Jövő tavasszal indul a korszerűtlen családi házak felújítását célzó pályázat, a 150 milliárd forintos támogatásból 2020-ig akár 3 millió ilyen ház is megújulhat - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.
Június 9-én délután megjelent a rég várt vállalkozásoknak szánt „eszközbeszerzési” pályázat felhívása, beadás július 8-tól lesz lehetséges 2 éven át! Két kiírás is megjelent egyszerre: a GINOP 1.2.1-15 és a GINOP 1.2.2-15, ezek főbb különbségeit csütörtökön mutatjuk be.
A nagy érdeklődés miatt a támogatási igény meghaladja a jogszabályban előirányzott keretösszeget, ezért az Irányító Hatóság a 20/2015.(V. 18.) számú Közlemény alapján az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez a 2015. évben nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló 26/2015 (V.6) MvM Rendelettel meghirdetett jogcím kisértékű gépbeszerzéseire vonatkozóan a mai napon 11 óra 00 perctől felfüggesztette a támogatási kérelmek benyújtásának lehetőségét.
Rajzpályázat a 2015. májusi GYERMEKNAP alkalmából
Rajzokat, festményeket, alkotásokat várnak a Francois Fiedler Gyermekrajz Pályázat keretében három korcsoportban.
A pályázat névadója François Fiedler (1921-2001) nemzetközileg az egyik legelismertebb magyar származású francia művészek közé tartozik. A Palotanegyedből a II. világháború befejezése után Párizsba költözik, ahol rendszeresen olyan elismert művészekkel együtt állít ki, mint Braque, Chagall, Calder, Giacometti, Kandinszky, Leger, Miró, Matisse, Picasso…
Május 7-én reggel 8 órakor megnyílt majd néhány órával később le is zárult a buszbeszerzési pályázat, és annak 2. célterülete. ( az 1., falugondnoki célterület még nyitva van)
A 2003-ban alapított NLC Tanácsadói Csoport Kft. (a palyazatihirek.eu honlap üzemeltetője) az uniós forrásokra épülő beruházások egyik elismert szakértője. 100% magyar magántulajdonú vállalkozás vagyunk, mind a privát mind a közszférából számos ügyfelünk részére segítettünk megvalósítani sikeres beruházásokat az elmúlt években európai uniós és hazai forrásból.
Március 24-én megjelent a Magyar Közlönyben az új Európai Uniós költségvetési időszak legjelentősebb fejlesztési csomagjának az idei GINOP pályázatoknak a kerete és menetrendje. Ahogy arról Napi Pályázati Értesítő előfiezetőinket már korábban részletesen tájékoztattuk, az első felhívások áprilisban jelennek meg az előzetes tervek szerint.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál kezelt pályázatok kapcsán a a közigazgatási hatósági eljárás szabályairól szóló trövényt (Ket.) kell alkalmazni, azzal, hogy igazolási kérelemnek, méltányosságnak nincsen helye. Az ügyfelek így számos esetben, ha akár 1 nappal is elkéstek a folyamatosan oda-vissza változó és gyakran ún. salátarendeletekben megbúvó határidők tekintetében, a teljes támogatásra való jogosultságuk megszűnhetett. Emiatt nagy mennyiségű fellebbezés és bírósági ügy van jelenleg is folymatban. Információink szerint az országgyűlés mezőgzdasági bizottsága elfogadta azt az indítványt, amely folytán hamarosan visszamenőleges hatállyal bevezetik az igazolási kérelm lehetőségét ezekben az ügyekben, így az ügyfélnek lehtősége lesz késedelmét jogos indokkal kimenteni.
PH információ
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében csaknem 70 pályázati felhívást tesz közzé mintegy 830 milliárd forint összegben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén - tájékoztatott Rákossy Balázs, a tárca európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára.
Áprilisban nyílik meg újra olyan pályázati lehetőség, amely a vállalkozások eszközbeszerzését támogatja a GINOP program keretében. Kiváló alkalom lesz azok számára, akik kimaradtak a korábbi pályázatokból, de azoknak is akik sikeresen vettek részt GOP vagy EMVA pályázatokon.
Mint ismeretes, a korábbi években is sokszoros rekordigény érkezett a keretekre, a legnépszerűbb eszközbeszerzést támogató pályázaton. A pályázat gyors elbírálású, az NLC Tanácsadói Csoport ügyfelei kivétel nélkül 2-3 hónap alatt megkapták a pozitív támogatási döntéseket és az április-májusban beadott pályázatokra nyár végén már érkezhetnek a támogatási előlegek.
Az áprilisban megnyíló pályázat keretében újra 40-50%-os támogatást igényelhetnek a pályázók eszközök és gépek beszerzésére.
2015-ben várhatóan újból megjelenik az élelmiszer feldolgozók fejlesztését szolgáló, Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal által kezelt pályázat, ami egyúttal a GINOP forrásaiból a Nemzetgazdasági Minisztérium által is támogatott lesz.
2015-ben csaknem 210 milliárd forint kerül meghirdetésre 13 GINOP pályázati felhívást keretében. A 2014–2020-as uniós fejlesztési időszakban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP), nyolc prioritást meghatározva, összesen 2733 milliárd forint támogatási lehetőség nyílik meg a gazdasági szereplők számára.
Május 4-én nyílik a lehetőség: 100%-os támogatási intenzitás mellett ismét lehet pályázni buszra, terepjárója, személyautóra a Darányi Ignác Terv EMVA társfinanszírozású intézkedései Irányító Hatóságának 6/2015 (III. 13.) számú közleménye szerint. Önkormányzatok, nonprofit szervezetek, egyházi szervezetek pályázhatnak nettó 3,5-8 millió Ft 100%-os vissza nem térítendő forrásra.
Az áprilisban meghirdetésre kerülő pályázatokon 40-50 % vissza nem térítendő támogatást lehet majd igénybe venni telephelyfejlesztési beruházásokra. Pályázani lehet minden építéssel járó telephelyfejlesztési beruházással lehetséges, az építés mellett eszközbeszerzés is támogatott lesz.
Az Európai Bizottság február közepén elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetésével elkészült mindkét magyar Operatív Programot. Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (IKOP) és a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) összesen több mint 2000 milliárd forint uniós támogatás nyerhető el 2014 és 2020 között.
A magyar kormány képviseletében Lázár János a következő pénzügyi időszak operatív programjainak jóváhagyásáról is egyeztetett Brüsszelben Corina Cretuval január 15-én, csütörtökön, és tudatta, hogy a Bizottság a kormány által benyújtott programok közül hatot már „de facto” elfogadott, ezeknél áprilisban megkezdődhet a pályázatok kiírása. A miniszter elmondta, hogy a vidékfejlesztési, halászati, valamint a közigazgatás korszerűsítését szolgáló programok ügye maradt még nyitva.
A tervezeteket az áprilist megelőző hónapokban elérhetőség szerint biztosítjuk Napi Pályázati Értesítő olvasóinknak.
Mintegy 2500 milliárd forint jut a mezőgazdaság fejlesztésére a 2015-2020 közötti időszakban – mondta Czerván György államtitkár Hajdúszoboszlón a növényvédelmi szakemberek számára szervezett képzés záró napján.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a közvetlen kifizetések uniós forrásból származó éves összege, mintegy 1,3 milliárd euró. Ezt az összeget két forrás adja, egyrészt az egyes pillérből származó évi 1,27 milliárd euró, másrészt a kettes pillér révén biztosított évi 74 millió euró. Ez utóbbi összegre azért van lehetőség, mert Magyarország élt a vidékfejlesztési forrás esetében biztosított maximális 15 %-os átcsoportosítási lehetőséggel.
Az AGRYA 2015. február 27-én szervezi meg hagyományos éves konferenciáját Budapesten. Az idei esemény alcíme „Több vagy kevesebb?”, az agrár- és vidékfejlesztési támogatások szintjére utal. A Földművelésügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség közreműködésével szervezett rendezvénnyel az AGRYA átfogó és részletes képet kíván adni a fiatal gazdáknak az előttünk álló időszak támogatási szabályozási kereteiről, finanszírozási lehetőségeiről.
Mintegy nyolcszázzal több fiatal gazda részesül induló támogatásban a számukra 2014-ben negyedik alkalommal kiírt pályázaton, mivel ponthatárt 90-re csökkentették a korábbi 103 pontról, tekintettel a nagy érdeklődésre - közölte a Miniszterelnökség a kormányzati hírportálon.
Már 2015 elejétől nagy számban jelennek meg uniós pályázati kiírások, miután a magyar operatív programok többsége megkapja a szakmai jóváhagyást az Európai Bizottságtól (EB) - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek.
Csepreghy Nándor felidézte: a brüsszeli észrevételek után a tíz operatív program közül nyolcat november 17-én benyújtott a kormány az Európai Bizottságnak. Ezek közül az elsőt, a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot (RSZTOP) már elfogadták, és a testület jelzése alapján várhatóan a benyújtott programok többsége napokon belül szakmai jóváhagyást kap.