Idén decemberig 200 milliárd forintnyi uniós fejlesztési forrás nyílik meg szociális, társadalmi-felzárkózási, család- és ifjúságügyi, köznevelési, felsőoktatási, egészségügyi és egyházi területen - jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden sajtótájékoztatón, a Nyíregyházi Főiskolán.
A kormány a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon, illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programon keresztül több mint 1500 milliárd forinttal támogatja a magyarországi települések fejlesztéseit.
Módosult a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás. Felhívjuk a támogatást igénylők figyelmét, hogy tekintettel a jogszabályi környezet változására, a projektek egyenlő eséllyel történő megvalósítása érdekében a támogatási kérelmek benyújthatóságának kezdő dátuma 2015. október 30-ról 2015. november 2-re módosul.
A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretén belül 1153 milliárd forintnyi forrás lesz elnyerhető a 2015. végéig megjelenő pályázatokon, de már most szűkösnek látszik a keret az abszolút elsőbbséget élvező klímaváltozásra történő felkészülésre - mondta Mizák József, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese kedden Siófokon, egy konferencián.
Mintegy ötezer pályázat érkezett október elejéig a mikro-, kis- és középvállalkozásoktól a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében eddig meghirdetett 631 milliárd forint forrásra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára kedden Debrecenben sajtótájékoztatón.
2015-ben a kertészeti ágazat is jelentős forrásokhoz juthat a Széchenyi 2020- Vidékfejlesztési Program keretében novembertől. A várható támogatási intenzitás elérheti az 50%-ot, de kollektív beruházás esetében + 10 százalékponttal nőhet az alaptámogatás intenzitása.
A várhatóan decemberben megjelenő felhívás célja a borászatok fejlesztése és a piacra jutásuk elősegítése. Technológiai fejlesztést célzó beruházásokat, valamint környezeti erőforrás-hatékonyságot célzó fejlesztéseket támogat.
Több jogcímen, magas kerettel indulnak el 2015 decemberében a Széchenyi 2020 - Vidékfejlesztési Program állattartókat támogató pályázatai. Külön jogcím indul a baromfi, a sertés és a szarvasmarhatartóknak, de lesz trágyatároló építésére is külön pályázat. A várható támogatási intenzitások átlagosan 50%-osak, de fiatal mezőgazdasági termelők vagy kollektív beruházások 10-10% többletintenzitásra lehetnek jogosultak.
A tervezést, árajánlatkéréseket már most érdemes megkezdeni, a felkészüléshez az NLC Tanácsadói Csoport Kft. is segítséget ajánl!
A legfrissebb információink szerint 2015. decemberében lesz benyújtható a kistelepülési templomfelújításokat is támogató "VP-7.4.1.1 Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója..." című pályázat. A nagy igény miatt már most érdemes megkezdeni a tervdokumentációk összeállítását, a költségvetések véglegesítését. Munkatársaink segítséget nyújtanak a pályázati dokumentáció előkészítésében, a projekteket ingyenesen előértékeljük!
A Kormány megállapította a 2015 évre vonatkozó fejlesztési keretet a Vidékfejlesztési Program tekintetében.
Megjelentek a Vidékfejlesztési Program első pályázati felhívásai szerdán - közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
A Nemzeti Földalapba (NFA) tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Kormányrendelet megjelent módosításának értelmében megkezdődhet az a folyamat, melynek célja a gazdák földhöz juttatása az állami földvagyonból.
Nem hivatalos információk szerint megmenekülhetenek azok a pályázók a támogatásuk megvonásától, akiknek 2015. szeptember 30-ig kellett volna benyújtaniuk jogerős használatbavételei engedélyüket vagy más szükséges igazolásukat, pl. 4 napraforgós védjegy.
Információink szerint már készül az újabb ún. "salátarendelet", melyben a határidő meghosszabbításra kerül.
Egy-két éven belül el kell indítani azt a folyamatot, amelynek eredményeként Pest megye leválhat Budapestről, a régiós határok újragondolásával - mondta a Magyar Időknek Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára.
Még az ősszel várhatóan kiírásra kerülnek az első, rég várt vidékfejlesztési pályázatok. Az egyik, várhatóan legnépszerűbb felhívás a kistelepülések infrastruktúra és szolgáltatásfejlesztését fogja célozni.
Tudja meg a részleteket és jelentkezzen ingyenes előminősítésünkre és felkészítő tanácsadásra most!
Módosult a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás.
Versenyképes nemzeti innovációs rendszer a felsőoktatás, a kormány és a vállalatok együttműködése nélkül nem képzelhető el, az innovációs hivatal pedig katalizátor szerepet lát el a szereplők között - mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke.
Az ideihez hasonló 2016-os gazdasági növekedéshez legalább kétezer milliárd forint európai uniós forrást kellene kifizetni jövőre - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfolio gazdasági konferenciáján.
Egyetemek, kutatóintézetek és vállalkozások kutatásfejlesztési célú együttműködésének ösztönzésére, a hazai kutatóhelyek kapacitásának bővítésére két újabb, együttesen 90 milliárd forint keretösszegű pályázat nyílt meg szerdán - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal).
Elfogadta a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Éves Fejlesztési Keretének (ÉFK) módosítását. Ennek következtében 74 milliárd forinttal emelkedett a keretösszeg , és így a teljes 2700 milliárd forintos GINOP keret egyharmada, több mint 900 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érhető el és pályázható 2015. december 31-ig – tájékoztatta Rákossy Balázs az MTI-t közleményben.