A nyugati világban széles körben ünnepelt Valentin napi rendezvényeket nem tartják meg Üzbegisztánban. Az előadókat szóban tiltották el a fellépésektől. A szerelmesek ünnepe helyett Február 14-én a híres üzbég költő és vezető, Bábur születésnapját ünneplik majd. Bábur (1483-1530) középkori író, filozófus, költő és politikus, az első mogul uralkodóként vonult be a világtörténelembe.
Szlovénia miniszterelnökévé választotta Janez Jansát szombaton a ljubljanai parlament. A várakozásoknak megfelelően akadálytalanul lett megválasztott miniszterelnök a politikus a 90 fős törvényhozásban, ahol az általa vezetett jobbközép ötpárti koalíció 50 mandátumot birtokol a decemberben tartott választások eredményeként.
Tiltakozásként a nagyon rossz életkörülmények miatt több mint 1300 rab varrta össze a száját Kirgizisztánban. A tüntetők szerint mindennaposak a túlkapások a börtönökben, és rendszeresen verik őket. Az akció azután kezdődött, hogy több ezren éhségsztrájkba kezdtek alapvető szabadságjogokat követelve, de az őrök erőszakkal próbálták őket megetetni. A múlt héten emiatt lázadás tört ki, aminek halálos áldozata is volt. Ezután döntöttek úgy a rabok, hogy extrém módon folytatják a tiltakozást. A rabok leginkább azt szeretnék elérni, hogy egy adott körzeten belül szabadon mozoghassanak.
Az öt és fél milliós Kirgizisztánban a börtönök túlzsúfoltak, és nagy a járványveszély.
Szerbiában több mint egy évtizede legmagasabb szintre, 23,7 százalékra nőtt a munkanélküliség novemberben. Az ország statisztikai hivatalának hétfőn közölt adatai szerint a 15-24 év közöttiek között 51,9 százalékos volt a munkanélküliség, a 25-34 év közöttiek körében pedig 32,0 százalékos.
Kiállításokkal, koncertekkel és irodalmi esttel magyar hónapot rendeznek februárban Mariborban az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) rendezvénysorozat keretében - mondta el a szlovéniai városban Magyarország ljubljanai nagykövete.
Tűzijátékkal, petárdarobbanások döreje és forralt bor mellett köszöntötték Szerbiában a pravoszláv új évet.
A legfrissebb felmérések szerint Szerbia állampolgárainak 51 százaléka szavazna igennel abban az esetben, ha most kellene dönteniük arról, hogy az ország csatlakozzon-e az Európai Unióhoz.