Emberen tesztelték a Life Biosciences sejteket megfiatalító génterápiás kezelését – írja a nature.com.
A tudományos portál cikke szerint a mérföldkőnek számító klinikai vizsgálat első résztvevője olyan sejtprogramozási kezelésben részesült, amelynek célja a szem károsodott sejtjeinek megújítása – jelentette be a kísérletet finanszírozó cég, a bostoni Life Biosciences.
A vizsgálaton egy olyan innovatív technológiát tesztelnek, amely három gén aktiválásával részlegesen újraprogramoz öreg sejteket, hogy azok fiatal, őssejtszerű állapotba térjenek vissza, anélkül, hogy elveszítenék identitásukat és funkciójukat. A tudósok szerint a részleges átprogramozás fiatalíthatja az idős szerveket.
Ezúttal azt vizsgálják, hogy a három gén aktiválása alkalmas-e egy betegség kezelésére, ami jelen esetben a vakságot okozó glaukóma, vagyis zöldhályog. A cél, hogy a gének által kódolt fehérjék elősegítsék az idegsejtek regenerálódását a látóidegben, amely a glaukómás embereknél károsodott.
Azt is ellenőrzik, hogy biztonságos-e a sejtek átprogramozására irányuló módszer, ami korábban aggodalmat keltett a szakmában, mivel több laboratórium állatkísérletei arra utaltak, hogy fennáll a sejtek elrákosodásának veszélye.„Az átprogramozásnak óriási előnyei lehetnek, ha biztonságosan alkalmazható embereknél, de a technológia még gyerekcipőben jár, és a katasztrofális mellékhatások kockázata magas” – idézték a cikkben Matt Kaeberleint, a hosszú élettartamra fókuszáló Optispan nevű orvostudományi vállalat társalapítóját.
Hozzátette, a szem jó kiindulási pont a technika kipróbálásához, mivel annak megváltoztatása esetén alacsonyabb az életveszélyes mellékhatások kockázata, mint más szerveknél.
2020-ban David Sinclair, a Harvard Orvostudományi Egyetem genetikusa és kollégái sikeresen visszafordították a látásvesztést idős, valamint glaukómás egereknél, azóta a Life Biosciences pedig rágcsálókon és majmokon is tesztelte az eljárást, súlyos mellékhatások nélkül.
A jelen vizsgálat keretében a Life Biosciences célja akár 12 glaukómás beteg kezelése, és a későbbiekben terveznek olyan résztvevőket is bevonni, akik egy súlyos, akut betegségben, a nem-arteriás elülső ischaemiás látóideg-elhalásban (NAION) szenvednek, ami szintén idegkárosodást okoz a szemben.
Forrás: MTI
The post Emberen tesztelték a sejteket megfiatalító kezelést appeared first on Kárpátalja.ma.
Les services de l’Office national de météorologie (ONM) ont émis, ce mercredi, plusieurs bulletins d’alerte concernant l’état de la mer. Des vents violents et des […]
L’article Des vagues dangereuses de 2,5 m attendues : l’ONM déclenche une alerte jusqu’au vendredi 12 juin est apparu en premier sur .