Agrégateur de flux

(B2) Si vous n'avez pas encore vu l'exposition de l'artiste graphiste français Jean Jullien au Mima, le musée des arts urbains de Bruxelles, situé dans un quartier en pleine reconversion de Molenbeek au bord du Canal de Bruxelles. Courrez-y.

Cette « première exposition muséale personnelle » en Europe joue les prolongations : jusqu'au 7 janvier prochain. Elle mêle des peintures intimistes de l’artiste, des tableaux naturalistes à des commentaires et réflexions peints directement sur les murs. Les représentations de la mer, les plages, les forêts semblent si réalistes qu'on peut s'attendre à tout moment à se faire surprendre par une vague ou oiseau sorti du tableau.

(Crédit : Jean Jullien / MIMA)

Au détour des couloirs, tout en haut presque au pigeonnier du musée, vous pourrez découvrir une fresque géante, présentant sur un demi-cercle, un raccourci de l'histoire des guerres récentes, de l'antiquité à l'actualité, en passant par le Moyen-âge. Édifiant

(Crédit : Jean Jullien / MIMA)

(Nicolas Gros-Verheyde)

Au Musée MIMA, Quai du Hainaut 41, Molenbeek-Saint-Jean 1080 jusqu'au 31 décembre 2023

Le site de Jean Jullien

At least one IRIAF (Islamic Republic of Iran Air Force) F-14 Tomcat flew alongside the Russian presidential aircraft and its Su-35S Flanker escort over Iran. On Dec. 6, 2023, Russia’s President Putin made a rare, [...]

The post Iranian F-14 Tomcat Escorted Putin’s Il-96 And Accompanying Flankers On Their Way To UAE appeared first on The Aviationist.

The 10-year deal covers the entire syllabus from the basic jet training to the lead-in fighter training. The chief of the Swedish Air Force, Maj. Gen. Jonas Wikman, and the chief of the Italian Air [...]

The post Sweden Signs Agreement To Train Combat Pilots In Italy For The Next Decade appeared first on The Aviationist.

On Monday, 11 December 2023, Members of the Committee on Foreign Affairs, Committee on Development and Sub-committee on Human Rights will meet 2023 Sakharov Prize laureates: Jina Mahsa Amini and the Woman, Life, Freedom movement, represented by Afsoon Najafi and Mersedeh Shahinkar.

By awarding the 2023 Sakharov Prize to Jina Mahsa Amini and the Woman, Life, Freedom Movement in Iran, the Parliament recognises their brave efforts to stand up for fundamental rights and women's rights. Through this debate, Members will have the opportunity to express their strong support for the aspiration of the Iranian people to live in a free, stable, inclusive and democratic country.

Sakharov Prize
Press Release
Source : © European Union, 2023 - EP

With annual population increases of 7 per cent, Nigeria’s capital, Abuja, has become the fastest-growing city in Africa in the past 20 years. A population of a mere 880,000 people at the turn of the millennium will have grown to more than 5 million by 2030. Abuja thus embodies the continental trend: Africa is urbanising at an historically unprecedented pace and scale. The world’s 10 fastest-growing cities are all in Africa, and the urban population will increase by around 900 million people by 2050, thereby nearly tripling. And two-thirds of the African cities that will exist in 2050 have yet to be built.

Since more than half of the residents in most African cities currently live in informal settlements with limited access to basic services and jobs, this rapid urbanisation is a daunting scenario. However, the positive social and economic effects from Africa’s urbanisation in the past decades are often overlooked. They offer insights into the opportunities and necessary steps needed to make Africa’s future urbanisation a success.

The overlooked successes of Africa’s urbanisation

Based on the most comprehensive analysis of Africa’s urbanisation, the report “Africa’s Urbanisation Dynamics 2022” provides a new, more positive understanding of urbanisation on the continent during the period between 1990 and 2020. Compared to rural regions, cities offer significantly better living conditions, especially regarding job opportunities and higher wages, but also better public and private services. Although larger cities are better off overall, the conditions in small and medium-sized cities are much better than in rural regions. These advantages that cities enjoy over rural regions have been maintained, despite a tripling of the urban population since 1990. The underlying expansion of urban infrastructure, services and economic opportunities to the approximately 500 million new urban dwellers during this period is, for all its shortcomings, an often overlooked achievement.

Urban population growth has also directly contributed to the economic growth of African countries through economic agglomeration effects. Almost one-third of Africa’s average annual per capita growth since 2001 can be attributed to this alone. In rural areas, too, urbanisation has improved income opportunities and living conditions by creating rural–urban value chains, especially around smaller cities. City clusters also promote trade and growth.

Despite these positive developments, many African cities are characterised by high levels of inequality, poverty and an insufficient number of formal and well-paid jobs, all of which has been exacerbated by the Covid pandemic. These factors are related to the biggest weakness of the urbanisation process in Africa so far: urbanisation without structural economic transformation. Increased productivity, diversification, and thus growth in manufacturing and higher-value services, which lead to significantly more and better-paid jobs, have mostly failed to materialise. However, for the successful urbanisation of the continent, such a structural transformation is necessary.

Africa’s urban future as historic opportunity

There are two scenarios that can help with imagining the possible changes to Africa’s cities through urbanisation over the next two and a half decades. In the first scenario, the growth and emergence of cities is largely unregulated and without sufficient investment. This would exacerbate already existing urban problems. Inequality would be even more extreme in 2050, with extraordinarily rich residential and business districts being separated from the rest of the city, including the poorer neighbourhoods where the majority of the city’s residents live. These neighbourhoods would sprawl much further into the urban periphery than they already do now, housing standards would remain low as costs rise, public services would be almost non-existent, traffic jams would become even longer than they already are and insecurity would increase. People would also suffer more from the increasing effects of climate change, such as floods and life-threatening heatwaves. These living conditions could lead to political instability and increased migration to neighbouring countries and beyond.

In the second scenario, urbanisation would be planned in advance and supported through public and private investments. A structural economic transformation with a growing manufacturing sector and higher-value services could create many jobs and improve living conditions. These cities would stimulate economic growth in rural areas as well, and local revenue would finance the expansion of urban infrastructure and public services adapted to climate change. Political stability would be more likely and migration pressures would decrease.

These extreme scenarios show the range of possible developments over the next two and a half decades. Some structural conditions favourable to the successful governance of urbanisation include the fact that Africa has by far the youngest population, the increasing availability of alternative energy sources, digitalisation and the African Continental Free Trade Area (AfCFTA).

What to do

Whether Africa’s urbanisation will be a success or not depends on how it is governed in the coming years. But time is running out – cities grow and develop, creating material structures every day that limit the room for manoeuvre. For example, one of the decisive factors for the economic performance and climate impact of a city is its agglomeration. Simply put, a high density strengthens economic performance and reduces climate damage. Uncontrolled urbanisation, on the other hand, leads to urban sprawl. This is not only harmful to the climate in itself, but subsequent adjustments to the infrastructure are much more expensive and often politically challenging to enforce. Therefore, with every year that urbanisation proceeds without proactive governance, the negative scenario described above becomes more likely.

African and international organisations, think tanks and academics have developed recommendations for governing Africa’s urbanisation. There are four key aspects:

• Governance: The role of cities and local governments in national development planning should be significantly upgraded. In a multi-level approach, they should be understood and supported as central, independent actors of economic and social development. Small cities in particular, which have a strong impact on rural areas, have an important role to play. More local autonomy, revenues, and the use of participatory and experimental formats such as “urban labs” are important to promote local embeddedness and innovation.
• Planning: Due to the diversity of cities, planning should be based on local urban characteristics and potentials. Western planning paradigms should be questioned, and locally appropriate approaches and resources should be prioritised. For example, cooperatives and religious organisations play a major role in the provision of housing and infrastructure in many African cities. The inclusion of women and disadvantaged groups as well as the consideration of nature-based solutions are of particular importance.
• Financing and investment: Based on the calculations for selected countries, the resources needed to finance the climate-friendly growth and construction of new cities in Africa until 2050 amount to trillions of euros and cannot possibly be raised by African countries alone. Public and private as well as national and international investments are needed, while at the same time cities need to increase own-source revenues, which are comparatively low in Africa.
• Infrastructure and services: The proactive provision of urban infrastructure and services is the most important and most cost-effective lever to positively influence the productivity of cities as well as their climate impact. In addition to secure land tenure, electricity and transport routes, this includes education and health care, affordable housing and social protection systems, which increase productivity and quality of life.  

Apart from the people and countries most directly affected on the African continent, the consequences of successful or failed urbanisation in the coming decades will also be felt in Europe. It is therefore in Europe’s and Germany’s interests to more systematically and comprehensively support the proactive governance of urbanisation in Africa. One new approach for doing that would be Just Urban Transformation Partnerships (JUTPs), based on the model of the Just Energy Transition Partnerships (JETPs). JUTPs would be multilateral, multi-actor cooperation and investment agreements in which a group of countries would work with national governments, including relevant national actors such as the Ministry of Urban Development and the Association of Cities or Mayors’ Forums, for example, and selected cities as well as local governmental, non-governmental and private-sector stakeholders. JUTPs would complement the cooperation of national governments with a more territorial approach. Germany could also build on existing city partnerships and its longstanding engagement in decentralisation processes. Another possibility would be to support international city networks more strongly (“urban diplomacy”). There are many potential approaches for collaborating on urbanisation. First of all, however, actors need to realise what a unique opportunity Africa’s urbanisation presents for the continent’s structural transformation and development.

Michael Roll is a researcher at the German Institute of Development and Sustainability (IDOS). He currently works on the governance of urban sustainability transformations in the Transformative Urban Coalitions (TUC) project.

Responsibility for the content, opinions expressed and sources used in the articles and interviews lies with the respective authors.

Ukraine's domestic intelligence service, the SBU, is hitting Russia's industrial infrastructure using a new type of kamikaze drone, the Morok

Low-cost airline Wizz Air is resuming operations in December at its key hub in Moldova after an almost nine-month hiatus

As the Russian government has been communicating a lot about producing new satellites, launching a new space station and building

As Bernard Émié prepares to become the longest-serving head of France's external intelligence agency, the DGSE, since it replaced the

Philippines President Ferdinand Marcos Jr will visit Hanoi in January to meet Vietnam's President Vo Van Thuong and sign a

Vienna has often been called the spy capital of Europe and the region's intelligence services certainly keep a very closely

As we understand, the Chinese Communist Party (CCP) is interested in the lobbying work of SolarPower Europe. The association and

No signs of structural fatigue on the Italian Air Force C-27J airlifters. “The checks required by the service bulletin have already been carried out on the Italian C-27J Spartan fleet and no issues have been [...]

The post No Cracks Reported On Italian Air Force C-27J Spartan Fleet appeared first on The Aviationist.

Source : © European Union, 2023 - EP

A Kongói Demokratikus Köztársaságban (Továbbiakban: KDK) szinte függetlenedésének első percétől folyamatos fegyveres harcok dúlnak. Mára az országnak rendkívüli mértékű gazdasági, etnikai, vallási, biztonsági és nem utolsó sorban politikai problémákkal kell szembenéznie. Az évtizedek óta tartó harcok, ellentétek és humanitárius katasztrófák során a KDK a Föld egyik legnagyobb veszélyzónájává vált. Mindez olyan kritikus és kilátástalan helyzetbe sodorta az országot, amely teljes helyreállítása szinte már lehetetlen, de legalábbis hosszú évtizedekre lenne szükség ahhoz, hogy egy békés, demokratikus, jól működő állammá válhasson.

 

A Kongói Demokratikus Köztársaság

A Kongói Demokratikus Köztársaság Közép-Afrikában található, a kontinens második legnagyobb országa és egyben a Föld második legszegényebb állama is. Több mint 103 millió lakosa van, világszinten is meglehetősen népes államnak számít. A népesség nagyrésze a keleti országrészben koncentrálódik.

1960. június 30-án kihirdették az ország Belgiumtól való függetlenedését, jelenlegi nevét pedig 1997 óta viseli. Ez a megnevezése volt 1971 előtt is, de ebben az évben Mobutu Sese Seko tábornok megváltoztatta Zaire Köztársaságra azzal indokolva döntését, hogy így egy hitelesebb afrikai neve lett az országnak. 1996 óta a KDK területén szinte folyamatosan harcok dúlnak, amelyek során több mint 4 millió ember vesztett már életét és több ezren eltűntek. Az instabil helyzet miatt rendkívül rossz a közbiztonság, folyamatosak az erőszakos bűncselekmények és a kannibalizmus sem ritka ebben a térségben. Komoly etnikai ellentétekkel néz szemben az ország és ezáltal súlyos etnikai küzdelmek árnyalják az ott élők mindennapjait. Több mint 200 különböző etnikum lakik a KDK területén, de a szomszédos országok faji és vallási problémái is hatással vannak az itt élőkre. Tehát a politikai, gazdasági konfliktusokon és a fegyveres harcokon túl egyfajta humanitárius krízisről is beszélhetünk a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

Számos nemzetközi szervezet van jelen az országban annak érdekében, hogy a szegénység, rossz higiéniás viszonyok, valamint a humanitárius katasztrófa mérséklésében közreműködjenek és azokat elősegítsék.

 

A konfliktus gyökerei

A Kongói Demokratikus Köztársaságban évtizedek óta zajló konfliktusok egyik legkiváltóbb oka az ország olyan ásványkincsekben való bővelkedése, mint például a kobalt, réz, cink, urán, valamint a KDK a Föld legnagyobb fém- és ritkaföldfémekkel rendelkező országa. A világ minden eddiginél jobban függ azoktól az ásványi anyagoktól, amik ebben az országban megtalálhatók, így a helyi és külső erők egyre inkább ösztönözve vannak abban, hogy részt vegyenek a KDK területén lévő konfliktusban. Egyértelműen kijelenthető, hogy a KDK-ban található természeti erőforrások globalizálták a küzdelmet. Többek között Kína és az Egyesült Államok is részt vesz a KDK belső konfliktusában és nagy befolyása van a gazdaságában is, de pénzügyi érdekeltséggel rendelkezik még a kongói bányákban például Ruanda és Uganda is.

Az országban zajló konfliktusok, a kialakult ellentétek egészen 1960-ig és politikai eseményekre vezethetőek vissza. Az 1960-as, első parlamenti választásokat a Kongói Nemzeti Mozgalom jelöltje, Patrice Lumumba nyerte meg, akivel nem sokkal ezután két tartomány is szembeszállt és azok deklarálták saját autonómiájukat. Ezekután a hadsereg vezetője, Joseph Mobutu katonai puccsot hajtott végre az országban, valamint felfüggesztette az alkotmányt és a parlament működését. Továbbá létrejött egy újabb rivális kormány az ország keleti részén és ezzel négy különböző kormányzati rendszer volt hatalmon. Ezen politikai események hatására bontakoztak ki a katonai konfliktusok és alakultak hosszú évekig tartó, állandó harcokká az ország teljes területén. Mindez hatalmas emberáldozatokat követelt, amelynek eredményeként, pár hónapon belül az ENSZ is beavatkozott, azonban kevés sikerrel jártak a missziók. Ezek az összecsapások, fegyveres harcok 1965-ig tartottak, amikor viszonylag megszilárdult a politikai vezetés és az országban egy békés időszak vette kezdetét. Mindez kevesebb mint 20 évig tartott, ugyanis 1994-ben újra súlyos etnikai összecsapások és polgárháború bontakoztak ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban és mindez a mai napig tart. 1996-ban kitört a véres harcokkal teli első kongói háború, amelyhez az 1994-es ruandai népírtás vezetett és két évig tartott. 1998-ban kirobbant a második kongói háború és ez is hasonlóan borzasztó és pusztító volt, sőt, Afrika legvéresebb modernkori háborújaként tartják számon. Kilenc ország katonái harcoltak egymással a KDK területén. Végül ezt a háborút 1999-ben tűszünettel felfüggesztették, de a harcok nem sokkal később, 2001-ben ismét kiújultak. 2003 júliusában ért véget a háború egy átmeneti kormány megalakulásával.

2006-ban tartották 40 év után újra az első, többpárti választásokat, ugyanis a függetlenedés óta egypártrendszer volt az országban. Ekkor a KDK államformáját köztársaságként rögzítették. A szavazás után ismét egy fegyveres összecsapás alakult ki, amely meglehet csak két napig tartott, mégis számos áldozatot követelt és csak a beavatkozó ENSZ erők tudták megfékezni a harcok további proliferációját.

A konfliktus 2016 nyarán kezdődött újra, amikor az ország keleti részén lévő egyik régiójában egy helyi vezetőt meggyilkoltak a biztonsági erők. A fegyveres összecsapások azóta is tartanak a kormányerők és a helyi milíciák között és ez minden további problémának – éhínség, alultápláltság, belső migráció, szexuális erőszak, gyermekkatonaság – az okozója.

 

Jelenkori konfliktusok

A közép-afrikai állam évtizedek óta erőszakos konfliktusok kereszttüzében áll, amely az ország keleti részén koncentrálódik. Mintegy 5 békésnek mondható év után, 2022 márciusában a fegyveres csoportok ismét offenzívát indítottak ami a mai napig tart, sőt egyre csak súlyosabbá válik a helyzet. Több mint 100 fegyveres csoport tevékenykedik az ország keleti részén és családok százait, több százezer embert kényszerítenek arra, hogy elhagyják otthonaikat. Ez vezetett ahhoz, hogy jelenleg a KDK a világ azon országai közé tartozik, ahol a legnagyobb a belső menekültek száma. 2022 márciusától, amikor ismét fegyveres offenzíva vette kezdetét, 2023. október 30-ig majdnem 7 millió ember kényszerült elhagyni a lakóhelyét, ami a korábbiakhoz képest a legmagasabb szám és mindez kevesebb idő alatt történt, mint korábban bármikor.

Ez a 2022-ben kiújult konfliktus a humanitárius segítségnyújtást jelentősen akadályozta, majd teljesen megszakította, hiszen a segélyszervezetek akadályoztatva vannak abban, hogy eljussanak a bajba jutottakhoz. A jelenleg is zajló fegyveres konfliktus során a nők és gyermekek elleni támadások száma is jelentős mértékben megnövekedett a korábbiakhoz képest.

Komoly kihívást jelent az ország számára mindezek mellett az is, hogy a gazdasági körülményei közel sem mondhatók jónak, valamint olyan betegségek rohamos terjedésével kell szembenézniük, mint az ebola, malária vagy kanyaró. Az egészségügyi válsághelyzet mellett komoly problémát jelent, hogy az élelmiszer-biztonság hiánya egyre csak súlyosbodik az utóbbi hónapokban, hiszen elmondható, hogy minden negyedik kongói állampolgárnak nem áll rendelkezésére elegendő élelem. Ez pedig azt jelenti, hogy egyre több ember éhezik és kényszerül kétségbeesett döntéseket hozni a túlélés reményében.

A legfrissebb tudósítások, jelentések alapján napjainkban egy ismét eszkalálódó válság van kibontakozóban a KDK területén és emiatt az elmúlt 2 hónapban újabb több százezer ember kényszerült arra, hogy elhagyja lakóhelyét és az országon belül máshova meneküljön a túlélés reményében. A férfiakra a halál jelent nagy veszély, míg a nők az ellenük elkövetett erőszakolások miatt rettegnek. Ehhez hozzájárultak a militáns csoportok összecsapásai, a politikai erőszak, a szomszédos országokkal fennálló feszültségek, valamint a biztonsági erők által elkövetett gyilkosságok.

A humanitárius segítségnyújtásnak továbbra is útját állják, a főbb útvonalakat elzárták, így korlátozottan tudják elérni és segíteni a rászorulókat. Ezzel több mint 200 ezer ember esett el attól a lehetőségtől, hogy bárki a segítségére legyen. Az ország jelenlegi helyzetét, ha egy mondatban kellene összefoglalni, akkor azt mondhatnánk, hogy: Az állampolgárok, az egymást követő generációk csak a túlélésért küzdenek.

A jelenlegi konfliktusok a KDK keleti részén hátráltatják a békefolyamat iránti törekvéseket, hiszen több fegyveres csoport is tevékenykedik a régióban, terrorizálják a civileket és ami talán a legfontosabb, akadályozzák a hosszútávú béke fel vezető utat. Az áldozatok száma továbbra is növekszik, mivel a fegyveres csoportok civileket, önvédelmi csoportokat és menekülttáborokat támadnak. Az ország kapcsolata a szomszédos államokkal továbbra is feszült, hiszen a Ruandával fennálló konfliktusok a 2023-as évben csak tovább eszkalálódtak, így ez is oka az országban fennálló instabilitásnak és az erőszak súlyosbodásának.

Mindent összevetve egyértelműen ki lehet jelenteni, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaságban az évek óta zajló lázadói konfliktusok és az ebből kialakuló társadalmi gondok a világ egyik legnagyobb humanitárius válságának kialakulásához vezettek.

 

A közelgő parlamenti választások

A Kongói Demokratikus Köztársaság területén zajló fegyveres konfliktusokhoz, a humanitárius katasztrófákhoz, az erőszak jelenlétéhez, valamint az instabilitás rendkívüli mértékéhez a 2023. december 20-án tartandó egyfordulós, általános választások is nagyban hozzájárulnak. A mintegy 44 millió szavazati joggal rendelkező lakos megválasztja a nemzeti parlament és a 26 tartomány regionális gyűléseinek tagjait, valamint a helyi tanácsosokat. A jelenlegi miniszterelnök, Felix Tshisekedi ismét indul a választásokon és 25 kihívóval kell szembenéznie.

A politikai nyugtalanság is egyre csak fokozódik az országban, különösen a keleti tartományokban. Több vád is napvilágot látott az utóbbi hetekben, miszerint a vezetők szándékosan konfliktusokat szítanak és azokat támogatják annak érdekében, hogy minél több választópolgárt maguk mellé tudjanak állítani.

Az utóbbi két hónapban ismét fellendültek az erőszakos bűncselekmények az ország keleti részén, újabb összecsapások vették kezdetét a lázadó csoportok között és így újabb több tízezer civil állampolgár kényszerült elhagyni lakóhelyét.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy bár 2022 márciusa óta az ENSZ békefenntartói részvételének száma megháromszorozódott, a külföldi erők népszerűsége csökkent a helyi lakosság körében, mivel képtelennek bizonyultak az erőszak megfékezésére. Ennek következményeként az ENSZ békefenntartói ellen is számos tüntetés volt az országban 2023 júliusa óta. Ezek az ENSZ békefenntartó missziók, valamint a nemzetközi és regionális kontingensek most ki is vonulnak az országból, több mint 25 éves folyamatos jelenlét után, annyira fellendült az ellenük való lázadás.  A külföldi erők kivonását 2023 decemberében, az elnökválasztással egy időben tervezik majd. Egyértelművé válik mindezekkel, hogy a KDK komoly biztonsági és logisztikai kihívásokkal néz szembe ezelőtt a kulcsfontosságú decemberi választás előtt.

Felerősödhetnek a pártok támogatói és a politikai jelöltek között már amúgy is meglévő feszültségek, amelyek a konfliktus további elmélyedéséhez, a tüntetések eszkalálásához, valamint a politikai feszültségek súlyosbításához vezethetnek.

Legutóbb a KDK-ban 2018-ban tartották meg az általános választásokat, amikor azt kétszeri elhalasztás után sikerült lebonyolítani, így ennek példáján nem elképzelhetetlen, hogy így lesz ez a 2023. december 20-án esedékes választásokkal is. A sikertelenséget okozhatják a technikai gondok, a csalás és még számos más kihívás, amivel most szembe kell néznie a szervezőknek, hisz ugyanúgy fenyegetést jelentenek, mint öt évvel ezelőtt. Rendkívül fontos lenne a jövő alakulásának tekintetében, hogy elkerüljék ezeket a választásokat befolyásoló, akadályozó zűrzavarokat és késedelmeket. Mindezek fényében egyértelműen kijelenthető, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság 2023. december 20-án döntő fontosságú, általános választásokra készül, amelynek eredménye nagyban meghatározza majd az ország jövőjét.

A borítókép Kaysha fényképe az Unsplash-ről.

Érdekli a téma? Válogasson hasonló cikkeink közül ide kattintva!

A Konfliktusok a Kongói Demokratikus Köztársaságban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Im Aufbau einer neuen globalen Gesundheitsarchitektur nach der Covid-19-Pandemie stehen wichtige Weichenstellungen an, insbesondere bei der Verhandlung des Pande­mie­abkommens und der Schaffung robuster Lieferketten. Vor dem Hintergrund ihrer systemischen Rivalität betrachten die USA und China globale Gesundheitspolitik als Feld geopolitischer Konkurrenz. Das gefährdet die Umsetzung der Lehren aus der Covid-19-Pandemie und den Schutz menschlicher Gesundheit. Für Deutschland stellt sich die Frage, inwieweit es seinen multilateralen Ansatz in der globalen Gesundheits­politik anpassen muss, um auf die zunehmenden geopolitischen Spannun­gen zu ant­worten. Dazu empfiehlt es sich, unabhängige Gestaltungsmacht zu ent­wickeln und gleichzeitig ein verlässlicher, multilateraler Partner zu sein.

The worldwide standdown was ordered after preliminary investigation information indicates a potential materiel failure caused the CV-22 crash in Japan that killed 8 crew members. The V-22s operated by the U.S. Air Force, Navy and [...]

The post All V-22 Osprey Tilt-Rotor Aircraft Grounded Following Fatal Crash In Japan appeared first on The Aviationist.

Source : © Union européenne, 2023 - PE