A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem hallgatói eleget téve törvényi kötelezettségüknek adatfrissítés céljából 2025. november 4-én felkeresték a Beregszászi Járási Hadkiegészítő Parancsnokságot (TCK-t), ahonnan négy hallgatót azóta sem engedtek ki – tudatta a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) keddi nyilatkozatában.
Ahogy arra a szövetség is felhívta a figyelmet, a hatályban lévő ukrán törvények szerint a hadkiegészítő parancsnokság önkényesen, jogi alap nélkül cselekedett.
„A személyi szabadság korlátozását, beleértve az őrizetbe vételt is, kizárólag az ukrán törvények szabályozzák (elsősorban az Ukrajna Alkotmánya, a Büntetőeljárási Törvénykönyv és a Szabálysértési Törvénykönyv). Az adatfrissítés nem olyan cselekmény, amely azonnali, több órás őrizetbe vételt indokolna. Úgy véljük, hogy a hallgatók szabadságának korlátozása jogsértő, amely ellent mond Ukrajna törvényeinek.” – áll a közleményben.
A KMKSZ levélben fordult Ukrajna hadügyminiszteréhez, Ukrajna emberi jogi biztosához és a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztrációhoz a törvénytelen eljárás mielőbbi kivizsgálása ügyében.
Nyitókép: illusztráció
The post Botrány a Beregszászi Járási Hadkiegészítő Parancsnokságon appeared first on Kárpátalja.ma.
En janvier 2023, la France et l’Italie finalisèrent l’envoi en Ukraine d’une batterie de défense aérienne SAMP/T [Sol-Air Moyenne Portée / Terrestre], l’une et l’autre devant fournir différents éléments de ce système. Pour rappel, le SAMP/T, encore appelé Mamba, se compose notamment d’un module d’engagement, d’un radar en bande X [associé à un système d’identification...
Cet article Ukraine : Le système franco-italien SAMP/T « marche mieux » que le Patriot, selon le général Mandon est apparu en premier sur Zone Militaire.