You are here

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

Subscribe to Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) feed Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Updated: 3 days 15 hours ago

A magnéziumhiány tünetei

Sun, 15/04/2018 - 09:15

Jóval gyakoribb, mint hinnénk, sokakat érint, nehéz észrevenni és akár súlyos szövődményei is lehetnek: ez a magnéziumhiány.

A magnézium olyan fontos ásványi anyag, annyi biokémiai rendszer megfelelő működéséhez szükséges, hogy a hiányát szinte “mindenhol” érzékelhetjük. Emiatt természetesen a magnéziumhiány diagnosztizálása is meglehetősen nehéz, könnyen össze lehet ezt téveszteni más, krónikus betegségekkel.

Meglepően sokan szenvednek magnéziumhiánytól: egyes kutatások szerint minden második ember szervezetében túl kevés a magnézium, miközben többféle betegséggel, panasszal is kezelik őket. A szakemberek éppen ezért két nagyon csoportba osztják a magnéziumhiány tüneteit: egyikbe a klasszikus és viszonylag korán jelentkező tünetek tartoznak, a másikba pedig azok a betegségek, melyek összefüggésbe hozhatóak a magnéziumhiánnyal.

Az elsődleges tünetek közé tartoznak az akaratlan izomösszerándulások (tic-ek), az izomgörcsök – elsősorban a lábszárgörcs -, a stressz és az idegesség, illetve a szívritmuszavarok és a szapora szívverés. Hangulatváltozások, letargia, izomgörcsök, hányás és hányinger, remegés, étvágytalanság, zavartság, szívritmuszavarok egyaránt szerepelhetnek a hiánytünetek között. A magnézium tartósa csökkent bevitele mellett fokozott fáradékonyság, idegrendszeri problémák és anyagcsere-zavarok léphetnek fel, romlik a vérkeringés. Ha túl kevés a magnézium a szervezetben, akkor gyakrabban jelentkezhetnek migrénes rohamok és álmatlanság is. Romlik a fizikai és a szellemi teljesítmény, gyengül a memória, általános gyengeség is jelentkezhet.

Hosszú távon megnő a cukorbetegség és az inzulinrezisztencia, a magas vérnyomás, a szívinfarktus és az agyi katasztrófák kockázata. Mivel a magnézium a csontjainknak is komoly alkotóeleme, a magnéziumhiány következménye a csontritkulás is lehet. A magnézium ráadásul komoly kapcsolatban áll a szervezet egyéb elektrolitjainak egyensúlyával, így ha az egyikből hiányt szenvedünk, akkor előbb-utóbb a többiből sem jut elég a sejtjeinknek.

Minek következtében alakul ki magnéziumhiány?

Elsősorban az étrendünkben kell keresni ennek az okát: az egyoldalú, ásványi anyagokban és vitaminokban szegényes táplálkozás egyenes következménye lehet a magnéziumhiány. Bizonyos vizelethajtók, egyes antibiotikumok és gombaellenes gyógyszerek szedése is csökkentheti a magnéziumszintet. Testépítőknél egyrészt az intenzív izommunka, a jelentős energiafelhasználás, másrészt a fokozott fehérjebevitel is növeli a magnézium-szükségletet.

A magnéziumhiány kialakulásának oka lehet még, ha a megnövekedett igényt a táplálkozásunk – és így a magnéziumbevitel – nem elégíti ki. Megnövekedett igény jelentkezhet fizikai és szellemi “erőpróbáknál”: vizsgaidőszak, sportolás, vagy akár terhesség alatt.

Ugyanakkor egyéb okok is állhatnak a tartós magnéziumhiány hátterében: előfordulhat, hogy a bélrendszerből nem szívódik fel megfelelően a magnézium vagy a vesék túl sok magnéziumot választanak ki. Az alkoholistáknál is megfigyelhető a magnéziumhiány, elsősorban az alultápláltság, illetve az alkohollal összefüggő fokozott magnéziumkiválasztás miatt.

A magnézium megfelelő arányú bevitelével nemcsak a hiánytüneteket lehet elkerülni, hanem több krónikus betegség – így a magas vérnyomás, a csontritkulás és az időskori cukorbetegség – megelőzésében is szerepet játszik ez a fontos ásványi anyag.

Láthatjuk, hogy mennyire fontos a magnézium pótlása hiány esetén. Fontos azonban tudni, hogy nem mindegy, milyen magnéziumkészítményt választunk: ugyanis különböző felszívódású magnéziumsók léteznek.

„Muzsikál az erdő” – gyermekrajz pályázat 2018

Sun, 15/04/2018 - 08:20

A Muzsikál az Erdő Alapítvány gyermekrajz pályázatot hirdet a „Muzsikál az erdő” 2018. évi rendezvénysorozatának keretein belül. Várjuk minden alkotó kedvű gyermek pályázatát, akiknek az alkotásai összhangban vannak a rendezvénysorozat szellemiségével.

Kedves Gyerekek! Engedjétek szabadon a fantáziátokat! Rajzoljatok, fessetek, mutassátok meg, hogy Ti hogyan látjátok az erdőt, ezt a varázslatos helyet. A „Muzsikál az erdő” rendezvényekkel szeretnénk, ha minél többen felfigyelnétek arra, hogy mekkora érték az erdő, a tiszta környezet. Minden napon gondolunk Rátok, kedves gyerekek, és várunk kézműves foglalkozásokkal, bábszínházzal, gyerekeknek szóló koncertekkel, odakint az erdőben. Sőt még gyermeknapi programokkal is készülünk! Gyertek el a szüleitekkel, a nagyszüleitekkel a „Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Bízunk benne, hogy jól fogjátok magatokat érezni!

A „Muzsikál az erdő” alapgondolata a természeti környezettel való harmonikus együttélés megvalósíthatóságának, s ezen harmónia fenntarthatóságának hitéből táplálkozik.
„Hosszú távon fenntartható, boldog emberi lét csak a természettel harmóniában képzelhető el. Hitünk szerint ez csak úgy valósulhat meg, ha életünk négy legfontosabb dimenzióját – társadalom, gazdaság, környezet, zene – művészetek – összehangoljuk, harmonizáljuk.”

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat fő célja a környezettudatos életmód népszerűsítése, a fenntarthatóságra nevelés az erdő, a művészetek és a zene erejével. A komolyzene, a népzene, a képzőművészetek, a kultúra támogatása, az egészséges életmód népszerűsítése, a helyi természeti, kulturális értékek, az erdő védelme, a helyi közösségépítés, a helyi közösségek összefogása. A kilencnapos rendezvénysorozat minden nap más-más település köré szerveződik, ahol a céloknak megfelelő programok kapcsolódnak egymáshoz. Szeretnénk, ha az ide látogatók új impulzusokat meríthetnének természeti környezetünk és kultúránk megismeréséhez.

A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas rendezvény erdei helyszíneken klasszikus és népzenei koncertekkel, erdei sétákkal, képzőművészeti kiállításokkal, gyermekprogramokkal, sporteseményekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, falusi vendéglátással várja a feltöltődésre vágyó közönséget.

„Muzsikál az erdő” jövőképe – a természettel békében, összhangban élő ember.

“Az erdő nemcsak egy fontos megújuló nyersanyag és energiaforrás, hanem egy csodálatos életközösség, mely testi-lelki feltöltődésünk igaz forrása.”

A rajzok technikája szabadon választott.

A4-es méretű pályaműveket várunk.

A pályázat érvényességének feltétele: minden pályázó a rajz hátoldalára írja rá a nevét, életkorát, elérhetőségét (postacímét és a szülei email címét) és a mű címét.

A pályaműveket postai úton várjuk.

Pályaműveket nem küldünk vissza.

Pályázhatnak: 1. óvodások
2. alsó tagozatos iskolások

A pályázatok beadási határideje: 2018. március 20 – május 10. között.

Beadási cím: 3200 Gyöngyös, Gólya utca 28.
Zsűri: Az alkotásokat szakmai zsűri bírálja el.

Díjazás:
A zsűri által kiválasztott alkotásokat kiállítjuk a „Muzsikál az erdő” helyszínein.

Könyvek, „Muzsikál az erdő”-s ajándéktárgyak, rajzeszközök.

A legjobb alkotásokat beküldő alsó tagozatos osztály részt vehet a Kiskunsági Nemzeti Park területén egy erdei iskolai élményprogramon.

Fődíj: a legjobb alkotás készítője a családjával tölthet egy hétvégét egy mátrai vendégházban.

Az eredményhirdetés a „Muzsikál az erdő” a Hírös városban rendezvényünkön, május 27-én, Lakitelek – Tőserdőn.

A kiállításra szánt alkotások listáját május 22-én közzé tesszük honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu

Érdeklődni:
Matúz Viktória muzsikal.matuzviktoria@gmail.com, vagy +36-30-366-09-66

Muzsikál az Erdő Alapítvány

2018. április 15., vasárnap

Sun, 15/04/2018 - 00:00
Névnap Anasztázia – görög eredetű; jelentése: a feltámadott.

Tas – török-magyar eredetű; jelentése: kő; jóllakott, megtelt. Idézet

„Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket.”

Albert Einstein

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Apafi Mihály (?, 1632. nov. 3. – Fogaras vára, 1690. április 15.). Erdélyi fejedelem. II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratában ő is részt vett. Rákóczi viski táborából indult a Beszkideken keresztül Lengyelországba. Tatár fogságba került. 1661-ben Erdély fejedelme lett. Feleségének, Bornemissza Annának Thököly Imre kárára megszerezte Huszt várát és birtokát, Teleki Mihályt pedig 1668-ban kinevezte Máramaros főispánjává.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– Bodrogi Gyula (1934) Kossuth-díjas színész, mint táncos komikus és kellemes hangú sanzonénekes is népszerű. Derűs humora, elmélyült jellemábrázoló művészete teszi alakításait emlékezetessé.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

TÉNYLEG ILYENNEK SZÜLETTÉL?

„Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem.” (Zsoltárok 51:7)

Akármi is a problémád, alkohol-, kábítószer- vagy szexfüggőség, harag, pletyka, meg nem bocsátás, lopás, hazugság vagy játékszenvedély, egy dolog biztos: mindannyian úgy születtünk, hogy hajlamosak vagyunk bizonyos viselkedésmódra. Ez nem genetikai kérdés, ez spirituális kérdés. Ez nem a tudomány szakterülete, ez a bűn. Bármelyikünk életében előjöhet az egyikkel vagy másikkal való küzdelem – nem azért, mert erre hajlamosító gént örököltünk, hanem azért, mert fogantatásunk pillanatában Ádám bukott természetét örököltük. Dávid azt mondta: „bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem” (Zsoltárok 51:7). Salamon pedig azt mondja, hogy nincs kivétel: „Bizony nincs olyan ember, aki csak jót cselekedne, és nem vétkezne” (Prédikátor 7:20). A válasz tehát ez: igen, mindannyian így születtünk. Ezek a viselkedésmódok nem azért olyan természetesek számunkra, mert „nem tehetünk róla, ilyenek vagyunk”, hanem azért, mert bűnös természetünk erősebb, mint az a vágyunk, hogy Isten tetszésére legyünk. Bármennyire próbálkozunk is, időnként elveszítjük a harcot. Pál, az egyik legnagyobb keresztyén maga is elismerte, hogy nem mindig sikerül a jót tennie: „az akarat megvolna bennem a jóra, de nem tudom véghezvinni azt” (Róma 7:18). Ha tehát így születtünk, mi ebben a jó hír? Pál így fogalmazta meg: „Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Róma 7:24-25 ÚF). Amikor születtél, Ádám romlott természetét kaptad, de az újjászületésben megkaptad Krisztus bűnt legyőző, életet megváltoztató, igaz természetét!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Összehangolt légicsapás Szíriában

Sat, 14/04/2018 - 18:21

A világ nagy része helyénvaló válasznak minősítette a szövetségesek akcióját, Putyin orosz elnök azonban elítélte azt és az ENSZ BT rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte.

Célzott légicsapásokat hajtott végre Szíriában magyar idő szerint szombat hajnalban az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia. Donald Trump közölte, az akció válasz az április 7-én a kelet-gútai Dúma városában elkövetett vegyifegyver-támadásra.

Az amerikai elnök beszédében kiemelte, a légicsapások célja az elrettentés vegyi fegyverek előállításától, terjesztésétől és alkalmazásától. Trump élesen bíráló szavakat fogalmazott meg Oroszország és Irán – az Aszad-rendszer két támogatója – felé is. „Irántól és Oroszországtól azt kérdezem: milyen nemzet az, amely ártatlan férfiakat, nőket, gyermekeket legyilkoló tömegmészárossal akar közösséget vállalni” – fogalmazott Trump. Hozzátette: Oroszországnak el kell döntenie, hogy ezen a sötét úton halad-e tovább, vagy csatlakozik a civilizált nemzetekhez.

A szövetségesek bejelentése szerint elsősorban katonai célpontokat támadtak. Az orosz védelmi minisztérium közleménye azonban úgy fogalmaz, hogy a támadások során a Szíriai Arab Köztársaság katonai és polgári objektumai ellen lőttek ki több mint 100 szárnyas rakétát és levegő-föld osztályú rakétát. A minisztérium szerint a szíriai légvédelem a céljuk felé haladó rakéták jelentős részét megsemmisítette.

A világ jelentős része jogosnak minősítette a légicsapásokat. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, helyeslését fejezte ki, mondván, e támadások révén Damaszkusz kevésbé lesz képes további vegyi támadásokat elkövetni az ország népe ellen. A török diplomácia „helyénvaló válasznak” nevezte az akciót. Közleményük szerint a „kegyetlen” dúmai vegyi támadás felelőseinek „meg kell fizetniük” tettükért. A támadást Izrael is jogosnak nevezte, de kifejezték támogatásukat az Európai Unió vezető politikusai, valamint több európai ország diplomáciája is.

Irán, Kína és Oroszország ugyanakkor a leghatározottabban elítélte az akciót. Peking a nemzetközi jog alapvető normáinak megszegésének nevezte azt, Teherán szerint pedig a három ország hiteles bizonyítékok híján cselekedett.

Vlagyimir Putyin ugyanakkor azt emelte ki, hogy a támadás az ellen a Szíria ellen irányult, ahol orosz katonák segítik a törvényes kormányt a terrorizmus elleni harcban. Az orosz vezető agresszióval és a szíriai humanitárius helyzet súlyosbításával vádolta meg a katonai csapást végrehajtó államokat és jelezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezi.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy szombati moszkvai tanácskozáson elfogadhatatlannak és jogellenesnek nevezte az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek a Szíriával szembeni katonai fellépését.

Törökország helyesnek tartja a nyugati országok éjjeli légicsapásait Szíriában, amelyeket a Bassár el-Aszad szíriai elnök kormányerőinek állítólagos dúmai vegyifegyver-támadására válaszul hajtottak végre – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) egy isztambuli rendezvényén.

Amit az elektronikus személyazonosító igazolványról tudni érdemes

Sat, 14/04/2018 - 17:41

2017-től Magyarország ungvári és beregszászi külképviseletén is lehetőség van az elektronikus személyazonosító igazolvány igénylésére. Buhajla József ungvári főkonzul megosztotta az ezzel kapcsolatos tudnivalókat az olvasókkal:

-Jelenleg Magyarországon a személyazonosító igazolványnak két fajtája van érvényben:

• az állandó személyazonosító igazolvány;
• az ideiglenes személyazonosító igazolvány.

Az állandó személyazonosító igazolvány 2016. január 1-étől elektronikus adathordozó egységet, tároló elemet (chip) tartalmaz. A tároló elem elektronikus formában tartalmazza valamennyi személyes adatot és okmányadatot, amely az állandó személyazonosító igazolványon vizuálisan is megjelenik. A tároló elem ezen adatokon kívül az alábbi adatokat tartalmazza (amennyiben az igénylő rendelkezik ezen adatokkal):

• a polgár ujjnyomatát, kivéve, ha a személyazonosító igazolvány kiállításakor a 12. életévét még nem tölti be; az ujjnyomat rögzítését visszautasította, vagy ujjnyomat adására fizikailag képtelen;
• (az állampolgár kérelmére) az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adatot és az állampolgár aláíró tanúsítványát,
• a polgár társadalombiztosítási azonosító jelét,
• a polgár adóazonosító jelét,
• a személyazonosító igazolvány elektronikus egyedi azonosítóját és
• a polgár kérelmére legfeljebb két, vészhelyzet esetén értesítendő telefonszámot.

Ha az igénylő társadalombiztosítási azonosító jellel, valamint adóazonosító jellel rendelkezik, az az állandó személyazonosító igazolvány tároló elemén rögzítésre kerül. A társadalombiztosítási azonosító jel, valamint adóazonosító jel megléte nem feltétele a személyazonosító igazolvány igénylésének. Ha a polgár társadalombiztosítási azonosító jellel, valamint adóazonosító jellel rendelkezik, akkor személyazonosító igazolványával is képes lesz ezen azonosítók igazolására azon szervek előtt, amelyek ezen azonosító megismerésére jogosultak, és rendelkeznek a megfelelő kártyaolvasó eszközzel. Mindezekre tekintettelaz új személyazonosító igazolvány még nem fogja kiváltani a TAJ-kártyát és az adókártyát, csak lehetővé teszi a társadalombiztosítási azonosító jel, valamint adóazonosító jel igazolásának egy újabb lehetőségét.

Szeretném felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy a konzuli tisztviselőnél csak állandó személyazonosító igazolványt lehet benyújtani. Annak cseréjére, illetve pótlására az alábbi esetekben van lehetőség: adatváltozás, érvényességi idő lejárta, gyártmányhiba, továbbá elvesztés, eltulajdonítás, megrongálódás, valamint megsemmisülés. Az Eszig (elektronikus személyazonosító igazolvány) érvényességi idejének lejárta miatti csere legkorábban a lejárati időt megelőző 60 napon belül lehetséges. Elektronikus aláírás (E-sign) igénylésére a külképviseleteken nincs mód, az ilyen típusú ügyintézésre a magyarországi okmányirodákban van lehetőség.

Nagyon fontos, hogy az Eszig a magyar–ukrán határ átlépésére nem jogosít fel, nem helyettesíti az útlevelet!

Az elektronikus személyazonosító igazolvány iránti kérelmet a konzulátusokon személyesen, előre egyeztetett időpontban lehet benyújtani.

Az Eszig kiállítása kb. 3-4 hetet vesz igénybe, az ügyintézési időt nem lehet lerövidíteni.

A kérelem benyújtásához szükséges dokumentumok:
• honosítási okirat
• lakcímkártya (lakcímet igazoló hatósági bizonyítvány)
• érvényes ukrán személyi igazolvány (paszport) lakcímmel vagy ukrán útlevél
• a fénykép helyben, a konzulátuson készül, ujjlenyomatot vesznek, és rögzítik az aláírást (vezetéknév és keresztnév magyarul).

Az elektronikus személyazonosító igazolvány kiállítása illetékmentes, tehát az igénylőnek nem kell fizetnie érte.

 

Bocskor Zita
Kárpátalja.ma

Végleg elkobozhatják a kezdő vezetői engedélyeket

Sat, 14/04/2018 - 16:40

Az Ukrán Miniszteri Kabinet kiadott rendelete alapján a rendőrség nem adja vissza az első vezetői engedélyt, ha a járművezető bűncselekményt követett el, és megfosztották a vezetési jogától – tájékoztat a pmg.ua hírportál április 12-én.

A 250. számú április 4-én kiadott rendeletet a kormányportálon publikálta a kabinet.

Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy 2017 novemberében döntött az állam arról, hogy az első vezetői engedély két évre kapható. Amennyiben a kibocsátás időpontjától számított két éven belül az érintett személyt nem érték tetten legfeljebb három közlekedésrendészeti szabálysértésen, a járművezető állandó vezetői engedélyt kap.

Kárpátalja.ma

Változatlanul feszült a biztonsági helyzet Németországban

Sat, 14/04/2018 - 16:05

Terroristagyanús személyeket fogtak el pénteken Németországban, három szíriai származású férfit vettek őrizetbe. Úgy tudni, hogy nem készültek konkrét támadásra, de mindhárman terrorszervezetek tagjai. Pár napja pedig terrortámadást akadályoztak meg Berlinben, ahol késes merényletre készültek.

Horst Seehofer német belügyminiszter korábban azt nyilatkozta: továbbra is feszült a biztonsági helyzet Németországban, bármikor történhet terrortámadás, de a veszély nem konkrét, hanem elméleti.

Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán elmondta: az új német belügyminiszteré egy tipikus politikusi kijelentés, amit az elkövetkezendő 15-20 évben szinte bármelyik nap el lehet majd mondani.

A korábban Berlinben őrizetbe vett hat férfit azzal gyanúsították, hogy késes támadást szerveznek a német fővárosban. Később bizonyíték hiányában elengedte a berlini rendőrség a terrorgyanús „hatokat”, akik állítólag Anis Amri, a 2016-ban Berlinben karácsonykor elkövetett kamionos támadás elkövetőjének ismerősei voltak, és bosszút forraltak.

Gyarmati István közölte: jogi kérdés, hogy milyen tényállást minősít bűncselekménynek az adott állam büntető törvénykönyve. „Ha valakinél robbanóanyagot találnak, arról nehezen elképzelhető, hogy valamilyen békés célra szeretné használni” – vélekedett a szakértő.

A jogszabályok kezdenek közelíteni a valósághoz

„Az emberiség elleni bűncselekmény mindenhol üldözendő, és nem évül el. Ha arra utaló jeleket találnak, hogy terrorcselekményre készülnek, de nincs konkrét bizonyíték, akkor nehéz a döntés. Erre kell a megfelelő jogszabályi intézkedéseket meghozni, elkerülve azt, hogy a puszta gyanú miatt tartóztassanak le valakit” – hangsúlyozta Gyarmati István.

Haladunk afelé, hogy a terrorizmussal kapcsolatos jogszabályok megfeleljenek a valóságnak – mondta.

Felhívta a figyelmet arra is: bár jó irány, hogy például Angliában is jelentősen nőtt azoknak a száma 2015 óta, akiket terrorizmussal összefüggő ügyek miatt ítéltek el, de ez csak átmeneti megoldás, a legfontosabb a megelőzés lenne.

Ha időben elfogják azokat, akiket ilyen „agymosásnak” akarnak alávetni, és kellő mennyiségű eszközt fordítanak erre, akkor valószínűleg meg lehet előzni ilyen bűncselekményeket – tette hozzá.

Marad a meleg, tavaszi idő

Sat, 14/04/2018 - 15:21

Az előttünk álló napokban is marad a meleg idő. Szombaton, április 14-én napos időre számíthatunk, napközben 20–23 fokot mérhetünk. Csapadékra nem kell számítani, frontmentes idő lesz.

Vasárnap is marad a szép idő. Hajnalban 8–10 fokig, napközben 25–27 fokig melegszik a hőmérséklet. Csapadék nem valószínű.

Jövő hét elején is marad a kellemes tavaszi idő, azonban hétfőn többfelé csapadék várható. A maximális hőmérséklet 20–25 fok között alakul.

Kedden is záporokra, helyenként zivatarokra kell számítani. A hőmérséklet napközben 20–22 fok között alakul – tudatta az idokep.hu.

 

Kárpátalja.ma

Öt hrivnyával is emelkedhetnek az üzemanyagárak Ukrajnában

Sat, 14/04/2018 - 14:31

Az Ukrnafta által bevezetett importüzemanyag-kvóta miatt akár öt hrivnyával is emelkedhetnek az üzemanyagárak a közeljövőben – tudatta a Novini Zakarpattya hírportál április 12-én.

A kremencsuki kőolaj-finomító évente mintegy 4,5 millió tonna üzemanyag feldolgozására képes.

Azonban az augusztus és november közötti „csúcsszezon” idején a gyár nem tudja biztosítani a fogyasztóknak a megfelelő mennyiséget, ezért külföldről kell importálni az üzemanyagot. A behozatal harmincszázalékos felárat jelent, amely a gyakorlatban öthrivnyás literenkénti drágulással jár.

A deficit elsődleges oka a kőolaj-finomító elavult, korszerűtlen technikai állapota. Modernizációjával kiküszöbölhető lenne a probléma.

Kárpátalja.ma

Brenzovics: a kárpátaljai magyarság nem zárkózik el a párbeszéd elől

Sat, 14/04/2018 - 13:26

A kárpátaljai magyarság képviselői nem zárkóztak el, továbbra is nyitottak, sőt az elmúlt hetekben folytattak is konzultációkat a kijevi kormánnyal az új oktatási törvény kisebbségeket érintő részeinek módosításáról – közölte az MTI érdeklődésére szombaton Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.

A politikus Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszternek egy Kijevben rendezett nemzetközi biztonságpolitikai fórumon pénteken tett kijelentésére reagált. A tárcavezető azt állította, a magyar közösség hivatalos levélben arról értesítette a minisztériumot, hogy az alkotmánybíróság döntéséig mindenféle konzultációt leállítanak a törvényről.

A miniszter emlékeztetett: 48 parlamenti képviselő – többségében a Viktor Janukovics posztjáról leváltott oroszbarát volt államfő hívei által létrehozott Ellenzéki Blokk frakciójának tagjai – támadták meg keresetben az alkotmánybíróságon a tavaly szeptemberben életbe lépett oktatási törvényt a nemzeti kisebbségeket érintő rendelkezései miatt. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy két év is eltelhet, amíg az alkotmánybíróság döntést hoz a kérdésben.

A miniszter a nyilvánosság előtt ezért Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövet közbenjárását kérte annak érdekében, hogy addig is folytatódjon a párbeszéd a kárpátaljai magyarság képviselői és Kijev között.

Hangsúlyozta, hogy az ukrán kormány kész a korábbi két év helyett öt évvel, azaz 2023-ig elhalasztani a törvénynek az oktatás nyelvét szabályozó 7. cikkelyének életbe léptetését, amiről a kabinet már döntést is hozott. Ukrajna kész végrehajtani az Európa Tanács (ET) független jogi szakértőkből álló Velencei Bizottságának a jogszabályra vonatkozó minden ajánlását – fűzte hozzá. Meggyőződését fejezte, ki, hogy lehet mindenki számára elfogadható megoldást találni a vitában.

Brenzovics László – cáfolva a párbeszéd leállítását Kijevvel – emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban is voltak konzultációk. Ezek közül kiemelte, hogy a múlt hónapban Pavlo Hobzej ukrán oktatási miniszter-helyettes találkozott Beregszászon a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetőivel, megyei és járási oktatási, közigazgatási és önkormányzati vezetőkkel, valamint magyar pedagógusokkal.

A politikus leszögezte: a magyar közösség teljes mértékben támogatja azt a kijevi kormánykezdeményezést, hogy halasszák el a jogszabály 7. cikkelyének életbe léptetését 2023-ig és azt is, hogy a törvény ne vonatkozzon a magániskolákra. A jogszabályt azonban az ukrán parlamentnek kell módosítania, a törvényhozás viszont erről még nem döntött, így előrelepés nincs az ügyben – mutatott rá.

Keskeny Ernő nagykövet az MTI-nek elmondta: a fórumon – mivel megszólította őt a miniszter – közölte, hogy a tárgyalások folytatódnak. “Kijevnek a magyar kisebbséggel kell megállapodnia, és ezt el fogja fogadni a magyar kormány is. Várjuk természetesen az alkotmánybíróság döntését is” – fejtette ki, leszögezve, hogy Budapest álláspontjában egyelőre nincs változás. Hangsúlyozta, hogy az oktatási törvény körüli vita nem pusztán kétoldalú ügy. “Egy általános európai kisebbségvédelmi kérdésről van szó, amit fontosnak tartunk” – emelte ki a nagykövet.

Fényes nappal támadtak egy nőre Beregszászban

Sat, 14/04/2018 - 12:44

Április 12-én a délelőtti órákban egy 47 éves beregszászi hölgy bejelentéssel fordult a rendőrökhöz. A nő elmondta, hogy a város egyik utcáján odaszaladt hozzá egy ismeretlen személy, kiszakította nyakából a nyakláncot, majd elvette pénzét.

A rendőrök néhány óra alatt letartóztatták a tettest, aki egy 60 éves helyi lakos. A férfi beismerte bűnösségét, a tárgyi bizonyítékokat visszaszolgáltatta. A tettes ellen a rendőrség büntetőeljárást indított.

Meghalt egy magyar síelő Ausztriában

Sat, 14/04/2018 - 11:12

Meghalt egy magyar síelő Ausztriában – jelentette szombaton az osztrák hírügynökség.

Az APA szerint a 38 éves síző előző este egy másik magyarral letért a pályáról, és nagy sebességgel egy fakunyhónak csapódott. A rendőrség szerint a sízők nem vették figyelembe a felső-ausztriai pálya meredekségét. Egy szemtanú értesítette a mentőcsapatokat, az egyik síelőn azonban már nem tudtak segíteni. Társát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Aranyéremmel tért haza a kárpátaljai diák Kenyából

Thu, 12/04/2018 - 14:15

Aranyéremmel tért haza Valentin Frecska, a huszti járási Szeklence (Szokirnicja) község középiskolájának 11-dik osztályos tanulója Kenyából, a Golden climate elnevezésű ökológiai diákversenyről – tudatta a mukachevo.net internetes hírportál április 11-én.

A kárpátaljai fiú fák elhullajtott levelein végzett tudományos kísérletet mutatott be, mely során azt bizonyította, hogy levelekből is készíthetünk papírt. A nairobi bemutató sikeres volt, kutatását első hellyel jutalmazta a bírálóbizottság.

Körülbelül egy évvel ezelőtt tanárával közösen gyűjteni kezdték különböző fák (fűzfa, nyírfa, tölgy, gyertyán) lehullott leveleit, majd szétválogatták azokat, s kémiai eljárásnak vetették alá a száraz leveleket. Ennek eredményeként cellulózt kaptak, végül pedig papírt.

Valentin nem első alkalommal nyert ilyen magas nemzetközi elismerést, hiszen nemrég a Tunéziában megrendezett mérnöki és technológiai I-Fest elnevezésű rendezvényen vett részt, ahonnan szintén aranyéremmel tért haza.

A nyár folyamán Valentin az Amerikai Egyesült Államokba utazik, hogy bemutassa találmányát, s ha minden a tervei szerint alakul, akár ösztöndíjat is kaphat az USA-ba.

Kárpátalja.ma

Májusra ígérik a Kijev–Csap autóút hegyvidéki szakaszának felújítását

Thu, 12/04/2018 - 14:07

Május elejére befejezik a Kijev–Csap autóút Kárpátokon átvezető szakaszának javítási munkálatait – biztosított Volodimir Omeljan infrastrukturális miniszter, akit a mukachevo.net idéz.

A tárcavezető szerint év végéig megkezdődik a teljes főútvonal nagyszabású rekonstrukciója, ami 2-3 évet vesz majd igénybe. Omeljan arról biztosított, hogy öt év stabil finanszírozás mellett Ukrajna jobb utakkal fog rendelkezni, mint Lengyelország az Európai Unióba történt belépése előtt.

Ezután el kell kezdeni pénzügyi eszközöket keresni az autópályák megépítéséhez, ám ez drága mulatság az állam és a befektetők számára egyaránt – idézi a Sziriusz Televízió a tárcavezetőt, aki 10 millió euróra becsülte egy kilométernyi autópálya megépítésének költségét.

Omeljan szerint idén több mint 4000 kilométernyi közút felújítását tervezik.

Az egész Kárpát-medencében működhet a magyarországi jégkármérséklő rendszer

Thu, 12/04/2018 - 14:01

A május 1-jén induló országos jégkármérséklő rendszer az egész Kárpát-medencében működhet majd – mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke csütörtökön Szekszárdon.

Győrffy Balázs a Kárpát-medencei magyar gazdák együttműködési fórumának szekszárdi ülését megelőző sajtótájékoztatón hozzátette: a rendszer a romániai Szatmár megyében is működni fog.
Közölte, ez előrelépés, nemcsak a romániai magyar gazdáknak, hanem a határ közelében élő magyarországi gazdálkodóknak is, a talajgenerátor-rendszer a terület széleit kevésbé védi, mint a központi részeket, és a légmozgástól függően előfordulhat, hogy a határon túl kell megkezdeni a védekezést azért, hogy a határon belül tudjanak megelőzni károkat.

“Bízunk abban, hogy az Ausztriával, illetve Ukrajnával kezdett tárgyalások sikeresek lesznek, és ki tudjuk terjeszteni a jégkármérséklő rendszer működését adott esetben az egész Kárpát-medencére” – mondta az elnök.

Győrffy Balázs ismertette: a magyarországi jégkár-mérséklő rendszer Európában elsőként a teljes országot lefedő hálózattal rendelkezik, 986 talajgenerátor, köztük 222 automata berendezés működik majd. Elmondása szerint a hálózat érdemben csökkenti a jégkárt, számítások szerint mintegy 50 milliárd forint termelési értéket óv meg a jégveréstől.

Közölte: az elmúlt néhány hónapban 152 pártoló tagsági igény érkezett a határon túli gazdálkodók köréből a NAK-hoz, Szerbiából 69 gazda, három egyesület és egy kft., Ukrajnából 71 gazda lett pártoló tag. A kamara 2017. májusban tette lehetővé a határon túli gazdáknak a pártoló tagságot.

Beszámolt arról is, hogy a kamara tisztségviselői és munkavállalói 133 ezer aláírást gyűjtöttek az európai kisebbségvédelmi kezdeményezéshez. Megjegyezte: a NAK alapszabályból fakadó feladata és erkölcsi kötelessége kiállni a határon túli magyar gazdák mellett.

Győrffy Balázs elmondta: a határon túli magyar gazdálkodók évről-évre nagyobb mennyiségű búzával járulnak hozzá a magyarok kenyere programhoz, 2017-ben a felajánlott 528 tonna búzából 150 tonna érkezett a határon túlról.

A program adományozó ünnepségét az idén Eszéken rendezik meg – jelezte.

Valamennyi külképviseleti urna megérkezett az NVI-hez

Thu, 12/04/2018 - 13:40

A törvényi határidő előtt egy nappal, már szerda késő este megérkezett az összes külképviseleti urna a Nemzeti Választási Irodához – közölte az NVI az MTI érdeklődésére csütörtök reggel.

Az utolsó négy külképviseletről – Londonból, Manchesterből, Edinburghból és Stuttgartból – szerda késő este érkeztek meg az összesen 13 857 voksot tartalmazó urnák. A 118 külképviseleten 51 854 választópolgár adta le szavazatát.

Az NVI várhatóan csütörtökön hozzákezd az irodához kedd délutánig 108 külképviseletről beérkezett 177 doboz felbontásához, és megkezdi a bennük található szavazatok választókerületenkénti szétválogatásához. Ezeket az urnákat a Nemzeti Választási Bizottság tagjai kedden már megtekintettek és sértetlen állapotban találták. Az NVB csütörtöki ülésén megtekinti a kedd óta érkezett urnák állapotát is, az NVI ezt követően bonthatja csak fel ezeket.

Az NVI csütörtök reggel elérhetővé tette internetes oldalán, a www.valasztas.hu oldalon a szavazóköri papíralapú jegyzőkönyvek szkennelt változatát is. Ezek az eredmények között, a szavazóköri eredmények almenüben érhetőek el, az oldal jobb felső részén elhelyezett ikonon keresztül. A pártok részére az egyéni eredményeket tartalmazó beszkennelt jegyzőkönyvek átadása már szerdán megtörtént, a beszkennelt listás jegyzőkönyveket pedig csütörtökön adja át a Nemzeti Választási Iroda.

Így bárki összehasonlíthatja az informatikai rendszerben rögzített, a honlapon megjelenített adatokat a kézzel kitöltött jegyzőkönyvekkel.

A választókerületi eredményeket a választókerületi választási bizottságok szombaton állapítják meg, miután összeszámolták a külképviseleteken leadott szavazatokat, az átjelentkezők szavazatait és a választókerület kijelölt szavazókörében még fel nem bontott urnát. Az eredményről szombaton jegyzőkönyvet állítanak ki, innentől nyílik meg az eredmény elleni jogorvoslati lehetőség, amelyet kedd 16 óráig lehet benyújtani.

Kezdődik a Virtuózok negyedik évada

Thu, 12/04/2018 - 13:15

Pénteken kezdődik a Virtuózok című klasszikus zenei tehetségkutató negyedik évada a közmédiában.

A Virtuózok valódi értékeket és igazi művészeket mutat be 21. századi körülmények között, ezáltal számos nézővel – fiatalokkal és idősekkel egyaránt – ismerteti meg a klasszikus zene szépségét – hangsúlyozta Vaszily Miklós, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a műsor csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.

Elmondta: a Virtuózok epizódjait a Duna Televízióban és az M5 kulturális csatornán láthatják az érdeklődők péntek esténként, az adásokat követően pedig az M5 Virtuózok személyesen című műsora a továbbjutott versenyzőkkel és felkészítő tanáraikkal készített beszélgetéseket mutatja be. A Bartók Rádióban szombat délelőttönként lesz hallható a Virtuózok utánkövető műsora, Continuo – Kísérjük a Virtuózokat! címmel – fűzte hozzá.

A közmédiának lehetősége van értékközpontú műsorokat bemutatni, és a Virtuózok – amelynek ötletgazdája Peller Mariann -, az egyik legjobb példa erre. A negyedik évadát kezdő műsor a közmédia gyermekévé, zászlóshajójává vált – hangsúlyozta, hozzátéve: a műsor létezése a tehetségek és az ország javát szolgálja.

A zsűri tagja idén is Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes; Batta András Erkel Ferenc-díjas és Széchenyi-díjas zenetörténész, egyetemi tanár; Kesselyák Gergely, Liszt Ferenc-díjas karmester, Érdemes Művész, a Magyar Állami Operaház tagja; Balázs János Liszt- és Junior Prima-díjas zongoraművész, Érdemes Művész és Várdai István Liszt-díjas csellóművész.
A negyedik évadban új díszlettel várják a közönséget, a műsorvezető Morvai Noémi és Bősze Ádám lesz.

Április 13-án az előző három évad emlékezetes pillanatait idézik fel a zsűritagok és néhány szereplő, április 20-án pedig a tinik válogatója kerül képernyőre. Utána a kicsik és a nagyok válogatói, majd a korcsoportos elődöntők, végül a döntő és a finálé következik.

Peller Mariann, a Virtuózok licensztulajdonosa a sajtótájékoztatón elmondta: évről évre egyre komolyabb tehetségeket fedeznek fel és a Kis Virtuózok Alapítvány révén segítik a felfedezettek pályáját, hangszervásárlását, a világ különböző pontjain való fellépéseket.

Kiemelte: a Virtuózok több mint tehetségkutató műsor, amely betölti misszióját, hogy a komolyzenét minél több emberhez eljuttassa. Hozzátette: visszajelzések mutatják, hogy a Virtuózok hozzájárult a zeneiskolai jelentkezések számának növekedéséhez is.

Visszavonult Miklós Edit

Thu, 12/04/2018 - 12:25

Bejelentette visszavonulását Miklós Edit olimpiai hetedik helyezett alpesi síelő, egyben kiderült, hogy indul a Magyar Sí Szövetség elnöki posztjáért.

Miklós Edit azt mondta, eredetileg úgy tervezte, hogy a jövő évi vb után akasztja szögre a bukósisakját.

A 30 éves sportoló kifejtette, nem az egészségi állapota miatt hagyta abba, mivel januári, második térdsérülése szinte „semmiség” volt az elsőhöz képest, amelyet 2017 januárjában szenvedett el. Kiemelte, térdszorító nélkül jár és három hónappal a balesetet követően már sílécre állhatna. ”Mindent megtettem, büszkén hagyom abba” – fogalmazott Miklós Edit, aki elárulta, számára a szocsi játékokon elért hetedik helye a legkedvesebb emlék, de szívesen gondol a világkupafutamokon elért két harmadik helyére is.

A csíkszeredai születésű síző elmondta, novemberben úgy választották meg elnöknek Bajai Andrást, hogy folytatja az előző vezetés által megkezdett munkát, de egyik napról a másikra ezt felrúgta, az általa kinevezett ügyvezető pedig rendre beleszólt szakmai kérdésekbe. A szövetségben uralkodó káoszra példaként említette, hogy az egyik szponzori szerződést felmondták, az edzők pedig nem kapják meg a pénzüket.

”A mostani fiatalok jobb eredményeket érnek el, mint én ugyanebben a korban. Összes energiámat abba fektetem, hogy ők jobbak legyenek. Lesznek még Miklós Editek és világkupákon szereplő versenyzők” – mondta Miklós Edit, aki a korábbi, Kálomista Gábor és Kaszó Klára által fémjelzett vezetés munkájának folytatását ígérte, szorosan együttműködve a klubokkal.

Felhívás divatfilm készítésére

Thu, 12/04/2018 - 11:11

A Debreceni Egyetem Bán Imre Kultúratudományi Szakkollégiuma pályázatot hirdet divatvideók forgatására egyetemista hallgatóknak. A rövidfilmek bemutatására és értékelésére a szakkollégium hallgatói által szervezett első Debreceni Divatfesztivál (2018.05.7–9.) keretében kerül sor 2018.05.07-én.

A divatvideó olyan rövidfilm, mely témájában egy divatmárkához vagy a divathoz, öltözködéskultúrához kapcsolódik. Jelen pályázaton mindössze a divathoz való laza tematikus kötődést várjuk el.

Minden filmnek angol felirattal kell rendelkeznie.

A film terjedelme nem lehet kevesebb mint 1 és több mint 20 perc.

Minden nevezésnek eredeti tartalomnak kell lennie. Kérjük, mellékeljenek a filmhez egy rövid, szöveges eredetiségi nyilatkozatot, illetve a rendezőt és a csapat tagjait bemutató rövid életrajzot (3-5 sor).

Nevezési cím: debrecenfashionfestival@gmail.com

Nevezési határidő: 2018. 04. 30. 23 óra.

Formátummal kapcsolatos technikai részletek: .mp4 vagy .movi kiterjesztésű fájl, 1920×1080 (Full HD) felbontás.

Az e-mailben az alkotó/alkotók nevét, intézményes hovatartozását kérjük feltüntetni.

A filmeket szakmai zsűri értékeli. A jelentkezők oklevelet kapnak, a legjobb filmek díjazásban részesülnek.

Nevezési díj nincs, a nevezéshez a csapat legalább egy tagjának valamely felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszonnyal kell rendelkeznie.

Kortárs ukrán szerző műve is felcsendül a Szent Efrém Férfikar koncertjén hétvégén

Thu, 12/04/2018 - 10:30

Az ortodox húsvét alkalmából szombaton a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban ad koncertet a Szent Efrém Férfikar Dés Lászlóval közösen.

A Szent Efrém Férfikar az Orientale Lumen 2018 sorozat koncertjén a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban Dés László szaxofon improvizációi reflektálnak a férfikar által előadott ősi és kortárs dallamokra, amelyeket a nagyböjti és a húsvéti időszak keleti és nyugati egyházzenéjéből válogattak – közölték a szervezők az MTI-vel.

A grúz, görög, szír-maronita és arámi énekek és Dés László szaxofon improvizációi mellett megszólal Leszja Dicsko kortárs ukrán szerző a hegyi beszéd szövegére komponált műve is. Grigory Lvovszkij orosz zeneszerző virtuóz motettája szintén elhangzik a koncerten Liszt Ferencnek a 72. zsoltár versére írt motettájával együtt, majd Ilja Csavcsavadze grúz költő művét, a Miatyánk szövegének átdolgozását hallhatja a közönség. A vers sorai között Dés László zenei reflexiókat mutat be szaxofonon.

A koncert második részében Bubnó Tamás, Márk és Lőrinc a húsvétkor újra megszólaló harangok “ujjongását” érzékelteti egy harang-imában, majd a húsvét ünnepének főéneke, a Feltámadt Krisztus hangzik el magyarul, görögül és ószlávul Bubnó Tamás kompozíciójában. A koncerten Dukay Barnabás három női szólóhangra komponált húsvéti tematikájú művének ősbemutatóját is hallhatja a közönség.

Elhangzik a Miatyánk imádság arámi nyelven, helyenként nyolc szólamban Dés László közreműködésével, majd az előadók négy mediterrán paraliturgikus éneket fűznek össze. A hagyományhoz híven a közönség és az előadók közös énekléssel zárják a koncertet.

A számos díjjal kitüntetett Szent Efrém Férfikart a Liszt- és Magyarország Érdemes művésze díjas Bubnó Tamás alapította 2002-ben. A kórus missziójának tekinti a kultúrák közötti párbeszéd kialakítását, fő céljuk a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségének kutatása, bemutatása és népszerűsítése mellett az európai kortárs zene új kompozícióinak megszólaltatása és a magyar férfikari hagyomány ápolása.

Pages