Az Állandó Képviselők Bizottsága (Coreper) 2016. április 28-án a Tanács nevében elfogadta annak a strukturálisreform-támogató program létrehozásáról szóló rendeletjavaslatra vonatkozó tárgyalási álláspontját. A program célja, hogy segítsen a tagállamoknak a reformok végrehajtásában.
A tervek szerint a program a 2017. január 1-jétől 2020. december 31-ig tartó időszakra jön létre, 142,8 millió eurós pénzügyi keretösszeggel.
A Coreper felkérte a holland elnökséget arra, hogy kezdje meg a tárgyalásokat az Európai Parlamenttel.
CélokA program célja, hogy többek között az uniós alapok hatékony és eredményes felhasználásához nyújtott segítség révén, elsősorban a gazdasági kormányzási folyamatok keretében elősegítse a tagállamok intézményi, igazgatási és strukturális reformjait annak érdekében, hogy javuljon a versenyképesség, a termelékenység, a növekedés, a munkahelyteremtés, a kohézió és hogy fokozódjanak a beruházások. A program keretében európai hozzáadott értékkel bíró intézkedéseket és tevékenységeket finanszíroznak majd.
FinanszírozásA tagállamoknak minden naptári évben október 31-éig kell majd benyújtaniuk a pénzügyi támogatás iránti kérelmüket. A program keretében igénybe vehető pénzügyi forrásokat olyan egyéb technikai segítségnyújtási programoktól csoportosítják majd át, amelyek a strukturális alapokra és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra vonatkozó közös rendelkezésekről szóló rendelet hatálya alá tartoznak.
Nyomon követés és végrehajtásA programot a Ciprusnak és Görögországnak biztosított technikai segítségnyújtás során bevált gyakorlatokra támaszkodva a Bizottság fogja végrehajtani. A Bizottság emellett nyomon követi majd a program révén finanszírozott intézkedések megvalósítását.