Már Ukrajnában van az első négy MiG 29-es vadászgép azok közül, amelyeket Szlovákia átad Ukrajnának – közölte csütörtökön a szlovák védelmi minisztérium.
A minisztérium szerint a vadászgépeket ukrán pilóták hozták át Ukrajnába a szlovák légierő támogatásával. Az átadandó többi gép a következő hetekben repül majd át.
A minisztérium szerdán még azt közölte, hogy az Ukrajnának szánt vadászgépek még Szlovákia területén vannak, és átadásuk néhány héten belül fejeződik be.
Eduard Heger miniszterelnök ügyvezető kormánya múlt heti online ülésén döntött arról, hogy Szlovákia – teljes készletét – 13 MiG 29-es vadászgépet és egy Kub légvédelmi rendszert ad át Ukrajnának. Ennek előzménye, hogy Heger a február eleji brüsszeli európai uniós csúcson, Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott találkozóján ígéretet tett arra, hogy Szlovákia átadja MiG 29-eseit Ukrajnának.
A vadászgépek átadásáról hozott döntés ellen több ellenzéki párt is tiltakozott, köztük a pozsonyi parlament legerősebb ellenzéki pártja, az Irány (Smer-SD) is, amelynek elnöke, Robert Fico pénteken bejelentette: büntető feljelentést tesz az ügyben a főügyészségen hivatali jogkörrel való visszaélés miatt.
Heger kormánya tavaly december óta ügyvezető, mert elvesztett egy ellene indított bizalmatlansági indítványt.
Forrás: MTI
Nyitókép: illusztráció. Forrás: Ukrajinszka Pravda
The post Megérkezett az első négy szlovák MiG 29-es vadászgép Ukrajnába appeared first on Kárpátalja.ma.
Про передачу перших винищувачів МіГ-29 повідомили на сайті Міноборони Словаччини.
Перекидання винищувачів здійснювали українські пілоти за допомогою Військово-повітряних сил Словаччини й українського персоналу.
„Дякую всім причетним за чудову професійну роботу. Словаччина на правильному боці, і цим жестом ми як країна вписалися великими літерами в сучасну світову історію, що говорить про своєчасну допомогу, щиру солідарність і велич нації”, — сказав міністр оборони Ярослав Надь.
Megérkezett az első négy szlovák MiG 29-es vadászgép UkrajnábaНайближчими тижнями решту літаків буде передано Україні, але з оперативних причин у відомстві не надають жодних подробиць.
Їхня передача буде підтверджена одразу після безпечної передачі українській стороні, як і в цьому випадку.
Загалом Словаччина передає Україні 13 винищувачів радянського виробництва.
The post Словаччина передала Україні перші чотири винищувачі МіГ-29 appeared first on Kárpátalja.ma.
A NATO főtitkára szerint Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nincsenek azonnali béketervei Ukrajnában, így a Nyugatnak arra kell felkészülnie, hogy hosszú ideig segítenie kell Ukrajnát akár élet kioltására is alkalmas eszközök szállításával.
Jens Stoltenberg a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban kifejtette: Ukrajnában felmorzsoló jellegű háború folyik, és emiatt arról is szó van, hogy megvan-e az ipari kapacitás a támogatás fenntartására.
Stoltenberg szerint a háború intenzitására jellemző, hogy Ukrajna jelenleg a nyugati gyártókapacitást meghaladó mennyiségű, napi 4-7 ezer tüzérségi lövedéket használ.
Oroszország 20 ezer tüzérségi lövedéket vet be naponta az ukrajnai hadszíntéren, és önkényuralmi rezsimektől, köztük Irántól és Észak-Koreától próbál még több fegyvert beszerezni – mondta az észak-atlanti szövetség főtitkára.
Hozzátette: Ukrajnát képessé kell tenni támadó hadművelet indítására és területek visszafoglalására. Kiemelte ugyanakkor, hogy a NATO nem részese a konfliktusnak, és a tagállamok saját hatáskörükben döntenek a fegyverszállításokról.
Jens Stoltenberg kijelentette: várakozása szerint a júliusi vilniusi NATO-csúcsértekezleten a szövetségesek kötelezettséget vállalnak arra, hogy hazai össztermékük (GDP) legalább 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítják.
A The Guardian felidézi, hogy a NATO minap közzétett éves jelentése szerint a szövetség 30 tagországa közül jelenleg csak hét – az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és a három balti köztársaság – teljesíti a 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadási célt.
Stoltenberg az interjúban a védelmi kiadási célkitűzés teljesítésével azonos fontosságúnak nevezte Kína meggyőzését arról, hogy ne szállítson fegyvereket Oroszországnak.
Ha Kína komoly közvetítői tevékenységet kíván kifejteni az ukrajnai konfliktusban, akkor kísérletet kell tennie „az ukrajnai nézőpont megértésére” is, és közvetlen kapcsolatba kell lépnie Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel – mondta a NATO-főtitkár.
Jens Stoltenberg kijelentette, hogy üdvözöl bármilyen békekezdeményezést, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Peking még nem ítélte el az Ukrajna elleni orosz agressziót.
Forrás: MTI
Nyitókép: Jens Stoltenberg/korábbi felvétel
The post Stoltenberg: a Nyugatnak Ukrajna hosszú távú támogatására kell felkészülnie appeared first on Kárpátalja.ma.
Csütörtök délelőtt egymás után érkeztek az uniós állam- és kormányfők a brüsszeli uniós csúcsra. Az esemény meghívójában Charles Michel az Európai Tanács elnöke a legfőbb napirendi pontnak ismét az orosz-ukrán háborút nevezte meg, majd azt írta: az Európai Unió célja, hogy a következő tizenkét hónapon belül egymillió darab lőszerrel lássa el Ukrajnát.
A kétnapos uniós csúcson ismét csatlakozik majd videókonferencia keretében a tagállami vezetőkhöz Volodmir Zelenszkij unkrán elnök is.
A közös uniós lőszerbeszerzést korábban több uniós vezető is üdvözölte. Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője: „Az Európai Tanács válasza egyértelmű volt: Ukrajna továbbra is számíthat az Európai Unióra” – mondta az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
A német külügyminiszter is erről beszélt. Annalena Baerbock, német külügyminiszter: „Nemcsak a szállításokra kell összpontosítanunk, amiket mi, európaiak együtt tudunk koordinálni, hanem a közös gyártásra is” – fogalmazott.
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este érkezett az uniós fővárosba, ahonnan csütörtökön egy Facebook-poszttal jelentkezett, amin António Guterres ENSZ-főtitkár, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Nikosz Hrisztodulídisz ciprusi elnök társaságában látható.
A miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón úgy fogalmazott: aggodalomra ad okot, hogy nem a békés megoldás, hanem az eszkaláció irányába haladnak a folyamatok.
„A kormány továbbra is fenntartja azt az álláspontját, hogy tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség” – mondta Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter. Leszögezte: Magyarország a közös lőszerbeszerzésben részt vesz, de ebből nem küld Ukrajnába.
„Most egyelőre egy közös uniós lőszerbeszerzésről tárgyalunk, illetve ebben szeretnénk résztvenni. Csoportos megrendelés lesz, gyakorlatilag egy hét éves időszakra. Ez előnyös Magyarország számára. Abban az időszakban, amikor nagyon nehéz lőszerhez jutni, könnyebben tudunk lőszerhez jutni. Az ennek keretében vásárolt lőszereket csak a magyar honvédség fogja felhasználni. Nyilván lesznek olyan uniós tagállamok, amelyek az így vásárolt lőszerből a frontra is küldenek. Magyarország a lőszerbeszerzésben részt vesz, de külföldre továbbra sem akar fegyvereket, élet kioltására alkalmas eszközöket küldeni” – jelentette ki.
A hivatalos tájékoztatás szerint a csütörtök-pénteki EU-csúcs napirendjén az ukrajnai háború mellett gazdasági kérdések: az európai versenyképesség, a belső piac helyzete, valamint az energiaügyek szerepelnek. De sajtóhírek szerint a belsőégésű motorok 2035-től történő uniós tiltásának ügye is naprendre kerülhet.„Egy nagyon fontos magyar szempont is szóba fog kerülni: a demográfia kérdése. Úgy tudjuk, hogy ez a záró dokumentum tervezetében is szerepel. Magyarország szerint a demográfia kiemelten fontos, a fenntarthatóság kulcsa, a munkaerőproblémákra is megoldást jelenthet. Ez lesz majd az egyik legfőbb téma a jövő nyáron kezdődő magyar uniós elnökség során is” – jelentette az M1 Híradóban Baraczka Eszter a Közmédia központ brüsszeli tudósítója.
Hozzátette: Ukrajna kapcsán a lőszerszállításokról fognak tárgyalni, illetve arról, hogyan lehet ehhez forrást találni, hiszen jelen pillanatban a békekeret kimerült. Szó lesz még az elszámoltathatóságról, bele értve a Putyin elnök ellen kiadott nemzetközi elfogató parancsot is. Szankció most nincs napirenden, de egyre több tagállam kezdte szorgalmazni a 11. szankciós csomagot.
Forrás: hirado.hu
The post Elkezdődött a kétnapos uniós csúcstalálkozó Brüsszelben appeared first on Kárpátalja.ma.
Zelenszkij a Telegramon nyilvánosságra hozta, hogy Poszad Pokrovszke faluban járt. Közleménye szerint sok lakóház és szociális infrastrukturális létesítmény rongálódott meg az orosz támadások következtében. A településen jelenleg folyamatban van az áram- és vízellátás helyreállítása, valamint egy orvosi rendelő újjáépítése. Az emberek már elkezdtek visszatérni a faluba. Az ukrán elnök ígéretet tett arra, hogy a helyreállítási munkálatok java részét a következő télig befejezik.
Zelenszkij koordinációs értekezletet is tartott a biztonsági kérdésekről, az orosz csapások következményeinek felszámolásáról, és meghallgatta a helyi katonai parancsnokság jelentését a térségbeli hadműveletek helyzetéről. Emellett állami kitüntetéseket adott át a herszoni régió védelmében részt vevő ukrán katonáknak.
Az elnök szerdán a Donyeck megyei Bahmut közelében járt, ahol úgyszintén katonákat tüntetett ki szolgálatukért, majd munkalátogatást tett a szomszédos Harkiv megyében is.
Nyitókép: president.gov.ua
Az mti.hu nyomán
The post Herszon megyébe látogatott Zelenszkij appeared first on Kárpátalja.ma.
Szirmot bontott egy szakurafa Munkácson. Ez a szakura az egyetlen a megyében, mely évente többször is virágzik. A helyiek őrült szakurának nevezik.
A fotót a Munkácsi Városi Tanács tette közzé.
Fotó: Munkácsi Városi TanácsHa Ön is készített olyan fotót, melyet szívesen közkinccsé tenne rovatunkban, küldje el nekünk az info@karpatalja.ma e-mail-címre.
The post Szakuravirágzás Munkácson appeared first on Kárpátalja.ma.
A meleg idő beköszöntével egyre többen választják a kerékpárral való közlekedést. A kárpátaljai járőrrendőrség szerint azonban sokan nincsenek tisztában az úttesten való helyes közlekedés szabályaival.
A rendfenntartók az alábbi szabályokra hívják fel a figyelmet:
A rendőrök felhívják a figyelmet továbbá, hogy a közlekedési szabályok megsértéséért 340 hrivnya pénzbírság szabható ki. Amennyiben a kerékpáros ittas állapotban van, a bírság 680 hrivnya.
Nyitókép forrása: wiki.startlap.hu
The post A kerékpárosok figyelmébe appeared first on Kárpátalja.ma.
Újabb kárpátaljai áldozatot követelt a háború. A Herincsei kistérség közleménye szerint életét vesztette Sztanyiszlav Zubko.
A 2002-es születésű monostori férfi Donyeck megyében esett el.
A temetés időpontjáról egyelőre nem közöltek információt.
A Kárpátalja.ma szerkesztősége osztozik a hozzátartozók fájdalmában.
The post Háború: 21 éves kárpátaljai katona halt meg a fronton appeared first on Kárpátalja.ma.