You are here

Pályázatok

Megjelent a "Roma és nem-roma interkulturális párbeszéd elősegítése" c. pályázat

EU Pályázati Portál - Fri, 26/02/2016 - 08:22
Roma és nem-roma interkulturális párbeszéd elősegítése c. pályázati felhívás célja célja a mai magyar társadalomban tapasztalható feszültségek enyhítése, a roma és nem-roma emberek, csoportok közötti interkulturális párbeszéd elősegítése, az előítéletek mérséklése workshopok, rendezvények olyan innovatív, és/vagy alternatív kulturális termékek, és tevékenységek megvalósítása révén, melyek egyúttal erősítik a helyi közösségek identitását és javítják a kultúrához való hozzáférést is. 

Igényelhető támogatás összege, mértéke: 
Minimum 25.000.- euró (7.592.500.- forint), maximum 200.000.- euró (60.740.000.- forint). 
Támogatás mértéke az elszámolható költségek maximum 90%-a lehet.
Benyújtás ideje:
A pályázatok benyújtása az alábbi időpontok között lehetséges: 2016. február 27. – 2016. március 27.

Pályázók köre:
Jelen felhívás keretében a kultúra, művészet és/vagy hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatása terén releváns tapasztalattal rendelkező, nem kormányzati (NGO) magyarországi székhellyel rendelkező szervezetek pályázhatnak:
- Szövetség, és más egyesületi formák (GFO 521,528,529)
- Alapítvány (GFO 563,565,569)
- Nonprofit gazdasági társaságok (GFO 572,573,575,576)
- Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet (GFO 599)

Partnerek köre:
A projektek megvalósítása során lehetőség van egy vagy több partner bevonására. A partner lehet:
- támogatásban részesülő, önálló költségvetéssel rendelkező partner
- együttműködő partner, amely nem részesül támogatásban és nem rendelkezik önálló költségvetéssel. 
A projektben partnerként Magyarországon vagy a donor országokban (Izland, Liechtenstein, Norvégia) székhellyel rendelkező szervezetek vehetnek részt 

Támogatható tevékenységek:
I. Önállóan támogatható
A jelen pontban felsorolt tevékenységek közül a roma és nem-roma interkulturális párbeszéd elősegítése érdekében legalább egy tevékenység kötelezően választandó:
1) kulturális termékek létrehozása a színház, tánc, zene, irodalom, film, fotó, festészet, szobrászat, kézművesség, installációk, dizájn, utcai művészetek és ezek bármilyen variánsa műfajában és azok elérhetővé tétele a célcsoport számára a 2. pontban foglalt események által.  
2) kulturális események (pl. előadások, kiállítások) szervezése, lebonyolítása a célcsoport számára.
3) Nem formális tanulási alkalmak, informális tapasztalat- és ismeretátadási módszerek kifejlesztése és/vagy alkalmazása (pl. művészetpedagógia, művészetterápia, stb.) és azok elérhetővé tétele a célcsoport számára a 2. pontban foglalt események által az 1. pontban felsorolt tárgykörök eszközkészletének felhasználásával.  
II. Önállóan nem támogatható, választható kapcsolódó tevékenységek
1) Az alkotásokhoz, eseményekhez kapcsolódó tudásmegosztó, kommunikációs platformok (fizikai terek, nyomtatott és online felületek) kialakítása és fenntartása. 
III. Önállóan nem támogatható, kötelezően megvalósítandó tevékenységek 
1) Projektmenedzsment
2) Nyilvánosság biztosítása
3) Projektszintű könyvvizsgálat (50 millió forint fölötti projektek esetében) 
Forrás: Norvég Alap
Amennyiben pályázni szeretne, töltse ki az alábbi űrlapot és felveszem Önnel a kapcsolatot. Ha nem jelenik meg az űrlap, kattintson ide.
Üdvözlettel:Baksa Eszter, az Ön pályázatírója
Betöltés...
Categories: Pályázatok

Megjelent a "Kortárs előadó-művészeti együttműködések előmozdítása" című pályázat

EU Pályázati Portál - Fri, 26/02/2016 - 08:08

Kortárs előadó-művészeti együttműködések előmozdítása c. pályázati felhívás célja a kulturális sokszínűség előmozdítása. Ezen célt a Felhívás az előadó-művészet terén létrejövő együttműködések kialakításával, szakmai hálózatok építésével, kulturális termékek terjesztése által kívánja elérni képzési programok, tanulmányutak, workshopok, szakmai platformok megvalósításán és támogatásán keresztül.
Benyújtási határidő:2016. február 27. és 2016. március 27. között.
Igényelhető támogatás összege, mértéke:Minimum 25.000.- euró (7.592.500.- forint), maximum 200.000.- euró (60.740.000.- forint).
Támogatás mértéke az elszámolható költségek maximum 90%-a lehet.
Pályázók köre:- Kulturális tevékenységet ellátó szervezetek

Partnerek köre:A projektek megvalósítása során lehetséges, a donor országok valamelyikében (Izland, Liechtenstein, Norvégia) székhellyel rendelkező partner bevonása, továbbá lehetőség van Magyarországon székhellyel rendelkező partnerek bevonására. - Központi költségvetési szervek (GFO 31)- Önkormányzatok és társulásaik (GFO 31, 34, 35, 362, 37, 38)- Non-profit szervezetek (GFO 517, 525, 529, 54, 599, 699)- Alapítványok (GFO 561, 562, 563, 565, 569)- Non-profit gazdasági társaságok (GFO 572)- Jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulások esetén maga a társulás (GFO 327)
Támogatható tevékenységek:I. Önállóan támogathatóa) Donor országbeli partnerrel létrejövő, vagy donor partner bevonása nélkül új alkotás megvalósítását segítő egyeztetések / közös képzések / workshopok / tanulmányutak / szakmai platform dokumentált formában történő megrendezéseII. Önállóan nem támogatható kötelezően megvalósítandó tevékenységeka) Projektmenedzsmentb) Nyilvánosság biztosításac) Projektszintű könyvvizsgálat (50 millió forintot elérő és azt meghaladó projektek esetében)Forrás: Norvég Alap

Amennyiben pályázni szeretne, töltse ki az alábbi űrlapot és felveszem Önnel a kapcsolatot. Ha az űrlap nem jelenik meg, kattintson ide.

Üdvözlettel:
Baksa Eszter, az Ön pályázatírója 

Betöltés...
Categories: Pályázatok

Új pályázatok borászok számára a Vidékfejlesztési Programban hamarosan

Pályázati Hírek - Fri, 26/02/2016 - 00:50

A Vidékfejlesztési Program (VP) sok támogatási lehetőséget tartalmaz a borászat számára beruházásokra, technológia fejlesztésekre, innovációra, a pályázatok márciustól folyamatosan jelennek meg - mondta az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár szerdán Kiskőrösön.

Categories: Pályázatok

Egy parlamenti választás semmi ehhez képest

EU Pályázati Portál - Thu, 25/02/2016 - 19:15
Azonnal beindult a kampány és a találgatás, hogy mivel jár majd pontosan a nyári brit EU-s népszavazás eredménye. Az már biztos, hogy semmi nem marad a régiben, akárhogy is döntenek a britek. A turisták megszívhatják.
Categories: Pályázatok

Európai Bizottság: nem értjük, hogyan illik bele a népszavazás az EU-s döntéshozatalba

EU Pályázati Portál - Thu, 25/02/2016 - 13:41
Az EU végrehajtó testülete a sajtóból értesült a népszavazás ötletéről, egyelőre nem értik, várják a fejleményeket.
Categories: Pályázatok

Műszaki-pályázati ügyintéző

EU Pályázati Portál - Wed, 24/02/2016 - 18:40

Csepregi Közös Önkormányzati Hivatal

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

műszaki-pályázati ügyintéző

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közszolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Vas megye, 9735 Csepreg, Széchenyi tér 27.

A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.) Korm. rendelet alapján a munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

A Kormányrendelet 1 számú melléklete szerinti 32. Település-, terület- és vidékfejlesztési, település-üzemeltetési feladatkör

Ellátandó feladatok:

Közműfejlesztési, közműrákötési, jegyzői hatáskörbe tartozó engedélyekkel kapcsolatos feladatok. Közutak és tartozékaik, járdák, hidak fenntartási, felújítási karbantartási, fogalomszabályozási, forgalomtechnikai feladatok ellátása. Közút nem közlekedési célú (közműépítés, rendezvények hirdetmények közútkezelői engedélyek lefolytatása. Építéshatósági ügyekben történő közútkezelői nyilatkozatok , engedélyek kiadása. Munkaköréhez kapcsolódó felújítások műszaki ellenőrzése. Pályázatok, beruházások előkészítése, szervezése, lebonyolítása, ellenőrzése. Közbeszerzésben és lebonyolításban, elszámolásban való közreműködés.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A Csepregi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó településeken (Csepreg, Lócs, Tormásliget, Tömörd) beruházási és pályázati projektek előkészítésével és megvalósulásával kapcsolatos építésügyi és műszaki feladatok ellátása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola, építész,-építő, kertészmérnök szakmacsoportba tartozó, gazdaságtudományi, agrár, közgazdasági, geográfus szakképzettség, vagy felsőoktatásban szerzet szakképzettség és környezetvédelmi, vízügyi település-fejlesztési, vidékfejlesztési, közlekedési felsőfokú szakképesítés,
  • Felhasználói szintű Informatikai rendszerismeret,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga,
  • Német nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 7.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dr. Varga-Lazányi Irén nyújt, a 06-94-565031 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Csepregi Közös Önkormányzati Hivatal címére történő megküldésével (9735 Csepreg, Széchenyi tér 27. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 2609/2016 , valamint a munkakör megnevezését: műszaki-pályázati ügyintéző.
  • Személyesen: Dr. Varga-Lazányi irén, Vas megye, 9735 Csepreg, Széchenyi tér 27.

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. március 9.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.csepreg.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. február 19.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Categories: Pályázatok

Beszerzési és közbeszerzési ügyintéző

EU Pályázati Portál - Wed, 24/02/2016 - 18:36

Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Gazdasági Működtetési Központ

a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Beszerzési és közbeszerzési ügyintéző

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1158 Budapest, Ady Endre utca 31-33.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

Valamennyi a Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata fenntartásában működő, köznevelési, szociális, közművelődési, ifjúsági és sportcélú intézményre vonatkozó beszerzési/közbeszerzési feladatok végzése a hatékony közbeszerzés megvalósulásának biztosítása, a legnagyobb mértékű megtakarítás elérése érdekében. Intézményi közbeszerzési feladatok köre: A közbeszerzések éves költségvetési javaslatának összeállítása. Költségvetési előirányzat figyelése és adatszolgáltatás a költségvetési beszámolóhoz ill. évközi adatszolgáltatás. Közreműködés a közbeszerzési eljárások eredményeként létrejövő szerződések előkészítésében. A beszállítók kiválasztási és értékelési szempontjainak kialakítása, beszállítók kiválasztása, értékelése, kapcsolattartás. Anyagfelhasználás kontrollja, intézményi felhasználásról összesítések, kimutatások, elemzések készítése. Közbeszerzés körében: közbeszerzési eljárások megindítása, közbeszerzési hirdetmények elkészítése, közzététele, ajánlattételi dokumentációk elkészítése, adminisztratív feladatok ellátása. Eljárás feltételeinek technikai biztosítása, a Közbeszerzési Bírálóbizottság működésével kapcsolatos adminisztratív teendők ellátása. Közreműködés a beérkezett ajánlatok bírálatában. Az eljárás eredményének kihirdetéséről és közzétételéről való gondoskodás. A Gazdasági Működtetési Központ üzemeltetésében lévő intézmények közbeszerzési tervének, éves statisztikai összegzésének elkészítése. Jogorvoslati eljárásokban közreműködés, a szükséges dokumentumok, indoklás összeállításában, szükség szerinti részvétel az eljárásban.

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény, valamint a(z) Gazdasági Működtetési Központ juttatási szabályzata rendelkezései az irányadók. 

Pályázati feltételek:

  • Középfokú képesítés, Közbeszerzési referens szakképesítés,
  • Közbeszerzések területén ajánlatkérői oldalon szerzett – Legalább 3-5 év szakmai tapasztalat,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása
  • Magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Főiskola,
  • Ajánlattevői oldalon szerzett tapasztalat
  • Közbeszerzési Döntőbizottság előtt szerzett tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Részletes szakmai önéletrajz (bruttó bérigény megjelölésével), motivációs levél, végzettséget,képzettséget igazoló oklevelek másolata, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, a pályázó nyilatkozata, hogy a pályázatában szereplő adatokat az elbírálásban résztvevők megismerhetik.

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2016. március 4.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Milisics Brigitta Jogi és közbeszerzési csoportvezető nyújt, a 815-1738 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Postai úton, a pályázatnak a Budapest Főváros XV. kerületi Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Gazdasági Működtetési Központ címére történő megküldésével (1158 Budapest, Ady Endre utca 31-33. ). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 01/2016 , valamint a munkakör megnevezését: Beszerzési és közbeszerzési ügyintéző .

A pályázat elbírálásának határideje: 2016. március 25.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota,Pestújhely, Újpalota Önkormányzat honlapja – 2016. február 15.
  • Gazdasági Működtetési Központ honlapja – 2016. február 15.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a www.gmkxv.hu honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2016. február 15.

A pályázati kiírás közzétevője a Közszolgálati Személyzetfejlesztési Főigazgatóság (KSZF). A pályázati kiírás a munkáltató által a KSZF részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Categories: Pályázatok

ÚJ - 19 milliárd forint jut a megyei jogú városok iparterület fejlesztésére a TOP keretében

Pályázati Hírek - Tue, 23/02/2016 - 13:43

Megjelent TOP-6.1.1-15 - Ipari parkok, iparterületek fejlesztése című felhívás több, mint 19 Milliárd forint keretösszeggel. Támogatást igényelhetnek önállóan és konzorcium vezetőként a megyei jogú városok önkormányzatai 2016.03.29-től. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás maximálisan 4 milliárd forint, intenzitása 100%

Categories: Pályázatok

Szerelem & Romantika - versek és prózai művek

PAFI - Sat, 20/02/2016 - 11:10
Pályázatunk célja: Ráirányítani a figyelmet az egyik legszebb és legnemesebb emberi érzésre, a társas kapcsolatok fontosságára. Tehetséggondozás, tehetségek felkutatása. Főhajtás MÉCS LÁSZLÓ, TÓTH ÁRPÁD emléke és költészete előtt.
Categories: Pályázatok

Civil Sziget pályázati felhívás 2016

PAFI - Sat, 20/02/2016 - 11:10
A kiíró pályázatot hirdet civil szervezetek és a civil társadalommal együttműködő közintézmények számára a Sziget 2016 fesztiválon (2016. augusztus 10-17.)
Categories: Pályázatok

Az év onkológusa - az én orvosom emlékérem

PAFI - Sat, 20/02/2016 - 11:08
Ha Ön is találkozott olyan onkológus orvossal, akire hálás szeretettel gondol, mert különösen sokat tett gyógyulásáért, kérjük, ossza meg velünk tapasztalatát!
Categories: Pályázatok

Matheidesz Mária Minőségi Díj - nyelvtanárok részére

PAFI - Sat, 20/02/2016 - 11:07
Az alapítóról elnevezett MMM Díjat Matheidesz Mária hozta létre a nyelvtanulás elősegítése céljából.
Categories: Pályázatok

Matheidesz Mária Minőségi Díj - nyelvtanulók részére

PAFI - Sat, 20/02/2016 - 11:07
Az alapítóról elnevezett MMM Díjat Matheidesz Mária hozta létre a nyelvtanulás elősegítése céljából.
Categories: Pályázatok

Függőségek megelőzése - kisfilmkészítés

PAFI - Sat, 20/02/2016 - 11:03
A kíiró a VI. Országos kisfilm-készítő versenyt hirdeti meg 12-26 éves fiatalok körében
Categories: Pályázatok

Alkotói ösztöndíj az erdélyi magyar kultúrát gazdagító művek létrehozásáért

PAFI - Sat, 20/02/2016 - 11:03
A kiíró egy évre szóló, 42 ösztöndíjat hirdet havi 790 RON értékben, harmincöt év alatti romániai magyar alkotóknak az irodalom, a vizuális művészetek, a zeneművészet, a színházművészet, a film és a televízió területén. A pályázat célja az erdélyi magyar kultúrát gazdagító művek létrehozását ösztönző alkotói feltételekhez való hozzájárulás, a művészet társadalmi közmegbecsülésének kifejezésre juttatása.
Categories: Pályázatok

A szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatása

PAFI - Sat, 20/02/2016 - 11:03
A kiíró pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2016. évi alapjából, a szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására.
Categories: Pályázatok

Nagy-Britannia sosem lesz egy európai szuperállam része

EU Pályázati Portál - Sat, 20/02/2016 - 08:14
David Cameron diadalomittasan távozott a pénteki uniós csúcstalálkozóról. Jön a külföldieknek járó támogatások ideiglenes fagyasztása, és az alacsonyabb családi pótlék.
Categories: Pályázatok

Orbán visszaszólt az olasz miniszterelnöknek

EU Pályázati Portál - Sat, 20/02/2016 - 00:44
Majd meglátjuk, ki hol lesz 2020-ban, és mit fog akkor csinálni, válaszolta az EUrologus kérdésére, hogy mennyire valós Matteo Renzi fenyegetése az uniós támogatások elvonásáról.
Categories: Pályázatok

Az angol reggeliből angol vacsora lett Brüsszelben

EU Pályázati Portál - Fri, 19/02/2016 - 16:18
Reggelre szerették volna tető alá hozni a brit-EU egyezséget. Nem bírtak egymással, vacsoraidő lesz, mire összeülnek. A fél európai sajtó Cameronékon röhög.
Categories: Pályázatok

Pages