A muszlim országokból érkező menedékkérők és migránsok kitiltását, és az Európai Unió elhagyását sürgette pénteken közzétett választási programjában Geert Wilders, a jobboldali, holland Szabadságpárt (PVV) vezetője.
A korábban kisebbség elleni uszítással vádolt, de később felmentett pártvezér “deiszlamizálni” szeretné Hollandiát, és ennek érdekében a Korán betiltására, a mecsetek, a muszlim iskolák és a menedékkérők elhelyezésére szolgáló befogadó központok bezárására, valamint a muszlim fejkendő viselésének büntethetővé tételére szólított fel egyoldalas kiáltványában.
A PVV a nagyobb hollandiai pártok közül elsőként tette közzé a programját a jövő márciusi választások előtt.
A friss felmérések szerint jelenleg a főként muszlimellenes megnyilvánulásairól ismert PVV a legnépszerűbb politikai erő Hollandiában. Elemzők szerint azonban ha a PVV meg is nyeri a választást, Wilders nézetei miatt lehetetlen lesz más pártokkal koalíciót kötniük.
Hollandia mintegy 17 milliós lakosságának körülbelül 5 százaléka muszlim.
A budapesti Katona József Színház, a Nemzeti Színház és a beregszászi teátrum vendégjátékaival, mozizással, az alkotókkal való beszélgetésekkel várja a közönséget az 1956-os emlékévhez kapcsolódó, ingyenes évadzáró fesztiválján szombaton és vasárnap a Zsámbéki Színházi Bázis.
Az egykori rakétabázis szombaton számos vetítésnek ad otthont: a közönség megtekintheti többek között Vidnyánszky Attila Liberté ’56, Koltai Róbert Világszám, Páskándiné Sebők Anna Erdély 56 és Szilágyi Varga Zoltán Jegyzőkönyv Mansfeld Péter emlékére című alkotásait, valamint egy animációsfilm-válogatást is – közölték az MTI-vel kedden a szervezők.
Szombat este a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház vendégszerepel: Zelei Miklós Zoltán újratemetve című darabja Vidnyánszky Attila rendezésében lesz látható.
“Rómeó és Júlia a vasfüggöny két oldalán: egy beteljesületlen, tragikus szerelem groteszk története két felvonásban a Szovjetunió nyugati határán a II. világháború végén és a birodalom fennállásának utolsó nagy telén; majd felbomlása után, midőn Kelet vasfüggönyéből Nyugat aranyfüggönye lesz” – áll a színmű ajánlójában.
Vasárnap Árkosi Árpád színrevitelében találkozhat a közönség Kányádi Sándor Kétszemélyes tragédia című darabjával, amely egy gyermeket váró párról szól, akik nem tudnak elaludni, mert félnek, hogy lehallgatják őket.
A Katona József Színház Ménes Attila Bihari című színművét mutatja be Zsámbékon. A Máté Gábor által rendezett produkció azt kutatja, hogy miként élhet együtt a társadalom az ügynökakták feltáratlanságával.
Az 1956-os forradalom után kivégzett ifjú költő, Gérecz Attila műveiből A szökés címmel készült monodráma, melyet Orosz Ákos előadásában, Csuja László rendezésében láthat vasárnap a Zsámbéki Színházi Bázis közönsége.
À la veille de l'élection présidentielle, les partisans du président sortant Ali Bongo Ondimba et son principal rival Jean Ping s'accusent mutuellement d'organiser le rachat de cartes d'électeurs, un document pourtant non-obligatoire pour aller voter. Samedi 27 août, chaque électeur pourra en effet se rendre au bureau de vote muni une simple pièce d'identité.
Cet article Présidentielle au Gabon : pouvoir et opposition s’accusent mutuellement de rachat de cartes d’électeurs est apparu en premier sur JeuneAfrique.com.
L'agence de notation financière a conservé jeudi la note Ba3 qu'elle avait attribuée en novembre 2015 au pays Afrique de l'Ouest. La perspective est stable.
Cet article Moody’s maintient sa note sur la Côte d’Ivoire est apparu en premier sur JeuneAfrique.com.
Le président du Sénat congolais, Léon Kengo wa Dondo, participe finalement aux travaux préparatoires du " dialogue politique " voulu par le président Joseph Kabila. Les opposants Vital Kamerhe et José Makila ont été exclus de leurs plateformes respectives pour leur participation aux mêmes pourparlers.
Cet article RDC : Kengo se joint finalement au « dialogue », Kamerhe exclu par la Dynamique de l’opposition est apparu en premier sur JeuneAfrique.com.
Le gouvernement proposé le 20 août par Youssef Chahed est soumis ce vendredi au vote de confiance à l'Assemblée des représentants du peuple (ARP), réunie en session extraordinaire. Voici ce qu'il fallait retenir du discours d'ouverture du nouveau Premier ministre.
Cet article Tunisie : ce qu’il faut retenir du « discours de vérité » de Youssef Chahed à l’Assemblée est apparu en premier sur JeuneAfrique.com.