Szerencsés pillanatkép Oroszországból. Úszómedencés dácsa szomszédságában lévő alakulat-gyakorlótéren dolgozik a PVO-SzV valahol Moszkva mellett.
Zord
Aki régóta olvasója már a MindennapiAfrika blogjának, az tudhatja, hogy eme sorok írója igencsak lelkesedik a természetért, legyen szó akár erdőkről, állatokról vagy éppen az óceánokról, így a politikai posztok sorozatát megszakítva jöjjön egy örömhír a kongói őserdőkből: ahogy Lieven Devreese lentebb látható fényképe mutatja, az 1970-es évek után 2015. februárjában ismét sikerült megpillantani egy Bouvier-vöröskolobusz példányt – vagyis kettőt, ezúttal ugyanis egy anya és kicsinye került lencsevégre. Az először 1887-ben a francia Alphonse Trémeau de Rochebrune zoológus által leírt fajról sokáig abban sem tudtak megegyezni a szakértők, hogy különálló fajról van-e szó, de az utóbbi években már így kezelték ezt, a kongói Likouala és Sangha folyók közötti erdőkben élő főemlőst. A Természetvédelmi Világszövetség már legalább 10 éve a “valószínűleg kihalt” kategóriában tartotta számon a vöröskolobuszt, de 2015-ben a fentebb említett Lieven Devreese egy kongói kollégájával elég pénzt tudott összegyűjteni közösségi finanszírozással egy expedícióra a kongói erdőkbe, amelynek végeredményeként sikerült bebizonyítaniuk, hogy a faj még nem halt ki, sőt valószínűleg nem is csak 1-2 egyed élhet még.
Az biztos, hogy az erdőirtás és a vadászat rendkívüli módon megtizedelhette őket és pusztítja őket a mai napig, hála annak a tulajdonságuknak, hogy egyáltalán nem félnek az embertől, sőt, érdeklődve inkább megközelítik (mondjuk ez nem csak a Bouvier-vöröskolobusz sajátossága, a legtöbb kolobusz ugyanígy viselkedik) – és hát Kongó ezen részén a vadhús igencsak fontos része az emberek étrendjének. Hála az égnek, a most felfedezett egyedek a Ntokou-Pikounda Nemzeti Park, utaktól, mezőgazdasági területektől távol eső részén élnek, így a kutatók is csak a helyi vezetőknek hála találtak rájuk, de így legalább van esély arra, hogy néhány év múlva is találkozhasson az érdeklődő turista/kutató néhány élő példánnyal. Devreese három hónapot töltött társával a parkban a majmok nyomában és jelenleg is pénzt gyűjt egy közösségi oldalon, hogy újra folytathassa kutatását és végre több információ legyen elérhető a Bouvier-vöröskolobuszról, mert eddig nagyjából amit tudunk, azt néhány múzeumban kiállított, kitömött példány alapján és egy 1949-es könyv néhány szövegrésze alapján tudjuk.
Meg hát helyiektől, akik korábban és most is azt állították Devreesenek, hogy időről-időre találkoznak egy-egy Bouvier-vöröskolobusszal és még ismerik is a hangukat, de a kutatók nem is igazán foglalkoztak ezzel a fajjal korábban – szóval itt még azt sem mondhatjuk, hogy “Google a barátod”, mert nagyjából ez a poszt összefoglalta az összes ismert információt erről a majomfajról. Kövessük sorsukat vigyázó szemekkel.
twitter.com/napiafrika
7 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
A mai európai iszlám terrorizmus már a 90-es évek elején megszületett Boszniában Izetbegović mudzsahedjeivel. Ezt és nem kevesebbet állít könyvében a horvát politikus és történész, a néhai elnök fia, Miroslav Tudjman.
„A Rubikon másik oldala – Alija Izetbegović politikai startégiája” című könyvében részletesen foglalkozik azzal, hogyan jelentek meg a boszniai háború idején a bosnyák hadseregben a mudzsahedek, a „szent harcosok”, „iszlám önkéntesek”. Iszlám fundamentalistákról van szó, hivatásos harcosokról, fizetett zsoldosokról, akik már 1992 februárban megjelentek. Különböző országokból érkeztek. Iráni mudzsahedek voltak az elsők, őket követték harcosok Szaud-Arábiából, Palesztinából, Jordániából, Jemenből, Afganisztánból, Katarból. A legnagyobb katonai tapasztalattal és tudással rendelkezők Egyiptomból, Algériából , Marokkóból és Tunéziából érkeztek. A libanoni Hezbollah tagjai, akiknek ugyancsak voltak katonai tapasztalataik, Fojnica mellett egy táborban képeztek ki katonákat, rendőröket és vezetőket Bosznia-Hercegovina hadseregének.
Miroslav Tudjman
A beutazásuk alaposan elő volt készítve. Először Zágrábba érkeztek, onnan Splitbe, majd humanitárius segélykonvojjal Travnikba és Zenicára mentek a gyűjtőközpontokba.
Egyik vezetőjük, Abu Hamza tanúsítja, hogy Mustafa Cerić vallási vezető kérésére jöttek „megvédeni” muzulmán testvéreiket. Azon kívül, hogy erkölcsileg, katonailag támogatták a boszniai hadsereget, ez jó lehetőség volt számukra, hogy behatoljanak Európába.
A szudáni Elfatih Hassanein alapítója és igazgatója volt a "Segítség a harmadik világnak" alapítványnak (TWRA), amit 1987-ben alapítottak Bécsben. Ők 1992-ben jelentős összeggel támogatták a fegyverhasználat oktatását. A pénz az iszlám országokból az Erste Bankon keresztül érkezett Bécsbe.
Alija Izetbegović 1994. január 1-jén levelet írt az alapítványnak, miszerint a bank bécsi fiókjában vezetett számláról az alapítvány elnöke önállóan felvehet 1000 dollárt, 500 ezer dollárig dönthet kifizetésről, de pénz felvételéhez a kuratórium legalább három tagja szükséges, az 500 ezer dollárnál nagyobb összeghez szükséges az ő jóváhagyása is.
A legnagyobb támogatók, a szaudiak, 1992 és 1995 között a TWRA-n keresztül 350 millió dollárt juttattak a „boszniai muzulmánok megsegítésére”. A legnagyobb donátor Szaud Arábia volt, de érkezett pénz Törökországból, Bruneiből, Malajziából is. A titkos adakozók között volt az szaudi emigráns Osama bin Laden is. Ugyanakkor a TWRA csak egy volt a „humanitárius” szervezetek közül, amik a fegyveres kiképzést és a mudzsahedek érkezését finanszírozták.
A mudzsahedek nemcsak harcosoknak érkeztek az országba, hanem ezeknél a szervezeteknél dolgoztak segítőként, agitáltak az Al-Kaida, a Hezbollah és a Hamasz mellett. Volt, akik csak azzal foglalkoztak, hogy kiképezzék azokat a helyieket, akik mudzsahedek akartak lenni.
Közép-Boszniában szinte nincs olyan megye, ahol nem hoztak létre vallási, katonai tábort. A bosnyák hadsereg katonai vezetése, és a politikai vezetés is hallgatólagosan támogatta a „vallási alakulatok” megalakítását, amik olyan mudzsahedekből álltak, akik speciális vallási képzésen estek át.
A 7. muzulmán brigádot 1992. decemberben alakították ki, mint gyors reagálású egységet Zenica, Travnik és Kakanj környékén. A legismertebb és a legjobb brigád volt a boszniai hadsereg 3. csapattestének állományában. A kezdetektől muzulmánnak nevezték, mert tagjai csak gyakorló hívők lehettek, a brigád jelvényeire arabul írták a feliratokat és a csatákba Allah akbar kiáltással indultak.
Az egység több háborús bűncselekmény elkövetéséért felelős. 1993. január 13-án Dusina faluban a Horvát Védelmi Hadsereg tagjai és civilek lemészárlásáért, horvát falvak lerombolásáért és lakosaik elűzéséért Busovača járásban 1993 januárban. Gyújtogatásokért Zenice és Travnik környékén 1993 nyarán. Számos bűncselekményt követtek el a helyi lakosok, és nemcsak horvátok és szerbek, hanem muzulmánok ellen is a külföldi mudzsahedek. Az ok „vallási tisztogatás” volt.
A mudzsahedek száma Boszniában változó volt. Izetbegović szerint több mint háromszázan voltak, de Abu al-Maali, az El Mudžahed egység utolsó parancsnoka (feloszlatták 1996. február 26-án) kijelentette, hogy a mudzsahedek száma Boszniában 5-6 ezer fő. A reális szám valójában néhány ezer lehetett. A mudzsahedek nem egy nagy egységet hoztak létre, hanem több kisebbet, amiket egy tanács irányított.
A boszniai muzulmánok többségét taszította az erőszakos iszlamizáció és a mudzsahedek házasságkötése a helyi lányokkal (mert a „szent harcosoknak” volt feleségük és gyerekeik a saját országukban, valójában itt a többnejűségről volt szó) és néhányan a boszniai hadsereg vezetéséből is szerették volna megfegyelmezni a mundzsahed egységet, de nem mertek szembemenni az uralkodó politikával, ami támogatta jelenlétüket és működésüket.
A mundzsahedek legalizálni akarták státuszukat, ezért a tanácsuk kérte Szarajevótól, hogy ismerje el az El Mudžahed brigádot mint a boszniai hadsereg független egységét.
Rasim Delić a boszniai fegyveres erők főparancsnoka 1993. augusztus 13-án parancsba adta az El Mudžahed brigád beillesztését a 3. hadtest parancsnoksága alá, így a külföldi mudzsahedek legálisan a boszniai hadsereg része lettek. Az El Mudžahed egység jól felfegyverzett és kiválóan képzett csapat volt, erős katonai támogatója és kulcsfontosságú tényezője a hadseregnek. Katonái fanatikusan bátor harcosok voltak.
A daytoni békeegyezmény 1995 végén Bosznia-Hercegovinának végre békét hozott, a mudzsahedeknek azonban egyáltalán nem tetszett. Úgy tekintették, mint az iszlámért folyó harc elárulását. Az ok egyszerű volt: az egyezmény tartalmazott egy olyan rendelkezést, hogy a nem „helyi eredetű” katonai erőknek 30 napon belül el kell hagyniuk az ország területét. Ez határozott kérése volt az Egyesült Államoknak Izetbegović felé.
A könyv szerzője szerint Izetbegović 1995. december 10-én, négy nappal a békeszerződés aláírása előtt Zenicán találkozott az El Mudžahed brigád vezetőivel, Abu al-Maalijemmel és Anwar Shaabannal, amin részt vettek a boszniai hadsereg vezérkarának tisztjei is Rasim Delić tábornok vezetésével, és a 3. hadtest parancsnoka, Sakib Mahmuljin tábornok. Izetbegović a találkozón megerősítette, hogy a daytoni egyezményt alá fogja írni és az El Mudžahed egységet átalakítják.
Talányos az egyiptomi születésű Anwar Shaaban sorsa, aki négy nappal ezután a megbeszélés után négy társával együtt meghalt. 1995. december 14-én a katonai rendőrség egy ellenőrzési ponton tüzet nyitott a gépkocsijukra. Találtak nála egy naplót, amit 1995 november 21 és december 14 között vezetett, vagyis a daytoni békeegyezmény aláírása napjától haláláig. A naplóból kiderül, hogy a mudzsahedek nem voltak felkészülve arra, hogy elhagyják az országot. Azzal fenyegetőztek, hogy más eszközökkel fognak harcolni. Abu Hamza egyenesen kijelentette, hogy „nem fogunk elmenni, nem adjuk vissza a fegyvereinket”. „Ha elhagyjuk is a katonai egységünket, a fegyvereket elrejtjük. Ha kitesznek minket a hadseregből, missziós munkát fogunk folytatni” - mondták.
Hogy a mudzsahedek egy része ott maradt az országban, már 1996 februárban kiderült, amikor az IFOR rajtaütött egy humanitárius szervezet kiképző központján Fojnica mellett, letartóztatott három iráni kiképzőt, és a szervezet nyolc munkatársát. Fegyvereket és robbanó anyagokat koboztak el.
IFOR 1996 február
A mudzsahedek az ún. „muzulmán faluban” éltek együtt, megnősültek, útlevelet kaptak, beilleszkedtek a társadalomba és láthatatlanná váltak a nemzetközi erők számára. Washington kifogásolta, hogy megsértették a daytoni szerződést, mire Izetbegović azt válaszolta Bob Dole és Joseph Lieberman szenátoroknak, hogy „nem áll összhangban népünk erkölcsi elveivel, hogy elzavarja azokat az embereket, akik a mi oldalunkon harcoltak és nincs hova menniük, mert a saját országukba nem térhetnek vissza.”
Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi erőknek és az amerikaiaknak elégséges bizonyítékuk volt arra, hogy a mudzsahedek menedéket kaptak Boszniában és folytatták radikális iszlamizációs tevékenységüket, volt közöttük, aki terrorakciókban is részt vett, ezeket az eseteket azonban sem az amerikai sem az európai politika nem akarta „túldimenzionálni”, megvédendő a törékeny békeszerződést.
Word Trade Center 2001. szeptember 11.
Szeptember 11. azonban radikálisan megváltoztatta a nemzetközi és az amerikai politika hozzáállását a terrorizmus kérdéséhez. Az ikertornyok elleni merényletet végrehajtó repülőgépeltérítők csoportjának legismertebb tagja Mohamed Atta volt, aki meg nem erősített információk szerint 1999-ben Bočinjban tartózkodott. Más források szerint bin Laden választotta ki a repülőgép eltérítésre Nawafa al-Hazmijat és Khalida al-Mihdarat, Boszniában harcolt mudzsahedeket. Szeptember 11 után Izetbegović többé már nem volt az a hiteles politikai vezető, akit Amerika tisztel, és az ikertornyok megtámadása után egy hónappal egészségügyi okokra hivatkozva lemondott pártelnöki pozíciójáról. Szarajevó hatékony harcot indított a terrorizmus ellen.
Ezek a gondolatok Miroslav Tudjman könyvében jelentek meg, aki számos dokumentum segítségével Izetbegović politikai filozófiáját, stratégiai céljait elemzi, az okokat, amik miatt a béketerveket kijátszotta. A szerző szerint a könyv előfeltétele a bosznia-hercegovinai politikai és háborús események megértésének.
Forrás: vecernji.hr
Le chantier du maxi-trimaran "Solo Banque Populaire" avance. Voici quelques photos du multicoque en cours de construction chez CDK Technologies à Lorient.
Lengyelországban egy újabb T-72-es utódot mutattak be. A Zakłady Mechaniczne Bumar-Łabędy vállalat által elkészített PT-17-es javulást mutat a tűzerő, a mobilitás és a védelem terén is. A torony első felén megerősített páncélzatot helyeztek el, ami felülről nézve ívet formáz, oldalról viszont igencsak hegyes kialakítású. A parancsnok és az irányzó számára külön célzórendszer került felszerelésre, előbbié a torony hátsó részén kapott helyet egy árbocon. A torony hidraulikus mozgatórendszerét kiszerelték, és teljesen elektromosra cserélték, ezzel is csökkentve a tűzveszélyességet. A toronyból száműzték a szovjet/orosz eredetű 2A46 125 milliméteres löveget, helyére egy NATO lőszerekkel tüzelő 120 milliméteres simacsövű KMB2 löveg került, melyet Ukrajnában gyártanak. A lézersugarakat érzékelő OBRA-3 rendszer a füstgránát vetőkkel is összeköttetésben van, így elősegítve a PT-17-es gyors füstfelhőbe burkolódzását. A PT-17-es mozgatásáról egy 1000 lóerős, S-1000R jelű erőforrás gondoskodik, de lehetőség van egy 1200 lóerős beépítésre is.
Ezen a héten indult utolsó brit lobogó alatt végzendő útjára a HMS OCEAN (L12) deszant helikopterhordozó. A 2013 és 2014 között 15 hónapos modernizációs programon részt vett egységet a Devonport-i hajógyárban korszerűsítették 65 millió font értékben. Akkor a gépészeti berendezések mellett megújultak a kommunikációs rendszerek is. A brit flotta legnagyobb hadrendben álló hajója és egyetlen helikopterhordozója várhatólag négy hónapot tölt majd távol a honi kikötőjétől és fő működési területének a Földközi-tengert határozták meg. A jövőre leszerelésre került egységet alaposan „meghajtják” még utoljára, hiszen az elmúlt 16 hónapból 11-et töltött a világtengereken hajózva. A hírek szerint a HMS OCEAN (L12) deszant helikopterhordozó kivonását követően Brazília haditengerészetét fogja erősíteni.
Oroszországban bemutatták a BMP-3-as gyalogsági harcjármű erősített fegyverzetű változatát. Tömege 18,9 tonna, személyzete még mindig háromfős és továbbra is nyolc lövész szállítására képes. Az eddig is használt 100 milliméteres 2A70-es löveget, a 30 milliméteres 2A72 gépágyút és három a 7,62 mm-es PKTM közepes géppuskát két 9M120 Ataka (AT-9 Spiral-2) integrációjával tették még hatékonyabbá.
Izraelben a régebbi Lockheed Martin F-16A/B Netz külföldi eladása érdekében összefog az Elbit Systems és az Israel Aerospace Industries. A helyi légierő által már nyugdíjazott gépekből 40 példányt lehetne eladni egy igen alapos szerkezeti átvizsgálással egybekötött megerősítéssel és persze korszerűsítéssel egybekötve. Mindezek alapját az F-16 C/D modelleket érintő Barak 2020-as programra építenék, de a konkrét munkát csak az első tényleges megrendelés befutásakor kezdenék meg.
Szeretné jelentősen növelni a Tejas vadászbombázók gyártási ütemét a Hindustan Aeronautics Limited (HAL). Az ambiciózus terv szerint 2019-re, 2020-ra megfeleződne a Mk1A variáns gyártási ideje a jelenlegihez képest. Ennek érdekében két új gyártósor felállítását vették tervbe, majd 200 millió dollárért, de egy példány 19 hónapot felölelő elkészítési időszakát is le szeretnék rövidíteni 9 hónapra.
Pakisztán és Oroszország 2015 augusztusában kötött megállapodást négy Mil Mi-35M Hind E harci helikopter beszerzéséről 154 millió dollár értékben. A meglepő döntés igen hamar realizálódott, hiszen augusztus végéig mind a négy forgószárnyas átadásra került.
Kínából egy újabb fotó került fel az internetre, mely a H-6K közepes bombázó továbbfejlesztett változatáról készült. A levegőben tartózkodó bombázó, amelyik jelenleg a H-6KH típusjelzést viseli, szárnyai alatt két új felfüggesztőponton a KG600/800 zavarókonténereket hordozza. Továbbá a géptörzs tetején, a függőleges vezérsíkhoz közel a KD-63 adattovábbító rendszer antennáját lehet felfedezni. A jövő azonban nem a Tupoljev T-16-os leszármazottaké lesz, hiszen már tervezőasztalon van a H-20-as jelzésű gép. Az amerikai B-2-es Spirit-re hasonló lopakodó kialakítású bombázó felszállótömege 200 tonna körül fog alakulni, míg a szállítható fegyverzet tömege 45 tonna is lehet. Továbbá a tervezők elmondása szerint képes lesz az elektronikai hadviselésre is a felszereltsége okán.
2015 augusztusa és 2016 vége után a héten újra ballisztikus rakétát imitáló célpontot semmisítettek meg egy Raytheon SM-6-os rakétával a Csendes-óceánon hajózva. A mostani indítást a USS JOHN PAUL JONES (DDG 53) ARLEIGH BURKE-osztályú romboló fedélzetéről hajtották végre, ami már el lett látva a jelenlegi legfejlettebb Aegis Baseline 9.1 légvédelmi rendszerrel. A romboló a közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát szimuláló célpontra két SM-6-os rakétát indított el. A hajók fedélzetére szánt fegyvert elsősorban csapásmérő és hajók elleni robotrepülőgépek, repülőgépek és helikopterek ellen tervezték alkalmazni, azonban a tesztek során bebizonyosodott, hogy az utolsó szakaszban lévő ballisztikus rakéták ellenében is sikerrel bevethető. A Raytheon eddig már több mint 330 darab SM-6 rakétát szállított le a haditengerészet részére és a fegyver gyártása folyamatos.
Brazíliában repülőgépeket fog vásárolni a szárazföldi hadsereg. Az Amazonas környéki szállítási feladatokra kerestek két hajtóműves, 2 tonna rakomány szállítására képes, a törzs hátsó részén nyitható rámpával ellátott gépeket. 2016 végén már megjelölték és meg is nézték az amerikai nemzeti gárda állományából 2014-ben nyugdíjazásra került Shorts C-23B Sherpa szállítógépeket. A 15 leállított és tartós tárolásba helyezett gépből 4 darabot vásárolnak meg, ezek közül hármat 1984-ben, egyet 1985-ben gyártottak. Az ország legeldugottabb zugaiban lévő kisebb bázisok, helyőrségek ellátásában alkalmazható típusok közül a merevszárnyúak messze gazdaságosabban alkalmazható egy kimutatás szerint, így ezek beszerzése mellett döntöttek. A Shorts C-23B Sherpa szállítógépek a földi és a légi személyzetek képzését és egy modernizációt követően várhatólag 2020-ban lépnek szolgálatban. Az érintett terülteken található repülőtereken és leszállóhelyeken addig elvégzik az üzemeltetéshez, kiszolgáláshoz szükséges fejlesztéseket, többek között két új hangárt is felhúznak.
Novemberben viszont az utolsó két példány átadásával befejeződik a Jordánból 2007-ben megvásárolt Northrop F-5 Tiger II-es repülőgépek korszerűsítési programja. A nyolc F-5E együléses és három F-5F kétüléses gép típusjelzése a 87 millió dollárt felemésztő munkálatokat követően F-5EM-re és F-5FM-re módosul. Az első gépet még 2014-ben vehette át a légierő. Az ex-Jordán gépek még további 10 évig biztosítanak munkát az Embraer ezen a téren tevékenykedő dolgozóinak.
A típushoz és a földrészhez kacsolódik az a hír, miszerint az Argentínában megrendezésre kerülő Kereskedelmi Világszervezet miniszteri találkozóját és G20-as csúcstalálkozót is a braziloktól bérelt F-5-ök biztosítanák. A légierőben sem túl erős Argentína négy Northrop F-5EM Tiger II-es vadászgépre tartana igényt az északi szomszéd légierejéből, mivel ők már évek óta nem rendelkeznek a hangsebességnél gyorsabb katonai gépekkel. A légi rendészeti feladatokra a hajók elleni bevetésekre specializált Dassault Super Etendard vadászbombázókat is bevonnák az argentinok. Azonban ez sem menne könnyedén, hiszen 10 millió dollárt kellene költeni 9 példány repülőképessé tételére.
Kicsivel jobb a helyzet a forgószárnyasoknál, hiszen négy új Bell 412EP helikopter megvásárlása már biztos. A gépeket 27,195 millió dollárért vásárolták meg közvetlenül a Bell Helicopter-től, és az átadásuk 2017. november 30-ig esedékes. Ezek a helikopterek a 2015 óta használt két Bell 412-et kiegészítik majd ki.
NETARZENÁL GALÉRIA
British Aerospace Sea Harrier FA.2.
General Dynamics F-16AM Fighting Falcon.
McDonnell Douglas F-4N Phantom II.
McDonnell Douglas RF-4E Phantom II.
Budapesten, az Árpád híd pesti hídfője térségében a nyár második felében megélénkült a helikopteres forgalom. A légirendészet gépei a vizes világbajnokság és a Sziget Fesztivál miatt repültek a szokottnál sűrűbben arrafelé, a légimentők helikopterei pedig a nagy hőségben gyakoribbá váló balesetek és rosszullétek miatt naponta többször szálltak le sérültekkel és betegekkel a Honvédkórház tetején.
Nagy sebességgel húz el déli irányban a Duna vonala felett az R502-es MD500-as.
A Romeo 901-es igyekszik Óbuda és a Hajógyári-sziget fölé, az idei Sziget Fesztivál első napján, az esti órákban. Az MD902-es meglehetősen csendes típus, jellegzetes hangját csak akkor hallani, ha már nagyon közel van.
A Honvédkórház felől tart a Duna felé a légimentők osztrák lajstromú EC135-öse augusztus 16-án, a reggeli órákban.
Ez a kép már a kecskeméti pályavégnél készült a napokban. Egy találkozóra igyekezve ötperces kitérőt tettem, hátha sikerül a felhőtlen kék égen lencsevégre kapni némi forgalmat. Sikerült.
Hazatértek a Démonok, mégpedig Csehország felől, ahol a napokban zajlik az Ample Strike gyakorlat.
* * *
Fotó: Szórád Tamás
If tolerance and acceptance are not part of the educational system of Iraq, what kind of future does that country have?
While ISIS has been uprooted from most of Iraq, years of bitter struggles and wars have deprived an entire generation in Iraq. According to the Iraqi Institution for Development, in ISIS controlled areas, subjects such as history, geography, literature, art and music were removed from the curricula. They were replaced by Islamic law, physical fitness and jihad education. Military training, religious extremism and recruitment to the terror group was a major component of the ISIS educational system.
For example, a book used for 6-year-old children was titled “The Islamic State is Remaining and Expanding.” The illustrations in this book show children using weapons and wearing ISIS attire. An ISIS math textbook asked children the number of explosives needed to kill a Shia Muslim or an unbeliever in a suicide bombing. Furthermore, the plus sign was eliminated for ISIS claims that it references the Christian cross. ISIS deprived students of basic components to deal with the modern world.
As a result of this curriculum, many Iraqi parents opted not to send their children to school. Also the children who attended ISIS schools are lagging behind in their education and are traumatized from the entire experience of having their childhood robbed from them. There are horror stories of ISIS taking school children to watch executioners crucify and behead people. Aid workers stress that these children have nightmares to date from this experience. As a result, Iraqi children who have been liberated from the yoke of ISIS are several years behind in their studies.
However, there is a huge question mark whether the Shia Popular Mobilization Units that have contributed to liberating Iraqis from ISIS will be much better. Iranian political theorist Reza Parchizadeh noted that Nouri Al-Maliki is close to the Iranian regime: “He incites hatred against Sunnis, Jews and Westerners and has influence on the educational system. It is natural that he should try to advertise the ideological Shiite values that are close to Tehran.”
A report in Al-Monitor also stressed how the Shia Popular Mobilization Units have already made inroads on Iraqi university campuses, where it is feared by some that they could seek to export the Iranian educational model to Iraq. One example of this was provided by Iranian dissident Mohsen Behzad Karimi, who stated that the Shia-led government is indoctrinating students to support martyrdom.
Iraq expert Gilgamesh Nabeel is more concerned about the plight of minorities under the Iraqi Government’s Educational system: “There is a concentration on Shiite Islamic figures. Minorities are marginalized in Iraq’s curriculum. This left students with total ignorance of their fellow citizens.
There is nothing on the Kurds in Iraq’s Central Government curricula. There is no single trace for the history of Christianity in Iraq. Nothing can be read on Yazidis and Mandeans. There is a concentration on the Islamic era in a way marginalizing even the ancient history of Mesopotamia to just a few chapters in the first intermediate grade. Besides, the Islamic look on non-Muslims might create a gap between Muslims and non-Muslims.”
In contrast, areas under the Kurdistan Regional Government teach children to be tolerant and to respect human rights as well as minority communities. As Kurdistan’s Prime Minister Nichervan Barzani proclaimed, “The KRG has been continually working, so that the education sector will have a modern and sophisticated system that is aligned with contemporary international standards, principles and values.” Kurdistan’s Minister of Education Pshtiwan Sadiq added: “Children in the Kurdistan Region are all taught in their mother tongue, depending on their heritage and location, which is a rare phenomenon.” Every year in the Kurdish educational system, they print materials in Armenian, Arabic, Turkamani, Kurdish and also for the Yezidis.
In addition, the KRG coordinated with the Education Ministry in order to avoid extremists having influence in the educational sector. 18 Islamic extremist books are banned in Kurdistan and some versions of the Koran that teach extremism were replaced with peaceful versions of the Quran in the Kurdish school system.
Even though the Kurdistan region has less money to invest in education than the Iraqi Central Government does due to the economic crisis, thanks to the KRG’s efforts, the illiteracy rate in Iraqi Kurdistan has shrunk between the years 2004 to 2017, down from 34 percent to 15 percent. At the same time, the number of students have risen from 534,962 students to a staggering 1,738,521 students. The number of teachers rose from 21, 389 to 136,302. And, the number of schools also increased from 1,320 to 6,789 schools. There are also 278 international schools are in Kurdistan. However, generally, the education sector is something public. It is totally free. To the contrary, ISIS charged students a fortune just to go to elementary school.
According to a UNICEF study, while the Iraqi government has more money to invest in education, the Kurdish educational system is better developed. This is largely due to the efforts of Kurdish Prime Minister Nichervan Barzani, who considers having a top quality education to be his main priority for a healthy education system means a developed society and community. In other words, as the educational system has worsened in Iraq in recent years due to the rise of Islamic extremism, the educational system in Iraqi Kurdistan has vastly improved since the Kurds gained autonomy. In addition, Kurdistan’s Prime Minister has financed giving a rehabilitation education to ISIS children in prison, where they will be able to catch up on their educational gap in special schools.
Having said that, we should remember that education reflects the values of a society. Therefore, looking at the messages conveyed by the educational system teaches us a lot about the beliefs which characterize a society. If tolerance and acceptance are not part of the educational system of Iraq, what kind of future does that country have?
The post Iraq’s Lost Generation: Indoctrinated to Hate appeared first on Foreign Policy Blogs.