You are here

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

Subscribe to Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) feed Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Updated: 3 days 13 hours ago

Decemberben elhunyt katonát helyeztek végső nyugalomra Kárpátalján

Sat, 07/04/2018 - 15:30

Utolsó útjára kísérték Rahón április 6-án Timofij Henist, aki 2017. december 17-én vesztette életét a terrorellenes műveletek helyszínén.

A 128-as hegyi gyalogdandár katonáját a város főterén búcsúztatták. Hogy miért tartott hónapokig, amíg a katonát szülővárosába szállították, arról nincsenek nyilvános értesülések.

A Kárpátalja.ma szerkesztősége őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt hozzátartozóinak.

 

Rohamtempóban fejlődik a mesterséges intelligencia

Sat, 07/04/2018 - 15:17

Felfoghatatlan következményei lehetnek a mesterséges intelligencia rohamtempójú fejlődésének. Szakértői vélemények szerint hamarosan elérhetjük a szingularitást – azaz azt az állapotot, amikor a gépek okosabbak lesznek, mint az ember – ami száz év alatt húszezer évnyi fejlődést hozhat – fogalmazott előadásában Pintér Róbert, az eNet kutatási igazgatója a SMART 2018 konferencián tartott előadásában, Budapesten.

Elemzések szerint a jelenleg zajló negyedik ipari forradalomnak körülbelül háromezerszer akkora hatása lesz, mint a gőzgép feltalálásának. A technológiai fejlődés egyik motorja a mesterséges intelligencia, amit jelentősége miatt az új elektromosságnak is neveznek.

Az egyik leggyakoribb kérdés, ami a téma kapcsán felmerül, az, hogy vajon a gépek elveszik-e az emberek munkáját. Tera Allas, a McKinsey Global Institute vezető kutatója a SMART 2018 konferencián arra hívta fel a figyelmet, hogy már ma az állások ötven százaléka esetében automatizálni lehetne a munkafolyamatok két ötödét, teljesen pedig jelenleg az ember által végzett munkakörök tíz százalékát tudnák átvenni a gépek. Azonban egyelőre a cégeknek világszinten mindössze húsz százaléka építette be működésébe a mesterséges intelligenciát.

Szakértelem, társas készségek, empátia, kreativitás

A szakértő azt is aláhúzta azonban, hogy az emberiség életében ez a jellegű változás nem új keletű, hiszen az első ipari forradalom előtt az emberek többsége mezőgazdasági munkát végzett. Az automatizáció rengeteg új állás és munkakör megszületését hozhatja, olyanokat, amelyek jelen pillanatban még nem léteznek. Főként a szakértelmet, társas készségeket, empátiát, kreativitást igénylő feladatok ellátására lesz a továbbiakban is biztosan szükség emberi erőforrásra.

Pintér Róbert, az eNet kutatási vezetője arra mutatott rá, hogy a mesterséges intelligencia egy új civilizációs hullámot hoz. Az automatizáció következményeként strukturális munkanélküliség alakul majd ki, például az önvezető autók terjedése miatt biztosan sokkal kevesebb sofőrre lesz majd szükség. Az Egyesült Államokban például 3,5 millióról egymillióra csökkenhet a számuk. Az embereknek a megváltozó helyzethez alkalmazkodniuk kell, amihez szerinte az kell, hogy ne szakmát, hanem iparágat válasszunk, másrészt fel kell arra készülni, hogy életünk során 3-4-szer is váltanunk kell és át kell képeztetnünk magunkat, hogy lépést tartsunk a fejlődéssel.

2018. április 07., szombat

Sat, 07/04/2018 - 00:00
Névnap Hermann – germán eredetű; jelentése: hadi férfi. Idézet

„A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.”

Albert Schweitzer

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

–          Gábor Miklós, Kossuth-díjas színész ezen a napon született 1919-ben.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A BÉKESSÉG A KRISZTUSBA VETETT BIZALOMBÓL ERED

„Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róma5:1)

Charles Stanley egyszer megkérdezte a neki felszolgáló pincérnőtől, hogy ha bármit kérhetne Istentől, mi lenne az? A pincérnő azonnal rávágta: „nyugalmat szeretnék.” Majd sírva kezdett beszélni fájdalmas veszteségekről, melyek teljesen feldúlták életét és érzelemvilágát. Ehhez a fiatal nőhöz hasonlóan nagyon sok ember vágyik belső békére, de Jézus, a Békesség Fejedelme nélkül. Olyan dolgokban keresik, melyek nem működnek: egészségben, jó megjelenésben, anyagi biztonságban, hírnévben, társadalmi helyzetben vagy emberi kapcsolatokban. Néhányan alkoholban vagy kábítószerben keresik. De ezek a dolgok nem tudják megadni azt a lelki nyugalmat, amit csak a Jézussal való kapcsolatban találunk. Mielőtt Jézussal találkoztunk volna, a bűn rabszolgái voltunk, és Isten ellenségeiként éltünk (Id. Róma 6:16). Bűneink elválasztottak Istentől, ezért bűntudatban, szorongásban és szégyenben éltünk. Isten azonban készített megoldást: „a maga szeretetét mutatta meg irántunk, mert Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róma 5:8), ezzel elvette bűnünket, bűntudatunkat és szégyenünket, és megszüntette az Istentől való elválasztottságunkat. Ha bízunk Krisztusban, mint Megváltónkban, akkor „mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Krisztus által” (Róma 5:1). Ha bizalmadat Krisztusba vetetted, akkor olvasd el ezt: „semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kérdéseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban” (Filippi4:6-7).

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

De la Salle Szent János

Franciaországban, Reimsben született 1651-ben. 1678-ban pappá szentelték. A szegény sorsú ifjúság nevelésének munkájába állt tizenkét társával. Az Iskola-testvérek szerzetes társulatát alapította, és velük a népiskolai oktatás nagy munkájában óriási szerepet töltött be. Tanítóképzőket alapított. Mindenét a szegényeknek adta. Sokszor az egész éjszakát imádságban töltötte. 68 éves korában halt meg, Nagypénteken. Utolsó szavai: „Mindenben imádom Isten rám vonatkozó akaratát.”

bacskaplebania.hu

Gránáttal vetett véget életének egy férfi Szeverodonyeckben

Fri, 06/04/2018 - 20:15

Öngyilkosságot követett el egy 54 éves férfi a Luhanszk megyei Szeverodonyeck egyik szórakozóhelyének közelében felrobbantva egy RGD–5 típusú kézigránátot – jelentette az UNIAN hírügynökség Tetjana Pohukajnak, a Luhanszk megyei rendőrség szóvivőjének a Facebook közösségi oldalon megjelent tájékoztatása nyomán.

A hatóságokat április 5-én, nem sokkal éjfél előtt névtelen betelefonáló értesítette arról, hogy a szórakozóhelyet elhagyó vendégek egy, a kezében gránátot tartó személyre figyeltek fel. A férfi figyelmeztette őket, hogy három másodpercük maradt. Amikor biztonságos távolságra értek, meghallották a robbanást.

Az ismeretlen testével takarta el a gránátot. A rendőrségi szóvivő megfogalmazása szerint a robbanás következtében az áldozatot „az élettel összeegyeztethetetlen” sérülések érték. A helyszín átvizsgálásakor a rendőrség egy másik gránátot is talált.

Az UNIAN emlékeztet, hogy korábban Kremencsukban három iskolás sérült meg egy házi gyártmányú petárda felrobbanása következtében.

Elfogták Olaszországban a calabriai maffia egyik vezetőjét

Fri, 06/04/2018 - 18:53

Elfogták Olaszországban a calabriai maffia egyik vezetőjét, Guiseppe Pellét, aki két évig bujkált a hatóságok elől – közölte pénteken az olasz rendőrség.

Pellét egy calabriai faluban, Condofuriban vették őrizetbe, az ország déli részén. Az akcióban mintegy ötven rendőr vett részt. Marco Minniti belügyminiszter gratulált a rendőrségnek a maffiafőnök őrizetbe vétele után. Pelle szerepel az olasz rendőrség legveszélyesebb bűnözőket nyilvántartó listáján. A hatóságok szerint ő felelt a ‘Ndrangheta, a calabriai maffia stratégiájának kidolgozásáért.

A ‘Ndrangheta az elmúlt években Olaszország legerősebb bűnszervezete lett. A Pelle-Vottari és a Nirta-Strangio klán szervezeten belüli, vérre menő vetekedése vezetett ahhoz a gyilkossághoz, melyben 2007-ben hat olasz állampolgárt lőttek agyon a németországi Duisburgban.

Egyre több a kanyarós megbetegedések száma Romániában

Fri, 06/04/2018 - 18:20

Több mint kétszáz kanyarós megbetegedést és újabb halálesetet regisztráltak a héten Romániában, ahol így 46-ra emelkedett a fertőző betegségben az elmúlt két évben meghalt emberek száma – derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) pénteken közzétett jelentéséből.

A 46. áldozat egy Konstanca megyei kilenc hónapos, a kora miatt még beoltatlan csecsemő. Az INSP szerint egy 47., Braila megyei halálesetnél is kanyarós fertőzést gyanítanak, de ennek laboratóriumi igazolása még folyamatban van.

Romániában a napokban éri el a 12 ezret a kanyarós esetek száma a betegség két évvel ezelőtt kezdődött újbóli elterjedése óta, a fertőzések száma pedig ismét növekvő tendenciát mutat. Miután a betegség terjedése tavaly ősszel alábbhagyott és a heti megbetegedések száma 50 alá esett, március elején a heti összesítésekben ismét száznál több, március végétől pedig heti kétszázat is meghaladó fertőzésről közöltek adatokat, illetve egyre gyakoribbak a halálos áldozatok.

A járványügyi szakemberek mindezért az egyre alacsonyabb átoltottsági szintet okolják, miközben a Romániában a tavaly beígért és a szenátus által csaknem egyhangúlag elfogadott oltásügyi törvénytervezet képviselőházi megerősítését szerintük az oltásellenes mozgalom lobbija hátráltatja.

Adriana Pistol, a román járványügyi egyesület alelnöke két hete egy konferencián azt mondta: idén februárban a kanyaró elleni oltások aránya nem haladta meg a 45 százalékot.

A román járványügyi egyesület még a megbetegedési hullám előtt figyelmeztetett egy újabb kanyarójárvány veszélyére, hiszen a kanyaró elleni átoltottság 75 százalékot alig meghaladó szintje már 2014-ben is messze elmaradt az egészségügyi világszervezet által ajánlott és biztonságosnak tekintett 95 százaléktól.

A bukaresti kormány javított az eddig akadozó vakcinaellátáson, és még tavaly a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.

A kétkamarás román parlament szenátusa tavaly októberben csaknem egyhangúlag megszavazta az oltástörvény tervezetét, de néhány nappal később a védőoltások kötelezővé tétele ellen rendeztek tüntetést egyházi és világi egyesületek Bukarestben, élő láncot alkotva a parlament épülete előtt. A törvénytervezet elakadt a képviselőház szakbizottságában, ahol olyan módosító indítványokat terjesztettek be, amelyek a járványügyi szakemberek szerint hatástalanná tennék a jogszabályt.

Magyar válogatott lehet a Sahtar játékosa

Fri, 06/04/2018 - 17:47

Sajtóértesülés szerint ukrán utánpótlás-válogatott középpályással, a korábban Felcsúton szereplő Vjacseszlav Csurkóval erősíthet a magyar labdarúgó-válogatott.

A Zbirna.com portál úgy értesült, hogy az FK Mariupolban kölcsönben szereplő Vjacseszlav Csurko hamarosan csatlakozhat a magyar válogatotthoz, miután megkereste őt a Magyar Labdarúgó-szövetség, hogy szerepelne-e a Magyar nemzeti csapatban.

A 24 éves, magyar felmenőkkel bíró ungvári születésű játékos 2009 óta a Sahtar alkalmazásában áll, de a klub már hétszer kölcsönadta. Így került 2016-ban a Puskás Akadémiához, amelyben 12 mérkőzésen háromszor volt eredményes az NB I-ben.

Az ukrán utánpótlás-válogatott játékos jelenleg az ukrán élvonalban 6. helyen álló Mariupolban futballozik, a 2017–18-as szezonban 16 bajnokin két gólt szerzett.

Újabb összecsapások a Gázai övezetnél, többen megsérültek

Fri, 06/04/2018 - 14:52

Negyvenre emelkedett a sebesültek száma a Gázai övezet határán az izraeli hadsereg és a palesztinok között pénteken kirobbant összecsapásokban – jelentette az izraeli sajtó.

A 10-es csatorna kereskedelmi televízió úgy értesült, hogy a sebesültek közül közül öt ember állapota súlyos. A csatorna az előző hetinél kevésbé súlyosnak ítéli meg az összecsapásokat.

Az izraeli hadsereg a határ mentén öt helyen számolt be rendbontásról, s bejelentették, hogy tömegoszlató eszközöket, s ha szükséges, lőfegyvert is használni fognak a határsértőkkel szemben.

A palesztin tiltakozók gumiabroncsokat gyújtottak fel a határ mellett, ami miatt sűrű füst gomolyog a környéken. A füsttel – és tükrökkel – az izraeli mesterlövészeket igyekeznek megzavarni. Az izraeli biztonsági hatóságok pedig zárt katonai övezetté nyilvánították a határ környékét, ahová csak katonai engedéllyel lehet bemenni.

Mahmúd al-Zahar, a Hamász szóvivője meglátogatta a tüntetőket, és nekik mondott beszédében megfenyegette az izraeli katonákat, hogy ha az övezet belsejére támadnának, akkor a Hamász válaszul mélyen Izraelt fogja célba venni.

A múlt héten legalább 16 palesztint lőttek agyon izraeli katonák a határnál kezdődött tiltakozások alkalmával. A Hamász ugyanis arra szólította fel az övezetben élőket, hogy hat héten át tiltakozzanak a “fojtogató izraeli blokád” ellen, azt követelve, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek földjeikre és otthonukba, ahonnan a zsidó állam megalapításakor elűzték őket.

Arra ugyan az izraeli hadsereg és a szervezők is felszólították az embereket, hogy maradjanak biztonságos távolságban az izraeli határtól, de ezt sok feldühödött fiatal figyelmen kívül hagyta.

Az izraeli hadsereg akkor arról adott számot, hogy a határnál több ezer palesztin gyűlt össze, akik kövekkel dobálták meg az izraeli katonákat, és égő gumiabroncsokat gurítottak feléjük. Az izraeli katonaság szerint tömegoszlató eszközöket vetettek be, és a “fő felbujtókra” nyitottak tüzet, emellett két agyonlőtt palesztin szerintük lőfegyverrel támadt az izraeli katonákra.

Porosenko: Ukrajna győzelmével zárul a keleti konfliktus

Fri, 06/04/2018 - 13:25

A kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus Ukrajna győzelmével zárul – mondta Petro Porosenko ukrán elnök április 5-i vinnicai sajtótájékoztatóján.

Az ország első embere azt nem tudta megjósolni, hogy mikor érhet véget a háború, de annak kimeneteléhez – szerinte – kétség sem férhet.

– Nem csupán azért, mert nekünk van a legjobb fegyveres alakulatunk, mert a saját földünkért harcolunk, s mert meghiúsítottuk Putyin minden „novorosszijára” és „kisoroszországra” irányuló forgatókönyvét, hanem azért is, mert az igazság a mi oldalunkon áll. Nagyhét lévén kijelenthetem, hogy Isten is velünk van és biztos a győzelmünk – zárta gondolatait az ukrán elnök.

Kárpátalja.ma

Felavatták Liszt Ferenc miniszobrát a Budapesti Nemzetközi Repülőtéren

Fri, 06/04/2018 - 13:13

Kolodko Mihály ungvári szobrászművész Liszt Ferencről készült kisplasztikáját április 5-én avatták fel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2A terminálja előtt.

A szobrot Szarvas Gábor, a Budapest Airport közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója, Kolodko Mihály és Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára avatta fel.

A kisplasztika eredetije Ungváron, az Ung folyó sétányán található.

Kárpátalja.ma

Élő tv-sportközvetítések – Péntek, szombat, vasárnap

Fri, 06/04/2018 - 12:45

A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések:

április 6., péntek:

M4 Sport
12.45 és 17.15: Forma-1, Bahreini Nagydíj, 1. és 2. szabadedzés
15.45: Vízilabda, férfi Európa Kupa, Magyarország-Olaszország
19.00: Kézilabda, férfi felkészülési mérkőzés, Magyarország-Ausztria

Sport 2
15.00: Cselgáncs, Grand Prix, Antalya
19.30: Kézilabda, női Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés, CSM Bucuresti-Metz

Eurosport 1
7.45: Sznúker, Kínai nyílt bajnokság, Peking
15.30: Kerékpár, Baszk körverseny, 5. szakasz
17.30: Curling, férfi világbajnokság, Las Vegas, Kanada-Svédország

Eurosport 2
13.15: Sznúker, Kínai nyílt bajnokság, Peking
20.30: Labdarúgás, német bajnokság, Hannover-Werder Bremen

Digisport 1
11.30: Tenisz, Davis Kupa, Spanyolország-Németország
20.25: Labdarúgás, francia bajnokság, St. Étienne-PSG
22.55: Tenisz, WTA-torna, Monterrey

Digisport 2
17.00: Tenisz, WTA-torna, Charleston

Digisport 3
17.55: Kosárlabda, férfi Euroliga, Olimpiakosz-Zalgiris Kaunas
20.25: Labdarúgás, belga bajnokság, Charleroi-Anderlecht

Spíler1 TV
13.55, 14.50 és 15.50: Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Argentin Nagydíj, 1. szabadedzés, Moto3, Moto2, MotoGP
18.05, 19.00 és 20.00: Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Argentin Nagydíj, 2. szabadedzés, Moto3, Moto2, MotoGP

április 7., szombat:

M4 Sport
12.00: Forma-2, Bahreini Nagydíj, 1. futam
14.15: Labdarúgás, OTP Bank Liga, Ferencváros-Mezőkövesd
16.45: Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő
19.15: Labdarúgás, OTP Bank Liga, Videoton-Újpest

Sport 1
16.30: Kézilabda, női BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés, FTC-Rail Cargo Hungaria – Rosztov-Don
18.45: Kézilabda, női BL, negyeddöntő, 1. mérkőzés, Buducnost-Győri Audi ETO
20.45: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Barcelona-Leganés

Sport 2
13.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Alavés-Getafe
16.15: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Celta Vigo-Sevilla
18.30: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Betis-Eibar
21.30: Kosárlabda, NBA, alapszakasz, Los Angeles Clippers-Denver Nuggets

Eurosport 1
6.45: Sznúker, Kínai nyílt bajnokság, Peking
15.30: Kerékpár, Baszk körverseny, 6. szakasz
22.30: Curling, férfi világbajnokság, Las Vegas, elődöntő

Eurosport 2
13.15: Sznúker, Kínai nyílt bajnokság, Peking
15.15: Labdarúgás, német bajnokság, Augsburg-Bayern München
18.30: Labdarúgás, német bajnokság, Hamburg-Schalke
23.00: Labdarúgás, MLS, Atlanta United-Los Angeles FC

Digisport 1
0.00 és 23.00: Tenisz, WTA-torna, Monterrey
14.40: Labdarúgás, olasz bajnokság, Benevento-Juventus
17.40: Labdarúgás, olasz bajnokság, Roma-Fiorentina
20.25: Labdarúgás, olasz bajnokság, Sampdoria-Genoa

Digisport 2
1.00 és 19.00: Tenisz, WTA-torna, Charleston
16.55: Labdarúgás, francia bajnokság, Monaco-Nantes

Digisport 3
14.00: Tenisz, Davis Kupa, Spanyolország-Németország
17.55: Labdarúgás, olasz bajnokság, SPAL-Atalanta
21.00: Tenisz, WTA-torna, Monterrey

Spíler1 TV
4.05: Jégkorong, NHL, Anaheim Ducks-Dallas Stars
8.40: Autósport, V8 Supercars, Tasmánia, 1. futam
13.00: Labdarúgás, angol bajnokság, Everton-Liverpool
15.30: Labdarúgás, angol bajnokság, Stoke-Tottenham
18.00: Labdarúgás, angol bajnokság, Manchester City-Manchester United
21.15, 22.10 és 23.50: Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Argentin Nagydíj, időmérő, Moto3, Moto2, MotoGP

április 8., vasárnap:

M4 Sport
13.00: Forma-2, Bahreini Nagydíj, 2. futam
14.15: Kézilabda, férfi felkészülési mérkőzés, Magyarország-Brazília
16.45: Forma-1, Bahreini Nagydíj
19.15: Labdarúgás, Merkantil Bank Liga, Szolnok-Kisvárda

Sport 1
4.00: Küzdősport, UFC 223, Brooklyn
11.45: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Levante-Las Palmas
16.15: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Real Madrid-Atlético Madrid
20.30: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Valencia-Espanyol

Sport 2
16.00: Jégkorong, KHL, CSZKA Moszkva-SZKA Szentpétervár

Eurosport 1
8.00: Atlétika, Párizs Maraton
11.00: Kerékpár, Paris-Roubaix
17.30 és 18.45: Autósport, WTCR, Marokkói Nagydíj, 2. és 3. futam

Eurosport 2
6.45: Sznúker, Kínai nyílt bajnokság, Peking
11.30: Autósport, WTCR, Marokkói Nagydíj, időmérő
13.15: Autósport, Blancpain Sprint Series, Zolder
15.15: Labdarúgás, német bajnokság, Dortmund-Stuttgart
18.00: Labdarúgás, német bajnokság, Frankfurt-Hoffenheim
21.15: Curling, férfi világbajnokság, Las Vegas

Digisport 1
0.00 és 23.30: Tenisz, WTA-torna, Monterrey
12.10: Labdarúgás, olasz bajnokság, Torino-Internazionale
14.40: Labdarúgás, olasz bajnokság, Napoli-Chievo
17.55: Labdarúgás, olasz bajnokság, Udinese-Lazio
20.40: Labdarúgás, olasz bajnokság, Milan-Sassuolo

Digisport 2
11.00: Tenisz, Davis Kupa, Spanyolország-Németország
14.55: Labdarúgás, olasz bajnokság, Crotone-Bologna
17.00: Labdarúgás, francia bajnokság, Metz-Lyon
19.00: Tenisz, WTA-torna, Charleston
20.55: Labdarúgás, francia bajnokság, Marseille-Montpellier

Digisport 3
11.45: Amerikaifutball, HFL, Miskolc Steelers-Budapest Cowbells
14.55: Labdarúgás, francia bajnokság, Nice-Rennes
17.55: Labdarúgás, belga bajnokság, Gent-Club Brugge

Spíler1 TV
3.05: Jégkorong, NHL, Colorado Avalanche-St. Louis Blues
8.45: Autósport, V8 Supercars, Tasmánia, 2. futam
14.45: Labdarúgás, angol bajnokság, Arsenal-Southampton
17.00: Labdarúgás, angol bajnokság, Chelsea-West Ham
19.30, 21.25 és 22.50: Gyorsaságimotoros-világbajnokság, Argentin Nagydíj, MotoGP, Moto2, Moto3

24 pályázó vehet részt magyarországi egészségügyi továbbképzésen

Fri, 06/04/2018 - 12:01

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztossága, a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával magyarországi továbbképzési lehetőséget hirdetett a Kárpátalján dolgozó, magyarul is beszélő orvosok és ápolók számára. A pályázatokat 2018. április 3-ig lehetett benyújtani a Rákóczi-főiskola Felnőttképzési Központjába, mely időpontra 47 pályázat érkezett be.

A Kárpátaljai Egészségügyi Szakmai Bizottság április 4-én ülésezett a Rákóczi-főiskolán a pályázatok elbírálása végett. A testület 24 főnek ítélte oda a pályázatot, amelyekre már 2018 áprilisában megkezdődnek a regisztrációk.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja valamennyi ösztöndíjasnak gratulál és sikereket kíván.

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja

Kigyulladt egy fafeldolgozó cég Nagybocskón

Fri, 06/04/2018 - 10:50

A rahói járási Nagybocskón tűz ütött ki egy fafeldolgozó cégben április 5-én – írja a 0312.ua hírportál.

A helyszínen a rahói, a nagybocskói és a felsőapsai tűzoltók próbálták eloltani a tüzet. Összesen tizennégy személy és négy speciális jármű dolgozott az oltáson. A tüzet több mint két óra alatt sikerült teljesen eloltani.

A tűz kitörésének okát és az általa okozott kár értékét még vizsgálják – jelentette a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége.

Európa-liga: eredmények

Fri, 06/04/2018 - 10:45

Az Arsenal és az Atlético Madrid jó helyzetből várhatja a visszavágót.

Eredmények:

SS Lazio (olasz)-Salzburg (osztrák) 4-2 (1-1)
Gólok: Lulic (8.), Parolo (49.), Anderson (74.), Immobile (77.), illetve Berisha (30., 11-esből), Minamino (71.)

Atlético Madrid (spanyol)-Sporting Lisboa (portugál) 2-0 (2-0)
Gólok: Koke (1.), Griezmann (40.)

Arsenal (angol)-CSZKA Moszkva (orosz) 4-1 (4-1)
Gólok: Ramsey (9., 28.), Lacazette (23., 35., előbbit 11-esből), illetve Golovin (15.)

RB Leipzig (német)-Olympique Marseille (francia) 1-0 (1-0)
Gólok: Werner (45+1.)

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Nagyapa és unokája fulladt vízbe az Ilosvai járásban

Fri, 06/04/2018 - 10:24

Egy boródi férfi és négyéves unokája – eddig tisztázatlan körülmények között – esett a Boródon található Irsavka folyóba április 5-én – tudatta a pmg.ua internetes hírportál.

A férfi holtestére a késő délutáni, míg a 2014-ben született gyermekére a kora esti órákban találtak rá a rendőrség munkatársai.

A rendőrségi nyomozás szerint nincs szó idegenkezűségről, véletlen baleset okozta a tragédiát.

Kárpátalja.ma

Szijjártó: Magyarország Európa legversenyképesebb beruházási övezete

Fri, 06/04/2018 - 10:15

Magyarország Európa legversenyképesebb beruházási övezete – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Biharkeresztesen, a Viastein Kft. ünnepségén, amelyen felavatták a cég térkőgyárát és elhelyezték az új térkőnemesítő üzemcsarnok alapkövét.

A Viastein Kft. 8,9 milliárd forintból építi meg az új gyárrészleget, amelyben 180 új munkahelyet hoz létre. A magyar kormány 2,18 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a beruházáshoz.

Szijjártó Péter hangoztatta: a befektetések szempontjából fontos, hogy Magyarország Európa legbiztonságosabb országa, emellett az Európai Unióban itt a legalacsonyabb – egyszámjegyű – a társasági adó. Hozzátette: az elmúlt nyolc évben 750 ezer új munkahely jött létre, aki tehát akar, annak van lehetősége dolgozni. Elmondta, a magyar gazdaság az elmúlt években új dimenzióba került, az ország közel áll a teljes foglalkoztatottsághoz. 2010-ben 12 százalékos volt a munkanélküliség, ami országosan 3,8 százalékra, a bihari térségben is 5 százalék alá csökkent.

A gazdaság növekedési üteme 4 százalék, amit a következő években is szeretnének megtartani. Az új munkahelyek, a kiszámítható jövedelem segíti itthon tartani azokat, akik munkát keresve hagynák el az országot – tette hozzá.

A nagy multinacionális cégek mellé kezdenek felnőni a magyar tulajdonú vállalatok is, amelyek képesek a nemzetközi piacokon is megállni a helyüket – tette hozzá.

Vitányi István (Fidesz-KDNP) a térség országgyűlési képviselője ünnepi beszédében emlékeztetett: a 2014-2020 közötti európai uniós költségvetési ciklusban a támogatások 60 százalékát gazdaságfejlesztésre használják. A bihari térségben másfél milliárd forintot fordítanak az ipari parkok fejlesztésére, többek között a biharkeresztesire, amely 400 millió forintot kap.

Balázs Attila, a Viastein Kft. ügyvezetője elmondta, a tavaly nyáron próbaüzemben megkezdett térkőgyártás egyedülálló Európában, mert a legmodernebb technológiával végzik.

A fejlesztés második ütemében épülő térkőnemesítő üzem után a harmadikban előre gyártott épületelemeket gyártó részleget helyeznek üzembe 2020-ra. A teljes beruházás 13,5 milliárd forintba kerül, és 240 munkahelyet teremt.

Visszavonták a szándékos emberölés vádját a héten őrizetbe vett Majdan-aktivistával szemben

Fri, 06/04/2018 - 10:01

Az ukrán főügyészség visszavonta csütörtökön a szándékos emberölés vádját Ivan Bubencsikkel szemben, akit a héten vettek őrizetbe azzal gyanúsítva meg őt, hogy rohamrendőröket lőtt le 2014-ben a kijevi Majdan-tüntetések alatt.

A főügyészség így a korábbi három vádpontból csak az emberölési kísérletet és a lőfegyverrel való visszaélést tartotta fenn. A vádat képviselő Anzsela Sztrizsevszka főügyész-helyettes kijelentette, hogy a szándékos emberölés gyanúját nem tartja megalapozottnak.

A nap folyamán a vádat képviselő főügyész-helyettes visszavonta az illetékes kijevi bírósághoz hétfőn benyújtott keresetet is, amelyben hivatala a féri előzetes letartóztatását kérte. A főügyészség által kiadott közlemény szerint a hatóság még fontolóra veszi, célszerű-e tovább folytatni a bírósági eljárást.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál rámutatott arra, hogy a Majdan-tüntetőkre vonatkozó 2014-es amnesztiatörvény kiterjed az emberölési kísérlet vádpontra, a fegyverhasználatról viszont nem rendelkezik.

Bubencsik őrizetbe vétele komoly felháborodást váltott ki Ukrajnában, az interneten a hírt kommentálók közül többen “ellenforradalmat” emlegettek, abszurdnak nevezve a Majdan-aktivistával szembeni eljárást.

Jurij Lucenko főügyész az eset negatív visszhangja miatt leváltotta a vádat képviselő ügyészeket, és helyettesét, Sztrizsevszkát bízta meg az eljárás folytatásával. Arszen Avakov belügyminiszter szintén vitatottnak nevezte a főügyészség Bubencsikkel szembeni lépését. Emlékeztetett arra, hogy a férfi ügyét korábban a rendőrség vizsgálta, de bizonyíték hiányában nem indítottak eljárást.

Ivan Bubencsik azzal hívta el magára a figyelmet, hogy még 2016-ban egy lapinterjúban elmondta, hogy 2014. február 20-án a kijevi Függetlenség tere – közkeletű nevén a Majdan – egyik mellékutcájában rálőtt a tüntetők ellen számtalan törvénytelen és brutális támadást végrehajtó Berkut rohamrendőri alakulat tagjaira. A féri már az akkori interjúban is azt mondta, hogy nem tartja magát ezért bűnösnek, hiszen fegyvertelen civilekre éles lőszerrel töltött fegyverekkel támadó rohamosztagosokra lőtt, így próbálva megakadályozni, hogy még további ártatlan áldozatai legyenek a mészárlásnak.

A 2013-2014-es európai integrációt, valamint Viktor Janukovics oroszbarát államfő és kormánya távozását követelő tüntetések végnapjaiban – 2014. február 18-20. között – berkutos egyenruhát viselők, valamint háztetőkről mesterlövészek éles fegyverekkel nyitottak tüzet a demonstrálókra. A vérontásnak több mint száz halálos áldozata lett. Ukrán sajtóhírek szerint 2014. február 20-án négy rohamrendőr vesztette életét a Majdan-tüntetések erőszakos feloszlatására tett kísérlet közben. Az új kijevi vezetés hatalomra kerülése után rögtön feloszlatta a Berkutot. Több tagja ellen eljárás indult, de java részük Oroszországba menekült az igazságszolgáltatás elől. A főügyészség egy februári tájékoztatása alapján a tüntetők haláláért felelősök közül mostanáig mindössze egy személyt ítéltek jogerősen letöltendő szabadságvesztésre.

Bűnösnek találták Dél-Korea volt elnökét

Fri, 06/04/2018 - 09:30

A bíróság előtt hatalommal való visszaélés és kényszerítés miatt álló Pak Gun Hje volt dél-koreai elnököt korrupciós botránya miatt váltotta le a szöuli parlament.

A bíróság pénteken később ismerteti, hogy milyen büntetést szabnak ki Pakra – az ügyészség 30 éves börtönbüntetést kért a volt államfőre.

2018. április 6., péntek

Fri, 06/04/2018 - 00:00
Névnap Vilmos – latin-germán eredetű; jelentése: erős akaratú védelmező.

Bíborka – magyar eredetű; jelentése: bíbor Idézet

„Nem legyőzni kell az akadályt – hanem túljutni rajta. A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé.”

Müller Péter

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Mátyás, I. (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1940. április 6.) Magyar király (1458-1490). Hunyadi János és Szilágyi Erzsébet fia. Egy korabeli okirat tanúsága szerint a munkácsi vár és várbirtok uraként 1458-ban megerősítette a csernekhegyi kolostor tulajdonjogát Borhalom és Lauka falvakat illetően. 1467-ben a Moldva ellen folytatott hadjáratba személyesen vezette seregét Máramaroson keresztül. Katonái között több máramarosi is volt, akiknek vitézségét a király később adományokkal jutalmazta. A XV. század végéig Huszt vára is Mátyás királyé volt.  Egy 1472-ből származó levelében felmentette a pravoszláv papokat az adófizetés kötelezettsége alól.  1472. június 6-án megerősítette a máramarosi koronavárosok: Máramarossziget, Hosszúmező, Visk, Técső és Huszt privilégiumait. Munkács városát egy 1488-ban Esztergomban kelt magyar nyelvű okiratban erősítette meg szabadságjogaiban. A várat és várbirtokot később fiára, Corvin Jánosra íratta. Mátyás király kapcsolatban állt az Ugocsa megyei Perényiekkel. A hagyomány szerint többször vadászgatott Nyalábvár környékén. Több helyi monda szól Mátyás királyról. Az egyik szerint róla nevezték el az Ugocsa megyei Mátyfalvát, egy másikban pedig mint a nevickei vár rémtetteket elkövető pogány úrnőjének  megfékezője szerepel.

Forrás: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

–          Ybl Miklós, építész 1814-ben ezen a napon született. Eleinte a romantika, később az új renaissance stílusban építette legtöbb művét, melyek ma is fontos részei Budapest városképének (Opera, Várkert-bazár, a királyi palota egy része).

–          Magyarország első aranyérmét Hajós Alfréd szerzi úszásban az első újkori olompián Athénban (1896)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

STRESSZ-MENTESÍTÉS

„Békés hajlékban lakik majd népem, biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban.” (Ézsaiás 32:18)

Régebben a stresszt tipikusan a férfiak problémájának tartották, de ma már nem. A nőket éppúgy érinti a stressz a tökéletességre törekvés miatt, a külsejük miatt, a munkahelyi versengések miatt, mert mindenben helyt akarnak állni, mert nem tudnak nemet mondani, és nincs idejük saját magukra. Isten nem akarja, hogy így éljünk! „Az igazság békét teremt, és az igazság a békét és a biztonságot szolgálja örökké. Békés hajlékban lakik majd népem, biztonságos lakóhelyeken, gondtalan nyugalomban.” (Ézsaiás 32:17-18). Akár férfi vagy tehát, akár nő, íme, néhány gyakorlati javaslat a stressz-csökkentésre: 1) Engedj magadnak több időt! Mindenre több idő kell, mint gondolod, tehát ha több időt hagysz magadnak a munka elvégzésére, az nagyban csökkenti szorongásodat. Bármikor nyomás alatt érzed magad, jó gyakorlati szabály, ha 20 %-kal több időfordítást számolsz, mint amit elsőre szükségesnek ítéltél. 2) Elégedj meg kevesebbel! Nemrégiben felmérést végeztek több ezer háztartás bevonásával, és az derült ki, hogy aki magasabb életszínvonalon élnek, mint amit anyagi lehetőségeik megengednének, azok sokkal jobban ki vannak téve a stresszhez köthető betegségeknek, mint például a szívroham és a depresszió. „Kárt okoz saját házának a telhetetlen…” (Példabeszédek 15:27 KJV). Azt kérded: „Azt jelenti ez, hogy Isten nem akarja hogy előbbre jussak az életben? Dehogy! Csak azt szeretné, hogy helyen fontossági sorrendet állíts fel, és tanuld meg élvezni azt, ahol éppen vagy, miközben célod felé tartasz. Ha ma úgy érzed, nagy rajtad a nyomás, imádkozz így: „Uram, megújulásra, felfrissülésre van szükségem. Ez az életmód teljesen elszívja az életerőmet. Köszönöm, hogy csendes időket és nyugodt helyeket rendeltél, ahol megpihenhetek zsúfolt programjaim között. Segíts, hogy mindig téged tudjalak az első helyre tenni, és benned találjak nyugalmat!”

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Kárpátalja anno: A huszti beteglátogatók

Thu, 05/04/2018 - 22:53

Jókai Mór szellemesen írja le A huszti beteglátogatók című elbeszélésben, hogy hogyan foglalták el egykor a kurucok Huszt várát. Íme a történet!

„Tallósy uram labanc részen volt, s Huszt várának vala kapitánya. Huszt várát akkor erős fészeknek tarták, s a kuruc vezér igen szerette volna, ha Rédey Ferenc uram azt valahogy szépszerével bevette volna. Ostrommal azonban ez igen sokáig ment volna, mivelhogy ostromágyúi Rédeynek nem is igen valának, ellenben Tallósy olyasfélével nagyon is jól el vala látva. Azután meg hadserege sem igen mérkőzhetett volna a labanc kapitányéval, mivelhogy ő csupa lovassággal rendelkezett, emez pedig elegendő muskétást tudott kiállítani a falakra. Pénzzel megint nem remélheté megvesztegetni a labanc vezért, mert az nagyon is gazdag ember volt, őneki pedig annál szűkebben csorgott az olajos korsója. Márpedig a várat akármi módon, de el kelle tőle venni.

Egyszer híre futamodik a környékben, hogy Tallósy uram nagybeteg, valami szörnyű ragadós nyavalya ütött ki rajta; senki sem mer az ágyához közelíteni.

– No, ha senki sem mer, hát majd merek én – mondta Rédey, s befogatva négylovas kocsijába, egyedül egy hajdú kíséretében áthajtott Huszt várába. Természetesen beeresztették. Ki tartott volna tőle, mikor egyedül jő? Kérdezősködék a beteg felől, fölvezették hozzá, bement, ott találta az ágyon fekve, odament hozzá, leült az ágya mellé, mondá neki, hogy hallotta nagybeteg voltát, s nem állhatta meg, hogy félretéve minden pártvillongást, atyafiságos érzelemből el ne jöjjön hozzá beteglátogatóba. A beteg ember azt rebegte rá, hogy az Isten áldja meg érte, bizony nagy jót cselekedett vele. Rédey uram kikérdezé, hogyan van, mi baja van. A beteg elpanaszlá sorba.

– Ki gyógyítja?

– Bizony senki sincs itt közelben. Üzentem a szatmári felcsernek, de az azt üzente vissza, hogy éppen most kezdődik a bölény vadászat, várjak egy kicsit a nyavalyámmal.

– No, majd elhozatom én kegyelmednek a magam doktorát Kállóból. Engedje meg, hogy egypár sort írjak a fiamnak érte.

– Az Úristen is megáldja érte kegyelmedet!

Rédey uram tehát ír a fiának, hogy jöjjön szaporán utána Husztra, hozza magával a doktort is. De két kocsival jöjjenek. Másnap ott volt Rédey fia és az orvos. Az orvos mély tudományú férfi volt, megvizsgálta a beteget, kitanulta a kórállapotját, rendelt neki orvosságot, hanem hogy még akkor nem volt ám minden városban gyógyszertár, el kellett a szerekért futtatni Debrecenbe; onnan hozta azokat el Rédey uramnak egy ismerőse, aki ismét kocsissal, hajdúval érkezett meg.

Tallósy uram betegsége azért csak ment a maga útján. Tudjuk azt, hogy a beteg ember nyughatatlan, s ilyenkor akármi szert tanácsolnak neki, azokat mind meg akarja magán próbálni.

Rédey uram pedig kifogyhatatlan volt a jótanács-adásban. Mintha valami kuruzsló asszonynál lett volna két esztendeig inaskodásban, úgy tudott ajánlani mindenféle tetemtoldót, ínnyújtót, angyalrúgta, ördögharapta gyökereket, kenőcsöket, liktáriumokat, hólyaghúzókat, az pedig, valahány, annyifelé lakó sógornál, komájánál, keresztfiánál volt expresse kapható, azokat az illetők mind maguk siettek elhozni, és személyesen gratulálni hozzájuk a beteg úrnak.

A beteg úr pedig kezdte már magában számolgatni, hogy Rédey uram egy, a fia kettő, az orvos három, öccse, bátyja, sógora, komája, keresztfia nyolc; annak mindegyiknek kocsisa, hajdúja, az huszonnégy; idestova a beteglátogatók többen lesznek, mint maga a várőrség.

Szeretett volna már nem feküdni az ágyban. Úgy tetszett neki, hogy nincs is már egyéb baja, mint hogy elrontotta a gyomrát. De szíves ápolói meg nem engedték, hogy fölkeljen. Megrontaná magát, a visszaesés veszedelmes; csak hozasson még több italt a diákkonyhából.

Egyszer már aztán csak kifúrta Tallósy uramnak az oldalát.

– Hallják kegyelmetek, én úgy veszem észre, hogy kegyelmetek már nagyon sokan lesznek itt a várban.

Rédey elmosolyodott.

– Én pedig azt hiszem, hogy már sokan is vagyunk. Nem megyünk mi innen el többet, uram.

Tallósy még tréfának akarta venni a dolgot.

– Csak nem remélik mégis kegyelmetek annyiadmagukkal legyőzhetni az én várőrségemet?

– De igenis, hogy reméljük, mert valahányszor egyféle orvosságért elküldtünk egyet a kegyelmed csatlósai közül, azt mindig ott fogták az illető helyen, s magunkfélét küldtek vissza helyette. Az igazi labancok közül csak úgy csilleng-billeng egynéhány a mieink között.

Tallósy uram látta, hogy szépen rá van szedve. Ijedtében úgy meggyógyult egyszerre, hogy felugrott az ágyból, s felrántotta csizmáit segítség nélkül, pedig azelőtt azt képzelte, hogy csont van a hasában.

Valójában Huszt várát beteglátogatás örve alatt szépen elfoglalták tőle.

– Most hát legalább annyit tegyenek meg kegyelmetek, hogy küldjenek be innen Szatmárba.

Azt meg is tették vele, mégpedig tulajdon négylovas hintaján. Ott aztán azzal csúfolta minden ember, hogy kikúrálták Huszt várából.”

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Pages