You are here

Feed aggregator

CSDP Blog (András István Türke): Russian Volga-Dnepr leaves SALIS

Blogroll - Wed, 04/18/2018 - 16:29

From January 1, 2019, the Russian Volga will cease providing AN-124 capacity for EU and NATO states under NATO's heavy military air transport program SALIS (Strategic Airlift Interim Solution), which includes 17 European member states and Canada. The loss is sensitive: Under Salis, Antonov and Volga have each had an AN-124 permanently stationed at Leipzig-Halle Airport since March 2006, with additional uplift available at short notice.

Unfortunately, the SALIS Program Office did not succeed in overcoming the Russian withdrawal, despite the long negotiations. The move comes just over a year after the Russian freighter operator announced the end of the near-decade-long Russlan collaboration to market AN-124 capacity with Ukraine’s Antonov. A move thought to be in response to western sanctions on Russian companies. Negotiations conducted by the Salis steering board last week failed to avert the withdrawal. After Volga-Dnepr subsidiary AirBridgeCargo lost about half its 21 landing slots at Schiphol last year, Russia reportedly threatened to ban Dutch carriers from its airspace. Shortly after, KLM struck a deal with ABC over additional slots.

The ending of the Salis contract puts pressure on NATO and the EU, which need access to the world’s largest commercial cargo aircraft. This is a serious loss of capacity: the Ukrainian An-124s of Antonov's air transport industry are only flying 900 flights per year - the largest fleet with two Russian aircraft has been available to SALIS's designers for up to 2300 hours per year.

There is always the possibility that the withdrawal is part of a larger play by Volga-Dnepr president Alexey Isaikin, who is looking to set up a German cargo airline, with AN-124s registered in Germany, at Leipzig. By registering an AN-124 to a German company, the Volga-Dnepr group would no longer be caught in the crossfire of political skirmishes between Russia and elsewhere, which includes problems with Antonov maintenance. And as an EU company, it might get preferential treatment for military shipments over Ukraine’s Antonov. It also adds pressure on Germany, which is keen to develop Leipzig-Halle as a freight airport, to OK the new airline’s AOC and aircraft registration. (Although as one source told The Loadstar, Lufthansa Cargo was unlikely to welcome a new freighter airline on its doorstep, and would “go ape-shit”.)

Tag: SALISVolga-Dnepr

Russian Volga-Dnepr leaves SALIS

CSDP Blog (András István Türke) - Wed, 04/18/2018 - 16:29

From January 1, 2019, the Russian Volga will cease providing AN-124 capacity for EU and NATO states under NATO's heavy military air transport program SALIS (Strategic Airlift Interim Solution), which includes 17 European member states and Canada. The loss is sensitive: Under Salis, Antonov and Volga have each had an AN-124 permanently stationed at Leipzig-Halle Airport since March 2006, with additional uplift available at short notice.

Unfortunately, the SALIS Program Office did not succeed in overcoming the Russian withdrawal, despite the long negotiations. The move comes just over a year after the Russian freighter operator announced the end of the near-decade-long Russlan collaboration to market AN-124 capacity with Ukraine’s Antonov. A move thought to be in response to western sanctions on Russian companies. Negotiations conducted by the Salis steering board last week failed to avert the withdrawal. After Volga-Dnepr subsidiary AirBridgeCargo lost about half its 21 landing slots at Schiphol last year, Russia reportedly threatened to ban Dutch carriers from its airspace. Shortly after, KLM struck a deal with ABC over additional slots.

The ending of the Salis contract puts pressure on NATO and the EU, which need access to the world’s largest commercial cargo aircraft. This is a serious loss of capacity: the Ukrainian An-124s of Antonov's air transport industry are only flying 900 flights per year - the largest fleet with two Russian aircraft has been available to SALIS's designers for up to 2300 hours per year.

There is always the possibility that the withdrawal is part of a larger play by Volga-Dnepr president Alexey Isaikin, who is looking to set up a German cargo airline, with AN-124s registered in Germany, at Leipzig. By registering an AN-124 to a German company, the Volga-Dnepr group would no longer be caught in the crossfire of political skirmishes between Russia and elsewhere, which includes problems with Antonov maintenance. And as an EU company, it might get preferential treatment for military shipments over Ukraine’s Antonov. It also adds pressure on Germany, which is keen to develop Leipzig-Halle as a freight airport, to OK the new airline’s AOC and aircraft registration. (Although as one source told The Loadstar, Lufthansa Cargo was unlikely to welcome a new freighter airline on its doorstep, and would “go ape-shit”.)

Tag: SALISVolga-Dnepr
Categories: Blogroll, CSDP

Atlantista (Fehér Zoltán): A liberális nemzetközi rend vége? - Előadásom az EPIIC Nemzetközi Szimpóziumon Bostonban

Blogroll - Mon, 03/19/2018 - 22:10

Az EPIIC Nemzetközi Szimpózium az Egyesült Államok keleti partjának fontos fóruma a nemzetközi politika témáiban, minden évben több tucat országból érkeznek az előadók és a résztvevők is. A konferenciát a Tufts Egyetemen működő Institute for Global Leadership (IGL) szervezi, amellyel az együttműködésem immár több évre tekint vissza. Az EPIIC Szimpóziumnak már tavaly is előadója voltam.

Az idei szimpózium azt a kérdéskört járta körül, hogy az ún. liberális nemzetközi rend, amelyet az Egyesült Államok hozott létre a II. világháború után, válságban van-e, a végét járja-e. Ezen belül a panelbeszélgetés, amelynek én is előadója voltam, azt feszegette, hogy vajon a demokráciától eltérő, alternatív kormányzati formák és az azokat kifejlesztő államok fenyegetést jelentenek-e erre a nemzetközi rendre. Fontos témaként vetődött fel ezzel kapcsolatban a Kína és Oroszország mint nem demokratikus országok által az Egyesült Államokkal szemben megfogalmazott kihívás, valamint az e két nagyhatalom által a liberális nemzetközi rendre jelentett veszedelem.

A Tufts Daily részletes beszámolót közölt a szimpóziumról és benne a mi panelbeszélgetésünkről is. Az én hozzászólásomat viszont nem sikerült egészen pontosan visszaadni. Francis Fukuyama "A történelem vége" című legendás írásának kontextusában fogalmaztam meg a mondanivalómat. Fukuyama a történelem végéről azt írta 1989-ben: eltűnik majd a nagyhatalmi versengés, továbbá a liberális demokrácia mint politikai rendszer lesz mindenhol meghatározó. Ennek kapcsán azonban elmondtam: az elmúlt évtizedben visszatérőben van a nagyhatalmi versengés, Oroszország és Kína veszélyezteti az Amerika vezette liberális nemzetközi rendet. Az alternatív kormányzati formák tekintetében pedig a hibrid rendszerekről beszéltem, amelyek Oroszországban, Törökországban és máshol is kialakultak, s ezek szintén amortizálják a nemzetközi rendet.

A konferenciáról szóló riport a Tufts Dailyben olvasható az alábbi linken:

Thirty-Third annual EPIIC Symposium engages with globalization, technology, mass atrocities


A liberális nemzetközi rend vége? - Előadásom az EPIIC Nemzetközi Szimpóziumon Bostonban

Atlantista (Fehér Zoltán) - Mon, 03/19/2018 - 22:10

Az EPIIC Nemzetközi Szimpózium az Egyesült Államok keleti partjának fontos fóruma a nemzetközi politika témáiban, minden évben több tucat országból érkeznek az előadók és a résztvevők is. A konferenciát a Tufts Egyetemen működő Institute for Global Leadership (IGL) szervezi, amellyel az együttműködésem immár több évre tekint vissza. Az EPIIC Szimpóziumnak már tavaly is előadója voltam.

Az idei szimpózium azt a kérdéskört járta körül, hogy az ún. liberális nemzetközi rend, amelyet az Egyesült Államok hozott létre a II. világháború után, válságban van-e, a végét járja-e. Ezen belül a panelbeszélgetés, amelynek én is előadója voltam, azt feszegette, hogy vajon a demokráciától eltérő, alternatív kormányzati formák és az azokat kifejlesztő államok fenyegetést jelentenek-e erre a nemzetközi rendre. Fontos témaként vetődött fel ezzel kapcsolatban a Kína és Oroszország mint nem demokratikus országok által az Egyesült Államokkal szemben megfogalmazott kihívás, valamint az e két nagyhatalom által a liberális nemzetközi rendre jelentett veszedelem.

A Tufts Daily részletes beszámolót közölt a szimpóziumról és benne a mi panelbeszélgetésünkről is. Az én hozzászólásomat viszont nem sikerült egészen pontosan visszaadni. Francis Fukuyama "A történelem vége" című legendás írásának kontextusában fogalmaztam meg a mondanivalómat. Fukuyama a történelem végéről azt írta 1989-ben: eltűnik majd a nagyhatalmi versengés, továbbá a liberális demokrácia mint politikai rendszer lesz mindenhol meghatározó. Ennek kapcsán azonban elmondtam: az elmúlt évtizedben visszatérőben van a nagyhatalmi versengés, Oroszország és Kína veszélyezteti az Amerika vezette liberális nemzetközi rendet. Az alternatív kormányzati formák tekintetében pedig a hibrid rendszerekről beszéltem, amelyek Oroszországban, Törökországban és máshol is kialakultak, s ezek szintén amortizálják a nemzetközi rendet.

A konferenciáról szóló riport a Tufts Dailyben olvasható az alábbi linken:

Thirty-Third annual EPIIC Symposium engages with globalization, technology, mass atrocities


Categories: Blogroll

Atlantista (Fehér Zoltán): Technológia és politikai kockázat - riport a Tufts Daily hasábjain

Blogroll - Mon, 03/19/2018 - 21:53

Kedves Atlantisták!

Sűrű néhány hónap van mögöttem, különösen, mivel társelnökként irányítottam az Egyesült Államok egyetlen, politikai kockázatelemzéssel foglalkozó szakmai fórumának, a Fletcher Politikai Kockázat Konferenciának (Fletcher Political Risk Conference) szervezését. Az elmúlt években belevágtam a politikai kockázatelemzésbe mint új szakmai területbe, és erre a konferenciára pedig összehoztuk az amerikai kockázatelemző szakma és a nagyvállalatok (Bank of America, Facebook, General Electric, McKinsey) színe-javát.

A Tufts Egyetem újságja, a Tufts Daily részletes beszámolót közölt a nagy sikerrel lezajlott konferenciáról, s megszólaltattak engem is a politikai kockázatelemzés mint szakmai terület legutóbbi trendjeiről:

Fletcher Political Risk Conference tackles technology’s global ramifications

(A képen éppen bezárom a Fletcher Politikai Kockázat Konferenciát 2018. március 2-án.)


Technológia és politikai kockázat - riport a Tufts Daily hasábjain

Atlantista (Fehér Zoltán) - Mon, 03/19/2018 - 21:53

Kedves Atlantisták!

Sűrű néhány hónap van mögöttem, különösen, mivel társelnökként irányítottam az Egyesült Államok egyetlen, politikai kockázatelemzéssel foglalkozó szakmai fórumának, a Fletcher Politikai Kockázat Konferenciának (Fletcher Political Risk Conference) szervezését. Az elmúlt években belevágtam a politikai kockázatelemzésbe mint új szakmai területbe, és erre a konferenciára pedig összehoztuk az amerikai kockázatelemző szakma és a nagyvállalatok (Bank of America, Facebook, General Electric, McKinsey) színe-javát.

A Tufts Egyetem újságja, a Tufts Daily részletes beszámolót közölt a nagy sikerrel lezajlott konferenciáról, s megszólaltattak engem is a politikai kockázatelemzés mint szakmai terület legutóbbi trendjeiről:

Fletcher Political Risk Conference tackles technology’s global ramifications

(A képen éppen bezárom a Fletcher Politikai Kockázat Konferenciát 2018. március 2-án.)


Categories: Blogroll

CSDP Blog (András István Türke): Coopération "Lancester House II"?

Blogroll - Fri, 01/19/2018 - 09:33

(French version below)

France and the United Kingdom strengthen military cooperation : A new phase of the Lancaster House Agreement in 2010

French President Emmanuel Macron and the British PM Theresa May announced Thursday, January 18, 2018 a strengthening of Franco-British cooperation in the areas of migration and defense. The United Kingdom has just announced the availability of "heavy" helicopters to support French operations in the Sahel and Sahara. The United Kingdom has indeed agreed to make available to French forces in Mali three of its military helicopters "Chinook". This is precisely the tool that is missing most French infantry in the Sahel and Sahara.

Barkhane aligns well 17 helicopters, but none can carry thirty men and their equipment in one fell swoop. The United Kingdom will also provide 56 million euros of additional aid for the alliance for the Sahel. In recent years, UK and France have worked side by side to combat the global threat posed by the Ebola virus. The peries will increase our efforts in the Sahel to prevent Islamic extremism from increasing instability and insecurity that feeds the migration crisis.

London could also announce a contribution to the financing of the joint G5 Sahel force (FCG5S) at the Brussels meeting on 23 February. Paris and London are also announcing increased support in East Africa, particularly through AMISOM, the African Union Mission for Somalia.

The two capitals announce that the Combined Joint Expedition Force (CJEF), launched after the Lancaster House agreements, will be ready to be deployed in the most demanding operations by 2020. This force has obtained its certification final spring 2017, during Exercise Griffin Strike. In addition, now some 50 officers are inserted into the respective armed forces.

French officers were deployed on British operations and British officers on French operations. (We are very moved about the "incredible speed" of the setting up of such a force by 2 West European states whose armed forces are the most important: 10 years!)Finally, on the industrial side, France and the United Kingdom confirm their willingness to cooperate in the field of submarine UAVs and in the future air combat systems.

-------

La France et le Royaume-Uni renforcent leur coopération militaire : Une nouvelle phase des Accords de Lancaster House en 2010

Le président français Emmanuel Macron et le PM birtannique Theresa May ont annoncé jeudi 18 janvier 2018 un renforcement de la coopération franco-britannique dans les domaines des migrations et de la défense. Le Royaume-Uni vient ainsi d'annoncer la mise à disposition d'hélicoptères « lourds » pour appuyer les opérations françaises au Sahel et au Sahara. Le Royaume-Uni a en effet accepté de mettre à disposition des forces françaises au Mali trois de ses hélicoptères militaires « Chinook ». C'est précisément l'outil qui manque le plus aux fantassins français au Sahel et au Sahara.

Barkhane aligne bien 17 hélicoptères, mais aucun ne peut transporter d'un seul coup une trentaine d'hommes et leur équipement. Le Royaume-Uni fournira aussi 56 millions d'euros d'aide supplémentaire pour l'alliance pour le Sahel. Ces dernières années, le Royaume-Uni et la France ont travaillé côte à côte pour combattre la menace globale que représente le virus Ebola. Les perties vont augmenter nos efforts dans le Sahel pour empêcher l’extrémisme islamique d'augmenter une instabilité et une insécurité qui nourrissent la crise migratoire ».

Londres pourrait aussi annoncer une participation au financement de la force conjointe du G5 Sahel, (FCG5S) lors de la réunion de Bruxelles le 23 février prochain. Paris et Londres annoncent aussi un soutien accentué en Afrique de l'Est en particulier via l'AMISOM, la mission de l'Union Africaine pour la Somalie.

Les deux capitales annoncent que la Force expéditionnaire commune (CJEF - Combined Joint Expedition Force), lancée après les accords de Lancaster House sera prête à être déployée dans les opérations les plus exigeantes d'ici 2020. Cette force a obtenu sa certification finale le printemps 2017, lors de l’exercice Griffin Strike. Par ailleurs, désormais quelque 50 officiers sont insérés au sein des forces armées respectives.

Les officiers français ont été déployés dans le cadre d’opérations britanniques et des officiers britanniques dans le cadre d’opérations françaises . (Nous sommes très émus concernant la "vitesse incroyable" de la mise en place d`une telle force par 2 Etats ouest-européens dont les forces armées sont les plus importants : 10 ans!)
Enfin sur le volet industriel, la France et le Royaume-Uni confirment leur volonté de coopérer dans le domaine des drones sous-marin chasseurs de mine et dans les systèmes de combat aérien du futur.

Tag: CJEFG5 Sahel

Coopération "Lancester House II"?

CSDP Blog (András István Türke) - Fri, 01/19/2018 - 09:33

(French version below)

France and the United Kingdom strengthen military cooperation : A new phase of the Lancaster House Agreement in 2010

French President Emmanuel Macron and the British PM Theresa May announced Thursday, January 18, 2018 a strengthening of Franco-British cooperation in the areas of migration and defense. The United Kingdom has just announced the availability of "heavy" helicopters to support French operations in the Sahel and Sahara. The United Kingdom has indeed agreed to make available to French forces in Mali three of its military helicopters "Chinook". This is precisely the tool that is missing most French infantry in the Sahel and Sahara.

Barkhane aligns well 17 helicopters, but none can carry thirty men and their equipment in one fell swoop. The United Kingdom will also provide 56 million euros of additional aid for the alliance for the Sahel. In recent years, UK and France have worked side by side to combat the global threat posed by the Ebola virus. The peries will increase our efforts in the Sahel to prevent Islamic extremism from increasing instability and insecurity that feeds the migration crisis.

London could also announce a contribution to the financing of the joint G5 Sahel force (FCG5S) at the Brussels meeting on 23 February. Paris and London are also announcing increased support in East Africa, particularly through AMISOM, the African Union Mission for Somalia.

The two capitals announce that the Combined Joint Expedition Force (CJEF), launched after the Lancaster House agreements, will be ready to be deployed in the most demanding operations by 2020. This force has obtained its certification final spring 2017, during Exercise Griffin Strike. In addition, now some 50 officers are inserted into the respective armed forces.

French officers were deployed on British operations and British officers on French operations. (We are very moved about the "incredible speed" of the setting up of such a force by 2 West European states whose armed forces are the most important: 10 years!)Finally, on the industrial side, France and the United Kingdom confirm their willingness to cooperate in the field of submarine UAVs and in the future air combat systems.

-------

La France et le Royaume-Uni renforcent leur coopération militaire : Une nouvelle phase des Accords de Lancaster House en 2010

Le président français Emmanuel Macron et le PM birtannique Theresa May ont annoncé jeudi 18 janvier 2018 un renforcement de la coopération franco-britannique dans les domaines des migrations et de la défense. Le Royaume-Uni vient ainsi d'annoncer la mise à disposition d'hélicoptères « lourds » pour appuyer les opérations françaises au Sahel et au Sahara. Le Royaume-Uni a en effet accepté de mettre à disposition des forces françaises au Mali trois de ses hélicoptères militaires « Chinook ». C'est précisément l'outil qui manque le plus aux fantassins français au Sahel et au Sahara.

Barkhane aligne bien 17 hélicoptères, mais aucun ne peut transporter d'un seul coup une trentaine d'hommes et leur équipement. Le Royaume-Uni fournira aussi 56 millions d'euros d'aide supplémentaire pour l'alliance pour le Sahel. Ces dernières années, le Royaume-Uni et la France ont travaillé côte à côte pour combattre la menace globale que représente le virus Ebola. Les perties vont augmenter nos efforts dans le Sahel pour empêcher l’extrémisme islamique d'augmenter une instabilité et une insécurité qui nourrissent la crise migratoire ».

Londres pourrait aussi annoncer une participation au financement de la force conjointe du G5 Sahel, (FCG5S) lors de la réunion de Bruxelles le 23 février prochain. Paris et Londres annoncent aussi un soutien accentué en Afrique de l'Est en particulier via l'AMISOM, la mission de l'Union Africaine pour la Somalie.

Les deux capitales annoncent que la Force expéditionnaire commune (CJEF - Combined Joint Expedition Force), lancée après les accords de Lancaster House sera prête à être déployée dans les opérations les plus exigeantes d'ici 2020. Cette force a obtenu sa certification finale le printemps 2017, lors de l’exercice Griffin Strike. Par ailleurs, désormais quelque 50 officiers sont insérés au sein des forces armées respectives.

Les officiers français ont été déployés dans le cadre d’opérations britanniques et des officiers britanniques dans le cadre d’opérations françaises . (Nous sommes très émus concernant la "vitesse incroyable" de la mise en place d`une telle force par 2 Etats ouest-européens dont les forces armées sont les plus importants : 10 ans!)
Enfin sur le volet industriel, la France et le Royaume-Uni confirment leur volonté de coopérer dans le domaine des drones sous-marin chasseurs de mine et dans les systèmes de combat aérien du futur.

Tag: CJEFG5 Sahel
Categories: Blogroll, CSDP

CSDP Blog (András István Türke): [Compte rendu] L’Union européenne et la paix, L’invention d’un modèle européen de gestion des conflits

Blogroll - Thu, 01/11/2018 - 00:00

L’Union européenne et la paix, L’invention d’un modèle européen de gestion des conflits sous la direction de Anne Bazin, Charles Tenenbaum, Coll. Relations Internationales, SciencePo, Les Presses, 2017

Le livre intitulé „L’Union européenne et la paix. L’invention d’un modèle européen de gestion des conflits” est un travail collectif de dix auteurs sous la rédaction d’Anne Bazin et Charles Tetenbaum. Les deux co-auteurs sont des maitres de conférence en science politique a Sciences Po Lille et les chercheurs au Centre d’études et de recherches administratives, politiques et sociales (CERAPS, Université de Lille 2).
Anne Bazin dans sa recherche se concentre autour des questions liées a la politique étrangère de l’UE. Charles Tenenbaum s’interesse à la thématique des médiations internationales et résolution des conflits et de multilatéralisme.

Ce livre d’une manière scientifique et méthodique dessine une analyse approfondie et détaillée de la politique de la construction de la paix par l’UE après la guerre froide. Cet Union qui, en 2012 reçoit le prix Nobel de la Paix.

Il démontre quelles sont les logiques politiques et les changements dynamiques institutionnels qui accompagnent dans le temps la création et l’évolution d’un modèle européen de gestion des crises.

L’Union européenne apparait comme un acteur majeur de la paix et de la résolution des conflits au coté des autres organisations internationales comme Organisation des Nations Unis et Organisation de Sécurité et de Coopération en Europe.

La structure du livre, accompagnée par une introduction d’Anne Bazin et de Charles Tenenbaum se compose de deux partis et se compose de 9 chapitres. Dans la première partie nous trouvons les propos théorique, concernant la création et le fonctionnement des politiques de la gestion des crises de l’UE. La deuxième partie décrit les exemples concrets d’implémentation des différents instruments et de stratégies de la politique étrangère et de sécurité: le Proche Orient, la Somalie et le Caucase afin de mieux démontrer les initiatives de la paix de l’UE dans le terrain.

Chaque chapitre est écrit par un autre chercheur venant des différents universités, pas seulement européens (Science Po Lille, Science Po Grenoble, Cardiff University, Université Hebraique de Jerusalem, College d’Europe de Bruges, Université d’Amsterdam).

Dans l’introduction les auteurs souhaitent souligner l’importance de comprendre l’évolution institutionnelle et politique de la gestion des crises made in Europe. Le premier chapitre démontre l’évolution institutionnelle des mécanismes européens dans une perspective historique et sociologique. Dans le deuxième chapitre les auteurs présentent les acteurs majeurs et les pratiques d’implantation de l paix par les institutions de l’UE. Dans le troisième chapitre l’auteur décrit les actions menées par l’Union a cote des autres institutions internationales qui s’activent dans le domaine des missions pacifiques et de gestion de crise. Dans le quatrième chapitre nous avons une analyse de la manière de laquelle sont analysées les programmes de démocratisation dans la stratégique globale de la politique de l’Union notamment la gestion de crise. Chapitre cinq présente une chronologie très détaillée de la création de la politique extérieure de l’UE. Il se divise en quatre parties:
- l'évolution normative,
- la mise en place de la politique de gestion de crises de l’UE,
- le niveau institutionnel,
- les exemples des missions de paix menées par l’Union (Croatie, Bosnie, Kosovo; Afghanistan, Libye; Tchétchénie, Georgie, Ukraine).
Le chapitre six présente l’évolution de médiation comme un des instruments pacifique de la gestion de crise par l’UE. Les trois derniers chapitres décrivent les exemples exacts de l’engagement de lUE dans la construction et du maintien de la paix dans le monde : le conflit Israélo-Palestinien, la Somalie et le Caucase.

Cet ouvrage présente des normes, des pratiques ainsi que des acteurs de l’UE selon une démarche de sociologie des relations internationales:
- les enquêtes sociologiques approfondies,
- les entretiens avec des praticiens, des experts et des diplomates qui participent dans ce processus directement.
Les auteurs soulignent que l’UE développe depuis la fin de la guerre froide les divers instruments de sa politique étrangère:
◦ la gestion des crises,
◦ la prévention,
◦ la médiation,
◦ la réconciliation,
◦ la démocratisation,
◦ des droits de l’homme.
En effet, elle souhaite avoir un rôle majeur dans la pacification des zones de conflit dans le monde.

Les auteurs souhaitent montrer comment grâce aux divers outils de la sociologie et de la science politique, la politique étrangère de l’UE et ses actions extérieurs évoluent. Ils mettent l’accent sur les stratégies alternatives de résolution des conflits développés par l’UE au cours des années.

Il convient de souligner que l’UE et sa politique étrangère sont montrées dans une optique multilatérale, internationale, en comparaison aux autres organisations intergouvernementales, universelles ou régionales qui possèdent déjà depuis plus longtemps les instruments de gestion des crises. En effet, toutes ses organisations participent dans l’organisation du monde.

L’histoire de la politique extérieure de l’UE est animé par l’objectif de mettre les Européens a contribution dans la résolution des conflits. En effet, selon les auteurs, l’UE souhaite devenir conflict manager global.

De la lecture de ce lire découle deux conclusions :
1. la diplomatie européenne sur le niveau régional et mondial reste historiquement liée à la pacification des conflits grâce aux plusieurs modèles de médiations : le soutien financier aux ONG, des expertises externes, le soutien des partenaires,
2. la faiblesse, l’incohérence des moyens entretenus et le manque d’un soutien politique mènent à une baisse d’influence progressive à l’échelle mondiale et à une baisse de la capacité d’intervention de l’UE.
D’ou besoin d’évolution des instruments, de mécanismes et d’institutions spécialisés afin de redéfinir la nouvelle politique de la paix de l’Union.

Il convient de souligner les valeurs scientifiques et même didactiques de cet oeuvre. Malgré son style très technique, qui semble momentanément rude, cette lecture mène à une réflection et un jugement critique envers la politique de l’UE.

*
Chronologie - politique de la paix de l’UE:

NORMES-THEORIE
1. Maastricht - chapitre 5- PESC
1. résolution de conflit
2. missions de Petersberg (UEO) : maintien de la paix, missions humanitaires, gestion de crise, rétablissement de la paix
2. Amsterdam - maintien de la paix, missions de forces de combat
3. St.Malo 1998 - capacités militaires (parallèlement - institutionnalisation de la politique européenne de sécurité et de défense
4. Göteborg 2001 - prévention des conflits = un des principaux objectifs des relations extérieurs de l’UE
5. Stratégie européenne de secouriste - équilibre civili-militaire dans la gestion des crises

PRATIQUE
• 34 missions lances - dans le cadre de la politique européenne de sécurité et de défense entre 2003-2015 (16 achevés, 18 en cours début 2015)
• deux tiers de ces missions ont un caractère civile (coopération police/justice, renforcement de l’Etat de droit)
• taille modeste - qqn dizaines/centaines d’agent.

INSTITUTIONS
• Parlement eu. - groupes de médiation - évolution vers une prévention de conflit et une médiation
• Création de l’Institut européen de la paix (IEP) à l’initiative de la Suède et de la Finlande
▪ médiation européenne de la paix européenne
▪ diplomatie informelle
▪ politisation des enjeux lies a la médiation des conflits (différents intérêts des pays membres de l’UE)

ETUDES DE CAS
Processus Israélo-Palestinien
- jeux d’intérêts des pays membres de l’UE; production normative croissante de l’UE et pas de stratégie politique clairement définie ; par conséquent - une baisse d’influence progressive de l’UE, incohérence entre les normes promues et la capacité d’intervention de l’UE; financement de l’UE majeur (poids financier)

écrit par dr Kinga Torbicka, chercheuse associée de l`Institut Europa Varietas

Tag: Kinga Torbickagestion civile des crisesCSDP

[Compte rendu] L’Union européenne et la paix, L’invention d’un modèle européen de gestion des conflits

CSDP Blog (András István Türke) - Thu, 01/11/2018 - 00:00

L’Union européenne et la paix, L’invention d’un modèle européen de gestion des conflits sous la direction de Anne Bazin, Charles Tenenbaum, Coll. Relations Internationales, SciencePo, Les Presses, 2017

Le livre intitulé „L’Union européenne et la paix. L’invention d’un modèle européen de gestion des conflits” est un travail collectif de dix auteurs sous la rédaction d’Anne Bazin et Charles Tetenbaum. Les deux co-auteurs sont des maitres de conférence en science politique a Sciences Po Lille et les chercheurs au Centre d’études et de recherches administratives, politiques et sociales (CERAPS, Université de Lille 2).
Anne Bazin dans sa recherche se concentre autour des questions liées a la politique étrangère de l’UE. Charles Tenenbaum s’interesse à la thématique des médiations internationales et résolution des conflits et de multilatéralisme.

Ce livre d’une manière scientifique et méthodique dessine une analyse approfondie et détaillée de la politique de la construction de la paix par l’UE après la guerre froide. Cet Union qui, en 2012 reçoit le prix Nobel de la Paix.

Il démontre quelles sont les logiques politiques et les changements dynamiques institutionnels qui accompagnent dans le temps la création et l’évolution d’un modèle européen de gestion des crises.

L’Union européenne apparait comme un acteur majeur de la paix et de la résolution des conflits au coté des autres organisations internationales comme Organisation des Nations Unis et Organisation de Sécurité et de Coopération en Europe.

La structure du livre, accompagnée par une introduction d’Anne Bazin et de Charles Tenenbaum se compose de deux partis et se compose de 9 chapitres. Dans la première partie nous trouvons les propos théorique, concernant la création et le fonctionnement des politiques de la gestion des crises de l’UE. La deuxième partie décrit les exemples concrets d’implémentation des différents instruments et de stratégies de la politique étrangère et de sécurité: le Proche Orient, la Somalie et le Caucase afin de mieux démontrer les initiatives de la paix de l’UE dans le terrain.

Chaque chapitre est écrit par un autre chercheur venant des différents universités, pas seulement européens (Science Po Lille, Science Po Grenoble, Cardiff University, Université Hebraique de Jerusalem, College d’Europe de Bruges, Université d’Amsterdam).

Dans l’introduction les auteurs souhaitent souligner l’importance de comprendre l’évolution institutionnelle et politique de la gestion des crises made in Europe. Le premier chapitre démontre l’évolution institutionnelle des mécanismes européens dans une perspective historique et sociologique. Dans le deuxième chapitre les auteurs présentent les acteurs majeurs et les pratiques d’implantation de l paix par les institutions de l’UE. Dans le troisième chapitre l’auteur décrit les actions menées par l’Union a cote des autres institutions internationales qui s’activent dans le domaine des missions pacifiques et de gestion de crise. Dans le quatrième chapitre nous avons une analyse de la manière de laquelle sont analysées les programmes de démocratisation dans la stratégique globale de la politique de l’Union notamment la gestion de crise. Chapitre cinq présente une chronologie très détaillée de la création de la politique extérieure de l’UE. Il se divise en quatre parties:
- l'évolution normative,
- la mise en place de la politique de gestion de crises de l’UE,
- le niveau institutionnel,
- les exemples des missions de paix menées par l’Union (Croatie, Bosnie, Kosovo; Afghanistan, Libye; Tchétchénie, Georgie, Ukraine).
Le chapitre six présente l’évolution de médiation comme un des instruments pacifique de la gestion de crise par l’UE. Les trois derniers chapitres décrivent les exemples exacts de l’engagement de lUE dans la construction et du maintien de la paix dans le monde : le conflit Israélo-Palestinien, la Somalie et le Caucase.

Cet ouvrage présente des normes, des pratiques ainsi que des acteurs de l’UE selon une démarche de sociologie des relations internationales:
- les enquêtes sociologiques approfondies,
- les entretiens avec des praticiens, des experts et des diplomates qui participent dans ce processus directement.
Les auteurs soulignent que l’UE développe depuis la fin de la guerre froide les divers instruments de sa politique étrangère:
◦ la gestion des crises,
◦ la prévention,
◦ la médiation,
◦ la réconciliation,
◦ la démocratisation,
◦ des droits de l’homme.
En effet, elle souhaite avoir un rôle majeur dans la pacification des zones de conflit dans le monde.

Les auteurs souhaitent montrer comment grâce aux divers outils de la sociologie et de la science politique, la politique étrangère de l’UE et ses actions extérieurs évoluent. Ils mettent l’accent sur les stratégies alternatives de résolution des conflits développés par l’UE au cours des années.

Il convient de souligner que l’UE et sa politique étrangère sont montrées dans une optique multilatérale, internationale, en comparaison aux autres organisations intergouvernementales, universelles ou régionales qui possèdent déjà depuis plus longtemps les instruments de gestion des crises. En effet, toutes ses organisations participent dans l’organisation du monde.

L’histoire de la politique extérieure de l’UE est animé par l’objectif de mettre les Européens a contribution dans la résolution des conflits. En effet, selon les auteurs, l’UE souhaite devenir conflict manager global.

De la lecture de ce lire découle deux conclusions :
1. la diplomatie européenne sur le niveau régional et mondial reste historiquement liée à la pacification des conflits grâce aux plusieurs modèles de médiations : le soutien financier aux ONG, des expertises externes, le soutien des partenaires,
2. la faiblesse, l’incohérence des moyens entretenus et le manque d’un soutien politique mènent à une baisse d’influence progressive à l’échelle mondiale et à une baisse de la capacité d’intervention de l’UE.
D’ou besoin d’évolution des instruments, de mécanismes et d’institutions spécialisés afin de redéfinir la nouvelle politique de la paix de l’Union.

Il convient de souligner les valeurs scientifiques et même didactiques de cet oeuvre. Malgré son style très technique, qui semble momentanément rude, cette lecture mène à une réflection et un jugement critique envers la politique de l’UE.

*
Chronologie - politique de la paix de l’UE:

NORMES-THEORIE
1. Maastricht - chapitre 5- PESC
1. résolution de conflit
2. missions de Petersberg (UEO) : maintien de la paix, missions humanitaires, gestion de crise, rétablissement de la paix
2. Amsterdam - maintien de la paix, missions de forces de combat
3. St.Malo 1998 - capacités militaires (parallèlement - institutionnalisation de la politique européenne de sécurité et de défense
4. Göteborg 2001 - prévention des conflits = un des principaux objectifs des relations extérieurs de l’UE
5. Stratégie européenne de secouriste - équilibre civili-militaire dans la gestion des crises

PRATIQUE
• 34 missions lances - dans le cadre de la politique européenne de sécurité et de défense entre 2003-2015 (16 achevés, 18 en cours début 2015)
• deux tiers de ces missions ont un caractère civile (coopération police/justice, renforcement de l’Etat de droit)
• taille modeste - qqn dizaines/centaines d’agent.

INSTITUTIONS
• Parlement eu. - groupes de médiation - évolution vers une prévention de conflit et une médiation
• Création de l’Institut européen de la paix (IEP) à l’initiative de la Suède et de la Finlande
▪ médiation européenne de la paix européenne
▪ diplomatie informelle
▪ politisation des enjeux lies a la médiation des conflits (différents intérêts des pays membres de l’UE)

ETUDES DE CAS
Processus Israélo-Palestinien
- jeux d’intérêts des pays membres de l’UE; production normative croissante de l’UE et pas de stratégie politique clairement définie ; par conséquent - une baisse d’influence progressive de l’UE, incohérence entre les normes promues et la capacité d’intervention de l’UE; financement de l’UE majeur (poids financier)

écrit par dr Kinga Torbicka, chercheuse associée de l`Institut Europa Varietas

Tag: Kinga Torbickagestion civile des crisesCSDP
Categories: Blogroll, CSDP

Atlantista (Fehér Zoltán): Interjú a "Fletcher Features" sorozatban

Blogroll - Thu, 01/04/2018 - 12:13

Boldog új évet, kedves Atlantisták!

Szeretném Veletek megosztani azt az interjút, amelyet intézményem, a Fletcher School of Law and Diplomacy publikált nemrégiben a honlapján a "Fletcher Features" sorozatban. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy az egyetemem, ahol tanítok és a doktorátusomon dolgozom, kiválasztott arra, hogy hivatalos honlapján bemutasson. Az interjúban beszélek a hátteremről, diplomáciai munkámról, disszertációmról és mentoraimról. A Fletcher School a 1933-ban a világon első, kizárólag nemzetközi kapcsolatokat oktató graduális intézményként alakult, amelynek programjai (mind a mester-, mind a doktori képzése) a világ 20 vezető programjai között kerülnek rangsorolásra minden évben. A Tufts University pedig az Egyesült Államok top 20 egyetemének egyike (5000 egyetem közül). Boldog vagyok, hogy a Tufts Egyetemen és a Fletcher Schoolban szakmai otthonra találtam.

Jó olvasás és atlantista új esztendőt kívánok!

http://fletcher.tufts.edu/News-and-Media/2017/11/28/PhD-Series-Zoltan-Feher

 

 


Interjú a "Fletcher Features" sorozatban

Atlantista (Fehér Zoltán) - Thu, 01/04/2018 - 12:13

Boldog új évet, kedves Atlantisták!

Szeretném Veletek megosztani azt az interjút, amelyet intézményem, a Fletcher School of Law and Diplomacy publikált nemrégiben a honlapján a "Fletcher Features" sorozatban. Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy az egyetemem, ahol tanítok és a doktorátusomon dolgozom, kiválasztott arra, hogy hivatalos honlapján bemutasson. Az interjúban beszélek a hátteremről, diplomáciai munkámról, disszertációmról és mentoraimról. A Fletcher School a 1933-ban a világon első, kizárólag nemzetközi kapcsolatokat oktató graduális intézményként alakult, amelynek programjai (mind a mester-, mind a doktori képzése) a világ 20 vezető programjai között kerülnek rangsorolásra minden évben. A Tufts University pedig az Egyesült Államok top 20 egyetemének egyike (5000 egyetem közül). Boldog vagyok, hogy a Tufts Egyetemen és a Fletcher Schoolban szakmai otthonra találtam.

Jó olvasás és atlantista új esztendőt kívánok!

http://fletcher.tufts.edu/News-and-Media/2017/11/28/PhD-Series-Zoltan-Feher

 

 


Categories: Blogroll

Atlantista (Fehér Zoltán): Vezető izraeli politikusok a Stratégiai Tanulmányok Központjában

Blogroll - Sun, 12/03/2017 - 22:01

A Stratégiai Tanulmányok Központjának (CSS) "Találkozás gyakolati szakemberekkel" sorozatában Ehud Barak korábbi miniszterelnök és Dan Meridor korábbi miniszterelnök-helyettes voltak a vendégeink Izraelből 2017. október 23-án. A zártkörű beszélgetésen szóba került a Közel-Kelet helyzete, a terrorizmus és a jobboldali populizmus előretörése a nyugati világban. A képen ők láthatók a CSS igazgatójával, Monica Tofttal, aki a diskurzust moderálta. A beszélgetésről írtam legutóbbi posztomat a CSS "Elefánt az irányítóközpontban" blogjára. (Szokolyi Szabolcs kollégám-barátom fordításában: "Elefánt a stratégiai tervezés porcelánboltjában.") A poszt az alábbi linken olvasható:

Engaging Practitioners: CSS Hosts Ehud Barak and Dan Meridor from Israel


Vezető izraeli politikusok a Stratégiai Tanulmányok Központjában

Atlantista (Fehér Zoltán) - Sun, 12/03/2017 - 22:01

A Stratégiai Tanulmányok Központjának (CSS) "Találkozás gyakolati szakemberekkel" sorozatában Ehud Barak korábbi miniszterelnök és Dan Meridor korábbi miniszterelnök-helyettes voltak a vendégeink Izraelből 2017. október 23-án. A zártkörű beszélgetésen szóba került a Közel-Kelet helyzete, a terrorizmus és a jobboldali populizmus előretörése a nyugati világban. A képen ők láthatók a CSS igazgatójával, Monica Tofttal, aki a diskurzust moderálta. A beszélgetésről írtam legutóbbi posztomat a CSS "Elefánt az irányítóközpontban" blogjára. (Szokolyi Szabolcs kollégám-barátom fordításában: "Elefánt a stratégiai tervezés porcelánboltjában.") A poszt az alábbi linken olvasható:

Engaging Practitioners: CSS Hosts Ehud Barak and Dan Meridor from Israel


Categories: Blogroll

Paracel blog: Kínai vasút az Alföldön

Blogroll - Sat, 12/02/2017 - 11:24

A hét elején Budapestre látogató kínai delegáció érkeztével úgy tűnik végre megindul a komolyabb előkészítés az évek óta húzódó Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésével kapcsolatban.

Megjelent ugyanis a vonal átépítésére, korszerűsítésére irányuló tender, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen, jelenleg marginális szerepű vasútvonalra annyi pénzt költsön el az állam, amennyit – saját forrásból – az utóbbi harminc évben a teljes magyar vasúti hálózaton nem költött el.
A felújított magyarországi szakasz az Új Selyemút tervbe illeszkedik, célja pedig, hogy a Görögországba konténerhajókon érkező kínai áru a Balkánon és Budapesten át Nyugat-Európába érkezhessen.
A kínai finanszírozási konstrukció és befolyásszerzési kísérlet zseniális és olyan egyszerű, mint a faék. Kínai bankok hitelt adnak Magyarországnak, ebből Kínának hosszú távon keletkezik bevétele, az így felvett hitelből pedig a magyar állam épít vasutat a kínai áruknak. Az a vasútvonal, amely mindezen törekvések tárgya, jelenleg marginális jelentőségű, mind a magyar, mind a nemzetközi hálózaton.
A nagyarányú forgalomnövekedés azonban meglehetősen kétséges.

Egy konténerekkel rogyásig rakott, 25 csomóval haladó óceánjáró számára (a ports.com portál kalkulátora alapján) a pireuszi kikötőhöz képest
a szaloniki kikötőbe 10 órával,
az észak-adriai kikötőkbe (Fiume, Koper, Trieszt, Velence) 1,3-1,4 nappal,
a földközi tengeri kikötőkbe (Genova, Marseille) 1,6-1,8 nappal,
az északi-tengeri kikötőkbe (Antwerpen, Rotterdam, Hamburg) 4,9-5,5 nappal
tart tovább az út Kínából Európába, a kínai kikötők és Európa Atlanti-óceáni kikötői közötti átlagosan negyven napos menetidőhöz képest. A Pireneusi-félsziget megkerülése meglehetősen sok időt vesz igénybe (+3-4 nap). Ehhez képest a Marseille és Hamburg között eddig is rendelkezésre állt teljes hosszban, köztes határ nélküli, kitűnő minőségű vasút, nemcsak – az áruszállításra kevéssé alkalmas – nagysebességű, hanem hagyományos is.
Nyugat-Európában tehát most is van egy olyan vasúti hálózat (nem egyetlen vonal), ami kiépítettség és üzemeltetés terén is messze meghaladja a balkáni vasútról szőtt legmerészebb álmokat. A szállítmányozók mégsem használják a vasúti alternatívát, pedig a gibraltári kerülő több nappal hosszabb hajóutat jelent. Ehhez képest, ha az égei-tengeri helyett az észak-adriai kikötőkbe hajóznak, az mindösszesen egy nap pluszt jelent, és az áru rögtön az EU-ban van, olyan minőségű, hálózatos vasúti összeköttetéssel Európa bármely részével, amilyen akkor sem jöhet létre a balkáni útirány egyetlen tervezett árva vonalán, ha tényleg teljes hosszban és az optimista várakozások szerint fejeződik be valaha a kiépítése, Budapesttől Pireuszig, menekültek által ostromolt, félig átjárható határokon át. A tehervonat menetideje a balkáni vasútvonalon viszont még akkor is hosszabb lenne a hajóútból lecsíphető egy-másfél napnál, ha netán tényleg kiépülne a vonal. Már csak a határtechnológiai idők összessége is lényegesen hosszabb, kétszer kell metszeni schengeni és legalább egyszer egy további határt. Ráadásul a vonatoknak még erőltetetten haladniuk is kellene, egy olyan térségben, ahol a vasút üzemeltetési és karbantartási kultúra meglehetősen sajátságos.

Ha Kína valóban komolyan gondolkodna a szállítási idő rövidítésében, akkor azt megtehetné vasútépítés nélkül is, Európa meglévő vasúthálózatán. Még akkor is, ha kizárólag a már most is saját érdekeltségébe vont kikötőkben gondolkodik, a meglévő hálózaton biztosan gyorsabb eljutási időkhöz jutna, mint a balkáni vasúton.
Bár regionális szinten fejlődést hozhat a Budapest-Belgrád vonal ilyetén való fejlesztése, ám erősen kétséges, mennyire fog emelkedést hozni a kínai áruk mennyiségében.

Language Undefined

Kínai vasút az Alföldön

Paracel blog - Sat, 12/02/2017 - 11:24

A hét elején Budapestre látogató kínai delegáció érkeztével úgy tűnik végre megindul a komolyabb előkészítés az évek óta húzódó Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésével kapcsolatban.

Megjelent ugyanis a vonal átépítésére, korszerűsítésére irányuló tender, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen, jelenleg marginális szerepű vasútvonalra annyi pénzt költsön el az állam, amennyit – saját forrásból – az utóbbi harminc évben a teljes magyar vasúti hálózaton nem költött el.
A felújított magyarországi szakasz az Új Selyemút tervbe illeszkedik, célja pedig, hogy a Görögországba konténerhajókon érkező kínai áru a Balkánon és Budapesten át Nyugat-Európába érkezhessen.
A kínai finanszírozási konstrukció és befolyásszerzési kísérlet zseniális és olyan egyszerű, mint a faék. Kínai bankok hitelt adnak Magyarországnak, ebből Kínának hosszú távon keletkezik bevétele, az így felvett hitelből pedig a magyar állam épít vasutat a kínai áruknak. Az a vasútvonal, amely mindezen törekvések tárgya, jelenleg marginális jelentőségű, mind a magyar, mind a nemzetközi hálózaton.
A nagyarányú forgalomnövekedés azonban meglehetősen kétséges.

Egy konténerekkel rogyásig rakott, 25 csomóval haladó óceánjáró számára (a ports.com portál kalkulátora alapján) a pireuszi kikötőhöz képest
a szaloniki kikötőbe 10 órával,
az észak-adriai kikötőkbe (Fiume, Koper, Trieszt, Velence) 1,3-1,4 nappal,
a földközi tengeri kikötőkbe (Genova, Marseille) 1,6-1,8 nappal,
az északi-tengeri kikötőkbe (Antwerpen, Rotterdam, Hamburg) 4,9-5,5 nappal
tart tovább az út Kínából Európába, a kínai kikötők és Európa Atlanti-óceáni kikötői közötti átlagosan negyven napos menetidőhöz képest. A Pireneusi-félsziget megkerülése meglehetősen sok időt vesz igénybe (+3-4 nap). Ehhez képest a Marseille és Hamburg között eddig is rendelkezésre állt teljes hosszban, köztes határ nélküli, kitűnő minőségű vasút, nemcsak – az áruszállításra kevéssé alkalmas – nagysebességű, hanem hagyományos is.
Nyugat-Európában tehát most is van egy olyan vasúti hálózat (nem egyetlen vonal), ami kiépítettség és üzemeltetés terén is messze meghaladja a balkáni vasútról szőtt legmerészebb álmokat. A szállítmányozók mégsem használják a vasúti alternatívát, pedig a gibraltári kerülő több nappal hosszabb hajóutat jelent. Ehhez képest, ha az égei-tengeri helyett az észak-adriai kikötőkbe hajóznak, az mindösszesen egy nap pluszt jelent, és az áru rögtön az EU-ban van, olyan minőségű, hálózatos vasúti összeköttetéssel Európa bármely részével, amilyen akkor sem jöhet létre a balkáni útirány egyetlen tervezett árva vonalán, ha tényleg teljes hosszban és az optimista várakozások szerint fejeződik be valaha a kiépítése, Budapesttől Pireuszig, menekültek által ostromolt, félig átjárható határokon át. A tehervonat menetideje a balkáni vasútvonalon viszont még akkor is hosszabb lenne a hajóútból lecsíphető egy-másfél napnál, ha netán tényleg kiépülne a vonal. Már csak a határtechnológiai idők összessége is lényegesen hosszabb, kétszer kell metszeni schengeni és legalább egyszer egy további határt. Ráadásul a vonatoknak még erőltetetten haladniuk is kellene, egy olyan térségben, ahol a vasút üzemeltetési és karbantartási kultúra meglehetősen sajátságos.

Ha Kína valóban komolyan gondolkodna a szállítási idő rövidítésében, akkor azt megtehetné vasútépítés nélkül is, Európa meglévő vasúthálózatán. Még akkor is, ha kizárólag a már most is saját érdekeltségébe vont kikötőkben gondolkodik, a meglévő hálózaton biztosan gyorsabb eljutási időkhöz jutna, mint a balkáni vasúton.
Bár regionális szinten fejlődést hozhat a Budapest-Belgrád vonal ilyetén való fejlesztése, ám erősen kétséges, mennyire fog emelkedést hozni a kínai áruk mennyiségében.

Language Undefined
Categories: Blogroll

Europa Varietas Institute`s Blog: Magyar túsz-szabadítás

Blogroll - Sun, 11/12/2017 - 22:54

Október 21-én Nigériában egy német hajón dolgozó magyart és öt társát rabolták el a kalózok.

"Kiszabadítottuk a magyar túszt" és nem "kifizettük a váltságdíjat", szólnak a hírek, azt sugallva, mintha itt valami tényleges kiszabadítási akció lett volna. Az illetékesek megint nem mondanak igazat. Mindig ezzel áltatják a népet. Ami történt, történik ilyenkor az az, hogy elküldtek egy profi túsztárgyalót (ilyennel rendelkezik Magyarország) és leperkálta a magyar állam a kalózok által kért összeget. Jó esetben ebből kicsit sikerült alkudni.

A TEK vezér (ismét) nem mondott igazat ("sem most, sem korábban nem fizettek a túszokért cserébe"). Ha a mondat első felének igazságtartalmán még eltöprengene az ember, a második részét olvasva már biztos lehetünk abban, hogy az egész hazugság. Si tacuisses... De ez most a bocsánatos fajta, hivatalból ugyanis ilyenkor az a protokoll, hogy mindig tagadni kell, ha az állam fizet. Nem volt itt semmilyen túszkiszabadítási hadművelet, vagy ilyesmi, a TEK erre (is) teljesen alkalmatlan, amatőrei maximum Skywalkert tudják lekapcsolni a gólyabálon. De kell a parasztvakítás, melldöngetés.

Mellesleg ilyenkor tényleg az a jó döntés, hogy fizet az állam, mert még egy profi fegyveres beavatkozás esetén is elég alacsony a túszok túlélési esélye. Elég ravaszok, profik a kalózok ahhoz, hogy kifizethető összegeket kérjenek.

El lehetne ezt értelmesen is mondani a zembereknek, de a hatalom szerint jobb őket meghagyni a mesék világában. A Ripost már le is hozta azt a nagyon hihető verziót, hogy fizetés, no az nem volt, de "a kimentés tárgyalásos úton történt, nem volt erőszak". A széplelkű kalózok egy kis esti mesén elpityeredtek, megszánták a szegény foglyokat, csomagoltak nekik hamuba sült királyrákot, majd ingyen és bérmentve elengedték őket : hahaha.

A magyarok pár éve Szomáliában csak szimplán lúzerek voltak. Mint azt egy közepesen képzett nemzetközis egyetemista is tudja, abban az övezetben a polgárháborús helyzetben a helyiek hobbija a tússzedés, ennek ellenére direkt oda ment a csapat felelőtlenebbik fele. Azt is tudjuk, hogy a francia túsz-"újságírók" 99%-a a helyszínre küldött ügynök, fedőfoglalkozással.

Aki ilyen helyekre megy, annak tisztában kell lennie azzal, hogy mit kockáztat. Véleményünk szerint az államnak valós esetekben fizetnie kell, a kalandorok esetén viszont nem lenne érdemes pazarolni az adófizetők pénzét.

Language Undefined

Magyar túsz-szabadítás

Europa Varietas Institute`s Blog - Sun, 11/12/2017 - 22:54

Október 21-én Nigériában egy német hajón dolgozó magyart és öt társát rabolták el a kalózok.

"Kiszabadítottuk a magyar túszt" és nem "kifizettük a váltságdíjat", szólnak a hírek, azt sugallva, mintha itt valami tényleges kiszabadítási akció lett volna. Az illetékesek megint nem mondanak igazat. Mindig ezzel áltatják a népet. Ami történt, történik ilyenkor az az, hogy elküldtek egy profi túsztárgyalót (ilyennel rendelkezik Magyarország) és leperkálta a magyar állam a kalózok által kért összeget. Jó esetben ebből kicsit sikerült alkudni.

A TEK vezér (ismét) nem mondott igazat ("sem most, sem korábban nem fizettek a túszokért cserébe"). Ha a mondat első felének igazságtartalmán még eltöprengene az ember, a második részét olvasva már biztos lehetünk abban, hogy az egész hazugság. Si tacuisses... De ez most a bocsánatos fajta, hivatalból ugyanis ilyenkor az a protokoll, hogy mindig tagadni kell, ha az állam fizet. Nem volt itt semmilyen túszkiszabadítási hadművelet, vagy ilyesmi, a TEK erre (is) teljesen alkalmatlan, amatőrei maximum Skywalkert tudják lekapcsolni a gólyabálon. De kell a parasztvakítás, melldöngetés.

Mellesleg ilyenkor tényleg az a jó döntés, hogy fizet az állam, mert még egy profi fegyveres beavatkozás esetén is elég alacsony a túszok túlélési esélye. Elég ravaszok, profik a kalózok ahhoz, hogy kifizethető összegeket kérjenek.

El lehetne ezt értelmesen is mondani a zembereknek, de a hatalom szerint jobb őket meghagyni a mesék világában. A Ripost már le is hozta azt a nagyon hihető verziót, hogy fizetés, no az nem volt, de "a kimentés tárgyalásos úton történt, nem volt erőszak". A széplelkű kalózok egy kis esti mesén elpityeredtek, megszánták a szegény foglyokat, csomagoltak nekik hamuba sült királyrákot, majd ingyen és bérmentve elengedték őket : hahaha.

A magyarok pár éve Szomáliában csak szimplán lúzerek voltak. Mint azt egy közepesen képzett nemzetközis egyetemista is tudja, abban az övezetben a polgárháborús helyzetben a helyiek hobbija a tússzedés, ennek ellenére direkt oda ment a csapat felelőtlenebbik fele. Azt is tudjuk, hogy a francia túsz-"újságírók" 99%-a a helyszínre küldött ügynök, fedőfoglalkozással.

Aki ilyen helyekre megy, annak tisztában kell lennie azzal, hogy mit kockáztat. Véleményünk szerint az államnak valós esetekben fizetnie kell, a kalandorok esetén viszont nem lenne érdemes pazarolni az adófizetők pénzét.

Language Undefined

Pages