Afrikáról mindannyian tudunk ezt-azt, például, hogy sokszor van perzselő hőség, vagy hogy elefántok is élnek a méretes kontinensen. De mi a helyzet az országokkal, vagy éppen a fővárosaikkal? Te mennyire ismered Afrika fővárosait?
A híre amerikai rapzenész, J.Cole hivatalosan is bemutatkozott az Afrikai Kosárlabda Ligában, mivel csatlakozott a ruandai Patriots egyesülétehéz, akikkel a héten játszotta le az első meccsét.
Titkos tárgyalásokat folytattak dán kormánytagok afrikai menekülttáborok létrehozásáról. A dán miniszterelnök már tavaly arról beszélt, hogy Dániában túl magas a migráns bűnelkövetők száma, az európai menekültügyi rendszer pedig nyilvánvalóan összeomlott, ezért javaslatot fog benyújtani, hogy csak az EU-n kívül lehessen menedékkérelmeket benyújtani. Úgy tűnik, hogy most lépéseket is tesznek ezért.
Megtalálták a legkorábbi emberi temetkezési helyet Afrikában: a 78 ezer éves sírba egy két és fél-hároméves gyermeket temettek - jelentették be szerdán a sírt feltáró kutatók.
Az első lovak és szamarak hajókon érkeztek Amerikába Kolumbusz Kristóf második útja során. Bár elengedhetetlenek voltak az európai gyarmatosításhoz, a két állatot általában invazív fajnak tekintik, amely nem része a helyi vadon élő állatoknak. A legújabb kutatások szerint azonban az Észak-Amerikában vadon élő lovak és szamarak nagyban segítik a helyi növények és állatok fejlődését azáltal, hogy mély ?kutakat" ásnak. Ezek ugyanis vizet biztosítanak a sivatagban.
A kicsiny eSwatini királyság gazdaságát az összeomlás veszélye fenyegette sokáig, úgy tűnik azonban, hogy a Covid-19 járvány megadta azt a lehetőséget, amelyre szüksége volt a helyi gazdaság átalakításához.
1986-ban fullasztó köd lepte el a kameruni Nyos-tó környékét, a katasztrófa több mint 1700 ember életét követelte. A mai napig nem tudni, pontosan hogyan következhetett be a tragédia.
A tudósok Sierra Leone sűrű trópusi erdeiben újra felfedeztek egy olyan kávéfajt, amelyet már évtizedek óta nem láttak vadon teremni. Egy olyan növényre bukkantak, amely szerintük segíthet biztosítani a kávézás jövőjét, ami az éghajlatváltozás miatt veszélyben forog.
A napokban hím szurikáta ikerpár érkezett a debreceni állatkertbe Amszterdamból - értesítette csütörtökön az MTI-t az állatkert igazgatója.
Ma Zsófival találkozom, aki második missziójára indul Afrikába. Megiszunk egy kávét, elbúcsúzunk egymástól, átadok neki egy kis csomagot, és remélem, hogy egy hónap múlva épen, rengeteg mesélnivalóval tér majd haza.
Több évi tilalom után újraindult az elefántvadászat Botswanában, ahol mintegy 300 állat kilövésére adtak engedélyt a kedden kezdődött szezonban.
A koronavírus új mutációját azonosították Afrikában - tudatta csütörtökön az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központjának (CDC) igazgatója.
Egy utazás, amiről csak azt tudja az ember, hogy napi 250 kilométert tesz majd meg, közben jótékonykodik, és mesés tájakat, vadakat láthat. Ám azt nem sejti, hogy időutazásra megy, és ezt az élményt sokáig nem tudja feldolgozni. Nem mintha Baronits Gábor ezt bánná.
Európa stabilitása és biztonsága Afrika stabilitásával és biztonságával kezdődik - hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán szombaton közzétett videóban.
Meghaladta pénteken a négymilliót a koronavírus-fertőzöttek száma a több mint egymilliárd lakosú Afrikában - derül ki az Afrikai Unió (AU) betegségmegelőzési központjának (CDC) pénteki tájékoztatásából.
Phasellus tincidunt faucibus quam, eu bibendu nunc cursus non. Curabitur scelerisque ferm entum orci at egestas. Maecenas viverra nec velit vel aliquam nam tincidunt midolor.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke, Gianni Infantino tíz nap alatt tizenegy országban tesz látogatást. Az olasz-svájci sportvezető kísérői közé tartozik a volt svájci válogatott Pascal Zuberbühler és Gelson Fernandes is. Mindez csak azért érdekes, mert Svájcban éppen büntetőeljárás zajlik Infantino ellen.
Afrikában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 3 milliót csütörtök estére - jelentette be az afrikai betegségellenőrzési és -megelőzési központ (Africa CDC).
A romantikus felfedezések utolsó nagy korszaka, a 19. század még bővelkedett a modern kalandfilmek hőseire emlékeztető színesebbnél színesebb egyéniségekben. A kor híressé vált felfedezői között szép számmal találunk olyanokat, akik pusztán csak a kalandvágytól vezérelve vagy egy-egy ifjúkori álomtól indíttatva kerekedtek fel, hogy távoli és sokszor veszélyes vidékek titkait kutassák. Többségük olyan lelkes amatőrnek számított, mint amilyen a diákkorában Trójáról álmodozó és azt felnőtt fejjel megtaláló Heinrich Schliemann, vagy az elveszett fáraó, Tutanhamon sírját felfedező Howard Carter is voltak. E nagy felfedező egyéniségek sorába tartozik a mechanikusból kalandos életű kincsvadásszá lett Giovanni Battista Belzoni is, aki többek között azzal írta be a nevét a felfedezések történetébe, hogy 1818. március 2-án először jutott be a gizai fennsík fölé magasodó titokzatos nagy piramisba, Kephrén fáraó csaknem ötezer éves sírszentélyébe.
Pages