You are here

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

Subscribe to Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) feed Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Updated: 3 days 11 hours ago

Gyurta Dániel befejezte versenyzői pályafutását

Tue, 27/03/2018 - 13:46

Bejelentette visszavonulását kedden Gyurta Dániel olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó.

“A mai nappal sportolói pályafutásomat hivatalosan befejezem!” – mondta szerdán a Komjádi uszodában a 28 éves klasszis versenyző könnyeivel küszködve. – “Talán életem legnehezebb pillanata ez most, de be kellett látnom, hogy azt a sok nehézséget, ami engem az utóbbi időben hátráltatott, nem tudom legyőzni.”

Hozzátette, hogy mindig mindent beleadott, százszázalékosan végezte az edzéseket az elmúlt években is, de már a versenyeken nem tudott a korábbi szinten teljesíteni.

Gyurta Dániel jelképesen egy utolsó, 50 méteres úszással zárta le karrierjét: Wladár Sándornak, az úszószövetség elnökének sípszavára, hét gyermekkel közösen teljesítette a távot.

Az UTE úszója első kiugró sikerét 15 évesen, a 2004-es athéni olimpián érte el, amikor ezüstérmet nyert férfi 200 méteres mellúszásban. Kisebb hullámvölgyet követően a 2009-es világbajnokságon megnyerte kedvenc távját, majd 2011-ben és 2013-ban is megvédte címét. A 2012-es londoni játékokon olimpiai aranyérmet nyert világcsúccsal, 2010-ben és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett.

Közel négyezer kárpátaljai írt próbatesztet ukránból

Tue, 27/03/2018 - 13:02

Az ország többi régiójához hasonlóan Kárpátalján is március 24-én írhatták meg a próbatesztet ukrán nyelvből és irodalomból a külső független értékelésre (ZNO) jelentkezők – közölte a Zakarpattya Online az Oszvitnyij Portal Zakarpattya nyomán.

Megyénk területén a jelentkezők 18 helyszínen tölthették ki a próbatesztet 600 pedagógus közreműködésével.

Összesen 3730-an jelentkeztek a próba ZNO-ra, közülük 3584-en (96,1%) vettek részt a tesztelésen. A legmagasabb részvételi arányt az Ökörmezői (99,1%), a Volóci (98,8%), a Nagybereznai és a Perecsenyi (98,4%) járásban tapasztalták, a legalacsonyabbat Beregszászban (90,3%).

Két ungvári helyszínen a sajtó is nyomon követhette a tesztírást.

A Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció Oktatási és Tudományos Főosztálya emlékeztet, hogy a teszteredményeket ukrán nyelvből és irodalomból március 30-án teszik közzé a külső független értékelésre jelentkezetteknek az Oktatásminőség-ellenőrző Központ regionális weboldalán létesített személyi fiókjaikban.

Felhívás „Kisebbségvédelem Európában” nyári egyetemen való részvételre

Tue, 27/03/2018 - 12:00

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2018-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog-és érdeksérelmeinek védelmével foglalkozni.

A nyári egyetem tematikájában a kisebbségvédelem nemzetközi és uniós jogi vetületeire, a nyelvhasználat és az oktatási jogok kiterjesztésének kérdéskörére, illetve a kisebbségek politikai képviseletének témakörére fókuszál. Előadónak olyan jogászokat, politológusokat, szociológusokat és politikusokat kérünk fel, akik a terület elismert szakértői, széleskörű tapasztalattal, tudományos háttérrel rendelkeznek. A képzés elméleti és gyakorlati jellegű oktatási modulokat is tartalmaz, külön figyelmet fordítva a jogkiterjesztésre és a jogtudatosságra. A képzés nyelve magyar.

A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet a nyári egyetem által egy olyan szakmai műhelyt kíván biztosítani a hallgatóknak, ahol lehetőségük nyílik az egymással, valamint az oktatókkal történő párbeszédre, tapasztalatcserére, emellett elmélyíthetik a nemzetközi, valamint európai szintű kisebbségvédelemre vonatkozó ismereteiket. Az előadásokon kívül egyéb csoportos foglalkozásokra és kerekasztalbeszélgetésekre kerül sor, valamint változatos szabadidős, kulturális tevékenységek színesítik a programot.

Többek között várható előadóink:

Dr. Varga Zs. András, alkotmánybíró, a Velencei Bizottság tagja, prodékán, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Közigazgatási Jogi Tanszék)
Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár
Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, tanszékvezető egyetemi tanár (PPKE-JÁK, Környezetjogi és Versenyjogi Tanszék)
Kardos Gábor, Európa Tanács, Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, Szakértői Bizottság tagja, egyetemi tanár, tudományok kandidátusa (ELTE-ÁJK, Nemzetközi Jogi Tanszék)
Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő

A nyári egyetem 2018. július 8. és 13. között kerül megrendezésre Martonvásáron és Budapesten. A hallgatók számára a Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet ösztöndíjat biztosít, amely magában foglalja a képzést, a szállást, a napi háromszori étkezést, a rendezvény keretében megszervezésre kerülő utazások költségét, valamint a belépődíjakat. Az ösztöndíj nem tartalmazza az oda- és hazautazás költségét.

Néhány szó a helyszínről

Martonvásár Budapesttől 32 km-re fekvő kisváros, 20-25 perc alatt érhető el a fővárosból. Már a középkorban Fejér megye legnagyobb városa volt Székesfehérvár után. A 18. században a Brunszvik család nagyszabású építkezésbe kezdett, melynek eredménye az impozáns, eredetileg barokk stílusban épült kastély. Itt vendégeskedett a híres zeneszerző, Ludwig van Beethoven, akit szoros kapcsolat fűzött a családhoz. A család neves szülöttje Brunszvik Teréz, aki a Habsburg Monarchiában elsőként alapított kisdedóvót.

A város nevezetességei közé tartozik a Beethoven Emlékmúzeum, mely bemutatja a zeneszerző és a család kapcsolatát. Továbbá itt található az országban egyedülálló Óvodamúzeum, mely a 18. századtól mutatja be az óvodák fejlődését. Figyelemre méltó a kastély körüli angolpark, melyet az árnyas fákon kívül egy kis tó és a benne található sziget színesít. A város főterét több szobor és emlékmű szegélyezi.

A szakmai és kulturális programokon túl, szállásunk virágokkal díszített udvarán lehetőség nyílik egy tűzrakóhelynél közös sütögetésre. A szállásról további információ érhető el a következő címen:

http://www.macska-panzio.hu/

A közelben található bolt, gyógyszertár, pékség, kávézó.

A szerdai napon az előadások előtt ellátogatunk az Országház épületébe.

A jelentkezés feltételei

Elsősorban joghallgatók, fiatal jogászok jelentkezését várjuk, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé tesszük a részvételt.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

A Kisebbségi Jogvédő Intézet honlapjáról (www.kji.hu) letölthető regisztrációs ív
Magyar nyelvű, fényképes szakmai önéletrajz
Motivációs levél

A pályázathoz szükséges dokumentumokat a jogvedo.intezet@kji.hu e-mail címre kérjük elküldeni.

A nyári egyetemen összesen 20 főt tudunk fogadni a jelentkezés sorrendjében.

Jelentkezési határidő: 2018. május 31.

A szervezőkről, valamint a nyári egyetemről részletesebb információk az alábbi linkeken érhetők el:

www.kji.hu

www.npki.hu

Kövessen minket a Facebookon is:

https://www.facebook.com/KisebbsegiJogvedoIntezet
https://www.facebook.com/NemzetpolitikaiKutatointezet

További információért forduljon bizalommal a Kisebbségi Jogvédő Intézet munkatársához, dr. Antal Eszterhez, vagy a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársához, Rákóczi Krisztiánhoz.

dr. Antal Eszter: antal.eszter@kji.hu

Rákóczi Krisztián: krisztian.rakoczi@bgazrt.hu

REGISZTRÁCIÓ

Puskás Ferenc magasságaiba érhet Cristiano Ronaldo

Tue, 27/03/2018 - 11:45

Cristiano Ronaldo a gyengébben sikerült őszi szezon után elképesztő formában ugrott neki 2018-nak: idén összesen 15-ször lépett pályára (a Real Madridban, valamint a portugál válogatottban) és ezeken a mérkőzéseken 23 gólt szerzett.

Az elmúlt napokban az Európa-bajnok és vb-résztvevő portugál válogatott két felkészülési mérkőzést is játszott, a múlt héten Egyiptom (2–1), hétfőn pedig Hollandia ellen (0–3). Utóbbi találkozón Cristiano Ronaldo nem volt eredményes, de Mohamaed Salah-ék ellen kétszer is betalált (a 90. perc után), ezzel pedig már 81 gólt számlál Portugália színeiben.

A labdarúgás történetében válogatott mezben nála többet csak Puskás Ferenc (84 gól), illetve az irániak legendája, Ali Daei (109 gól) szerzett hazája számára. Igaz, amíg Ronaldo 148 mérkőzésen érte el eddigi 81 gólját, addig a magyar labdarúgás legfényesebb csillagának 85 mérkőzés kellett a 84 találathoz. Daei 149-szer szerepelt hazája válogatottjában.

Visszatérve a hétfői Portugália–Hollandia (0–3) összecsapásra: bár lassan áprilist írunk, idén először fordult elő, hogy Cristiano Ronaldo egy mérkőzésen egyszer sem találta el a kaput.

Kedd és szerdai sportajánló

Tue, 27/03/2018 - 11:02

A keddi és a szerdai élő sportközvetítések a televíziókban:

március 27., kedd:

M4 Sport
20.00: Labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Magyarország-Skócia

Sport 1
20.30: Labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Németország-Brazília

Sport 2
19.00: Labdarúgás, U21-es Eb-selejtező, Anglia-Ukrajna
21.00: Labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Anglia-Olaszország

Eurosport 1
17.00 és 20.00: Súlyemelés, Európa-bajnokság, női 53 kg és férfi 62 kg, Bukarest

Digisport 1
19.00: Tenisz, WTA-torna, Miami
21.25: Labdarúgás, felkészülési mérkőzés, Spanyolország-Argentína

Digisport 2
17.00: Tenisz, ATP-torna, Miami

március 28., szerda:

M4 Sport
14.00: Labdarúgás, U17 elitkör, Magyarország-Izrael
18.00: Úszás, országos bajnokság, Debrecen
20.00: Jégkorong, Erste Liga, döntő, 4. mérkőzés, DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest

Sport 2
19.00: Kézilabda, férfi Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó, Flensburg-Kristianstad

Eurosport 1
14.30: Kerékpár, World Tour, Belgium
19.30: Súlyemelés, Európa-bajnokság, férfi 69 kg, Bukarest

Eurosport 2
17.00: Súlyemelés, Európa-bajnokság, női 58 kg, Bukarest

Digisport 1
1.30 és 19.00: Tenisz, WTA-torna, Miami
3.30 és 21.00: Tenisz, ATP-torna, Miami

Spíler1 TV
2.05: Jégkorong, NHL, alapszakasz, Winnipeg Jets-Boston Bruins

Tíz új autóbusz kerül forgalomba Ungváron

Tue, 27/03/2018 - 10:45

Szeptember elejéig tíz új alacsonypadlós autóbuszt állítanak forgalomba a kárpátaljai megyeközpontban, melyekben harminc ülő- és közel hetven állóhely lesz.

A tíz új jármű összesen közel 54 millió hrivnyába kerül – tudatta a pmg.ua internetes hírportál március 25-én.
A városi közlekedésfejlesztési program keretében megvásárolt buszokat két-két videokamerával, egy 18 colos kivetítővel, légkondicionálóval s egy útvonaljelzővel szerelik fel.

A járművekre két év vagy 100 ezer futott kilométer garanciát ad a gyártó.

Kárpátalja.ma

Befejeződtek a tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék magyar nyelvből, irodalomból és történelemből

Tue, 27/03/2018 - 10:10

Első alkalommal szervezett tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégéket történelemből, magyar nyelvből és irodalomból a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány. Ezen foglalkozások célja volt a megyei és nemzetközi történelem-, magyar nyelv és irodalom versenyekre, műveltségi vetélkedőkre, valamint a független tesztelésre (ZNO) való felkészítés. Az alkalmakra meghívást kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett történelem-, magyar nyelv és irodalom vetélkedő 1–5. helyezettjei (8–11. osztály).

A program két szakmai felelőse Snicer-Pobránszky Gabriella és Nedbál Klára volt.

A tehetséggondozó hétvégéken összesen 51 tanuló vett részt, akik felkészülését a hétvégék alatt 16 tanár segítette.

A teljes versenyfelkészítő program háromszor három hétvége alatt valósult meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán.

Az anyagi támogatást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap biztosította.

Kihirdették a Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázat győzteseit

Tue, 27/03/2018 - 09:30

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – az Emberi Erőforrások Minisztériumának Oktatásért Felelős Államtitkárságával közösen a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára negyedik alkalommal hirdetett pályázatot.

A pályázatok két témakörben (Magyar zászló és címer, valamint Mátyás, az igazságos), illetve két műfajban (rajz és esszé) és a rajzpályázat esetében hét, míg az esszépályázat esetében három korcsoportban kerültek kiírásra.

A beérkezett pályaműveket neves művészek és irodalomtörténészek értékelték. A rajzpályázatokat Jankovics Marcell Kossuth-díjas grafikusművész, filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke; Somogyi Győző Kossuth-díjas, Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikusművész; Rényi Krisztina Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész; Molnár János, a Magyar Kultúra Alapítvány és a Jászok Egyesületének Nívódíjával kitüntetett festőművész, grafikusművész és Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója bírálta el.

Az esszépályázatokat Takaró Mihály Magyar Örökség Díjas író, irodalomtörténész, tanár és Sebők Melinda irodalomtörténész, tanár értékelte.

A díjak átadására március 16-án került sor Budapesten. Mivel Kárpátaljáról érkezett a legtöbb rajz, így ünnepi keretek között március 26-án Magyarország Beregszászi Konzulátusán külön köszöntötték az itteni rajzpályázókat. A Kárpát-medencéből összesen négyezer pályamű érkezett, ebből kétszáz Kárpátaljáról.

A fiatal tehetségeket, felkészítő tanáraikat, szüleiket és a jelenlévőket Beke Mihály András, Magyarország Beregszászi Konzulátusának első beosztott konzulja, Szilágyi Mátyás, beregszászi magyar főkonzul és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára köszöntötte, és kívánt számukra további sikereket az alkotásban.

„Minden gyermek – mivel a Jóistentől érkeznek, és a jó Istennek a talentumaival jelentkeznek – kiskorában szépen rajzol és fest, később rontjuk el őket” – kezdte ünnepi beszédét Jankovics Marcellt idézve Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke. Azonban Kárpátalján jó pedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel, hiszen a felnőttek között is nagyon sok jó nevű képzőművész van. A nagy pályázati szám azt mutatja, hogy a magyar nemzethez való ragaszkodás itt él a legjobban az elszakított területek közül, ezért van külön eredményhirdetés egyedül Kárpátalján a budapesti díjátadón kívül.

A verseny szelleméhez illően meghallgathattuk Szűcs Erzsébet tanítványainak, Bence Barbara és Juhász Fanni előadását.

A nyerteseket oklevéllel, tárgy- és könyvjutalommal, valamint ösztöndíjjal jutalmazták.

A Kárpát-medencei döntő kárpátaljai különdíjasai:

I–II. osztály:
Dub Viktória – Ungvári Gyermek Művészeti Iskola

III–IV. osztály:
Kovály Diána – Ungvári Gyermek Művészeti Iskola

Középiskola:
Kobál Anna – Nagyberegi Református Líceum

A kárpátaljai verseny díjazottjai:

Óvodai korcsoport:
1. helyezett: Orosz Emília – Beregújfalui Fenyőfácska Óvoda
Különdíjas: Kurmai Kende – Beregszász

I–II. osztály:
1. helyezett: Mánik Veronika – Ungvári Gyermek Művészeti Iskola
2. helyezett: Janicsko Szvjatoszláv – Ungvári Gyermek Művészeti Iskola
3. helyezett: Snicer Hanna – Nagygejőci Általános Iskola
Különdíj: Andrejanova Kszenyija – Ungvári Gyermek Művészeti Iskola
Különdíj: Tóth Johanna

III–IV. osztály:
1. helyezett: Kurmai Kornél – Beregszászi 10. Számú Középiskola
2. helyezett: Logojda László-Levente – Nagygejőci Általános Iskola
3. helyezett: Gál Karolina – Kereknyei Művészeti Iskola
Különdíj: Lázorik Valéria – Ungvári Gyermek Művészeti Iskola
Különdíj: Kurta Dária – Ungvári Gyermek Művészeti Iskola

V–VI. osztály:
1. helyezett: Hrus Román – Ungvári Gyermek Művészeti Iskola
2. helyezett: Kamenca Alina – Ungvári Gyermek Művészeti Iskola
3. helyezett: Fábián Jázmin – Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola
Különdíj: Snicer Zsófia – Nagygejőci Általános Iskola

VII–VIII. osztály:
1. helyezett: Pércsi Lajos – Beregszászi 9. Számú Általános Iskola
2. helyezett: Kovács Károly – Nagyberegi Református Líceum
3. helyezett: Kovács Vladiszlava – Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola
Különdíj: Kovács Gábor – Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola

Középiskola:
1. helyezett: Bohus Artúr – Munkácsi Szent István Líceum
2. helyezett: Bilcsik István – Sislóci Középiskola
3. helyezett: Szanyi Izabella – Nagydobronyi Középiskola
Különdíj: Varga Adrienn-Barbara – Nagydobronyi Középiskola

Gratulálunk a nyerteseknek!

Kárpátalja.ma

Napos, enyhe idő várható

Tue, 27/03/2018 - 09:00

Az előttünk álló héten tovább melegszik a hőmérséklet. Hétfőn, március 26-án egész nap napos, csapadékmentes idő várható. A hőmérséklet napközben 8–12 fok között alakul. Fronthatás nem várható.

Kedden is többnyire napos idő lesz. Helyenként kialakulhatnak futó záporok. A hőmérő higanyszála 8–10 fok közötti értékeket mutat majd.

Szerdán melegfront hoz borongós időt és többfelé esőt, záporokat. A hőmérséklet napközben 7–11 fok között alakul.
Csütörtökön szintén borongós időre van kilátás. Az előrejelzések alapján egy hidegfront éri el térségünket, szeles idő várható. Aznap 7–11 fokot mérhetünk – tudatta az idokep.hu.

Kárpátalja.ma

Röplabdakupa és oklevélátadó ünnepség a Rákóczi-főiskolán

Tue, 27/03/2018 - 08:55

Tizennegyedik alkalommal adott át okleveleket az idegennyelvi tanfolyamok végzőseinek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja a felsőoktatási intézmény Esztergom termében március 26-án.

A tavaly augusztusban induló tanfolyamokra 248-an adták be jelentkezésüket. A kötelező vizsgák letétele után 158-an vehették át megérdemelt oklevelüket. Az elmúlt öt hónapban tizennégy oktató próbált minél többet átadni tudásából a tanulni vágyóknak.

Az oklevélátadót megelőzően kihirdették az idei évben másodszor megrendezett meghívásos röplabdabajnokság, a II. Rákóczi Kupa eredményeit.

A március 18-án tartott tornán öt csapat versenyzett az első helyért. A Rákóczi-főiskola egy tanári és egy öregdiák-csapattal vágott neki a megmérettetésnek, továbbá részt vettek a sporteseményen az Ungvári Nemzeti Egyetem versenyzői, a nagydobronyi öregfiúk csapata, valamint Csap röplabdázói is.

Csakúgy, mint tavaly, ezúttal is az UNE hódította el a torna első helyéért járó serleget. A csapi öregfiúk csapata végzett a második helyen, a harmadik helyet pedig a nagydobronyi öregfiúk foglalták el.

Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorhelyettese elmondta, biztató jeleit látja a fejlődésnek, és reméli, a jövőben egyre több csapat vág neki a tornának.

Mindkét esemény a főiskola március 24–28. között megrendezett XIII. Rákóczi Napok rendezvénysorozata keretében valósult meg.

Kárpátalja.ma

Soltész: a Határtalanul! program a külhoni magyaroknak is erőt ad

Tue, 27/03/2018 - 08:38

A Határtalanul! Program lehetőséget jelent arra, hogy a fiatalok felismerjék, nem csak mi vagyunk a Kárpát-medencében – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szerint a Határtalanul! program a határon túli magyaroknak is erőt ad, például a helyben maradáshoz.

Az államtitkár elmondta, az elmúlt években folyamatosan emelték a programra szánt támogatás összegét. Míg kezdetben csak néhány száz millió forint volt a támogatás mértéke, mostanra több milliárd forintra nőtt. Hasonló mértékben növekedett a programban résztvevők száma is – fűzte hozzá.

A program célja, hogy minden magyarországi diák úgy végezze el iskolai tanulmányait, hogy közben egy határon túli magyar közösséget, osztályt is meglátogat.

Fény-Árnyék-Szín világ

Tue, 27/03/2018 - 08:02

A kiírás célja, hogy a megszokottól eltérően, meghökkentő, rafinált képek szülessenek. Ahol a fény és az árnyékok vagy a színek olyan mértékben és módon veszik át a főszerepet,
ahogy ezt ritkán látjuk.

Pl.: A feje tetejére fordított világ, ahol az árnyékon van a fő hangsúly, szín a színben, harmónia-diszharmónia, torzult képi világ, felborult egyensúly… stb
A pályázaton Magyarország és a környező országok alkotói, életkortól és foglalkozástól függetlenül vehetnek részt és küldhetnek be színes, ill. fekete-fehér képeket egyaránt.

A pályázatra összesen 12db, KÖTETLEN TÉMÁJÚ képet lehet beküldeni. Ezeket a kategóriákba be kell sorolni(kategóriánként 4-4 felvétel küldhető).
Olyan képeket, amelyek korábbi Prizma Körös pályázaton még nem szerepeltek.

A képek neveit a következő képen kell elneveznie mindenkinek:
Kategória száma-kép szám_név_lakhely_képcím
Pl.: 1-3_Gábor János_Debrecen_Esti hangulat
A JPG képek pontos mérete: 300 dpi, 21×30,5cm (3604×2480 pixel)
vagy hosszabbik oldala 30,5 cm-es, 3604 pixel legyen, (minimum 2 Mb).

1. KATEGÓRIA: FÉNY
2. KATEGÓRIA: ÁRNYÉK
3. KATEGÓRIA: SZÍN

A zsűri tagjai: Lőkös Zoltán – EFIAP/p, EMAFOSZ/p
Juhász László – EFIAP, EMAFOSZ/g
Karácsonyi Dávid – fotográfus
A pályázaton helyezést elért, illetve a kiállított képek, mind MAFOSZ pontot érnek.

NEVEZÉSI DÍJ: 2000 Ft, vagy 7 euró/fő

A pályaműveket kétféle képen lehet beküldeni:
1. Digitális adathordozón hagyományos postai úton, (nevezési lap és díj és a lemez együtt)
– aki ezt az opciót válassza az a beküldési cím miatt írjon e-mailt, vagy hívjon.
vagy
2. E-mailben a képeket a nevezési lappal együtt és utalva a nevezési díjat megadott számlaszámra.
A határidőn túl ill. a kiírásnak nem megfelelően ellátott anyagot a pályázatból kizárjuk.
A kiállítás népszerűsítése érdekében a kiállított képeket digitális vagy nyomdai katalógusban, sajtóban való megjelenés esetén a kiírók, szerzői jogdíj fizetése nélkül felhasználhatják.

Díjazás: A kategórianyertes művek beküldői tárgyjutalomban részesülnek.
INFÓ: 06 20 911 72 57-es mobilszámon, vagy a prizmakarika@gmail.com e-mail címen.
A pályázat eredményéről mindenkit e-mailban értesítünk.

PÁLYÁZATI NAPTÁR:
Beadási határidő: 2018. 09. 16. (VASÁRNAP ÉJFÉL) – Zsűrizés: október hó. – Értesítés: október hó.
E-mailcím:
prizmakarika@gmail.com
(de lehet óriás file küldővel is egyszerre)
Számlaszám:
ERSTE: – Balázs Róbert – 11600006-00000000-78426601
Megjegyzés: Fény nevezési díj
http://www.prizmakarika.hu/f%C3%A9ny-%C3%A1rny%C3%A9k-sz%C3%ADn-vil%C3%A1g-1

2018. február 17., szombat

Sat, 17/02/2018 - 00:00
Névnap Donát: latin eredetű; Jelentése: Istentől ajándékozott.

Lukács: latin eredetű; Jelentése: Luciana tartományból való férfi. Idézet

„Az emberek, akármit is mondjanak, többnyire azt a foglalkozást űzik, amelyre mindig is vágytak. Például azt mondja egy hivatalnok: “Bárcsak felfedező lehetnék, s isten háta mögötti helyeken élhetnék nomád módra”. Aztán kiderül, hogy szeret ilyen tárgyú regényeket olvasni, de a maga részéről nagyon is megbecsüli az íróasztala nyújtotta biztonságot és a viszonylagos kényelmet.”

Agatha Christie

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Czabán Samu (Rozsnyó, 1878. február 17. – Nagyszőlős, 1942. december 16.). Pedagógus. Az eperjesi tanítóképző elvégzése után Pest, Nyitra, majd Temes megyében tanított. 1912-ben az Állami Tanítók Országos Egyesületének elnökévé választották. 1914-ben izgatás vádjával elbocsátották állásából. 1918-ban a közoktatási minisztériumban kapott állást. A Tanácsköztársaság idején a budapesti III. kerületi direktórium elnöke volt. A tanácsköztársaság bukása után börtönbe, majd rendőri felügyelet alá került.

1921-ben Csehszlovákiába emigrált. A csehszlovák tanügyi hatóságok a beregszászi 2. sz. elemi iskolába nevezték ki (ma a Kossuth Lajos Középiskola épülete). A Czabán család Beregszászban a Bankudvarnak nevezett épületsorban bérelt lakást. Czabán Samu tanított, természettudományi és történelmi előadásokat tartott gyári munkásoknak, gyermekkórust szervezett, olvasókönyvet szerkesztett.  Samu bácsi néven beindította a Jó Barátom Kiskönyvtárat, színdarabokat jelentetett meg, módszertani könyveket írt. 1927 és 1929 decembere között Jó Barátom címmel illusztrált gyermeklapot jelentetett meg, melyben saját verseit és elbeszéléseit Tóni bácsi, Tanító bácsi és Samu bácsi aláírással közölte. A lap illusztrációit többek közt Boksay József készítette. 1934–ben Új Korszak címen beindította a „csehszlovákiai progresszív irányú magyar tanítók lapját.” A lap főmunkatársa volt veje, Ilku Pál, Vári község állami tanítója, Magyarország későbbi művelődésügyi minisztere. A lap utolsó száma 1936. december 10-én jelent meg.  Czabánt 1938-ban újra megfosztották állásától, fegyelmi eljárást indítottak ellene. A család ezután Nagyszőlősre költözött, de a csendőrség itt is zaklatta. A letartóztatások, vallatások és súlyos szívbetegsége megtörték egészségét. A nagyszőlősi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)  

 MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

Básti Lajos, Kossuth-díjas színész (1911) sikereit elsősorban vonzó külsejének, elegáns megjelenésének köszönhette, amorózóként (a fiatal szerelmes férfi szerepköre a színművészetben) kellemes orgánuma emelte ki az átlagból. Kivételes beszédtechnikája Shakespeare-darabokban (Hamlet, Lear király) és történelmi drámákban érvényesült (pl. Föltámadott a tenger), könnyed humorát pedig vígjátékokban kamatoztatta (Pygmalion, My Fair Lady).

Eperjes Károly (1954) Jászai-díjas színész születése.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

ARANY ÉVEK

„Öregkoromban se vess el engem…” (Zsoltárok 71:9)

Néha viccelődünk az öregedéssel, és ilyeneket mondunk: „Harminckilenc éves vagyok, és ebben kitartok”, ami azt jelenti, hogy nem akarunk negyven évesek lenni, nehogy öregnek tartsanak. Amíg még él álom a szívedben, nem vagy öreg. A zsoltáros ezt írja: „Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált” (Zsoltárok 37:25). Az öregedéssel kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy egyedül maradunk, nélkülözésbe jutunk, és feleslegessé válunk. Mivel a megélhetés egyre többe kerül, a nyugdíjak pedig egyre alacsonyabbak, csodálatos, ha mégis azt tudjuk mondani: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségemet” (ld. Filippi 4:19). Arany éveid lehetnek életed legnagyszerűbb évei. Most időd van mindarra, amit mindig is szerettél volna megtenni. „Bárcsak több időm lenne olvasni” – nos, most van. „Bárcsak több időm lenne imádkozni” – most van. Annyi minden van: utazás, szolgálat, unokák, hobbi, baráti látogatások – és most mindre jut időd. A Jób 5:26-ban arról olvasunk, hogy: „Érett korban térsz a sírba”. A Bírák 8:32 azt mondja? Hogy Gedeon „szép öreg korban” halt meg. A Mózes 1. könyve 25. részében Ábrahámról azt olvassuk: „meghalt késő vénségében, öregen, betelve élettel”. Lehet így meghalni – betelt élettel! A „betelve” szó azt jelenti, hogy csordultig tele van töltve, és már túlcsordul. Milyen jó is ez! Kedves idős testvérem, Isten ma így szól hozzád: „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak!” (Ézsaiás 46:4). Emlékszel a kávéreklámra? „Az utolsó cseppig jó” Legyen ez a te életed mottója is!

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

A Szervita rend hét szent alapítója

A hét firenzei férfinek érzékeny volt a szíve Isten hívására. Előbb remeteként, majd rendalapítóként a Szűzanya iránti tisztelettel élték meg hitüket, és tanították kortársaikat.

A XIII. században, amikor annyi pártviszály volt, a florenci (ma Firenze) nemesek közül hetet választott ki a Gondviselés egy új szerzetes család alapítására (Monaldi, Bonagiunta, Antella, Amidei, Uguccione, Sostegna, Falconieri). A Szent Szűz megjelent nekik, és a tökéletesebb életre hívta őket. Elhagyták otthonukat 1233. szeptember 8-án, és egy vidéki házacskába vonultak vissza. Rendi alkotmányukat ötödik általános főnökük, Benizzi Szent Fülöp (+1285) tökéletesítette. A Hét Szent Rendalapító a Monte Senarión van eltemetve Firenze mellett.

bacskaplebania.hu

 

Hortobágyi Cirill atya az új pannonhalmi főapát

Fri, 16/02/2018 - 20:31

2018. január 6-án került sor az új pannonhalmi főapát megválasztására. A Pannonhalmához tartozó negyven örökfogadalmas szerzetes Hortobágyi T. Cirill főmonostori perjel atyát választotta meg Szent Márton monostora új főapátjának. Örömmel tudatjuk, hogy Ferenc pápa elfogadva a főmonostori konvent választásának eredményét, 2018. február 16-án Cirill atyát pannonhalmi főapáttá, illetve a Pannonhalmi Területi Apátság ordináriusává nevezte ki. Hortobágyi Cirill atya a 996-ban alapított monostor 87. apátja, Szent Asztrik apát nyolcvanhatodik utóda.

A mindenkori pannonhalmi főapát a Magyar Bencés Kongregáció prézes apátja egyben, így ezt a tisztséget is Cirill atya tölti be.

Az új főapát benedikálására 2018. március 21-én, Szent Benedek atyánk tavaszi ünnepén kerül sor.

Az apátválasztást megelőző és az azóta eltelt időben sokan hordoztak bennünket imádságukban, és biztosították szerzetesközösségünket barátságukról és támogatásukról. Szívből köszönjük mindenkinek. Isten adja, hogy Pannonhalma ősi monostora a kibékülés és a szolgálat helye legyen hazánk és minden embertársunk javára.

A Pannonhalmi Főapátság szerzetesei

Forrás: www.phbences.hu

Anyaországi hallgatók adományoztak tisztítószereket a batári óvodának

Fri, 16/02/2018 - 20:02

Ötvenezer forint értékű tisztítószerekből álló csomagot adott át a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK hallgatói önkormányzatának csapata a batári görög katolikus óvodának február 16-án. A hallgatóknak a kar gólyabálján volt lehetőségük felajánlásaikkal támogatni a kezdeményezést. A befolyt összeg az ő adományaiknak köszönhető.

– Nagy kíváncsisággal érkeztünk Batárra, hiszen a csapatunk jelentős része még egyáltalán nem járt Kárpátalján – mondta Jancsó András, a PPKE Bölcsészettudományi Karának HÖK elnöke. Nagy öröm volt látni, hogy a gyerekek milyen szép óvodába járhatnak. Lődár Jenő atya és Udud Zita óvodavezető vendégszeretete és nyitottsága megfogott bennünket. Bízunk benne, hogy ez egy hosszú és szép barátság kezdete. A nyár folyamán mindenképpen szeretnénk visszatérni egy nagyobb csapattal.

A program szervezésében részt vett a HÖOK Külhoni Program is, amelynek vezetője, Veres Márton emlékeztetett, hogy minden magyar állampolgárnak támogatnia kell aláírásával a Nemzeti Kisebbségvédelmi kezdeményezést ahhoz, hogy sokáig megmaradjanak a magyar óvodák az anyaország határain túl.

A Pesti Vigadóban mutatták be A sátán fattya című játékfilmet

Fri, 16/02/2018 - 19:25

A Pesti Vigadóban mutatták be pénteken Zsigmond Dezső A sátán fattya című nagyjátékfilmjét, amely a kárpátaljai magyarság sorsát, az 1944-ben Kárpátalján történt tragikus eseményeket, a málenkij robotot, a helyiek meghurcoltatását mutatja be.

A Nagy Zoltán Mihály azonos című művéből készült alkotás főhőse a mindössze 16 esztendős Tóth Eszter megpróbáltatásait tárja a nézők elé megerőszakolásától a kiközösítésen át a családtagok elvesztéséig. A lány málenkij robotra hurcolt szeretteit szeretné meglátogatni a lágerben, amikor orosz katonák megerőszakolják.

Terhesen tér haza falujába, ahol megalázzák és kiközösítik. Gyűlöli a gyermeket, aki szíve alatt hord, ám nagy keservvel, édesanyja unszolására mégis gondját viseli születése után.

A sátán fattya szereplői, köztük a főbb szerepeket játszó Tarpai Viktória, Szűcs Nelli és Trill Zsolt kárpátaljai születésű színészek, akiknek nagyszülei személyesen élték át a több mint hetven évvel ezelőtti borzalmas világot.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a díszbemutató közönségét levélben köszöntötte, amelyet Szabó Sipos Barnabás színművész olvasott fel.

Az államtitkár kiemelte: a filmbeli család sorsán keresztül megjelenik a magyarok által a második világháborút követően elszenvedett valamennyi sorscsapás, a hadifogság, a nők és leányok megerőszakolása és a málenkij robotra való elhurcolás embertelen körülményei. Az élet természetes rendjét rombolta szét a kommunista diktatúra, a megszálló szovjet hatalom – hangsúlyozta, hozzátéve: fontos napvilágra hozni a szenvedések hosszú sorát, bemutatván azokat a társadalom szerencsésebb részének is, akiknek ismeretlen vagy elhallgatott e sötét történelmi korszak.

Rétvári Bence a filmet hiánypótlónak nevezte, amely eredeti módon tárja a néző elé a valóságot, s méltóképpen mutatja be a történteket.

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára a filmvetítés előtt felidézte: 2014-ben az akadémia küldöttsége megtekintette a beregszászi színházban a mű színpadi változatát, monodrámaként pedig a Pesti Vigadó színpadán tárta a közönség elé Tarpai Viktória a szenvedéstörténetet. A főtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy múltunkat, a velünk történteket művészi formában elénk tárt módon is meg kell élni. Ez a történet is olyan, amit vélhetően csak mi viszünk filmre vagy ha más tenné meg, nem oly módon tenné, mint mi, akikhez kötődik – tette hozzá.

Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója elmondta, hogy a filmben megjelenik az a három tragédia, amely sokakat érintett: a hadifogság, a nők megerőszakolása és a málenkij robot. Azonban a kérdés az, hogy hány család merte kibeszélni azt, ami velük megtörtént – fűzte hozzá.

Kiemelte: szükséges tiszta és valós történelemszemlélettel, hiteles tényekkel szembesíteni mindazokat, akik a múltunk történetét nem biztos, hogy úgy látják, ahogyan megtörtént. Van a megélt és a megírt történelem – mutatott rá, hozzátéve: ha nem úgy írják meg, ahogy megéltük, akkor az nem valós, hanem hamis.

Drágulnak a vonatjegyek Ukrajnában

Fri, 16/02/2018 - 19:00

Az első tervezett emelés idén áprilistól várható, és tízszázalékos drágulással kell számolni – közölte a pmg.ua internetes hírportál február 14-én.

Az Ukrzaliznicja gazdasági igazgatója, Andrij Rjazancev elmondta, hogy a többlépcsős jegyárnövekedés április elsején kezdődik. Elmondása szerint a többletösszeget az utasszállítási infrastruktúra fejlesztésére fordítják majd.

– Új, ukrán gyártmányú utasszállító vonatkocsikat vásárolunk, valamint a meglévőket újítjuk fel – mondta Rjzancev. Hozzátette, hogy a jegyáremelésből származó pénzt egy direkt erre a célra létrehozott számlán gyűjtik, amelyből biztosítják a jövőben az utasszállítás minőségének javítását.

A szakember azzal indokolta az áremelést, hogy míg a társaság 2014 óta nem emelt, minden más termék és szolgáltatás drágult – értelemszerűen az ő költségeik is. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a vonatjegyek ára ezután is versenyképes lesz az autóbuszos utazáshoz képest.

Kárpátalja.ma

Kárpátalja ma: elkeserítő állapotok a megyeszékhelyen

Fri, 16/02/2018 - 18:25

Újabb felvételeket osztottak meg felhasználók a legnagyobb közösségi oldalon, melyek Ungváron készültek. A felvételek az Ungvári Járási Állami Adminisztráció Munkaügyi és Szociális Védelmi Hivatal épülete előtti részek és a hozzá vezető ,,út” állapotát mutatják be. Többméteres szélességű kráterek tele vízzel, melyeket még gyalogosan megkerülni is nehéz. A közösségi oldalon többen is kifejezték felháborodásukat az eset kapcsán.

A helyzet évek óta nem változik. A város más utcáiban végeznek javításokat, ellenben az Állomás (Sztancijna) utca ezen szakaszán nem. Ráadásul maga az utca a város területén található, de a hivatal a járáshoz tartozik, így még mindig nem született döntés arról, hogy ki szedje rendbe a jelzett területet – számolt be korábban az uzhgorod.in/ua hírportál.

 

Kárpátalja.ma

Pályázati felhívás a Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program ösztöndíjakra

Fri, 16/02/2018 - 18:00

Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága pályázatot hirdet a Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program ösztöndíjakra. A programok célja, hogy támogassa a Kárpát-medencében, valamint a diaszpórában élő magyar közösségeket, ösztönözze további fejlődésüket, elősegítse a Magyarországgal való kapcsolattartást. Kiépüljön, megerősödjön a külhoni magyar szervezetek intézményrendszere, amely hozzájárul a magyar nemzet összetartozásának erősítéséhez.

Pályázatok nyújthat be, aki:

  • a pályázat benyújtásának időpontjában huszadik életévét betöltötte,
  • legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, büntetlen előéletű, magyar állampolgár,
  • közösségszervező, hagyományőrző vagy egyéb közösségi tevékenységekben aktívan vesz részt, illetve a magyar közösségek számára hasznosítható szakmai felkészültséggel rendelkezik (pl. cserkész, pedagógus, magyar mint idegen nyelv tanár, néptáncoktató, médiaszakember, könyvtáros, levéltáros, hitoktató),
  • magas szintű angol nyelvtudással vagy a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismeretével rendelkezik,
  • megfelel a pályázati felhívásban meghatározott egyéb feltételeknek.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2018.március 12.

A pályázati felhívás és a jelentkezési adatlap elérhető az alábbi oldalakon: www.nemzetiregiszter.hu, www.korosiprogram.hu, www.petofiprogram.hu.

Kárpátalján kerül forgalomba a legtöbb hamis pénz

Fri, 16/02/2018 - 17:48

A hamis bankjegyek előfordulási gyakoriságát tekintve Kárpátalja áll az első helyen Ukrajnában – adta hírül a mukachevo.net hírportál február 13-án.

– Nyugat-Ukrajnában kerül forgalomba a legtöbb hamis bankjegy. Leggyakrabban a 200 és 500 hrivnyás, valamint a 100 dolláros és a 100 eurós címleteket sokszorosítják – közölte Ruszlan Sztrembickij, az Ukrán Nemzeti Polícia Gazdaságvédelmi Főosztályának helyettes vezetője. Később hozzátette, hogy a hamis pénz nagyobb részét a bankautomaták és terminálok feltöltésekor találják. Az álbankjegyek 80 százaléka Európából és a Közel-Kelet országaiból származik.

A hamis címletekről hiányzik a vízjel, azonban tapintásra és külső kinézetre nagyon nehéz megkülönböztetni az eredeti bankjegyektől.

Kárpátalja.ma

Pages