Izrael és Libanon Washingtonban amerikai közvetítéssel folytatott tárgyalásokon megállapodott a két ország között korábban megkötött tűzszünet végrehajtásáról – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Az amerikai külügyminisztérium jelentette be éjszaka a megállapodást az Izrael és Libanon képviselői között Washingtonban megtartott negyedik tárgyalási forduló végén.
A közlemény szerint
a megállapodásnak az a feltétele, hogy a libanoni síita Hezbollah beszüntesse a harcot, és fegyveresei a Litáni folyótól északra fekvő területre vonuljanak vissza.A felek abban is megállapodtak, hogy gyors ütemben létrehoznak úgynevezett „pilot zónákat”, vagyis „kísérleti térségeket”, ahol kizárólag a libanoni hadsereg gyakorolhat ellenőrzést, és ahonnan minden nem a libanoni államhoz tartozó fegyverest kizárnak.
A közlemény szerint emellett
Izrael és Libanon vállalta, hogy folytatja a tárgyalásokat, és három hét múlva újabb egyeztetési fordulót tartanak, ahol politikai és biztonsági kérdésekről egyeztetnek majd egy átfogó megállapodás érdekében.A Hezbollah síita mozgalom – amely nem ismeri el Izraelt, és elutasítja az Izraellel folytatott tárgyalásokat – egyelőre nem reagált a bejelentésre. Néhány órával az amerikai közlemény közzététele után ugyanakkor két helyszínen is légiriadót rendeltek el Galileában „gyanús légi célpontok” miatt. Sérülés nem történt, az egyik esetben pedig a hadsereg szerint téves riasztásról volt szó.
A közlemény hangsúlyozta, hogy Izrael és Libanon jövőbeli kapcsolatait kizárólag a két szuverén állam kormánya határozhatja meg, és elutasított minden olyan külső vagy nem állami szereplőt, amely Libanon jövőjét „túszul ejtené”.
A tárgyalások során hosszabb távú biztonsági keretrendszerről is egyeztettek, amelynek célja Libanon és Izrael szuverenitásának, biztonságának és területi integritásának garantálása. Elítélték Irán regionális tevékenységét és az általa támogatott szervezetek működését.Az Egyesült Államok hangsúlyozta, hogy továbbra is támogatni kívánja a libanoni hadsereget, hogy az képes legyen az ország teljes területén érvényesíteni az állami szuverenitást.
Izrael ismét hangsúlyozta, hogy biztonsága csak a Hezbollah lefegyverzésével és infrastruktúrájának felszámolásával biztosítható. Libanon ezzel szemben a nemzetközileg elismert határok tiszteletben tartását, a harcok teljes beszüntetését, valamint saját szuverenitásának és területi integritásának megőrzését emelte ki.
„A lényeg az, hogy Amerika, Izrael és Libanon egyaránt érdekelt abban, hogy Irán ne lehessen része ennek az egyenletnek”– közölte Jehiel Leiter, Izrael washingtoni nagykövete, aki országa képviseletében részt vett a tárgyalásokon.
Forrás: hirado.hu
The post Megállapodott a tűzszünet végrehajtásáról Izrael és Libanon appeared first on Kárpátalja.ma.
Picture alliance/abaca. Even the world’s strongest fleet is reaching its limits. Source: International Politics and Society, Brussels
The US failure in Iran exposes the limits of power. But it also shows a deeper loss of moral and leadership capital that may be harder to recover
By Dan Smith
STOCKHOLM, Sweden, Jun 4 2026 (IPS)
The outcome of the current Iran war is still in doubt, but one consequence is already becoming clear: it has weakened America’s capacity to project power. Many are asking who won. The more important question may be what the war has cost.
The Gulf’s geo-economic position means that this war, short and small by historic standards, will have long-lasting global effects. One of the most important concerns the future US capacity to project power. A quick look at the balance sheet helps identify how that may play out.
Gains and losses
The losses, of course, include the impact on nature, on the people of Iran and on the Gulf states. The poor in other regions will suffer as food insecurity rises. On the sidelines, Putin’s Russia has benefitted by being able to sell more oil, but its support for Iran will cost it friends and investment capital from the Gulf. Meanwhile, Ukraine has also benefitted because several Gulf states want its drones and technical support.
Of the main combatants, Israel gained some freedom of action in Gaza and Lebanon. But it is piling up problems for the future, just as it did when it escalated in Lebanon in the early 1980s. Iran has gained a kind of win by not losing while, conversely, the US loses by not winning. And this will have a serious impact on its capacity to project power in the coming years.
There are two aspects to this. One is material and concerns the ability to coerce; the other is non-material and concerns influence. The material aspect would be significant even if the war had been more successful.
The US struck over 13 000 targets in Iran in 39 days of fighting. It used up more than half its stealth cruise missiles. At current rates of production, replacing them will take five to six years. It used as many Tomahawk cruise missiles as it produced in 10 years and about two years’ worth of Patriot interceptor missiles.
The US still has huge capacity to use force, though it may have to use it differently.
Not surprisingly, some anxiety has been expressed that the US military capacity to respond to another crisis has been reduced. Equally unsurprisingly, top-level military leaders and civilian officials assure allies and adversaries alike that the US can still handle all contingencies and project its power at will.
The amount of weaponry used is emphasised by critics because they see that the US has gained nothing by it. But even if the victory the President has frequently proclaimed were real, the weapons would still have been used. If reduced weapon stockpiles cause a problem, it is a problem regardless of the war’s outcome.
Both the concern and the complacency are overstated. The US still has huge capacity to use force, though it may have to use it differently if the President sees a new need or opportunity for military action. It remains a military superpower, but one with thinner margins, more difficult trade-offs and less freedom to respond simultaneously to crises in different regions.
The non-material aspect is even more significant. Influence takes many forms — political, economic and cultural. One source of political influence is military superiority. States that are seen as overwhelmingly powerful often gain friends and persuade adversaries to give way. The Gulf war, however, has exposed the limits of that logic.
President Trump is not wrong when he praises US military prowess. But his boasts during the Iran War have only drawn attention to the tightly limited utility of all that force. Iran’s military capacity has been damaged, and the economy is in terrible condition, but the regime is still in power, with a harder line and tighter control. When the ceasefire started, it still had 70 per cent of its pre-war stock of missiles and has doubtless produced more by now.
The US is no closer than it was the day before the war to getting Iran’s enriched uranium out of the country. It can only do that with Iranian agreement, which will take time and require US concessions over sanctions. And whereas shipping moved freely through the Strait of Hormuz before the war, now it does not, and Iran has turned that into a bargaining chip.
Trapped again
The lesson is that superior force can knock things down and kill people, but does not necessarily give its holder the power to achieve objectives. The same lesson is unfolding in another theatre of operations: in the American campaign against drug traffickers, there have been over 60 attacks on small boats in the Caribbean and Pacific, killing more than 200 people. According to the latest studies, this has had no effect on the street price and availability of cocaine in US cities.
The problem in the Gulf is that Trump has taken his government into a hole from which it is hard to see a way out. We have encountered this before. It is a characteristic dilemma of a great power facing a resilient foe. Think not just Iran, but Ukraine. Think Vietnam.
In March 1968, at the height of the Vietnam War, as American opinion began turning decisively against it, Theodore Sorensen, President Kennedy’s former speechwriter, depicted the US predicament as being trapped in a six-sided box, which he described with three simple sentences: America’s military primacy could not produce victory, while its political primacy made withdrawal humiliating.
It could not impose its will on South Vietnam or break the will of North Vietnam. Escalation risked Chinese or Soviet intervention, while serious negotiation meant accepting the possibility of a Communist South Vietnam.
It is not hard to apply the underlying analysis to the US against Iran. Some translation is needed: the war is unwinnable but withdrawal is humiliating; no ally is giving meaningful help and the enemy is too stubborn; all-out escalation is unthinkable, while good-faith negotiation means acknowledging that the war was wrong from the outset.
Hedging against US unreliability will be part of Europe’s and other US allies’ long-term policies for years to come
The US never managed to break out of that box in Vietnam and will probably be unable to do so in the Gulf. This failure – there is no other word for it – is draining the US capacity for strategic leadership. Allies are faced with reckless behaviour, frequent disregard and contempt, demands to back actions on which they were not consulted and which they oppose, inconsistent and misleading statements, and a war without strategy, legality or ethics.
It is hard to see how the US will regain the moral capital and leadership capacity it has lost this year. More bluster will not do it. Nor will resuming the war or coming to an agreement that makes major concessions to Iran. And it is currently impossible to see why Iran would make concessions to the US.
The United States remains the most powerful military actor in the world. But even the world’s strongest military cannot automatically translate force into political success. The danger is that future leaders continue to believe otherwise.
A strategically astute president who does not casually abuse and threaten allies may emerge in the future. But if the US electorate can do it twice, it can do it a third time — if not with Trump, due to age and the constitution, then with Vance, Rubio, Hegseth or someone else.
Accordingly, hedging against US unreliability will be part of Europe’s and other US allies’ long-term policies for years to come, maybe forever. As they become less dependent on the US, they will also be less compliant. In a few years, the US can restore much of its material power. Its non-material power will grow back only slowly, if at all.
Therein lies the most serious risk: that Trump, or a future leader, continues to believe against all the evidence that force equates to power, and uses it destructively, desperately and pointlessly.
Dan Smith is a Senior Fellow at the United Nations Institute for Disarmament Research (UNIDIR) and conducts research on issues relating to peace, security and international politics, with a focus on the Middle East and North-East Asia.
Source: International Politics and Society, Brussels
IPS UN Bureau
Follow @IPSNewsUNBureau
Az Országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.”
A trianoni béke feltételeit a magyarok részvétele nélkül határozták meg az 1919-20-as párizsi békekonferencián, amelyen a győztes nagyhatalmak Európa új rendjéről döntöttek.
Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki a magyar álláspontot, dokumentumok és térképek segítségével mutatva be a népességföldrajzi helyzetet, történelmi és jogi érveket is hangoztatva – teljesen hatástalanul.A békefeltételeket 1920 májusában adták át a magyar delegációnak, amely ezeket elolvasva lemondott.
A diktátumot ezután Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter, valamint Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter 1920. június 4-én, délután látta el kézjegyével a versailles-i Nagy Trianon kastélyban; a tiltakozás gesztusaként Benárd ezt állva tette meg. Délelőtt 10 órakor – az aláírás kitűzött időpontjában – Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbócra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.
A 14 részből, 364 cikkből és több függelékből álló szerződés első része a Nemzetek Szövetségének (Népszövetség) egyezségokmányát tartalmazta, amely minden békeegyezményben helyet kapott. A békediktátum kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen.
A magyar haderő létszámát 35 ezerben maximálták, megtiltották az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzet tartását, korlátozták a fegyvergyártást.Az országnak 1921. május 1-jétől 30 éven át jóvátételt kellett fizetnie az általa okozott háborús károkért (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben Magyarországnak meg kellett adnia a győztes hatalmak számára a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.
A szerződés kimondta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és a Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala vármegye nyugati pereme, a Muraköz és baranyai háromszög a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került, Lengyelország pedig északon Szepes és Árva vármegyéből kapott területeket.
Végeredményben Magyarország elveszítette területének és lakosságának mintegy kétharmadát: a 320 ezer négyzetkilométer területű, húszmilliós országból 90 ezer négyzetkilométeres, hétmillió lakost számláló állammá vált. A Magyar Királyság termőföldjeinek 61 százaléka, a faállomány 88 százaléka, a vasúthálózat 62 százaléka, a kiépített utak 64 százaléka, az ipartelepek 55 százaléka, a hitel- és bankintézetek 67 százaléka a került a szomszédos országok birtokába.A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910. évi népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra, felük összefüggő tömbben, a határok mentén. A békeszerződés a kisebbségek jogaira vonatkozóan is tartalmazott előírásokat: ezek szerint az ország lakosait egyenlő jogok illetik meg nemzetiségi, faji, vallási hovatartozásuktól függetlenül, a törvény előtt egyenlő bánásmódban kell részesíteni őket, és biztosítani kell kulturális, vallási életük zavartalanságát.
A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, és 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. A törvény első paragrafusa így kezdődött:
„Tekintettel a kényszerhelyzetre, mely Magyarországra nézve a világháború szerencsétlen kimenetele folytán előállott…”Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, északon pedig Somoskő és környéke (kivéve a somoskőújfalui várat) 1923-ban tért vissza. A trianoni döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közötti években a meghatározó külpolitikai cél Trianon revíziója lett. Magyarország az első bécsi döntéssel 1938-ban visszakapta Szlovákia csaknem kizárólag magyarok lakta déli részét, 1939-ben Kárpátalját, 1940-ben a második bécsi döntés révén Észak-Erdélyt és a Székelyföldet, Jugoszlávia 1941-es német megszállása után visszakerült a Délvidék is. A Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része ismét a magyar országhatárok közé került, ám ennek ára a háborúban való részvétel volt a náci Németország oldalán.
A második világháború után, 1947. február 10-én aláírt újabb párizsi béke lényegében a trianoni határokat állította vissza, semmisnek nyilvánítva a két világháború közötti területi változásokat, sőt Csehszlovákia megkapott még három Pozsony környéki falut a Duna jobb partján.
Az országgyűlés 2010. május 31-én a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította június 4-ét. Az erről szóló rendelkezés kimondta:
„a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.A trianoni békediktátum századik évfordulóján a budapesti Kossuth téren elkészült Nemzeti Összetartozás Emlékhelyet a koronavírus-járvány miatt 2020. augusztus 20-án avatták fel.
A kortárs építészeti és tájépítészeti eszközökkel kialakított emlékmű egy száz méter hosszú, a Kossuth tér felől lejtő négy méter széles sétány, amelynek két oldalfalára a történelmi Magyar Királyság 1913. évi összeírás szerinti 12 485 településének nevét vésték.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Forrás: hirado.hu
The post Ma van a nemzeti összetartozás napja appeared first on Kárpátalja.ma.
A káposzta és a karfiol egyaránt támogatja az egészséget. De vajon melyik van jobb hatással a szívre és az emésztésre?
A káposzta és a karfiol a keresztesvirágú zöldségek családjába tartozik. Mindkettő alacsony kalóriatartalmú, miközben igen gazdag rostokban és antioxidánsokban. Egy kiegyensúlyozott étrend részeként mindkét zöldségféle segíthet a szív és az emésztés támogatásában.
Káposzta vagy karfiol: melyik egészségesebb?A Health cikke szerint mind a káposzta, mind a karfiol remekül támogatja a szív egészségét, a bennük található rostoknak, antioxidánsoknak és gyulladáscsökkentő növényi vegyületeknek köszönhetően. Ezek a zöldségek viszkózus rostot tartalmaznak – ez egyfajta oldható rost, amely géles állagúvá válik a bélben. Ez a gél kötődhet a koleszterinhez, csökkentve annak felszívódását, ezáltal mérséklődik az LDL – vagyis a „rossz”) koleszterin szintje.
A keresztesvirágú zöldségek minden más zöldséghez képest is jobban védik a szív és az érrendszer egészségét. Ez a kéntartalmú vegyületeknek tudható be, amelyek segítenek az egészséges vérnyomás fenntartásában és a gyulladás csökkentésében.
A káposztában és a karfiolban lévő rostok egyaránt támogathatják a rendszeres székletürítést, valamint a bélrendszer és a bélflóra egészségét. A keresztesvirágú zöldségek emellett olyan növényi vegyületeket is tartalmaznak – beleértve a glükozinolátokat, flavonoidokat és polifenolokat –, amelyek segíthetnek megőrizni a bélnyálkahártya erősségét és csökkenteni az emésztőrendszer gyulladását.
Ezen a téren azonban a káposzta egy kissé jobban teljesít, mivel gyakran fogyasztják savanyú káposztaként vagy kimchiként. Ezek a savanyított, erjesztett ételek ugyanis hasznos baktériumokat biztosíthatnak, amelyek táplálják a jótékony bélbaktériumokat.
Az emésztés és a szív egészségének támogatása mellett a káposzta és a karfiol a következőkben is segíthet:
Az említett két zöldségféle egészségre gyakorolt hatásai kapcsán nem célunk egyértelmű nyertest hirdetni, azonban KalóriaGuru.hu kalkulátorait használva megpróbáltuk összehasonlítani a káposzta és a karfiol tápanyagtartalmát. Energiatartalmuk például teljesen megegyezik (25 kcal/100g), és glikémiás indexük sem sokban tér el (a káposztáé 10, a karfiolé 15). A legfontosabb tápanyagok mennyiségét illetően azonban kissé már eltérően teljesítenek.
A karfiol és a káposzta tápanyagtartalmának összehasonlítása Tápanyag neveMennyiség 100 gramm nyers karfiolbanMennyiség 100 gramm nyers káposztábanFehérje1,9 gramm1,3 grammZsír0,3 gramm0,1 grammSzénhidrát3 grammA lényeg, hogy a káposzta és a karfiol közötti „harcnak” nincs egyértelmű győztese. Mindkettő tápláló kiegészítője lehet egy szívbarát és az emésztőrendszer egészségét támogató étrendnek. A legjobb döntés tehát az, ha mindkettőt rendszeresen fogyasztjuk.
Forrás: hazipatika.com
Nyitókép forrása: Getty Images
The post Káposzta vagy karfiol: melyik az egészségesebb? appeared first on Kárpátalja.ma.