Nyugat-Balkán

Ezekben a napokban a húsz évvel ezelőtti népirtásra, a srebrenicai vérengzésre emlékezünk. Nem lehet róla elégszer beszélni, mert ilyen szörnyűségek újra és újra megtörténnek. Szembesíteni kell a történelem ezen sötét eseményeivel azokat, akik nem ismerik, azokat, akik nem akarnak tudni róla, azokat, akik a hasonló helyzetben lévőkkel, vagy éppen az országukban hasonló események elől menekülőkkel szemben ellenségesen, közömbösen, gyűlöletkeltően lépnek fel.

Pénteken az eszéki járásbíróság bűnösnek találta Milorad Momicsot háborús bűncselekményekben való közreműködésért, melyben hat civil srebrenicai bosnyák férfi, közülük három fiatalkorú meghalt és ezért 15 évi börtönbüntetésre ítélte.  

 

Milorad Momics az egykori Skorpió nevű félkatonai szervezet tagja volt. A Skorpió szervezet nem volt olyan ismert, mint az Arkan féle Tigrisek, de kegyetlenségben nem maradtak el tőlük. A Skorpió tagjai főleg horvátországi szerbek voltak. 1991-ben alakult és 1995-ig működött. Részt vettek a horvátországi, boszniai háborúban, majd később még 1999-ben a koszovói összecsapásokban is feltűntek. 

Milorad Momicsot azzal vádolták,hogy 1995 júliusában a Skorpió több tagjával együtt fogságba ejtettek hat srebrenicai bosnyák civilt és az egységük parancsnokának, Szlobodan Medicsnek irányításával a Trnova közelében húzódó frontvonalhoz terelték és ott agyonlőtték őket.

 

Így akarták azt a hazug látszatot kelteni, hogy a bosnyákok a fronton, harc közben haltak meg és nem legyilkolták őket. Így akarták leplezni a srebrenicai muzulmán férfiak és fiúk tömeges és szervezett megsemmisítését.

Momics a bíróságon elmondta, hogy a társaival együtt négy összekötözött civilt hátba lőttek, aztán a másik kettőnek megparancsolták, hogy a holttesteket vigyék egy közeli leégett kunyhóba, ahol a Skorpió tagjai őket is lelőtték, majd a holttesteket leöntötték benzinnel és felgyújtották.

A bírói tanács megállapította, hogy a bemutatott bizonyítékok minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Momics elkövette a háborús bűncselekményeket. A legmeggyőzőbb bizonyítékot maga a vádlott szolgáltatta azzal a videofelvétellel, amit saját maguk készítettek, és ez még Zvonko Vrban bíró szerint is ritkán fordul elő. Az azonban biztos, hogy jelentősen megkönnyítette a bírói tanács munkáját az elkövetők és az áldozatok azonosításában.   

A bírói tanács nem fogadta el, sőt hazugságnak vette Momics védekezését, hogy nem lőtt az áldozatokra, és csak passzív szemlélő volt, mert a videofelvételen jól látszik, hogy minden résztvevő aktívan részt vett a civilek fizikai és pszichikai kínzásában, és hogy Momics nem mutatott egy csekély könyörületet sem az áldozatok iránt, és egyetlen szóval vagy bármi más módon sem ellenezte, hogy megöljék őket.

Súlyosbító körülményként értékelte a Bíróság, hogy Momics olyan civilek elleni háborús bűncselekmény elkövetésében vett részt, akik nem voltak részesei háborús cselekményeknek, és akiket bármilyen ok nélkül öltek meg, valamint, hogy Momics az eljárás alatt nem mutatott a legcsekélyebb megbánást sem.

Momics ügyvédje, Tomislav Filakovics az ítélet ellen fellebbezett. 

A háború alatt Momics a horvátok elől előbb Szerbiába, majd Franciaországba menekült, ahol 2011-ig élt. Akkor a franciák a horvát igazságszolgáltatási szervek kérésére adták ki.

A vád ellene akkor is háborús bűncselekményekben való részvétel volt. A vádirat szerint 1991-ben fizikailag bántalmazott horvát civil fogvatartottakat a Vukovar melletti Berakban létrehozott koncentrációs táborban. Berak egyébként Momics szülőfaluja.  

 

2013-ban a vukovári bíróság nem jogerősen három év börtönbüntetésre ítélte, amit a Legfelsőbb Bíróság nem hagyott helyben és felmentették.

A szabadságnak azonban nem sokáig örülhetett, mert 2014. augusztus 25-én a srebrenicai hat civil férfi meggyilkolásáért letartóztatták.

Az eszéki megyei ügyészség a kölcsönös bűnügyi jogsegélyegyezmény alapján a   szerbiai háborús bűnökkel foglalkozó ügyészséggel együttműködve emelt vádat ellene.

Egyes újságok szerint annak ellenére, hogy a hágai nemzetközi bíróság betiltotta és elítélte a félkatonai szervezeteket, köztük 2005-ben a Skorpiót is, egységei ma is léteznek Szerbiában.

(A video felkavaró felvételt tartalmaz.)

 

A srebrenicai áldozatokra emlékezni indult a szerb miniszterelnök Boszniába, de egészen másról lesz emlékezetes számára ez a nap. Bár aligha várt öleléseket és csókokat, valószínűleg Aleksandar Vučić sem számított arra, hogy kövekkel, cipőkkel dobálja meg Potočariban a tömeg.

Egy kő a miniszterelnök arcát találta el, és a Blic tudósítása szerint alig tudott kereket oldani a biztonsági kerítést bedöntő dühös emberek elől. Az esetről készült videó már felkerült az internetre.

A sok évvel ezelőtti srebrenicai kirándulásomra emlékezve hosszan keresgettem az akkor feljegyzéseimet. Ahogy autóztunk a már Szerb Köztársaság területén fekvő kisvárosba, egész úton szembeötlő volt a különbség a Föderációval. Az út jó minőségű volt, de előjelző tábla szinte sehol, ami megmaradt, az a helységnévtáblákkal együtt cirill betűs volt. Sokkal ritkábban voltak a Föderációban szinte egymást érő útszéli vendéglők, amik működtek, azok is kicsik, elhanyagoltak, egyáltalán nem olyan barátságosan hívogatóak, mint a bosnyák-horvát föderációban.

Pedig az út forgalmas, erre járnak a Belgrádba tartó autóbuszok, kamionok is. Nagyon sok volt a teljesen lerombolt település, ahol egyetlen egy ép ház sem maradt, de visszatelepülőknek, építkezésnek akkor nyoma sem volt. A több mint ezer méter magas hegyek között ún. hegyi faházakban élnek az emberek, amik kicsit emlékeztetnek az orosz faházakra. Fából készült a főépület, a zord időjárás miatt kis ablakokkal.

 

A módosabbaknak a ház alsó szintje kőből van, csak az emeleti szint épült fából. A látványuk megkapó és gyönyörű. Ezek a házak viszonylag épségben vészelték át a gyilkos háborút, de nem így Srebrenica, ahol az előző bejegyzésemben már 1995. július 11-ig jutottam az emlékezésben, addig a napig, amikor a város a szerb túlerővel szemben nem bírta tovább, és elesett.

A várost természetesen nemcsak a holland békefenntartók védték, hanem a boszniai hadsereg egysége is előbb Naser Orics, majd Ramiz Becsirovics parancsnoksága alatt. Naser Orics érdekes személyiség, korábban – nyilvánvalóan - a jugoszláv néphadsereg tisztje volt, Koszovóban is szolgált a különleges egység tagjaként, majd egy rövid ideig Slobodan Milosevics személyi védelmét is ellátta. A háború után évekig segített a nemzetközi békefenntartóknak szerb háborús bűnösök felkutatásában, letartóztatásában, ami, nem egy életbiztosítás. A Szerb Köztársaság már 1996-ban kérte a hágai nemzetközi ügyészségtől Orics letartóztatását háborús bűntettek elkövetése miatt, amire akkor nem, de később sor került, ám rövid scheveningeni tartózkodás után szabadon engedték. Néhány héttel ezelőtt ismét letartóztatták a még érvényben lévő szerb körözés alapján, de a svájci hatóságok pár nap után elengedték és a boszniai bíróságok fognak dönteni további sorsáról.

Ez csak egy rövid kitérő megint a srebrenicai népirtásról való emlékezésben, de nem lehet úgy beszélni szinte semmiről a balkáni háborúval kapcsolatban, hogy ne kalandozzon el az ember az emlékeiben és a visszaemlékezésekben.

Július 11-én a város elesett, mindenhol Mladics katonái voltak. A már többször is említett, és Izetbegovics elnök szerint egyszemélyi felelős francia Bernard Janvier tábornok, az ENSZ erők parancsnoka legalább a holland katonák sorsa iránt érzett némi felelősséget, mert a Mladicsnak küldött levelében többek között ezt írta: „az önök akciója miatt szeretném kifejezni mélységes aggodalmamat a fennhatóságuk alatti területen lévő holland zászlóalj sorsa miatt. Legnagyobb gondom az ő biztonságuk, ezért kérem, hogy teljesen szabadon mozoghassanak, hogy vissza tudjanak térni a főparancsnokságra, ha ilyen döntés születik.” A levélben a francia tábornok nem említi, hogy a negyvenezer srebrenicaiért is aggódna.  

1995. július 12-én a város védelmének vezetője Ramiz Becsirovics ezt jelentette a tuzlai (bosnyák katonai) parancsnokságnak: „Srebrenica megszállt város lett. Kb. húszezer nő és gyermek, sebesültek vannak Potocsariban, az ENSZ tábor körül. A katonák és a katonaviselt lakosság reménykedik, hogy elérnek önökhöz.” Ez azonban sikerült nekik.

Egy későbbi vizsgálat megállapította, hogy a holland katonák megakadályozhatták volna a népirtást, ha elfogadják Mladics ajánlatát. A szerb katonai vezető július 11-én, a vérengzés előestéjén – talán ő is érezve a rettenetes terv következményeit - Karremans zászlóalj parancsnokon keresztül felajánlotta az ENSZ-nek a lehetőséget, hogy ők szervezzék meg a holland egység körül lévő sok ezer bosnyák kitelepítését. Ám a parancsnok passzivitása, érzéketlensége, határozatlansága miatt ez nem történt meg, pedig ha ezt megteszik, megakadályozhatták volna, hogy a férfiakat elválasszák a nőktől, megmenekülhettek volna a környező erdőkben bujkálók és a holland zászlóalj magához ragadhatta volna a kezdeményezést.

                                 A holland kéksapkások parancsnoka - Karremans tábornok

Az ajánlatról tájékoztatták valamennyi felettes szervet, köztük a hágai védelmi minisztériumot is, ám sajnos a lehetőséget nem használták ki és Mladics július 12-én úgy határozott, hogy ő maga hajtja végre a kitelepítést. Ám ez deportálás volt, ahol a szerbek biztosította autóbuszokon a szétszakított családok nőtagjait és kisgyerekeket, öregeket elszállították és szinte ezzel egyidőben megkezdték a fiúk és férfiak tömeges kivégzését.

                       Ratko Mladics a holland parancsnokkal                            

Ebben segítségére volt Momir Nikolics tábornok, aki Hágában beismerte a politikai, vallási, etnikai alapú emberiség elleni bűncselekmények elkövetését. Nikolics részt vett közel tízezer muzulmán férfi, fiatal fiú meggyilkolásában, és a teljes bosnyák lakosság erőszakos deportálásában. Ő volt a felelős a családok szétválasztásáért, az egész vérengzés gyakorlati kivitelezéséért és ő maradéktalanul eleget tett ennek a parancsnak.

A kivégzéseket július 12-től egészen szeptemberig végezték 80-100 fős csoportokban. Mladics katonái hajtóvadászatot indítottak azok ellen a katonák, katonaviselt, vagy erejükben bízók ellen, akik megpróbáltak a környező erdőkben menedéket találni és eljutni a mintegy 40 km-re lévő, bosnyákok által ellenőrzött területre. Fáradhatatlanul kutatták és gyilkolták őket. 1995 szeptemberében és októberében Nikolics és az általa vezetett bratunaci egység feladata volt a muzulmán áldozatok holttesteinek eltüntetése tömegsírokban.

 

Emlékszem, a városból kifelé vezető út két oldalát lerombolt, kiégett, elhagyott gyártelepek szegélyezték. Így értük el Potocsarit, ahol már készen volt a nemzetközi segítséggel az egykori vérengzések színhelyén, az akkumulátorgyár területén és a kukoricaföld helyén megépült sokhektáros emlékhely és múzeum. A hely méltó az emlékezésre, méltó az áldozatok tragikus sorsához.

               Hely az emlékezésre (saját fotó 2002)               

A bejáratnál egyszerű fehér márványoszlop, rajta felirat: Srebrenica 1995. július 11. A hatalmas, bekerített területen több helyen kör alakú gránit padokat és szökőkutakat, csendes elmélkedésre alkalmas pihenőket és egy nagy fedett imahelyet alakítottak ki. A már azonosított és eltemetett – akkor még csak több száz – áldozat egyforma zöld fa fejfája és sírhantja néma vádirat.

2002-ig a város környékén 50 tömegsírt tártak fel, több mint 4500 áldozat maradványai a tuzlai, 1600 áldozat maradványai a visokói halottasházban vártak arra évek óta, hogy azonosítani tudják őket. Fájdalmas munka ez, nagyon lassan is megy még most is. A világon még sehol nem próbáltak meg DNS minták alapján azonosítani ilyen nagyszámú exhumált holttestet és emberi maradványokat ilyen rövid idő alatt. A világszínvonalú laboratórium vezetője korábban évekig az FBI DNS adatbázisának létrehozásában vett részt. Az évig mindössze 882 személyt tudtak azonosítani, de méltó temetése még csak egy részüknek volt. Ez az utódok nehéz kötelessége.

Az emlékhelyre érkezésünkkor elállt az eső, a nap is előbújt a felhők mögül, talán azt üzente, hogy hiába ez a sok szörnyűség, talán van remény a megbékélésre. Ahogy lassan körbesétáltunk az emlékkerten egyre csak az járt a fejemben, hogy ki a felelős ezért a tömegmészárlásért? Csak és kizárólag a szerbek? Milosevics és Mladics? Karadzsics és Plavsics? Európa és Amerika, akik majdnem tétlenül figyelték az eseményeket? A holland katonák, akik néhány százan, messze otthonuktól, egy őket nem is érintő háborúban próbálták végrehajtani a lehetetlent? Vagy a szarajevói háborús kormány és személyesen Alija Izetbegovics, akit a boszniai hadsereg volt első embere, Sefer Halilovics nyílt levélben vádolt meg azzal, hogy Srebrenica tragédiája az ő elhibázott politikájának eredménye? Vagy a várost védő bosnyák katonák? Esetleg Naser Orics védelmi parancsnok, akinek Szarajevó utasítására 18 tiszttársával együtt el kellett hagynia a várost a szerb offenzíva előtt, és aki 1999-ben egy interjúban elmondta, hogy birtokában vannak azok a dokumentumok, amik tanúsítják az egyezkedést Pale és Szarajevó között Srebrenicáról? Vagy, ahogyan Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök az egyik kihallgatásán mondta, az ENSZ erők akkori főparancsnoka Philip Morillon és Bernard Janvier tábornokok? Megannyi kérdés kavargott a fejemben...

Lehet, hogy az emlékhely bosnyák kerti munkásának lesz igaza, aki szerint mindenki tudott mindenről, ami Srebrenicában történt. A nemzetközi közösségek, a szerb köztársaságbeli politikusok és a bosnyák vezetők is. Úgy mondta: az igazságra soha nem fog fény derülni, vagy csak olyan sok évtized múlva, amikor a bűnösök már nem lesznek felelősségre vonhatók.

2002-ben még folyt a Srebrenica környékén állomásozó szerb alakulatok parancsnokainak pere, akik ellen a vád népirtásban, emberiség elleni bűncselekményekben való részvétel, a háborús törvények súlyos megszegése. A hágai nemzetközi bíróság addigi legsúlyosabb büntetését is Srebrenicával kapcsolatban hozta: Radoslav Krsztics tábornokot a városban elkövetett népirtásért 46 év börtönbüntetésre ítélték. Akkor mondta ki először a bíróság, hogy a bosznia-hercegovinai kisvárosban népirtás történt.

További írások a témában és itt.

http://balkanimozaik.blog.hu/2015/07/10/szubjektiv_emlekek_srebrenicarol

 

 

 

 

Húsz év. Az akkor született gyerekek már dolgoznak, vagy főiskolára, egyetemre járnak, néhánynak esetleg már családja is van.

Húsz év. És még mindig vannak olyan boszniai családok, akik arra várnak, hogy elvesztett szeretteiket megtalálják, és méltóképpen elbúcsúztassák.

Húsz év. Ennyi idő telt el a srebrenicai tömeggyilkosság óta.

Boszniai tartózkodásunk alatt úgy éreztem, nem jöhetek haza anélkül, hogy ne mennék el Srebrenicába. Sokáig halogattam, mindent elolvastam róla, amit csak lehetett, meghallgattam a szarajevói barátainkat, akiknek volt erejük beszélni róla, és féltem, hogy mit fogok látni, mivel fogok szembesülni.

Egy napon 2002-ben mégis rászántam magam, és egy helyi barátnőmmel nekiindultam. Mintha az idő is tudta volna az úticélunkat, szomorkás, borús, kicsit esős volt.

De mi is történt ebben a hegyek közé szorított „ezüstvárosban”, az egykori gazdag ezüstbányák központjában, a városban, ami 1512-ig a magyar Srebrenicai bánság székhelye volt?

 

A boszniai háború alatt 1992-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa a vérengzések, a háború megfékezésére hat különleges védelmi övezetet hozott létre: Bihacs, Szarajevó, Gorazsde, Zsepa, Srebrenica és Tuzla térségében. Ennek az lett a következménye, hogy Srebrenicába menekült a környező települések bosnyák lakossága, biztonságot keresve az előretörő szerb hadsereg elől. A városlakók száma megkétszereződött, a menekültek embertelen körülmények között éltek elégtelen élelem, ruházat, villany, gáz és fűtés nélkül több mint három évig.

Az ENSZ menekültügyi biztosa ezt írta 1993 márciusában:„a helyzet Srebrenicában óráról órára rosszabb. Az utolsó jelentés, amit kaptam az ott lévő szakemberektől, az rémisztő. Emberek ezrei érkeznek a városba a környékről, amit a szerbek rendszeresen támadnak.” A diplomata már ekkor figyelmeztetett arra, hogy a városban humanitárius katasztrófa fenyeget és a lakókat meg kellene védeni az egyre közeledő szerb támadóktól.

Potocsari kb. 4-5 km-re van Srebrenicától, a holland békefenntartó katonák itt rendezték be főhadiszállásukat. Az lett volna a feladatuk, hogy fenntartsák a békét a két fél között. De hiába állomásoztak ott, a hatalmas szerb katonai fölénnyel szemben képtelen voltak megvédeni a muzulmán lakosságot. De azt sem tudták megakadályozni, hogy a bosnyák hadsereg megtámadja a szerb falvakat a védett területen kívül.

Egy későbbi vizsgálat arra a megállapításra jutott, hogy Hollandiát humanitárius okok, politikai ambíciók vezették, hogy részt vegyen egy rosszul értelmezett és gyakorlatilag lehetetlen békemisszióban, valódi helyzetfelmérés nélkül vették át a srebrenicai szolgálatot a kanadaiaktól úgy, hogy több ország már visszautasította. Nem volt tisztázott a zászlóalj hatásköre „ott védték a békét, ahol nem volt”. Ez a misszió aztán hosszú éveken keresztül kísértette a hollandokat, Wim Kok miniszterelnök és kormánya bukását is okozta az események után hét (!) évvel.

De mit történt 1995-ben? Június elején a holland zászlóalj parancsnoka, Thomas Karremans őrnagy jelentést küldött az ENSZ-nek és a holland kormánynak, amelyben panaszolta a lehetetlen ellátást és szerb csapatösszevonásokról beszélt a város közelében. Lehetségesnek tartotta, hogy ez egy támadás előkészítése.

Az említett szerb csapatösszevonások a védett zóna belsejében július 3-ra befejeződtek, ezzel a bosnyákokat teljesen elvágták a külvilágtól. Július 4-én még bejutott a városba egy élelmiszer szállítmány és ők riadóztattak, hogy a várost a szerb tankok és nehézfegyverek teljesen körbevették. 

Kisérteties a hasonlóság Szarajevó ostromának előkészületeihez, és kísérteties a két város fekvésének hasonlósága is, ami teljesen kiszolgáltatottá tette az ott élőket. Mindkét város magas helyekkel körülvett katlanban terül el, szinte tálcán kínálja magát az agresszoroknak. Szarajevó ostroma több mint három évig tartott, Srebrenicára ennyi időt, energiát, fegyvert és pénzt márnem szántak a szerb erők, pontosabban Ratko Mladics és katonái.

Július 6-án reggel fél 5-kor hatalmas robbanásokra ébredtek a város lakói. Megkezdődött az ostrom. A holland zászlóalj parancsnoka azonnal légi beavatkozást kért az UNPROFOR-tól, a kérés azonban nem jutott el a magasabb vezetőkhöz, már alsóbb szinten elutasították.

Július 7-én a szerbek tovább támadtak, a holland parancsnok újra kérte a légi beavatkozást, amit a szarajevói központban ismét elutasítottak.

 

Július 8-án már Nicolai holland tábornok kérte a légi beavatkozást és ez végre eljutott Janvier francia tábornokhoz a zágrábi ENSZ főparancsnokságra. Ám még ezen a szinten is úgy ítélték meg, hogy nincs szükség légi támogatásra.

A támadás ez alatt tovább folyt, sok civil megsebesült A szerbek délutánra a város déli oldalán áttörték a hollandok védelmi vonalát, akik akkor még nagy erőfeszítéssel visszaszorították őket.  

Július 10-én azonban öt védelmi állásukból hármat fel kellett adniuk, a szerb hadsereg egy km-re megközelítette a várost. Amíg ez történt, addig a holland Nicolai tábornok egyre sürgette a légi támadást, de továbbra is sikertelenül.

A támadások során a városban eluralkodott a pánik, a káosz, rengeteg volt a sebesült, a kórházak tele voltak. A sebészek nem győzték a műtéteket. A városban dolgozott az „Orvosok határok nélkül” csapat két francia orvosa is, az ostrom alatt mindketten életüket vesztették.

Karremans tábornok ki tudja hányadszor ismét légicsapást kért, amit azonban Janvier tábornok Zágrábban ismét nem rendelt el.

Nem tudni, mi volt ennek a masszív ellenállásnak az oka. Az biztos, hogy a szerb hadsereg főparancsnoka, Ratko Mladics azzal fenyegetőzött, hogy a repülőgépeket és a békefenntartók bázisát Potocsariban és Tuzlában nehéztüzérséggel fogja lövetni, aminek áldozata lesz több ezer civil, akik a bázis köré tömörültek. Akkorra már 25 ezer menekült gyűlt össze az ENSZ támaszpont körül Potocsariban, védelmet remélve a kéksapkásoktól.

Alija Izetbegovics elnök a srebrenicai katasztrófáért szinte egyszemélyben Janvier francia tábornokot tette felelőssé, de erről majd később bővebben is írok, hogy hogyan élte meg, hogyan emlékezett a bosnyák elnök ezekre az iszonyú napokra.

A város vezetői drámai hangú levelet küldtek mindenkinek, akitől bármi segítséget reméltek: Izetbegovics elnöknek, Szilajdzsics miniszterelnöknek, a hadsereg vezetőinek és leírták, hogy a város rövidesen elesik. „Utolsó alkalommal kérjük Önöket, hogy segítsenek, vessék be minden diplomáciai fegyverüket, hogy elkerüljük a muzulmánok katasztrófáját.”

Július 10-én késő este az angol Rupert Smith tábornok Splitből izgatott hangon hívta fel Izetbegovicsot és tájékoztatta, hogy „végre parancsba adták a NATO légitámadást”. Ám a repülőgépek félútról visszafordultak.

És elérkezett július 11-e, délután négy órakor a szerbek bevonultak Srebrenicába, mindenhol Mladics emberei voltak.

Az aznap és a következő napokon történtekről később. Felkavarnak az emlékek, felkavarnak a képek, előjönnek a boszniai barátok, a gyerekeim osztálytársainak, barátainak történetei. Felkavar egyrészről az emberi gyűlöletnek ez a mérhetetlen foka, másrésztől azoknak a közömbössége, akik tevőlegesen döntési helyzetben voltak, segíteni tudtak volna és nem tették meg.

Tanulságos, és soha el nem felejthető, ami húsz éve Srebrenicában történt. Különös megvilágításba kerülnek az ottani események ma, amikor másik országokban zajló háborúk miatt a pokolból menekülő emberek tömegeivel szembesülünk.

Ez már a mai napokhoz vezet, de minden szó nélkül nem mehetünk el az mellett, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország megvétózta Nagy-Britannia állásfoglalás tervezetét, amelyben azt akarták elfogadtatni, hogy Srebrenicában népirtás történt.

Hogy valóban az történt-e, vagy egy háború velejárója volt a srebrenicai ostrom és utóélete, a későbbi írásokból Önök is megítélhetik.

 

 

Sok hónapos szünet után ismét üzemel a nisi Nagy Konstantinusz repülőtér. A Wizz Air közlekedtet a szerb város repülőterére heti három járatot Malmőből, jövő héttől heti kettőt Baselből. A város azt reméli, hogy légitársaság megjelenése a repülőtér fejlődésének kezdetét jelenti.

 

Rég nem látott tömeg van a repülőtér halljában. A magyar diszkont légitársaság első járatának utasai és kísérőik állnak sorban a check-in pult előtt. Másfél éves szünet után a repülőtér alkalmazottai izgatottak és boldogok.

Marija Stenkovics földi utaskísérő azt mondja, nagyon örül, hogy újra a szakmájában dolgozhat.

„Valamennyi dolgozó nevében mondhatom, hogy másfél éve erre a pillanatra várunk, és reméljük, hogy egyre több utasunk lesz és nem a Wizz Air lesz az egyetlen légitársaság, amelyik leszáll nálunk.”

A nisi repülőtérről az utolsó menetrendszerinti járatot a Montenegro Airways teljesítette 2013 októberében. 

Az eltelt hosszú idő után ismét ünnepélyes járatfogadás volt Nisben:

„Az ipar és gazdaság nélkül maradt városban nehéz a költségvetésből kigazdálkodni a repülőtér fenntartásának költségeit. Egy ideig ment, aztán már nem tudtuk megtenni. A nisiek elvárják, hogy sok más problémát is megoldjunk, ahogy mondják, a légiközlekedés drága mulatság, nekik egyszerűbb, de égetőbb gondjaik vannak” – mondta Zoran Perisics polgármester.

Ezért minden légitársaságnak, amelyik érdeklődést mutat arra, hogy a városba járatot indítson, különleges ajánlatot kínálnak.

„Minden légitársaság ismeri az árainkat, jelenlegi ajánlatunkban három eurót fizetnek a repülőtérnek utasonként”- mondta Vladica Djurdjanovics, a légikikötő igazgatója.   

Az alacsony repülőtéri taxnak örülnek az utasok is, akik a malmői repülőjegyért 15 eurót fizetnek.

A Wizz Airnél azt mondják, hogy elégedettek az eddigi foglalások számával, a repülőgépek kihasználtsága 90 százalékos.

A nisi repülőtérről korábban írt bejegyzésemet itt olvashatják. 

 

 

 

Jól agyon ajnároztuk a szerbeket a kisgyerekek vébéje után. Záporoztak a közhelyek a meccset soha fel nem adó, végsőkig küzdő szerb játékosokról, akik már 6 évesen a Realban játszanak. 

[...] Bővebben!

A You Tube-on jelent meg a felvétel tegnap, amely a hónap balkáni videója címre is joggal pályázhatna. A Radio Sarajevo szerint valahol Szerbiában történt az eset, de, hogy ki lehet a felvételen látható ideges pap, egyelőre nem derült ki. A zenészek az ajtóban várták a párt, ahogy szokás fújták kegyetlenül a hangszereiket, amikor a megjelent a pap, hogy rendet tegyen. A videón látszik, hogy vőlegény már kezdene is mulatni, amikor hirtelen...
Nekem nagyon tetszik a pap határozott fellépése, alkalmaznám.

Ezt állítja legalább is a Jutarnji List horvát napilap, amelynek hétvégi száma Toroczkai Lászlóval és ezzel az állítással a címlapján jelent meg. A lap felidézi újságíróinak februári látogatását Ásotthalmon, ahol Toroczkai először beszélt a horvátoknak a fal/kerítés szükségességéről. Most, hogy a "kerítés álom" lassacskán beteljesül Ásotthalmon, a horvát lap újra kapcsolatba lépett a polgármesterrel, hogy megkérdezze, elégedett-e a dolgok állásával.

[...] Bővebben!

Montenegró – fekete hegyek. Aki egyszer járt ott, a varázsától egy életre nem tud megszabadulni. A Kotori-öböl szépsége, a hegyek zordsága, az Adria semmihez nem hasonlítható kéksége, nos, ezek a külföldi befektetők fantáziáját is megmozgatják.
 
A hatodik befektetési és ingatlan fesztiválon olyan beruházók képviselői jelentek meg, akik luxus turista településeket építenek.
 
A befektetői vásáron luxust adnak el. Ezek egyike a Porto Montenegro, egy elit üdülőhely kikötővel a tivati öbölben, az Adria partján.
   
Szezonban 800 főt foglalkoztatnak, eddig az építkezésbe 360 millió eurót fektettek be. 

A kanadai befektető szerint Montenegró megéri ezt a pénzt.

„Kicsi de nagyon izgalmas ország, az arizoniai után a világ második legmélyebb kanyonjával, az utolsó dzsungellel Európában a Biogradska Gora Nemzeti Parkban. Ezek azok, amik a vevőket érdeklik, azokat, akik telítődtek Monacoval, Saint-Tropez-val, vagy Cannes-nal és szeretnének valami újat, valami mást”- mondta Danilo Kalezics.
 
Elképesztő luxust és újdonságokat találnak a 250 millió eurós, azerbajdzsáni állami beruházásban épült üdülő komplexumban, a herceg novi járásban lévő Kumbor üdülőhelyen. Az azeriek eddig hét üdülőkompexumot építettek többek között a Maldiv szigeteken, Dubaiban, Mauritiuson, a Bahamákon és Mexikóban. .

„A One és Only Resort az első ilyen beruházásunk lesz Európában. Montenegró az egyik legnagyobb luxust kínáló hely a világon.” - mondta Rashad Aliyev a One and Only Resort képviselője.

Montenegróban senki nem beszél pénzügyi válságról, csak lehetőségekről. A befektetők állítják, hogy az ingatlanpiac visszatért a normális kerékvágásba.
 
A régió többi országához képest kevesebb, nettó 350 millió euró külföldi tőke érkezett az elmúlt évben, ami egy főre számítva 570 euró.

„Hogy mennyire fontosak a külföldi befektetők az országnak, azt leginkább a számok mutatják. Az utolsó 10 évben elérték a GDP 18-19 százalékát, vagyis majdnem a bruttó hazai termék egy ötödét.” A montenegrói kormány költségvetésében a külföldi befektetések kiemelt helyet foglalnak el.

 
Montenegróban optimisták. Habár továbbra is erősen támaszkodnak a külföldi befektetésekre, állítják, hogy az ország a következő években egyike lesz a leggyorsabban fejlődő gazdaságnak Európában.
 
„Függetlenül az akadályoktól, amikkel szembe kell néznünk állami és helyi szinteken, a nagy befektetők reményt adnak nekünk, jelentős eszközöket ruháznak be a már elkezdett és újabb projektekbe. Ezek a beruházások adják meg annak az alapját, hogy közelíteni tudjunk az Unió fejlettségi szintjéhez. Erre szükségünk is van, jelenleg az európai átlag 40%-án vagyunk” – mondta Milo Djukanovics, Montenegró elnöke.
 
További montenegrói üdülőhelyekről itt olvashat.

Akik ismerik a légiközlekedési ipart, tudják, látják, hogy a kis légitársaságok önmagukban, egyedül a jelenkori piaci környezetben életképtelenek.

Nincs ez másképp Bosznia-Hercegovina légitársaságával sem, az egykori Air Bosnával, a mostani B&H Airlines-szal. Személyes érintettség miatt ennek a kis légitársaságnak az összeomlása legalább annyira fájdalmas nekem, mint a saját cégem 2012-es bedöntése.

Ott voltunk a háborúból éppen csak gyógyulófélben lévő ország önmaga keresésénél, és annál a következetes elhatározásnál, hogy kell az önálló nemzeti légitársaság. A rejtekhelyekről előkerültek a háború előtti okmányok, iratok, kiégetten, de boldogan üzemelt a repülőtér és bukdácsolva ugyan, de üzemelt az Air Bosna.

Eddig is szinte évente felröppent a hír, hogy csődbe megy a légitársaság, ilyen-olyan módon, állami segítséggel, újabb és újabb hitelezőkkel, új társaság alapításával eddig sikerült – lélegeztető gépen ugyan – de életben tartani.

Idén április 20-án az osztrák lízing cég, a HETA befagyasztotta a légitársaság számláit 7,5 millió eurós tartozásuk miatt. A B&H Airlines még 2005-ben lízingelt két repülőgépet a HETA-tól, de fizetési kötelezettségüknek nem tudtak eleget tenni. A társaság akkor lízingelt két ATR 72-es gépe jelenti a flottát.     

 
„Gyakran kérdezem magamtól, hogyan tudunk egyáltalán üzemelni? - mondta Amir Jazsics, a légitársaság igazgatója. – Jelentős nehézségeink vannak. Egyetlen egy közvetlen járatunk van, a Szarajevó-Zürich.”

A bosnyák légitársaság adóssága megközelíti a 17, 5 millió eurót.

Ez év január végétől a társaság csak egy géppel üzemel, mivel a másik gépét Németországban lefoglalták, mert nem tudták fizetni a földi kiszolgálási díjakat.

 

A B&H Airlines tulajdonosa 99%-ban Bosznia-Hercegovina Föderáció, 1%-ot a repülőtér tulajdonol. Fadil Novalics miniszterelnök most kijelentette,

„Az, hogy a B&H Airlines csődöt jelent-e, attól függ, hogy a nagyobb hitelezők, mint a HYPO Bank utódja, a HETA hogyan dönt. A lízing cég pillanatnyilag 23 millió márkát (11,5 millió euró) követel… Két lehetőség van…., de a döntés a csődről nem tőlünk, hanem a hitelezőktől függ”- mondta.  

Az év első három hónapjában összesen 3.604 utas szállító légitársaság most abban a helyzetben van, hogy számláit befagyasztották, és nem tud tovább működni addig, amíg a hitelezőivel valamilyen módon meg nem egyezik.

Koszovóban, a KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalj (KTM) magyarokból álló „Charlie” százada, valamint a portugál fél „Bravo” százada, komplex harcászati gyakorlatot tartott a Vrelo település melletti egykori katonai repülőtéren az elmúlt napokban. Fotógaléria.

A zombori Magyar Polgári Kaszinó nemrég tartott évi közgyűlésén fiatal felnőttek közösségének létrehozatalát jelentette be Oberajter Klára. A cikk folytatása …

Read more here: VajdaságMa – Vajdaság

    

A zombori Magyar Polgári Kaszinó nemrég tartott évi közgyűlésén fiatal felnőttek közösségének létrehozatalát jelentette be Oberajter Klára.

By ger

Szerdán délután elballagtak a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium végzős matematika, képzőművészet és sport szakos negyedikes diákjai. A matematika szakon immár a kilencedik generációt búcsúztatták.

A cikk folytatása …

Read more here: Magyar Szó – Zenta

    

By tklaura

A magyar kormány nem vár európai válaszra a menekültválság kezelésében, az államnak ugyanis elsőrendű kötelessége a határai megvédése – jelentette ki Orbán Viktor ma Pozsonyban a Globsec biztonságpolitikai fórumon.

A magyar-szerb határon tervezett kerítés felállítását a magyar miniszterelnök technikai kérdésnek nevezte. Kijelentette, a fő szempont a határőrizet fenntartásának a kötelessége. A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

By K.R.

Alig egy hónapja, hogy rendkívüli ülést tartottak a menekültüggyel kapcsolatban Magyarkanizsán, hiszen a városban egyre több helyen, buszállomáson, parkokban bukkantak föl idegenek. Akkor Lackó Róbert, az önkormányzat menekültügyi illetékese az újságíróknak azt nyilatkozta, hogy a rend fenntartása érdekében jobban tisztítják a köztereket, a rendőrségtől pedig erélyesebb fellépést várnak. A sajtóértekezletet A cikk folytatása …

Read more here: Magyar Szó – Magyarkanizsa

    

By L.J.

A héten kezdődött meg az elöregedett vízvezetékcsövek cseréje a Sziváci úton. A munkálatokat a Kis-Komunál Kft. végzi, és várhatólag két héten belül befejeződik a felújítás. Kormányos Levente, a vállalat igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy közel 20 háztartás fog új bekötést kapni.

– Az idén is folytatódik az elöregedett vízhálózat cseréje, A cikk folytatása …

Read more here: Magyar Szó – Kishegyes

    

By B.em

Amikor tavaly szeptember tizenhetedikén sor került az első, környezetszennyezés elleni tiltakozásra, talán még maguk a szervezők sem gondolták, hogy lesz elég kitartásuk ahhoz, hogy tizedszer is összegyűljenek, és felemeljék a hangjukat elsősorban a Krivaja patak és a levegő szennyezése ellen. Pedig ez történt. E hó tizenhetedikén sor került a tizedik A cikk folytatása …

Read more here: Magyar Szó – Topolya

    

By tklaura

A menekültek betelepítésével már megtapasztaltuk, miként lehet megváltoztatni Vajdaságban az etnikai arányokat – mondta Tari István. A VMDK alelnöke úgy véli, azok, akik meghozták a döntést a Magyarország és Szerbia közötti határzár megépítéséről, nem gondolták végig azt, hogy ennek milyen hatása lehet az itteni magyarság életére. A fal szerinte sokkal A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV

    

By tklaura

Visszakapta útlevelét a szerdán Szlovéniában őrizetbe vett Ramush Haradinaj egykori koszovói miniszterelnök – értesült a pristinai sajtó pénteken. A Koha Ditore című koszovói napilap internetes beszámolója szerint a politikus még pénteken hazatérhet.

Az ellenzéki Szövetség Koszovó Jövőjéért parlamenti képviselője Facebook-profiljára írta ki, hogy lezárult minden szlovén vizsgálat, és a menetrendtől A cikk folytatása …

Read more here: Pannon RTV