Az európai projekt szempontjából kritikus időszakban találkozunk ma Pozsonyban (Bratislavában). A 27 tagállam pozsonyi csúcstalálkozójának az a célja, hogy együtt állítsuk fel az Európai Unió jelen állapotának diagnózisát, és megvitassuk közös jövőnket. Az alábbi általános szempontokban mindnyájan egyetértünk.
Tisztelt Kollégák!
Miután Önök közül sokakkal egyeztettem, a pozsonyi (Bratislava) csúcstalálkozó megfelelőbb előkészítése érdekében hadd osszak meg Önökkel néhány személyes észrevételt. Úgy vélem, fontos, hogy őszintén értékeljük a jelenlegi helyzetet, ugyanis ez biztosíthatja a legjobb alapot közös jövőnk további építéséhez.
I.
A pozsonyi találkozóra történelmi jelentőségű pillanatban kerül sor. 27 uniós vezető tárgyal majd az Unió jövőjéről azt követően, hogy az EU története során először egy tagállam a kilépés mellett döntött. Valamennyien érezzük, hogy ebben a válság sújtotta és konfliktusokkal terhelt időszakban minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy az összetartozás érzése megerősödjön közösségünkben, amely néhány hónap múlva ünnepli fennállásának 60. évfordulóját.
A Brexit nem csupán amiatt jelent kihívást, hogy újfajta kapcsolatokat kell kialakítanunk az Egyesült Királysággal. E tekintetben továbbra is határozottan és egyértelműen kell képviselnünk álláspontunkat, amelynek értelmében a tárgyalások csak a kilépési szándék hivatalos bejelentése után kezdődhetnek meg. A Szerződésnek az Unióból való kilépésre vonatkozó rendelkezései az EU érdekeit védik. A tárgyalások során egyrészről törekednünk kell majd arra, hogy a lehető legjobb kapcsolatokat alakítsuk ki az Egyesült Királysággal, másrészről azonban tiszteletben kell tartanunk a Szerződést, és higgadtan, következetesen, határozottan és teljes egységben ki kell állnunk amellett, hogy a jogoknak és a kötelezettségeknek egyensúlyban kell lenniük. Ha ezt tesszük, kétség sem férhet majd hozzá, hogy az uniós tagság előnyös a tagországok számára.
II.
Addig is, amíg az Egyesült Királyság kormánya meg nem teszi a tárgyalások elindításához szükséges bejelentést, fel kell mérnünk a Brexit utáni Unió állapotát és kilátásait. Végzetes hiba lenne azt feltételezni, hogy az egyesült királysági népszavazás kedvezőtlen eredménye kizárólag brit problémát jelez, és hogy az Egyesült Királyságban érvényesülő euroszkepticizmus a politika elkorcsosulásának tünete vagy csupán a társadalmi elégedetlenséget kihasználó populisták cinikus játszmája. Való igaz, hogy a kilépéspárti kampány során számtalan hamis érv és elfogadhatatlan általánosítás hangzott el. Ugyanennyire igaz azonban az is, hogy a kilépés melletti szavazás kétségbeesett kísérlet a válaszkeresésre, a politika leglényegét firtató olyan kérdések megválaszolásának módjára, amelyeket európai polgárok milliói naponta tesznek fel maguknak. A polgárok és lakóhelyük biztonságának szavatolását, valamint érdekeik, kulturális örökségük és életmódjuk védelmét illető kérdésekről van szó. Ezekre a kérdésekre akkor is választ kellene találnunk, ha az Egyesült Királyság a maradás mellett döntött volna.
Az európai polgárok tudni szeretnék, hogy a politikai elit képes-e visszaszerezni az irányítást azok felett az események és folyamatok felett, amelyek letaglózzák, elbizonytalanítják és bizonyos esetekben meg is félemlítik őket. Napjainkban sokan – és nem csak az Egyesült Királyságban – úgy gondolják, hogy ha az Európai Unióhoz tartoznak, le kell mondaniuk a stabilitásról és a biztonságról.
Az emberek jogosan várják el a vezetőiktől, hogy megvédjék lakóhelyüket és gondoskodjanak a biztonságukról. Ha még tovább erősödik az a meggyőződésük, hogy e feladatunkat nem teljesítettük, más alternatívák után fognak nézni, és biztosak lehetünk benne, hogy találnak is majd ilyet. A történelemből már tudjuk, mindez odáig fajulhat, hogy a polgárok tömegesen megtagadják a szabadságot és azokat az alapvető értékeket, amelyek mentén az Európai Unió létrejött. Elengedhetetlen ezért, hogy helyreállítsuk az egyensúlyt mind a szabadság és a biztonság igénye, mind a nyitottság és a védelem szükségessége között. Ebben az összefüggésben az elsődleges feladat a külső határaink feletti tényleges kontroll biztosítása, amely egyszerre bír gyakorlati és szimbolikus vonatkozásokkal.
III.
A migrációs válság volt az utolsó csepp a pohárban. A határainkon tavaly eluralkodó káosz és a naponta megjelenő újabb képek arról, ahogyan emberek százezrei haladnak át kontinensünkön ellenőrzés nélkül, sok-sok európaiban veszélyérzetet keltett. És nem kevés időbe telt, míg sikerült uralnunk a helyzetet, többek között a nyugat-balkáni útvonal lezárásával és az EU–Törökország megállapodással. Míg a valódi intézkedés váratott magára, se szeri, se száma nem volt a politikailag korrekt nyilatkozatoknak arról, hogy Európa nem válhat erőddé, Európának nyitottnak kell maradnia. A gyors fellépés elmaradása és az egységes európai stratégia hiánya tovább gyengítette a polgároknak a kormányokba, az intézményekbe és tágabb értelemben a „rendszerbe” vetett hitét, amelyet a pénzügyi válság már eleve megrendített. A bizalom helyreállításának égető szükségességét a Brexit is egyértelműen példázza.
Nincs sok vesztegetni való időnk. A pozsonyi találkozónak fordulópontot kell jelentenie az Unió külső határainak védelme szempontjából. Meg kell mutatnunk a polgárainknak, hogy hajlandóak és képesek vagyunk megóvni őket a 2015-ben tapasztalt káosz megismétlődésétől. Ehhez valamennyi kormány és az összes európai intézmény teljes körű együttműködésére lesz szükség.
IV.
Hasonlóan fontos a terrorizmus elleni hathatós küzdelem. Annak ellenére, hogy ezzel elvben mindannyian egyetértünk, még mindig túl sok a gyakorlati és a jogalkotási akadály. Vissza kell állítani az európai emberek biztonságérzetét. A kérdés az, hogy ki tegye ezt, és mi módon. E területen a főbb eszközök a jövőben is nemzeti hatáskörben maradnak, ugyanakkor a cél érdekében többet tehetnénk és kell is tennünk közösen. Rendőrségeinknek és egyéb szolgálatainknak szorosabban kellene együttműködniük az információcsere és a műveletek terén. Azt is elősegíthetnénk, hogy az internetszolgáltatók könnyebben együtt tudjanak működni a gyűlöletre uszító, illetve,a terrorizmust népszerűsítő internetes tartalmak eltávolítása érdekében. Gondoskodnunk kell arról, hogy a külső határokon mindenkit ellenőrizzünk adatbázisaink lekérdezésével, hogy így a potenciális terroristák ne léphessenek be akadálytalanul az EU területére. Az egyes országokban pedig aktívabban kell fellépnünk a radikalizálódás ellen. Ha ugyanis nem küzdünk valódi eltökéltséggel a terrorista veszélyek ellen, nem fogjuk tudni megfékezni a radikális és egyre agresszívebb magatartást és szemléletet. Ezek a hangok mostanáig csak szűk szeletét határozták meg a politikai és közéleti vitáknak, de manapság egyre merészebbek, és egyre inkább teret nyernek.
A terrorizmussal való könyörtelen leszámolás ígérete a jobboldali szélsőségesek egyik legfontosabb hívószava lett. Emellett az, hogy bizonyos támadásokat minden erőfeszítésünk ellenére sem sikerült megakadályozni, csak vonzóbbá teszi Európa-ellenes és antidemokratikus retorikájukat.
V.
Polgáraink az Európai Uniótól a gazdasági és szociális érdekeik jobb védelmét is elvárják. Napjainkban, a globalizáció korában minden eddiginél szembetűnőbben megnyilvánul az igényük arra, hogy hozzájuthassanak a megfelelő információkhoz, a szabályok tisztességesek legyenek és be is legyenek tartatva, továbbá biztosak lehessenek abban, hogy a vezetőik (azaz a kormányuk és az európai intézmények) mellettük állnak a külső konkurenciával szemben. Vitathatatlan, hogy az európai polgároknak érdeke a szabad kereskedelem és a globális verseny, ahhoz sem férhet azonban kétség, hogy ezek jelentős és gyakorta korábban nem tapasztalt kihívásokkal járnak.
Éppen ezért amellett, hogy tovább dolgozunk a kereskedelmi megállapodások kialakításáért, biztosítanunk kell és meg kell nyugtatnunk polgárainkat és az európai vállalkozásokat afelől, hogy ennek során mindenekelőtt az ő érdekeiket képviseljük és védjük. Elegendő alapja van annak, hogy Európa a globális verseny egyik győztese lehessen, de ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a legfontosabb szereplőknek, azaz a munkavállalóknak, a fogyasztóknak és a vállalkozóknak helyreálljon az őket képviselők iránti bizalma. Ebben a kérdésben az időnek is fontos szerepe van. Ha nem sikerül tető alá hozni a kereskedelmi megállapodásokat (és itt hónapokról, nem évekről van szó), az óhatatlanul azt a benyomást fogja kelteni, hogy a Brexit elindított egy olyan folyamatot, amelynek során kiszorulunk a globális játéktérből. A legjelentősebb résztvevők, ahogyan azt a G20-ak csúcstalálkozója is megerősítette, ma kereskedelmi és gazdasági nagyhatalomként, vonzó partnerként tisztelik Európát és akként tekintenek rá.
VI.
Tisztában vagyok vele, hogy Európa jövője nem csak azon áll vagy bukik, hogy hogyan kezeljük a migrációs válságot, a terrorizmust, illetve a globalizáció ébresztette félelmeket. Döntő fontosságú és elengedhetetlen, hogy helyreállítsuk a biztonság és rend érzését, valamint az uniós polgárok bizalmát a politikai vezetés iránt, továbbá hogy elérjük, hogy az Unió neve egyet jelentsen a védelemmel és stabilitással. De mindez nem elég. Pozsonyban más, éppen ennyire fontos feladatok ütemtervét is meg kell határoznunk, ezek közé tartozik a gazdasági és a társadalmi fejlődés, munkahelyek és lehetőségek teremtése a fiatalok számára, az egységes piac, a digitális menetrend és a beruházások. Az Európai Tanács októberi és decemberi rendes ülésén hivatalos döntéseket kell majd hoznunk ezekben és egyéb kérdésekben. A 27 tagállam nem hivatalos munkáját 2017 telén folytatjuk. Mint már azt bejelentettem, az Unió és Oroszország közötti kapcsolatokkal októberben az Európai Tanács külön ülésen foglalkozik majd. Decemberben visszatérünk arra, hogy hogyan erősíthetnénk meg a védelem terén a gyakorlati együttműködést, annak érdemi jellegét fokozva, ugyanakkor a NATO-val való átfedést elkerülve. Később más fontos kérdéseket is újra elő kell vennünk, így a bankunió kérdését és a gazdasági és monetáris unió további alakítását.
VII.
A Brexit után ki kell zökkennünk a régi kerékvágásból. E válságból vagy meggyengülten és széthúzva, vagy megizmosodva és még nagyobb egységben kerülhetünk ki. A jövőt tekintve nincs fejünk felett Damoklész kardja, a dolgok alakulása még mindig a mi kezünkben, szívünkben és lelkünkben van. A 27 tagállam gazdasági és kulturális potenciálja, a polgárok tehetsége és képzettsége bőségesen elég ahhoz, hogy higgyünk Európában és abban, hogy képes hatékonyan és biztonságban versenyezni a világgal.
A többi globális hatalomhoz képes hiányosságaink a „kemény politikához”, például a védelem és a végrehajtó hatáskörök területéhez kötődnek. De nem változtatjuk az Európai Uniót egyetlen állammá. Ezért döntő lesz, hogy a tagállamok jobban együttműködjenek egymással, hogy az Unióban meglévő erőket egyesíthessük. Az Önökkel folytatott beszélgetésekből számomra egyértelműen kiviláglik, hogy nem az a kívánatos megoldás, ha új hatásköröket adunk az uniós intézményeknek. A tagállamokban a választópolgárok nagyobb befolyással szeretnének lenni az Unió döntéseire. Ahhoz azonban, hogy elmozdulhassunk ebbe az irányba, a nemzeti kormányoknak változtatniuk kell az Európai Unióhoz való hozzáállásukon.
Ma az EU-t a közös jó helyett a szükséges rossznak állítják be. A „kevesebb hatalmat Brüsszelnek!” jól hangzó politikai kampányszlogen azt jelenti, hogy a tagállamok fővárosaiban kell nagyobb felelősséggel viseltetni az Unió iránt. Az Unió iránti felelősség pedig nem más, mint késznek lenni a saját érdekek egy részéről a köz érdekében lemondani. Azt is jelenti, hogy tartózkodni kell attól, hogy az Uniót folyamatosan vádakkal illessék, melyek egy része indokolt, de legtöbbször pusztán könnyű kibúvót jelentenek a saját kudarcok beismerése alól. A Brexit népszavazás eredménye is részben ezzel magyarázható.
A tagállami érdekek és az Unió prioritásai közötti egészséges egyensúly kulcsa a tagállamok fővárosában található. Az uniós intézményeknek támogatniuk kell a tagállamok által közösen elfogadott prioritásokat, és nem szabad saját prioritásaikat erőltetniük a tagállamokra. Ezt a következtetést is a konzultációimból vontam le.
VIII.
Az egyik oldalon a szkeptikus pesszimisták, a másikon pedig az Unió rajongói: a kettő között elég hely van a realista optimizmus számára, melynek a kritikus diagnózisban kell gyökereznie. Minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy megakadályozzuk, hogy ez a kritikus szemlélet az elmúlt évekre olyannyira jellemző meddő vádaskodássá fajuljon, vagy hogy mindenki igyekezzen egymást túllicitálni olyan tetszetős szlogenekkel, mint a „jobb Európát”, „kevesebb Európát” vagy „több Európát”. Hiszen jöhet valaki, aki pontot tesz e versengés végére azzal, hogy „soha többé Európát”.
IX.
Nem abban a helyzetben vagyunk, mint Giuseppe Tomasi di Lampedusa regényének, „A párduc”-nak a hősei. Nem kell mindent megváltoztatnunk ahhoz, hogy minden úgy maradjon, ahogy van. Ellenben több dolgot korrigálnunk kell, hogy megőrizhessük azt, ami a legjobb. Ennek érdekében késznek kell lennünk több nehéznek tűnő, de valójában egyszerű döntést meghozni. Nem új szerződésekről vagy eljárási módosításokról van szó. Erős politikai akaratra és képzelőerőre van szükség. Itt az idő, hogy felnőjünk a feladathoz. Nincs más választásunk. Üdvözlettel: