You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

Borokról, szőlőkről

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 21:15

A borászok kitartó emberek, ezt bizonyítja, hogy a szombati hűvös, esős idő sem tudta útját állni a bajsai borásztalálkozónak. A Kadarka Szőlészek, Gyümölcsészek és Kertészek Egyesülete 15. alkalommal szervezte meg a találkozót, amire egész Vajdaság területéről, valamint Szerbia más részeiről és Magyarországról is érkeztek vendégek.

Koncertek, fürdőzés, buli…

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 21:10

Az adai strandfürdőben augusztus 9. és 13. között immár negyedik alkalommal tartják meg a Green Future könnyűzenei fesztivált az Adica üdültetési közvállalat támogatásával. Tajti Attila, a Green Future fesztivál fő szervezője elmondta, hogy a fesztivál a térség egyik legdinamikusabban növekvő rendezvénye, amely modern elektronikus zenei és ifjúsági fesztiválként indult, de ettől mára némileg eltávolodva igyekeznek minél több koncertet is szervezni a 16 és 28 év közötti célközönségnek. Kiemelte, hogy tavaly közel húszezren látogatottak el a rendezvényre, ezért az idén már huszonötezer hazai és külföldi látogatóra számítanak az öt nap alatt.

A kormánycsapatok ismét körülzárták a felkelőket Aleppóban

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 21:08

Szíriai kormánycsapatok és szövetségeseik kedden területeket foglaltak vissza Aleppó délnyugati részén, és ismét ostromgyűrűbe fogták a helyi ellenzéki fegyvereseket, akiknek a hétvégén sikerült áttörniük a hadsereg állásain - közölte kedden a damaszkuszi rezsimet pártoló al-Manar és al-Majadín libanoni televíziós csatorna.

„A muszlimok a keresztények partnerei az Iszlám Állam elleni harcban”

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 20:50

Az Iszlám Állammal szemben a muszlimok partnerei a keresztényeknek Európában, mert ők ugyanúgy elszenvedői a terrorszervezet tevékenységének – mondta Rostoványi Zsolt iszlámszakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem rektor emeritusa az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.

Álló és mozgóképek fesztiválja

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 20:44

Az első Origo Open Festet négy évvel ezelőtt azzal a céllal szervezték meg, hogy egy kis urbánus kultúrát csempésszenek városunkba. Ez a célkitűzés azóta sem változott, és az évente megrendezésre kerülő fesztivál ideje alatt szeretnének kicsiket és nagyokat is bevonni az aktivitásokba, vagyis mindazokat, akik még itt vannak, ahogy a rendezvény mottója is hirdeti.

„Valami nem tud véget érni, miközben valami elkezdődött”

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 20:19

Az alcím ellenére nem egy folyamatos naplót vehet kezébe az olvasó, Sándor Iván ugyanis a regényírástól egy-egy remek, nagy ívű esszé megírásáig kedvetlenül ugyan, de intellektuális késztetésből mégis vállalva a bölcselkedést, kilépett korábban is a fikcióból az esszéírás terepére, a napló is hasonló módon, valamilyen elszakadást képez a szépírói munkától. A demokratikus váltás előszelei után 1988-ban fogott naplóírásba, miként a föntebb említettekből is kitűnik, azért, mert ebben a sejthető, eleve kételkedéssel fogadott módosulásban fölismerte az antidemokratizmus sarjadó csíráját, a nyugati demokráciához történő asszimilálódás lehetőségét, illetve annak történelmileg generált lehetetlenségét.

Holnap szünetel az áramszolgáltatás Ungvár központjában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 20:08

Az elhasználódott vezetékek és berendezések cseréje miatt augusztus 10-én közép-európai idő szerint 8 órától 16 óráig szüneteltetik az áramellátást a város központjában – adta hírül az uzhgorod.in hírportál.

Nem lesz áram a Fedinec, a Lucskay, a Vakarov, a Hegyalja utcákban, a Duhnovics és a Drugeth utcán részlegesen, továbbá a Hegyalja közben és a Korjatovics téren.

A Zakarpattyaoblenergo elnézést és megértést kér az érintett felhasználóktól az átmeneti kellemetlenségért.
Az áramszünetről és a felújítási munkálatokról a 0-800-50-16-20-as ingyenesen hívható telefonszámon vagy a társaság honlapján (www.energo.uz.ua) adnak pontos információt.

Kárpátalja.ma

Megkezdődött a népszavazásról szóló értesítők kézbesítése

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 20:05

Hétfőtől kézbesíti a posta az érintett mintegy nyolcmillió választópolgárnak az októberi népszavazásról szóló értesítőt – közölte Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Az ezüstérem, amely aranyként csillog

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 20:05

Nem mindennapi élményben lehetett részük mindazoknak, akik múlt szerdán vállalták, hogy szervezett keretek között kirándulnak Szarvasra, az I. Magyar Örökség Kupa labdarúgótorna helyszínére, hiszen ott lehettek a délvidéki magyar válogatott első hivatalos megmérettetésén. A nem szuverén államok válogatottjait tömörítő ConIFA nemzetközi labdarúgó-szövetség jóváhagyásával a négycsapatos torna győztese kijutott a szervezet által 2018-ban megrendezésre kerülő következő világbajnokságra. Délvidék kitűnő rajtot vett, hiszen a hétfői elődöntőben 3:1-re legyőzte a viadal fő esélyesének tartott Székelyföldet, amivel bejutott a szerdai döntőbe. A válogatott szakvezetése igyekezett a délvidéki szurkolók kedvében járni, ezért próbáltak több településről is buszokat indítani a finálé és a bronzmeccs napjára – Magyarkanizsán megértő fülekre találtak, így onnan végül indult is a drukkereket szállító ingyenes jármű Szarvasra.

Egészen sokszínű közönséggel büszkélkedhettek a délvidéki futballisták, hiszen gyermekek, fiatalok, középkorúak és idősek is akadtak a szurkolók között, fiúk és lányok, férfiak és asszonyok is buzdították a csapatot a szarvasi fináléban. Igaz, a döntő nem alakult a legkedvezőbben, hiszen Felvidék 2:1-es győzelmével ért véget, de sem a csapat küzdeni akarására és mutatott játékára, sem a szurkolók által teremtett hangulatra nem lehetett panasz. Habár a játékosok klubkötelezettségei miatt sok futballista nem lehetett ott a tornán, így is összeszokott társaság benyomását keltette Délvidék válogatottja, amely kissé visszafogott első félidőt produkált, és egy buta szabálytalanság miatt megítélt büntetővel hátrányba is került, a második játékrészben csaknem fölborította a pályát, és egyenlített is. Helyzetek sorát alakította ki az Apró Attila által pályára küldött Hajagos Tamás (Öreg Tibor), Mihalecz Sándor, Csáki Róbert, Takács Kornél, Rigó Ervin, Lékó Roland (Faragó Dávid), Tandari Zsolt, Barta Ottó, Nagy Zoltán (Csanádi István), Pozsár Dániel, Könyves Norbert összetételű együttes a második 45 percben, a kihagyott lehetőségek azonban megbosszulták magukat, a találkozó vége felé a túlzottan kinyíló délvidéki védelem mögé jutott a felvidéki támadórészleg, eldöntötte a találkozó sorsát, és a trófeát is megszerezte. A győzni akarás miatt néhány durvább jelenet is történt, amiért a játékvezető döntése értelmében idő előtt mehetett zuhanyozni Könyves és Barta is, de összességében nézve sportszerű és nagy iramú találkozót láthattunk, amelyen a többet támadó csapat húzta végül a rövidebbet. Felvidék megszerezte a serleget, utazhat a vébére, Délvidéknek az ezüstérem és a következő selejtező tornán való még jobb szereplés reménye maradt. A harmadik helyen végül a Székelyföld elleni bronzmeccset 2:2-es rendes játékidő után tizenegyespárbajban 5:4-re megnyerő Kárpátalja végzett.

A szarvasi selejtező torna előtt mindössze három barátságos mérkőzésen szerepelt a 2015-ben létrehozott délvidéki magyar válogatott, örömmel nyugtázható, hogy máris látható a befektetett munka, habár ez egyelőre nem párosult tornagyőzelemmel, a szövetségi kapitány, Apró Attila biztos benne, hogy erre sem kell majd sokat várni: Már a döntőbe jutásunk is nagy fegyvertény volt, de abban biztos vagyok, hogy mi dolgoztunk legtöbbet ezen a projekten, a felkészülésen. Hiszem, hogy ennek a munkának valamikor megmutatkozik az eredménye. A fiúk igazi csapatként viselkedtek, pedig két nappal korábban többen talán még nem is ismerték egymást a keretből. Annyi gólt ez még nem ért, hogy nyerjünk, viszont most már van közösségünk.

A mérkőzés után a közönség buzdítását személyesen is megköszönő és a közös fényképezkedéshez is odaálló szakvezető a döntőt értékelve a következőket mondta: Az egyenlítés után döntenem kellett, hiszen játszhattunk volna akár tizenegyesekre is, de az volt az érzésem, hogy játékminőségben az ellenfél fölött állunk, ezért támadásban maradtunk. Ez sajnos a tervekkel ellentétesen sült el, ahelyett hogy mi használtunk volna ki egyet a sok lehetőségünk közül, az utolsó percekben mi kaptunk még egy gólt egy kontratámadás végén. A futballisták igyekeztek a fantasztikus szurkolók kedvében járni, szívvel-lélekkel küzdöttek, olykor-olykor túlzott vehemenciával is, de mindettől függetlenül rendkívül büszke vagyok rájuk.

A tervek szerint a válogatott a bajnoki idény végéig nem játszik hivatalos mérkőzésthacsak meg nem hívják egy hasonló jellegű selejtező tornára, hanem a háttérmunkálatokra helyezik most a hangsúlyt: egyebek mellett egy vajdasági bejegyzésű alapítvány létrehozásán munkálkodnak, amely a Magyar Házak Nonprofit Kft.-vel karöltve biztosítaná a válogatott jogi személyiségét és gazdasági alapjainak bővítését. A délvidéki válogatott gyarapodó szurkolóinak azonban így sem lesz miért szomorkodniuk, nem maradnak ugyanis futball nélkül, az ősz egyik legfontosabb teendőjeként Apró és a stáb többi tagja az utánpótlás válogatott keretének kiválasztására tekint, amit az első összetartás és egy korosztályos torna is követ majd.

Hosszú Katinka visszalépett a 200 méter pillangótól

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 19:40

Az immár kétszeres olimpiai bajnok Hosszú Katinka visszalépett a 200 méter pillangó keddi előfutamától, amelyben így csak Szilágyi Liliána képviseli a magyar színeket.

A 400 méter vegyesen világcsúccsal, 100 méter háton pedig minden idők második legjobb idejével győztes 27 éves bajai úszó azért nem indul, mert továbbjutása esetén a magyar idő szerint szerda hajnali programban 50 perccel az egyik legnehezebb szám, a 200 méter pillangó elődöntője után kellene a 200 méter vegyes fináléjában szerepelnie.
Utóbbi számban világ- és Európa-bajnokként, egyúttal világcsúcstartóként a második idővel jutott a legjobb nyolc közé.

Ki pisil és ki nem

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 19:32

A Szerbiai Képviselőház folyamatban lévő ülésén, amelynek napirendjén a köztársasági kormány következő összetételének megválasztása szerepel, a Demokrata Párt és más ellenzéki politikai csoportosulások a képviselőház ügyrendjének megsértésére hívták fel a házelnök figyelmét. 

Az Újvidéki Egyetem a 886. a világranglistán

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 19:30

A most közzétett Webometrics-ranglista szerint az Újvidéki Egyetem a 886. helyen áll a világ 24 ezer felsőoktatási intézménye között.

Kárpátalja ma: Mercedes a Vérkében

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 19:06

A Vérkében találta meg Mercedes márkájú autóját egy beregszászi lakos – adta hírül a mukachevo.net hírportál augusztus 8-án.

Szemtanúk elmondása szerint a jármű tulajdonosa a Vérke partján, a termálfürdőtől nem messze parkolta le autóját. Mikor visszatért, gépjárművét már a vízben találta.

A gépkocsi ablakai le voltak húzva, a víz befolyt az utastérbe és jelentős károkat okozott. A szomszédok siettek a tulajdonos segítségére. Kötéllel próbálták kihúzni az autót, de nem jártak sikerrel. A kötél elszakadt és nekicsapódott egy közelben parkoló Mercedes Vito márkájú gépkocsinak, amelynek betört a hátsó ablaka.

Néhány évvel ezelőtt az Arany Páva étterem mellett egy Niva márkájú autó úszott a Vérkében.

Kárpátalja.ma

Kilencedik Muzslyai Nyári Játékok

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 19:01

A bánáti Muzslyán szombaton megtartották a Nyári Játékok elnevezésű rendezvényt. A résztvevők ügyességi játékokban, halászléfőző versenyben vehettek részt, este pedig a helybeli zenészek és vendégeik szórakoztatták a megjelenteket.
A kilencedik Muzslyai Nyári Játékokat ezúttal új színhelyen tartották.

Átadták a teljesen felújított perkátai Győry-kastélyt

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 19:00

Átadták hétfőn a teljesen felújított perkátai Győry-kastélyt, a nettó 380 millió forintos beruházáshoz – uniós forrásból – 345 millió forint támogatást nyert a Fejér megyei település.

Galambos Dénes (Fidesz) országgyűlési képviselő avatóbeszédében hangsúlyozta, hogy a térség turisztikai gyöngyszeme eddig a rácalmási Jankovich-kúria volt, mostantól azonban a Győry-kastély is “a választókerület ékszere lesz”.
A képviselő a projekt tavalyi nyitórendezvényén L. Simon László által elmondottakat idézte, amely szerint “Perkáta felkerül Fejér megye turisztikai térképére”. Reményét fejezte ki, hogy a település nemcsak térképre került, hanem az országos és világviszonylatban is kuriózumnak számító kiállítással a magyar-kínai kapcsolatok szimbóluma lesz.
Somogyi Balázs (PÖPE-FIDESZ-KDNP) polgármester emlékeztetett arra, hogy Perkátának van a legrégebbi kínai kapcsolata Magyarországon, de Kínában is az egyik legrégebbi hivatalos testvértelepülési kapcsolat Peking egyik kerületéé (Huahszing) és Perkátáé. Közölte, hogy az 1960 óta tartó kapcsolat egyik nagy mérföldköve a kastély átadása és a kiállítás megnyitója.
Vang Siji, Peking Fengtai körzete Huahsziang városrészének polgármestere bejelentette, hogy együttműködési szándéknyilatkozatot írnak alá a 2016-2020 közötti időszakra, amely tovább mélyítheti és szélesítheti az 56 éve tartó barátságot. Jelezte, hogy a következő években Perkátát bemutató tárlat nyílhat meg Huahsziangban.
Kuo Hsziaokuang a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének kulturális tanácsosa további támogatásáról biztosította a két település együttműködését, amelyet páratlannak nevezett, hiszen Magyarország egyetlen más településével sincs kínai városnak hivatalos testvérvárosi kapcsolata.
A beszédek elhangzását követően Somogyi Balázs és Vang Siji aláírták az együttműködési megállapodást, majd a jelenlévők megtekintették az állandó kiállításokat. Az egyik tárlat a 19. századi magyar nemesség és egyben a Győry-család életét mutatja be, a másik pedig a Huahsziang rendelkezésre bocsátott, 800 évre visszatekintő pekingi várostörténeti kiállítási anyag, amely Európában is egyedülálló.
A Perkátán található klasszicista kastély főépülete az 1700-as évek második felében már a díszudvarral és nagyméretű kastélyparkkal a Győry-család birtokában volt. Az 1820-as években a két oldalszárny megépítésével, új funkcionális egységek jöttek létre.
A II. világháborút követően, az államosításkor a főépületben általános iskolát alakítottak ki, közben elkezdődött a mostani iskola építése, ahova 1974-ben költözhettek be a diákok. A kastély épületén 1975 és 1979 között a szükséges felújításokat elvégezték, művelődési ház és könyvtár üzemelt benne.
Perkáta és a Kínai Népköztársaság kapcsolata 1960-ig nyúlik vissza, amikor is a perkátai mezőgazdasági termelőszövetkezettel alakított ki kapcsolatot a Peking melletti Huahsziang népi kommunája. A rendszerváltás után is megmaradt a kapcsolat, 2001-ben pedig aláírták a testvérvárosi szerződést Perkáta és a most már Pekinghez tartozó, annak egyik kerületének számító Huahsziang között.

A törökök és a görögdinnye

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 18:53

A sertéshús árának emelkedése napi téma mostanában. A disznóhús ára magával húzta a baromfihúsét is, ez azonban nem tekinthető újdonságnak, hiszen megszokott, normális, korábban is tapasztalt jelenség. Az emberek az olcsóbb felé fordulnak, nálunk messze nem olyan mags az életszínvonal, hogy a hús árának változásai ne befolyásolnák a fogyasztás mértékét. Ha tovább emelkedik a sertéshús ára, tovább húzza magával a baromfihúsét.

Keserű ébredés

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 18:30
Egymást érik a romániai sportolók kudarcai a riói olimpián, azon a csúcseseményen, ahol elviekben négyévnyi megfeszített munkának a termését kellene érem formájában learatniuk.
Kategória: Vélemény

Szeletelt hadüzenet

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 18:29
Amikor „a nemzetközi helyzet egyre fokozódott”, talán akkor sem volt ilyen forró a Churchill által hidegnek nevezett háború.
Kategória: Vélemény

Szakorvosokra van szükség Hargita megyében

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 18:27

Megkötötte a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár a keretszerződést az egészségügyi szolgáltatókkal, így a következő egy évben minden téren biztosított a lakosok számára az alapellátás.
Kategória: Erdélyi hírek

Terítéken a pálinka: szeptemberben tárgyalnak

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 18:23

A pálinka földrajzi árujelző erdélyi használatával kapcsolatban a tárgyalások szeptemberben, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) bevonásával folytatódnak – erősítette meg a magyar Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI megkeresésére.
Kategória: Gazdaság

Pages