You are here

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

Subscribe to Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) feed Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Updated: 3 days 7 hours ago

Így lép át a világ 2018-ba

Sun, 31/12/2017 - 13:01

A Csendes-óceán kellős közepén lépnek be mindig a leghamarabb az új esztendőbe az időzóna rendszer miatt. Azonban volt arra is példa, hogy az édenben elmaradt a szilveszter.

Újév az édenkertben

A Szamoa és a Kiribatihoz tartozó Kiritimati szigetének alig több mint ötezer lakosa lép be elsőként a 2018-as évbe, közép-európai idő szerint délelőtt 11 órakor. Kiribati Köztársasága az Egyenlítő mentén elhelyezkedő, harminchárom korallszigetből áll. Ebből huszonegy lakott, egyikük neve Kirimati, ami magyarul Karácsony-szigetet jelent. A sziget Hawaii és Ausztrália között található félúton.

Közép-európai idő szerint Kritimati szigete után egy órával később, délben már Tongán is ünnepelnek. De nagyvárosban először csak délután két órakor durrannak az első szilveszteri pezsgők, ekkor ünneplik az újévet Sydneyben. Nepálba este negyed nyolckor, Indiába és Sri Lankára fél nyolckor köszönt be az újév.

Sereghajtóból éllovas

Pár évvel ezelőtt Szamoa szigetállam átkerült a dátumválasztó vonal másik oldalára. Addig attól keletre éltek, így huszonhárom órával voltak Új-Zéland mögött. Szamoa így 2011. december 30-át egyszerűen átugrotta: az egész ország kereken huszonnégy órával előbbre állította óráját, így azóta nem utolsóként, hanem az elsők között üdvözölheti az új esztendőt.

A sziget 1892-ben átkérte magát a dátumvonal túloldalára, hogy Amerikával egy napon legyen. A váltást július negyedikére időzítették, amit így a naptárban egy újabb július negyedike követett. Így akkor a szigeten tartózkodó amerikaiak duplán ünnepelhették a függetlenségüket.

A 2011-es váltás szerencsére nem okozott komoly fennakadásokat, annak ellenére, hogy az ország konkrétan átugrotta december 30-át. Sőt a szamoai kormány akkor külön rendeletet hozott arról, hogy a a munkáltatók kötelesek kifizetni a munkabéreket, a szállodák viszont nem számlázhatják le a vendégeiknek a szobákat az elmaradt napra.

Itt durrannak legkésőbb a pezsgők

Mikor mi már javában az újévet tapossuk, New York városában még este kilenc van, és még javában áll az utcabál. Hasonló a helyzet az Angyalok városában, Los Angeles-ben is, amely hozzánk képest csak kilenc órával később lép be az újévbe. A legtovább Hawaii, Amerikai Szamoa és a Midway-szigetek lakói várnak 2018-ra. Náluk közép-európai idő szerint csak hétfőn délelőtt 11, illetve 12 órakor mondanak búcsút az óévnek.

Fokozott üzemmódban dolgoznak a hatóságok az ünnepek alatt

Sun, 31/12/2017 - 12:19

A biztonság és a rendfenntartás érdekében fokozott üzemmódban dolgoznak a hatóságok az elkövetkezendő újévi és a karácsonyi ünnepek alatt.

Minden nap 300 rendőrségi munkatárs figyel majd a rendre a kárpátaljai településeken. A gyülekezési helyeken, stratégiai objektumoknál, templomoknál és szórakozóhelyeknél éjjel-nappali őrjáratot végeznek.

A biztonsági intézkedésekben részt vesz az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) is.

Az oroszok 6,7 milliárd dollárt költenek vb-előkészületekre

Tue, 26/12/2017 - 12:18

Oroszország a központi költségvetésből 390 milliárd rubelt (6,7 milliárd dollárt) költ a jövő nyári labdarúgó-világbajnokság előkészületeire.

Tatyjana Golikova, a számvevőszék elnöke hétfőn elmondta, az összegnek körülbelül 38 százalékát fordítják sportlétesítmények építésére és felújítására, a többit az infrastruktúra fejlesztésére, például utak, közművek rekonstrukciójára költik.

A világbajnokságot június 14. és július 15. között 11 orosz város 12 stadionjában rendezik meg.

A tél hatásai a szervezetre

Tue, 26/12/2017 - 10:01

A téli hideg számos módon kihat a testünk működésére. Fázni persze senki sem szeret, de a hőmérsékletcsökkenésnek meglepő módon nemcsak negatív, hanem pozitív hozadékai is vannak.

Gyenge immunrendszer
Bár az nem igaz, hogy a hideg levegőn automatikusan megfázunk, az alacsonyabb hőmérséklet igenis legyengítheti az immunrendszert. Ezért van az, hogy télen gyakoribbak a felső légúti megbetegedések, hiszen ilyenkor megnő a fertőzések veszélye.

Erősödő asztma
Ha gyorsan lélegezzük be a hideg levegőt a szánkon keresztül, az irritálhatja a tüdőt. Éppen ezért érdemes sálat kötni a szánk elé, ha a szabad levegőn mozgunk, sportolunk. Figyeljünk arra, hogy inkább orron át lélegezzünk, mert ez segít abban, hogy a levegő felmelegedjen, mielőtt eléri a tüdőt.

Gyakoribb migrén
A hőmérsékletcsökkenés légnyomáscsökkenéssel is jár, ami arra hajlamosaknál arcüregproblémákat, illetve migrént generálhat.

Csökkent libidó
A hideg és a kevés napfény depresszióra hajlamosít, és ez sokak nemi vágyára is negatív hatást gyakorolhat. Fontos, hogy ha télen kisüt a nap, használjuk ki, mozogjunk rendszeresen a szabadban, mert ez jó hatással lesz a libidónkra.

Több zsírt égetünk
A hidegben a szervezetünk több zsírt éget, ezt számos kutatás is bizonyítja. Már önmagában az alacsonyabb hőmérséklet is elég, de a hatás akkor a legerősebb, ha mozgunk is a hideg levegőn, persze kizárólag megfelelően felöltözve.

Enyhülnek a gyulladások
Egy 2011-ben készült tanulmány szerint az extrém hideg segíthet az edzés utáni regenerálódásban. Emiatt a téli hidegben végzett keményebb edzések után enyhébb izomlázra számíthatunk, mivel a hideg gyulladáscsökkentő hatású. Nem véletlen, hogy az élsportolók is jeges vízben vagy speciális jégkamrában regenerálódnak.

Karácsonyi üzenet: A várva várt Gyermek megérkezett!

Tue, 26/12/2017 - 08:09

Milyen sok házaspár szeretne gyermeket, és nem születik nekik. Várnak sok-sok évet, míg aztán egyesek feladják; mások viszont őrzik a reményt, kitartóan imádkoznak, amíg a Mindenható meg nem ajándékozza őket egy gyermekkel. Mekkora öröm ez nekik, sőt rokonaiknak, hozzátartozóiknak is! Ilyen boldogságot élt meg pl. Ábrahám és Sára vagy Zakariás és Erzsébet, és még sokan mások azóta is!

A termékenységet, az életet az Úristen adja. Először megteremtette az ő szép tervét, ezt a világot, beleteremtette az életet, majd harmadik csodájaként megteremtette az első embert az élővilág koronájaként.

Várakozik, vágyakozik az ember az igazira, az új életre, és az sajnos nem születik meg. Az Ószövetségben is vágyakoztak egy jó vezetőre. Minél rosszabb volt a király, minél rosszabb volt az élet, annál inkább várakoztak, annál inkább fohászkodtak az Istenhez, hogy jöjjön végre egy király, akinek az uralma alatt megszűnik minden rossz, ahol békesség van. Az Úristen időnként adott egy-egy jó királyt, mint pl. Dávidot vagy Salamont, de ők sem voltak tökéletesek, és egy idő után ők is meghaltak. Közben egyre jobban tisztult a hívő nép képe a várva várt Messiásról. Arra vágyakoztak, hogy ez a király tökéletes legyen, és az ő szép országának sose legyen vége. A próféták egyre inkább ilyen Messiásról jövendöltek.

A nagy próféták után eltelik néhány száz év, és a Messiás még mindig nem érkezik meg. Múlnak a nemzedékek, a nép reménysége nagyon megfogyatkozik, hitetlenségbe és bűnbe süllyednek, szörnyű elnyomások, ellenséges erők jönnek rájuk, és ezzel együtt beengedik a Gonoszt az életükbe, társadalmukba. Végül egy nagyon gonosz, félelmetes király kerül uralomra: Heródes, akinek uralkodása alatt már nagyon kérleli a hívő nép az Úristent, hogy küldje el a Messiást, harmatozzák az egek az Igazat. A gondolkodó, hívő emberek rádöbbennek arra, hogy csak Istentől jöhet az a király, az a Messiás. S akkor az idők teljességében Isten elküldi angyalát Názáretbe egy szűzhöz, akit már előzőleg előkészített arra, hogy méltó hajléka legyen az Ő egyszülött Fiának, akit méhébe, testébe fogad. Olyan csodálatos ez a pillanat, amikor az Isten Éva „nem”-je után ennek a szűz leánynak a beleegyezését, igenjét kéri. Mária rövid gondolkodás után teljes szívével-lelkével kimondja az áment Isten világot megváltó tervére, és ebben a pillanatban megfogan méhében az Isten Fia, aki kilenc hónap múlva megszületik Betlehemben ebbe a látható világba.

Az Úristen tette az embert újra termékennyé a Szentlélek által, és a világ legnagyobb csodája történt meg: az Isten leszállt ebbe a világba és láthatóvá vált benne; Jézusban látható lett az Isten szeretete és irgalmas jósága. Az ember nem volt képes megszülni a tökéletest: Isten kegyelméből a Szentlélek által válhat az ember szentté és tökéletessé.

Harminc év múlva aztán Jézus meghirdeti itt a földön Isten országát, mely „igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben” (Róm 14,17). Amikor Jézus sorban megvalósítja a próféták jövendöléseit, akkor az emberek meggyőződnek arról, hogy valóban ő a Messiás és ő az Isten Fia. Akik hallották csodálatos tanítását és látták tetteit – az irgalmasság csodálatos tetteit –, azok mind meggyőződtek arról, hogy Jézus a várva várt Messiás király, az élő Isten Fia.

Ez a remény és ez az öröm éltessen minket karácsonykor és egész életünkben is: a mindenható és irgalmas Isten, a Szabadító érkezett el közénk és velünk is maradt: ő az, aki egyedül képes és akar is minket megszabadítani nyomorúságainktól.

Szeretettel kívánok kegyelemteljes karácsonyt minden jóakaratú embernek!

Majnek Antal
munkácsi megyéspüspök

2017. december 26., kedd – Karácsony második napja

Tue, 26/12/2017 - 00:00
Névnap Orbán – latin eredetű; jelentése: városi, finom, művelt, udvarias ember. Idézet

Nem mi változtattuk meg az ünnepet, és ő sem változott volna magától. Üzleti érdekek alakították át, s mert ettől meg szétfoszlott varázsa, cukormázat parancsoltak rá, hogy kaszálhassanak.

Vavyan Fable

NÉPI KALENDÁRIUM:

KARÁCSONY, ISTVÁN NAPJA

E napon jártak a dunántúli regölők. A gazdának minden jót kívántak, a leányokat, legényeket összeénekelték. A közelmúltig szokás volt egyes dunántúli falvakban, hogy a legények köcsögdudával, csörgősbottal felszerelve felkeresték a házakat, énekelték:

Eljöttünk, eljöttünk szent István szolgái Régi szokás szerint, szabad-e megtartani. Haj regü rejtem, regü, regü, regü regü rejtem. Amott eletkezik egy zöld pázsit, Azon legelészik csoda féle szarvas, Csoda féle szarvasnak ezer ága, boga, Ezer mise gyertya, Gyulladva gyulladjék, Soha el ne aludjék, Hej regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. Amott is mondanának egy szép leányt, Kinek neve vóna N. N. volna. Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. Amott is mondanának egy szép legényt, Kinek neve volna, N. N. volna. Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. Regüjjük a gazdát, vele az asszonyát, Mert az asszonynak, retek a bocskora, Répahéjj a szíjja, krumpli a sarka, Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. Szegen lóg egy zacskó, tele van százassó Fele a gazdáé, fele a regüsöké. Haj regü rejtem, regü, regü, regü rejtem. Eljött a szent karácsony bodros szakállával, Hej te kicsi csizmám nem győzlek szalmával! Megsült a kismalac, érezzük a szagát, Hozzák ki nekünk a hátulsó combját! Aggyon isten minden jót, Ha meghalunk koporsót, Szekerünkbe kereket, Csutoránkba feneket, Szent István napján, Hadd ihassunk eleget! (Bük, Vas m.; Tátrai Zs. gy. 1966)

A hazai kutatás sokat foglalkozott a regölés és a regösének kérdéseivel, mert abban finnugor kori réteget vél felfedezni, valamint a téli napforduló megünneplésének pogány nyomait. Rajeczky Benjamin pedig felhívta a figyelmet arra, hogy különféle szokások megnevezéseként is szerepel a magyar nyelvterületen a regölés, remélés. Például Pásztón a lakodalom legvégén „regélni mennek”, vagyis még egyet mulatni. Nógrád megyében, Nagybárkányban a farsangi mulatság befejezését jelenti a regélés. Hamvazószerdán mentek a legények „regényi”: tyúkot, kacsát loptak, eladták, és elmulatták a pénzt. Éger vidékén remélésnek nevezik az ugyancsak hamvazószerdai alakoskodást. Regélő hétfő volt a neve valamikor a vízkereszt utáni első hétfőnek. A 16–17. századi kalendáriumokban fordul elő és a 17–18. századi céhszabályzatokban. E naphoz fűződhettek céhes ünnepek. Az elnevezések, szokások közti összefüggéseket azonban még nem tisztázta a kutatás.

A leggyakoribb keresztnevek közé tartozik a magyar nyelvterületen az István. Minthogy a karácsonyi ünneppel is egybeesik, külön ünneplő szokásai alakultak ki. Gyakran István- és János-köszöntőket aktualizálnak más névnapra is. A szövegek részint népi eredetűek, részint műköltői vagy félnépi alkotások. Gyakori az „Eljöttünk mi jó este / jó reggelt”… kezdetű, főként István- és János-köszöntő.

Magyar Néprajz VII.

 EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Szamovolszky Ödön (Nagyberezna, 1878. december 26. – Budapest, 1914. december 28.). Szobrász. Apja, Szamovolszky Lőrinc ügyvéd a 80-as évek végén családjával Ungváron telepedett le, azonban hamarosan meghalt.  Édesanyja nevelte nyolc testvérével együtt.  Az ungvári agyagipari szakiskolában tanult. Első mestere és példaképe Petridesz János, az iskola szobrásztanára volt. Rövid ideig Kassán tanult, majd elvégezte a Budapesti Iparművészeti Főiskolát. Egy ideig Zala György és Róna József műtermében dolgozott, majd Olaszországban, Münchenben és Párizsban folytatta tanulmányait. 1902-ben mutatkozott be először kiállításon, a Műcsarnokban állították ki egyik művét. 1903-ban készítette a budapesti Szent István-bazilika főkapuját díszítő 12 apostol bronz reliefjét. Horvai Jánossal közösen alkotta meg a rozsnyói gróf Andrássy Franciska-szobrot. 1907-ben egy pályázatra Gách Istvánnal közösen készítette a Szabadságharc-emlékművét, amellyel első díjat nyert és megbízást is kapott, de a munkája befejezetlen maradt. 1913-ban művének elkészült részletéért állami aranyéremmel jutalmazták. Legsikerültebb alkotását, a carrarai fehér márványból készült Dayka Gábor-szobrot 1909-ben alkotta.  1914-ben az Erzsébet-szobor pályázatra készített pályatervet. Korai halála megakadályozta tehetségének igazi kibontakozását. A Magyar Nemzeti Galéria hat szobrát őrzi.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

Letartóztatják Mindszenty József bíborost a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés koholt vádjával (1948).

Az első magyar operabemutató (1822). Ruzitska József: Béla futása.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

KARÁCSONYI LEKÜLET

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak” (Kolossé 3:13)

Vannak emberek, akik számára a karácsony nem az ünnep örömét jelenti, hanem depressziót. Néhány esetben ennek az az oka, hogy családjukat darabokra törte egy válás, és az emlékek túl fájdalmasak. S. I. McMillen és David Stern társszerzők írnak Elkerülhető betegségek című könyvükben azokról a károkról, melyeket mi okozunk saját magunknak azzal, ha utálunk valakit, vagy nem vagyunk hajlandók megbocsátani. „Abban a pillanatban, amikor elkezdek gyűlölni egy embert, a rabszolgája leszek. Ő irányítja a gondolataimat, ő uralja az érzéseimet, még az álmaimat is. A vérkeringésemet állandóan stresszhormonok árasztják el, és kimerítik a szervezetet… bárhová megyek, mindenütt üldöz az, akit gyűlölők.” Amikor a családod összejön karácsonykor, talán van köztük valaki, akit nem kedvelsz, vagy akinek nem bocsátottál meg. Ha így van, emlékezz arra, hogy Jézus azért jött a világra, hogy szeresse a szerethetetleneket, és megbocsásson az arra méltatlanoknak. A „kegyelem” azt jelenti: „meg nem érdemelt, meg nem szolgált és ki nem érdemelt kegy.” Krisztus ki fogja mosni a szívedből a haragot és a neheztelést, ha engeded neki. Ha valakivel nem szívesen találkoznál a családi karácsonyokon, javaslunk egy imádságot: „Uram, megvallom, hogy nem kedvelem …-t, és rettegek a vele való találkozástól. Segíts, hogy megbocsássak, és kegyelmes hozzá. Hadd áradjon át rajtam Krisztus szeretete ezen a karácsonyon. Jézus nevében imádkozom. Ámen.” Azt mondod, az illető nem érdemeli meg a bocsánatot? Lehet, de te sem érdemelteted meg Isten szeretetét és bocsánatát. Jézus azt mondta: „Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaztak titeket… És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” (Lukács 6:27-28,31). Ilyen a karácsonyi lelkület!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Szent István diakonus, vértanú

István diákonus vértanúságát Szent Lukács örökítette meg az Egyház számára az Apostolok Cselekedeteiben (6,1–8,2). E két fejezetben Lukács nem annyira a vértanúságot hangsúlyozta, mint inkább azt az üdvtörténeti fordulatot, amelynek dátuma István halálának napja: a fiatal Egyház Jeruzsálemből szétszóródik ,,Júdeába és Szamariába”, majd a pogányok közé is, s ezáltal egyre szélesebb körben terjed az Evangélium.
István a hét diákonus egyike, akiket az apostolok azért választottak, mert feszültség támadt a görög nyelvű és hellén kultúrájú, valamint a jeruzsálemi hívek között. A görögök úgy érezték, hogy az ő özvegyeiket elhanyagolják az alamizsnaosztásnál. Az apostolok ezért úgy határoztak, hogy megbíznak hét hellén férfit az asztal szolgálatával, s ők az imádságnak és az ige szolgálatának élnek. E férfiak a hellén keresztények tekintélyes képviselői lehettek, s emellett igazi apostolok, akiket nem lehet ugyan együtt említeni a Tizenkettővel, de teljes bátorsággal hirdették az Evangéliumot, és magukkal vitték egész Júdeába.
István a főtanács előtt először halkan, az igaza tudatában lévő ember nyugalmával beszél, ám egyszer csak villámot vet a tekintete, és mint a vihar, úgy csap le a főtanács tagjaira.
Szavaitól zűrzavar támad: a főtanács tagjai fölugrálnak a helyükről, és dühük jeléül a fogukat vicsorítják feléje. Amikor István elmondja látomását, tovább nem fékezik magukat: a főpap megszaggatja a ruháját, a többiek ordítva befogják a fülüket, hogy ne hallják a ,,káromlást”. Ezzel a pernek vége is szakadt, hiszen a hallott káromlás után nem volt szükség többé tanúkra. A káromlás büntetése a megkövezés volt. A főpap talán még megkísérelte, hogy a formaság kedvéért ítéletet hirdessen, de az általános kavarodásban erre már senki nem figyelt oda. Mintha eszüket vesztették volna az emberek, rárohantak Istvánra, és hangos kiabálás közepette tuszkolták vonszolták ki a teremből, ki a városon kívülre, hogy ott haljon meg. Vitték végig Jeruzsálem utcáin a Damaszkuszi-kapu felé, hogy ott hajtsák végre a megkövezést.
,,De hát mi rosszat tett?” — kérdezgették néhányan félénken, akik látták Istvánt a fékevesztett tömeg gyűrűjében. A tömeg azonban nem gondolkodott, csak ordított és tolongott az áldozat körül. Elérvén a kapuhoz, gúnyos kiáltások közepette kitaszították, hogy fusson az életért, ha tud. István azonban nem fut el a kövek elől. Hanem amikor hullani kezdtek rá a kövek, ő térden állva így könyörgött: ,,Uram, ne ródd föl nekik ezt bűnül!” — és e szavakkal elszenderült.

bacskaplebania.hu

Kárpátalja anno: tiszacsomai csillagforgató betlehemes

Mon, 25/12/2017 - 22:33

Karácsony ünnepén a Kárpátalja anno sorozat sem szólhat másról, mint Jézus születéséről. Egy tiszacsomai csillagforgatóval kívánunk minden kedves Olvasónak áldott ünnepet!

Négy szereplő adja elő: egy csillagforgató, két angyal és az öreg pásztor.

A házba először csak az I. Angyal lép be, s köszönti a háziakat.

I. Angyal:

„Jó estét nagy urak, ide hallgassanak!

Többi barátaink kint csillaggal vannak.

Beszólítanám őket, mer igen megfáztak,

Krisztus nevében hírt mondanának.

Teccik a csillag?”

(Válaszolniuk kell a háziaknak, hogy igen vagy nem. Ezután kintről bekiált a II. Angyal.)

 II. Angyal:

„Glória!”

(Bejön a II. Angyal és a csillagforgató, aki az égnek forgatja a csillagot, miközben énekelnek.)

Ének: „Pásztorok, pásztorok örvendezve…”

I. Angyal:

„Hát az öreg etykás-petykás Petit hol hagytátok?

II. Angyal:

„Nagy erdőben, nagy mélységben sánta lábát fájtatja,

kanfarát nem bírja.

Na de sebaj, egyet füttyentek, kettőt suhintok,

s ő mégis megérkezik.

Gyere be hát, öreg!”

(Belép az öreg, aki loncsos, az arcát maszk takarja, hosszú, szöggel kivert orra és pásztorruhája van. Rekedt hangon megszólal.)

Öreg:

„Merre nyílik ez az ajtó?”

I. Angyal:

„Arra, öreg, arra!”

Öreg:

„ Ti csak itt esztek, isztok, dorbézoltok,

vén, öregapátokra nem is gondoltok?

Mindjárt úgy megszabdalom az ingetek gallérját,

Hogy semmi bajotok sem lesz!

Egy kis tinta cseppent a csizmám orrára.

Én is megérkeztem karácsony éjszakára.

Tudtam, hogy karácsony lesz, véle álmodtam.

Két szál füstölt kolbászt a fogam közé akasztottam.

De mire felébredtem, üres lett a hasam.”

I. Angyal:

„Tudsz-e öreg imádkozni?”

Öreg:

„Hogyne tudna egy ilyen vénember!”

I. Angyal:

„Mondjad, öreg: Atyának!”

Öreg:

„Ne szalad fiam a tölgyfának!

I. Angyal:

„Mondjad, öreg: Fiúnak!”

Öreg:

„Fiaim a juhokkal vannak.”Angyal:

„Mondjad, öreg: Szentlélek!”

Öreg:

„Szentebb az én lelkem, mint a tiétek.”

I. Angyal:

„Mondjad, öreg: Ámen!”

Öreg:

„Hamm, bekaplak mindnyájotokat!”

Ének:

“Mennyből az angyal…”

Csillagforgató:

„Internátusz pátusz.

Menjünk hát tovább,

mert a mi csillagunkat

más helyen is várják!”

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

 

Miért lesz több szívbeteg karácsonykor?

Mon, 25/12/2017 - 19:18

Orvosi tapasztalatok alapján, sőt számos tanulmány eredménye szerint is: az ünnepi időszakban, karácsonykor, és újév napján, egy harmadával növekszik a szívproblémákra panaszkodó páciensek száma. Vajon milyen okok állnak ennek a háttérben? Dr. Vaskó Péter kardiológus arról beszél, hogyan vigyázzunk a szívünkre az ünnepek alatt, annak érdekében, hogy a meghitt hangulatot ne árnyékolják be a szívproblémák.

Milyen okok állhatnak a háttérben?
“Az évnek ebben az időszakában hirtelen valóban nagyon megnő a szívinfarktus, a szívleállások, illetve a szívritmuszavarok aránya”- osztja meg tapasztalatait Dr. Vaskó Péter, kardiológus. Ennek több oka is lehetséges. A hideg időjárás, a stressz, illetve a túl sok alkoholfogyasztás is hozzájárulhatnak a hirtelen kialakuló szívproblémákhoz, illetve a már meglévő szívpanaszok súlyosbodásához, a helytelen étkezés pedig hosszú távon vezethet szív- és érrendszeri panaszokhoz.

Stressz és a szív
A vendégvárás, vendégfogadás, ajándékbeszerzés feladatát sok ember erős stresszhelyzetként éli meg. Ilyenkor a szervezetben különböző élettani folyamatok játszódnak le: fokozódik a szimpatikus idegrendszer tevékenysége, megnő az adrenalin szint, megemelkedik a vérnyomás, nő a pulzusszám. Ha valakinek beteg a szíve, akkor ezt az erőteljesebb igénybevételt már nehezen tudja kompenzálni, amely könnyen különböző szívproblémákhoz, de akár szívinfarktushoz is vezethet.

Alkohol és szív
Az közismert tény, hogy a fokozott alkoholfogyasztás amagas vérnyomásegyik kiváltó oka, de azt talán már kevesebben tudják, hogy néhány embernél már akár minimális, egyetlen korty szesz is szívritmuszavart okozhat. A Kaliforniai Egyetemen kutatásai – amelyben 223 ritmuszavar miatt kezelt beteg adatait dolgozták fel – azt is igazolták, hogy a váratlanul, hirtelen elkezdődő pitvarfibrilláció alkoholfogyasztás után kezdődik, és hogy a szeszfogyasztás, a pitvarremegés esélyét négyszeresére növelte.

Természetesen, egy-egy deciliter vörösbor még hasznos is lehet magas resveratrol tartalma miatt, de ennél nagyobb mennyiség már nem javasolt.

A gyomorpanaszok szívinfarktust jelezhetnek!
Mivel az infarktus egyes tünetei hasonlítanak a gyomorrontásra, ezért sokan a lakmározás számlájára írják a rosszullétet, amikor hányingert, hányást, erős hastáji fájdalmat tapasztalnak. Pedig elképzelhető, hogy nem gyomrukat rontották el, hanem szívinfarktust jeleznek a tünetek. A gyomorrontás tünetei erős mellkasi fájdalommal együtt számos esetben akár szívrohamot is jelenthetnek, ezért komolyan kell venni ezeket a panaszokat.

A hidegben nagyobb a szívinfarktus kockázata
A szívproblémák kapcsolatban vannak a téli időjárással is, ugyanis kutatások kiderítették, és orvosi tapasztalatok is igazolják, hogy a hideg hónapokban növekszik szívinfarktusok száma. Ez azzal magyarázható, hogy az alacsony hőmérséklet miatt beszűkülnek az erek – köztük a szív artériái is -, így csökken a szívizmok vérellátása.

Mivel a test úgy reagál a hidegre, hogy összehúzódnak az erek a bőrben és annak a testfelszín közelében, a szívnek erősebben kell dolgoznia, hogy a vért mozgásban tartsa a keskenyebb erekben. Ezt egy beteg szív már nehezen tudja kivitelezni. Ilyenkor növekszik a görcskészség is, amely szívbetegeknél szorító mellkasi érzést okozhat.

Mit tanácsol a kardiológus?

  • Azonnal hívjon mentőt, ha ezeket a tüneteket érzékeli: erős, nem szűnő mellkasi fájdalom, szívdobogásérzés, hideg veríték. Nagyon fontos, hogy minél előbb kardiológiai centrumba kerüljön, és szakszerű ellátásban részesüljön, ha esetleg szívinfarktust szenvedett.
  • Ha eddig nem tette meg, az ünnepek után feltétlenül menjen el kardiológiai kivizsgálásra! Akinek érzékelhető problémája van, az semmiképpen se halogassa ezt, de 40 év felett már mindenkinek javasolt, még akkor is, ha nincsenek panaszai, hiszen a szív- és érrendszeri megbetegedések sok esetben lassan, alattomosan, alakulnak ki.
  • szívinfarktus megelőzése érdekében figyeljen oda az ételek elkészítésre, próbálja meg a hagyományos ételeket diétásabb változatban elkészíteni. Emellett pedig csak módjával fogyasszon alkoholt.
  • Pihenjen, relaxáljon, kapcsolódjon ki, kerülje a stresszt amennyire lehetséges.
  • Mozogjon két ünnep között is, hiszen köztudott, hogy a testmozgás jótékony hatású szív- és érrendszer egészségére nézve.

Navalnij nem indulhat a 2018-as orosz elnökválasztáson

Mon, 25/12/2017 - 18:01

Azért nem indulhat a jövő évi elnökválasztáson az orosz ellenzéki, mert a központi választási bizottság hétfőn elutasította a jelöltségének bejegyzését. A testület azzal indokolta a döntést, hogy Navalnijt súlyos bűncselekmény miatt elítélték. A bizottság 13 tagjából 12-en támogatták a határozatot, egy fő tartózkodása mellett.

A választási bizottság többször is kifejtett álláspontja szerint a 41 éves politikus nem vehet rész a elnökválasztáson, mert gazdasági bűncselekmény miatt 2017-ben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést kapott, így tíz évig nem indulhat jelöltként választásokon. A Vlagyimir Putyin orosz elnök ellenlábasának számító Navalnij – aki vasárnap terjesztette be a jelöltségéhez szükséges iratokat a választási bizottsághoz – közölte, hogy minden lehetséges fórumon, így az alkotmánybíróság előtt is fellebbezni fog a döntés ellen. A politikus egyúttal a március 18-ra kitűzött elnökválasztás bojkottjára szólította fel híveit.

Más sem kapott indulási jogot

A választási bizottság hétfőn szintén elutasította Szergej Polonszkij elnökjelölti bejegyzését. A pénzügyi szabálytalanságok miatt idén júliusban elítélt, de az ügy elévülése miatt már nem büntethető üzletember vasárnap nyújtotta be a szükséges iratokat. Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke szerint Polonszkij a hatósághoz eljuttatott iratokban nem tüntette fel feleségének külföldi ingatlanjait. Hozzátette: ez a mulasztás hiánypótlással orvosolható.

Kszenyija Szobcsak orosz televíziós személyiség a Polgári Kezdeményezés elnökjelöltjeként hétfőn nyújtotta be a bejegyzéséhez szükséges iratokat a választási testülethez. Szobcsakot szombaton választotta be a Polgári Kezdeményezés a párt vezető szerveibe egyben pedig elnökjelöltjének is megtette. A műsorvezető 123 pontos választási programjában egyebek között ígéretet tett az ország kormányformájának megváltoztatására, így a jelenlegi elnöki rendszer helyett parlamentáris demokráciát javasol erős, autonómiával rendelkező régiókkal.

Szobcsak emellett véget vetne országa külföldi katonai beavatkozásainak különös tekintettel Szíriára és Ukrajnára. Mint ismételten hangsúlyozta, programjának végrehajtásával Oroszország visszatérhet Európához.

Több tucat jelölt indul, de csak egy esélyes

A központi választási bizottságnál eddig 18 párt jelentette be, hogy jelöltet kíván indítani az elnökválasztáson. Emellett 25, pártoktól független jelölt is megmérettetné magát. A közvélemény-kutatások szerint azonban messze Vlagyimir Putyin jelenlegi elnök a legesélyesebb a győzelemre.

Putyin független jelöltként indul, messze lemaradva mögötte Vlagyimir Zsirinovszkij, az Oroszország Liberális Demokrata Pártja elnevezésű jobboldali-nacionalista politikai erő vezetője végezhet a második helyen.

Gyalogos aluljáróba hajtott egy busz Moszkvában

Mon, 25/12/2017 - 15:35

Legkevesebb öten életüket vesztették, tizenöten pedig megsérültek, amikor egy autóbusz felszaladt a járdára, majd onnan lehajtott egy metróállomás gyalogos aluljárójába hétfőn Moszkvában.

A TASZSZ belügyi forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a hatóságok kizárták a szándékosság és a terrorakció lehetőségét.
A Szlavjanszkij bulvar nyugat-moszkvai metrómegállónál balesetet szenvedett busz a városi közlekedési vállalat menetrend szerinti járata volt. Az orosz fővárosban hétfőn sűrű hóesés rontotta az út- és a látási viszonyokat.
Az előzetes vizsgálatok szerint az autóbusz vezetője józan volt. A hatóságok több lehetőséget vizsgálnak, de az első feltételezés szerint a baleset a jármű műszaki hibája miatt következett be.

Ukrán határsértőt fogtak el Csarodában

Mon, 25/12/2017 - 15:13

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi a határátkelőhelyet megkerülve, a zöldhatáron keresztül ellenőrzés nélkül lépett be Magyarország területére.

A Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltség állományában szolgálatot teljesítő egyik szabadnapos rendőr december 23-án Csaroda belterületén elfogott egy határsértőt. A férfi, aki a rendelkezésre álló adatok szerint a határátkelőhelyet megkerülve, a zöldhatáron keresztül ellenőrzés nélkül lépett be Magyarország területére, ukrán állampolgárnak vallotta magát. A férfi okmányokkal nem rendelkezett és magyarországi tartózkodása jogszerűségét sem tudta igazolni. A rendőrök a férfit idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében előállították a határrendészeti kirendeltségre, ahol a vizsgálat során megállapították, hogy vele szemben az osztrák hatóságok a Schengeni Információs Rendszerben beutazási- és tartózkodási tilalmat rendeltek el. Az idegenrendészeti eljárás lefolytatását követően a harmincéves ukrán férfi két évre kiutasításra került Magyarország területről, majd átadták az ukrán határőrizeti szerv munkatársainak.

Emberségesebb és békés világot sürgetett Ferenc pápa karácsonyi beszédében

Mon, 25/12/2017 - 14:09

Emberségesebb világot, a közel-keleti térségben és a Koreai-félszigeten pedig a béke megteremtését sürgette Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondott karácsonyi üzenetében.

A katolikus egyházfő kijelentette, a világban háború szelei fújnak, miközben az emberiség fejlődése társadalmi és környezeti pusztuláshoz vezetett.
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a gyermek Jézus születésének üzenetét elsőként a legalázatosabbak, ugyanakkor a világ történéseire figyelő pásztorok ismerték fel, akiket nem “botránkoztatta meg” Jézus szegénysége. Az egyházfő szerint a pásztorok példát mutatnak ezzel korunk keresztényeinek is.
Az egyházfő olasz nyelven elmondott beszédében kijelentette, hogy a gyermek Jézust láthatjuk korunkban is a közel-keleti gyerekek szenvedésében az izraeliek és palesztinok közötti feszültségek közepette. A pápa békét sürgetett Jeruzsálem városa és az egész Szentföld számára: a párbeszéd újraindítását szorgalmazta, hogy tárgyalásos úton eljussanak a nemzetközileg elismert kétállami megoldáshoz.
Ferenc pápa békét kért Szíriának, hogy etnikai és vallási különbségek nélkül újjáépítsék a társadalmat. Imádkozott azért is, hogy béke legyen Irakban és Jemenben, valamint az afrikai kontinens országaiban, így Dél-Szudánban, Szomáliában, Burundiban, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Nigériában. Imádkozott, hogy csökkenjen a feszültség a Koreai-félszigeten, Venezuelában, és legyen béke a súlyos humanitárius helyzetben levő Ukrajnában.
A pápa kijelentette, a gyermek Jézust látja a szegénységben élő gyerekekben, akiknek munkanélküli szülei nem tudnak biztonságos és békés jövőt biztosítani számukra. A gyermek Jézust látjuk a hazájukat elhagyni kényszerülő gyerekekben, akik gyakran egyedül embertelen körülmények között utaznak, az embercsempészek prédájaként – mondta.
Ferenc pápa a kisebbségek védelmét is szorgalmazta, egyebek között idei utolsó külföldi, Mianmarban és Bangladesben tett útját említve, bár az itt üldözött rohingják nevét nem mondta ki.
Jézus jól ismeri az elutasítás fájdalmát, azt, amikor nincsen hova lehajtani a fejünket, szívünk ne legyen zárva mint egykor Betlehem házai voltak a szent család előtt – hangsúlyozta a pápa, arra szólítva fel, hogy tegyük világunkat emberségesebbé, méltóbbá a gyermekek számára.
A szentbeszéd után Ferenc pápa Róma városának és a világnak (Urbi et Orbi) szóló áldását adta.
A Szent Péter téren százezres tömeg hallgatta Ferenc pápát. Kétszeres biztonsági ellenőrzéssel engedték be a hívőket és turistákat, majd egyszer csak megnyitották a kapukat és a tömeg szabályosan bezúdult a térre és környékére.

Kijev és a szakadárok megállapodtak a fogolycsere feltételeiben

Mon, 25/12/2017 - 13:02

Kijev és a Donyec-medencei szakadár vezetők megállapodtak a délkelet-ukrajnai konfliktus során foglyul ejtett személyek kicserélésének feltételeiről – jelentette ki Kirill orosz pátriárka hétfőn Moszkvában.

A pátriárka a két egyoldalúan kikiáltott “népköztársaság” vezetőjével, Olekszandr Zaharcsenkóval és Leonyid Paszicsnikkal folytatott békéltető tárgyalás után beszélt erről újságíróknak. Zaharacsenko kijelentette, hogy a fogolycserét szerdán fogják lebonyolítani, Kijev 306, a szakadár oldal pedig 74 foglyot bocsát majd szabadon.
“Ma a (moszkvai) Szent Dániel kolostorban befejeződött a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság, illetve az Ukrajna közötti fogolycserére vonatkozó összes részlet egyeztetése” – közölte a pátriárka.
Kirill elmondta, hogy a fogolycsere nem mindenkire terjed ki, és kifejezte reményét, hogy a párbeszéd az “első szakaszt” követően folytatódni fog az összes fogva tartott személy szabadon bocsátása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a konfliktust békés eszközökkel kell rendezni. A pátriárka méltatta Onufrij metropolitának, a moszkvai patriarkátus fensőbbségét elismerő ukrán ortodox egyház vezetőjének szerepét a konszenzus elérésében.
A TASZSZ orosz hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a “mindenkit mindenkire” elv alapján megvalósítandó fogolycsere a 2015. február 12-én aláírt minszki megállapodások egyik kulcseleme. Az elfogott személyek kicserélése ugyanakkor 14 hónapja elakadt.
A fogolycsere felújítása téma volt Szergej Lavrov orosz és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszternek a Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tanácskozásának alkalmából megtartott december 8-i megbeszélésén. A két külügyminiszter 2014, vagyis a Krím Moszkva általi annektálása és a délkelet-ukrajnai orosz beavatkozás kezdete óta először tartott kétoldalú tárgyalást egymással
Vlagyimir Putyin orosz elnök november 16-án először beszélt telefonon a szakadárok vezetőivel, az eszmecsere témája az a fogolycsere-javaslat volt, amelyet Viktor Medvedcsuk humanitárius kérdésekért felelős ukrán különmegbízott terjesztett elő.

Hatvan filmajándék a hatvanéves Filmarchívumtól

Mon, 25/12/2017 - 11:21

Az 1957-ben alapított, 2017. január 1-től a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívum igazi filmcsemegékkel zárja a jubileumi évet: december 22-től január 12-ig 60 filmjét szabadon hozzáférhetővé teszi. A közzététel célja, hogy az online tér közönsége könnyen elérje és megismerje a filmtörténet klasszikusainak reprezentatív szeletét és ritkaságait, valamint betekintést nyerjen az intézmény munkájába, a magyar filmtörténet korszakaiba, és a karácsonyi csendes napokban szabadon élvezhesse a Nemzeti Filmdigitalizációs és Filmfelújítási Programjának közelmúltban született eredményeit.

A Filmarchívum a DVD gyűjteményes kiadások, az idei mozipremierek, a hazai és külföldi nyilvános vetítések és a nagysikerű Budapesti Klasszikus Film Maraton után most az online térben is elérhetővé teszi gyűjteményének egyes filmjeit. A válogatásba felújított klasszikusok mellett ritkán vagy soha nem látható különlegességek is bekerültek. Az összeállítás legrégebbi filmjei a Lumière testvérek által Budapesten készített ősfilmjei, a legújabbak a digitális restauráláshoz kapcsolódó idén készült werkfilmek és interjúk, amelyek a filmfelújítás 21. századi módszereibe és szakmai hátterébe engednek bepillantást. Láthatók olyan hiányosan fennmaradt régi magyar filmek is, amelyek épp emiatt nem kerülhetnek soha tévéképernyőre. A válogatás külön figyelmet szentel a külföldön világhírűvé vált magyar filmesek (Kertész Mihály, Korda Sándor, Tóth Endre, Radványi Géza) Magyarországon készült alkotásainak.

A játékfilmek mellett a dokumentumfilmek is láthatók: háború előtti kultúrfilmek, a klipek őseinek számító zenés filmek, városfilmek és országimázs-filmek. Ilyen az az 1936-os Kolozsvárt bemutató oktatófilm is, amelyet eredetileg iskolákban vetítettek. Az archívum legkorábbi Budapest-filmje is bekerült a válogatásba 1916-ból, amelyre néhány éve találtak rá osztrák kutatók. A történelem, a filmtörténet és a technikatörténet iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatják a számukra érdekes tartalmakat, hiszen a rövidfilmek témája a rémhírterjesztéstől a háború pusztításán át az automata telefonig nagyon változatos.

Az archívum külön gyűjteményét képezik az amatőrfilmek, amelyek között akadnak játékfilmek is. Ilyen a Halálos tavasz 1935-ös változata is, amely négy évvel megelőzte a jól ismert Karády-filmet. Amatőrfilmek felhasználásával készült Forgács Péter egészestés dokumentumfilmje, a Bibó breviárium, és Szemző Tibor is ezt a technikát választotta Csoma legendáriumához.

Az idén 100 éve született Fábri Zoltán számos teljeskörűen felújított alkotása érhető most el szabadon. A háború utáni magyar filmgyártás első világsikerét, az épp 70 éve forgatott Valahol Európábant Török Ferenc ajánlja. A 90 éve született Dargay Attila rajzfilmje, a Szaffi mellett megnézhetjük az alkotótársával és feleségével, Henrik Irénnel készült interjút is. A magyar filmtörténet több évtizedes múltjában való bolyongást az Archívum filmtörténészei által írt szöveges ajánlók segítik.

A Magyar Nemzeti Filmarchívum alábbi 60 filmajándéka három hétig, 2017. december 22-től január 12-ig tekinthető meg szabadon az Archívum Vimeo csatornáján (linkek a címekre kattintva érhetőek el):

EGÉSZESTÉS FILMEK:

A tolonc (1914, Kertész Mihály)

Az aranyember (1918, Korda Sándor)

13 kislány mosolyog az égre (1938, Ráthonyi Ákos)

A varieté csillagai (1938, Baky József)

Két lány az uccán (1939, Tóth Endre)

Valahol Európában (1947, Radványi Géza)

Körhinta (1955, Fábri Zoltán)

Hannibál tanár úr (1956, Fábri Zoltán)

Éjfélkor (1957, Révész György)

Édes Anna (1958, Fábri Zoltán)

Két félidő a pokolban (1961, Fábri Zoltán)

Sodrásban (1963, Gaál István)

A tizedes meg a többiek (1965, Keleti Márton)

Húsz óra (1965, Fábri Zoltán)

Hideg napok (1966, Kovács András)

Utószezon (1966, Fábri Zoltán)

Csillagosok, katonák (1967, Jancsó Miklós)

Feldobott kő (1968, Sára Sándor)

Fényes szelek (1968, Jancsó Miklós)

Isten hozta, őrnagy úr! (1969, Fábri Zoltán)

Az ötödik pecsét (1976, Fábri Zoltán)

Bizalom (1979, Szabó István)

Megáll az idő (1981, Gothár Péter)

Szerencsés Dániel (1982, Sándor Pál)

Szaffi (1984, Dargay Attila)

Szamárköhögés (1986, Gárdos Péter)

Eldorádó (1988, Bereményi Géza)

Napló apámnak, anyámnak (1990, Mészáros Márta)

A mi gólyánk (1998, Gyarmathy Lívia)

Bibó breviárium (2001, Forgács Péter)

Kitüntetetten (2002, Almási Tamás)

Az élet vendége – Csoma legendárium (2005, Szemző Tibor)

RÖVIDFILMEK:

Lumiére-összeállítás (1896)

Budapest (1916)

Blaha Lujza temetése (1926)

A lakihegyi óriásadó (1933)

Találkozás a múlttal (1934)

Halálos tavasz (1935)

Jazz (1935)

Magyar triangulum (1937)

Miből élünk? (1939)

Tata, a tavak városa (1939)

Halló! Halló! (1940)

Látta-e már Budapestet télen? (1940)

Megjött a posta (1940)

A munka akrobatái (1940)

Boldogság vége / Az intéző úr (1941)

Film a filmről (1941)

Cigarettafüst (1941)

Így játsztok ti (1941)

Kincses Kolozsvár (1942)

Vidámsághangverseny (1942)

Tarkabarka (1942)

A hangod elkísér (1944)

Üsd pofon! (1944)

Budapest tragédiája (1946)

Képek a magyar némafilm történetből (1964)

Török Ferenc a Valahol Európában című filmről (2017)

Henrik Irén Dargay Attiláról (2017)

Werkfilm a Körhinta restaurálásáról (2017)

Werkfilm a Valahol Európában restaurálásáról (2017)

Könyvajánló: Hit és megmaradás

Mon, 25/12/2017 - 10:00

Marosi Anita: Hit és megmaradás – Kárpátaljai nagycsaládok. Interjúkötet. Kiadó: Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Beregszász, 2017.

Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik házasságban, családban képzelik el a jövőjüket. Célunk a kötet megjelentetésével az, hogy bátorságot, erőt adjunk a bizonytalanságban élő kárpátaljai fiatalok és idősebbek számára. Biztassuk őket, hogy az élet ajándékának elfogadása csak gazdagíthatja életüket, és örömük kiteljesedésének egyik fő forrása lehet… Török Dénes

Karácsonyi üzenet: Jézusban élni hálaadással

Mon, 25/12/2017 - 09:10

Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne.

Gyökerezzetek meg és épüljetek fel őbenne, erősödjetek meg a hit által, amint tanultátok, és hálaadásotok legyen egyre bőségesebb.” (Kolossé 2, 6-7)

A karácsonyi ünnepkör nagyon sok ember számára már csak az ajándékok körül forog, és nem is gondolnak arra, hogy kivel ajándékozta meg a Teremtő Isten, a Mindenség Ura ezt a világot. Érdekes, hogy a Mikulás ünnep ellensúlyozására Luther Márton volt az, aki karácsonykor ajándékozásra buzdította az embereket. Hogy ezzel felhívja a figyelmet arra, hogy Isten az ő kegyelmével, bűnbocsánatával ajándékozta meg az egész emberiséget. Ha így tekintünk ebben az esztendőben az ünnepünkre, Jézus születésének a megünneplésére, akkor ez az a bibliai vers, amit szeretnék előhozni az olvasók, az ünneplők számára, ami bizonyosság és elmélyítést is jelent egyszerre.

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne.” Pál apostol az újszövetség korának első éveiben a kolosséiakról azt feltételezi, és arra épít, hogy ők már elfogadták az Urat. Ezen az ünnepen nekünk is úgy kell tekintenünk embertársainkra, mint akik már elfogadták az Urat. És akiknek ez furcsa, azok gondolkodjanak el róla. Akik úgy érzik, hogy ez egy olyan feltételezés, amelynek a bizonyítására szükség van egyen-egyenként és közösségként is, akkor azok jelezzenek, hogy így van. Ebben a világméretű zűrzavarban – és nemcsak Európában, és nemcsak a migrációs hullámok miatt –, nagyon fontos, hogy tudatosuljon ezen az ünnepen az emberekben, hogy az Isten adta a Megváltót, a megszületett Jézust. Mi már nemcsak egy kisdedet látunk a betlehemi jászolbölcsőben, hanem a halál fölött győzedelmeskedő mestert, aki Lázárt kihívta a sírboltból, és látjuk azt az Urat, aki megjelent a félelemben lévő tanítványok előtt, és azt mondta, hogy „Békesség néktek”. Nekünk látnunk kell a feltámadott Urat!

„Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne!” Ehhez szükség van ismeretekre, megtapasztalásra, bizonyosságra, és ennek a bizonyosságnak a megvallására: elfogadtuk az Urat. Pál azt mondja: mivel már elfogadtátok az Urat… Ezen az ünnepen mindenki gondolkodjon el, hogy igaz-e ez az ő életére. Ha igen, akkor kövesse Pál apostol utasításait, a Szentírás utasítását, ami a Lélek utasítása: éljetek is Őbenne!

Mit jelent Jézusban élni? Talán, ha azt mondom, hogy bűnben élni, ez még közelebb áll az emberekhez, tudják, hogy mit jelent állandóan kötődni a bűnhöz, állandóan szembesülni vele, akár elhallgattatott, akár vádló lelkiismerettel. Azt is tudják, hogy mit jelent szegénységben, betegségben, magányban, fűtetlen lakásban élni… De milyen Jézusban élni? Jó lenne, ha az emberek elkezdenék keresni a választ erre! És nem adnák fel félúton. Nem elégednének meg az ünnep fényével vagy talán az ürességével, hanem továbbmennének: mit jelent Jézusban élni?! Pál apostol, amikor azt kéri, hogy „éljetek is őbenne”, akkor nem lehetetlent kér. Lehetséges dologról van szó. Jézusban élni az én számomra azt jelenti, hogy közösségben élni Vele. Ez azt jelenti, hogy az Ige alapján elfogadott Megváltóként, Messiásként azonosulok azzal, amit tanított, amit képviselt, amilyen Ő volt. Ahogyan a Szentírásból Őt megismerhetjük. Jézusban élni azt jelenti, hogy benne lenni abban a tudatban, hogy Ő az, aki által, és akiben van a bűnbocsánatom, és van az életemnek értelme. Azt mondja Pál apostol, hogy éljetek is Őbenne. Ez azt jelenti, hogy hozzá hasonlóan, hozzá mérve.

Sokszor gondolkodom el azon, hogy milyen kevésre van szüksége az embernek ahhoz, hogy éljen, és mi milyen sokra vágyunk. És a nagyravágyásunkban milyen nagy az elégedetlenségünk. Jézusban élni valami nagyon egyszerű, s mégis a legcsodálatosabb dolgot jelenti. Mert ahogyan az úrvacsorai alkalmakon halljuk, hogy Vele együtt feszíttetünk meg, halunk meg a bűnnek és támadunk fel az örök életre – ez szerintem a legkonkrétabb megfogalmazás. Jézusban élni azt jelenti, hogy csak azt teszem, azt tervezem, arról álmodok, azért dolgozom, amiért Jézus is tenne, oda megyek el, ahová Ő is elmenne. Egy egészen más értékrendet és életet jelent.

Ez a Jézusban való élés bizonyos ütemeket is magában hordoz. Azt mondja Pál apostol, hogy gyökerezzetek meg és épüljetek fel Őbenne. Ha belecseppenünk egy ünneplő közösségbe, akkor vagy azt mondjuk, hogy nem akarjuk megzavarni az ünnepeteket, vagy azonosulunk vele. Ha belekerülünk egy olyan légkörbe, ahol valaki szomorú, gyászol, akkor vagy rászánjuk az időnket és azonosulunk vele, átérezzük a keserűségét, gyászát, és megpróbálunk vele együtt sírni, vagy ha örömről van szó, vele együtt örülni, de mindenképpen odaszánt időt jelent. És nemcsak egy találkozást, ahogyan egymással a közlekedésben találkozunk, hogy intünk a szembejövő autónak, vagy a járdán odaköszönünk egymásnak. Hanem ennél sokkal többet. Azt mondja Pál apostol: gyökerezzetek meg! Ez a történés azt jelenti, hogy nagyon szorosan ragaszkodunk hozzá, mint fa a talajhoz, a földhöz. Ez azt jelenti, hogy belőle táplálkozunk. A Jézusba való gyökerezés állandó ismeretbővülést is jelent, és megélését a Szentírásnak, az ő tanításának.

Az épülés. Épüljetek fel benne. Mi nagyon sokszor szeretnénk, úgy ahogy vagyunk, a tanítványok névsorába kerülni. Ez nem így működik. Amikor az ember találkozik az evangéliummal, az örömhírrel, hogy Jézusban életünk van és Jézus a Messiás, akkor mindenki az elejéről kezdi. És mindegy, hogy hány éves. Pál sem egy százéves fát képzel maga elé, amikor azt mondja, hogy gyökerezzetek meg benne. Hanem egy magocskát, ami kihajthat és meggyökerezhet. Ami naggyá nőhet. És ez a korunktól teljesen független. Ha az evangélium megérintette a szívünket, akkor ez az életfolyam kell, hogy bennünk is történjen. Nem véletlenül beszél Pál apostol a hitben kiskorúságról. És idős embereknek beszél erről. Ebben a bibliai szakaszban elénk kerül, hogy mi az útja a hívő életnek. Hogy megéljük a kereszténységünket. Nemcsak ünnepeljük azt, hogy Jézus megszületett, hanem valóban az életünk ennek a hatása alatt van.

Gyökerezzetek meg és épüljetek fel Őbenne! Erősödjetek meg a hit által! Ebben az esztendőben, aki így hallja az evangéliumot, és ez megérinti őt, az imádkozzon azért, hogy tudja ezeket a nagy életállomásokat követni, szem előtt tartani és ezért tenni. A meggyökerezés, a növekedés és az épülés is függ attól, hogy megmarad-e abban a közösségben. Nagyon sok karácsonyi hívő van. És újra és újra karácsonyi hívővé válnak emberek. Mert nagy ünnep, míg elmennek templomba, vagy a házukban egy olyan jelképet állítanak, ami arra utal, hogy nekik közük van Krisztushoz. Olyan furcsa, hogy a tolerancia leple alatt a tagadás és a gyávaság lelkiségével hogyan fogyatkozik meg Nyugat-Európában az adventi üzenet, az adventi díszítések Krisztusra utalása! Lassan olyanná válik, mint egy riói karnevál. Mert vannak fények, van üzlet, mozgás, van vásár, de a Krisztusra utalás szépen eltűnik, nehogy ez valakit sértsen, vagy kompromittáljon… Ezért ma azt kell mondjam, hogy mindenki tudatosan vállalja fel és jelezze, hogy Krisztushoz köze van! Az idősebb nemzedéknek van hitélménye, megtapasztalása, kötődése az Istenhez. Tudatosan adja át ezt a következő nemzedéknek! Ennek az ünnepnek különös jelzésértéke lesz, hogy az emberek odaszánják-e az idejüket, akár a tehetségüket, a talentumaikat arra, hogy jelezzék: ők Krisztushoz tartoznak, nemcsak egy szél fújta szalmaszálak ebben a világban, hanem olyan emberek, akiknek van hittudatuk, meggyökerezett emberek és épülőben vannak. Lehet, hogy valaki még nagyon az elején jár a hit útján, de azt mondja az Ige, hogy épüljetek fel. Ne ünnepi keresztyének legyünk, ne csak karácsonykor jelenjen meg az otthonunkban a bibliai üzenetnek valamilyen mozzanata! Legyen egy igeolvasás és a közös bibliaolvasás bizonyossága annak, hogy közünk van a Krisztushoz, és mi benne élünk, benne épülünk.

Azt mondja az Ige: erősödjetek meg a hit által. Az erősödés azért fontos, hogy másokon is segíthessünk. Csak az tud másokon is segíteni, aki erős abban, ami őt jellemzi, amiben él, amiben hisz. És láthatóvá kell, hogy váljon rajunk személyesen és a közösségünkön az Isten áldása, az ő munkája, megváltó csodája. A végén ezt is mondja az apostol: hálaadásotok legyen egyre bőségesebb. És itt nagyon fontos arról beszélni, hogy ez nem egy ünnepi adakozásra szólítja fel az embereket, hanem egy látásmódra. Néha elgondolkodom azon, hogy mennyire megszokottá válik a jómódunk. Olyan sokan nem gondolnak bele, hogy mondjuk negyven éve van folyóvíz az otthonukban – és van, akinek nincs. Vannak, akiknek napi néhány liter vízből kell meglenni. Ez a minden. Mi annyira megszoktuk, hogy van világításunk. Ha nem kérjük azt Istentől, hogy láttassa meg velünk, azt, aminek örülhetünk, amiért hálásak lehetünk, akkor csak azt fogjuk látni, ami nincs. „Hálaadásotok legyen egyre bőségesebb” – ez azt jelenti, hogy lássátok meg, hogy Isten mennyi mindennel ajándékozott meg.

Amikor idén együtt lesz majd a család szentese, az ünnep első, második napján – jó, hogy itt Kárpátalján is most munkaszüneti nap lett –, akkor ne csak azt az ajándékot nézzék, ami csomagolva van. Hanem lássák mögötte az ajándékozót! A kisgyereket, aki az édesanyjának készített egy kis ajándékot. Hogy a gyerek lássa az anyját, lássa az apját, aki az év nagyon sok napján fáradságos munkával keresi meg a kenyeret. És örüljön annak, hogy van családja, és legyen hálás érte, az otthonáért, a békéért, ami még van. Ez a háládatosság legyen egyre bőségesebb – ez csak akkor érthető meg és akkor élhető meg, hogyha Krisztusban gyökerezik az ember. Krisztusban él, és valahogy onnan néz ki a világra. Mert onnan, ebből a biblikus, krisztusi értékrendből lehet látni, hogy van miért hálát adni. De imádkoznunk kell, hogy lássuk meg azt, amit megköszönhetünk, amiért hálásak lehetünk. És ebből következik majd, hogy valamit megoszthatunk. Lehet, hogy valaki az idejét oszthatja meg azzal, akire nem fordítanak időt. Valaki a „van”-ját oszthatja meg, lehet ez egy tálca sütemény lesz. Lehet, hogy többet tehet valaki azért, hogy legyen egyre több gyerek, felnőtt, idős ember életében egy örömjelzés arról, hogy az angyalok valamikor nagy örömet hirdettek. Mi csak pici dolgokat tudunk tenni, de amikor valakinek örömet szerzünk, ez mind arra utal, hogy az Isten egyszer nagy örömet szerzett az egész világnak. És hirdették az örömöt a pásztoroknak, mert megszületett a világ Messiása.

Én ezzel a néhány gondolattal szeretnék áldott ünnepeket kívánni itt, Kárpátalján, de bárhol a világon, ahol majd olvassák ezeket a gondolatokat.

Zán Fábián Sándor,
a Kárpátaljai Református Egyház püspöke

Navalnij megkapta a jelölést az orosz elnökválasztásra

Mon, 25/12/2017 - 08:01

Mintegy 750 híve jelölte Moszkvában vasárnap Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a márciusi orosz elnökválasztásra.

A nap folyamán mintegy 20 orosz városban tartottak Navalnij-párti megmozdulásokat annak ellenére, hogy a Központi Választási Bizottság többször is kifejtett álláspontja szerint a 41 éves politikus nem vehet rész az erőpróbán. Ennek oka a próbaidőre felfüggesztett, gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott börtönbüntetés.
A jelölőgyűléseken a vonatkozó orosz jogszabály értelmében legkevesebb 500 embernek kellett részt vennie. A független jelölteknek 300 ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy hivatalosan is elnökjelöltként jegyezzék be őket.
Navalnijt idén háromszor is letartóztatták amiatt, hogy nem engedélyezett, korrupcióellenes témájú tüntetéseket kezdeményezett.
A hétvége folyamán egyébként a kormányzó Egységes Oroszország párt támogatásáról biztosította az újraválasztását függetlenként megpályázó Vlagyimir Putyin elnököt, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja pedig – saját kérésére – nem a vezetőjét, hanem a párton kívüli Pavel Grugyinin állami gazdasági igazgatót nevezte meg elnökjelöltjeként.

2017. december 25., hétfő – Karácsony első napja

Mon, 25/12/2017 - 00:00
Névnap Eugénia – görög-latin-német eredetű; jelentése: előkelő, jeles nemzetségből való. Idézet

Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.

Márai Sándor

NÉPI KALENDÁRIUM:

KARÁCSONY NAPJA

A család ünnepe volt a hagyományos magyar paraszti életben is. Mint minden nagy ünnep, munkatilalommal járt. Lészpeden „Karácsony napján, akkor a ganyét nem vetették ki, esszeszedték a jószág alól. Vagy ha ettünk, akkor a tányérokat sem mostuk el, akkor azt félreraktuk és másnap mostuk el” (Bosnyák S. 1980: 120). A szemetet sem vitték ki. Pereszlényben a hamut, szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Egerszegen, ha söpörtek, akkor is csak befelé az asztal alá. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Az állatoknak a takarmányt már előző nap odakészítették, Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek. Nem főztek, csak az előtte való napokon. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert kivinné a házból a szerencsét.

Magyar Néprajz VII.

 EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Gálocsy Zoltán, Gálócsy (Ungtarnóc, 1855. december 25.  – Debrecen, 1929. december 30.). Levéltáros. Régi nemesi családból származott. 1878-ban fejezte be jogi tanulmányait Debrecenben. 1888-ban Ung megye számvivője lett. 1906-tól dolgozott az Ung megyei levéltárban. 1917-ben a levéltárosként említik. 1919-ben települt Hajdú megyébe. Az ungvári Gyöngyösi Irodalmi Társaság tagja volt. Számos, a megye múltjával foglalkozó tanulmánya jelent meg az ungvári lapokban.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

Domján Edit színésznő (1932) hamar kitűnt drámák és vígjátékok vezető szerepeiben. Humor, könnyedség, és bensőséges líra jellemezte alakításait.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

MILY CSENDESEN, MILY HALKAN JŐ A CSODÁS AJÁNDÉK

„A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” (Lukács 2:12)

Amikor Ézsaiás így prófétált: „megjelenik az Úr dicsősége” (Ézsaiás 40:5) bizonyára sokan arany koronát, arany koronapálcát láttak maguk előtt. Kétségtelen, hogy a zsidók visszagondoltak Salamon uralkodásának dicsőséges napjaira, amikor annyi volt „Jeruzsálemben az ezüst meg az arany, mint a kő” (2Krónikák 1:15). Ám az a Messiás, aki Betlehemben megjelent, az alázat dicsőségét hordta. Isten, aki hadsereget és birodalmat is tudott irányitani úgy, mint a sakkbábukat, csecsemőként jelent meg, és mindenben egy fiatal pártól függött, tőlük várt szállást, ételt és szeretetet. Hogyan járnak az uralkodók a földön? Testőrökkel körülvéve, harsonákkal bejelentve, gyönyörű ruhákban, csillogó ékszereket viselve. Nemrég egy államfő az Egyesült Államokba látogatott, a poggyásza csaknem két tonna volt, minden alkalomra kétféle öltözetet vitt magával, vele volt a külön fodrásza és seregnyi más alkalmazottja. Amikor Isten e földre jött, szállása egy istállóban volt, ahol nem vették körül szolgák, nem volt más csak egy jászol, ahol az újszülött király lehajthatta a fejét. Akár rá is léphetett volna egy öszvér! Az ég fénylett az angyalóktól, de kik voltak e lenyűgöző látvány szemtanúi? Írástudatlan pásztorok, akik mások nyájait őrizték, „senkik”, akiknek még a neve sem maradt fent. 1865-ben egy episzkopális lelkész látogatott Betlehembe , és pappírra vettette a következő szavakat: „Mily csendesen, mily halkan jő a csodás ajándék! Isten áldása betölti az emberek szívét. Nincs fül, mely hallja jöttét, de ha bűn elgyötört, s megtört szíved behívja őt, Krisztus hozzád lép.”

Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Jézus születése

Nem hívatlan jön Jézus, nem a sötétből. Kiolthatatlan fényben az Atya “kinyilvánítja nekünk Őt”. A próféták sejtették, hogy az ő szavuk majd egykor fölemelkedik az Igébe, ki él örökkön és minden embert megvilágosít. — Nem hívatlan jön a Gyermek, a világ sötétjében világító Fény, mégsem fogadják Őt szívesen evilágon. A világtörténelem nem veszi tudomásul születését; halálát is, mint kínos közjátékot, csak pár sorban említi. Mégis ez a szegény Kisded az egész világot hordja isteni Szívében.
Figyelemre méltó tény, hogy az Egyház karácsony szent ünnepén, mikor tetőfokára hág az ünnepi hangulat, mikor mindenki elérzékenyedik a betlehemi istálló kisdede láttán, amikor a szeretet ünnepén örvendezünk, az evangéliumban a legnehezebben érthető, legfilozófikusabb, leginkább gondolkodásra késztető evangéliumi szakaszt tárja elénk: János elmélkedő sorait az Igéről. Az Egyház liturgiáját, imádságait, a szentírási szakaszok összeválogatását az évszázadok érlelték meg. Szinte semmi sincs véletlenül benne. Mindennel valamire tanítani akar bennünket Egyház anyánk, így a mai evangéliumi résszel is. Az evangéliumi szakasz elgondolkodtató rész, s aki veszi a fáradságot, hogy mélyébe tekintsen, azt gondolkodásra készteti.

Nem kezd el érzelmeskedni az Egyház a betlehemi kisdeden. Mert bármely kisgyermeken lehet érzelgősködni. Bármely kisgyermek nagyon aranyos és szívet indítóan gyönge. Az Egyház arra irányítja figyelmünket a karácsony mértéktelen ajándéközönében, hogy gondoljunk bele abba, hogy ki ez a gyermek, s hogyan került közénk. Mert annyi kisgyermeket láttunk már, s az első karácsony oly messze van már tőlünk időben, hogy megszoktuk azt, hogy ugyanolyan mint a többi.

De ezt a gyermeket nem lehet megszokni. Meg kell döbbeni azon, hogy ki ez a gyermek. Mert ez a gyermek keresztény hitünk szerint az Isten Fia, a megtestesült Isten.

“És az Ige testé lett és közöttünk lakott.”

Olyan megszokott már évről-évre ez a gyermekarc, hála a sok giccsesebbnél giccsesebb képeslapok mosolygó, valószínűtlen gyermekarcának. Megszokott, mint ahogy megszoktuk már, hogy szentáldozáskor magunkhoz vesszük azt a kis ostyadarabkát, aminek ugyanolyan az íze, mint a többinek. Pedig ha sokszor belegondolnánk, hogy micsoda valóság rejtezik abban a kicsiny ostyában…

Ugyanígy az a betlehemi kicsiny gyermek sokkal több, mint aminek látszik: ő magasságbeli Isten Fia, az évezredeken keresztül várt Messiás. Hallatlan merész és érthetetlen dolgot állít ezzel a kereszténység: a mindenség teremtője emberré lett. Ha belegondolunk ebbe a ténybe, akkor ez emberi ésszel nézve megbotránkoztató. Könnyebb elhinni Isten létét, mint azt, hogy az a betlehemi kisded az Isten Fia.

Mi volt az, ami arra késztette az Istent, hogy ezt tegye? Mi volt az, ami miatt a megváltásnak ezt a módját választotta? Mert másképp is megválthatta volna a világot – hiszen Isten mindenható.

Az egyelten lehetséges magyarázat: a SZERETET.

Lehet, hogy most ezzel sokakban csalódást okoztam, mert oly megszokott és elkopott szó a szeretet. Mindenfélére használják és kihasználják. Amikor pedig az Egyház a szókincsében használja ezt a szót, akkor sokszor úgy érezzük: nesze neked fogd meg jól. A hittanórákon, mikor valamire azt a választ adja valaki, hogy szeretet, akkor azt mondom: na itt a szeretet – fogd meg!

Ebből is látható: a szeretet fogalma nehezebb, mintsem gondolnánk.

Hogy milyen az igazi szeretet, annak szemléltetésére egy történetet had mondjak el.

Egyszer valahol kigyulladt egy többemeletes ház. Az égő házban bennrekedt két gyermek, akiknek édesanyja éppen nem volt otthon, mikor a tűz kiütött. Mikor hazaérkeztek már a lángokban álló házat látták. Az egyik édesanya az erkélyre kimenekült fiának elkezdett utasításokat osztogatni: “Menj be a konyhába. Ott a fiókban találsz jó erős spárgát. Azt hozd ki, és kösd az erély korlátához és mássz le rajta.” A legokosabb tanács sem ért semmit, mert a megrémült gyermek a lángok zajától nem értett semmit édesanyja okos tanácsaiból, csak állt az erkélyen, míg oda nem veszett a lángokban.

A másik édesanya ezzel szemben ész nélkül az lángoló lépcsőházba vetette magát, hogy majd lehozza gyermekét. Hiába próbálták visszatartani, mert kitépte magát az emberek kezeiből és az égő lépcsőházba vetette magát. Odaveszett ő is.

A két édesanya, két Istenkép.

Az egyik a parancsokat osztogató Isten képe, aki a menny trónusának magasából figyeli az embereket és osztogatja parancsait. S parancsai oly messziről hangzanak, hogy nem értjük meg azokat. Én ilyen Istenből nem kérek. Pedig hány és hány embernek kimondva, kimondatlanul ilyen az istenképe.

A másik istenkép az, aki értelmetlennek tűnő módon közénk rohan, emberek közé. Nem tesz semmit azért, hogy legalább valami tisztességes helyen szülessék meg, ne egy istállóban. Nem tesz semmit azért, hogy mentse életét, hanem hagyja, hogy az emberek keresztre feszítsék.

Volt értelme ennek az életnek Jézus Krisztus neve alatt? Hiszen annyi de annyi gonoszság volt még utána egész napjainkig az egész világban. Úgy tűnik, hogy annyi, de annyi ember esetében hiába jött közénk, s lett megváltónk, mert tovább élik bűnös életüket

Volt értelme a betlehemi istállónak? Kérdezzük meg Istent – s az Isten hallgat. Csak az angyalok éneklik éneküket, mintha nem is látnák a kis Jézus körüli nyomorúságot: “Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek”

Gondolkodjunk el ezen a megmagyarázhatatlan isteni szereteten. Kérjük Isten kegyelmét, világosítsa meg elménket, hogy valami szikrányit is felfogjunk abból a súlyos mondatból, melyet Szent Jánostól hallottunk: “És az Ige testé lett és közöttünk lakott.” S ha valamit sikerült Isten kegyelméből felfogni ebből a súlyos igazságból, akkor elmondhatjuk vele: “Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal”. Nem a test szemével, hanem a testi szemnél sokkal többet látó szív szemével és szeretetével.

bacskaplebania.hu

Kopogtató: szeretetmorzsák

Sun, 24/12/2017 - 19:26

Egy lány ment előttem a központon. Márkás holmik, kényelmes öltözet, tökéletesen beállított kócos hatású haj, nem idevalósi – gondoltam.Egy koszos ruhájú, ápolatlan cigánygyerek szaladgált a központon, hirtelen meglátta a lányt és felé vette az irányt. Nekem egyértelműnek tűnt, hogy ez a gyerek is felismerte a lányban a messziről érkezettet és koldulni fog tőle. De nem így történt. Odaszaladt hozzá és megfogta a lány kezét. Mindjárt repül a hatalmas pofon vagy hangzik el a hangos szitkozódás – pergett le előttem ismét a forgatókönyv, mert ugyebár mi, kárpátaljaiak ilyen esetben természetesen ezt tennénk, de ismét meglepetés ért. A lány megszorította a kisfiú kezét, rámosolygott és erős akcentussal megkérdezte tőle, hogy van. A kisgyerek lázasan mesélt neki az elkészített rajzról, amelyet együtt készítettek, a cukorkáról, amelyet tőle kapott és hazavitt. Kézenfogva sétáltak néhány métert, majd újabb mosoly, búcsúzás és integetés zárta a jelenetet.

Amikor az ember ünnepre készülő tömegben sodródik, először nem lát semmit, csak próbál haladni a többiekkel, hogy ne taposson rá senkire, ne lökjön meg senkit. Igyekszik odafurakodni a legkelendőbb holmikhoz, nehogy lemaradjon az olcsó portékáról. Biztosan van még olyan ismerős, akinek az ajándékáról megfeledkezett, ezért kétségbeesetten próbál minél több felesleges holmit összevásárolni „az a biztos, ha van” alapon.
Kezemben két teletömött táskával éppen így araszoltam a piacon szenteste reggelén, közben gondolataim a rengeteg fennmaradt házimunka és elkészítésre váró étel körül forgott. Körülöttem a tömeg miatt szitkozódó emberek, kapkodó árusok, cipekedő öregek. Ez ám a karácsonyi hangulat – gondoltam magamban – mindenki ideges, mérges, többet szitkozódik, mint egész évben és alig várja, hogy túl legyen az egész ünnepi felhajtáson. Próbáltam kievickélni a tömegből, hogy ne legyek én is egy a bosszankodó vásárlókból. Eldöntöttem, hogy nem a rossz dolgokra fogok figyelni, hanem megpróbálom észrevenni a jót. És ekkor megláttam egy idősödő hölgyet, aki lehajolt egy fal alatt lapuló, a lábak rúgását elkerülni igyekvő kutyához, megsimogatta és csirkelábat adott neki. Nem voltak nála ételekkel és ajándékokkal teletömött tasakok, csak egy, csirkelábakkal tele.

A tanárnő mérgesen állt az osztály előtt, nem tudta levenni a szemét a cipőtalpak nyomairól a frissen festett teremben. Az osztály összes diákja lesütött szemmel sandított Karcsikára, az iskola legrosszabb gyerekére. Karcsika csendben ült a többiek között, nem szólt egy szót sem. Már a tanáriban is szidták Karcsikát, mondván – ismét bajt csinált, kezelhetetlen, rossz gyerek, el kellene bocsájtani. A tanárnő azonban nem csatlakozott a panaszáradathoz. Az ő óráin nem rendetlen, nem viselkedik vele lekezelően, ahogyan a többiek, ezért a fiú sem bánik vele tiszteletlenül, általában lesütött szemmel üli végig csendben az órákat. Eldöntötte, megpróbálja jó útra téríteni. Az aznapi tananyagot félretette és mesélni kezdett. Mesélt az adventről, a megtisztulásról, a várakozásról, Jézusról – voltak benne megható és szomorú történetek, tanulságos mesék a jóról és a rosszról. Amikor befejezte, várt. Várt arra, hogy Karcsika mondjon valamit. De a fiú nem szólalt meg. Két lány törte meg a csendet. Halkan, félve kezdtek beszélni. Bevallották, hogy ők rugdosták össze a falat. Karcsika – talán most először – felpillantott a tanárnőre, megkönnyebbülés és a néma köszönet csillogott a szemében.

Vegyük észre a jót, vegyük észre a messziról érkezőt, aki egy vak embernek próbál segíteni tájékozódni, amikor mindenki más elmegy mellette; vegyük észre az öreg szomszéd nénit, aki nyáron minden nap végigrakja almával és körtével a kerítés padkáját, hogy az arra járó gyerekek vehessenek belőle, hisz ő egyedül úgysem tudja megenni mindet; vegyük észre a cigányasszonyt, aki az aznapi összekéregetett pénzét az unokájának adja, hogy vegyen belőle cukorkát, amire annyira vágyik…

Gyűjtsük a szeretetmorzsákat, mert ezekkel van teleszórva az út, amely előbb a boldogsághoz, végül a Mennyországhoz vezet. És ha már gyűjtöttünk, akkor mi is szórjunk belőle bőven, mert azokat mások is észreveszik és ők is gyűjteni kezdik…

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma

Ukrán technológiás útjavítás Ungváron is

Sun, 24/12/2017 - 17:32

Alig pár napja, hogy a técsői járási közútkezelő munkatársai sötétedés után, fagyban aszfaltozták az úttestet, most a kárpátaljai közútkezelés legújabb csodájáról számolhatunk be…

Az ungvári járási Homok és Kereknye közötti útszakaszon december 24-én este döntöttek úgy, hogy leaszfaltozzák a havas úttestet.

Hiába… levonhatjuk a következtetést, hogy van, ami változik, de az ukrán útjavítás örök…

Pages