Demjén Ferenc dala, a “De nehéz az iskolatáska” volt a slágere a vasárnapi “Farsang a jégen” zenés, jelmezes korcsolyázásnak a dunaszerdahelyi városi jégpályán.
Bukovszky László a Nyitrai Konstatin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának dékánjával találkozott.
Egy templomi tolvajt füleltek le vasárnap az ekecsiek. Már harmadszor járt fosztogató a temlomukban.
Ötödik alkalommal szervezte meg az Életfa Családsegítő Egyesület a Játszó.tér néven ismert foglalkozását. Az Én is szeretnék játszani közösségi projekt részeként létrejött egy napos program fogyatékkal élők szocializációját célozta meg. Sérültek és egészségesek kézműveskedhettek, játszhattak, hallga...
Ismeretlen személyek ma reggel, valamivel 8 óra után a péterváradi óratoronynál egy transzparenst helyeztek el, ezzel gratuláltak Újvidék 269-ik születésnapjára.
A közeljövőben az Újvidéki Egyetem új kampuszt alakítana ki az Archibald Reiss kaszárnya épületében, közölte az egyetem rektorátusa.
Visszatér Magyarországra az a két jégtörő hajó, amely a dályai kanyarban törte a jeget, közölte a Vajdaság Vizei közvállalat.
Marinika Tepić, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) köztársasági parlamenti képviselője, aki egyben a szerb parlament eurointegrációs bizottságának elnöke is, kilép a pártjából.
Madárinfluenzát jegyeztek fel több vajdasági városban és településen.
MÜNCHEN. A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) választmánya egyhangú döntéssel állást foglalt hétfőn tartott müncheni ülésén amellett, hogy Angela Merkel legyen a CSU és a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) közös kancellárjelöltje a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson.
RÓMA. Az olasz rendőrség bejelentette hétfőn, hogy befejeződött a január 20-án éjjel Verona közelében egy magyar busszal történt baleset összes halálos áldozatának azonosítása a DNS-ük alapján.
Pásztor István, a tartományi parlament elnöke ma Újvidéken tárgyalt a Svéd Nemzetközi Fejlesztési és Együttműködési Ügynökség (SIDA) képviselőivel arról, hogy miként lehetne jobban bekapcsolni a vajdasági intézményeket az ügynökség által nyújtott fejlesztési támogatások programjába.
POZSONY. A parlamenti képviselők idén először január 31-én üléseznek. A 12. ülés során 88 pontot vitatnak meg, amelyek között három, Andrej Kiska államfő által visszaadott törvény, valamint 64 első és 13 második olvasatban levő indítvány is szerepel.
MOSZKVA. Úgy tűnik, hogy a világ újabb háborúra készül, s ismét valóssá vált a nukleáris fenyegetés – véli Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök.
KOMÁROM. Jókai Mór egyik legismertebb regényhősére, az Aranyemberre, a Magyar Területi Színház – előadásaival szeretett felvidéki közönségének életét bearanyozó – húsz alapító tagjára és a szoborállítással kapcsolatos közadakozáshoz csatlakozó jelenkori aranyemberekre is emlékeztet Gáspár Péter szobrászművész komáromi Aranyember-szobra, amelyet január 30-án a MATESZ első székhelyén özv. Konrád Józsefné, Márta asszony kezdeményezésének köszönhetően lepleztek le.
BERLIN. Mindent meg kell tenni az ukrán válság békés rendezésére kidolgozott minszki megállapodás végrehajtásáért - jelentette ki Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben Petro Porosenko ukrán elnökkel folytatott megbeszélése előtt.
PRÁGA. Csehország és Németország mai rendkívül jó viszonya nem magától értetődő, hanem annak köszönhető, hogy a két ország képes volt megoldani a kétoldalú kapcsolatok múltbeli problémáit - jelentette ki Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök hétfőn Prágában a cseh-német megbékélési nyilatkozat aláírásának 20. évfordulója alkalmából megtartott konferencián.
ROZSNYÓ. Jótékonysági koncertet tartottak a Rozsnyói Református Egyházközség templomában. A jelképes támogatás mellett a szervezők arra is szerették volna felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos a magyar gyermekeket magyar iskolába beíratni.
ISZTAMBUL. Ismeretlen fegyveres nyitott tüzet hétfőn egy közkedvelt isztambuli étteremben, a város Beykoz nevű kerületében, legalább egy ember életét vesztette és ketten megsebesültek - jelentette az NTV török hírtelevízió.
Pages