Nyugat-Balkán

Szinte szentségtörésnek számít ilyen gyönyörű, szikrázó napsütésben tömeggyilkosságról, népirtásról írni, beszélni. Minden bizonnyal 22 évvel ezelőtt is hasonlóan szép nyári nap volt, amikor megkezdődött a boszniai kisváros, Srebrenica történelmének legsötétebb, legrettenetesebb időszaka.

Sokan és sokat írtak, írtunk a délszláv háború eme rettenetes eseményéről, én még biztosan fogok is, de most egy fiúnak az édesapjához írt levelét osztom meg az olvasóval.

A Drina egy érdekes folyó, mondja Hasan. És kirándulás és sír. Tekintete a folyó túlfelén lévő házakra vetődik. Szerbia felé. A házak ugyanolyanok, mint a háború előtt. Az erdők is ugyanolyanok. Ugyanolyanok a hegyek, ugyanúgy zöldell a Drina völgye, a folyó ugyanolyan gyönyörű. Minden ugyanaz és mégis, semmi nem ugyanaz.

Hasan szeme megtelt könnyel, a keze remegett, összeszorította a fogát és elkezdte írni a gondolatait:

Szervusz apa,

tudom, soha nem fogod ezt a levelet olvasni, de egyszerűen muszáj, hogy írjak neked. Itt vagyok apa a Drinánál. Most először tudtam összeszedni az erőmet, hogy eljöjjek a mi helyünkre. A fiúkat nem akartam elhozni. Július van, tudod. Én pedig egyedül akarok lenni. Majd máskor elhozom őket, megígérem. A te remek unokáidat.

Emlékszel, apa, a július volt a legkedvesebb hónapunk. Ötösre zártak le az iskolában, és a vakáció mindig nagyon szép volt.

„De az a négyes matematikából?”- incselkedtél velem. „Jaj, hagyd már, tudod, hogy a tanár valami miatt nem kedvel”- igazoltam magam.

Aztán te kiveszed a nyári szabadságodat a bauxit bányában és a fél nyarat a folyók és a tavak mellett töltjük. Amikor lehetett, tudod, a tengerhez is elmentünk. Adem bátyámat gyakran szidtad, mert nem tartott velünk. Azt mondtad, hogy neki a barátok és a lányok fontosabbak, mint mi. Én nem hibáztattam, örültem, hogy ilyen bátyám van. Szép volt, minden lány bolondult utána. Igazi sármőr volt. Mennyire hiányzik!

Ó, apa, és anyától mennyi jót kaptunk! Ugyanúgy dolgozott, mint te, a házunk mégis mindig szinte tökéletes volt. Minden tiszta és rendes. Tudom, soha nem haragudtál, amiért először mindig őt öleltem meg. Az anya az anya. És a főztje! Te is tudod, hogy az leírhatatlan! A világ minden kincsét odaadnám, ha csak egyetlen falatot ehetnék még egyszer a szirnicájából. (sós túróval töltött burek – blogger) Mindent odaadnék, ha még egyszer együtt ülhetnénk az asztal körül a házunkban Srebrenicában és ramadankor együtt ennénk az iftart. És a bajram? Elborít a bánat... Letörlöm a könnyeimet apa, nézem a Drinát, nézem a dzsámit, látlak téged és Ademet, látom anyát az ajóban, a baklavát és a kalácsot az asztalon, látom a gyerekeket az utcában...

Ma gyűlölöm a júliust. Szarajevóban élek, ritkán jövök Srebrenicába. És hogy tudd, befejeztem az egyetemet. Teljesítettem az kívánságodat. Találtam munkát, jól élünk. A nagyobbik fiamat Harisnak hívják. Utánad adtuk neki ezt a nevet. Hasonlít rád. A kisebbet Ademnek hívják, ahogy a bátyámat. Gyakram mesélek nekik rólad és Ademról. Okosak, jól tanulnak. A kisebbik évfolyamelső. Hidd el, büszke lennél rájuk, ahogyan én is az vagyok, csak ezt nem mondom nekik, félek, hogy elrontom őket.

Apa, mondtam, ma már nem szeretem a júliust. A Drinát szeretem is, meg gyűlölöm is. Az utcánk most üres. Összesen 43 férfi halt meg. Köztük te is apa, és Adem is. Ezért gyűlölöm a júliust. Ademet három évvel ezelőtt temettük el. A holtteste nem ép. Hiányzik a koponyája és a bal lába. A te csontjaidat még keressük. Járok tömegsírtól tömegsírig azt remélve, hogy az egyikből kinyúlik az a zöld ing és kék nadrág ami rajtad volt, amikor Potocariban elváltunk. Mostanra nekem csak a remény és a várakozás maradt. Hogy anya? Anya két évvel ezelőtt meghalt. Azt megvárta, hogy Ademet eltemessük. 1995 után apa, ő más asszony lett.

De tudod apa, nem haltunk meg mind. Visszajött a népünk Srebrenicába is, Bratunacba, Zvornikba is. Büszkén és tiszta lélekkel járunk a Drina partján. Gyakran találkozok Ramizzal. Neki is van két fia, már iskolába járnak.

Nekem pedig az marad, hogy reménykedjek, hogy ez a mi helyünk újra élettel telik meg, mint a háború előtt. Az marad, hogy reménykedjek, hívnak az azonosítási központból. Az marad, hogy harcoljak az unokáid jobb és szebb jövőjéért.

Az marad, hogy szeressem és gyűlöljem a júliust.

 

 

 

Hű ha… mottóval több mint száztíz gyermek és fiatal vett részt a huszadik alkalommal megszervezett pacséri református gyermek- és ifjúsági táborban Vajdaság nagy részéről és Magyarországról.

Lassan már nem lesz kinek, de az Orom helyi közösséghez tartozó, alig 200 lakosú Völgyesen (Doline) töretlenül, immár több mint negyed évszázada minden év júliusának második hétvégéjén megtartják az aratóünnepséget, amelyen megszegik az új kenyeret.

A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet figyelmeztetése szerint mától szerdáig szélsőségesen magas, 34 és 38 fok közötti hőmérsékletek várhatók.

Fiatalok a Vajdaságban címmel tart tudományos tanácskozást a Magyar Nemzeti Tanács Szabadkán.

Ha július és ha a Balkán, akkor szomorú aktualitás: Srebrenica. 22 év telt el a boszniai háború legvéresebb és a II. világháború utáni Európa legaljasabb tömegmészárlása óta.

Július 11-én az öreg kontinens, ami tetszik vagy nem tetszik évekig szinte csak nézte, ahogyan Jugoszláviában gyilkolják egymást, erre a boszniai kisvárosra figyel. A kisvárosra, ahol 1995 július 11-én a Ratko Mladić vezette szerb katonaság elfoglalta a várost, majd néhány nap alatt szisztematikusan meggyilkolt több mint nyolcezer muzulmán férfit és fiúgyereket.

Hogy ennek volt előzménye? Hogy a bosnyák katonák is kegyetlenül bántak a környező szerb falvak lakóival? Valóban, ezek is megtörténtek, és ahogy egy szintén több évig Szarajevóban élő fiatal barátom mondta: Boszniában az igazságnak legalább három oldala van. Egyetértek vele, de ez nem menti fel egyik felet sem a felelősség alól, nem menti fel a szerb katonákat a népirtás bűne alól.

Erre emlékeznek évről évre zarándokok ezrei, tízezrei, akik ezen a napon felkeresik a Potoćari emlékhelyet, az egykori akkumulátor gyár környékét. Különböző irányból és módon jutnak el Srebrenicába. A napokban indulnak, vagy már elindultak kerékpárral, motorral és gyalog.

Tizenharmadik alkalommal indul a Bihać-Srebrenica kerékpár maraton, 450-500 kerékpározóra számítanak, sokan érkeznek Bosznia különböző városaiból és indulnak együtt Bihaćról július 8-án.

Egy csapat fiatal Olovoból érkezik. „Ezen az 1000 km-en nem lesz semmi kényelem, azt éljük át, amit azok az emberek, akik megpróbáltak menekülni Srebrenicából megfelelő szállás, élelem, víz és az emberi élethez szükséges alapvető feltételek nélkül. Az motivál minket, hogy némi áldozatot hozzunk, feladjuk a kényelmes mindennapi életet egy rövid időre, hogy legalább ilyen módon tisztelegjünk az áldozatok emléke előtt.”

Srebrenicába érkezik a „Hatodik motormaraton Srebrenica 2017” elnevezésű motoros csapat legkevesebb 500 résztvevővel, de vannak olyan adatok is, hogy a motorosok száma meghaladhatja a 700-at is. Jönnek motorosok Olaszországból, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából, Németországból, Svédországból, Líbiából, Svájcból, Törökországból.

A sok motorosnak a közlekedtetése nem kis logisztikai feladatot ró a szervezőkre. A csoport egy része 9-én érkezik Krajinából Bihaćra és megy tovább Szarajevó felé. Egy másik csoport Zágrábból érkezik Travnikon át, egy harmadik szintén Zágrábból Zenicán át Szarajevóba. A motorosokat végig rendőrök kísérik. Mind Ilidzsán a kempingben gyülekeznek és 11-én indulnak el együtt Srebrenicába.

Idén első ízben nagylétszámú motoros csapat indul Törökországból, ők Szerbián keresztül érkeznek. A 150 motoros részt vesz a temetésen, elkíséri őket a török állami televízió is.

Van, aki azért vesz részt a maratonon, mert vannak olyanok, akik még ma is tagadják, hogy Srebrenicában népirtás történt. „A genocídium megtörtént, a maratonon való részvétel figyelemfelhívás, és tiszteletadás az áldozatok előtt, és a lehetőség, hogy együtt legyünk a túlélőkkel, enyhítsük fájdalmát azoknak akik még mindig az igazukat keresik. Mert nincs megbékélés az igazság nélkül.”

Kolinda Grabar-Kitarović horvát, Bakir Izetbegović bosnyák elnök és Milan Bandić, Zágráb polgármestere a védnökei a VI. Vukovar-Srebrenica ultramaratonnak.

A háború alatt mindkét városban ártatlan emberek ezrei haltak meg, őrájuk emlékeznek közösen, és hívják fel a figyelmet arra, hogy még mindig vannak sokan, akik semmit nem tudnak szeretteik sorsáról.

A 227 km-es távot öt szakaszban teljesíti öt maratonista, akikhez egyes szakaszokon futók csatlakoznak. Vukovárról a maratoni futókon kívül idén először gyalogosan is indulnak Srebrenicába. Ők 340 km-t tesznek meg, az út 11 napig tart.

Ugyancsak gyalogosan teszik meg a távot a hagyományos Békemenet résztvevői. Legkevesebb ötezren indulnak útnak július 8-án Nezukból, és járják végig azt az utat, amin 1995-ben több ezren indultak el menedéket keresve.

Július 11-én Potoćariban 70 azonosított áldozatot temetnek el, köztük hét gyereket.

Mostanáig összesen 6504 áldozatnak adták meg a végtisztességet, közel másfél ezernek még nem találják nyomát, vagy nem tudták azonosítani.

 Fotó: Reuters

 

 

 

Szlovénia javára döntött a Horvátországgal fennálló határvita ügyében eljáró hágai nemzetközi döntőbíróság a Pirani-öböl közepén húzódó határvonalat illetően, amelyet az ítélet szerint módosítani kell, hogy a szlovénok ne csak horvát vizeken keresztül tudjanak kijutni az Adriai-tengerre. Szlovénia a döntéssel a Pirani-öböl 3/4-ed részét megkapta, valamint szabad folyosót a horvát felségvizeken át, ami összeköti a nemzetközi vizekkel.

A Pirani-öböl, vagy ahogyan a horvátok nevezik, Savudrija-öböl 19km2, az Adriai-tenger északi részén található, a Trieszti-öböl része.

                                          A hágai ítélet szerinti határmódosítás

A két állam 2009-ben fordult választott bírósághoz, mivel a kérdésben nem jutottak dűlőre. 2015 nyarán azonban Horvátország kiszállt az eljárásból, miután szlovén képviselőket kaptak rajta, hogy a bírságnál lobbiztak. Onnantól a horvátok nem ismerik el a törvényszék joghatóságát.

A mostani ítéletnek a szlovének nagyon nagy jelentőséget tulajdonítanak, a függetlenségük, a NATO és EU csatlakozásuk után az ország történelmének legfontosabb eseményének tekintik, míg a horvátok számára pusztán „írott malaszt”. Ahogy Kolinda Grabar horvát elnök fogalmazott: "Horvátország sem elfogadni, sem elutasítani nem fogja a döntőbíróság ítéletét egy nagyon egyszerű okból: ez a törvényszék nem létezik.” A probléma megoldására készek a bilaterális tárgyalásra.

Az öbölben dolgozó halászok mindkét országból azt mondják, nekik soha semmilyen vitájuk nem volt egymással. Konkurenciái egymásnak, de nem ellenségei, valamennyien ugyanazt a kenyeret eszik - mondják. Ha volt konfliktus, akkor azok a rendőrök, a parti őrség, a vámosok között voltak, akik állandóan ott „köröznek” körülöttük és nem hagyják őket békében dolgozni.

A Pirani-öböl vitáját a térségben jó ideig periférikus kérdésként kezelték, mint olyan vitát, amiben csak Horvátország és Szlovénia érintett. Egész addig igy volt ez, amíg Szlovénia emiatt a vitás kérdés miatt nem akadályozta jó ideig Horvátország felvételét az EU-ba. Akkor sokat és sokan kezdtek róla beszélni és előkerült számos egyéb vitás kérdés is az egykori Jugoszlávia területén.

1992-ben a Badinter bizottság kijelentette, hogy a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság többé nem létezik, a területén létrejött új államok határai megegyeznek a korábbi tagköztársaságok határaival. A határok egy részét még a 19. században jelölték, másokat a 20. század elején, és a legnagyobb probléma velük az, hogy különféle elvek alapján jöttek létre. Az így létrejött határokat a II. világháború után is elfogadták, de hivatalosan soha nem erősítették meg, mert az “nem is olyan fontos, hiszen ugyanabban az országban élünk.”

Szerbia és Montenegró közötti határ alapja a balkáni háborúk (1912) előtti időre vezethető vissza, Szlovénia határai a Drávai bánság 1929. évi határa, Horvátország határai a Horvát bánság 1939. évi határa, míg Bosznia-Hercegovina határait az 1878-as berlini kongresszus jelölte ki.

Csak példaként néhány mai is fennálló vitás határkérdés:

Bosznia-Hercegovinának nemcsak megoldatlan külső, de belső határproblémája is van. Brčko körzeten jogilag a Bosznia-Hercegovinai Föderáció és a boszniai Szerb Köztársaság osztozik, de gyakorlatilag a kormányzást a bosnyák állam, illetve a nemzetközi közösség látja el. Ugyanakkor szó sem lehet semmiféle határigazításról, mert az megzavarná a daytoni békeegyezményben garantált 51-49%-os területi felszosztás a Föderáció és a Szerb Köztársaság között.

A már említett 1878-as berlini kongresszus Boszniának két kijáratot garantált az Adriára. Egyet Neumnál és egy 7 km-es szakaszt a Sutorina völgyében, ahol a folyó a Topalski-öbölbe torkollik. 1947-ben szóbeli politikai megállapodással, írásbeli szerződés nélkül Bosznia Sutorinát, Igalot és Njivicét átengedte Montenegrónak. A vitatott terület feszültséget okoz a két ország között, Boszniának és Montenegrónak megoldást kell találni a kérdésre. Ugyanakkor a vita felvetésekor egy másik dilemma is felvetődik, mert a jelenlegi helyzet szerint a második tengeri kijárat a Szerb Köztársasághoz tartozna, és ez a kb. 75km2-nyi terület szintén módosítaná a garantált területi felosztást.

                                            Sutorina térsége

Bosznia-Hercegovinának Szerbiával a Drinán van vitája Zvorniknál és Bajina Bastánál. Ugyancsak vitás kérdés a Belgrad-Bar vasútvonal, ami részben áthalad Bosznián és a priboji határátkelő.

Szerbia és Horvátország Jugoszlávia szétesése után nem írt alá egyeményt a határokról, ezért a határátkelők “ideiglenesek”. A két országnak gyakorlatilag a Duna teljes hosszán határvitája van.

Horvátország és Szlovénia között a Pirani-öbölön kivül is vannak vitás határkérdések például a Murán.

Horvátország és Montenegró között a Prevlaka-félsziget is vitás kérdés. Boszniával vitatott a határ az Una folyón Kostajnicánál, a Pljesevici folyón Željavánál és Martin Brodnál. Problémás a helyzet Neumnál is.

                                    A Punta d'Ostro erőd  a Prevlaka-félszigeten        

Koszovó a Balkán óriási geopolitikai problémája. Annak ellenére, hogy Macedónia és Montenegró elismeri a független Koszovót, vannak határviták az országok között.

Nem volt egy sikertörténet a hollandok szerepvállalása a boszniai békemisszióban. Humanitárius okok, politikai ambíciók vezették Hollandiát, amikor a srebrenicai szolgálatot valódi helyzetfelmérés nélkül vették át, miután azt több ország már visszautasította. Nem volt tisztázott a zászlóalj hatásköre sem, ott védték a békét, ahol nem volt.

A rossz döntés következményeit azóta is viselik.

2002. április 16-án a kormány lemondásához vezetett az a jelentés, amelyet a Háborús Dokumentumok Intézete hat éves gyűjtőmunka eredményeként hozott nyilvánosságra. A dokumentum a Dutchbat III zászlóalj felelősségét vizsgálta. Az egység 1995-ben a srebrenicai vérengzés idején a város körül állomásozott. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a holland tisztek felelősek azért, hogy átadták a bosnyák civileket a szerb erőknek és kitették őket azoknak a borzalmaknak, amik a tömeges gyilkossághoz vezettek.

2013-ban a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletében kimondta, hogy a holland állam felelős három boszniai muzulmán haláláért, akiket 1995-ben Srebrenicában öltek meg a Szerb Köztársaság katonái. Ők hárman a zászlóaljnál dolgoztak, de a parancsnok, Thomas Karremans ezredes a város eleste után megparancsolta, hogy családjukkal együtt hagyják el a bázist.

Most a hágai Fellebbviteli Bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, melyben bűnösnek mondta ki a holland kormányt 300 srebrenicai muzulmán 1995. július 13-i meggyilkolásában.

A 2014-ben hozott elsőfokú ítélet szerint:

"Az állam felelős azoknak a családoknak a veszteségéért, akiknek férfitagjait a boszniai szerbek deportálták a holland ENSZ kontingens bázisáról Potocsariban 1995. július 13-án”

„A holland egységnek mérlegelnie kellett annak lehetőségét, hogy ezek a férfiak népirtás áldozatává válhatnak. Meglehetős biztonsággal kijelenthető, hogy életben maradtak volna, ha számukra a holland egység megengedi, hogy a bázison maradjanak. Az együttműködésük ezeknek az embereknek a deportálásában, a holland egység részéről törvénytelen volt” – áll az ítélet indoklásában.

A Fellebbviteli Bíróság az ítélet indoklásában azt mondta, hogy a holland kormány részlegesen felelős a Srebrenicában történtekért. Az indoklásban elhangzott, nem biztos, hogy a bosnyákok túlélték volna, ha a holland egység bázisán maradnak, de a túlélés esélyét sem adták meg nekik.

Az ítéletet az áldozatok családtagjai és túlélők igazságtalannak tartják, és azt mondják, folytatják a küzdelmet azért, hogy igazságot szolgáltassanak a több mint 8000 áldozatnak.

A pert 2007-ben a „Srebrenicai anyák” egyesülete nyújtotta be az áldozatok nevében a holland állam és katonái ellen.

A 200 oldalas polgári peres ügyben azt állították a középpontba, hogy a holland katonák nem védték meg a bosnyákokat a kelet-boszniai enklávéban az ENSZ által kijelölt védett zónában akkor, amikor a boszniai Szerb Köztársaság hadserege elfoglalta a várost. Ezután gyilkoltak meg több mint 8000 muzulmán férfit és fiúgyermeket. Az elsőfokú ítélet után a holland kormány is fellebbezett, azt állítva, hogy „senki nem láthatta előre, hogy ott népirtást fognak elkövetni.”

A Fellebbviteli Bíróság ítélethirdetésének napján jelentették be, hogy az egykori békefenntartó misszióból 206 katona közösen kártérítési pert indít a holland állam ellen. Összesen 4,5 millió eurót követelnek, amiért 1995-ben Srebrenicába küldték őket. A beadványban kiemelték, hogy a mai napig érzik életük azon szakaszának utóhatásait.

„Azt gondoljuk, hogy a védelmi minisztériumnak viselnie kell annak következményeit, hogy katonákat küldtek egy misszióba, amit később úgy jellemeztek, hogy „lehetetlen küldetés”- mondta az ügyvédjük.

Hollandiában továbbra is vita tárgya mind a srebrenicai események, mind a „kék sapkások” szerepvállalása. Az elmúlt évben a védelmi miniszter asszony, Janin Henis-Plashert is úgy nyilatkozott, hogy odaküldték a katonákat békét védeni, holott az nem létezett, nem volt megfelelően előkészítve, nem volt megfelelő felszerelés és elégséges információ. „Az egy irreális misszió volt lehetetlen feltételek között”- mondta.

 

Az adai községnapi rendezvénysorozat keretében ma délelőtt tartották meg a községi képviselő-testület díszülését, amelyen átadták a község nyilvános elismeréseit, a díszoklevelet, az érdemérmet, és a dicséreteket is, valamint a község polgármesterének köszönőleveleit is.

Beérett a búza a muzslyai határban is, és a Fókusz Klaszter - a családi gazdálkodók egyesülete fő szervezésében a hagyományápolók ma, jó hangulatban learattak egy kisebb tábla búzát.

Ma Kabolban (Kovilj), a helyi katolikus temetőben emlékeztek meg a falu egykori magyar vezetőiről, akik 75 évvel ezelőtt, 1942-ben megakadályozták a razziát, a falu szerb lakosságának elhurcolását és kivégzését.

A kisebbségi joggyakorlatról, autonómiáról, illetve a csatlakozási folyamat kisebbségpolitikára gyakorolt hatásairól tartottak előadásokat a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) jogi- és fordítástudományi tanácskozásának első napján.

Nagyon úgy tűnik, végül csak megépül a Peljesac-híd az Adrián. Horvát részről már 1997-ben felmerült ennek igénye, de a bosnyákokkal való elhúzódó vita és nem mellesleg a forráshiány miatt a projekt eddig jórészt csak papíron létezett.

A híd Dél-Dalmáciában a Mali Stone öbölben fogja összekötni Komarnat a Peljesac-félszigettel.

A boszniai háborút lezáró daytoni békeegyezményben rögzítették a határokat, Bosznia-Hercegovinához került egy kb. 12km-es szakasz a tengerparton Neum központtal, ezzel a közvetlen szárazföldi összeköttetés a horvát országrészek között megszűnt.

Meglehetősen macerás volt lejutni a Peljesac-félszigetre, vagy éppen Dubrovnikba. A legrövidebb út Magyarországról Bosznián át vezetett, ahol Ploce-nél beléptünk Horvátországba, majd 26 km megtétele után ismét beléptünk Boszniába, újabb 12 km után kiléptünk és újra beléptünk Horvátországba. A helyzetet súlyosbította az az időszak, amikor a magyar utazóknak Boszniába vízum kellett. Ez ma már nem így van, és éveken át Bosznia egyoldalúan felfüggesztette a vízumkötelezettséget a nyári időszakra.

A híd terve ezért horvát részről elég erőteljesen jelen volt, már a 2000-es évek elején írtam róla cikkeket, de az első elképzelések nagy felzúdulást váltottak ki a bosnyákokból. Legfőképpen azt nehezményezték, hogy a tervezett híd lehetetlenné tenné nagyobb hajók bejutását Neumba.

A horvát és bosnyák szakemberek 2006-tól együtt dolgoztak a terveken, ami nem ment zökkenőmentesen, még 2013-ban is megjelent olyan bosnyák nyilatkozat,miszerint „továbbra is bízok benne, hogy a Peljesac-híd nem fog megépülni és találunk olyan megoldást, ami mind Bosznia mind Horvátország érdekeit szolgálja.”

Az Unió a híd helyett alagutat javasolt a tenger alatt ugyanezen a nyomvonalon, ami a híd költségének a negyedébe kerülne, de volt ötlet arra is, hogy közúti korridor épüljön Neumon át. Végül ezeket ejtették és maradt a híd.

2014-ben mindkét ország megegyezett, a bosnyákok a dokumentumokat megtekintve azt látták, hogy a tervezésnél valamennyi feltételüket figyelembe vették, elsősorban korlátlan hozzáférésüket a nyilt tengerhez. A terveket látva nincs egyetlen hajó sem, ami ezidáig megfordult az Adrián, ami nem férne el a híd alatt és így nem jutna be Neumba, legyen az kereskedelmi, tartályhajó, vitorlás, vagy tengerjáró üdülőhajó. A híd magasságát bosnyák kérésre 55 méterre emelték, de hogy honnan indultak, azt jól mutatja, hogy az első terveken a híd magassága 20 méter volt. Ugyancsak a bosnyákok kérték, hogy a pillérek közötti legkisebb távolság 200 méter legyen, de még többre, 285 méterre módosult.

A híd hossza 2,4 km, szélessége 25 méter, magassága 55 méter, kétszer kétsávos közúttal. A 420 millió euró építési költség 85%-át az Európai Unió fedezi. Az uniós támogatás fedezi a járulékos költségeket is: bekötő utak, alagutak, hidak, viaduktok és a Stont elkerülő 8km-nyi út.

 

A híd megépültével jelentősen egyszerűsödik az emberek és az áruk mozgása, ami jótékonyan hat a turizmusra és a kereskedelemre. 

A Peljesac-híd egyike lesz Európa öt legnagyobb, legatraktívabb hídjának. A beruházás bosnyák részvétellel készül, a munkák befejezése 2022-re várható.

 

 

A Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai városi szervezete és frakciója deklarációt terjeszt a szabadkai városi képviselő-testület elé, amelyben arra kéri a szerb kormányt, hogy fontolja meg a Norvég Királysággal megkötött befogadó központ létesítéséről szóló szerződését, ne építsen új lakásokat az itt tartózkodó migránscsaládok részére és a meglévő központot is számolják fel.

Jól sikerült jótékonysági rendezvényt tartott tegnap a Művészetek Háza színháztermében Magyarkanizsa Község Ifjúsági Irodája.

Újvidéknél ítéletidő tombolt csütörtökön délelőtt, amikor a Nagybecskerek felé vezető úton egy nyárfa rádőlt egy mozgásban lévő autóra.

A hétvégén tartják meg Adán a községnapi rendezvénysorozatot, amelynek szervezői ezúttal is sokszínű programokkal várják az érdeklődőket, akik számára aratóünnepséggel, kiállításmegnyitóval, sportprogramokkal, főzőversennyel és koncertekkel is készülnek.

Hivatalosan is átadták rendeltetésének a bácskossuthfalvi Rekreációs Központ élménymedencéjét.

(A Média rovatból átvett hír) Új tulajdonoshoz került a Családi Kör hetilap.

A Magyarkanizsa helyi közösséghez tartozó Ilonafaluban, az úgynevezett Alsó-Járásszélen lévő tanyasort elemi erővel kapta szembe a péntek esti, hatalmas esővel és erős széllel érkező ítéletidő.