A kárpátaljai határinfrastruktúra és a logisztikai központok fejlesztése volt a fő témája annak a munkatalálkozónak, amelyet a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetése tartott Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviselőivel március 4-én.
A megbeszélésen kiemelt figyelmet fordítottak az ukrán–magyar közúti és vasúti határátkelők korszerűsítésével kapcsolatos elemző tanulmányok előkészítésére. Az Európai Unió támogatásával készülő átfogó vizsgálat célja egy olyan fejlesztési modell kidolgozása, amely figyelembe veszi a vállalkozások igényeit, a növekvő áruforgalmat és az európai közlekedési hálózatokhoz való integrációt.
A felek áttekintették a kárpátaljai logisztikai kapacitások jelenlegi helyzetét, a teherforgalom alakulását, valamint a további bővítés lehetőségeit. Szó esett arról is, hogy az infrastruktúra fejlesztését az európai szabványokhoz kell igazítani. Kárpátalján több fontos páneurópai közlekedési folyosó halad át, amelyek Ukrajnát kötik össze az Európai Unió országaival.
A tanácskozáson külön foglalkoztak a bátyúi ipari park és a BF Terminal termelési és átrakodó komplexum működésével is. A résztvevők a létesítmény logisztikai lehetőségeiről, áteresztőképességéről és a határon átnyúló szállításban betöltött szerepéről egyeztettek.
A megbeszélésen szóba került a Harangláb–Lónya határátkelő korszerűsítésének perspektívája is. A regionális vezetés szerint az átkelő fejlesztése közvetlen hatással van a térség beruházási vonzerejére és Kárpátalja ipari-logisztikai potenciáljának erősítésére.
A megyei közigazgatás vezetői hangsúlyozták:
− Az alapos szakmai elemzések és a régió egységes álláspontjának kialakítása kulcsfontosságú feltétele annak, hogy Kárpátalja uniós forrásokat tudjon bevonni nagyszabású határmenti infrastrukturális projektek megvalósításához.
The post A kárpátaljai határinfrastruktúra fejlesztéséről egyeztettek Ungváron appeared first on Kárpátalja.ma.
Written by Naja Bentzen.
New digital technologies are a mixed blessing for women’s rights and representation in the information sphere in general, and in the democratic debate in particular. Innovative digital tools often promise to make public debates more inclusive, for women too. In practice, recent AI-enabled technology – including deepfake tools – appears to facilitate an increasingly hostile information environment for women, with repercussions for their democratic participation both online and offline.
At the same time, the ongoing global wave of autocratisation goes hand in hand with a backlash against women’s rights and gender equality. Authoritarian regimes have strategic reasons for suppressing women, and often use gendered disinformation to undermine women opposition leaders, as well as to erode confidence in democratic values and rights.
In the European Union, equality between men and women is a fundamental right and a founding value enshrined in the Treaties. Over the past decades, the EU has worked to increase gender equality at home, and used its global influence to support women’s rights abroad. At the same time, its evolving digital regulatory framework aims to make the digital space safe for all, including by protecting the rights of women online.
Read the complete briefing on ‘Women in the age of AI-enabled disinformation‘ in the Think Tank pages of the European Parliament.
Ha Ön is készített olyan fotót, melyet szívesen közkinccsé tenne rovatunkban, küldje el nekünk az info@karpatalja.ma e-mail-címre.
The post Hóvirágok tavaszi fényben appeared first on Kárpátalja.ma.