Feed aggregator

Sting koncertjével nyílik újra november 12-én a tavalyi párizsi merényletek egyik helyszíne, a Bataclan koncertterem, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket – jelentette be pénteken a Lagardère Unlimited Live Entertainment, a szórakozóhely tulajdonosa.

Az est bevételét az egy évvel ezelőtti merényletek túlélői által létrehozott egyesületeknek ajánlotta fel a brit énekes.

A Bataclan újranyitásával két fontos feladatunk van: megemlékezni azokról, akik életüket vesztették a tavalyi támadásban, és ünnepelni a zenét és az életet, amit ezt a mitikus koncertterem is képvisel

– hangsúlyozta Sting internetes oldalán, aki még kezdőként lépett fel először a The Police nevű csapatával a Bataclanban.

A nyitókoncert másnapján egy emléktáblát helyeznek el a Párizs észak-keleti részén található klub falán – tudta meg a BFM hírtelevízió. A megemlékezésen a túlélők és az Eagles of Death Metal amerikai rockzenekar tagjai lesznek jelen, akik a terrortámadás pillanatában koncertet adtak a Bataclanban. Ezt az értesülést a tulajdonosok egyelőre nem erősítették meg.

Korábbi bejelentések szerint a Bataclanban november 16-án Pete Doherty brit énekes lép fel, majd Marianne Faithfull, Youssou Ndour, a Touaregs Tinariwen, Yael Naim és az FFF francia csapat ad koncertet.  

A tavaly november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be az épületbe, ahol az Eagles Of Death Metal amerikai zenekar adott koncertet. A merénylők azonnal tüzelni kezdtek és kilencven embert megöltek. A támadással egyidőben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg.

A támadás óta a Bataclan, amely Párizs egyik legrégebbi és legismertebb könnyűzenei koncertterme, mintegy 1500 férőhellyel, nem nyitott ki. A tulajdonosok az újranyitás előtt teljesen felújították a szórakozóhelyet.

(Szöveg: MTI, kép: saját felvétel)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Több mint 3800 ember élt a párizsi Stalingrad metróállomás közelében spontán kialakult menekülttáborban, amelyet pénteken teljesen felszámoltak a francia hatóságok. A menedékkérőket a főváros körül kialakított nyolcvan átmeneti befogadóhelyre szállították.

“Befejeződött” – közölte a helyszínen a prefektúra szóvivője, aki szerint mindenkit, 3852 embert, köztük 339 veszélyeztettet (kisgyerekes vagy terhes nőt) szállítottak el kora délutánig.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a Párizs északkeleti részén található sátorváros kiürítésében 600 rendőr és 250 önkéntes segédkezett. Tájékoztatása szerint az afgán, szomáliai és szudáni menedékkérők által lakott tábor megszüntetésére egyrészt humanitárius okokból, másrészt azért van szükség, hogy ismét rend és tisztaság legyen az érintett párizsi negyedben.

A hatóságok a Franciaország északi részén található Calais-ban kialakult menekülttábor, a “dzsungel” múlt heti felszámolása után tettek ígéretet arra, hogy még ezen a héten megszüntetik a szóban forgó fővárosi migránstelepet.

“Ez hatalmas művelet” – mondta Jean-Francois Carenco regionális rendőrfőnök.

A migránsokat több mint nyolcvan autóbusszal a párizsi régió különböző hivatalos befogadóközpontjaiba szállították. A művelet kezdete óta egyelőre semmiféle incidensről nem érkezett hír. Az AFP francia hírügynökség egyik tudósítója azt mondta, hogy az első migránsokat 6 óra 20 perc körül szállították el a táborból. Az utolsó táborlakókkal hat órával később indultak el a buszok, miközben megkezdődött a hátrahagyott sátrak, matracok, takarók eltakarítása.

A francia fővárosban több mint egy éve folyamatosan kialakulnak hasonló táborhelyek, mivel a hivatalos menekültszállások már mind megteltek. A Stalingrad metróállomás közelében lévő tábort egyébként korábban többször is felszámolták, legutóbb szeptember 16-án, de az azt követő hetekben migránsok újakat létesítettek.

A párizsi vezetés azt tervezi, hogy hamarosan nyit majd egy humanitárius befogadóközpontot, hogy elejét vegye az újabb spontán táborok kialakulásának. A létesítményben az újonnan érkezőket néhány napra elszállásolják, amíg az állam nem tud nekik helyet kijelölni más hivatalos szállásokon. Tavaly június óta 29 táborfelszámolás keretében több mint 19 ezer migránst helyeztek el állami befogadóközpontokban. A párizsi vezetés adatai szerint naponta 50-70 illegális bevándorló érkezik a fővárosba.

Franciaország sokáig nem számított a migránsok célországának, tavaly 80 ezer kérelmet regisztráltak a hatóságok, idén viszont 100 ezerre emelkedhet ez a szám. A többi nyugat-európai országhoz képest mérsékeltebb arányok ellenére a francia hatóságok sokáig nem voltak felkészülve a menedékkérők befogadására, s fokozatosan alakítják ki számukra az újabb struktúrákat.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: saját felvétel)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

 

Alain Juppé már korábban jelezte, hogy ha 2017-ben bizalmat kap a választóktól, az elnökséget csak egy mandátumra vállalja. Fő republikánus ellenfele, Nicolas Sarkozy is hasonlóan nyilatkozott a második vita alkalmával. (Ha Hollande elnök véletlenül újrázna, 2022-ben az alkotmányos szabályok miatt nem indulhatna újra. Marine Le Pen viszont 2017-ben és 2022-ben is játékban lehet. De ez most mellékszál.)

Bevallom, magánemberként nekem szimpatikus az egy mandátumos ígéret, mert azt sugallja, hogy a republikánusok nem akarnak csücsülni a babérjaikon, nem azon agyalnak majd reggeltől estig, hogy hogy szerepelnek majd az újraválasztáson, hanem dolgozni akarnak, megcsinálni, amit ígértek. Ez az üzenet nekem tetszik. Csakhogy az elemzői énem pontosan tudja, hogy ez a dolog korántsem ilyen egyszerű.

Lehet, hogy a megválasztott elnök komolyan gondolja majd, hogy öt év kemény munka, s utána jöhet a dolce vita. De kormányozni parlamenti többség nélkül elég macerás, és garantálom, hogy a kormánypárti képviselők jelentős része a beiktatás másnapjától kezdve az újraválasztásán agyal majd, ez alapján a logika alapján hozza meg a döntéseit, rosszabb esetben ez alapján a logika alapján kritizálja a saját kormányát és elnökét.

Persze végig lehet csinálni egy ciklust úgy is, hogy a kormány folyamatosan “erőszakot tesz” a parlamenten, és minden fontosabb döntést a 49-3-mal fogadtat el. Az V. köztársaság alkotmánya ezt is lehetővé teszi, de csak egy bizonyos mértékig – utána viszont a képviselők is visszaszólhatnak. És visszaszólhat a kormányzó párt is.

Azt nem gondolom, hogy egy ilyen feszült helyzetben az elnök komolyan elgondolkozna a Nemzetgyűlés feloszlatásán, pedig az a végső alkotmányos zsarolóeszköz. Minek tenné? Hogy kapjon egy ellenzéki kormányt a nyakába, megint együttlakás legyen, ami a Nemzeti Front legkéjesebb álma lenne 2022-re? Szóval nem, az egymandátumos elnök sem tehet meg mindent, a képviselők újraválasztási érdekeit valamilyen mértékig neki is figyelembe kell vennie. Ha nem így tenne, az végső soron olyan kakofóniához vezetne, mint amelyet most, a Hollande-korszak végén látunk.

Így amennyire szimpatikus az egy mandátumos ígéret első hallásra, annyira kockázatos a másodikra. A majdani elnöki mozgásteret biztos nem bővíti olyan mértékben, mint azt elsőre hinnénk. De hogy a kampányban jól hangzik, az biztos. Bónuszként pedig segít az idősödő elnökjelölteknek elhessegetni a korukra vonatkozó kérdéseket.

Persze lehet, hogy mindez csak hipotetikus találgatás, és Franciaországban is beüt a Brexit-Trump effektus… Akkor meg úgyis mindegy lesz, hány ciklust ígért Sarkozy és Juppé.

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Megint előkerült Ségolène Royal környezetvédelmi miniszter, a 2007-es vesztes elnökjelölt neve, mint potenciális 2017-es szocialista kihívó Hollande helyett. De mennyire komoly ez?

Rengeteg név kering, a szocialisták mintha kétségbeesetten keresnék azt az embert, aki Hollande helyett elindulhat, és nem esik ki feltétlenül az első körben (olyan forgatókönyv jelenleg nincs, hogy Hollande bejut a második fordulóba).

Pörögnek a nevek: Valls, Macron, Royal, Taubira…

Royal persze két okból érdekes: közel áll Hollande-hoz, a gyermekei anyja, másrészt pedig 2007-ben már kikapott egyszer Nicolas Sarkozytől.  Az érintett azt mondta a Journal du DImanche-nak (JDD), hogy áldozati bárányt keresnek a szocialisták, és nem jutna volt párton belüli ellenfelei eszébe őt emlegetni, ha a “dolog nyerhető lenne”. A szóban forgó szocialisták állítólag centrista jelöltet keresnek, aki az autoritást és a rendet is meg tudja jeleníteni, és aki képes legalább 18%-ot hozni az első fordulóban (2007-ben, amikor az autoritás és a rend iránti Royal-vágy még rossz pont volt a szocialistáknál, majdnem 26% volt Royal első fordulós eredménye, most Hollande-ot 14% körülire mérik).

A JDD szerint azonban Manuel Valls miniszterelnök környezete taktikai mozgásnak látja Hollande hívei részéről Royal nevének a bedobását – a kormányfő gyengítésére. Mások szerint Royal tényleg használható jelölt lenne, nem utálja a szélsőbal, ő maga centrista és környezetvédő, és persze a liberális centrum is kedveli.

A gond az, hogy Royalnak ez most nagyon nem kellene. Nincs Royal-mánia. Nincs lendület. Már nem új, nem lelkesítő. Royal politikai személyisége kifáradt. A jobboldal erős, esélyes.

Royal politikai pályájáról, arról, hogy lassan tudnia kellene befejezni, itt írtam korábban. Minden szimpátiám az övé, még mindig. De sajnos ennyi volt.

Méltósággal, államminiszteri pozícióból kellene visszavonulnia, nem pedig elvinni az ex balhéját.

(Kép: Royal a miniszteri kinevezésekor, ismeretlen forrás.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Ahogy arról már a blogon is beszámoltam, Nicolas Sarkozy keményen támadja Alain Juppé centrista szövetségeseit, azaz kitört egyfajta a jobboldali belháború, alig három héttel az előválasztás első fordulója előtt. Mi van a háttérben és mi a tét? Erről a Klubrádió kérdezett.

(Kiemelt kép forrása: Sarkozy egyik kampányanyaga, Facebook)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Az imént fejeződött be a republikánus jelöltek második vitája (az elsőről itt írtam). Első körben csak pár apróságot, néhány visszafogott reflexiót fűzök a dologhoz, mert a a részleteket emésztenem és elemeznem kell még.

Ez a vita benyomásom szerint sokkal lazább és kellemesebb hangulatú volt, mint az első. Talán nem volt olyan görcsös, a jelöltek többet mosolyogtak és beszéltek egymáshoz, de időnként a feszültség is magasabb volt: elbeszéltek egymás felett, bele-beleszóltak egymás mondandójába, pofákat vágtak stb.

A jelöltek továbbá keresztnevükön szólították egymást, és tegeződtek, ami nyilván szintén életet lehelt a vitába. Egy adott alkalommal egy vágóképen még az is látszott, ahogy Kosciusko-Morizet kinevette Jean-Frédéric Poissont, aki éppen azt magyarázta, azért utazott Szíriába, hogy meggyőződjön arról, távozik-e Asszad… (Poisson arról is híres, hogy közelebb érzi magához Marion Maréchal Le Pent, mint Kosciusko-Morizet-t, a viszony tehát minden bizonnyal felhőtlen).

Alain Juppé továbbra is felszabadultan mosolygott, humoros volt, a gesztikulációja megint nyugodtnak és elnökinek tűnt, de ezúttal több támadást kapott, mint az első vitán. Számos javaslata ugyanis hosszan napirenden volt (például érdemes-e csak öt esztendőre vállalni az elnökséget, ahogyan ő teszi, szövetséget kell-e kötni a mérsékelt jobboldallal, ahogyan ő javasolja).

Nicolas Sarkozy viszont lazábbnak tűnt, mint az első vitán, bár ő is kapott pár ütést. Kosciusko-Morizet kifejezetten keményen támadta a Nemzeti Fronttal szembeni összefogás kapcsán (Sarkozy kijelentette, nem híve a mérsékelt jobb és bal összefogásának, mert az erősíti a szélsőjobbot, de az elnökválasztás második fordulójában Hollande-ra szavazna Le Pennel szemben; tagadta ugyanakkor, hogy ez elmozdulás lenne a korábbi álláspontjához képest).

A vita legélénkebb része amúgy éppen a MoDemhez és Bayrou-hoz való viszonyt tárgyaló rész volt (az álláspontok ismertek), ez a rész torkolt abba, hogy ki szavazna Hollande-ra, ha Le Pen és Hollande kerülne a második fordulóba.

(Kép: Alain Juppé, részlet a vitából.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A mai Figyelő címlapsztorijának részeként "Amerika voksol - A gazdaság dönt" címmel írtam elemzést az amerikai elnökválasztás hajrájáról és a gazdaság szerepéről az amerikaiak döntésében. A múlt hét közepén készült cikk végén ezt írtam: "Ha a következő napokban nem történik semmi drámai, Hillary Clinton nagy többséggel nyerheti meg a 2016-os amerikai elnökválasztást és válhat az Egyesült Államok első női elnökévé." Hát, múlt hétvégén történt drámai: az FBI-bejelentés a Clinton-e-mailekkel kapcsolatos nyomozás újranyitásáról. Ez azóta csökkentette Clinton előnyét, ezért visszatérek a Köz-Gazdaság folyóiratban szeptember végén tett prognózisomhoz: szoros eredményt várok. Mindazonáltal továbbra is Clinton győzelmét tartom valószínűnek.

 

A mai Figyelő címlapsztorijának részeként "Amerika voksol - A gazdaság dönt" címmel írtam cikket az amerikai elnökválasztás hajrájáról és a gazdaság szerepéről az amerikaiak döntésében. A múlt hét közepén készült cikk végén ezt írtam: "Ha a következő napokban nem történik semmi drámai, Hillary Clinton nagy többséggel nyerheti meg a 2016-os amerikai elnökválasztást és válhat az Egyesült Államok első női elnökévé." Hát, múlt hétvégén történt drámai: az FBI-bejelentés a Clinton-e-mailekkel kapcsolatos nyomozás újranyitásáról. Ez azóta csökkentette Clinton előnyét, ezért visszatérek a Köz-Gazdaság folyóiratban szeptember végén tett prognózisomhoz: szoros eredményt várok. Mindazonáltal továbbra is Clinton győzelmét tartom valószínűnek. 

 

 

A francia rendőrség kőkeményen kritizálja a kormányt (illegális rendőri tüntetésekre is sor került az elmúlt hetekben, ami figyelemre méltó), és azt mondja, hogy bizony vannak No Go-zónák az országban. Miért mondja ezt a rendőrség, milyen körzetekre gondol és miért? A Klubrádió kérdezett.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Calais után a Sztálingrád metróállomásnál ürítenek ki egy illegális migráns-tábort. Sikeres lesz-e Hollande keménysége, és hol tart a menekültügyi rendezés Franciaországban? 2016. november 2-án a HírTV reggeli adásában beszélgettünk.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A HírTV kérdezett a Dzsungel lebontásáról, a menekült-elosztás franciaországi vitáiról. Miért olyan fontos ez Hollande-nak, mik a kockázatok? A videóból kiderül.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

More than 12,000 people have already signed a petition asking the Geneva-based giant Trafigura to sell only gasoline and diesel that comply with European standards around the world.
The Swiss trader business model of producing and selling highly polluting high sulfur fuels in Africa has also been politically critical. In Ghana, Nigeria, Mali, Côte d'Ivoire and Senegal, the responsible authorities and members of the government have had to answer many questions and criticisms about the health consequences of poor sulfur standards and poor quality fuels.

Swiss commodity trading companies take advantage of weak fuel standards in Africa to produce, deliver and sell diesel and gasoline, which is damaging to people’s health. Their business model relies on an illegitimate strategy of deliberately lowering the quality of fuels in order to increase their profits. Using a common industry practice called blending, trading companies mix cheap but toxic intermediate petroleum products to make what the industry calls “African Quality” fuels. These intermediate products contain high levels of sulphur as well as other toxic substances such as benzene and aromatics.

By selling such fuels at the pump in Africa, the traders increase outdoor air pollution, causing respiratory disease and premature death. This affects West Africa, in particular, because this is the region where the authorised levels of sulphur in fuels remain very high. West Africa does not have the re ning capacity to produce enough gasoline and diesel for its own consumption, and so it must import the majority of its fuels from Europe and the US, where fuel standards are strict, Public Eye`s investigation September 2016 analyse writes.

To draw attention to this swiss illegal traffic, thanks to Public Eye's "Return to sender" action, the container Irene Rainbow, with on board a container marked "Return to sender" ", Filled with polluted air from the Ghanaian capital traveled 7,000 kilometers separating Accra from the port of Anvers and was then transported to Geneva, where it was handed to Trafigura.

Tag: dirty dieselSwitzerland

NATO defense ministers gathered in Brussels to follow up on the decisions taken at the Warsaw Summit in July. The core issue will be again Russia and its assertive military moves in Europe and beyond. In light of the continued meddling of Russia in the Eastern Ukrainian conflict, the deployment of Iskander missiles to Kalinigrad, the provocative military maneuvers from the Baltics to the English Channel and its heavy military engagement in Syria, NATO-Russia relations are not about to improve drastically any time soon.

The United States has taken the lead in the formation of a response by the alliance by providing the core strength of four battle groups to be deployed in the Baltics and in Poland. Germany, Britain and Canada have already made the commitment to lead a battlegroup as a framework nation, and it is expected that France, Denmark, Italy and other allies will offer military contributions at the current ministerial Summit. Strengthening NATO’s readiness and demonstrating solidarity is of course vital for the Alliance, however, in today’s security environment not enough.

From Russia’s hybrid warfare to increasing cybersecurity challenges to widespread transnational threats and challenges – such as illegal migration - in the Mediterranean security challenges outside the realm of traditional defense matters are rising. The lines between military and other types of security challenges are becoming ever more blurred, hence battling them requires comprehensive responses, including building partnerships with organizations better equipped to deal with the challenges.

Of course in a way this is phenomena is not new, new security challenges were already emerging in the post cold war era, and NATO took notice, building partnerships with multiple stakeholders, from individual countries to international organizations, including the EU. The partnership with ‘the other institution’ in town has never been smooth, with well known obstacles such as US and British objections to an independent EU military structure or the Cyprus issue standing in the way of a strategic cooperation.

However, above all the increasing pressures in the Mediterranean emanating from the MENA region are forcing the EU and NATO closer together. In a joint session of NATO ministers with EU foreign policy chief Frederica Morgerini and other non-NATO member EU defense ministers a decision was made to continue NATO’s maritime mission in the East Aegean tackling human trafficking and to launch a similar mission, Operation Sea Guardian in the Central Mediterranean to support EU’s Operation Sophia. Deepening cooperation on countering hybrid threats, cyber defense and exercises were also on the table.

These tactical steps are to be warmly welcome by both organizations and each member state. The scope and the nature of the challenges suggest that only joint and coordinated efforts will deliver long term solutions or at least mitigate the negative effects of the crises in Europe’s vicinity. However, without proper harmonization of objectives and efforts at the strategic political level, they will remain ineffective.

Both institutions have to recognize, that non of the major security challenges could be dealt with effectively without the other organization, including the challenge posed by Russia. The latter could achieve some success in recent years because of its swift and decisive use of multiple elements of power and statecraft. In the end both NATO and the EU are multinational frameworks to better coordinate and allocate resources for the common good of its members and in order to project power. NATO’s military power and the EU’s political, economic and financial power should complement and mutually reinforce the effectiveness of the other.

Political leaders on both sides of the Atlantic should start by avoiding to deepen the challenges ahead. Here are some suggestions:

Demonstrating solidarity and resolve towards Russia is necessary, but keeping channels of communications towards Moscow open is vital. It takes two to tango, and one cannot push all the blame on Russia for the current hostile relationship.

Align rhetoric and stated political objectives with realistic goals and levels of commitment in the Middle East. It is tough to confront with it and partly against our sense of justice, but fostering stability should be the top priority in the current environment. This means above all helping the fight against terrorist groups by assisting local partners and allies and supporting a political resolution of the war in Syria.

As for the refugee and migration crisis, the priority should be saving lives, that is to stop the illegal flow of people through the Mediterranean. The way forward should be to help to establish stability in Libya and in neighboring countries, strengthen maritime and land border protection and discourage people from trying to reach Europe illegally. Yes, European states should help people in imminent danger, help provide their basic needs, help protect them, but offering them the prospect of ‘a la carte’ the social benefits of Europe and without limits in terms of numbers is a completely different story.

Language Undefined Tag: NATOEURussiaMiddle East

A republikánus előválasztásban egyre inkább vesztésre álló Nicolas Sarkozy megtámadta François Bayrou-t (MoDem) és Jean-Christophe Lagarde-ot (UDI), mert azok támogatják Alain Juppét, de nem vesznek részt az előválasztási folyamatban. Vagyis ha nem Juppé lesz a republikánus jelölt, elindulhatnak külön az elnökválasztáson, megosztva ezzel a mérsékelt jobboldali tábort.

Bayrou egyszerűen úgy válaszolt, hogy Sarkozy nem mondhatja meg neki, hogy mit csináljon, Lagarde pedig “vesztésre álló” kampányról értekezett.

Ám ez a – jelenleg valóban vesztésre álló – kampány folytatja a nyomásgyakorlást: 165 Sarkozy-párti személyiség írta alá azt a nyilatkozatot, mely szerint a politikai centrummal közös kormányváltás “puha”, pártalkukra épülő váltás lenne csupán (szemben ugye a kemény, egyértelmű, Sarkozy-féle váltással). Sarkozy közismerten nem tudja amúgy megbocsájtani Bayrou-nak, hogy 2012-ben Hollande mellé állt, minden bizonnyal hozzájárulva a hivatalban lévő elnök vereségéhez.

A helyzet azonban az, hogy Sarkozy nem tud semmit ígérni a nyomásgyakorláson és a fenyegetésen kívül a centristáknak, Juppé viszont tud: míg Sarkozy a nyáron nagyjából lezárta a nemzetgyűlési jelölési folyamatot, Bayrou és Lagarde azt várhatják Juppétől, hogy újra megnyitja azt. Vagyis hogy a centrista támogatást befutó képviselői helyekkel, parlamenti frakcióval és képviselettel jutalmazza a győztes, aki egyébként ezt lebegteti is.

Erre mondhatja Sarkozy csapata, hogy “pártalku”. De az igazság az, hogy ez olyan pártalku, amely már a gaulle-ista világra jellemző: az V. köztársaság logikája ugyanis az, hogy az elnökválasztási támogatásért cserébe a nagy pártok időnként bevisznek kisebbeket a parlamentbe a hátukon. Most is ez történhet. Támadni, kritizálni persze lehet a dolgot, de ez azért nem a IV. köztársaság pártrezsimjének a visszajövetelét jelenti, ahogy Sarkozy-ék láttatni akarják.

Csak azt jelenti, hogy az V. köztársaság működik: business as usual.

(Kép forrása: Nicolas Sarkozy Facebook-oldala)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A minap egy egyetemi hallgatóm hívta fel a figyelmemet egy érdekes ellentmondásra Nicolas Sarkozy politikájában.

Nicolas Sarkozy a saját ügyei kapcsán az emberi jogokra, s ezek keretében nyilván az ártatlanság vélelmére hivatkozik. Hogy tudniillik ő tiszta, mert nem ítélték el.

A másik oldalról meg őrizetbe venne és bezárna olyan S-listásokat, akik nem követtek el semmit, azaz vele ellentétben semmi konkréttal nem is gyanúsítják őket. Csak gyanúsak, radikálisak. Itt azt mondja, hogy a többségi társadalom védelme érdekében túl kell lépni az ártatlanság vélelmén.

Kettős mérce vagy politikusi “logika”? Ki tudja. Kampány van, és Nicolas Sarkozy kampányol.

(A kép forrása: a vitát kozvetítő Public Sénat Youtube-csatornája)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Már említettem a Facebookon a Franciapolitika követőinek, hogy mennyire tartalmasnak és izgalmasnak találtam a republikánus elnökjelöltek vitáját.

Igazi felüdülés volt, hogy belementek a részletekbe: mit csináljunk az államadóssággal, emeljünk-e ÁFÁ-t a járulékcsökkentéssel párhuzamosan, hogyan alakítsuk át a közszférát, el kell-e bocsájtani embereket… jobboldali programokról vitatkoztak, de érdemben és részletesen. Ez a Clinton-Trump, meg a hazai viták után még nekem is felüdülés volt.

Nagyjából igazak a francia elemzések. A vitában Juppé volt a legmeggyőzőbb, úgy viselkedett, mint aki már csak kivárja, hogy övé legyen a poszt, amely jár neki. Elnökként beszélt, elnökként gesztikulált. Engem nagyon Chirac-ra emlékeztetett, nem véletlenül indult Juppé a volt elnök szárnyai alatt. Nem ő mondta a legmarkánsabb ötleteket, de nem is volt erre szüksége. Ez volt számára a biztos, neki “csak” az volt a célja, hogy Sarkozy ne érhesse be.

Bizony, Nicolas Sarkozy-nek más gondjai is voltak, mint Juupé. Valóban sok támadást kapott, nem volt mindig koherens, és roppant idegesnek tűnt, magához képes is sokat mozgolódott, feszengett. És én is azt gondolom, hogy a párizsi Nathalie Kosciusko-Morizet meglepően jó teljesítményt nyújtott, hozta azt, amiért valószínűleg elindult (ismeretség-növelés és profil-emelés). François Fillon volt miniszterelnök engem nem nyűgözött le különösebben, de talán ő szolgáltatta az este legerősebb beszólását, amikor az Élysée főtitkárát hazugnak, Hollande elnököt pedig manipulátornak titulálta.

Az M1-en ezekről a kérdésekről, meg a nagy elnökválasztási kilátásokról beszélgettünk vasárnap este, a velem való interjú a 9. perc környékén kezdődik itt (a tévé órája 20:47 körül áll akkor).

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A héten megjelent egy interjúkötet a Le Monde két újságírója tollából, szabad fordításban az a címe, hogy Egy elnöknek nem kellene ezt mondania… (Un président ne devrait pas dire ça…). Nem tudom, hogy Hollande az imázsát akarta ezzel a kötettel javítani, be akart lépni a kampányba, vagy mit akart, de végül jól lábon lőtte magát. Az egész hét arról szólt, hogy mit, miért mondott és kinek szólt be, úgy, ahogy egy elnöknek nem kellene.

Csak emlékeztetőül, ha valaki még nem találkozott volna e (61 interjúból összeálló) remekmű legfontosabb pontjaival, álljon itt néhány:

• A mai fátyolozott nő lehet a holnap Marianne-ja (értsd: Franciaország szimbóluma), igaz, akkor, ha elhagyja a fátylat.
• Nem kétség, hogy gond van az iszlámmal (nem magával a vallással ugyanakkor).
• Túl sok olyan migráns érkezik, akinek nem kellene Franciaországban lennie.
• A francia focicsapat értékek nélküli, neveletlen, agyatlan srácokból áll.
• Sarkozy túlságosan szereti a pénzt, gonosz, cinikus, kis növésű, egy Duracell nyuszi, aki állandóan pattog.
• Hollande elárulja, hogy előző barátnője, Valérie Trierweiler mennyire féltékeny volt a még azelőtti barátnőjére, Ségolene Royalra.
• Az elnök szerint gyáva az igazságszolgáltatás (ebből lett a legnagyobb botrány, elnöki és miniszteri szinten kellett e hatalmi ág vezetőit fogadni és nyugtatgatni, Hollande még bocsi-levelet is írt).

Töredelmesen bevallom, hogy még nem olvastam a könyvet, ezeket a nagyszerű idézeteket innen, innen és innen szedtem.

Az elnöki adminisztráció azt állítja, hogy meglepődött a publikálás időpontján, pedig az már hónapok óta ismert volt – ehhez képest rászerveztek egy másik nagyinterjút is az elnökkel. Ügyes.

Hollande-nak amúgy is jól megy a politikai önsorsrontás, de most szintet lépett, ezt a kötetet nem lehet másnak nevezni, mint politikai öngyilkosságnak.

A héten több balos, szocialista politikai nagyágyú vetette fel nyíltan is a kérdést, hogy ez így nem fog működni 2017-re, és vajon az elnök akkor most komolyan gondolja, hogy indul-e, mert kampánykezdetnek ez azért elég rossz viccnek tűnik. Emmanuel Macron azt mondta, legkésőbb januárban eldől, jelölt lesz-e, ami – figyelem – Hollande döntése utánra várható.

Én egész héten azon gondolkodtam, hogy valaki hogy lehet ilyen magas politikai szinten annyira amatőr, hogy ilyen interjúkat ad. Akinek van válasza, szóljon!

Gérard Davet és Fabrice Lhomme "Un président ne devrait pas dire ça...". Les secrets d'un quinquennat. Stock, 2016.

(Kép: Hollande hivatalos elnöki portréja)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Amikor a Libri felkért, hogy vegyek részt két új könyve bemutatóján, azon gondolkodtam, mitől politikai a téma? Minek ide politológus? Mit mondhatnék én két könyvről, mely az áldozatok és a járulékos áldozatok perspektíváját mutatja be? Mire aztán végeztem az olvasással, rájöttem, hogy mindkét könyv úgy beszél a politikáról, közügyekről, hogy észre se vesszük. Mindkét könyv úgy politikai, hogy nem politikai. És ez a nagy erényük.

Mi lehetne kevésbé politikai, mint az, amit a könyvek csak szőrmentén érintenek, mintegy mellékesen, hogy két tizenéves gyerek, meg egy tucat iszlamista miből, hogy jut kalasnyikovokhoz, tárazható fegyverekhez a civilizált világ kellős közepén? Hogy nem tűnik ez fel senkinek, és milyen szerepe van ebben az NRA-nek, a szervezett bűnözésnek, az amerikai alkotmánynak, a francia titkosszolgálatok munkájának?

Az is politikai kérdés, hogy végiggondoljuk, tényleg a fegyvertartás-e a probléma középpontja. Az én válaszom – s talán a könyvek válasza – az, hogy van itt más is. Ahogy a fegyvertartás, az is csak része a vitának, de fontos része, hogy az egyik columbine-i gyilkost miért engedték elterelésre, és ha ehelyett börtönbe küldik, akkor elkerülhető lett volna-e a tragédia. Ha valamit megtanultam ezekből a könyvekből, akkor azt mindenképpen, hogy a tragédiához vezető út bonyolult, sokszereplős, nem lineáris, ahogy a tragédiából kivezető út sem az. Sok ilyen részletkérdésből áll össze.

Nincs egységes, egyszerű megoldás, bár megértem, hogy miért áll ki Barack Obama amerikai elnök minden egyes lövöldözés után, hogy kevesebb halott lenne az amerikai iskolákban, ha a gyerekek nehezebben jutnának fegyverekhez. De az igazság az, hogy a columbine-i gyilkosok sokkal nagyobb pusztítást is végezhettek volna, ha felrobbannak a kis házi bombáik, ahogy a Germanwings-pilótának sem kellett különösebben lőszer a pusztításhoz. Legutóbb Nizzában is igen sokan haltak meg, a fegyver “mindössze” egy egyszerű furgon volt.

Gyilkolni nemcsak kalasnyikovokkal lehet. És vajon ki lehetett volna-e szűrni jobb közegészségüggyel, jobb iskolai ellátással, a depressziós és a mentális betegségek ügyesebb, kevésbé megbélyegző, rendesen finanszírozott szűrésével e támadások, gyilkosságok egy részét? Az iskolai zaklatás elleni hatékonyabb fellépés segíthetett volna-e az egyik columbine-i gyilkoson (akit nála fiatalabbak zaklattak az iskolában, a tanárok szeme láttára)? Vagy: megakadályozható-e a radikalizáció a fiatal muszlimok és külvárosi fiatalok problémáinak óvatosabb, érzékenyebb és komplexebb megközelítése által (milyen sokat segítene a társadalmi bizalom építésében, ha a rendőr nem csendőrpertuban tárgyalna ezekkel a fiatalokkal…)?

Ezeken a dolgokon sokat gondolkodik a columbine-i elkövető édesanyja, Sue Klebold is. Ahogy azon is, hogy a depresszió, a kétségbeesettség, a kilátástalanság erkölcsileg felment-e egy ilyen cselekedet alól (szerintem nem amúgy – tudjuk, hogy a történelem számos nagyja, például Churchill és De Gaulle depressziós személyiségek voltak, ám ez nem blokkolta sem a kognitív képességeiket, sem az erkölcsi érzéküket, sőt, talán éppen pesszimista alkatuknak köszönhetően tudták helyén kezelni a sokszor tényszerűen kilátástalan és embertelen korszakot, amelyben vezetők voltak).

És ha ez így van, akkor előrébb jutunk-e azáltal, ha azt mondjuk, hogy az egyes elkövetők egyszerűen romlottak, gonoszak, ördögiek? Antoine Leiris szép kis kötetében azt mondja, hogy ő ezzel nem nagyon akar foglalkozni, nem akar megbélyegezni, de talán még megnevezni sem – csak gyászolni akarja a feleségét, a nőt, akit a Bataclan-támadásban elveszített. Az ő politikai álláspontja az, hogy nem akarja átpolitizálni a gyászát, csak konstruktívan tovább akar lépni a kisfiával.

De vajon meg tudja-e ezt tenni egy olyan társadalomban, amely nem akar, nem tud nehéz, bonyolult komplex dolgokat bonyolultan és komplexen elemezni, hanem meg akarja nevezni a felelőst, az elkövetőt, a jót és a rosszat, instant megoldást akar arra, amitől fél? Lehetséges-e ez egy olyan társadalomban, amelynek egy része egy gyerek tetteiért simán felelőssé tesz egy családot, amely egy muszlim tetteiért simán felelőssé tesz milliókat? Ki lehet-e vonulni a társadalomból és lehet-e egy ilyen tragédia után gyűlöletmentesen gyászolni, amikor “ott kint” a narratíva nagyon más?

Hogy érhetjük el, hogy egyszerű, kijelölő, jó-rossz, igen-nem válaszok helyett a bonyolult dolgokat a maguk bonyolultságában próbáljuk megérteni? Egyáltalán arra van-e az emberi agy berendezkedve, hogy elfogadja, semminek sincs egyetlen lineáris oka?

Azt szoktam tanítani a hallgatóimnak, hogy a komplex gondolkodáshoz vezető úton a varázsszó a “miért?”. Miért mondja x ezt, miért gondolja y amazt, miért üzeni z politikus azt, amit, és miért jelöli meg ezt és ezt okként?

Kár, hogy az egyetemen újra kell tanítani ennek a nagyon egyszerű kérdésnek a használatát, kár, hogy úgy neveljük a gyerekeinket, hogy valamikor az ovi környékén elfelejtik, micsoda varázsszó is a “miért?” (aztán később már nem hozzánk jönnek válaszokért, nemcsak azért, mert lázadnak vagy depressziósak, hanem mert esetleg az előző kérdéseikre sem mondtunk igazán semmit).

Nos, nekem erről szólt ez a két könyv – arról, hogy a bonyolult dolgok bonyolultak, és csak ezzel a varázsszóval fejthetők meg, ha egyáltalán. Izgalmas, kritikus gyakorlat ez, hogy meglepő, izgalmas dolgokat tudhassunk meg magunkról, arról, hogy hogy viszonyulunk a világhoz.

Antoine Leiris Csak azért sem gyűlöllek titeket Libri, 2016. Sue Klebold Napsugaram - A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása Libri, 2016.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Szunyogh Szabolcs Tűréshatár című műsorában a bevándorlás kockázatairól (és persze előnyeiről) beszélgettünk Gadó Jánossal, a Szombat című lap szerkesztőjével.

A műsor beharangozójából álljanak itt a műsorvezető, Szunyogh Szabolcs gondolatai:

“Most, hogy túl vagyunk a népszavazáson, és nincs közvetlen politikai tétje annak, hogy milyennek látják a szakértők a migráció, az iszlamizálódás, a rasszizmus és az antiszemitizmus összefüggéseit Európában, talán van lehetőség arra, hogy ezekről a kérdésekről beszélgessünk. Én a cikkeimben is és a mikrofon mögött is a bevándorlás (és a bevándoroltatás) melletti érveket mondogattam, humanista illetve gazdasági okok és a multikulturális társadalom, mint cél miatt. Ez a véleményem nem változott.”

És mit mondtunk mi? Hallgassátok!

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Az elmúlt hetekben volt egy-két pillanat, amikor úgy tűnt, Sarkozy lendületben van, és lassan beérheti Alain Juppét a republikánus előválasztáson. Aztán jött egy borzasztó hét, amikor szinte ráomlott a volt elnökre a kampány.

Azóta csak szenved, bár most bepróbálkozott egy migrációs népszavazási kezdeményezéssel, hátha megtetszik a népnek. Közben boldog-boldogtalan szavazna a jobboldal előválasztásán: a Front-szavazók inkább Sarkozy-nek, a balosok Juppének segítenének. A megkérdezettek több, mint kétharmada úgy véli, az lesz az elnök, aki ezt az előválasztást megnyeri.

Miközben a televízió egy igen kellemetlen dokumentumfilmet sugárzott a 2012-es Sarkozy-kampány illegális finanszírozását piszkáló Bygmalion-ügyről, előkerült egy feljegyzés is, mely ismét elindította a pusmogást arról, hogy a 2007-es Sarkozy kampányt meg egyenesen a Kadhafi-féle Líbiából finanszírozhatták (a feljegyzés egy volt líbiai miniszter jegyzetfüzetében volt található, az illető Bécsben a Dunába fulladt 2012-ben). Szeptember közepén Dominique de Villepin volt miniszterelnököt, Sarkozy ádáz politikai ellenfelét tanúként hallgatta egyébként ki a rendőrség ebben az ügyben.

És ha ez még nem lett volna elég egy igen rossz héthez, könyvet írt Sarkozy korábbi radikálisan jobboldali tanácsadója, Patrick Buisson is, akiről ma már tudjuk, hogy titokban szépen magnóra vette a volt elnökkel folytatott egyes beszélgetéseit és ki is adta őket a sajtónak (ezért el is ítélte a bíróság). A könyvben talán a legkellemetlenebb állítás, hogy Sarkozy kijelentette, hogy vall bizonyos közös értékeket a Nemzeti Fronttal, illetve hogy a 2007-es kampányban kapcsolatot is tartott az idősebb Le Pennel Buisson közvetítése révén.

Talán nem véletlen, hogy Le Pen papa éppen a napokban fejtette ki, hogy Sarkozy sokkal közelebb áll hozzá, mint a saját lánya, Marine – aki ezek szerint túl mérsékelt a kedves papa ízlésének.

A jobboldali szavazók ezt a kampányhetet úgy honorálták, hogy Sarkozy szeptember végén 12 és 13 pontot esett a jobboldali és centrista szavazók körében. Persze Sarkozy elég jó kampányhajrában, szóval ne temessük még, de ha a jelenlegi helyzetet a körülmények változása és a mobilizációs, részvételi kérdés elemzése nélkül (!) meghosszabbítjuk, akkor nem alaptalanul gondolhatjuk, hogy a következő francia elnököt Alain Juppének fogják hívni…

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).