Magyarországon két év növekedés után esett tavaly az egy főre jutó halálos áldozatok száma.
A nyugati világban a nők emancipációjával szemben újjáéledő fenntartások és a női egyenjogúsáég hiányáról tanúskodó friss adatok arra serkentik az Európai Bizottságot, hogy magasabb sebességi fokozatba kapcsoljon – jelentette ki Frans Timmermans, a testület első alelnöke abból az alkalomból, hogy Brüsszel hétfőn és kedden a nők jogainak szenteli emberi jogokkal foglalkozó éves kollokviumát.
Jogilag nem lehetséges, a gyakorlatban pedig nagyon komplikált lenne a strukturális alapok kifizetését összekapcsolni a tagállamok jogállamiság terén mutatott teljesítményével – ismerte el a BruxInfónak az Európai Bizottság első alelnöke. Frans Timmermans szerint mégis létezik összefüggés, hiszen ahol nem tartják tiszteletben a jogállam elveit, ott nincs garancia arra, hogy nem kerülnek rossz kézbe az uniós kifizetések. A Bizottság második embere hangsúlyozta, hogy végére fognak járni a magyar felsőoktatási törvény és a civil törvény ügyében indult kötelezettségszegési eljárásnak.
A foglalkoztatásnak, a munkanélküliségnek, a szociális jogoknak és szociális ellátásnak szentelt csúcstalálkozót tartottak pénteken göteborgban az állam- és kormányfői, aminek részeként az EU „szociális pillérének” létrehozásáról közös nyilatkozatot is elfogadtak
A 2020 utáni kohéziós politikára szánt költségvetési források megnyirbálásának az EU egysége látná kárát – figyelmeztet az Európai Bizottság regionális főigazgatósága által készített háttéranyag, ami a status quo fenntartása mellett tör lándzsát. A Brüsszel által mérlegelt három forgatókönyv egyike sem diszkvalifikálná Magyarországot, de a politikában potenciálisan bekövetkező reformok már hatással lehetnek a pénzes boríték tartalmára. A jogállami elvek kohéziós politikába történő becsatolását a forrásokhoz való hozzáférés előzetes feltételeként több tagállam is támogatta a szerdai tanácsi vitában.
Az EP plenárisa megszavazta az EU-szerződés 7-ik cikke szerinti eljárás kezdeményezését Lengyelországgal szemben. Az állásfoglalás utasítja az EP állampolgári jogokért felelős szakbizottságát (LIBE), hogy kezdeményezze az eljárást, és készítsen indoklással ellátott javaslatot, amelynek végső címzettje a tagállamokból álló Tanács, a szerződés 7(1)-ik cikkének aktiválása érdekében.
Mind az EU, mind az euróövezet esetében számottevően felfelé módosította növekedési előrejelzéseit a tavaszi állapothoz képest az Európai Bizottság. Ha hinni lehet az őszi előrejelzésnek, az európai gazdaságnak egy évtizede nem volt ilyen jó éve, 2 százalék feletti GDP-növekedéssel.
Dinamikus, 3 százalék feletti GDP-növekedést jelez előre romló, de még mindig a tűréshatáron belül eső államháztartási egyenleg mellett a következő két évre Magyarországon csütörtökön közzétett őszi makrogazdasági prognózisában az Európai Bizottság. Brüsszel a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján azzal számol, hogy 2019-ben a GDP-arányosan 70 százalékos szint alá süllyedhet az államadósság.
Az Európai Parlament elnöke „személyes beszélgetésre” fogja invitálni a magyar nagykövetet és Orbán Viktor miniszterelnököt is meg kívánja kérdezni a legújabb Soros-ellenes nemzeti konzultációról – közölték különböző források az EP elnökök értekezletének szerdai ülése után.
A földgáz-irányelv módosításával kívánja biztosítani az Európai Bizottság, hogy minden az EU területére belépő nagyobb gázvezeték megfeleljen az uniós energiaszabályoknak. A szerdán közzétett javaslat megfigyelők szerint mindenekelőtt az Északi Áramlat 2 gázvezeték nem szárazföldi szakaszát érintő jogbizonytalanságot kívánja kezelni.
A 2030-ban újonnan forgalomba kerülő autóknak és könnyű-gépjárműveknek 30 százalékkal kevesebb széndioxidot kell kibocsátaniuk a 2021-es szinthez képest a Bizottság által szerdán bemutatott tiszta mobilitási csomag értelmében. A javaslat célja annak biztosítása, hogy a közlekedés is arányosan kivegye részét a 2030-ig rögzített éghajlatváltozási célok eléréséből.
Megérkezett Brüsszelbe a hétvégén a madridi vizsgálóbíró által kiadott európai elfogatóparancs, így Carles Puigdemont katalán elnök sorsa mostantól a belga igazságszolgáltatás kezében van. Szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a belga bírák több alapon is elutasíthatják az elfogatóparancsot, ami tovább komplikálná a már amúgy sem felhőtlen spanyol-belga politikai kapcsolatokat.
Fogadkoznak az uniós vezetők, hogy a szociális pillértől minden szép és jó lesz, egyelőre egy listára futotta.
Az EU szociális pillére az öt nagy brüsszeli fenyegetés egyike volt, a nemzeti konzultációba is bekerült. Most úgy néz ki, Magyarország is rábólint.
2018-tól tilos lesz Kínába szállítani a hulladékot, így Európának lépnie kell. Már készül az európai műanyagstratégia.
Azonnali tagállami (EU-tanácsi) intézkedést, hosszabb távon pedig eddigieknél eredményesebb globális összefogást szorgalmaztak a politikai frakciók az Európai Parlament keddi plenáris ülésén az Adóparadicsom Papírok nyilvánosságra kerülése nyomán tartott rendkívüli vitán.
Lounes
Uniós polgárság
Uniós polgár harmadik állam állampolgárságával rendelkező családtagját megilletheti az azon tagállamban való tartózkodási jog, amelyben az uniós polgár azt megelőzően tartózkodott, hogy eredeti állampolgárságán felül megszerezte volna e tagállam állampolgárságát
APVE és társai
Verseny
Concertation on price and quantities between several organisations of agricultural producers and associations of such organisations may constitute an agreement, decision or concerted practice for the purposes of competition law
Schrems
A szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség
Bobek főtanácsnok szerint Maximilian Schrems a saját Facebookfiókjának magáncélú használatát illetően fogyasztónak minősül a Facebook Irelanddel szemben az osztrák bíróságok előtt indított eljárás vonatkozásában
Uniós diákigazolvány, a bolognai folyamatra ráépülő Sorbonne-folyamat, két idegennyelv ismerete, a GDP 5 százalékának oktatásra való fordítása a tagállamokban. Többek között ezeket a célokat tartalmazza az Európai Bizottság kedden elfogadott közleménye, ami 2025-re tervezi létrehozni az európai oktatási térséget. A téma a pénteki göteborgi „szociális” EU-csúcson is napirenden lesz.
Pages