You are here

Feed aggregator

Adj teret, nyiss utat! - Szociális kompetenciákkal a hátrányok ellen

EU pályázat blog - Mon, 30/03/2015 - 19:30

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 17 millió forint európai uniós támogatással valósította meg az "Adj teret, nyiss utat! - Szociális kompetenciákkal a hátrányok ellen" elnevezésű projektet.

A testvériskolai kapcsolatokat segítő programban két békés megyei általános iskola diákjai és tanárai vettek részt.

A projektet megvalósító intézmények a dévaványai Ványai Ambrus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a kunágotai Bereczki Máté Általános Iskola volt. A programban 11 fő megvalósító pedagógus és 60 fő bevont tanuló vett részt, közülük 20 fő halmozottan hátrányos helyzetűként. A program fő célja a diákok szociális (együttélési, érdekérvényesítő, proszociális, kommunikációs) kompetenciáinak élethelyzetekben történő fejlesztése, valamint a két intézmény tanulói és pedagógusai közötti személyes, baráti és jó munkakapcsolatok kialakítása volt.

A tanulók két csoportban tevékenykedtek a két félév, illetve a fizikai megvalósítás 14 hónapja során heti rendszerességű szakmai programot megvalósító foglalkozások keretében. A program megvalósulását segítette mindegyik csoportban a heti egy – matematika, anyanyelvi kommunikáció, informatika – szaktárgyi felzárkóztatás, fejlesztés is.

Az iskolán kívüli tanulmányi, kulturális és szabadidős programok alapvetően a tudatos értékeken és társas kapcsolatokon alapuló életviteli ismereteket voltak hivatottak elmélyíteni. Ennek során a két intézmény bevont tanulóinak és megvalósító pedagógusainak személyes találkozójára került sor mindkét érintett településen. Továbbá két közös kirándulást szerveztek Békés megyében: Gyulára, valamint Gyopárosfürdőre, mely programok egyaránt segítették a személyes, a szociális és a kognitív kompetenciák fejlesztését.

Hat napos, közös nyári tábort tartottak a Balaton partján, a Zánkai - Új Nemzedék Központban, ahol naponta szervezett foglalkozásokat, kulturális, sport és egyéb szabadidős programokat biztosítottak a gyerekeknek. Végül a három előadásból álló sorozat témái között a partner iskolák megismerése, az alkohol és drogprevenció, illetve a társadalmi egyenlőség kérdésének fontossága szerepelt.

A „Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása” című pályázati kiíráson 17 000 000 forint vissza nem térítendő támogatást elnyert projekt 2014. február 1-jén indult és 2015. május 31-én zárul.


Categories: Pályázatok

The Greek reform list: the best is yet to come?

FT / Brussels Blog - Mon, 30/03/2015 - 18:46

Prime Minister Alexis Tsipras at a cabinet meeting Sunday night in the Greek parliament

There has been lots of analysis on a new list of economic reforms that the Greek government sent to its bailout monitors over the weekend, including this incredibly comprehensive report from the Athens-based analytical website Macropolis.

But before everyone goes concluding that this is the final list that eurozone creditors will rule on, remember: nothing has been submitted yet to the eurogroup – the committee of 19 eurozone finance ministers that will ultimately rule on whether the reforms are sufficient to unlock the remaining €7.2bn in bailout funds Athens desperately needs.

And tonight’s “deadline” for bailout monitors to approve a submission, and then forward it onto the eurogroup, is nothing more than a self-imposed one; in reality, there is no deadline other than the date when Athens eventually runs out of cash.

People on both sides of the negotiations say that despite three days of talks, the list is not comprehensive as yet. “There was no such thing as an original list,” insists an official from one of the bailout monitoring institutions. “There were contributions, tables, pieces of paper.”

Indeed, on the Greek side, some involved in the discussions say a fuller, longer, and more detailed document is in the works. They argue the issue is not, as many among the bailout monitors claim, a lack of detail. The issue is getting all the details – some 72 reforms, according to one person in the Athens camp – into a well-organised document, in English, without mistakes in substance or politics.

Read more
Categories: European Union

En 1944, des gendarmes ont fusillé des résistants

Blog Secret Défense - Mon, 30/03/2015 - 11:59
Les historiens de la Gendarmerie font la lumière sur cette page noire de l'Arme.
Categories: Défense

Sahel : les coups de râteau de l'armée française

Blog Secret Défense - Mon, 30/03/2015 - 10:48
Retour sur les dernières actions de l'opération Barkhane
Categories: Défense

Russian Long Range Aviation and Conventional Strategic Strike

DefenceIQ - Mon, 30/03/2015 - 06:00
Russia’s Long Range Aviation Command (LRA) has assumed an increasingly prominent role in recent years, commencing with the resumption of regular bomber patrols in August 2007, and particularly through the course of 2014/2015, as Russia’s resurgence has adopted a distinctly
Categories: Defence`s Feeds

Russian arms sales

Russian Military Reform - Mon, 30/03/2015 - 04:12

Another Oxford Analytica piece, this one from mid-December.

——

Russia is the second-largest arms exporter in the world, behind only the United States. In the period 2009-13, Russia accounted for 27% of total world arms sales.

However, Russian arms sales have been highly dependent on a few major customers, with India, China and Algeria accounting for over 60% of Russian purchases in the last five years. Another 15% of Russian exports went to other Asian countries, primarily Vietnam, Indonesia and former Soviet Union states.

Russia is particularly hopeful of expanding its sales to Indonesia and Vietnam — which are both looking towards naval expansion, which have to date included systems ranging from aircraft to combat ships to infantry fighting vehicles.

The main targets of Russian weapon sales are gradually shifting. Sales to China, have been in decline for years as Beijing has pursued a programme of shifting to domestic manufacturing of advanced weaponry.

India

India has replaced China as Moscow’s main foreign customer. The Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) reported that between 2009 and 2013 Russia supplied 75% of weapons imported by India. However, serious delays such as the transfer of the modernised aircraft carrier — the Vikramaditya — have dented Russia’s reputation as a reliable partner.

Therefore, Delhi seeks a diversity of supply from sources including the United States and several European countries. This is evidenced in India’s preference for French Rafale fighters in the multi-billion dollar Medium Multi Role Combat Aircraft (MMRCA) fighter tender.

India’s MMRCA tender is for procuring 126 fighters to replace squadrons of MiG-21s. The deal will see France supply a number of aircraft fully built and ready to fly — while the remainder will be built under a technology transfer agreement by Hindustan Aeronautics.

Moreover, India is looking to be 75% self-reliant in defence production by 2020-25. It will also seek to become a weapons exporter and probably promote partnerships with Russia. The BrahMos Aerospace programme has been a particular noteworthy area of close cooperation between Russia and India with the creation of the BrahMos Supersonic Cruise Missile.

Pakistan

Pakistan may also provide a new opening for Russia. On November 20, Russia and Pakistan signed a military cooperation agreement, reportedly involving a deal for Moscow to supply 20 Mi-35 transport helicopters to Islamabad.

Middle East

Besides Asia, Russia has been actively looking for new customers for its arms in the Middle East. Russia has recently concluded significant contracts with Iraq for helicopters and air defence systems worth 4 billion dollars and Egypt for air defence systems worth 2 billion dollars.

Latin America

In Latin America, Russia remains hopeful of selling fighter aircraft to Brazil and Argentina. Russia has sold air defence systems to Brazil and hopes to develop a defence industrial partnership that might parallel its military cooperation with India.

Competitive sectors

The sectors in which Russian weapons systems are considered equal or superior to Western equivalents include air defence, fighter aircraft, helicopters, submarines and cruise missiles. These are the sectors in which Russia’s defence industry can compete with the most advanced Western suppliers, with weapons such as the S-300 air defence system, the Su-35 fighter jets and the Kilo class submarine being noteworthy. Russia can also be competitive in sectors such as tanks, armored vehicles, small arms, artillery, and small combat ships. These are sectors where Russian weapons are not as good as Western equivalents, but are generally significantly cheaper. This price difference has allowed them to be competitive in many countries despite lower quality and/or inferior characteristics.

Ukraine delays

However, Russian arms sales have largely depended on selling late Soviet designs, with new designs proving more difficult to manufacture. The freeze on military cooperation with Ukraine may lead to further delays as many Russian weapon systems depend on Ukrainian components and the transition to Russian domestic substitutes is expected to take two to three years.


Armata

Military-Today.com - Mon, 30/03/2015 - 01:15

Russian Armata Main Battle Tank
Categories: Defence`s Feeds

2015.03.28

Netarzenál - Sun, 29/03/2015 - 12:57

Ettől a héttől már hivatalosan is bevethetővé váltak a tengeralattjárók elleni harci feladatokra is a francia haditengerészet NH Industries NH90 NFH (Naval Frigate Helicopter) Caiman helikopterei. A típus 2010 óta látható a francia haditengerészet színeiben két szárazföldi bázison, Hyères-ben Toulon mellett és Lanvéoc-i bázison Brest közelében. A felszín alatti ellenségek ellen jelenleg még nem vethető be torpedó, de a Eurotorp MU90 torpedó is hamarosan hadrendbe fog állni. Ezzel a fegyverrel 2013. szeptember 5-én hajtotta végre első tesztrepülését az NH90 Caiman helikopter a Francia Haditengerészetnél. Az elektromos meghajtású MU90-es torpedóból a 2008 februárjában történt szolgálatba állítástól kezdődően már több száz darabot vett át a flotta. Tervezési filozófiájából kiindulva az MU90-es egyaránt megtalálható már az Atlantique 2 tengeri járőrgépek, a Lynx helikopterek és a HORIZON-osztályú fregattok fegyverzetében. A francia flotta jelenleg 13 darabbal rendelkezik az NH Industries NH90 NFH (Naval Frigate Helicopter) Caiman helikopterekből és további 14 példányra van érvényes rendelés feladva.

Alaposan megpróbálja csökkenteni a hadrendben álló forgószárnyas típusok kavalkádját Spanyolország. Pár év múlva már csak az NH90, a H135 (korábban EC135), a Tiger és a Boeing Chinook különféle változatai lesznek megtalálhatók az ország haderőnemeinél. A Hughes 500-ok 2018-tól vonulnak nyugdíjba, feladataikat a H135-ök veszik át. A több modernizáláson átesett Sikorsky SH-3 Sea King és Agusta-Bell AB212 típusok is kivonásra fognak kerülni szintén a 2010-es évek végére. A hadsereg MBB Bo-105-ei nem fogják eddig húzni, ezek a forgószárnyasok hamarosan kikerülnek majd a hadrendből. Ezeknek a lépéseknek a szükségességét a költségek csökkentésével magyarázták a védelmi minisztérium illetékesei.

Végre vízre tették az első Indiában épített SCORPENE-osztályú tengeralattjárót. A tervek szerint a flotta tengeralattjáró ereje a DCNS tervezte típussal kerülne korszerűsítésre, ezekből az egységekből hat darabot a Mazagon hajógyárban készítenének el. A program már bő négy éves csúszásban van, az első tengeralattjáró várhatólag 2016 szeptemberében áll hadrendbe. ami a 2005-ben létrejött szerződéskor még 2012-re volt datálva. A legújabb információk szerint kilenc hónaponként várható egy-egy újabb egység elkészülte, így viszonylag rövid idő belül növekedésnek fog indulni a tengeralattjáró flotta, ami 15 év alatt a balesetek és kivonások miatt 5 egységgel tud kevesebbet felmutatni. A még szolgálatban álló 13 tengeralattjáró üzemképességi mutatója is igen alacsonyan van, 50% körül ingadozik.

Pakisztánból származó információk szerint hamarosan létrejön a JF-17 Thunder vadászbombázó első külföldi megrendelése. A kínai-pakisztáni közös fejlesztésű gép iránt több ország is komoly érdeklődést mutatott az elmúlt években, ezek közül a közeljövőben Mianmarból várható az első konkrét rendelés beérkezése. Mianmar a tervek szerint a típus helyi összeszerelését is szeretné megvalósítani.

28, az izraeli Elbit által korszerűsített M113-as páncélossal lesz erősebb a Fülöp-szigetek szárazföldi hadereje május 11. és július 11. között. Négy jármű 25 mm-es, hat pedig 12,7 mm-es tűzfegyverekkel felszerelt távirányítású toronnyal lesz ellátva, további 14 példány 90 mm-es lövegeket fog kapni. Négy másik M113-as PSZH viszont páncélozott felderítő járművé lesz átalakítva.

A következő hírben is a 28-as szám szerepel, mivel az amerikai haditengerészet ennyi csapásmérő robotrepülőgépek hordozására módosított Block V-ös VIRGINIA-osztályú tengeralattjárót szeretne hadrendbe állítani 2019-től kezdve. A többi Block V-től eltérő, 12-ről 40 darabosra növelt Tomahawk mennyiség a valamivel több mint 21 méteres plusz törzsrészben kerülne elhelyezésre. A 28 Tomahawk hetesével foglal helyet a Block III-as tengeralattjárókon megjelent VPM (Virginia Payload Modules) nevet viselő konténerekben, amikben a későbbiek során robot tengeralattjárók indítására és fogadására is alkalmas rendszer is beszerelésre kerülhet. A nagyobb mennyiségű robotrepülőgép hordozására képes VIRGINIA-osztályú tengeralattjáró változat jövőjéről már folynak a tárgyalások, ezek várhatólag a következő hónapban fejeződnek be.

Egy újabb szoftveres hibáról adtak hírt a héten a weboldalak, az F-35-ös háza tájáról. Most a több gép alkotta köteléken belül minden gép által észlelt földi célpont azonossága okoz gondot, mivel a jelenleg futó programverzió még nem képes a gépek által észlelt földi veszélyforrás egyezésének, vagy különbözőségének megállapítására. Ezért a két-három-négy gép alkotta kötelék ugyanazt az egyetlen egy célpontot kettő-három, vagy négy különbözőként jeleníti meg a pilóták számára. A 2B szoftvercsomag algoritmusait a hiba kiküszöbölésére az F-35-ö fejlesztését végző mérnökök, a haditengerészet és a John Hopkins Alkalmazott Fizikai Laboratórium szakembereivel közösen fésülik át.

Uruguay átmenetileg földre parancsolta az évtizedekkel ezelőtt Argentínától vásárolt FMA IA-58 Pucara csatarepülőgépeit. A 35 éves szolgálati múltra visszatekintő típus öt példányát a futóműveknél és a Turbomeca Aztazou XVI-G turbólégcsavaros gázturbináknál fellépő akut alkatrészhiány miatt kellett leállítani. Az 1. repülőszázad állományában lévő repülőgépeket a FAdeA (egykori FMA) segítségével próbálják meg újra repképes állapotba hozni.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

Elhagyva a mólót.

Jak-28.

Boeing F/A-18F Super Hornet.

Dassault Rafale B.

McDonnell Douglas F-4K Phantom FG.1.

NHI NH90TTH.

BAE Systems Hawk 127.

Dassault Mirage 2000N.

Bell AH-1Z Viper.

Arado Ar-234B-2 Blitz.

Fairchild A-10A Thunderbolt II.

Kamov Ka-31.

Vegyes kötelék Ázsiából.

McDonnell CF-101B Voodoo.

Boeing F-15E Strike Eagle.

Westland Wasp HAS.1.


Categories: Biztonságpolitika

Les journalistes de défense ont un nouveau président

Blog Secret Défense - Sat, 28/03/2015 - 12:19
Bruno Besson, de la Nouvelle République du Centre-Ouest, a été élu à la tête de l'AJD.
Categories: Défense

Ukrajnának akár harci eszközökkel is segíteni kell

Lengyelnet - Sat, 28/03/2015 - 10:03
A NATO ugyan védi tagállamait, de az eljárások hosszúak lehetnek, tehát jobb, ha Lengyelország magára számít először.
Categories: Kelet-Közép-Európa

Kurganets-25

Military-Today.com - Fri, 27/03/2015 - 22:35

Russian Kurganets-25 Infantry Fighting Vehicle
Categories: Defence`s Feeds

How Nigeria's presidential election works

BBC Africa - Fri, 27/03/2015 - 18:02
How Nigeria's presidential poll works
Categories: Africa

Metadiagnosztikai elemzési rendszert fejlesztettek

EU pályázat blog - Fri, 27/03/2015 - 16:49

A Gazdaságfejlesztési Operatív Program „Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása” című konstrukciója keretében több mint 127,69 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a LipidArt Kutató Fejlesztő és Tanácsadó Kft. által vezetett konzorcium. A 159,63 millió forintot meghaladó összköltségű projekt során metabolikus betegségeket kutattak.

Az elhízás és a diabétesz visszaszorításának és sikeres kezelésének legfontosabb orvosi feladata a betegség előjeleinek, valamint a hajlamosító genetikai, környezeti hatásoknak a korai felismerése. Azonban az eddigi klinikai gyakorlatban alkalmazott diagnosztikai módszerek nem alkalmasak a betegség korai előrejelzésére, a kóros elhízásnak pedig máig nincsen megfelelő gyógyszeres terápiája. A legújabb kutatások a lipid anyagcsere finom változásait hozzák összefüggésbe a metabolikus szindróma korai megjelenésével.

A projekt célja a MetaDiagnosztika hidrofób-metabolom/lipidom/proteom rendszerszintű elemzési technológia kifejlesztése volt. A rendszer a gyógyszeripar számára eddig kiaknázatlan lehetőséget biztosít az elhízás, illetve a 2-es típusú diabétesz ellen kifejlesztendő új gyógyszerek hatásmechanizmusának vizsgálatára, valamint a preventív terápiás szerek kifejlesztésére állatmodelleken. Másrészt teljesen új alapokra helyezi e betegségcsoport korai diagnosztikáját.

A LipidArt Kft. eljárásában nemzetközileg is új módszert fejlesztettek ki a hidrofób-metabolom és kovalens módosításokat is figyelembe vevő peptidom, proteom lehető legteljesebb, ugyanakkor nagy áteresztőképességű, nagy felbontású tömegspektrometriai térképének felvételére. Komplex mintázatfelismerő algoritmusokkal mutattak rá a lehetséges ismeretlen biomarkerekre. Az adatok metaelemzésével, valamint a minták célzott vizsgálatával tettek javaslatot a jelöltek kémiai szerkezetére. Lipidomikai nagy érzékenységű, finomszemcsés mintázat-felismerési eljárást dolgoztak ki, amely révén a lipidomot kvantitatívan is meghatározták.

A technika azonnal felhasználásra kerül a gyógyszerfejlesztésben, valamint előkészítették a humán diagnosztikai módszerként történő bevezetését is, mellyel diagnosztikai szolgáltatást kívánnak nyújtani.

A 127 695 247 forintos támogatást elnyert, 159 634 789 forint összköltségvetésű projekt 2013. január 17-én indult és 2015. március 12-én zárult.


Categories: Pályázatok

Pages