniós feladatkörre I. besorolási osztályban előírt Európai Unió szakirányú továbbképzési szakon szerzett szakképzettség; egyetemi szintű jogász, szociológus, politológus, bölcsészettudományi és egyes társadalomtudományi, vagy közgazdasági felsőoktatásban szerzett szakképzettség; műszaki felsőoktatásban szerzett szakképzettség; egyetemi vagy főiskolai szintű pedagógus, nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett szakképzettség, vagy agrár-felsőoktatásban szerzett szakképzettség; államigazgatási és szociális igazgatási felsőoktatásban szerzett szakképzettség vagy gazdaságdiplomácia és nemzetközi menedzsment, nemzetközi kommunikáció, külgazdasági, nemzetközi marketing és teljes körű minőségirányítási szakon szerzett közgazdász szakképzettség; egyetemi szintű katonai felsőoktatást folytató intézményben (jogelőd intézményében) biztonság- és védelempolitikai szakon, illetve azzal egyenértékű egyetemi szintű szakon szerzett szakképzettség
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet, valamint az Irányító Hatóság és a Közreműködő Szervezet között létrejött szerződésben foglaltak szerint közreműködik a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program (TOP) Közreműködő Szervezeti feladatok ellátásában, különösen a projektek szakmai megvalósulásának nyomon követése tekintetében; a feladatok elvégzéséhez kapcsolódó jogszabályok és azok változásainak ismerete, alkalmazása, a belső eljárásrendek megismerése és betartása; pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerekkel kapcsolatos adminisztráció elvégzése, a feladatkörébe tartozóan felelős a pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerek naprakész, pontos adatokkal történő feltöltéséért, a szükséges módosítások aktualizálásáért, végrehajtásáért, ellenőrzéséért használja a pályázatok kezelésére kifejlesztett informatikai rendszerek által adott sablonokat; adat- és információszolgáltatás a vonatkozó jogszabályokban valamint eljárásrendekben foglalt jelentések, beszámolók, riportok készítéséhez, és az egyéb időszakos jelentések összeállításához; a benyújtott támogatási kérelmek érkeztetése, befogadása, a megadott szempontok alapján teljességi és jogosultsági ellenőrzése; a feladatkörébe utalt pályázatok támogatási szerződéseivel, támogatási okirataival (továbbiakban: szerződés) kapcsolatos feladatok ellátása (formai követelmények teljesítésének ellenőrzése, és ezzel kapcsolatos feladatok szervezése; a szerződéstervezetek ellenőrzése, valamint a szerződésben foglalt egyéb adatok helyességének vizsgálata; a támogatási szerződés aláírásra történő előkészítése, ennek keretében a hiányok pótlására a szükséges intézkedések megtétele, a beérkező hiánypótlások ellenőrzése, egyeztetés más szakmai egységekkel); a támogatási szerződések módosításához, változás-bejelentésekhez szükséges intézkedések elvégzése.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , a(z) Magyar Államkincstár belső szabályzatai rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2017. január 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 18.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Grószné Kóczán Mónika nyújt, a 74/416-411 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A jelentkezéseket legkésőbb 2016. december 18. éjfélig elektronikusan az igazgato.szekszard@allamkincstar.gov.hu címre kérjük eljuttatni az e-mail tárgyában a „pályázatkezelési referens” munkakör pontos megjelölésével.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 28.
A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:
A pályázati anyag benyújtásával egyidejűleg a Pályázó hozzájárul adatainak kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy a pályázati anyagát a kiválasztási eljárásban résztvevők megismerhetik. Tájékoztatjuk, hogy a beküldött pályázati anyagokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 4. § (1) bekezdése szerint kezeljük. A jelentkezéshez csatolt hozzájárulása esetén önéletrajzát az álláspályázati adatbázisunkban egy évig tároljuk.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.allamkincstar.gov.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. december 6.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Nyolc új kombinált támogatás és hiteltermék vált elérhetővé és támogatási igénylés nyújtható be rájuk 2017 január végétől február elejétől. A termékeket kapacitásbővítésre, infokommunikációs fejlesztésekre, kutatás-fejlesztési tevékenységekre, energiahatékonysági beruházásokra és komplex élelmiszeripari beruházásokra lehet igényelni. Ezeken felül 2 tisztán hitel konstrukció (KKV energia hitelés Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása hitel) vált elérhetővé és igénylehetővé 2017 februártól.
Makói Polgármesteri Hivatal
Innovációs és Városfejlesztési Iroda
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Csongrád megye, 6900 Makó, Széchenyi tér 22.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
közbeszerzési feladatok
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 14.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Darabos Orsolya Katalin nyújt, a 62/511-837 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A formai és tartalmi feltételeknek megfelelő és alkalmasnak ítélt pályázatot benyújtok közül a pályázati határidő leteltét követően személyes meghallgatás után – az Innovációs és Városfejlesztési Iroda vezetőjének javaslatára – a jegyző dönt, melynek a eredményéről a pályázók tájékoztatást kapnak. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja. A munkáltató kinevezés esetén 6 hónap próbaidőt köt ki.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 16.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.mako.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. november 30.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Stratégiai Tervezési Osztályán
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázati referens
munkakör betöltésére.
A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozott idejű 2017.01.01. – 2019.03.31-ig tartó közszolgálati jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Tolna megye, 7100 Szekszárd, Béla király tér 8.
Ellátandó feladatok:
Ellátja a feladatkörébe tartozó hazai és Európai Uniós pályázatok előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok koordinálását és menedzselését.
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Folyamatosan figyelemmel kíséri a hazai és Európai Uniós pályázatokat, ennek érdekében együttműködik a Közreműködő Szervezetekkel. Konkrét pályázatok esetén lefolytatja a szükséges egyeztetéseket, döntésre előkészíti a pályázati anyagokat, majd döntést követően gondoskodik azok végrehajtásáról: közreműködik a támogatási szerződések előkészítésében, pénzügyi lebonyolításában, jelentések elkészítésében. Kapcsolatot tart adott esetben külsős pályázatíró cégekkel. Szükség esetén a város pályázatait illetően ellátja a projektmenedzseri feladatokat, valamint közreműködik a közbeszerzési eljárások lebonyolításában.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény , valamint a(z) Polgármesteri Hivatal köztisztviselői számára biztosított juttatásokról és támogatásokról szóló 40/2012.(X.4.) szekszárdi ör., valamint a Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban 2017. január 1. napjától tölthető be.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 16.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Frey Tímea osztályvezető nyújt, a 74/504-123 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A döntésre az érvényesen pályázók közül kiválasztott pályázók személyes meghallgatása után, a polgármester egyetértésével kerül sor. A sikertelenül, illetve érvénytelenül pályázók részére a pályázati anyag visszaküldésre kerül. A pályázat kiírója fenntartja a jogot a pályázat eredménytelennek nyilvánítására.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 22.
A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.szekszard.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. december 5.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Győri Tankerülete
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
Közbeszerzési referens
munkakör betöltésére.
A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Győr-Moson-Sopron megye, 9024 Győr, Nádor tér 4. II.
A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:
3. sz. melléklet 68. pontja alapján: Közbeszerzési koordinációs feladatkör
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A Győri Tankerületi Központi közbeszerzési eljárások lefolytatása az előkészítéstől a szerződéskötésig. Éves közbeszerzési terv elkészítése. Közbeszerzési eljárásokhoz szükséges tervek, statisztikák összeállítása a helyi és uniós irányelveknek megfelelően. Adatbázisok és kapcsolódó iratok naprakész karbantartása. Szerződések előkészítése, az eljárásokkal összefüggő adminisztratív és technikai feladatok ellátása. A közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos dokumentálási, engedélyeztetési és adatszolgáltatási kötelezettség elvégzése.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 13.
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kovácsné Vágó Andrea pénzügyi vezető nyújt, a 06-96/795-219 -os telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 16.
A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.klik.gov.hu honlapon szerezhet.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. november 28.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kecskeméti Tankerülete
a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. • (1) bekezdése alapján
pályázatot hirdet
pályázati referens
munkakör betöltésére.
A kormánytisztviselői jogviszony időtartama:
határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszony.
Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő
A munkavégzés helye:
Bács-Kiskun megye, 6000 Kecskemét, Homokszem utca 3-5.
Ellátandó feladatok:
Közreműködés a projektek előkészítésében, tervezésében és lebonyolítási feladataiban, szükség szerint azok pénzügyi elszámolásában. Részvétel a projektekhez kapcsolódó tanulmányok, dokumentumok, szerződések és jelentések elkészítésében. Beszerzésekhez, közbeszerzésekhez kapcsolódó feladatok ellátása. Kapcsolattartás a támogatás folyósításával. A projekthez szükséges adminisztratív feladatok ellátása. Adatbázisok létrehozása és kezelése. A projekt előrehaladásának figyelemmel követése (monitoring).
A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
Pályázati referensi feladatok ellátása.
Jogállás, illetmény és juttatások:
A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.
Pályázati feltételek:
A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
A munkakör betölthetőségének időpontja:
A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 15.
A pályázatok benyújtásának módja:
A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:
A beérkezett pályázatok formai és tartalmi áttekintését követően döntés a pályázók meghallgatásáról. Értesítés a személyes interjú időpontjáról, a meghallgatásokat követően döntés. Eredménytelen pályázati eljárás esetén újabb pályázat kiírására kerülhet sor.
A pályázat elbírálásának határideje: 2016. december 16.
A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. december 5.
A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.
Az Információmenedzsment Innovációs Klaszter 9 alapító taggal kezdte meg működését, ezt követő dinamikus fejlődésnek köszönhetően, mely mind tagok számának bővülésében, mind a közös K+F tevékenységek intenzitásának növekedésében megmutatkozott. 2009.12.07-én a klaszter irányításának megalapozásaként létrejött az Információmenedzsment Innovációs Klaszter Kft, mint klasztermenedzsment szervezet.
Az Információmenedzsment Innovációs Klaszter 2008.10.27-én 9 alapító taggal kezdte meg működését. Ezek:
Az alapító tagok célul tűzték ki, hogy a tagságot jelentős mértékben bővítsék, a régió informatikai szereplőinek bevonásával teljes informatikai vertikumot lefedve. A következő bővítési irányok kerültek meghatározásra:
A hosszú távú céljaink meghatározása során kiemelt fontosságú, hogy a klaszter és klaszter tagok fogalakoztatásban betöltött szerepe növekedjen. Mivel a közös projektek és együttműködési tevékenységek emberi erőforrás igényével nagyobb számú munkavállaló számára tudunk munkahelyet biztosítani, melyet a folyamatos fejlesztési tevékenység szükségessé tesz. Információmenedzsment Innovációs Klaszter Kft, mint klasztermenedzsment szervezet alapítására 2009. 12.07-én került sor. A klaszter működésének szélesebb körbe való kiterjesztésére, illetve középtávon közös beruházások végrehajtására igénybe kívánunk venni állami támogatásokat is.
A tagság – organikus bővülési folyamat eredményeképp – a következő ütemben növekedett:
2009
2009-ben a régió jelentősebb hozzáadott értéket képviselő informatikai vállalkozásainak szinte mindegyike tagja lett klaszterünknek. Ezen eredmények lehetővé tették a továbbfejlődést, valamint számos termékfejlesztési célú innovációs projekt megindítását.
2010
2010 elsősorban belső fejlődést hozott, így taglétszámunk minimálisan bővült.
2011
2011-ben az akkreditáció megszerzésének köszönhetően több új belépővel gazdagodott tagságunk.
2012
2012-ben tudatosan visszafogtuk a tagságra aspiráló vállalatokat, egy átgondoltabb, tervezettebb bővítést előkészítve.
2013
2013-ban DDOP-s pályázati vállalást teljesítve egy több mint egy éves tervezési folyamat lezárásaként jelentősen bővült tagságunk. Több prominens új tagvállalatunk mellett bővült a kockázati tőke által finanszírozott start-up, illetve a szolgáltatási fókuszú ICT vállalatról levált spin-off vállalkozás is.
Kijelenthetjük, hogy 2013-ra olyan – jelentős innovációs potenciállal bíró – vállalkozások léptek a tagok közé, melyek nagy mértékben fokozzák az exportpotenciálját klaszterünknek.
2014
2014-ben a klaszter akkreditációs cím biztos megtartása érdekében – a limitált tagvállalati fluktuáció miatt – a tagok felvételi folyamatát lassítottuk. Ezen prudens megközelítés hivatott biztosítani, hogy még vis major esetekben is megőrizhető legyen a klaszter akkreditáció, így csupán egy régóta tagságra pályázó mikrovállalkozás lett klaszterünk tagja. Belépő:
2015
2015-ben a korábban jelentkező vállalatok közül egészen kiváló, régóta stabilan működő vállalkozásokkal bővülhetett tagságunk.
2016
2016-ban a klaszter lejáró akkreditációs cím biztos megtartása érdekében – a limitált tagvállalati fluktuáció miatt – a tagok felvételi folyamatát lassítottuk. Ezen prudens megközelítés hivatott biztosítani, hogy még vis major esetekben is megőrizhető legyen a klaszter akkreditáció, így klaszterünk nem bővült taggal.
A foglalkoztatás tekintetében a klaszter esetében a korábbi extenzív növekedés helyett az intenzív növekedés irányába tolódik el a hangsúly. Egyre több kooperációs K+F projekt ért piacraviteli fázisba, a kifejlesztett termékek, illetve szolgáltatások piaci bevezetésével a beruházott erőforrások hosszú távú megtérülési folyamata indult el: a fejlesztő gárdák egy része új fejlesztéseken, míg másik részük a meglévő termékek/szolgáltatások támogatásán, illetve piaci bevezetésén tovább tevékenykedve növeli a régió IT szektorában foglalkoztatottak számát.