You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Elállnak a tiltakozástól az orvosok

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 14:10

A kormány és a szakszervezetek tegnap egyezségre jutottak, a plusz ügyeletért októbertől külön juttatás jár, és ezt az augusztus elsejétől megemelt alapfizetéssel részarányosan számítják ki. Az ügyeletekért járó méltányosabb bérezés 100 millió lejes kiadást jelent az államnak. Dragoş Pâslaru munkaügyi miniszter szerint a kormány döntése pozitív mozzanata az egészségügyi reformnak. A megegyezés előtt az érdekvédelmi szervezetek és a kormány heteken át egyeztetett, hogy a munkaidőn felül teljesített ügyeleteket méltányosan fizessék az orvosoknak, akik azzal fenyegettek, hogy ellenkező esetben nem látják el az ügyeleteket.

Előnyben a nagykereskedelem

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 14:07

Háromszor-négyszer több új céget jegyeznek be a szabadkai cégjegyzékben, mint amennyinek a működése megszűnik. Az induló vállalkozások többségében a kereskedelem különböző válfajaival szándékoznak foglalkozni, termelőket nem találunk közöttük. A foglalkoztatási szolgálat, a tartományi gazdasági titkárság és az illetékes minisztérium pályázatait érdemes figyelemmel kísérni.

Az akkumulátoriparban terjeszkedik japán partnerével a BASF

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 13:51

Egyesíti észak-amerikai akkumulátor-alapanyag üzletét a német BASF vegyipari konszern és a japán Toda Kogyo Corp. - közölte kedden a BASF.

Koszovó elégedetlen

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 13:25

Isa Mustafa koszovói kormányfő bejelentette, hogy Brüsszelben panaszt tesz Szerbia magatartására, azaz Belgrádnak a brüsszeli párbeszéddel kapcsolatos hozzáállására.

Egyre több embert fordítanak vissza a német határon

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 13:20

Németországban egyre több belépésre jelentkező embert fordít vissza a határellenőrzést végző szövetségi rendőrség, és a kitoloncolások száma is emelkedik kedden ismertetett kormányzati adatok szerint.

Határőr autóját gyújtották fel Beregszászban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 13:16

Felgyújtották egy határőr Volkswagen Caddy márkájú gépjárművét augusztus 6-án éjjel Beregszászban – tette közzé a mukachevo.net hírportál.

A tűz elpusztította a motorházat és az utastér egy részét.

Az Állami Határőrszolgálat csempészek egy csoportját gyanúsítja a bűncselekmény elkövetésével. Nemrégiben a határőrség Tero nevű kutyáját ölték meg vélhetően ugyancsak csempészek. A kutya korábban több csempészáru-szállítmány felfedezésében segített a határőröknek.

Kárpátalja.ma

Ukrán embercsempészt vettek őrizetbe Tolnában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 12:45

Embercsempészet gyanúja miatt őrizetbe vettek Tolna megyei rendőrök hétfőn az M6-os autópályán egy ukrán férfit, aki harminchárom, érvényes úti okmányokkal nem rendelkező külföldi állampolgárt szállított – közölte a rendőrség kedden a honlapján.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatója szerint a férfi által vezetett, lengyel rendszámú kisbusz az autópálya dunaszentgyörgyi pihenőjénél a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Tolna megyei munkatársainak ellenőrzésén akadt fenn. A NAV ellenőrei értesítették a főkapitányság rendőreit.

A busz zárt rakterében utazó külföldieket a szekszárdi rendőrkapitányságra előállították, és ellátták őket élelemmel, ivóvízzel. A huszonöt férfi és nyolc fiú pakisztáni, bangladesi, illetve afgán állampolgárnak vallotta magát, mindannyian menekültstátust kértek. A harminchárom embert a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kiskunhalasi kirendeltségére szállították – írták.

A rendőrség kezdeményezte az 55 éves ukrán férfi előzetes letartóztatását.

Kosztolányi nem szerette a dzsesszt

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 12:30

A Szabadkai Városi Könyvtárban „No még, Jazzbo!” címmel tartott közös estet a Kossa János Nyelvművelő Egyesület és Olvasóklub, valamint az Életjel – Csáth Géza Művészetbaráti Kör. A rendezvényen Dormán László fotóművész, publicista tartott vetítéssel egybekötött előadást a jazzről, amely során megközelítőleg húsz általa fotózott képet mutatott be legendás dzsesszzenészekről. A képek a hetvenes években készültek a belgrádi jazzfesztiválon. Az esten Kosztolányi gondolatai is előkerültek, amelyet a dzsessz kapcsán fogalmazott meg.

Idejében kell védekezni az amerikai szőlőkabóca ellen

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 12:25

Akár az egész szőlőültetvényt is elpusztíthatja az amerikai szőlőkabóca által hordozott aranyszínű sárgaság fitoplazma elnevezésű betegség, ezért fontos idejében védekezni ellene. Ezt online térképpel segíti a Nébih – mondta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Jordán László hozzátette: elsősorban lárvakeléskor, majd a kirajzáskor kell védekezni, ami a múlt héten kezdődött.

A rovart nehéz elsőre megismerni, mert hasonlít a többi kabócához, ezért érdemes szakember segítségét kérni hozzá. Leginkább a szőlő alsó levelein lehet megtalálni – jegyezte meg.

A Nébih honlapján van egy térképes alkalmazás, ahol látni lehet a kabóca aktuális fejlettségi állapotát az ország különböző pontjain, és azt is, mivel lehet védekezni ellene.

Jordán László elmondta, hogy a szaporítóanyag-előállítás során kötelező védekezni a kártevő ellen, és már készül a jogszabály annak érdekében, hogy termőültetvényeken is kötelező legyen.

Koszovóról tárgyal az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 12:22

A Koszovóban uralkodó állapotokat vitatja meg az augusztus 25-re összehívott ülésén az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár aktuális jelentésében a párbeszéd folytatására, valamint a kompromisszumra való nyitottságra szólítja fel Belgrádot és Pristinát. 

Kamionon rejtőzködő határsértőket találtak Röszkén

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 12:10

Egy macedón állampolgárságú férfi által vezetett tehergépkocsi ellenőrzése során két szíriai állampolgárt találtak a határrendészek Röszkén - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t

Mely könyvek a legnépszerűbbek?

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 11:49

A nyár teljes erejével megérkezett, és vele a könnyed nyári olvasmányok is felkerültek a Bookline júliusi sikerlistájára. Első helyet vívott ki egy napló, amelynek szerzője azt kéri, hogy tegyük tönkre a könyvét, második a júliusban elhunyt Esterházy Péter utolsó könyve, míg harmadik a már múlt hónapban is sikerlistás Miután elvesztettelek című szerelmes regény.

A nyári sikerlista első helyére egy olyan könyv kerül, amely arra szólítja fel az olvasóit, hogy rajzoljanak, lyukasszanak, fessék össze, ragasszanak bele és lehetőleg minél több kéznyomot hagyjanak benne. Keri Smith kiskamaszoknak szánt könyve megmozgatja a fantáziát, elragadja a képzeletedet, és az olvasó úgy érezheti, hogy képes valami hihetetlen dolgot létrehozni.

Ahogy júniusban, úgy júliusban is második a nyomtatott könyvek között – és első az e-könyvek listáján – Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című könyve, amely az író nyilvánosság előtt felvállalt rákbetegségét mutatja be kendőzetlenül. Esterházy könyve őszintén szól arról az abszurd helyzetről, amikor a test az élet ellen fordul; a szöveg nem rejt véka alá semmit, őszintesége letehetetlen olvasmánnyá teszi a Hasnyálmirigynaplót. Esterházy Péternek több könyve is felkerült a legkeresettebbek közé, 39. helyen szerepel a terjedelmes Esterházy-életmű főművének titulált, nagyszabású családregény, a Harmonia Caelestis, 42. a családregény kiegészítése, a Javított kiadás, továbbá 44. és 46. helyre a nagy író két korai sikere, a Kis Magyar Pornográfia és a Termelési regény került.

A Bookline sikerlistájának harmadik helyén Jojo Moyes Miután elvesztettelek című szerelmes regénye szerepel, amely a jelenleg negyedik helyezett, a moziban is nagy sikerrel futó, Mielőtt megismertelek című romantikus történet folytatása. A könyv arra a kérdésre próbál választ adni, hogy mi történik akkor, ha elvesztettük azt az embert, akit a legjobban szerettünk. Jojo Moyes világszerte óriási sikert aratott kötete, a Mielőtt megismertelek meghökkentő könyv: a főszereplő szerelmespár egyik tagja a regény végén meghal. A Miután elvesztettelek elmeséli, mihez kezd életével a magára maradt Lou. A szerző a már ismert és még ismeretlen szereplőkkel ismét lenyűgözően remek történetet alkotott, amelyben nem kíméli sem a rekeszizmunkat, sem könnycsatornáinkat.

A lista folytatásában is ugyancsak sok az új megjelenésű könyv. Felkerültek a listára a könnyed nyári romantikus regények, Kiera Cass Korona és Fejős Éve Holiday című könyve felejthetetlen nyári szórakozást ígér.

Szépirodalmat is találunk szép számmal a legkelendőbb könyvek között, az éppen megfilmesített bestseller a Lány a vonaton a 11. helyen áll a nyomtatott könyveknél és 10. az e-könyvek listáján, Závada Pál új regénye, az Egy piaci nap új szereplőként pedig a 12. helyet szerezte meg. Története egy falusi piacon játszódik, a könnyen terjedő, öldöklő tömegindulatot mutatja be, a magyarországi antiszemita pogromok és tömeghisztériák nyomába ered. A nyomtatott könyveknél 22. helyen, az e-könyveknél továbbra is előkelő helyen, júliusban a dobogó második fokán áll Grecsó Krisztián legutóbbi regénye, a Jelmezbál. A Jelmezbál – Egy családregény mozaikjai egy talányos bűnügyi történetet dolgoz fel: szerelem, árulás, alakoskodás rajzolódik ki a lapokból.

A középmezőnybe került a szociálpszichológia rocksztárjának, Philip Zimbardónak az új könyve, amelyből megtudhatjuk, hogy napjainkban rekordszámú fiatal férfi képtelen boldogulni az életében. Zimbardo nemcsak feltárja a problémákat, könyvében a lehetséges megoldási módokat is felvázolja.

A nyár beköszöntével helyet kaptak a Bookline sikerlistáján a klasszikus gyerekkönyvek is, így 16. helyen találjuk Tersánszky Józsi Jenő örökérvényű Misi mókusát, 25. Fekete István Vukja, 33. Mikszáth Kálmán csodálatos Szent Péter esernyője című regénye és 48. a divatból soha ki nem menő ikerpár története, A két Lotti.

Az új megjelenésű gyerekeknek szóló alkotásokat se feledjük, Berg Judit Ruminija a 7., míg a Rumini kapitány a tízedik, Vadadi Adrienn Palacsintatábora a 23. a Bookline legkeresettebb könyvei között. A Rumini kapitány a Rumini-sorozat 8. kötete már, a kis egér története a gyerekek kedvence, a legújabb rész földön, vízen és levegőben is játszódik. A könyvet Kálmán Anna finom rajzai díszítik. Vadadi Adrienn ovisoknak szóló meséje pedig az óvó néni kertjében felállított Palacsinta tábor izgalmas mindennapjait mutatja be, ahol sok-sok olyan dolgot is meg lehet tenni, amit év közben lehetetlen: például fára mászni, térképpel nyomozni, hajót úsztatni és még sártengerben dagonyázni is.

Gyümölcskivonat oldhatja fel a vesekövet

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 11:33

Texasi kutatók felfedeztek egy természetes gyümölcskivonatot, ami képes feloldani a a kalcium-oxalát veseköveket.

Többféle szerkezetű vesekő ismert, ezek egyike a kalcium-oxalát alapú kő.

Igen problémás fajta, akinek erre van hajlama, kerülnie kell az egyébként egészségesnek tartott, kalciumban gazdag ételek fogyasztását.

Jeffrey Rimer professzor vezetésével a Houstoni Egyetemen most egy olyan hatóanyaggal kísérleteznek, ami az első vizsgálatok szerint képes lehet a vesemedencében feloldani az alakuló követ.

A varázsszert úgy hívják: hidroxi-citrát-sav (HCA), és egy Garcinia cambogia nevű gyümölcsből nyerik ki.

Ha beválik, az orvostudomány 30 év után érne el újabb áttörést a kalcium-oxalát kövek kezelésében.

Eddig kálium-citráttal kezelték ezt a fajta követ, de mikor a texasi laborban párhuzamos vizsgálatokat végeztek, kiderült, a HCA valószínűleg még hatékonyabb, így leválthatja a szert.

A kristálymolekulákat atomerő mikroszkóppal (AFM) vizsgálták, és a kutatókat meglepetésként érte, hogy a HCA oldja a vesekövet, amire egy túltelített oldatban nem számítottak.

Közelről megfigyelve a jelenséget megállapították, hogy a HCA erősebben kötődik a kalcium-oxalát kristály felületi molekuláihoz, így szó szerint darabokra szedi, lebontja az alakuló követ.

Jeffrey Rimer elmondta: sok vizsgálatot kell még elvégezni, mire gyógyszerként engedélyezhetik a HCA-t, de az első eredmények ígéretesek.

Az atomcsapás 71. évfordulójára emlékeztek Nagaszakiban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 11:29

A Nagaszakira mért atomcsapás 71. évfordulójára emlékeztek kedden Japánban: több ezren gyűltek össze helyi idő szerint 11 óra 2 perckor, hogy egy perces néma csenddel emlékezzenek arra a pillanatra, amikor 1945. augusztus 9-én egy amerikai bombázó fedélzetéről ledobták a városra a 74 ezer halálos áldozatot követelő atombombát.

„Szerbia nem hallgathat a fasizmus rehabilitálásakor”

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 11:28

Mégha Európa hallgat is, Szerbia nem hallgathat akkor, amikor a fasizmust és az usztasa Független Horvát Államot (NDH) rehabilitálják – jelentette ki Ivica Dačić ügyvezető kormányfő-helyettes és külügyminiszter. 

Jobb minőségű vizet iszunk

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 11:28

A legújabb eredmények szerint, amelyek a Közegészségügyi Intézet vizsgálatait követően születtek, jobb minőségű vizet iszunk az észak-bácskai körzetben, mint tavaly ilyenkor. Az átlageredményt az év első hat hónapjában végzett vizsgálatok alapján kapta meg az intézet, s mint azt dr. Zorica Mamužić Kukić a Subotičke novine hetilapnak adott interjújában hangsúlyozta, a mikrobiológiai eredmények 5 százaléknál kisebb értékeket mutatnak, míg a fizikai-kémiai adatok továbbra is fejtörést okoznak, hiszen a vizsgált vizeknél az esetek mintegy negyven százalékában meghaladják a megengedett értékeket az észak-bácskai körzetben.

Elor Emina brillírozott Koštana szerepében

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 11:05

Óriási volt az érdeklődés a Kokan Mladenović által rendezett Koštana pénteki bemutatója iránt Tivatban. Mint ismeretes, miután az előadás főszereplője, Božo Vrećo egészségügyi okokra hirtelen távozott a produkcióból, a címszerepet, Koštana alakjának megformálását Elor Emina vette át, aki egyébként szintén részese volt a szereplőgárdának, Stanát alakította volna.

Fejfájást okozó ausztrálok

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 10:58

VÍZILABDA

Riadó!

Szerbiában két biztos riói aranyéremben reménykedtek az emberek: az egyiket Novak Đokovićnak kellett volna kiharcolnia, de mivel a világelső teniszező vasárnapról hétfőre virradó éjjel kikapott Juan Martín del Potrótól, a figyelem a „delfinek” felé fordult, mert senki sem gondolta komolyan, hogy a világ legjobb vízilabdacsapata (az utóbbi kilenc nagy versenyből nyolcat megnyert) igazi arcát mutatta a nyitányon, Magyarország ellen, amely rangadón négygólos hátrányból kellett felállnia. Nos, hogy még messze sincs minden rendben Dejan Savić csapatával, azt a tegnapi, Görögország elleni mérkőzés is megmutatta, hiszen ez az összecsapás kísértetiesen hasonlított a magyarok elleni meccsre, ugyanis a szerbeknek ismét négy gólt kellett ledolgozniuk 1:5 után. Ez a második félidőben sikerült is, sőt a hajrában 9.8-ra vezettek, de az előnyt nem tudták megtartani, s végül újabb döntetlent könyveltek el, ezúttal 9:9-et. Feltűnő, hogy a szerb kapusok ezen a meccsen is pocsékul védtek, és a játékosok a meccs elején azt gondolták, magától jön majd a győzelem. Az viszont nem mentség, hogy az azeri–amerikai játékvezetői páros furcsa ítéletekkel sújtotta őket. Ez a szerb gárda klasszissal jobb a többieknél, ám ezt a vízben is be kell bizonyítani, mert ez az olimpia, egészen más „műfaj”, mint minden más verseny.

A két döntetlen még semmit sem jelent, mert a szerbek biztosan továbbjutnak, de a szövetségi kapitánynak riadót kell fújnia, mert ilyen játékkal nem lehet eljutni a legfényesebb medálig.

A meccsen egyébként a görög Funtulisz volt a legjobb, aki összesen 4 gólt lőtt, s az utolsó találatot is ő érte el.

Mintha csak nagy hátrány kellene ahhoz, hogy a játékosaim elkezdjenek játszani. Az igazi arcunkat az utolsó két negyedben mutattuk meg, amikor sokkal agresszívebben játszottunk, volt éle a játéknak. Világos azonban, hogy az olimpián a megszokottnál még többet kell mutatnunk egy-egy győzelemért. Szavaim, remélem, érthetőek mindenkinek – nyilatkozta Savić kapitány.

A szerb–görög mérkőzés végeredményének tudatában a magyarok a csoportelsőségért szálltak vízbe az ausztrálok ellen, de nem volt szabad túl nagy mellényt húzni, mert az aussie-kat Pekingben és Londonban is csak 1-1 góllal sikerült legyőzniük, s a tavalyelőtti világligában kikaptak tőlük. A meccs viszont jól indult magyar szempontból, s egészen a harmadik negyed végéig úgy tűnt, Benedek Tibor legényei begyűjtik a két pontot, ekkor azonban az ausztrálok zsinórban három gólt dobtak, s 8:7-re átvették a vezetést. A zárónegyedben ismét két magyar gól következett, s amikor már úgy látszott, tényleg megvan az áhított győzelem, Cotterill gólt szerzett, és 9:9 lett a vége.

Ezzel azt lehet mondani, hogy a szerbek és a magyarok egy húron pendülnek, a brazilok meg röhöghettek a markukba, mert a tegnap éjjeli, Japán elleni meccs után átvehették a vezetést a csoportban.

KOSÁRLABDA

Két fájó vereség

Szerbia mindkét kosárlabda-válogatottja vereséget szenvedett a második fordulóban, így a folytatásban nagy harc következik a negyeddöntőért. A legutóbbi vb-n ezüstérmes szerb kosárlabda-válogatott nem nyújtotta legjobbját a kemény játékot szorgalmazó Ausztrália ellen, kétszer is csaknem 10 pontos hátrányba került, de az ellenfél ezt nem használta ki, és félidőben már a védelemben feljavult Szerbia vezetett 3 ponttal. A továbbiakban egyenrangú csata folyt, az utolsó öt percben azonban az ausztrálok nagy sorozattal vívták ki a fölényes, 95:80-as győzelmet.

A szerb női válogatott gyorsan 8 pontos hátrányba került Kanada ellen a 2. forduló meccsén, félidőig azonban fordult a kocka, eredményes játékkal már Szerbia vezetett 8 ponttal. Szünet után az előny rövid időre 15 pontosra (52:37) nőtt, amiből az utolsó negyedre 12 maradt. Öt perc alatt ez mind elfogyott, és izgalmas hajrában a kevesebbet hibázó kanadaiak nyertek.

Szerbia férfiválogatottja holnap Franciaországgal játszik, a győzelem pedig biztos negyeddöntőt jelent, míg a női válogatott holnapi ellenfele a címvédő és a tornán fölényesen legerősebb USA lesz.

Rangadónak indult, mégsem volt az a litvánok és a brazilok meccse a férfitorna B csoportjának első fordulójában. A litvánok 20 ponttal is vezettek, majd a hajrában megengedték a szépítést. A másik mérkőzésen Horvátország 14 pontos hátrányt (36:50) dolgozott le az esélyesnek számító spanyolok ellen. Az ibériaiak a második félidőben gyöngén dobtak, a másik oldalon a 23 pontig jutott Bojan Bogdanović tömte a kosarukat, az utolsó másodpercekben pedig Dario Šarić a meccs tragikus alakjától annak hőséig emelkedett. Az őszre már az NBA ligában szereplő šibeniki játékos előbb büntetődobást rontott, így kétpontos hátrányban a spanyolok támadhattak. Pau Gasol dobott is jó helyzetből, ám Šarić jó ütemben érkezve blokkolta a híres veteránt. A női tornán az A csoportban Franciaország és Ausztrália a második győzelmüket ünnepelték, és már negyeddöntősnek számítanak.

ÚSZÁS

Kapás magyar csúccsal negyedik

Három világcsúcs és két jó magyar eredmény született az olimpiai úszóversenyek második napjának esti műsorában, míg Velimir Stjepanović a második számában is a 10. pozíció alatt zárt, 200 gyorson ugyanis 13. lett.

Ami a magyarokat illeti, a már olimpiai bajnok Hosszú Katinka 100 háton is jól halad. A világ egyik legkiemelkedőbb úszónője a második eredménnyel jutott a döntőbe, ami biztató jel. Igaz, senki sem úszta a legjobbját, s lehetséges, hogy Katinkának egyéni csúcsra lesz szüksége, hogy Rióban másodszor is dobogós legyen. Kapás Boglárka a már ismert taktikájával versenyzett a 400 gyorson. Az első 100-on hatodik volt, 200-on már feljött az 5. helyre, az utolsó 150 méteren pedig a bronzpozíción tempózó amerikai Leah Smitht veszélyeztette. A magyar Európa-bajnok végül 45 századdal maradt le a dobogóról, vigasza lehet, hogy új magyar csúcsot jegyzett, és jó hangulatban készülhet az erősebb számára, a 800 gyorsra.

Velimir Stjepanović ismét túl erősen kezdett, majd fokozatosan lemaradt, és ugyanúgy nem lett döntős, mint a magyar Kozma Dominik sem, aki a 15. helyet szerezte meg.

A csúcsok sorozatát a svéd Sarah Sjöström kezdte meg, aki magabiztosan győzött az ifi világcsúcstartó kanadai Oleksiak és a címvédő amerikai veterán Dana Vollmer előtt. A brit Adam Peaty Rióban másodszor módosította a 100 mell legjobbját, és másfél másodpercet vert rá a fő riválisnak tartott dél-afrikai címvédőre, Cameron van der Burghra. A harmadik rekord az amerikai csodaúszó Katie Ledeckyé lett. Az amerikai ugyanolyan stílusban nyerte az aranyat 400 gyorson, mint Hosszú a 400 vegyesen: nagy világcsúccsal és 4,77 másodperces előnnyel. Világcsúcs csak a 4 × 100-as férfi gyorsváltóban nem született, ez a döntő viszont az amerikai Michael Phelps 19. olimpiai aranyérméről marad emlékezetes.

A harmadik versenynap selejtezőiben Hosszú Katinka 2:07,45-os olimpiai csúccsal az első helyen jutott tovább, Jakabos Zsuzsa a 9. idővel elődöntős 200 méter vegyesen, Anja Crevar pedig, aki a leggyöngébb idővel rajtolt a 40-es mezőnyben, a 27. helyet szerezte meg. Cseh Lászlót a 200 pillangó selejtezőjében csak Kenderesi Tamás győzte le, aki 1,55 percen belül teljesített, a címvédő dél-afrikai Chad le Clos a 3., a világcsúcstartó Michael Phelps pedig az 5. idővel jutott tovább. A női 200 gyorson Késely Ajna 25., Verrasztó Evelyn 28., Katarina Simonović pedig 30. lett.

LÖVÉSZET

Sidi Péter ötödik

Sidi Péter a légfegyveresek utolsó olimpiai számában a magyar lövők eddigi legjobb eredményét jegyezte a légpuskában szerzett ötödik helyével, viszont azt is tudni kell, hogy a tapasztalt magyar lövő valójában dobogót mulasztott. Sidi ugyanis jó versenyzéssel jutott a döntőbe, ahol öt lövés után az élen állt, a hatodik után pedig a második helyen. Következő két lövésének összege csak 18,8 volt, amivel lecsúszott a 7. helyre, s hiába hajrázott ismét pompásan, a dobogóra már nem tudott visszakapaszkodni. Ha viszont a 7. és 8. lövésben 20 köre lett volna, senki sem vehette volna el tőle az érmet. Érdekes, hogy éppen Sidi két gyöngébb lövése tartotta versenyben az olasz Niccolo Camprianit, aki azután lekörözte a mezőnyt.

Milutin Stefanović és Peni István jól tartották magukat, a verseny fele után a 11. és a 19. pozíció között ingáztak, végig csak néhány kitűnő lövés kellett volna, és a riválisok egy-két gyönge eredménye, hogy akár mindketten döntősök legyenek. Ez nem következett be teljes mértékben, így a szerbiai végül 1,2, a magyar pedig 1,5 körrel maradt le az éremcsatáról. A felénél Milenko Sebić is a 20-ban volt, ő azonban rontott, s a 33. helyen fejezte be a küzdelmet.

CSELGÁNCS

Ungvári éremközelben

A magyar cselgáncsozók hétfőn a nők 57 kilós és a férfiak 73 kilós versenyében voltak érdekeltek, de sem Karakas Hedvig, sem Ungvári Miklós nem jutott be az elődöntőbe.

A 2012-es olimpián még a 66 kilósok között ezüstérmes Ungvári első riói meccsén a portugál Nuno Saraivát győzte le, a legjobb nyolc közé egy hat másodperccel a párharc vége előtt elért ipponnal jutott a holland Dex Elmond ellen. A negyeddöntőben aztán az azeri Rusztam Orujov az elején vazaarit hajtott végre, majd hiába volt passzív a meccs végéig, Ungvári nem talált rajta fogást, és kikapott. A vigaszágon az amerikai Nicholas Delpopolo ellen folytathatta szereplését, akit legyőzött, s lapzárta után a bronzéremért harcolhatott.

Karakas első meccsén gyors diadalt aratott, 53 másodperc után ipponnal legyőzte a türkmén Ruszana Nurjavovát, a 16 között viszont ellenfeléhez hasonlóan akció nélkül zárt, de egy intésnek köszönhetően nyert a kanadai Catherine Beauchemin-Pinard ellen. A nyolcaddöntőben sajnos ismét nem sikerült akciót végrehajtania, a hazai közönség előtt szereplő Rafaela Silva egy vazaarival bejutott az elődöntőbe, a magyar cselgáncsozó a vigaszágon a tajvani Csen Ling Lien ellen lépett tatamira, s mivel kikapott, így hetedik lett.

TENISZ

Đoković kiesett, Janković feladta!

Szerbia a legkomolyabbnak hitt éremesélyes nélkül maradt a riói olimpián. Hétfőn hajnalban ugyanis a világelső Novak Đoković két maratoni játszmában vereséget szenvedett az 1. forduló rangadóján az argentin Juan Martín del Potrótól, akivel legutóbbi olimpiai meccsét is vívta a londoni bronzcsatában, amikor szintén alulmaradt.

Egészében nézve jó meccs volt, Đoković jobban játszott, mint általában a tornák elején szokott, ami azonban ezúttal kevésnek bizonyult. Đoković 8 ászt ütött, de hét breaklehetőséget is nyújtott az argentinnak, aki egyet sem használt ki, a másik oldalon Novaknak egyetlen alkalma sem volt elnyerni Del Potro adogatását. Đoković a leggyöngébb a rájátszásokban volt, hisz az elsőt 7:4-re, a másodikat pedig 7:2-re veszítette el.

Ez életem és a pályafutásom egyik legfájóbb veresége. A sebek még frissek, s nagyon fájnak. Azért fáj, mert sokan bíztak bennem. Bocsánatot kérek azoktól, akik most csalódtak bennem. Nagyon szomorú és kiábrándult vagyok. Delpo jobb volt, megérdemelten nyert. A legfontosabb pillanatokban kiválóan játszott, csak gratulálni tudok neki. Örülök, hogy egy jó barátom győzött le, aki hosszú ideje sérülésekkel bajlódik. Amit eddig elértem a pályafutásom alatt, az hihetetlen. Az olimpiát már nagyon vártam, de nem tudtam a legjobb játékomat nyújtani. Nem keresek kifogásokat, de ez van. Szomorú, hogy így ért véget az egyéni verseny számomra” – mondta a vereség után Đoković.

Nyert a rajton a több mint két hónap után visszatérő Rafael Nadal, aki csak az első játékokban bajlódott a másik argentinnal, Federico Delbonisszal.

Szerbia így egyesben már az első forduló után képviselő nélkül maradt. Novakhoz és az előzőleg elbukott Ana Ivanovićhoz, Aleksandra Krunićhoz és Viktor Troickihoz Jelena Janković játék nélkül csatlakozott. A veterán ugyanis megsérült, és visszalépésre kényszerült. Férfi párosban Đoković és Nenad Zimonjić az éjjel a brazil Melo, Soares kettőssel játszottak, csütörtökön pedig a vegyes párosban Zimonjić a Jelena helyett beugró Ana Ivanovićtyal az oldalán rajtol.

Meglepetés született a férfi párosban is, hisz a Bellucci, Sa brazil kettős két rövidítésben a brit Murray fivéreket búcsúztatta. Az elsőben 8:6, a másodikban 18:16 volt az eredmény.

ASZTALITENISZ

Póta is kiesett

Nem maradt versenyző játékban a riói olimpia asztalitenisz-tornáján: Póta Georgina a harmadik fordulóban a 32 között a 2014-es ifjúsági olimpia ezüstérmese, a hongkongi Tu Hoj-kem (22.) ellen veszített 4:2-re. Póta remekül kezdett, az első és a második játszmát is megnyerte, a harmadikban pedig kétszer is szettlabdája volt, de a hongkongi 14:12-vel szépített. Ez szárnyakat adott neki, s a következő három játszmában sokkal jobban és pontosabban játszott, s a szerencse is pártfogásába vette, így végül 4:2-re megnyerte a mérkőzést.

Sajnálom ezt a meccset, mert nyerhető volt. Ha a harmadik szettet is hozom, akkor biztos másképp alakul a vége. Jó lett volna a 16 közé jutni, bár ott a világbajnok kínai Ting Ning ellen esélytelen lettem volna. Ha ott kikapok, úgy jegyeznek, mint kilencediket” – nyilatkozott Póta Georgina.

Szent László-emléktáblát avattak Mezőkaszonyban

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 10:12

Az Árpád-házi király születésének 970. évfordulója alkalmából augusztus 7-én emléktáblát avattak, melyet a Kaszonyi Középiskola egyik épületének falán helyeztek el. Szent László 930 éve a település határában mért vereséget a támadó kunok seregére.

Bakancsos László, az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének ügyvezető alelnöke az egybegyűltek köszöntésében kiemelte, hogy Szent Lászlót bár kegyetlen uralkodóként tartják számon, sokkal inkább példaértékű lehet a kisebbségi magyarok számára. Nekünk is olyan vezetőkre lenne szükségünk, akik szigorú törvényeiket be tudják tartani és tartatni.

László király határvédőként volt jelen, saját kezűleg óvta hazáját a külső ellenséggel szemben. Számunkra is fontos a kisebbséget érintő törvények betartása. Állhatatossága példaként áll előttünk és segíthet megmaradni magyarságunkban – mondta beszédében Zubánics László, az UMDSZ elnöke.

Az ünnepi felszólalások között Szent László királyról szóló költeményeket adtak elő a középiskola tanulói: Fazekas Orsolya, Varga Boglárka és Nagy Klaudia.

Az ünnepség további részeként dr. Tóth Mihály, az UMDSZ alelnöke, Tar Erzsébet, a Kaszonyi Községi Tanács jegyzője és Bodnár Tünde, a helyi középiskola igazgatóhelyettese leleplezték az emléktáblát. Ezt követően Jaczkó József, a Kaszonyi Római Katolikus Egyházközség plébánosának áldása következett, melyet a Miatyánkkal zártak a jelenlévők.

Végezetül elhelyezték az emlékezés koszorúit, majd a magyar himnusz eléneklésével záródott az avatóünnepség.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével dr. Nagy Petronella, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzul asszonya, Horváth László, a Beregszászi Járási Tanács elnökhelyettese és Doma István, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet alelnöke.

Bics Katalin
Kárpátalja.ma

Lezárult a VI. Nagyberegi Népzenei és Néptánctábor

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 10:05

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén is megszervezte a Nagyberegi Népzenei és Néptánctábort. Az eseménynek a hagyományokhoz híven ezúttal is a Nagyberegi Református Líceum adott otthont. A táborban a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vetélkedőin sikeresen szereplő tanulók vehettek részt, valamint a Szól a fülemüle – II. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató döntős csapatai közül is nyertek részvételi lehetőséget. A népzenei tábor öt napja során a magyarországi Bürkös Zenekar tagjai a fiatalokat a népi hangszereken való játékra oktatták, Váradi Enikő, Jakab István, Szilágyi Gabriella és Szilágyi László pedig néptáncra tanították a táborozókat. A hét folyamán a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt és hagyományos népi gyermekjátékokat tanulhattak. A 43 jelentkezőnek augusztus 1. és 6. között volt lehetősége a népzenével és néptánccal minél közelebbről megismerkedni.


A tábor az előző évekhez hasonlóan ünnepélyes zárással végződött, ahol a résztvevők bemutatták a héten tanultakat mind a zene, mind a néptánc terén. A záráson jelen volt Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, aki záróbeszédében rávilágított a népzene és néptánc fontosságára, s örömét fejezte ki arra vonatkozólag, hogy ennyi ifjú tehetség van Kárpátalján, és hogy ennek köszönhetően pozitív jövője van a népzene áthagyományozásának. Mindebben az alapítvány igyekszik a legtöbb segítséget nyújtani, hogy a tehetségek ne vesszenek el, hanem a kapott tálentumaik minél hatásosabban kibontakozhassanak.
A tábor megvalósítását a Bethlen Gábor Alap támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

Pages