You are here

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

Subscribe to Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) feed Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Updated: 3 days 13 hours ago

Szijjártó: a magyar kormány továbbra is ellenáll a nemzetközi nyomásnak

Thu, 12/04/2018 - 10:28

A választás eredményét követően fokozni fogják a nemzetközi nyomásgyakorlást Magyarországgal szemben, de a kormány megújult erővel továbbra is ellenáll ennek – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Dunakeszin.

A tárcavezető kiemelte: a választás után Európában a magyar emberek által kifejezett politikai akarat a legerősebb, legegyértelműbb és legvilágosabb politikai akarat. Ma Magyarországon áll a legszélesebb körű, legátfogóbb és legdemokratikusabb felhatalmazás a kormányzati munka mögött – mondta.

Szijjártó Péter kijelentette: ugyanakkor Brüsszelben tovább folyik a magyar emberek és akaratuk semmibe vétele. Ma az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága (LIBE) a Magyarországról szóló jelentésről tárgyal, “ma mutatják be a Soros-jelentést” – közölte.

A külügyminiszter felidézte: szerdán megkeresték a LIBE-bizottságot, hogy a magyar kormány képviseletére legyen lehetőség, hogy kifejthessék az álláspontjukat. Azonban a bizottság vezetői ezt a kérést visszautasították. Ezzel “leleplezték magukat”, a LIBE-bizottság “súlyosan antidemokratikus” eljárást folytat az országgal szemben, hiszen nem számít nekik a magyar emberek véleménye, akarata – vélekedett.

Úgy látja, a választási kampányban is számos nyílt beavatkozási kísérlet volt a belpolitikai folyamatokba, azonban a magyar emberek világossá tették, hogy “köszönik szépen a tanácsokat”, de majd ők eldöntik, hogyan nézzen ki Magyarország jövője.

“Dacára a Soros-hálózat mindenfajta beavatkozási kísérletének”, dacára az EU vagy az EP minden beavatkozási kísérletének, a magyarok saját maguk világos döntést hoztak – mutatott rá.
Szerinte “ennek ellenére a politikai támadássorozatot Brüsszel folytatja Magyarországgal és a magyar emberekkel szemben”.

Holott a magyarok “minden kétséget kizáró felhatalmazást adtak a bevándorlásellenes kormány számára”, hogy folytassa munkáját – közölte.

Azt mondta, “a Soros-birodalom, azok, akik beavatkoztak a magyar választási folyamatba”, most rendkívül csalódottak, mert minden kísérletük ellenére a magyar emberek nemet mondtak a bevándorláspárti politikára és azokra a pártokra, amelyek ilyen álláspontot foglaltak el a kampányban.

Ezután a nemzetközi nyomást növelni fogják Brüsszelben, New Yorkban és Genfben, de a választás eredményéből fakadóan a kormány “megújult erővel, megkettőzött akarattal” ennek a nyomásgyakorlásnak ellenáll, ahogyan eddig is – mondta.

A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház is részt vesz a Pécsi Családi Színházi Fesztivált

Thu, 12/04/2018 - 10:00

Tizennégy társulat tizenkilenc előadásával várja a közönséget a hatodik Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 26. és június 3. között rendeznek a baranyai megyeszékhelyen.

Rázga Miklós, a szervező Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) igazgatója az MTI-nek elmondta: a fesztivál immár második alkalommal a teátrum új bemutatójával, Rossini Hamupipőke című vígoperájának előadásával kezdődik.

A családok éve keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által ötmillió forinttal támogatott rendezvény programját idén is az életkori sajátosságok figyelembevételével állították össze – hangsúlyozta a direktor.

A programokra térve közölte, hogy idén két határon túli színház érkezik: a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Beregszászról Az ördög három aranyhajszála című darabot hozza el, a nagyváradi Szigligeti Színház pedig Lázár Ervin klasszikusával, a Szegény Dzsoni és Árnika című mesével érkezik.

Rázga Miklós tájékoztatása szerint ebben az évben a vidéki színházak vannak túlsúlyban, újdonság a fesztiválon a dunaújvárosi Bartók Színház és a tatabányai Jászai Mari Színház szereplése, a kecskeméti, a szegedi és a zalaegerszegi színházak ugyanakkor szinte minden alkalommal résztvevői a családi fesztiválnak.

A dunaújvárosi társulat Arany János egyik leghíresebb művéből, a Toldiból a Ghymes együttes alapítója, Szarka Gyula által írt musicalkölteményt tűzi műsorra. A kecskeméti társulat idén a Kőműves Kelemen című rockballadát, Szörényi Levente és Bródy János szerzeményét hozza el – sorolta.

Mint kitért rá, két fővárosi társulat is Pécsre érkezik: a József Attila Színház a Légy jó mindhalálig című musicalt mutatja be, amelyet a várható nagy érdeklődésre tekintettel kétszer is műsorra tűznek június 2-án, a Dramatic Art Produkciós iroda pedig A kis herceg című művet mutatja be, Ujlaki Dénes szereplésével.

A PNSZ három előadással készül fesztiválra, köztük egy teljesen új produkcióval, Rossini Hamupipőke című művével, amelyet majd a jövő évad műsorán láthatnak a gyerekek – jegyezte meg az igazgató hozzátéve, hogy műsorra tűzik még a teátrum legnépszerűbb darabjait, A padlás és A muzsika hangja című musicaleket is.

Rázga Miklós beszámolt róla, hogy a fesztivált folyamatos nézőszám-emelkedés jellemzi. Az előadások látogatottsága olyan magas, hogy évről évre pótszékekkel bővítik a nézőteret.

A teátrum csütörtökön kezdi meg a jegyárusítást a fesztiválra.

Trump az oroszoknak: Készüljetek, menni fognak a rakéták!

Thu, 12/04/2018 - 09:15

Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésben reagált Alekszandr Zaszipkin, Oroszország bejrúti nagykövetének bejelentésére, aki a Szíriára esetlegesen kilőtt amerikai rakéták lelövését helyezte kilátásba, azt, hogy az ország azokat a harci eszközöket is célba veheti, amelyekről a rakétákat indítják.

Oroszország csak hadd esküdözzön. Készüljenek, mert a rakéták menni fognak, sőt szépek, újak és „okosak” lesznek! Senkinek sem kellene gázzal saját népüket gyilkoló állatokkal társulni, akik ráadásul még élvezik is a mészárlást – fogalmazott mikroblogja legfrissebb bejegyzésében Donald Trump.

Az orosz hadsereg már március 13-án bejelentette, válaszolni fog bármilyen Szíria elleni amerikai csapásra, célba véve mind a rakétákat, mind a támadásban részt vevő indítóállásokat. Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök legszorosabb szövetségese az országban dúló fegyveres konfliktusban.

A Szíriára mérendő potenciális csapás azért került ismét napirendre, mert helyszíni jelentések szerint múlt szombaton gáztámadás érte a Damaszkusz mellett fekvő Dúmát, többtucatnyian meghaltak, és a Nyugat az Aszad-rezsimet teszi felelőssé ezért.

„Ha az amerikaiak támadnak, akkor a rakétáikat le fogjuk lőni, és azokat az állásokat is, ahonnan indították őket” – mondta arabul az orosz nagykövet. Hozzátette, hogy ki kell zárni a közvetlen összecsapás lehetőségét, és Moszkva nyitott a tárgyalásokra.

Moszkva: Az „okos rakétáknak” a terroristák irányába kellene szállniuk

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Facebook-bejegyzésben reagált az amerikai elnök Twitter-üzenetére: „az ’okos rakétáknak’ a terroristák, nem pedig a törvényes kormány irányába kellene szállniuk, amely több éve harcol a nemzetközi terrorizmussal a saját területén” – írta Zaharova. Trump a korábbi jelentések szerint azzal kapcsolatban mérlegelte egy katonai csapás lehetőségét, hogy szíriai ellenzéki szervezetek állítása szerint Damaszkusz erői szombaton vegyi fegyvert vetettek be a Kelet-Gútához tartozó Dúma városban. Az állítólagos incidens következtében értesülések szerint többtucatnyi polgári lakos életét vesztette.

A szóvivő szerint a Trump által említett „okos rakéták” megsemmisíthetik Szíriában a vegyi fegyverek bevetésének minden bizonyítékát. „És az OPCW (Vegyifegyver-tilalmi Szervezet) ellenőreit figyelmeztették arra, hogy az „okos rakéták” megsemmisítik a vegyi fegyver bevetésének összes bizonyítékát a terepen? Vagy az egész elképzelés abból áll, hogy a provokáció nyomait mielőbb „okos rakéták” csapásaival kell eltörölni, hogy a nemzetközi ellenőrök számára ne maradjon keresendő bizonyíték?” – fogalmazott Zaharova.

Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke még március 13-án kilátásba helyezte, hogy Moszkva katonai válaszlépéseket fog tenni, ha egy Szíriában végrehajtandó amerikai csapás orosz katonák életét veszélyeztetné. A tábornok rámutatott, hogy a szíriai védelmi minisztérium intézményeiben és objektumaiban, valamint a békéltető központban orosz katonai tanácsadók és rendészek tartózkodnak. Hangsúlyozta, hogy veszélybe kerülésük esetén az orosz fegyveres erők válaszintézkedéseket hoznak majd mind a bevetett rakéták, mind pedig a hordozóeszközeik ellen.

Oroszország Dúmában dolgozó szíriai és orosz orvosokra és vegyvédelmi szakértőkre hivatkozva korábban azt közölte, hogy a városban a híresztelések ellenére nem találták nyomát vegyifegyver-támadásnak. Moszkva szerint az OPCW elfogadta a helyszín vizsgálatára szóló orosz felkérést.

Vers a téren: ezren szavaltak együtt Beregszászban

Thu, 12/04/2018 - 08:32

„Dalotokra könnyebben derül fény,

Hamarabb kihajt a holt berek;

A jelennek búját édesítvén:

Fiaim, csak énekeljetek!”

A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet negyedik alkalommal rendezte meg a Vers a téren elnevezésű rendezvényét Beregszász főterén április 11-én, a magyar költészet napja alkalmából. Az eseményen Tompa Mihály halálának 150. évfordulója alkalmából A madár, fiaihoz című versét szavalhatták el kicsik, nagyok, diákok, tanárok és érdeklődők egyaránt. Kárpátalja különböző szegleteiből közel félszáz iskola képviseltette magát, és megközelítőleg ezer résztvevő szavalt együtt, egy szívvel és lélekkel.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte elsőként a jelenlévőket. Beszédében a költészet napját nemzeti identitásunk és összetartozásunk legkülönlegesebb, lélekformáló részeként említette.

Ezt követően Király Katalin, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökségi tagja mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta, hogy a költészet összetartó ereje hozott össze bennünket Kárpátalja minden szegletéből. Kiemelte, hogy mindannyiunk felelőssége az, hogy megőrizzük a magyarságunkat, s hozzátette: küzdenünk kell az őseink által ránk hagyott értékekért, hogy tovább tudjuk adni azt a következő nemzedéknek.

A köszöntők után eljött a várva várt pillanat, azaz A madár, fiaihoz című vers közös szavalása. A költemény mondanivalója ma különösen aktuális a kárpátaljai magyarság számára, s üzenete áthatotta Beregszász főterét. Az összetartozás érzését a KRISZ együttes zenés műsora fokozta, akik keresztyén énekeket és megzenésített verseket adtak elő.

A program további részében minden jelenlévő dedikálhatta a színpad mellett elhelyezett Tompa Mihály portrét. Ezt követően a bátor jelentkezők szabadon választott verseket adhattak elő.

A rendezvénynek az időjárás is kedvezett, hisz a verőfényes tavaszi nap még jobban meghozta kedvét a közönségnek, és mindenki feltöltődve, költészettől ihletve távozott az eseményről.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma

Borotvaélen – alkotói pályázat

Thu, 12/04/2018 - 08:00

A hívó kifejezéshez bárhogyan kapcsolódó, bármilyen formában és hangnemben alkotott, irodalmi igénnyel készült műveket (vers, novella, esszé) várunk, amelyek tetszés szerint élhetnek az online folyóirat technikai lehetőségeivel (pl. hang-, kép-, filmrészlet felhasználása). A terjedelmet nem szabjuk meg, de javasoljuk, hogy a pályázók előzetesen tájékozódjanak a folyóiratban megjelenő írások jellegéről.

Egy pályázó több művet is beküldhet, de kérjük, hogy még publikálatlan művekkel pályázzanak. A korábbi online megjelenést is publikációnak tekintjük.
A műveket a szerkesztőség email- vagy postacímén várjuk: palyazat@ligetmuhely.com
LIGET, 1122 Budapest, Kissvábhegyi út 4.

Kérjük, a pályázatban adják meg e-mail címüket. Elektronikus küldés esetén a szövegeket Word formátumban csatolják a kísérőlevélhez.
A beérkező műveket folyamatosan olvassuk, minden pályázónak elektronikus úton válaszolunk.
A szerkesztőség által kiválasztott művek megjelennek az online Liget folyóiratban.
A sikeres pályázók szerzői honoráriumot és további publikálási lehetőséget kapnak.

Beküldési határidő: 2018. május 14.

További információ: Horgas Judit palyazat@ligetmuhely.com

Liget Műhely Alapítvány
http://www.ligetmuhely.com

2018. április 12., csütörtök

Thu, 12/04/2018 - 00:00
Névnap Gyula – bolgár-török-magyar eredetű; jelentése: magyar méltóságnév.

Oxána – a Xénia orosz formájából. Idézet

„Egy stratégia két lehetséges legnagyobb hibája: az idő előtti cselekvés, illetve a lehetőség elhalasztása.”

Paolo Coelho

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Győrffy István (Hidasnémeti, 1880. december 19. – Csákvár, 1959. április 12.) Botanikus. 1935-től több éven át gyűjtötte és tanulmányozta Kárpátalja flóráját: járt Ungvár, Munkács, Huszt és Rahó környékén, Kőrösmezőn és Nagybereznán, a Vereckei-szorosban, a Fekete-és Fehér-Tisza forrásvidékén. Gyűjtőútjai során több eredeti teratológiai térképet készített. Tanulmányt írt Kárpátalja növényvilágáról, röviden felvázolva a kárpátaljai botanikai kutatások történetét is.

Legjelentősebb művei: A Tisza forrásainál. Természettudományi Közlemények, 1939. szept.; Moharendellenességek a Keleti-Beszkidektől a Nyugati-Beszkidekig. Botanikai Közlemények, XXXVI. 1939.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

–          Rómer Flóris, archeológus (1815), bencés tanár volt, munkássága a magyar régészet történetében alapvető jelentőségű.

–          Magyarországon először használnak papír oklevelet.

–          Teleki Sámuel természettudós 1887-ben elérte a Kilimandzsárót, s elsőként feljutott a hó határáig.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

BETELJESÜLÉS

„Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.” (Zsidók 10:35)

Dan Sullivan tanácsadó így fogalmazta meg az ideáljaink és a valóság közötti különbséget_ „Az ideál az, ahogyan elképzeljük jövőnket, vágyott eseményeket vagy helyzeteket, és ez képessé tesz arra, hogy továbbhaladjunk. Az ideál nem létezik valójában, csupán a gondolatainkban, és nem is elérhető.” Miért? Mert az ideális eléréséhez mindennek tökéletesnek kell lennie. Az élet pedig, még a legjobb esetben is, eléggé zavaros. Tele van meglepetésekkel – jó és rossz meglepetésekkel egyaránt. Ha csak akkor tudod elégedettnek érezni magad, ha az álmodról festett idealisztikus kép megvalósul, sosem leszel elégedett. Ez nem jelenti azt, hogy el kell vetned minden eszményképet. Ezek hasznosak ahhoz, hogy célokat állítsunk fel, hogy belső ösztönzést találjunk, hogy a tökéletességre törekedjünk. Azonban arra is szükség van, hogy visszafogjuk képzeletünket. Miközben az idealista álmok azonnali megvalósulást követelnek, a realista álmok elérik, hogy értékeld a megvalósuláshoz szükséges időt is. Míg az idealista álmok nem viselnek el semmi egyebet, mint tökéletességet, a reális álmok teret engednek annak, hogy emberek és így tökéletlenek vagyunk. Az idealista álmok csalódásnak tesznek ki, a reális álmok sikerre vezetnek. Csak az az ember nem hibázott soha, aki sosem csinált semmit. Sőt, az az ember, aki sosem vét hibát, valószínűleg olyan valakitől kapja fizetését, aki szokott hibázni. Isten a Biblia hőseit sosem mosta patyolat tisztára, mégpedig okkal: azért, hogy tudtunkra adja, gyarlóságaink ellenére is fel tud használni arra, hogy nagyszerű dolgokat vigyünk véghez. Azt kérded: „De nem kellene dolgoznom azon, hogy legyőzzem gyengeségeimet?” Dehogynem, de sikert csak abban érhetsz el, amire Istentől kaptál elhívást, és amiért a tőle kapott erővel dolgozol.

 A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

112 éves a világ legidősebb embere

Wed, 11/04/2018 - 20:26

A japán férfit, Naszozo Nonakát otthonában köszöntötték fel születésnapján.

A Guinness-rekordok bizottságának képviselőjétől egy okiratot is kapott a 112 éves Naszozo Nokana, amely tanúsítja, hogy most ő a világelső. Orvosai megpróbálják megfejteni mi lehet hosszú életének a titka. Az biztos, hogy a férfi egész életében rendszeresen megmártózott a helyi, kénben gazdag meleg vizű forrásban, és mindig sok édességet evett. A falujában rajta kívül még hét, száz évnél idősebb ember él.

A brokkoli ezért jó a szívnek

Wed, 11/04/2018 - 19:00

Bizonyos zöldségek csökkenthetik az érelmeszesedés és ezzel összefüggésben a szív-érrendszeri betegségek kockázatát – derítette ki egy új kutatás.

Egy friss ausztrál kutatás szerint sosem késő elkezdeni a zöldségek, különösen a brokkoli, a kelbimbó, a káposzta, a karfiol és a kelkáposzta fogyasztását. A Nyugat-Ausztráliai Egyetem kutatói közel ezer fő, 70 éves vagy idősebb nő vizsgálatakor összefüggést találtak a keresztes virágú zöldségek fogyasztása és a szív-érrendszeri kockázat csökkenése között.

A Journal of the American Heart Association szaklapban megjelent tanulmány szerint a szakembereknek még további bizonyítékokra is szükségük van, de nagy a valószínűsége az adott zöldségek érvédő hatásának. A kutatók az idős nők nyaki artériának állapotát, az érelmeszesedést okozó plakkokat és a teljes zöldségfogyasztás kapcsolatát vizsgálták, majd tovább szűkítették a kört a keresztes virágúakra.

Az eredmények szerint azoknak a nőknek, akik több zöldséget – ezen belül is több káposztafélét – fogyasztottak, egészségesebbek voltak a nyaki artériáik. A kutatók feltételezései szerint ennek az lehet az oka, hogy a keresztes virágú zöldségek tápanyagokban és fitokemikáliákban gazdagok, mégis alacsony a kalóriatartalmuk.

Étrend és érelmeszesedés
Mivel az ausztrál kutatás egyelőre csak biztató kezdetnek minősül, érdemes az eddig már bizonyított étkezési ajánlásokra koncentrálni az egészségvédelem tekintetében. A bostoni Tufts Friedman School of Nutrition Science and Policy kutatói bizonyították, hogy ha a táplálkozás egyes faktorai nem megfelelőek, jelentősen megnő a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke és a 2-es típusú cukorbetegség valószínűsége. Ennek fényében a kardiometabolikus eredetű halálozások szempontjából a legjelentősebb táplálkozásbeli rizikófaktorok:

A többszörösen telítetlen zsírsavat tartalmazó élelmiszerek (olajos magvak, olívaolaj, tengeri halak), a zöldségek, a gyümölcsök és teljes kiőrlésű gabonák túl alacsony mértékű fogyasztása.

A feldolgozott élelmiszerek, zsíros húsok, valamint a só és a cukros üdítők túlzott bevitele.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy az egyik legoptimálisabb étrend a DASH-diéta, amelynek lényege a naponta négyszer gyümölcs és zöldség, két-három alkalommal sovány tejtermék, teljes kiőrlésű gabona (vagy abból készült gabonaipari termék) fogyasztása, a rendszeres halevés, illetve általában a fehér húsok előtérbe helyezése.

Hogyan vizsgálható az érelmeszesedés?
“Az arteriográfia egyszerű, fájdalmatlan vizsgálat, amellyel kiszűrhető azérelmeszesedésjelenléte” – mondta el dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta. Hozzátette, a gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a felkarra helyezett mandzsetta segítségével a pulzushullám-sebesség mérése révén meghatározható az érfalak rugalmassága, amely az egész érrendszer állapotát tükrözi. Minél merevebbé válik az ér, annál gyorsabbá válik benne a véráramlás, ami közvetve jelzi, hogy megkezdődött az érelmeszesedés folyamata.

A már ismert érbetegségekben is használható az arteriográfia: kiváló lehetőség arra, hogy a gyógyszeres kezelés hatásait kövessük. Az arteriográfia és az ezt is tartalmazó szűrőcsomagok elsősorban azoknak ajánlottak, akik valamilyen érbetegségre hajlamosító rizikófaktorral rendelkeznek, mint például a magas vércukorszint, az emelkedett koleszterinszint, a magas vérnyomás, a családban előforduló szív- és érrendszeri betegségek, a mozgásszegény életmód, az elhízás, a dohányzás, a feldolgozatlan stressz és a kiegyensúlyozatlan táplálkozás.

Ukrajna megkezdte feltölteni gáztározóit

Wed, 11/04/2018 - 18:00

Ukrajna a hét elején megkezdte feltölteni gáztározóit, miután befejeződött a téli fűtési szezon az országban – közölte szerdán az Ukrtranszhaz ukrán állami gázszállító vállalat.

A cég közleménye szerint április 9-i adatok alapján mintegy 7,4 milliárd köbméter földgáz volt az ukrajnai tározókban. Aznap körülbelül négymillió köbméter gázt szivattyúztak be és egymillió köbmétert vettek ki.

A távfűtést a kijevi városvezetés múlt szerdai döntése után kezdte el lekapcsolni a fővárosban a Kijevenergo állami vállalat, mostanra a háztartások és az intézmények zömében már nincs fűtés.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a 2018-as évet az elmúlt öt év eddigi legnagyobb mennyiségű felhalmozott gázkészletével kezdte Ukrajna. A tározókban az év elején 14,7 milliárd köbméter földgáz volt. A fűtési szezon tavaly október végi kezdetéig pedig 16,8 milliárd köbméter gázkészletet halmozott fel az ország.

Hrojszman tömeges ellenőrzéseket ígér az utakon

Wed, 11/04/2018 - 17:30

2018-ban új típusú közúti ellenőrzéseket vezetnek be a hatóságok az ország teljes területén.

Volodimir Hrojszman miniszterelnök utasítást adott több mérőpont kialakítására országszerte, melyeken a teherautók megengedett leterheltségét ellenőrzik.

„Az ellenőrzést biztosítani kell. Milliárdokat fektetünk az útépítésre, a sofőrök pedig túlterhelt gépjárműveikkel rombolják az utakat. Becslések szerint az utakon több mint 50%-os a súlyszabványsértés. Ezt meg kell állítani!” – jelentette ki Hrojszman.
A tisztviselő szerint az utak minőségének javításáért három lépésből álló stratégia szükséges:

  • stabil finanszírozás,
  • az utak javításának és építésének minőségellenőrzése,
  • az út üzemeltetésének ellenőrzése.

Ukrajnában a járművek súlyszabványait 2016-ban vezették be. A normák lehetővé teszik a közutakon való ellenőrzések kibővítését, a túlterhelt járművek feltartását, és vezetőik megbírságolását. A teherautóknál megengedett súlyszabvány nem haladhatja meg a 44, egyéb teherszállító gépkocsiknál a 38 tonnát. Speciális útvonalakon a megengedett tömeget 2-2 tonnával emelték. Méréskor 2%-os eltérés a megengedett. Az ellenőrzéseket állandó mérőállomásokon végzik, melyek előtt az úttestbe épített érzékelők még mozgás közben meghatározzák a túlterheltséget. Ezzel párhuzamosan térfigyelő kamerák rögzítik a jármű rendszámát, sebességét, illetve a dátumot és a pontos időt. Az állandó mérőkomplexumokon kívül Ukrajna 78 mobil komplexummal rendelkezik. Az ellenőrzéseket az Ukrán Állami Közlekedési Szolgálat végzi. A súlynormák megsértése 1.700 hrivnyás bírságot von maga után, mely ellen a bíróságon lehet fellebbezni.

Kárpátalja.ma

Kárpátaljai zenészekkel lép színpadra Volodimir Klicskó

Wed, 11/04/2018 - 16:59

Volodimir Klicskó a kárpátaljai Rock-H zenekarral lép színpadra április 15-én, mint dobos.

A világbajnok ökölvívó két kedvenc számában ül majd a dob mögé, s zenél együtt a munkácsi rockbandával a kijevi Docker pubban. Erről a Klicskó testvérek hivatalos facebook-oldalán számolt be rajongóinak.
Mint kiderült, Volodimir rajong a dobokért, s ő maga is szívesen megszólaltatja azokat. Sőt, még a házában is berendezett egy kimondottan erre a célra szolgáló hangszigetelt szobát.

Kárpátalja.ma

Saját bőréből és csontjából növesztettek új állat egy nőnek brit orvosok

Wed, 11/04/2018 - 16:10

Saját bőréből és csontjából növesztettek új alsó ajkat és állat brit orvosok egy nőnek – számolt be róla a BBC hírportálja.

Van Blundennek több mint két éve kellett eltávolítani az állát és az alsó ajkát. Az 55 éves nő azóta nem tud enni, inni és beszélni, munkáját is be kellett fejeznie.

Nottinghami és wolverhamptomi sebészeknek új eljárással sikerült rekonstruálniuk az arc alsó részét: a páciens saját bőrét és csontját “húzták rá” egy keretre.

A disztrakciós oszteogenezisnek nevezett eljárás már sok éve ismert, ám soha nem alkalmazták ilyen módon – magyarázta a BBC-nek Dilip Srinivasan, a Nottinghami Egyetemi Kórház áll- és arcsebésze.

Az eljárás során a különálló csontelemek között fokozatosan alkalmazott húzóerő hatására új csont képződik.

A “keret”, melyet a notthingami Queen’s Medical Centre orvosai készítettek, állványzatként szolgált a csontoknak és a bőrnek. Az operáció óta a beteg álla 9 centiméteresre nőtt.
A szakemberek azt remélik, májusban egy végső műtéttel eltávolíthatják a keretet.

A wolverhamptomi beteg 2015 januárjában talált egy kinövést a nyelve alatt. Miután megállapították, hogy rákos daganata van, manduláit, alsó ajkát, nyelve egy részét és az állát is el kellett távolítani.

Azóta bőrátültetéssel kétszer is megkísérelték helyreállítani az arcát, sikertelenül. Műállkapocs használatára nem volt képes, ezért most azt reméli, az eljárással javul az életminősége.

Srinivasan elmondta, hogy néhány korábbi operációnál sikerrel alkalmazták az eljárást, de olyan esetben, ahol a páciensnek csontja, bőre és izmai is hiányoznak, még soha.

Bajnokok Ligája – A szerdai program

Wed, 11/04/2018 - 15:38

Szerdán újabb két továbbjutóval teljessé válik a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének mezőnye.

A címvédő Real Madrid magabiztos előnnyel várja a tavaly döntős Juventus elleni hazai visszavágót, míg a Bayern München ugyancsak előnyből kezdheti a Sevilla elleni párharc második összecsapását.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:

Real Madrid (spanyol)-Juventus (olasz) 20.45 (az első mérkőzésen: 3-0)
Bayern München (német)-Sevilla (spanyol) 20.45 (2-1)

Harminc év után találtak meg egy rég halottnak hitt ukrán hadifoglyot

Wed, 11/04/2018 - 15:32

Egy ukrán tudományos kutatócsoport véletlenül rátalált egy harminc évvel ezelőtt eltűnt és már halottnak hitt ukrán veteránra Afganisztánban, aki még szovjet katonaként esett hadifogságba az ázsiai országban – számolt be a hihetetlen történetről a TSZN ukrán hírtelevízió.

A férfival az expedíciós csoport Kandahár tartományban “futott össze”. A riport szerint eredeti nevére nem emlékszik, nem beszél sem ukránul, sem oroszul, ezért tolmács segítségével beszélgettek vele. Arra az egyre viszont határozottan emlékezett a férfi, hogy a nyugat-ukrajnai Voliny megyében születetett.

Andrij Kadun geofizikus, az ukrán kutatócsoport vezetője a riportban hozzátette, hogy a vélhetően szovjet veterán idő közben iszlám hitre tért Afganisztánban, és Amredin néven mutatkozott be nekik.

Visszatérve Ukrajnába a csoport kutatni kezdett, és kiderítették, hogy valóban harminc éve eltűntnek nyilvánítottak egy fiatal férfit, aki Voliny megye Nova Hlusa nevű aprócska falvában született, és szovjet katonaként az afganisztáni háborúban hadifogságba esett. Sorsáról azóta sem tudtak semmit, holtteste nem került elő.

Édesanyja húsz évig várta vissza fiát Afganisztánból. Tíz évvel ezelőtt viszont beletörődött abba, hogy minden bizonnyal már nem él, ezért síremléket állíttatott neki a falu temetőjében. A kutatók megmutatták a férfiról Afganisztánban készített felvételt az idős édesanyának. A reményvesztett asszony viszont azt mondta, harminc év elteltével már nem teljesen biztos abban, hogy a férfi valóban az ő halottnak hitt fia. A férfi faluban élő rokonai, régi iskolatársai közül azonban többen állították, hogy az illető egyértelműen a halottnak hitt veterán, akit Ihor Bilokurovnak hívnak. A riportban bemutatták a férfi fiatalkori, szovjet egyenruhás fotóját a most róla készült turbános, szakállas képpel együtt, és tényleg feltűnő a hasonlóság.

A faluból származók közül egyébként csak hárman vettek részt szovjet katonaként az afganisztáni háborúban, közülük egy halálát korábban hivatalosan megerősítették, ketten viszont most is eltűntként szerepelnek a hivatalos nyilvántartásban.

A riport szerint a férfi haza szeretne térni. Ez várhatóan az afganisztáni ukrán nagykövetség segítségével egy hónapon belül meg is történhet. A külképviseleten ugyanis azt ígérték, ennyi idő alatt elkészítetik neki az ehhez szükséges iratokat és vízumot.

Csütörtöki sportajánló

Wed, 11/04/2018 - 15:00

A csütörtöki élő sportközvetítések a televíziókban:

április 12., csütörtök:

M4 Sport
17.40: Röplabda, férfi NB I, elődöntő, Kaposvár-Kecskemét

Sport 1
20.00: Darts, Premier League, Sheffield

Eurosport 1
20.15: Lovassport, világkupa, Párizs

Digisport 1
11.00: Tenisz, WTA-torna, Lugano
18.55: Kézilabda, német bajnokság, Lemgo-Flensburg
20.45: Labdarúgás, Európa Liga, negyeddöntő, visszavágó, Marseille-Leipzig

Digisport 2
17.00 és 23.05: Tenisz, WTA-torna, Bogota
21.00: Labdarúgás, Európa Liga, negyeddöntő, visszavágó, Sporting-Atlético Madrid

Digisport 3
17.30: Tenisz, WTA-torna, Lugano
21.00: Labdarúgás, Európa Liga, negyeddöntő, visszavágó, Salzburg-Lazio

RTL II
20.50: Labdarúgás, Európa Liga, negyeddöntő, visszavágó, CSZKA Moszkva-Arsenal

257 halottja van az algériai légi-katasztrófának

Wed, 11/04/2018 - 14:15

Több mint kétszáz ember meghalt, mikor lezuhant egy katonákat szállító repülőgép az algériai fővárostól 20 kilométerre fekvő Bufarik katonai támaszpontnál – erősítették meg helyi tisztviselők az al-Hadasz helyi tévéadó jelentéseit.

Szerda reggel röviddel a felszállás után lezuhant egy főként katonákat szállító repülőgép az algériai főváros mellett. Helyi források szerint a halálos áldozatok száma 257-re emelkedett.

Az algériai polgári védelem hivatalos közlése még 181 halálos áldozatról számolt be, az al-Hadasz tévécsatornának viszont azt mondta egy névtelenül nyilatkozó katonai forrás, hogy senki sem élte túl a katasztrófát. Az AP hírügynökség úgy értesült a helyszínen munkálkodó sürgősségiektől, hogy több sebesültet is kórházba szállítottak.

Az al-Hadasz helyi tévéadó élőben sugározza a gép roncsai körülötti munkálatokat, korábban a gép lángokban álló roncsait vetítették. Tizennégy mentőautó érkezett a helyszínre, sajtóinformációk szerint túlélőket szállítanak a közeli kórházba. A gép szemtanúi beszámolók szerint körülbelül 300 méteres magasságban volt, mikor kigyulladt.

Az algériai hadsereg vezetője elrendelte a baleset kivizsgálását, a védelmi minisztérium nyilatkozata szerint már a katasztrófa helyszíne felé tart. A nyugat-szaharai függetlenségért és a szaharai népért küzdő Polisario Front 26 katonája is a halottak között van – írja a BBC.

Az algériai állami rádió is több mint száz halálos áldozatról beszél. Katonai források szerint a szerencsétlenül járt szovjet vagy orosz gyártmányú Il-76-os repülőgép fedélzetén katonák voltak. Egyelőre az sem világos, hogy mi okozta a tragédiát. A védelmi minisztérium állítása szerint a gép egy „mezőgazdasági területre” zuhant le.

Négy évvel ezelőtt katonákat és családjaikat szállító repülő zuhant le Algériában. A tragédia 77 ember életébe került.

Elvetette a román képviselőház a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezetet

Wed, 11/04/2018 - 13:45

Elvetette a bukaresti képviselőház szerdán a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő egyéni törvénykezdeményezésként iktatott a képviselőházban.

A tervezetről, amely minden szakbizottságtól negatív véleményezést kapott, több mint félórás, szenvedélyes vita alakult ki a képviselőházban. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciójának három képviselője az autonómiaigény jogossága, a felszólaló kilenc román képviselő, illetve a nem magyar kisebbségi frakció szószólója annak megalapozatlansága és elutasítása mellett érvelt.

Kulcsár-Terza József előterjesztőként rámutatott: a tervezet Románia határainak módosítása nélkül, az ország részeként irányoz elő területi autonómiát, amelyre a románság ígéretet is tett száz évvel ezelőtt, az Erdély és a Román Királyság egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban.

Korodi Attila, az RMDSZ frakcióvezetője rámutatott: a Gyulafehérvári Nyilatkozat centenáriuma kiváló alkalom arra, hogy az erdélyi magyarok jogos igényeiről – így az autonómiáról is – nyílt, őszinte párbeszédet folytathassanak a román többséggel.

“Mi nem Románia határait akarjuk bontogatni, hanem csupán a szülőföldünkön való megmaradásunknak szeretnénk megteremteni a hosszútávon is fenntartható feltételeit. Európa-szerte számos esetben bebizonyosodott már, hogy az önrendelkező nemzeti közösségek, régiók igazi motorjai a gazdasági és kulturális életnek. Nem lenne ez másként Székelyföld esetében sem” – érvelt az RMDSZ frakcióvezetője.

A jobboldali ellenzéki pártok szónokai az egységes román nemzetállam elleni nyílt támadásként értékelték a törvénytervezetet. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) képviselője szerint a székely közigazgatási területek, a székek visszahozása visszafordítaná a középkorba az országot.

A szintén ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője azt mondta: a magyarság jogos elvárásai mindig számíthatnak az USR támogatására, amint történt az a marosvásárhelyi római katolikus iskola újraalapításáról vagy az anyanyelvhasználati küszöb leszállításáról szóló törvénytervezeteknél, de a Székelyföldnek speciális jogokat előirányzó tervezetet nem tudják támogatni, szerintük az területinek álcázott etnikai autonómiáról szól.

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) frakcióvezetője, Vasile Suciu is igyekezett barátságosabb hangot megütni, a koalíció és az RMDSZ jó együttműködését hangsúlyozta, és arra intette képviselőtársait, hogy ne mélyítsék a románok és magyarok közti szakadékot szenvedélyes nyilatkozatokkal a centenárium évében. Mindazonáltal a Székelyföld területi autonómiáját a PSD vállalhatatlannak tartotta.

Mihai Tudose volt szociáldemokrata kormányfő, aki januárban akasztással is megfenyegette az autonómiát követelő magyarokat, most is nyersebben fogalmazott: szerinte szégyenletes gesztus volt az RMDSZ részéről akár csak “nyílt és barátságos” párbeszédet nyitni ilyen témákról.

A nem magyar kisebbségek frakciójának szószólója, Varujan Pambuccian úgy vélekedett, vannak adósságai a románságnak az 1918-as ígéretek valóra váltásában, ami a kisebbségek anyanyelvhasználati, oktatási és más kollektív jogait illeti, de olyasmit, amit a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó tervezet javasol, nem ígértek a Gyulafehérvári Nyilatkozatban. A frakcióvezető bejelentette, hogy a kisebbségi frakció is a tervezet ellen voksol.

A szavazásnál a képviselőház 218 szavazattal 20 ellenében erősítette meg a Székelyföld autonómiáját elutasító szakbizottsági jelentést: a székelyföldi autonómiatervezetet kizárólag az RMDSZ frakciója támogatta.

A tervezetről a kétkamarás bukaresti parlament szenátusa fogja meghozni a végső döntést.

Vona Gábor lemond a Jobbik elnöki tisztségéről

Mon, 09/04/2018 - 00:18

Vona Gábor lemond a Jobbik elnöki tisztségéről. A politikus vasárnap esti sajtótájékoztatóján közölte: a párt elnöksége hétfő délután tervezi meg a további feladatokat.

A pártelnök, miniszterelnök-jelölt elismerte a Fidesz-KDNP választási győzelmét, jelezve: a Jobbik célja a kormányváltás volt, de ez ma nem teljesült.

Vona Gábor köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a voksolások, értékelése szerint a demokrácia ünnepe, hogy nagy számban vettek részt az emberek.

Szintén lemond az Együtt elnöksége – jelentette be Juhász Péter, a párt elnöke vasárnap éjjel, valamint bejelentette lemondását Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is.

Orbán: sorsdöntő győzelmet arattunk

Mon, 09/04/2018 - 00:02

Magyarország nagy győzelmet aratott, “sorsdöntő győzelmet arattunk” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap éjjel a kormánypártok budapesti eredményváró központja, a Bálna előtt a Fidesz-KDNP győzelmét hozó parlamenti választás után.

“Győztünk!” – ezzel kezdte beszédét a kormányfő, a Fidesz elnöke, aki úgy fogalmazott: a magas részvétel minden kétséget zárójelbe tett.

“Egy nagy csata van mögöttünk, sorsdöntő győzelmet arattunk, lehetőséget kaptunk, lehetőséget teremtettünk magunknak, hogy megvédjük, megvédhessük Magyarországot” – mondta Orbán Viktor.

2018. április 9., hétfő

Mon, 09/04/2018 - 00:00
Névnap Erhard – germán eredetű; jelentése: becsület + erős.

Csombor – magyar eredetű; jelentése: a szó maga. Idézet

„Az összevisszaságban találd meg az egyszerűséget, s hangzavarban a harmóniát – a nehézségek között mindig ott van a lehetőség.”

Albert Einstein

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

–          Bakócz Tamás bíboros ünnepélyesen kihirdeti a bullát (1514).

–          Vasarely Viktor magyar származású világhírű francia festő (1908), képeit geometrikus formaelemekből építi, melyek kompozíciója a nézőpont változásával együtt változik. Stílusával egy új ornamentika kialakítására törekszik, mely a modern építészet vasbeton, acél, üveg stb. elemeihez illik.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

NE ENGEDD BELOPÓDZNI A PANASZKODÁST! (1)

„Ezek zúgolódók, sorsuk ellen lázadók…” (Júdás 16)

Jon Gordon mondja: „A feleségem barátnője, Rachel állandóan panaszkodott a munkája miatt… a vállalat, a gazdasági helyzet, az eladások alacsony száma miatt… Végül megállítottam, és így szóltam: »Egyszerű a dolog. Választhatsz: vagy elfogadod a vállalat új irányelveit, pozitív hozzáállással indulsz munkába, és minden nap a tőled telhető legjobbat nyújtod, vagy keresel másik állást. De bármelyiket is választod, hagyd abba a panaszkodást, mert az semmit sem segít. Válts munkahelyet, vagy változtass a hozzáállásodon…« A beszélgetésnek vége szakadt, és úgy tűnt, a barátságunknak is. Rachel hónapokig nem állt szóba velem. Aztán találkoztam vele egy partin, ahol beszámolt arról, hogy megfogadta a tanácsomat. Megmaradt a munkahelyén, de felhagyott a panaszkodással, és egyre növekedett az eladása. Három hónappal azután, hogy változtatott a magatartásán, az eladása 30%-kal emelkedett, egy évvel később már elérte a 70%-ot… A napokban, három évvel az első beszélgetésünk után, ismét összefutottam Rachellel, és megkérdeztem tőle, hogy van. Azt mondta, hogy az utóbbi két évben tovább növekedtek az eladásai. Kétszer is előléptették, álomkarrierje van. Mindig is erre az állásra vágyott, és most még lelkesebben és szenvedélyesebben végzi a munkáját, mint valaha. A panaszkodás akadályoz téged vagy a csapatodat? … Hasonló helyzetben voltam tíz évvel ezelőtt. De megtanultam, hogy ha abbahagyjuk a nyafogást, és cselekvésbe fogunk, akkor győzni kezdünk.” A Biblia a panaszkodókat és zúgolódókat egy szinten említi azokkal a bűnösökkel, akik Isten ellen szóltak: „»… istentelen bűnösökként ellene szóltak.« Ezek zúgolódók, sorsuk ellen lázadók, akik vágyaik útján járnak, fölényesen jártatják a szájukat, és haszonlesésből embereket dicsőítenek.” (Júdás 15–16). Te ne légy ilyen zúgolódó, panaszkodó, hanem legyél hittel teljes: adj hálát Istennek áldásaiért, és bízz benne a jövődet illetően!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Pages