You are here

Határon túli magyar portálok összesített hírei

A túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 16:38

Feltűnően kisebb a túlsúlyos középkorú emberek agyának fehérállománya az azonos korcsoportú soványokéhoz viszonyítva – derítették ki a Cambridge-i Egyetem kutatói, akik kiszámolták, a különbség azt jelenti hogy, a túlsúlyos emberek agya tíz évvel idősebb a soványokénál.

Az emberi agy az életkor előrehaladásával öregszik, ám a kutatók egyre inkább felismerik, hogy az elhízás – amely olyan betegségekhez járul hozzá, mint a cukorbetegség, a rák és a szív- és érrendszeri betegségek – hatással lehet az agy öregedésér, feltételezésüket eddig tudományos vizsgálatok nem támasztották alá.

A cambridge-i kutatók azt vizsgálták, miként hat az elhízás az agy szerkezetére felnőttkorban, az elhízás összefüggésben van-e a korosodással járó agyváltozásokkal.

A szakemberek 473 – 20-87 éves – embert vizsgáltak, eredményeiket a Neurobiology of Aging című tudományos folyóiratban tették közzé csütörtökön. A vizsgálatba bevontakat két kategóriába – soványokra és túlsúlyosokra – osztották súlyuk szerint.

Szembeötlő különbségeket találtak az elhízottak agya fehérállományának nagyságában a soványokéhoz viszonyítva. A túlsúlyos emberek agyában széleskörű csökkenést tapasztaltak a fehérállományban – amely a sejtek közötti kapcsolódásból áll.

A kutatócsoport ez alapján kiszámították, hogy a fehérállomány nagysága hogyan viszonyul a két csoport életkorához. Felfedezték, hogy például egy 50 éves túlsúlyos embernek akkora a fehérállománya, mint egy 60 éves soványnak, ami azt jelenti hogy az agyak korkülönbsége 10 év – olvasható az egyetem honlapján közzétett közleményben.

Szembetűnőnek nevezték a szakemberek, hogy ezt a különbséget csak középkortól figyelték meg, ami azt jelzi, hogy az agy különösen sebezhető a korosodás ezen szakaszában.

“Ahogy agyunk öregszik, természetesen zsugorodik, de nem világos, hogy a túlsúlyos emberek esetében a fehérállomány miért csökken nagyobb mértékben. Csak találgatni tudunk, vajon az elhízás okozhatja-e bármilyen módon ezeket a változásokat, vagy pedig az elhízás az agyi változások következménye” – mondta Lisa Ronan, a pszichiátriai tanszék munkatársa, a tanulmány vezető szerzője.

A fehérállomány nagyságának nyilvánvaló különbsége ellenére a kutatók nem találtak összefüggést az elhízás vagy a túlsúly és az egyén kognitív képességei között.

Orvosi ügyelet: elérték céljukat a szakszervezetek

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 16:18

Az egészségügyi szakszervezetek elégedettek azzal, hogy az ügyeletet vállaló orvosok több pénzt kaphatnak, a rendszer legfontosabb problémáit viszont sokak szerint nem lehet bérkiegészítéssel megoldani.
Kategória: Erdélyi hírek

Johannis: több pénz kell az oktatásnak

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 16:10

Egyre kevesebb diák tanul a romániai felsőoktatási intézményekben, és ez a demográfiai mutatókon túl azzal is magyarázható, hogy az egyetemek nem képesek megszólítani a hátrányos helyzetű régiókban élő végzősöket.
Kategória: Erdélyi hírek

Mussolini is megpróbálkozott a pisai ferde torony kiegyenesítésével

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 16:09

Nyolcszáznegyvenhárom éve, 1173. augusztus 9-én kezdték meg Pisában a világ egyik legismertebb építménye, a székesegyház ferde tornyának építését. 1990-től az épület megmentésén két évtizeden át dolgoztak a szakemberek, akiknek feladata a dőlés megállítása volt, a kiegyenesítés szóba sem jött, mivel a torony ferdén lett nevezetesség.

Az akkor dicsősége és gazdagsága tetőfokán álló olasz város polgárai természetesen egyenes harangtornyot szerettek volna a dóm mellé, de alig jutottak el a második emeletig, amikor már látszott, hogy a torony nem teljesen függőleges. Az ok igen egyszerű: a mocsaras talaj nem bírta el a hatalmas súlyt és megsüppedt. (Pisa neve egyes feltevések szerint a görög “ingoványos föld” jelentésű kifejezésből ered, és a városban nemcsak a torony ferde, hanem – ha nem is ennyire feltűnően – a San Michele dei Scalzi templom és a San Nicola templom harangtornya is, és süllyed maga a katedrális is.)

Az építkezést megszakították, és csak majdnem egy évszázaddal később folytatták. Az ma sem tisztázott teljesen, hogy az eredeti terveket Bonanno és Giovanni Pisano, avagy Diotisalvi készítette-e, az viszont biztos, hogy amikor 1272-ben Giovanni di Simone irányításával ismét munkához láttak, az eredeti magasságot a felére, 60 méterre csökkentették. A tornyot végül Tomasso dÍAndrea fejezte be 1360 és 1370 között, aki sikerrel harmonizálta a harangszoba gótikus stílusát a román stílusú toronnyal.

A hibákat már az építkezés alatt igyekeztek korrigálni, így a dőlés oldalán magasabbra, az ellenkező oldalon alacsonyabbra építették az egyes szinteket, ezért ha a tornyot ma vízszintesbe állítanák, a másik oldalon lenne ferde. A torony elkészültekor 1,4 méterrel tért el a függőlegestől, ez ma 3,9 méter, dőlésszöge jelenleg 3,99 fok. Magassága az egyik oldalon 56,70 méter, a másikon 55,86 méter, súlya mintegy 14 400 tonna, a hetedik emeletre 294, illetve a másik oldalon 296 lépcső visz fel. Állítólag Galilei – kihasználva a torony eltérését a függőlegestől – itt kísérletezett a szabadeséssel a 17. században, de ez vélhetőleg csak legenda.

A torony dőlésének megállítására számtalan ötlet merült fel. Akadtak, akik óriási léggömbökkel akarták “lábra állítani”, mások azt javasolták, hogy “szedjék szét” több ezer darabra és azután építsék fel újra. Az első, katasztrofális eredménnyel járó beavatkozást 1839-ben végezték el, a puha földet a talajvíz elszivattyúzásával akarták megszilárdítani. Az “eredmény” azonnali és szemmel látható volt: a torony, amely a 16. század óta csak 5 centiméterrel ferdült, azonnal 20 centiméterrel dőlt meg. Egy évszázaddal később, 1934-35-ben a fasiszta diktátor, Benito Mussolini elrendelte a torony kiegyenesítését, ezért betont fecskendeztek a lágy talajba, majd 1959-ben újra ezzel a módszerrel kísérleteztek – a torony azonban ettől csak gyorsabban dőlt, mert a nagytömegű beton horgonyhoz hasonlóan ránehezedett az építmény alapjaira és lefelé húzta azt.

Az 1980-as években a dőlés értéke már több mint 4 métert tett ki, a torony 5 fokot és 22 percet mozdult el a függőlegestől, és biztonsági okokból 1990-ben bezárták. Az épület megmentésén két évtizeden át dolgoztak a szakemberek, akiknek feladata a dőlés megállítása volt, a kiegyenesítés szóba sem jött, mivel a torony ferdén lett nevezetesség. A dőlés ellensúlyaként először 670 tonna ólomöntvényt helyeztek el a talapzatnál, majd hozzáláttak a földfelszín alatti betonozáshoz, de ekkor a torony váratlanul megmozdult. Az építményt egy ideig acélkábelekkel, afféle “nadrágtartókkal” húzták visszafelé, az iszapos talajból leszívták a vizet és szilárd anyaggal helyettesítették azt, a talajcsúszást mesterséges földalatti mikroomlásokkal tartóztatták fel. A beavatkozások eredményeként a torony lassan csaknem 44 centimétert egyenesedett, és legkevesebb további háromszáz éven át stabil lesz az állapota. A restaurálás 2011-ben fejeződött be, amikorra a tornyot megtisztították az évszázadok során ráragadt szennyeződésektől és a látogatók falfirkáitól, és ma ismét eredeti fehérségében csillog márványfala.

Angliából származhatnak az izlandi pónik

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 16:09

A középkori Angliából származnak az úgynevezett ganglovak, mint például az izlandi pónik német kutatók genetikai vizsgálatai alapján.

Minden harmadik alkalmazott fölmondást kap

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 16:07

A közszférát érintő munkahelyi észszerűsítés keretében a városhoz tartozó 22 helyi közösségben összesen 21 foglalkoztatott kerül elbocsátásra. A köztársasági utasításra végrehajtott racionalizációról szóló, a városi képviselő-testületi határozat értelmében a helyi közösségekben összesen 47 személy maradhat munkaviszonyban.

Nagykorúsítani az önkormányzatokat

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 16:07

A politikusok folyamatosan arról beszélnek, hogy az önkormányzatoknak az eddiginél jóval többet kellene tenniük annak érdekében, hogy a külföldi beruházók érdeklődése feléjük forduljon. A megfelelő terep (ipari zóna) kialakítása még hozzávetőleg sem elegendő. Mi több, a közismerten olcsó munkaerő csak részben ragadhatja meg a határon túli pénzemberek érdeklődését.

Sztárparádé a szerdán rajtoló Szigeten

Krónika (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 15:48

A mínusz egyedik nappal elrajtol szerdán a Sziget fesztivál – Gerendai Károly főszervező a tavalyi 441 ezres látogatórekord megdöntését várja.
Kategória: Színes

Először rendeznek Kárpát-medencei székely, csángó és magyarörmény művészeti fesztivált

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 15:47

Kiállítások, koncertek, táncház és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön.

A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be, fellép Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók betekintést nyerhetnek egy hagyományos csángó lagziba, megtekinthetik A Lovasíjász című filmet, kiállítást láthatnak többek között Márton Áron püspök életéről és meghallgathatják a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét is.
Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesüle elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tart előadást.
A Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében hagyományteremtő jelleggel megvalósuló esemény elsősorban magyar identitást erősítő összejövetel a Gyimesben – mondta el Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke az MTI-nek.
Hozzátette: a rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a vár felújítását. A mozgalom fővédnöke Pataky Attila, védnöke Berecz András, aki részt vesz a gyimesbükki eseményen is. Az elnök hangsúlyozta: a mozgalom lényege, hogy összefogás eredményeként valósul meg.
A művészeti fesztiválon látható lesz Páll Ágoston kerámiakiállítása és Kabdebó János fotóművész tárlata is, lesz fáklyás körmenet a Keresztúton, fegyverbemutató, máglyarakás és csángó táncház.
A látogatók tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, erdélyi csorbát, muszakát és borjúbográcsot kóstolhatnak – ismertette a részleteket Esztergály Zsófia Zita, hozzáfűzve: a látványos gyimesbükki fesztiválnak négy helyszín ad otthont, amelyek között csángólovasokkal és lovaskocsival lehet majd közlekedni.

A Habsburg-pop mestere (2.)

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 15:47

Folytatás a szombati számból

A Nagyapáti Kukac Péter Képzőművészeti Díjat idén Lázár Tibor óbecsei születésű, de évek óta Zentán élő festőművésznek ítélték oda, akinek alkotásai – a bizottság értékelése szerint – szorosan kötődnek szülőföldjéhez, Vajdasághoz, annak gazdag történelmi és kulturális áramlataihoz, és közben megpróbál meghatározni egyfajta regionális identitást is a képzőművészet nyelvén. Nevéhez fűződik az Uncool Project létrehozása is, amelynek nem titkolt célja a fiatal vajdasági képzőművészek bekapcsolása a kortárs nemzetközi művészeti folyamatokba, és az itt született alkotások megmérettetése a nemzetközi porondon. A festőművésszel a nemrég odaítélt elismerés kapcsán a díjról, az ars poeticájáról és a terveiről beszélgettünk.

Spanyolországnak és Portugáliának nem kell büntetést fizetnie

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 15:33

Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az uniós bizottság júliusban tett javaslatát, amely szerint nem rónak ki büntetést Spanyolországra és Portugáliára, amiért a két délnyugat-európai ország nem teljesítette hiánycsökkentési kötelezettségeit 2014-ben és 2015-ben – írta közleményében az Európai Unió Tanácsának sajtószolgálata kedden.

A tájékoztatás szerint az uniós tagországok pénzügyminiszterei egyetértenek azzal is, hogy adjanak több időt Madridnak és Lisszabonnak a költségvetési kiigazítások teljesítésére.
Az elfogadott javaslat értelmében Portugáliának az év végéig, Spanyolországnak pedig legkésőbb 2018-ra kell leszorítania a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá a költségvetési hiányt.
A két ország vizsgálata során arra jutottak, hogy az utóbbi időben mindkét ország komoly erőfeszítéseket tett a közpénzügyek rendbehozására, fontos strukturális reformokat hoztak, amelyek következtében csökkent a munkanélküliség.
A tanács ugyanakkor felszólította Portugáliát, hajtson végre konszolidációs intézkedéseket annak érdekében, hogy az államháztartási hiány 2,5 százalék alá csökkenhessen, még 2016-ban. Minden rendkívüli nyereséget arra kell használni, hogy az gyorsítsa a hiány és az adósság csökkentését – tették hozzá.
Spanyolország esetében az államháztartási hiányt 2016-ban 4,6 százalékra, 2017-ben 3,1 százalékra, 2018-ban 2,2 százalékra kell csökkenteni.
Indoklásában az Európai Unió Tanácsa azt írta, hogy a hiány kiigazítására szánt egy év, amelyre a strukturális egyensúly beállítása érdekében lenne szükség, túl negatív hatással lett volna a növekedésre. A tanács ezért indokoltnak tartotta a határidő két évvel való meghosszabbítását.
Az Európai Bizottság korábban megállapította: Portugália nem teljesítette hiánycsökkentési célját, Spanyolország pedig valószínűleg nem tudja lefaragni a deficitet a megszabott határidőre, a két ország nem tett hatékony lépéseket a helyzet javítására.
Ennek alapján pénzbüntetéssel és az uniós támogatások felfüggesztésével is sújthatták volna Spanyolországot és Portugáliát amiatt, hogy azok nem teljesítették a hiánycsökkentési célokat sem a 2014-es, sem a 2015-ös évben, megsértve a stabilitási és növekedési paktumot.
A büntetések összege legrosszabb esetben elérhette volna a GDP 0,2 százalékát.
A túlzottdeficit-eljárás keretében a bizottság minden évben meghatározza az elérendő hiánycélt a fokozatos csökkentés jegyében. Spanyolország és Portugália azonban az utóbbi két évben jelentősen túllépte a megszabott korlátot. A spanyol államháztartás hiánya például tavaly elérte a bruttó hazai termék 5,1 százalékát, jócskán meghaladva a 4,2 százalékos célt. Portugáliának tavaly 2,5 százalékra kellett volna leszorítania a hiányt, de 4,4 százalék lett.

Orlović Stanislava

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 15:27

Lezárult a Tanyaszínhát idei turnéja, de e nyáron is, mint ahogyan eddig is évről évre, községről községre figyelemmel kísérhettük őket, kacagtunk a poénjaikon, tapsoltunk nekik. Persze, közben sejtettük/sejtjük, micsoda erőfeszítés rejlik emögött a gyakran könnyednek tűnő nyári produkció mögött. Mivel la tanyaszínházasok legtöbbje nagyon fiatal, zömmel főiskolás – akiket persze minden alkalommal néhány tapasztalt társuk is segít –, sorozatunkban rövid portréinterjúkon keresztül igyekeztünk/igyekszünk bemutatni a szerep mögött a színészt és az embert is.

Lezárták a jemeni főváros repülőterét az arab koalíció felújított bombázásai miatt

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 15:26

Lezárták a húszi lázadók kezén lévő jemeni főváros repülőterét kedden, miután a Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség több hónapos szünet után ismét légicsapásokat mért Szanaa térségére. A bombázások miatt eközben kivonultak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet harcosai egy dél-jemeni városból - derült ki kormányzati tisztségviselők és helyi lakosok beszámolóiból.

Dienes Blanka

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 15:22

Lezárult a Tanyaszínhát idei turnéja, de e nyáron is, mint ahogyan eddig is évről évre, községről községre figyelemmel kísérhettük őket, kacagtunk a poénjaikon, tapsoltunk nekik. Persze, közben sejtettük/sejtjük, micsoda erőfeszítés rejlik emögött a gyakran könnyednek tűnő nyári produkció mögött. Mivel la tanyaszínházasok legtöbbje nagyon fiatal, zömmel főiskolás – akiket persze minden alkalommal néhány tapasztalt társuk is segít –, sorozatunkban rövid portréinterjúkon keresztül igyekeztünk/igyekszünk bemutatni a szerep mögött a színészt és az embert is.

Lezárták a jemeni főváros repülőterét az arab koalíció felújított bombázásai miatt

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 15:09

Lezárták a húszi lázadók kezén lévő jemeni főváros repülőterét kedden, miután a Szaúd-Arábia vezette arab katonai szövetség több hónapos szünet után ismét légicsapásokat mért Szanaa térségére. A bombázások miatt eközben kivonultak az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet harcosai egy dél-jemeni városból – derült ki kormányzati tisztségviselők és helyi lakosok beszámolóiból.

Az arab katonai szövetség szóvivője megerősítette a légicsapásokról és a légikikötő lezárásáról szóló híreket, hozzátéve: kizárólag katonai célpontokat támadtak a főváros környékén. Helyiek beszámolói szerint az elnöki palotát és egy katonai támaszpontot vettek célba. Kórházi források viszont arról számoltak be, hogy Szanaa egyik élelmiszergyárának 14, éjszakai műszakban dolgozó alkalmazottja halt meg keddre virradóra a légicsapásokban.

A Szaúd-Arábia által irányított arab katonai szövetséget Abed Rabbó Manszúr Hádi nemzetközileg elismert – szunnita – jemeni államfő támogatására hozták létre, hogy fellépjenek az Irán támogatását élvező síita húszi lázadók ellen, akik ellenőrzésük alatt tartják az ország északi területének nagy részét, beleértve a fővárost is. A katonai szövetség a jemeni belpolitikai káoszt kihasználó al-Kaida és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen is fellép az arab-félszigeti országban.

A lázadók által ellenőrzött Saba hírügynökség arról számolt be kedden, hogy Szanaa térségét és az ország más régióit is célba vették a “szaúdi agresszorok”.

A légicsapások hatására az al-Kaida harcosai keddre virradóra kivonultak Sabva tartomány második legjelentősebb városából, Azzanból egy biztonsági képviselő és helyiek beszámolói szerint. Az al-Kaida fegyveresei azonban továbbra is jelen vannak a tartomány más településein.

Az al-Kaida ellen az Egyesült Államok is fellép drónok (pilóta nélküli repülőgépek) segítségével. Az amerikai hadsereg múlt pénteken jelentette be, hogy dróntámadással megölte Jemenben az al-Kaida három vezetőjét. Washington szerint az al-Kaida jemeni székhelyű, arab-félszigeti ága a legveszélyesebb hálózata a nemzetközi terrorszervezetnek.

Rijád még márciusban hagyta abba Szanaa bombázását, mert a szövetség és a lázadók informálisan megállapodtak abban, hogy beszüntetik a harcokat a szaúdi-jemeni határon. Azóta a polgári gépek és a segélyeket szállító repülők le tudtak szállni a főváros légikikötőjében. A szemben álló felek legutóbb a hét végén találkoztak Kuvaitban, ahol az ENSZ közvetítésével béketárgyalásokat folytatnak. A megbeszélések azonban megszakadtak, és állítólag egy hónapon belül folytatódnak.

Három halálos kór ellen is hatásos lehet egy új szer

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 15:01

Három halálos betegség, az afrikai álomkór, a Chagas-kór és a leishmaniasis ellen lehet hatásos egy új szer az állatokon végzett tesztek alapján - tudósított a BBC.

Fotópályázat motorosoknak

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Tue, 09/08/2016 - 15:00

Motorozz, fotózz és küldd el nekünk, hadd lássák mások is!
Mutasd meg, te hogy látod a motoros világot! Szerepelj a 27 éves Motorrevüben képeiddel és nyerj egy időjárás- és vízálló strapakamerát!

Magyarország nagy múltú, piacvezető motoros havilapja, a Motorrevü magazin 2016-ban is meghirdeti fotópályázatát, amelyre három kategóriában várjuk a nevezéseket.
Kategóriák
• „Motorsport” (pálya, on- és offroad sport bármilyen megközelítésben)
• „Csodálatos hely ez a Föld” (utazás, kultúra, tájak, emberek)
• „Vintage” (elmúlt korok hangulata)
Beküldési határidő: 2016. szeptember 30.
Eredményhirdetés: 2016. október 31-ig.
Méret és formátum: minimum 1600 x 1200, minimum 72 dpi felbontás, jpeg formátum.
Zsűritagok: Mike Tamás fotó- és airbrushművész, Somogyi Nóra, a Figyelő, az IPM és a Digitális Fotómagazin képszerkesztője és Mező János, a Motorrevü főszerkesztője.

Díjazás
• Kategóriánként az első helyezettek egy darab Fujifilm XP80-as strapa fényképezőgépet nyernek (időjárás-, víz- és ütésálló vázzal).
• A második helyezettek egy darab egyéves Motorrevü előfizetést
• A harmadik helyezettek egy darab féléves Motorrevü előfizetést nyernek
A fődíjakat a Fujifilm Magyarország ajánlotta fel.

Milyen képeket várunk?
Amelyek megfelelnek az általunk megjelölt kategóriák valamelyikének, és a feltöltő saját tulajdonát képezik.
Hány képet lehet beküldeni?
Nevezni személyenként és kategóriánként 5-5 képpel lehet.
Kik nem vehetnek részt a játékban?
A játékban nem vehetnek részt a Szervező munkatársai és rokonai.
Hová és hogyan kell beküldeni a pályamunkákat?
Az egyszerűség kedvéért emailben csatolmány (!) formájában a szerkesztoseg@motorrevu.hu címre.
A pályázat oldala: www.motorrevu.hu/motographia2016

Franciaországban két év börtönbüntetésre ítéltek egy férfit radikális honlapok látogatásáért

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Tue, 09/08/2016 - 14:26

Szélsőséges nézeteket terjesztő honlapok ismételt látogatásáért két év börtönbüntetéssel sújtottak egy 31 éves férfit Franciaországban - közölték kedden igazságügyi források.

Évente 200-an halnak meg tűzesetben Romániában

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 14:11

Emellett átlagosan 600-an szenvednek égési sérüléseket. Ezt az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség összesítéséből derül ki. A katasztrófavédelmi hatóság múlt héten ismertette 10 éves fejlesztési stratégiáját, amelyet a reakcióidő csökkentésére, a beavatkozások minőségének javítására dolgoztak ki. A dokumentum szerint az elmúlt 7 évben jelentősen nőtt a tűzesetek száma, évi 15 ezerről 26 ezerre, és a bevetéseken hátráltatja a tűzoltókat, hogy a felszerelésük több mint fele 20 évnél régebbi. A katasztrófavédelmi felügyelőség beruházásait uniós forrásokból, a belügyminisztérium költségvetéséből és adományokból valósítják meg. A tervek szerint az első fázisban, 2018-ig 103 millió eurót költenek a fejlesztésekre.

15 millió lejből újítják fel a marosvásárhelyi iskolákat és óvodákat a nyár folyamán

Erdély FM (Románia/Erdély) - Tue, 09/08/2016 - 14:10

A 48 tanintézményből 30-ban végeznek korszerűsítési munkálatokat. A felújításokra szánt összeg egyharmada vissza nem térítendő uniós pénz. A Papiu Ilarian Nemzeti Kollégiumban és a Művészeti Líceum Mărăști utcai épületében a teljes körű korszerűsítést és a manzárdosítást 5 millió lej uniós pénzből valósították meg. Ezzel szemben a bérelt épületekben működő Unirea kollégiumban, Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, valamint a Művészeti Líceum főépületében csak sürgős javításokat végeztek.

Pages