Balkáni Mozaik Blog

A délszláv háború idején, 1992. májusban egy kis vajdasági faluba, Oromhegyesre többszáz katonai behívó érkezett, a bátor helyiek azonban nem akarták, hogy a falubeli férfiak fele „ágyútöltelék” legyen Milošević horvátországi háborújában.  

Az ellenállás a helyi egészségügyi központban kezdődött. Az ott dolgozók közül hét nő – dr. Gazdag Veronika, Bálint Klára, Kanyó Erzsébet, Kávai Laura, Bata Ildikó, Pekla Eszter és Teslić Gizella – elhatározták, hogy nem engedik férjüket, apjukat, fiukat egy értelmetlen háborúba. Balla Lajos iskolaigazgató segítségével falugyűlést hívtak össze.

A május 10-i békés tüntetésre hétszáz helybéli gyűlt össze és felolvasták a követelésiket: Követeljük a mozgósítási parancs visszavonását!  Követeljük, hogy térjenek vissza a frontról, akiket már kivezényeltek! Követeljük a külföldre menekültek büntetlen visszatérésének lehetőségét! Hozzuk létre Kanizsa önkormányzat békeligáját!

A falut a jugoszláv néphadsereg 92 tankkal bekerítette, a katonáknak parancsuk volt, ha bármilyen rendbontás történne, lőjenek fegyvertelen civilekre is. Oromhegyest ostrom alatt tartották, de a lakói nem adták fel tiltakozásukat.Az „ellenállók” május 11-től a Zitzer pizzériában rendezkedtek be, felállítottak egy válságstábot, az óvodától kapott szivacsokon, a biliárd- és pingpongasztalokon aludtak. Gyakorlatilag a pizzériában éltek másfél hónapig. Egy helyi asszony, Lukács Mária 150 főre főzött minden nap. Naponta írták a nyilatkozatokat, amiket elküldtek a médiának, a művészeti élet képviselőinek, különböző szervezeteknek, hogy mozgósítsanak az állam háborús politikája ellen. Nappal ezzel foglalkoztak, este pedig koncerteket, irodalmi esteket, politikai vitákat, kerekasztalbeszélgetéseket és egyéb rendezvényeket szerveztek az ország különféle részeiről érkező számos vendég részvételével.

Időközben Pál Sándor, Csubela Ferenc és Ágoston András képviselők sikeresen tárgyaltak, a hadsereg visszavonta a tankokat a falu körül.

A pizzériában jött létre a Zitzer Szellemi Köztársaság. Elkészítették az alkotmányukat, a címerüket, Ravel Boleroját himnuszukká nyilvánították. Almási Vilmost választották a „köztársaság” első elnökének. Ő volt a faluban az első férfi, aki megtagadta a behívóparancs teljesítését. Ez a virtuális, de szabad köztársaság valódi emberi értékeken, az egyén sérthetetlen szabadságán, az emberek közötti békén alapult egy olyan légkörben, amikor a nagyszerb nacionalizmus nevében sorra jöttek létre különféle autonóm területek, amikor elfoglaltak területeket, elpusztítottak emberi életeket.    

A Zitzer Szellemi Köztársaság felkeltette a nyugati média figyelmét, sokan beszámoltak az oromhegyesi folyamatos háborúellenes tüntetésekről. Számos ismert ember, színházi társulatok, zenészek, énekesek, írók, politikusok, újságírók támogatták és látogatták a falut és vállaltak fellépést. Magyarországról többek között Hevesi Tamás és Dinnyés József. Mindazok, akik ellenezték Slobodan Milošević gyilkos politikáját.  

A „köztársaság” három hónapig tartott, az utolsó gyűlést augusztus 20-án tartották. Az állami szervek közül senki nem beszélt az oromhegyesiekkel, de a Szellemi Köztársaság nem volt hiábavaló. A nap óta, amikor felálltak a háború politikája ellen, Oromhegyesről senkit sem kényszerítettek bevonulni, egyetlen oromhegyesi sem halt meg Szerbia horvátok, vagy bosnyákok elleni háborújában.

Az „államalapításnak” persze voltak következményei. Almási Vilmost a katonai bíróság négy hónap börtönre ítélte dezertálás miatt. Gazdag Veronika doktornő férje katonai futárként megtagadta, hogy a szomszédainak kikézbesítse a behívókat. Büntetésül ő kapott behívót, de megtagadta a bevonulást. Három hónap börtönre ítélték.A szerbiai közvélemény nem sokat tud Oromhegyes történetéről, a hatalom nem érdekelt abban, hogy a háborúellenes cselekedeteket népszerűsítse, hiszen ők maguk a háború aktív résztvevői voltak, többen jelentős politikai karriert futottak be.

A blogger a bejegyzése végén azt írja: „Lehetséges, hogy a Zitzer Szellemi Köztársaságot eltörölték, de sokan szeretnének ott állampolgárságot kérelmezni. Ami engem illet, akármilyen fiktív és törölt is, valóságosabb, mint a progresszív és nacionalista Szerbia.”

forrás: AJB

Goli otok a titói Jugoszlávia legsötétebb bugyra. A „nép nevében”, legtöbbször bármiféle bírósági ítélet nélkül hurcoltak oda embereket 1944. október és 1953 között. Változatos okai voltak, hogy ki miért került oda, és ez az ok lehetett egyetlen vicc is.

Így került a Goli otok poklába egy fiatal, 22 éves újságírónő. A vicc megértéséhez tudni kell, hogy május 25-e Jugoszláviában az Ifjúság napja volt. Ezen a napon ünnepelték Tito születésnapját is, bár hivatalosan május 7-én született. Országszerte ajándékokat készítettek és dalokat énekeltek neki. Az egyik leghíresebb volt a „Tito elvtárs, fehér ibolya” (Druže Tito, ljubičice bela).A fiatal újságíró Ženi Lebl egyik reggel a munkahelyén, a belgrádi Politika c. napilap szerkesztőségében elmondott egy viccet arról, hogy Jugoszlávia megnyerte a nemzetközi virágversenyt egy száz kilós fehér ibolyával. A vicc az említett dicsőítő dalra utalt. Nem sokkal ezután két állambiztonságis jött Leblért, letartóztatták, mondván, hogy Tito ellen beszélt, és nem jelentette a nép ellenségét, akitől korábban ezt hallotta.  Az Állambiztonsági Szolgálat börtönébe vitték. 1949. áprilistól 1951. októberig öt munkatáborban volt, míg végül Goli otokra került. Erőszakkal kényszeríteni akarták, hogy vallja bűnösnek magát, de nem tette. Ezután kizárták az Újságíró Szövetségből.   

                                               Goli otok                  

Ženi Lebl belgrádi zsidó családban született 1927-ben. A II. világháború alatt a zsidók  begyűjtése során a Sajmište táborból a tizennégy éves gimnazista lány hamis néven Nišbe menekült. 1943-ban letartóztatták és a Gestapo berlini börtönébe vitték, ahonnan 1945-ben szabadult. Visszatért Belgrádba, beiratkozott a jogi egyetemre és 1947-ben újságíróként kezdett dolgozni a Politika c. lapnál és dolgozott egészen a vicc elmondásának reggeléig. Szabadulása után sehol nem kapott munkát, rövidesen végleg elhagyta az országot, Izraelbe költözött.

Amikor Jugoszlávia szétesett, Danilo Kiš bíztatására Ženi Lebl kiadott egy könyvet, "Fehér ibolya – Két és fél év egy viccért"  címmel, ami bestseller lett Izraelben. Leírta a börtöntapasztalatait, hogy a legrosszabbat és a legszörnyűbbet Goli otokon élte át. Addig sokan még azt sem tudták, hogy Goli Otokon női rabok is voltak.

„Csak aki szomjas, az tudja értékeli a vizet. Körülvett minket a tenger, és mi az őrületig szomjaztunk. (…) A lányokat öregasszonyokká változtatta, a fogaik kiestek, belebetegedtek, amikor elértek hozzájuk a hírek, hogy elhagyták őket a gyerekeik, a szüleik, a férjük, mert a nép ellenségei lettek” – írta.

Ženi Lebl 2009. októberben halt meg Izraelben. 82 éves volt. Ez is hozzátartozik a jugoszláviai május 25-i emlékezésekhez.  

A délszláv háborúkban történtek olyan dolgok, amik harminc évvel később is terhelik a résztvevő országok mindennapjait, nem egy esetben államközi kapcsolatokat is. Az egyik ilyen a Horvátország elfoglalt területein és Szerbia, Montenegró számos területén létrehozott koncentrációs táborok egykori foglyainak kérése, akik úgy döntöttek, hogy beperelik Szerbiát és kártérítést kérnek erőszakos fogvatartás, deportálás, a táborokban eltöltött minden nap, valamint az ugyanazon táborokban elszenvedett sérülések miatt.

Dragutin Guzovskit 1991. november 18-án fogták el Vukováron, ahol a helyi közművek igazgatójaként a horvát hadsereg 204. Vukovár brigádjának parancsnoka volt. Sremska Mitrovicába hurcolták, 126 napot töltött magánzárkában, az utolsó jelentős „mindenkit mindenkiért” fogolycsere során 1992. augusztus 14-én kilenc hónap után szabadult. Ő volt az első, aki egy újvidéki ügyvéd segítségével 2018-ban beperelte Szerbiát és az ő példája nyomán egyre többen döntenek úgy, hogy hasonló beadványokkal élnek. Eddig negyvenöten indítottak eljárást a belgrádi bíróságon. Folynak a meghallgatások, a Szerb Hadsereg ügyvédei tagadják a vádakat, azt állítva, hogy Horvátországban nem volt nemzetközileg elismert államok közötti fegyveres konfliktus. Nekik Horvátország nemzetközi elismertségét az ENSZ-hez való csatlakozás dátuma jelenti, ami 1992. május 19. Azt állítják, hogy addig polgárháború volt Horvátországban, és a horvátokat lázadóknak tekintik.A „szerb koncentrációs táborok fogvatartottainak horvát szövetsége” (HDLSKL) civil szervezet segít a tagjainak a beadványokhoz szükséges dokumentumok összegyűjtésében, a keresetlevelek elkészítésében. A szervezetnek országszerte többezer tagja van. Korábban megpróbáltak kollektív pert indítani, amit a belgrádi bíróság nem fogadott be, így döntöttek az egyéni keresetek mellett. Két újvidéki ügyvédi közösséggel, egy vukovári ügyvéddel kötöttek megállapodást, és ennek eredményeként jogellenes szabadságelvonás, deportálás és koncentrációs táborokba hurcolás, valamint a Genfi Egyezmény be nem tartása miatt nyújtottak be eddig összesen 45 keresetet a belgrádi bíróságon. Várható további kétezer peres eljárás, de becslésük szerint végül több mint ötezer fogvatartott nyújthat be panaszt Szerbia ellen és kérhet kártérítést az elszenvedettek miatt. A szervezet felkészül arra is, hogy ha szükséges, a strasbourgi emberi jogi bírósághoz forduljanak.

A horvát kormány most minden támogatást megad az egyéni peres eljárást kezdeményezőknek. Támogatja a volt fogvatartottakat a jogi eljárásban, anyagi segítséget ad az eljárások megindításához, létrehoznak egy külön bizottságot, ami jogi és szakmai segítséget nyújt.

A fogvatartottakat tömörítő egyesület elnöke Danijel Rehak kilenc hónapot volt különböző táborokban, Daljban, Stajićevoban, Sremska Mitrovicában és Belgrádban. A peres eljárást ő is elindította, de azt mondja, számára nem a pénzbeli kártérítés a legfontosabb, hanem, hogy a közvélemény megtudja, mit kellett átélniük a rabságuk alatt. Meg kell tudni végre az igazságot e táborok pokláról. Sokkal többet kell tudni erről, és azokról, akik felelősek azért, ami azokban a táborokban történt. Őket szintén el kell számoltatni. Szörnyű dolgok történtek, amiknek máig ható egészségügyi következményei vannak.Elmondása szerint hozzávetőlegesen harmincezer horvát állampolgár töltött hosszabb-rövidebb időt különböző táborokban, a hivatalos állami adatok 7 802 volt fogvatartottról tudnak, ők azok, akiket a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága összeírt, és legalább 72 órát töltöttek fogságban. Rehak szerint azonban ez a nyilvántartás sok egykori fogollyal szemben igazságtalan, akik nem felelnek meg ezeknek a feltételeknek. Így például az Ovčarában meggyilkolt katonák és civilek sem, akik nem rendelkeznek fogvatartotti státusszal, vagy azok, akik évekig voltak bezárva különböző falvakban. A szövetség hetven koncentrációs tábort tart nyilván, amikben horvát állampolgárokat tartottak fogva. Körülbelül háromszáz fogvatartottról tudnak, akik különböző táborokban meghaltak.   

Vukovár védelmének összeomlása után Predrag Matić volt védelmi miniszter, ma Európa parlamenti képviselő is táborba került. Kilenc hónapot töltött a Stajićevo, Sremska Mitrovica és Niš táborokban, egy fogolycsere során szabadult ki. Azon a véleményen van, hogy Horvátországnak hivatalból kellene kártérítési igényt benyújtani Szerbiának, és ehhez ő kész minden szükséges dokumentumot, információt a rendelkezésre bocsájtani. Horvátország fizetett fájdalomdíjat az áldozatoknak, a fogvatartottaknak, ezt is át kell vállalnia Szerbiának, mert ők ezért a felelősek. Kártérítés jár a fogvatartottaknak egészségkárosodás miatt is. Predrag Matićot húsz éve nyugdíjazták egészségügyi okokból, pedig életkora miatt még több mint tíz évet dolgozhatott volna. 2010-ben miniszterként beszélt erről Szerbia akkori elnökével, Boris Tadić-csal, elmondta neki, hol volt és milyen körülmények között, nem tudta elhinni.Szerbiában az elmúlt harminc évben kormányoktól függetlenül mindenki hallgatott, amikor a táborokról esett szó. Azt mondják, Szerbia nem is állt háborúban Horvátországgal, a táborok létezését a területükön tagadják annak ellenére, hogy az akkor Szerbiával egy államot alkotó Montenegró elismerte felelősségét horvát katonák, rendőrök és civilek foglyul ejtéséért a dubrovniki fronton és a Kotor melletti Morinj táborban fogvatartásukért, és kártérítést fizetett nekik. Szerbia eddig még nem kártalanított egyetlen horvát foglyot sem.  Szerbia fél a táborok elismerésétől, mert akkor ezek a perek súlyt kapnak.

Matić azt reméli, hogy a fogvatartottak kompenzációja lesz Horvátország egyik feltétele annak, hogy Szerbia az Európai Unióhoz való jövőbeni csatlakozása lehetséges legyen. "Megfelelő módon kell megoldani. Nem pontosan úgy, ahogyan azt képzeljük, hogy milliókat fizetnek a táborban eltöltött minden napért, de kezdetnek az is jó lenne, ha beismernék, hogy ezek a táborok Szerbiában léteztek" – mondja.

fotók: illusztráció

A podgoricai parlament elfogadott egy törvényt, amely biztosítja a légitársaság konszolidációját és fejlesztését. A Montenegro Airlines a koronavírus járvány miatt április 1-től valamennyi járatát törölte, az ország repülőterei felfüggesztették a külföldi légitársaságok járatainak fogadását.   

A Montenegro Airlines fontos szerepet játszott a járványválság idején a külföldön rekedt állampolgárok hazaszállításában. A kormány megrendelésére 53 charter járatot indítottak, 2172 utast vittek haza Podgoricába. Az állam ezekért a járatokért több mint félmillió eurót fizetett a társaságnak. A Montenegro Airlinesnak az ország gazdaságának egészére, de különösen az idegenforgalomra jelentős befolyása van, nem vitás, hogy mind a kormány, mind a minisztériumok, mind a Kereskedelmi Kamara teljes erőbedobással támogatni fogja további fennmaradását.

A légitársaság rekordévet zárt tavaly, hat repülőgéppel (4 db Embaer 195 és 2 db Fokker 100) kb. 660 ezer utast fuvarozott, és az előző évek tendeciáit figyelembe véve, a növekedés idén is folytatódott volna. „Ha nem sikerül konszolidálni a társaságot, és hagyjuk, hogy eltűnjön, a montenegrói légiközlekedés a mélybe zuhan. Ezért mi Montenegrót azon országok társaságában akarjuk látni, amelyek rendelkeznek saját légitársasággal”- mondta Vlastimir Ristić vezérigazgató.A tervek szerint június első felében, ha az illetékes hatóságok megnyitják az ország repülőtereit, Podgoricából és Tivatból beindítják a belgrádi járatokat. Azt várják, hogy június második felében a forgalom fokozatosan normalizálódik.

A podgoricai repülőtér a nyitás utáni első lépésekről már megállapodott az Air Serbiával, a Ryanairrel, a Wizz Airrel és az Easy Jettel, megérkeztek az Turkish Airlines és az izraeli légitársaságok jelzései is a járatok újranyitásáról. A repülőtéri menedzsment szerint az egy hónappal ezelőtti negatív előrejelzésekkel szemben a mostani kilátások sokkal derűlátóbbak, ugyanakkor megerősítették, hogy az Európai Unió és a környező országok határnyitásait és útmutatásait fogják követni.  

fotók: montenegroairlines.com

„Nehéz olyan személyt találni Jugoszlávia 20. századi forradalmi eseményei történetében, aki ilyen jelentős szerepet játszott, aki olyan mély nyomokat hagyott, és akiről annyit vitatkoztak, akiről annyira keveset tudnak, mint Mustafa Golubić” írta róla Saed Trhulj, a "Mustafa Golubić: a konspiráció embere" című könyvében.  

Mustafa Golubić a modernkori történelem egyik legtitokzatosabb alakja. Apja, Muhamed még Mustafa kiskorában meghalt, anyja, Nura 1953-ban, 102 éves korában. Mustafa Golubić 1889. október 24-én született a hercegovinai Stolacban. Az általános iskola legjobb tanulójaként az önkormányzat szarajevói gimnáziumba küldte. Ott elvégzett öt osztályt, de amikor 1908-ban az Osztrák-Magyar Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát, a családjával Belgrádba költözött. Ugyanabban az évben csatlakozott a Mlada Bosna – Fiatal Bosznia titkos társasághoz, a szarajevói merénylet egyik résztvevője volt.  

Közvetlenül az első balkáni háború 1912-es kitörése után önkéntesként csatlakozott Vojislav Tanasković csetnik egységéhez, ahol kitűnt bátorságával. Szinte biztos, hogy ebben az időszakban kezdte egyértelműen felépíteni szerb nemzeti identitását. A háborúból a szerb hadsereg őrmestereként érkezett haza, bátorságáért Obilić-éremmel tüntették ki, amit maga a trónörökös, Aleksandar Karađorđević herceg adott át. 1913-ban leérettségizett az Első fiúgimnáziumban, és előbb a műszaki, majd a jogi egyetemre íratkozott be. Mint a gimnázium legjobb tanulója, királyi ösztöndíjat kapott, hogy jogot tanuljon Lausanne-ban. Svájcban sok orosz forradalmárral, köztük Leninnel is megismerkedett.  Toulouse-ban, a Hotel Saint-Germainben találkozott Vladimir Gaćinović-csal, a Mlada Bosna-beli fegyvertársával, megállapodtak, hogy meggyilkolják Ferenc Ferdinándot, akiről még úgy tudták, hogy Franciaországba látogat. A trónörökös azonban megmásította a döntését, és Szarajevóba utazott, de a merénylet terve nem változott.                                       Vojislav Tanasković önkéntesei        

Az első világháború kitörésekor megszakította a tanulmányait és visszatért Szerbiába. A Fekete kéz titkos szerb katonai szervezet tagjaként belépett a hadseregbe, hadnagyi rangot kapott, áthelyezték a királyi gárdába és részt vett a híres kolubarai csatában. 1915-ben Dragutin Dimitrijević Apis ezredes (a Fekete kéz vezetője) a legfelsőbb parancsnokság támogatásával Oroszországba küldte, hogy az otttani jugoszlávok között, akiket az osztrák-magyar hadsereg ejtett foglyul a keleti fronton, önkénteseket toborozzon a szerb hadseregbe. Körülbelül ezer önkéntessel tért vissza Oroszországból éppen akkor, amikor a szerb hadsereg már nagyrészt visszavonult Albánián keresztül. Szalonikiben találkozott Apis ezredessel. A thesszaloniki koholt felségárulási perben Golubić megtagadta, hogy Apis ellen tegyen vallomást, amiért egy év börtönre ítélték és elbocsájtották a katonai szolgálatból. Korfura internálták, ahonnan Dr. Jevto Dedijer segítségével sikerült elmenekülnie Franciaországba.

1918. szeptemberben visszatért Belgrádba, ahol egykori Fekete kéz tagsága miatt állandó rendőri felügyelet alá került. Közben folytatta a tanulmányait Svájcban, csatlakozott a Kominternhez, majd kiképzést kapott Moszkvában, az NKVD-nél a KGB elődje), és szovjet állampolgár lett. Hogy mikor csatlakozott a szovjet hírszerzéshez, arról nincsenek pontos adatok, de az 1930-as éveket az NKVD Negyedik Igazgatóságán töltötte, a politikai leszámolásokkal foglalkozó részlegnél. 1937 elején Spanyolországba utazott, részt vett egy titkos akcióban, felrobbantottak egy Nápolyból a francoistáknak fegyvert szállító hajót. Az akció után Golubić azonnal elhagyta Spanyolországot és Párizsba ment azzal a feladattal, hogy azonosítsa a trockistákat a jugoszláv kommunisták között.                                                    Golubić a balkáni háborúkban 

Golubić vitán felül Sztálin bizalmi embere volt. A Kominternben semmi fontosat nem lehetett csinálni Sztálin tudta és beleegyezése nélkül és Mustafa a hírszerzésen dolgozott. Azt tartják róla, hogy Sztálin parancsainak fanatikus végrehajtója volt. Az operatív feladatok végrehajtása során hamis neveken utazta be a fél világot Oroszországtól Kínán át Japánig, az Egyesült Államoktól Mexikóig, Moszkvától Londonig. New Yorkban elrabolt egy szovjet kettős ügynököt, aki elkezdett dolgozni az amerikai titkosszolgálatoknak. Sikerült megszerveznie a Moszkvába juttatását, az FBI valódi hajszát indított ellene. Innen Dr. Dedijer fia, Stevan Dedijer segített neki visszajutni Európába.   

Stevan Dedijer is írt könyvet Mustafa Golubicról (A kém, akit szerettünk), amiben azt állítja, hogy Golubić lehetett Lev Trockij meggyilkolásának főszervezője. Megbízható adatok vannak arról, hogy Mustafa azokban a napokban valóban Mexikóvárosban tartózkodott, egy szállodában kétutcányira a háztól, ahol Trockij élt. A merényletet megelőzően hónapokon át követte Trockijt minden európai és amerikai utazásán. 1940. augusztus 21-én Ramon Mercader megölte Trockijt, egy jégcsákánnyal fejbe sújtotta.

Dedijer szerint Golubić feladata volt leszámolni Josip Broz Titoval. Őt még Moszkvában ismerte meg, és egyáltalán nem bízott benne, de mindketten túlélték Sztálin 1936–1938-as nagy tisztogatását, amiben a jugoszláv kommunista párt szinte egész vezetését legyilkolták. 1938-ban Tito kampányt indított Mustafa és más prominens kommunisták ellen, mint "kémek, provokatorok és kettős ügynökök." Más vélemények szerint együttműködött Titoval, tevékenyen részt vett fegyverek beszerzésében a lázadó jugoszláv egységeknek.                                                                  Dragutin Dimitrijević Apis

1941-ben Belgrádba küldték, hogy megalakítsa az NKVD balkáni hirszerző központját és legyen annak vezetője. Ezt meg is tette és egy ideig Bécsből irányította. 1941 tavaszán visszatért Belgrádba. A Fekete kéz egykori tagjaival együtt részt vett Jugoszlávia háromhatalmi egyezményhez való csatlakozása elleni, 1941. március 27-i katonai puccs előkészítésében. Hogy Golubićnak Belgrádban pontosan mit volt a feladata, hogy a kommunista ellenállási mozgalom vezetõjévé és fõ parancsnokává kellett volna-e válnia, vagy Titot likvidálnia,  esetleg fegyveres felkelést kirobbantania, nem ismeretes, de mindez lehetséges. Mustafa egy áprilisi szarajevói bizalmas beszélgetésen azt mondta, hogy Waltert el kell távolítani. Walter Josip Broz fedőneve volt Oroszországban. Erről a beszélgetésről Tito is tudomást szerzett.

Sok belgrádi és szerbiai akciót kötnek a nevéhez. Az egyikben robbanóanyagokat helyeztek el az alatt a tribün alatt, ahonnan a megszállt Szerbia katonai parancsnoka, Ludwig von Schroeder tábornok figyelte a német egységek felvonulását. Ő volt a felelős a Smederevo-erődben tárolt lőszerek és benzin felrobbantásért 1941. június 5-én, aminek következtében körülbelül négyezer ember halt meg.

Két nappal ezután, június 7-én letartóztatták. Vannak arra utaló jelek, hogy Mustafa belgrádi jelenlététől való félelem miatt valószínűleg Tito beleegyezésével névtelenül feljelentették a Gestapónál. Június 7-én a német titkosszolgálat betört a lakásába, ahol Luka Terić álnéven lakott, és a Banjica táborba vitték. Brutálisan megkínozták, de hazugságokon és kitalációkon kívül nem mondott semmi hasznosat a németeknek. A kihallgatásokat vezető Hans Helm alezredes semmi mást nem tudott meg, csak hogy Golubić útleveleket hamisított vagy csempészett. A kegyetlen kínzások után  június 26-án a belgrádi Pionirski parkban egy sátorban székhez kötözték, mivel állni nem tudott, és agyonlőtték. Még aznap ugyanott el is temették.

A Vörös Hadsereg belgrádi bevonulása utána (1944. ősz) a SMES, a katonai elhárítás felkutatta a holttestet. Exhumálták,  Dr. Vojislav Stojanović elvégezte a boncolást, és megállapította, hogy szinte az összes csontját eltörték. Ezt követően Moszkvába vitték, és katonai tiszteletadás mellett, a Szovjetunió hőseként eltemették.                                          Mustafa Golubić a Szovjetunió hőse

Mustafa (Mujaga) Golubić muszlim hitű hercegovinai szerb lenyűgözte a környezetét, egyik vezetője volt a jugoszláv kommunista pártnak, egyike a legjelentősebb szovjet hírszerzőknek a két világháború között. Tizennégy nyelven beszélt, száz arca és kétszázötven hamis útlevele volt. Titkos küldetésekkel teli élete miatt később a vörös James Bondnak is nevezték.

Az őt körülvevő mítosz arra késztette a titói Jugoszlávia vezetőit, hogy foglalkozzanak vele. 1954-ben felállítottak egy operatív csoportot, hogy tisztázzák Golubić életének homályos részleteit. Ez részben sikerült. Több tucat emberrel beszéltek. Az újvidéki Jelisaveta Mancić például elmondta, hogy Mustafának volt egy kis rádióadója a lakásában és rendszeres kapcsolatot tartott Moszkvával. Átadott egy jegyzetfüzetet is, amiben Mustafa a német, az angol és a francia hírszerző szolgálatok munkájáról jegyzetelt, valamint az informátorok teljes nevét és az elvégzett feladatok leírását. Voltak információi az Abwehr főnök  Canarisról, Hans Helm Gestapo őrnagyról, a belgrádi rendőrfőnökről. A vizsgálódásokból egy sikeres hírszerző története bontakozott ki.  

Számos anekdota is kering Golubićról, arról, hogy Sztálin közeli barátja volt, hogy dohányt vásárolt Hercegovinában az "acélos grúznak", hogy a magánbejáraton léphetett be a Kremlbe, hogy Sztálin anyósával teázott... Aztán arról, hogy ellopott egy tankot Angliában és hogy Greta Garbo szeretője volt. Azt is mondták, hogy Lyonban a francia titkosszolgálat orra előtt ellopta egy új francia repülőgép tervrajzát. Hogy mennyire titokzatos személyiség volt, az is mutatja, hogy a későbbi időszakból egyetlen fényképet sem találni róla. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem volt az NKVD tábornoka, sem tábornoki, sem más orosz katonai rangja nem volt.

Könyvtárnyi irodalma van Szarajevó közel négy évig tartó ostromának, de kevés szó esik Mostar ostromáról, ami hasonlóképpen véres volt és tragikus.  

1993. május 9-én hajnalban, miközben Európa a fasizmus elleni győzelem ünneplésére készült, a Horvát Védelmi Tanács (HVO) és a horvát hadsereg (HV) összehangolt, általános támadást indított Mostar ellen. 4.35 órakor megtámadták Bosznia-Hercegovina Hadserege (ABIH) 4. hadtestének parancsnokságát és a 41. motoros dandárt. Ezzel kezdődött a Neretva-parti város ostroma. Vranica, a parancsnokság lakóépületben volt, ahol kicsivel több, mint kétszázan laktak, köztük a boszniai hadsereg tisztjeinek családjai is. A támadás idején a parancsnokságon körülbelül ötvenen voltak, a támadókhoz képest gyengén felszerelve, de bátran harcoltak, egész nap ellenálltak. A HVO és a HV egységei Beaufortokkal, 60mm-es gránátokkal, kézi aknavetőkkel támadtak. A védőknek sikerült kapcsolatot létesíteniük Sefer Halilović-csal, a boszniai hadsereg főparancsnoksága parancsnokával, de csak bíztatást és ígéreteket kaptak, segítség sehonnan nem érkezett. Május 10-én reggel 8.22-kor Emir Bijedić ügyeletes tiszt üzenetet küldött Alija Izetbegović elnöknek, a fegyveres erők legfelsőbb parancsnokságának Szarajevóba, és a legfelsőbb parancsnokságra Zenicára, amiben röviden ismertette az előző nap drámai eseményeit. Megírta, hogy a parancsnokságot elvágták a harcoló egységektől, a boszniai hadsereg minden állását nehéztüzérséggel és rakétafegyverekkel támadták. A rádió egész nap a HVO felhívását sugározta, amiben felszólította a parancsnokság személyzetét a feltétel nélküli megadásra, azzal fenyegetve, hogy felgyújtják az épületet, a hadsereg tisztjeinek családját lemészárolják. Az egész napos tüzérségi támadás során az épület több helyen kigyulladt, a lakók a katonákhoz menekültek. A nap folyamán többen is értesítették a parancsnokságot, hogy a HVO és a horvát hadsereg lakosokat hurcol el szelektálva a lakásaikból a városi stadionba. A HVO parancsnoka nem engedte be a Nemzetközi Vöröskereszt tagjait és a mentőket, hogy a sebesült katonákat és civileket ellássák. Már 24 órája nem tudták elvinni a sérülteket a parancsnokságról. A támadásokban egy katona meghalt, ketten súlyosan megsebesültek, kettőt elfogtak, ketten eltüntek. A címzettek egyikétől sem érkezett válasz.  

A HVO és a HV fokozta a támadásokat a Vranica ellen, körülbelül 11 órakor tűz ütött ki a parancsnokság földszinti helyiségeiben, ami hamarosan átterjedt az emeleti lakásokra. A vízcsövek felrobbantak, a víz mindent elárasztott, kitört a káosz. A lakóbizottság horvát elnöke arra buzdította a lakókat, fegyverzzék le a parancsnokságon lévőket, ha azok nem akarják átadni a fegyvereiket. Ez a lakóbizottsági elnök később a HVO tagjainak megmutatta azokat a katonákat, akik átöltözve próbáltak meg elvegyülni a civilek között.Délután 1 órakor Vranica védői két csoportra oszlottak. Az egyik felment az emeletekre, és onnan védte az épületet, a másik a földszinten maradt és ott folytatta a harcot. Az ellenállás árulás miatt tört meg. A boszniai hadsereg egyik tagja beengedte az épületbe a támadó Juka Prazina csapatot, ezzel a védők helyzete teljesen reménytelenné vált. A HVO és a HV ismételten felszólították a 4. hadtest parancsnokságát és a 41. motoros dandárt, hogy adják meg magukat, ellenkező esetben felrobbantják az épületet. A lakók ismét nyomást gyakoroltak a katonákra, a helyzet kaotikus volt. Néhány védő megtagadta a harc folytatását, és elvegyült a civilek között, húszan pedig úgy döntöttek, hogy kitörnek. A kitörés nem sikerült, többen súlyosan megsebesültek, tizenkét katonát a HVO foglyul ejtett, másnap este a horvát tv híradójában diadalmasan mutatták őket.

A foglyokat az egyetem gépészmérnöki karára vitték, ott volt a HVO katonai rendészetének parancsnoksága, ahol „megdolgozták” a foglyokat. Tanúk szerint este 8 óra körül értek oda, kegyetlenül bántalmazták, eszméletvesztésig verték őket, eltörték a végtagjaikat, levágták testrészeiket.  A genfi ​​egyezmény minden normájával ellentétben brutálisan meggyilkolták és ismeretlen helyen temették el, majd onnan az ún. „római kút” elnevezésű tömegsírba helyezték őket. Tizenöt évvel később az eltűnt személyek keresésével foglalkozó állami bizottság véletlenül, más meggyilkolt után kutatva fedezte fel a holttestüket egy másodlagos sírban, néhányukat megcsonkítva és mindet bármiféle személyes tárgy nélkül. 2008. május 9-én együtt helyezték őket örök nyugalomra Mostarban. A védelmi csoportból három egykori katona sorsa máig ismeretlen.Míg Mostar keleti részét szakadatlan tüzérségi tűz alatt tartották, a nyugati részben folyamatosan ismételték Jadranko Topicnak, a HVO parancsnokának felszólítását a feltétel nélküli megadásra, és felhívták a város bosnyák lakóit, hogy lógassanak fehér lepedőket az ablakokra, erkélyekre és más jól látható helyekre. A HVO és HV csapatai és helyiek egy csoportja házról házra jártak egy, már elkészített lista szerint, a lakókat elhurcolták, megölték, súlyosan bántalmazták, kilakoltatták otthonukból. A gyűjtőközponttá alakított Velež stadionba vitték őket, több mint húszezer embert, elsősorban bosnyákokat koncentrációs táborokba hurcoltak Herceg-Boszna területére, 1500-2500 bosnyák civilt a nyugati városrészből a hírhedt Heliodrom koncentrációs táborba vitték. Sok ártatlan ember meghalt.  

1993. május 9-én a horvát és a boszniai hadsereg között nehéz és keserű harcok kezdődtek. A két hadsereget a Bulevar, Mostar főutcája választotta el egymástól. Közelharcot vívtak minden méterért, minden épületért mindkét oldalról. A két ellenséges fél állásai olyan közel voltak egymáshoz, hogy át tudtak kiabálni. 

A keleti városrész lakossága kb harmincötezer fővel megnövekedett, azokkal, akiket a nyugati városrészből kiutasítottak. A HVO erői 1994. áprilisig tartották ostrom alatt a keleti oldalt. Oda zsúfolódott a város bosnyák közössége. Az ott élők nem hagyhatták el kelet-Mostart, erőszakkal tartották ott őket, rendkívül nehéz körülmények között éltek, élelem, víz, elektromos áram, megfelelő orvosi ellátás nélkül, miközben a HVO intenzíven és folyamatosan bombázta a városrészt, orvlövészekkel támadott, szándékosan tüzet nyitott a nemzetközi szervezetek tagjaira, meggátolta vagy blokkolta a humanitárius segélyeket.A horvát-bosnyák háborúban 1993. november 9-én áldozatul esett a több mint négy évszázadot túlélt mostari Öreg-híd, a város szimbóluma is. A tíz hónapig tartó ostromért, az eszeveszett pusztításért szerte a világon elítélték a horvát felet. A nemzetközi közösség nyomására 1994. március 18-án aláírták a washingtoni megállapodást, ami végetvetett a bosnyák-horvát konfliktusnak.

1995. május 9-én az új állam történetében először meghívták Bosznia-Hercegovinát a győzelem napi párizsi felvonulásra. Az ország zászlaját a 41. motoros dandár parancsnoka, Semir Drljević Lovac vitte. Ez Mostar és a mostariak hősies kitartásának elismerése volt. Azon a napon Párizsban az egész antifasiszta világ a kicsi államnak tapsolt, ami szembeszállt a fasizmus újraéledt szellemével.

Sokan gondolkoznak azon, vajon hol és hogyan fogják tölteni az idei nyarat? Maszkot és kesztyűt fogunk viselni? Tartjuk a társadalmi távolságot? Képesek leszünk a határok megnyitása után nyugodtan pihenni, nyaralni?

Ezek a kérdések foglalkoztatják az idegenforgalmi szakembereket is. Az ENSZ Turisztikai szervezete becslése szerint júliusban kezdődhet újra a szezon, ami minden bizonnyal a belföldi turisták és a regionális turisztikai igények kielégítésére fog épülni. Montenegró is ebben látja a lehetőséget, mert biztos, hogy ebben az évben a turisták közeli úticélokat fognak választani.Az országban a turizmus jelen pillanatban gyakorlatilag nem működik. A szállodák, idegenforgalmi ügynökségek, magánszállások zárva vannak. Nagyon számítanak a június végi, július eleji határnyitásra, és remélik, hogy a belföldi forgalommal is sikerülni fog némileg kompenzálni a veszteségeket. Az olyan kis település, mint például Budva, ami szinte teljes egészében a turizmusra támaszkodik, már jelentős anyagi veszteséget szenvedett, de azt gondolják, gyorsan talpra tudnak állni, mert a turisták évtizedek óta örömmel térnek ide vissza. Ők is azt tartják reálisnak, hogy idén a hazai és a régió piacára számíthatnak.  

Montenegróban május 18-ra tervezik az összes vendéglátóipari létesítmény megnyitását, a strandok reálisan június 1-jén nyithatnak. A strandokat úgy kell berendezni, hogy lehetővé tegyék és világosan megjelöljék a megfelelő távolságot a fürdőzők között. Két napozóágy lesz kb. 16 négyzetméteren, de ha nagycsalád jön, akkor tudnak alkalmazkodni. A nyugágyakat naponta fertőtlenítik, már elemzik azokat az anyagokat, amelyek a legmagasabb szintű biztonságot nyújtják. Korlátozni fogják az egyidőben fürdőzők számát a strand kapacitásától függően, a tengervíz minőségét júliusban és augusztusban tíz naponként,  júniusban és szeptemberben tizenöt naponként megvizsgálják.Bár még minden nagyon bizonytalan, magabiztos előrejelzések még koraiak, van néhány dolog, ami már ismert. A járvány néhány európai országban múlóban van, szinte biztos, hogy a piac nagyrésze nyitott lesz és Montenegró semmiképpen nem akar kimaradni. Ebben a szezonban a legfőbb prioritás az egészségügyi biztonság lesz, Montenegrónak az egyik célja, hogy „zöld légifolyosót” hozzon létre bizonyos országokkal, amik hasonló járványtani szinten vannak, mint Németország, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia és a Cseh Köztársaság. Addig is írásban megkeresik a potenciális turisztikai ügynökségeket, tájékoztatják őket, hogy biztonságos nyaralást kínálnak, és ha meglesznek a feltételek a határok megnyitására, akkor az utazáshoz Montenegrót válasszák.

1950. május 7-én nyílt meg Budapest új, nemzetközi légikikötője. A tervek már 1939-ben elkészültek, még ugyanabban az évben megkezdődtek a kivitelezési munkák is, a háború azonban jelentős károkat okozott a félig elkészült repülőtéren, ezért amikor 1946-ban megalakult a Maszovlet, még gondolni sem lehetett Ferihegy üzembe helyezésére.

A háború alatt félbeszakadt munkák folytatódtak és 1950-re megépült egy 2500 méteres pálya, részlegesen elkészült a forgalmi épület, a nagy hangár és egy sor kiegészítő létesítmény. Ezzel együtt megépült a repülőtérre vezető gyorsforgalmi út is. Az új repülőtérről az első járat másnap, május 8-án indult Prágába.                                                         1950. május 7. 

Az ötvenes-hatvanas években a repülőtér több olyan rendezvényt is tartott, ami százezreket vonzott. 1953-ban és 1954-ben nagyszabású repülőnapot rendeztek több, mint kétszázezer néző előtt. A közönség akkor láthatott először sugárhajtású, MIG-15-ös repülőgépet. De szerveztek egészen különleges programokat is. 1957 júniusában szombatonként 100 forintért a Malév olyan éjszakai sétarepülő járatokat indított, amihez egy ötfogásos ferihegyi vacsora is tartozott. 1961-ben és 1962-ben autóversenyt rendeztek a betonon.                           1962. június 11. meghívásos nemzetközi autóverseny 

1956. november 4-én a repülőtér szovjet katonai ellenőrzés alá került, a légiforgalom csaknem három hónapig szünetelt. A következő években a gépparkfejlesztés mellett elindult a repülőtér fejlesztése is. 1961-ig kibővítették a forgalmi épületet, 2500 méterről 3100 méterre meghosszabbították a pályát, üzembe helyezték az ILS-t és egy radart, fénytechnikát telepítettek. Ezzel Ferihegy bármilyen külföldi gép biztonságos fogadására és indítására képes volt. Előtérbe kerültek utaskényelmi szempontok is, és 1959-re elkészült a 28 szobás, 58 férőhelyes tranzitszálló.  A repülőtér bővítése, modernizálása folyamatos volt. Bővítették a forgalmi előteret, a tranzitvárót, a forgalmi épületet, a cargo bázist, üzembe helyeztek új közelkörzeti radart, catering konyhát építettek.                                            Ferihegy 1

Jelentős dátum volt a repülőtér történetében 1973. január 1., a nap, amikor a légitársaságból kiválva megalakult az LRI, a Légifogalmi és Repülőtéri Igazgatóság. A továbbiakban ennek a vállalatnak a feladata volt többek között a repülőtér üzemeltetése és fejlesztése. Több terv is készült, végül 1977-1983 között kiemelt állami nagyberuházásként elkészült az új pálya a hozzátartozó gurulóút hálózattal, az irányítótorony, az új műszaki bázis, és egy sor, a repülőtér biztonságos működését szolgáló létesítmény. A fejlesztési terv részeként 1985. november 1-én átadták Ferihegy 2 terminált.                                    A 2-es terminál 1985-ben 

A repülésben a fejlődés nem állt meg, a Malév elindította első tengerentúli járatát, a repülőtér a kilencvenes évek második felében megépítette Ferihegy 2B terminált. 2002-ben megszűnt az LRI és megalakult a Budapest Airport Zrt. Ez már egy újabb történet privatizációval és reprivatizációval, bővítésekkel, modernizálással, robbanásszerű utasszámnövekedéssel.A hetven évből 1978-tól kisebb-nagyobb megszakításokkal közel harmincat malévesként dolgoztam a repülőtéren. Büszke voltam, hogy olyan kivételes munkahelyen dolgozhatok, mint a repülőtér. Semmihez nem hasonlítható az az érzés, amikor esti szolgálatra menve a bekanyarodó 93-as buszról meglátod a kék feliratot az épület homlokzatán. Amikor minden elcsöndesedik, elment és megérkezett az utolsó repülőgép is, és te sétálhatsz a gyéren megvilágított, üres hallban, kisétálhatsz az előtérre és nézheted az éjszakai fényeket. Semmihez nem hasonlítható és megunhatatlan a méltóságteljesen kiguruló gépek, a betonon mozgó kiszolgáló járművek látványa. Büszkén vettük birtokba a kettesen az új irodát a galérián, ott néha kiálltam az ajtó elé és csak néztem az utasok végeláthatatlan sorát. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ennek a nagy egésznek egy kicsi része lehettem.       

Boldog születésnapot, Ferihegy!   

Több ellentmondásos információ után, az április 29-én kiadott NOTAM szerint május 18-án megnyitják a szerbiai repülőtereket – Belgrád, Nis, Kraljevo – a kereskedelmi forgalom előtt. Ennek ismeretében érdekes a WizzAir bejelentése a lutoni járatának újraindításáról május 4-én egyebek mellett Belgrádba is.   

A nyitás komplikált és felelősségteljes. Hogy mennyire, arra Darija Kisić Tepavčević  epidemiológus mutatott rá. Az intézkedések egyikének kell lenni, hogy mindenkit, aki Szerbiába akar repülni, a repülés előtt 72 órával tesztelni kell. Ezzel elkerülhető lenne a leszállás utáni 14 napos kötelező karantén. „Amíg más országok nem határozzák meg az eljárásokat és az elvárt magatartást, addig mi sem tudjuk megtenni. A légiutazás jellege miatt ezeket minden országnak együtt és egyszerre kell megtennie. Ha valamelyik bárhol kimarad, a járványügyi helyzet instabillá válhat.”  Más szóval, az országoknak jelen esetben május 18-ig meg kell egyezniük a repülőtereken és a repülőgépeken alkalmazott általános védelmi és megelőzési normákban. Ha az egyik ország továbbra is fertőzési gócpont, mint például az Egyesült Államok, Spanyolország, Olaszország, Anglia, Oroszország, stb., akkor az utazási feltételek drasztikusak lehetnek.Az Európai Unióban egyelőre nincs egységes megállapodás a légiforgalom megindításáról. A koronavírus járvány első szakaszának lezárulta után a legtöbb ország óvatos lesz a második hullámtól való félelem miatt. Ez az óvatosság fogja indokolni a szigorú intézkedéseket. Szakértők szerint amíg nem fejlesztik ki a védőoltást, amíg az nem terjed el, vagyis óvatos becslések szerint legalább két évig, csak olyan országok között lesznek repülések, amelyek egymást alacsony kockázatúnak tekintik, vagy amelyek tudják, hogy hasonló védelmi előírások vannak a járvány terjedése ellen.  Az újraindítás folyamata bonyolult és ismeretlen, hiszen két hónappal ezelőttig senki sem hallott ilyen típusú veszélyről, nem tudni, hogy mennyi ideig fog tartani. Alkalmazkodni kell az utazóközönség pszichikai, a repülőgépek fizikai korlátaihoz. Kétségkívül a kereskedelmi légiforgalom történetének legnagyobb válságát éljük. 

A szerb építési, közlekedési és infrastrukturális miniszterasszony azon a véleményen van, hogy a repülőtereket akkor lehet újranyitni az utasforgalom számára, ha az intézkedések összhangban vannak más országokkal. Aleksandar Vučić  elnök azt mondta, hogy a szerb határokon, beleértve a nemzetközi repülőtereket is, gyorstesztet végeznek, aminek eredményét néhány nappal később kézbesítik a megadott címre, illetve szállodába. Ez nincs teljesen összhangban azzal, hogy az utazás egyik kötelező feltétele lenne a 72 óránál nem régebbi negatív teszt, és abban sincs még egyetértés, hogy lesz-e kötelező karantén, vagy nem.   Az államfő korábban bejelentette, hogy az állam segítséget fog nyújtani a nemzeti légitársaságnak. Azt mondta, tudják, hogy mekkor veszteség érte az Air Serbiát, de ne aggódjanak, garantált a fizetés, garantáltak a munkahelyek, garantált a légitársaság jövője.  A pénzügyi segítségnek most technikai akadálya sincs, mert az Európai Unió engedélyezi az állami támogatásokat és a feltőkésítést. Az első becslések szerint Szerbia légi, vízi és közúti szállítási ágazatának közvetlen vesztesége eddig mintegy 120 millió euró, az Air Serbia koronavírus miatti vesztesége meghaladja a 35 millió eurót.Az Air Serbia április közepén hét repülőgéppel segélyszállítmányokat vitt Olaszországba. A média szerint  adomány kétmillió maszk, százezer védőöltözet és egymillió kesztyű volt.

Forrás: T6

Foto: Uroš Mitrović, Aerodrom Nikola Tesla

"A boszniai háborúból Szarajevót érintően a legtöbb ember két dátumra emlékezik: április 6-ra, amikor megtámadták a várost, és május 2-ra, amikor megvédték, ám aznap a modern hadviselés történetének leghosszabb ostroma kezdődött. A visszaemlékezések május 2-ra legtöbbször  így kezdődnek: szép, napsütéses nap volt.

Békés volt a reggel. Szép és napsütéses nap. Habár az emberek tudták, hogy háború van, a többség azt remélte, hogy csak napok kérdése, és találnak megoldást. A televízióban folyamatosan kérték "a harcoló feleket, hogy imádkozzanak a konfliktus befejezése érdekében". És az emberek általában úgy viselkedtek, mintha nem értették volna, mi történik.A város még nem volt teljes blokád alatt. Még ki lehetett menni, ha sikerült a számos katonai ellenőrzőponton túljutni. A gránátok addig főleg a város külterületeire estek. 82 mm-es aknagránátot használtak. Az előző napokban a támadások főként éjszaka voltak, ezért május 2-án az emberek a délutáni órákig úgy tettek, mintha normális lenne az életük. Sétáltak az utcán, néhány kávézó is nyitva volt, és ahogy minden nap, nyitva voltak az újságárusok.

Az Oslobođenje címoldalán ezt írta nagy betűkkel: „Nincs tárgyalás a tüzérséggel”- ami idézet volt a Cutileiro-Izetbegović kudarcos lisszaboni tárgyalásáról tudósító írásból. Az "Fókuszban” rovatban Emir Habul írása jelent meg "Bűncselekmény ideje" címmel. A szerző megismerteti az olvasókat a ténnyel, hogy  az, ami Boszniában történik, az nem egy „normális háború”, hanem ellenkezőleg, ilyen háború még nem volt. A genfi egyezmény számos megsértésének megemlítésén túl felhívja a figyelmet a súlyos gyanúra, hogy Kelet-Bosznia egyes részein "a háborús bűncselekmények legsúlyosabb formáját, a népirtást" követik el.

Még egy cikk a címoldalról: „Az agressziót meg kell állítani”. A belső oldalakon hírek arról, hogy a KEBS vezető tisztségviselői nyilatkoztak Helsinkiben, Németország vízumot vezetett be a boszniai állampolgároknak. Hírt adnak a Zvornik környéki konfliktusokról, és újabb információkat Fočáról.  A repülőgépek sorozatban repülnek Konjic felett. Zenica még mindig Bosznia-Hercegovina egyik legbékésebb városa, Donji Vakufban öt embert halt meg a híd lerombolásakor. Megtámadták az átjátszót a Vlašićon, és azután, hogy az ellenség elfoglalta a relét a Trebevićen, elvágták a mentőköz vezető VHF kábelt.

A gránáttámadások ellenére a mostariak a város egyes kerületeiben előző nap megünnepelték május elsejét. Írnak a JSzSzK utódlásáról szóló EK-dokumentumról, és a szarajevói tejüzem helyzetéről is. Rossz hírek érkeznek Zivniceről, amit Míg-21 repülőgépről lőttek rakétákkal, és egy pokoli éjszakáról Siroki Brijegben, ahol a lakosságot hurrikán típusú rakétatűz alá vették.

Stari Grad önkormányzatában ellenőrző pontokat állítanak fel a tolvajok ellen.  Szarajevó polgárait tájékoztatják a városi közlekedés drágulásáról, és a Transzfúziós Intézet véradásra szólít fel. A Kosevo klinikán hiányoznak egészségügyi felszerelések.

A Nemzetközi Békeközpont szerint "A népirtás következményeit generációk fogják érezni” . A „Menekültek a városban” címet viselő cikkben megtudjuk, hogy Szarajevóban 17 000 menekült a fővárost jelöli meg állandó lakóhelyének.

„Tizenheten meghaltak” címmel egy Los Angeles-i zavargásról tudósítanak. A sportrovatban megtudjuk, hogy a sakkjátékosunk, Sokolova győzött Barcelonában az előolimpián. "Kék ezüst" címmel írnak Jugoszlávia sikereiről a vakok és gyengénlátók Palma de Mallorca-i sakk olimpiáján. Az oldal tetején a kosárlabda döntő eredménye. A Partizan legyőzte a Crvena Zvezdát. Az „Útmutató a munkához” rovat sem üres, vannak apróhirdetések,  a napi banki árfolyamok és az 1992. május 2-i TV program is megjelent.1992. május 2-án pontosan délben kezdődött Szarajevó történetének egyik legszörnyűbb napja. A puskalövéseket, amit az akkori Hadsereg ház, a jugoszláv néphadsereg házának irányából lehetett hallani, addig nem látott támadás követte. Minden oldalról megtámadták a várost, sok helyen utcai harcok voltak.

Már délután négy órakor halottak és sebesültek voltak mindkét oldalon. A városvédők fő problémája a páncélozott járművek voltak. Néhány járművük  már nekik is mozgott a városban. Grbavica irányából egy tankoszlop indult a Vrbanja-hídtól a Skenderija felé. Az, hogy a városvédőknek is voltak páncélozott járműveik, valószínűleg befolyásolták, hogy változtassanak a terven és a tankoszlop visszahúzódott a kiindulási pontba, ahonnan tüzet nyitottak civil célpontokra. Ugyanez történt azzal a tankoszloppal is, ami az Aerodomska negyed felé tartott. A támadók szemmel láthatóan nem tudták, hogy a védők nem rendelkeznek elegendő támadáselhárító eszközzel.A nap folyamán a leghevesebb harcok a Skenderija területén zajlottak. Az égő villamosok képeit az összes világ televíziója továbbította. A fegyveresek mindössze harminc méterre voltak az elnöki épülettől és a nemzetközi sajtóközponttól, ahol végül meg is állították őket.

A Postapalota épületében a tűz negyvenezer telefonvonalat, és a fontos állami intézmények kommunikációs csatornáit pusztította el. A próbálkozást, hogy gyalogos katonák hatoljanak be a városba, megállították.  Szarajevót korábban elképzelhetetlen tüzérségi támadás alá vették. A 82 mm-es aknagránát szinte „játékszerré” lett a 122 mm-es gránátokhoz képest.

Az igazi dráma este 7 órakor kezdődött. Akkor szállt le a szarajevói repülőtéren a lisszaboni tárgyalásról visszatérő boszniai delegáció, élén Alija Izetbegović elnökkel. Az UNPROFOR képviselői, akiket értesítettek, és akiknek várni kellett a delegációt, nem jelentek meg. Az UNPROFOR helyett a jugoszláv néphadsereg várta őket. Elfogták az elnököt és az egész delegációt.Mint valami filmben, teljesen véletlenül egy nő hívása, aki abban a helyiségben tartózkodott, ahova bevitték az elnököt, élőben kiment a szarajevói tv adásában. Példa nélküli média előadás kezdődik. Az emberek az óvóhelyeken többnyire tranzisztorokon keresztül követik a valóságos drámát.

Az adás alatt a harcok újra fellángolnak, a védők a Bistrica felé, a jugoszláv néphadsereg parancsnoksága felé nyomulnak. Valószínűleg a leghosszabb napirendi pontban megállapodtak abban, hogy másnap kiadják Izetbegović elnököt és kíséretét. Ennek ellentételezéseként a védőknek szabad elvonulást kell engedniük a jugoszláv néphadsereg főparancsnokának, Milutin Kukanjac tábornoknak és a laktanyákban tartózkodó négyszáz tisztjének és katonájának. Ennek az eseménynek a későbbi rekonstrukciói során gyakran hangsúlyozzák egy államcsíny kísérletét, amelyben Fikret Abdić játssza a főszerepet. Még a megállapodás megkötése és a napirend lezárása után is folytatódik a gránáttámadás. Az egész város lángolt. Hajnalig hallatszottak a becsapódások. Számos középület és civil építmény megsemmisült, közte a mentők épülete is.Másnap reggel az egész várost üveg és por borította. Füst gomolygott a város felett. Sok épület még mindig ég. Az emberek kimerészkedtek otthonaikból. És kint voltak az utcákon az újságárusok is.  

Az Oslobođenje címoldalán nagy betűkkel ez állt: „Brutális támadás Szarajevó ellen”. Azt írja: "Csak a reggel fogja megmutatni, hány életet vett el a tegnapi nap pokla Szarajevóban, de nincs kétség, a történelmének legnehezebb napja volt" ...

Csak Isten tudta, hogy május 3-án a szarajevóiknak már "csak" 1344 ilyen nap és éjszaka maradt."

Részlet a 2. maj 1992 – Bio je lijep i sunčan dan (1992. május 2.–Szép, napsütéses nap volt) c. könyvből   

Forrás: Nihad Kreševljaković: 2. maj 1992 – Bio je lijep i sunčan dan.AJB

fotó: dpa 

Május elseje a jugoszlávok kedvenc ünnepe volt. Piknikek, kirándulások, tábortüzek, családi bevásárlótúrák a legkedveltebb célpontba, Triesztbe.

Az ünnep a chicagói munkás áldozatoknak állít emléket. 1886. május 1-jén sztrájkot szerveztek a nyolc órás munkaidő bevezetéséért, a negyedik napon tartott nagygyűlésen provokációt követően a rendőrök tüzet nyitottak a tüntetőkre. Először 1890-ben ünnepelték május 1-jét, évtizedeken át a munkások nemzetközi ünnepe volt, az 1990-es évektől a munkavállalók szolidaritási napja.  Belgrádban 1893-ban tartották az első május elsejét. Reggel 8 órakor a munkások összegyűltek a Makedonska utcai Munkáskaszinóban, piros szalaggal, amire az volt írva: "Világ proletárjai egyesüljetek!" A mozgalom évről évre növekedett, egyre több ember vett részt az ünnepségen. A 20. század elején a város egyes részein betiltották a felvonulásokat, a vörös szín a mozgalom jelképévé vált. Az 1930-as és 1940-es években munkabeszüntetéseket, tüntetéseket szerveztek azt követelve, hogy az ország készüljön föl a fasiszta agresszióval szembeni ellenállásra.A Jugoszlávia Demokratikus Szövetségi Köztársaság hivatalos közlönyében 1945. április 24-én jelent meg a rendelet, ami május elsejét ünnepnappá, munkaszüneti nappá nyilvánítja. A rendeletet Joszip Broz Tito írta alá.  A következő években a tagköztársaságok fővárosaiban katonai parádék, munkás felvonulások voltak. Az 1960-as évektől az emberek többsége a szabadban ünnepelt, egyes helyeken már előző este hatalmas tábortüzet gyújtottak, akörül ülve, énekelve, iszogatva várták az ünnepet. Szinte mindenki a természetben töltötte ezt a napot, az 1970-es évektől minden ebbe az irányba tolódott. Forogtak a nyárson a bárányok, sültek a rostélyokon a csevapok, az autókból szólt a zene. Igazi majális hangulat volt egész Jugoszláviában.  A kilencvenes évek háborúiban ezek a szokások eltűntek, akkor senki nem akart ünnepelni. Lassan tért vissza az 1990-es évek végén, de idén minden más.Ebben az évben minden más, mint korábban volt. Szinte sehol nem ünneplik hagyományos módon a munka ünnepét.  A szerb kormány április 30. délután 6 óra és május 2. hajnal 5 óra között kijárási tilalmat rendelt el, szerte az országban üresek lesznek a megszokott kirándulóhelyek, a szokásos grillezésre, bográcsozásra otthoni körülmények között van lehetőség.

A Szerb Köztársaságban május első három napján déli 12 óra és délután 5 óra között korlátozzák a lakosság mozgását, a Föderációban május 1-jén, 2-án és 3-án tilos ötnél több ember csoportosulása, és kijárási korlátozás van este 10 óra és hajnal 5 óra között. Észak-Macedóniában az ünnepek alatt délután 2 órától hajnal 5 óráig tilos az utcán tartózkodni.Ez az ünnep, más, mint az eddigiek. A világjárvány miatt munkások tízezrei veszítik el állásukat,  nagyon sokan ébredtek munka nélkül május elsején.      

A Nemzetközi Büntetőbírósági Mechanizmus (a hágai bíróság jogutódja) tájékoztatása szerint a holland scheveningeni börtönben fogvatartottak között március 18-án koronavírus fertőzést diagnosztizáltak, de ez nem az ENSZ joghatósága alá tartozó részben volt, az a börtön egy külön szárnyában található.  A beteg semmilyen kapcsolatban nem volt az ENSZ felügyelte börtönegységben lévő elítéltekkel. A Nemzetközi Törvényszék mellett működő Védők Egyesülete (ADC-ICT) március 27-én kérte a törvényszék elnökétől, Carmel Agius bírótól, hogy a koronavírus miatt sürgősséggel hagyja jóvá a fogvatartottak korai vagy ideiglenes szabadon bocsátását. 

A jelenleg börtönben lévők legtöbbje már letöltötte büntetésének kétharmadát és a bírósági gyakorlat szerint ilyen esetben az elítélt kérvényezheti az ideiglenes szabadon bocsátást, amit a büntetőtörvényszék elnöke hagy jóvá.  A védőügyvédek most azt kérik, hogy azokat az elítélteket is, akik még nem töltötték le büntetésük kétharmadát, ideiglenesen bocsássák szabadon.A törvényszék elnöke mérlegeli a kéréseket, de végleges döntést még nem hozott. Helena Eggleston, a törvényszék szóvivője elmondta, hogy a koronavírus járvány miatt a hágai ENSZ börtönegység a holland büntetésvégrehajtással együttműködve számos intézkedést hozott a fogvatartottak egészségének védelme érdekében. Minden olyan szolgáltatást és tevékenységet, ami nem tekinthető sürgősnek, további értesítésig felfüggesztettek, ideértve a fogvatartottak látogatását is.  

A büntetőtörvényszék felügyelete alatt öt rab van, a scheveningeni börtönben jelenleg hárman vannak: Ratko Mladić, Radovan Karadžić és Milivoj Petković.

Ratko Mladićot, a Szerb Köztársaság hadserege korábbi parancsnokát a Hágai Nemzetközi Törvényszék 2017. novemberben elsőfokon életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Srebrenicában elkövetett népirtásért, boszniai nemszerb lakosok üldözéséért, Szarajevó lakosságának terrorizálásáért, UNPROFOR katonák túszul ejtéséért az 1992–1995 közötti időszakban. A védelem fellebbezésére a szóbeli meghallgatást 2020. március 17-re és 18-ra tervezték, de a törvényszék néhány nappal korábban bejelentette, hogy Mladić egészségi állapota miatt elhalasztják az eljárást.  Mladić 2011. május vége óta tartózkodik Scheveningenben, miután a szerb hatóságok az év május 26-án letartóztatták Lazarevo faluban, Belgrádtól kb. 80 km-re északra. Radovan Karadžić 2019. márciusban kihirdetett életfogytiglani ítélete óta várja, hogy a scheveningeni börtönből egy olyan ENSZ tagállam végrehajtó intézetébe szállítsák, akiknek van megállapodásuk a törvényszékkel. Karadžić a Szerb Köztársaság egykori elnöke a Srebrenicában elkövetett népirtásért, a lakosság üldöztetéséért, Szarajevó polgárainak terrorizálásáért és UNPROFOR katonák túszul ejtéséért ítélték el. Karadžićot 2008. július 21-én tartóztatták le hosszú évek bujkálása után Belgrádban, és tíz nappal később adták át a hágai törvényszéknek. A tárgyalása 2009.  október 26-án kezdődött, a per folyamán 586 tanút hallgattak meg.  

A Horvát Védelmi Tanács (HVO) korábbi vezérkari főnöke, Milivoj Petković elsőfokon hozott húsz éves börtönbüntetését a fellebbviteli bíróság 2017. novemberben helybenhagyta. A bíróság Bosznia-Hercegovinában a bosnyák lakosság ellen 1993-ban elkövetett háborús bűncselekmények miatt ítélte el. Ő is Scheveningenben várja, hogy elszállítsák abba az országba, ahol a büntetését letölti.  

A hágai büntetőtörvényszéken még tart az eljárás Szerbia Állambiztonsági Szolgálatának korábbi vezetője, Jovica Stanišić, és a szolgálat operatív vezetője, Frank Simatović ügyében Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában elkövetett háborús bűncselekmények miatt. Mindkettőjüket 2003. tavaszán tartóztatták le Belgrádban és adták ki Hágának röviddel Zoran Djindjić  miniszterelnök meggyilkolását követően. A Törvényszék 2013. májusban Stanisićot és Simatovićot felmentette mind az öt vádpontban, de 2015. decemberben  a bíróság elfogadta az ügyészség fellebbezését, megsemmisítette a felmentést és elrendelte az eljárás megismétlését. Stanišićot 2017. nyarán betegsége miatt ideiglenesen szabadon engedték, amit eddig többször is meghosszabbítottak, a legutóbbi döntés szerint 2020. április 30-ig. Franko Simatović is ideiglenesen szabadlábon van, mindketten Belgrádban tartózkodnak, a szerb kormány vállalt garanciát értük.Több mint hatvan elítélt töltötte vagy tölti börtönbüntetését a volt Jugoszláviában folyt polgárháború során elkövetett háborús bűntettek miatt 14 ország büntetésvégrehajtási intézeteiben. Észtország, Portugália, Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Spanyolország, Franciaország, Svédország, Ausztria, Norvégia, Finnország, Olaszország, Lengyelország és Németország írták alá a nemzetközi törvényszékkel a megállapodást.  

Finnországban tölti 2014. januárban hozott 22 éves börtönbüntetését a jugoszláv hadsereg vezérkarának főnöke Nebojša Pavković, a koszovói háború alatt az albánok ellen elkövetett bűncselekmények miatt. Észtországban van a boszniai Visegrad civil lakossága ellen elkövetett bűncselekmények miatt életfogytiglani börtönre ítélt Milan Lukić, míg a rokona, Sredoje Lukić 27 éves büntetését Norvégiában. 1991-1995 között a horvát lakosság elleni bűnök elkövetéséért 35 év börtönre ítélt Milan Martić, a senki által el nem ismert Krajinai Szerb Köztársaság elnöke ugyancsak Észtországban tölti büntetését. 

Lengyelországi börtönbe került a Szerb Köztársaság Drina hadtestének volt parancsnoka, Radislav Krstić, akit a srebrenicai mészárlásért 35 év börtönre ítéltek. Ugyancsak lengyel börtönben tölti 20 éves büntetését a koszovói rendőrség egykori parancsnoka Sreten Lukić, a koszovói albánok ellen elkövetett bűnökért. Lengyel börtönökben vannak még  Mića Stanišić és Stojan Župljanin boszniai szerb rendőri vezetők, akiket bosnyákok és horvátok elleni háborús bűnökért ítéltek 22 év szabadságvesztésre.  

Németországban tölti büntetését egyebek mellett Vlastimir Đorđević, a szerb belügyminisztérium közbiztonsági szolgálatának vezetője, akit 18 évre ítéltek az albánok elleni bűncselekményekért Koszovóban. Ugyanott életfogytiglani bünetését tölti Vujadin Popović, a Szerb Köztársaság hadserege Drina hadtestének biztonsági vezetője a srebrenicai népirtásért, és Stanislav Galić, a hadsereg szarajevo-romanij hadtest parancsnoka, a szarajevói ostrom miatt.  

Dániában van börtönben Radoslav Brđanin a Krajinai Szerb Köztársaság háborús elnökségének elnöke, akit 30 évre ítéltek 1992-ben Észak-nyugat-Boszniában elkövetett bűnökért. Az egykori önjelölt Herceg-Boszna Horvát Köztársaság elnöke, Jadranko Prlić  a bosnyákok elleni háborús bűnök miatt kirótt büntetését Nagy-Britanniában tölti. Svédországban tölti 20 éves börtönbüntetését a horvát védelmi tanács speciális egységének, a katonai rendészet vezetője,  Miroslav Bralo, az Ahmići és Nadioci falvakban (a boszniai  Vitez közelében) elkövetett gyilkosságokért. Ugyancsak Svédországban töltötte le büntetését Nikola Šainović, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság volt alelnöke és a Szerb Köztársaság volt elnökasszonya,  Biljana Plavšić.Ausztria börtönében tölti büntetését Herceg-Boszna volt vezetője, Bruno Stojić, akit bosnykok elleni bűncselekményekért ítéltek 20 évre. Goran Jelisić, a bosnyákok és horvátok ellen Brčkoban elkövetett bűnökért kirótt 40 éves börtönbüntetését olaszországi börtönben tölti, míg ugyancsak 40 éves büntetését Milomir Stakić a Prjedorban elkövetett bűnökért Franciaországban. Spanyolországban öt elítélt töltötte le büntetését, Portugáliában volt Mile Mrkšić, akit a Vukovár közelében lévő Ovčara koncentrációs táborban elkövetett bűntettekért ítéltek el, és 2015-ben a börtönkórházban halt meg. Időközben ellenőrizték a 14 ország börtöneit, ahol a háborús bűnökért elítéltek tartózkodnak, és sehonnan nem  jelentettek koronavírus fertőzött esetet. Az ENSZ emberi jogi biztosa és az Európa Tanács ajánlásokat adott ki a börtönökben a koronavírus elterjedése elleni védelemre vonatkozó intézkedések kidolgozásának fontosságáról. A büntetőtörvényszék elnöke, Agius bíró határozatban kérte, hogy június végéig minden 14 napban tájékoztassák a fogvatartottak és a börtönök helyzetéről.

A koronavírus járvány elsősorban az idegenforgalmat, a turizmust érinti, és szinte mindenki egyetért abban, hogy a leglassabban fog magához térni. Az egész világon hatalmas a visszaesés, Olaszországban a korlátozások március 10-i bevezetése óta a szállodák több mint 95%-a zárva van. Csak a húsvéti ünnepek alatt ez a szektor legkevesebb 300 millió euró veszteséget szenvedett. Üresek a repülőterek, a strandok, kihaltak a máskor hömölygő tömeget fogadó túristaközpontok.

A déli országok a leginkább érintettek. Az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) adatai szerint az idegenforgalmi bevételek a spanyol GDP 15, az olasz  13, a görög 21 százalékát teszik ki. Valenciában a szállodák ebben az évben szinte csak „túlélni akarnak”. A nyári szezonra a foglalások 95%-át lemondták, az alkalmazottak közel felét fizetés nélküli szabadságra küldték. A spanyolországi turizmusban közel hárommillió munkavállalót foglalkoztatnak, a koronavírus miatti tömeges elbocsátások magasabbak lehetnek a 2008-as válság miatti 27%-nál. Abban bíznak, hogy több belföldi turista legalább részben ellensúlyozni fogja a külföldi vendégek távolmaradását, akik a valenciai szállodák vendégkörének 80%-át teszik ki.  Görögországban az idegenforgalmi szektor lassan kezdett magához térni a 2008-as gazdasági válság következményeiből, és most megint ugyanolyan nehéz helyzetben van. Nincsenek foglalások, húsvétkor üresek voltak a szállodák, magánszállások. A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint Görögországban a bruttó hazai termék 10% -kal, Olaszországban 9,1% -kal, Spanyolországban 8%-kal esik vissza.

A világjárvány miatt az európai utazási ipar 275-400 milliárd dollár veszteséget szenved, az európai szállodák és éttermek az éves bevételük legalább 50%-át elveszítik, az utazási irodák esetében ez elérheti a 70%-ot, és még ennél is rosszabb lehet a légitársaságok és a tengerjáró társaságok esetében. A helyzeten az európai uniós segélycsomagokkal kell segíteni, egyes szakértők szerint az Unió gazdaságélénkítő csomagjának legalább 20%-át kell erre fordítani, ez azt jelentené, hogy az idegenforgalmi ágazatnak 300–400 milliárd euró ösztönzőket kellene kapnia.

A legtöbb korlátozó intézkedést nyárra várhatóan feloldják, de sok korlátozás továbbra is érvényben marad, elsősorban a fizikai távolságtartással kapcsolatosak, nem várható el azonban, hogy az emberek gyorsan visszatérjenek korábbi utazási szokásaikhoz egyrészt a vírustól való félelem, másrészt a gazdasági recesszió otthoni költségvetésükre gyakorolt hatása miatt. "Az utazási félelem valószínűleg hosszabb ideig tart, mint maga a járvány. Nehéz elvárni, hogy a turizmus helyreálljon, amint megszűnnek a korlátozások ”- mondta Steven Trypsteen, a holland ING bank közgazdásza.

Bármi történik is, ez a válság mindenképpen fordulópontot kell hozzon az idegenforgalomban. Egyre több panasz érkezett a tömegturizmusra, elég csak Barcelonát, Firenzét, Velencét vagy Dubrovnikot említeni. Számos kritikát fogalmaztak meg a légiforgalom és a tengerjáró hajók számának jelentős emelkedése következtében megnövekedett légszennyezés és vízszennyezés miatt. Most lehetőség kínálkozik egy új stratégia kidolgozására, amely elősegíti a legnagyobb turisztikai beáramlásnak kitett városok rendes működését, és ezzel egyidejűleg megakadályozza a környezetszennyezést.Horvátországban a turizmus részesedése a GDP 20%-a, a legmagasabb az Európai Unió országai között, ahol most még nem látják, vajon ebben az évben lesz-e valami, amit idegenforgalmi szezonnak lehet nevezni. A tavalyi rekordév után 2020-at is ígéretesnek gondolták, ám jelenleg az idegenforgalmi kapacitás kevesebb, mint 10%-át használják. Az optimista becslések a teljes visszaesést 60–75 százalékra teszik, és bíznak abban, hogy legalább késő nyáron, kora ősszel lesz néhány forgalmas hónap. Bíznak benne, hogy a korlátozások csökkenésével Ausztriából, Csehországból, Magyarországról megérkeznek azok, akiknek házuk, hajójuk, más tulajdonuk van a horvát tengerparton, vélhetően ezek a vendégek lesznek az elsők, akik visszatérnek, és számítanak a belföldi turistákra, bár az ő részesedésük a tavalyi rekordévben csak 12% volt.  

Idegenforgalmi szakemberek szerint idén az autós utazás lesz jellemző, az emberek inkább ülnek be az autójukba, és vezetnek 8-9 órát a tengerhez, mint hogy repülőgéppel utazzanak. Az autózás lehetővé teszi, hogy egész út alatt szinte senkivel ne kelljen kapcsolatba kerülni. A többség inkább magánszállásokat fog igénybe venni, ahol a vendégek maguknak főzhetnek, és így ellenőrizhetik az általuk fogyasztott ételeket. Elkerülhetetlen lesz a szobák fertőtlenítése, mert bizton várható, hogy a turisták egyik első kérdése erre fog irányulni. A tengerparton ezen a nyáron valószínűleg nem lesznek tömegjelenetek, és ott is várhatóak újítások. Az olaszok már fejlesztenek valamifajta tengerparti boxokat egy-két nyugágyra, plexi üveggel. Persze az is fontos, hogy a vendégek ésszerűen viselkedjenek, és megtartsák a távolságot a tengerparton is.   

Montenegróban nincs hivatalos becslés arról, hogy milyen károkat okozott eddig a koronavírus a hazai gazdaságnak. de közgazdászok azt mondják, hogy hatalmas lesz. A tengerparti települések bevételeinek jelentős része a turizmusból származik, és most, a szezon közeledtével tele vannak bizonytalansággal. A Központi Bank elnöke nemrégiben azt mondta, ha a világjárvány májusig tart (márpedig tart), a turizmus 90%-os, legalább egymilliárd eurós veszteséget szenved. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legfrissebb előrejelzései szerint a montenegrói gazdaság ebben az évben 9 százalékkal gyengülhet, a gazdaság szerkezetében a szolgálató szektor dominál, és idén aligha számíthatnak idegenforgalmi szezonra. 

Itt is van optimista forgatókönyv, ami szerint a helyzet júliusra javulni fog, akkorra beindulhat a belföldi és a regionális szezon, bár sokkal rövidebb és sokkal kevésbé hatékony lesz. Az várható, hogy az elveszett 2020-as év után 2021 a fokozatos és 2022 a jelentős fellendülés éve lesz. Valószínűleg nem lesznek szervezett turistacsoportok, legjobb esetben a környező országok és az európai országok (Olaszország, Ausztria, Szlovénia, Magyarország, Románia, Lengyelország, Csehország) „motorizált” turistáira lehet számítani. A repülőgépes szervezett csoportokkal reálisan nem terveznek.Montenegróban a turisták az összes vendégéjszaka 70%-át egyéni szálláshelyeken töltik, a nyaralók elmaradása a part menti lakosság nagy részének idén óriási gondot fog jelenteni. Idegenforgalmi szakemberek szerint a turistákat az óvatosság és a biztonságra törekvés fogja irányítani. Előnyben fogják részesíteni a kevésbé lakott területeket, a hegyi sétákat, kerékpártúrákat, a kisebb kempingeket. A felkapott üdülőhelyek, turisztikai központok nem lesznek a prioritási lista elején a járvány megismétlődésétől való félelem miatt. Az izoláltabb partvidék, a kevésbé lakott szigetek a tengeri turizmus választásánál előnyt fognak jelenteni.  

Az ágazatnak jelentős kormányzati segítségre van szüksége, ami szakértők szerint legalább úgy kell működjön, mint az 1979. évi pusztító földrengés után. Az idegenforgalom gyakorolja a legnagyobb gazdasági hatást a nemzetgazdaságra és a társadalomra, ezért vitathatatlan, hogy prioritást kell élvezzen a segítésben. Az ágazat szereplői mellett közgazdászok is elvárják, hogy a montenegrói kormány próbálja meg megmenteni a turisztikai szezon egy részét, ahogy az egészségügyi feltételek azt lehetővé teszik. 

A horvát és a montenegrói optimizmus mellett optimista a firenzei Uffizi képtár igazgató asszonya is, aki az idei drasztikus visszaesés után a jövő évre fellendülést vár ugyanúgy, ahogyan  az 1966-os nagy áradások és az 1993 évi robbantásokat követően történt.

Március 4-én egy ötfős nemzetközi legénység komoly feladatra vállalkozott: 47 nap alatt a nyolcméteres „Rose” nevű evezős hajójukkal átszelik az Atlanti-óceánt. A portugáliai Portimaó kikötőjében szálltak vízre, és a cél Cayenne, Francia Guayana. Az út hossza 6 100 km (3300 tengeri mérföld).

A legénység tagja a holland Ralf Tujn kapitány, a két ír és egy dán evezős mellett a szerb Predrag Tripković. Március 18-án az óceánon ünnepelte 59. születésnapját, és ha minden a tervek szerint történik, ő lesz az első szerb és a legidősebb ember a világon, aki átevezi az óceánt. „Amikor a hajón vagy, az életkorod elveszíti a jelentőségét. Függetlenül attól, hogy hány éves vagy, tenni kell a dolgodat. Nem számít, hogy nekem az könnyű vagy nehéz, itt mindenki maga küzd meg a problémáival, félelmeivel.”Az ír Rajan az első vak ember a világon, aki ilyen expedícióban részt vesz. „Mindig szerettem volna áthajózni az Atlanti-óceánt, nem érzem másnak magam a társaimtól. Szeretném üzenni minden vak embernek, ha van egy célja, és a körülmények elég biztonságosak a cél eléréséhez, akkor vágjon bele."

A kapitány a legénység legtapasztaltabb tagja, kilencedszer hajózza át az Atlanti-óceánt, új világrekordot állítva be ezzel. Az indulás után néhány nappal, március 11-én hirdették ki, hogy a koronavírus járvány világjárvány, és ez nem várt nehézségek elé állította őket. Világszerte sok ország lezárta a határait, városokat, egész régiókat vontak karantén alá, csökkentették, vagy teljesen megszüntették a nemzetközi és belföldi forgalmat. Jelentősen megnehezedett a készletük feltöltése, amivel március végén szembesültek először. „Elutasítottak minket a Zöldfoki-szigeteknél, ahol azt terveztük, hogy feltöltjük az ívóvíz- és élelmiszerkészleteinket” - mondta a kapitány. Miután 24 órát várakoztak a kikötő bejáratánál, a rendőrség tájékoztatta őket, hogy vizet és egyéb nélkülözhetetlen ellátmányt biztosítanak számukra. „Egy bottal nyújtottuk át a listát és a szükséges pénzt. Három-négy óra múlva szóltak, hogy behajózhatunk a dokkig, ahol várt minket 65db öt-hat literes ballon ivóvíz. A rendőrség mindent nagyon gyorsan el akart rendezni, nem értve meg, hogy nekünk nincs annyi helyünk, ahol el tudunk helyezni ennyi ballont”- írta Predrag a Nomád Kultura Egyesület facebook oldalán.A legénységnek szigorú napirendje van: két óra evezés, két óra pihenés, alvás. Megszakítás nélkül a végső célig. Ez alól csak a készletek feltöltése idején van kivétel. „Eddig 148-szor bontottam ki és csomagoltam össze a hálózsákomat. Naponta hatszor”- írta Tripković egy április elejei facebook üzenetében. Az ilyen típusú expedíció a fizikai mellett óriási mentális erőt igényel. „Nem tudod mennyire erős vagy, amíg nem az erő marad az egyetlen választásod”- írták ki maguknak a kabin falára.  Manapság a kijárási tilalom miatt sokan „gyalogolnak” a lakásban, az erkélyen, a hajósok együttéreznek velük. Az evezés után ők a lábukat egy öt méter hosszú, 1,6 méter széles fedélzeten tudják kinyújtani.

A hajósok expedíciós ételeken élnek, amit Predrag szerint nem könnyű emészteni. A ruhák mosására, még fürdésre sincs nagyon szükség, mindig minden nedves. Az egyik legszárazabb dolog a csecsemőknek szánt nedves törlőkendő, ami nagyon fontos a bőr megtisztításához a sós víztől a fertőzések megelőzésére.A határok lezárása miatt nem biztos, hogy a tervek szerint tudják befejezni az expedíciót Francia Guayana partjainál, ezért a kapitány azt sem tudja megmondani, hogy hogyan és mikor térnek haza. Ha a vállalásukat sikerrel teljesítik, az ötfős legénység tíz Guiness rekordot állít be, vagy éppen dönt meg.

Predrag Tripković közgazdász, kalandor, aki korábban több kihívást is teljesített. Részt vett a Görögország körüli evezésben „az ősök tiszteletére”, hogy megemlékezzen az első világháború alatt Albániába menetelő szerb hadsereg századik évfordulójáról, vagy éppen kerékpározott tízezer kilométert az Egyesült Államokban a TransAmerican Road-on.

Ahogy a korábbiak, a mostani expedíciója is arra irányul, hogy felhívja a figyelmet a "Mindig a gyermekekkel" egyesületre és a Szerbia Onkológiai és Radiológiai Intézetben kezelt legfiatalabb betegekre és szüleikre, akiknek segítségre van szükségük.

Az útról szatelit telefonon keresztül küldi rendszeres tudósításait Belgrádba az unokaöccsének, aki azt azután megosztja az egyesület facebook oldalán. Ez a századik üzenet:

„Úgy tűnik, sok nap telt el. Már régóta beszüntettük a napokról való beszélgetést, még azt sem tudjuk, hány óra van, csak azt, hogy hány perc van az evezési szakasz kezdete vagy vége előtt.

A percek fontosak: az evező csapat gondoskodik arról, hogy időben, 10 perccel a műszak kezdete előtt felébressze a pihenőn lévőket. "10 perc!", és jó hangosan becsapják az ajtót. Ha valaki nehezebben, vagy lassabban ébred, akkor 15 perccel korábban szólnak ugyancsak a "10 perc!" felkiáltással. A műszak sérthetetlen, csak a kapitány hagyhat jóvá cserét, vagy törlést. A műszak késleltetése szinte erkölcstelenség. Az éjszakai műszakok nehezebbek, de gyorsabban telnek. Tudom, ez kissé paradox módon hangzik.

Körülbelül 2200 km-t tettünk eddig, az út egyharmadát. A 15-20 mérföldes szélhez, ami akár 50 mérföldes széllökéseket is hozhat, két-háromméteres hullámok társulnak, némelyekkel akár ötméteres is, de nem veszélyesek. Gördülnek és csak néhányunkat borítanak be a hideg vízzel.

Evezünk tovább…”

fotó: facebook

Ma este naplementekor kezdődik a ramadan, a muzulmánok szent hónapja. Normális esetben tele vannak a mecsetek, esténként összegyűlnek a családok, a barátok, a szomszédok az iftarra, sőt egyre inkább terjed a nagy, közösségi iftarok készítése. Az imákat a ramadán idején intenzívebben és nagyobb számban végzik, a kötelező napi öt ima mellett vannak önkéntes imák is, leggyakoribb az esti ima utáni, kifejezetten a ramadanhoz kapcsolódóan, a taráwíh ima. A böjti hónap szerves része minden mecsetben a Korán tanulmányozása, emellett vannak napi, heti előadások, amiket az imámok, vagy meghívott előadók tartanak. Ezek célja a ramadán üzenetének közelebb hozása, vagy egyszerűen csak konzultáció, tanácsadás. 

Ez az év azonban más, mint az összes eddigi. A koronavírus járvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedések, a kijárási tilalmak, az összejövetelek tiltása miatt a hívek leginkább csak otthon imádkozhatnak.  A világ legtöbb országában a mecsetek zárva vannak, Szaúd Arábia március elején a vízumkiadást is felfüggesztette az ún. „kis zarándoklatra” is, amit a mekkai zarándoklattól függetlenül egész évben le lehet róni. Lezárták a mekkai és medinai zarándokhelyeket is.Nem mindenhol fogadták békésen a szigorú intézkedéseket. Kairó egyik legfontosabb mecsetjénél, az Al Sayeda Zainab mecsetnél a pénteki ima után a hívek összeverekedtek a helyi lakosokkal, akik feldühödve azzal vádolták őket, hogy közreműködnek a koronavírus terjedésében azzal, hogy tömegesen megjelennek az imákon és nem tartják tiszteletben a szükséges távolságtartási kötelezettséget sem.   

Az iszlám világban sok helyen hetek óta folytatnak teológiai vitákat arról, hogy fel lehet-e menteni a híveket teljes egészében a böjtölés kötelezettsége alól a jelenlegi járványhelyzetben? Hagyományosan a böjt alóli mentesség jellemzően a betegekre, a terhes nőkre, az utazókra és az idős emberekre vonatkozik. Számos ország orvosai nyilvánosan kijelentették, hogy a böjt következtében fellépő torokszárazság növeli a fertőzés kockázatát, ezért törölni kellene a böjtölési kötelezettséget. Helyette a hívők többet adakozhatnának a szegényeknek, adományaikat online rendelésekkel is eljuttathatnák a rászorulóknak. A kairói Al-Azhar Egyetem jogi bizottsága azon az állásponton van, hogy addig kötelezőnek tekintik a böjtöt, amíg a koronavírus káros hatásai orvosilag nem bizonyítottak. Egy marokkói iszlám teológus úgy véli, nyilvánvaló, hogy a betegek nem tudják megfelelően eleget tenni vallási kötelezettségeiknek, ezért ők mentesülnek a böjtölés alól, de ugyanígy mentesíteni kell mindenki mást, akik a jelen helyzetben félnek a betegségtől. Azoknak, akik fokozottan veszélyeztetettek, fel lehet és fel is kell függeszteni a böjtöt, mert a muzulmánok számára is a legfontosabb most a járvány elleni küzdelem. "Minden mással szemben elsőbbséget élvez" - mondja. 

Az idei ramadanról hetek óta vitatkoztak az arab és más iszlám országok közösségi hálóin. Ebben az évben minden bizonnyal széles körben elterjed a virtuális iftar a Facebookon élő videókon, Skype-on, vagy a videokonferencia más formáin keresztül.                                               iftar a mostari Öreg-hídnál                                       

Bosznia-Hercegovinában a ramadan alatti vallási eseményeket az országban hatályban lévő rendkívüli intézkedések szabályozzák. A mecsetek és az imahelyek hetek óta zárva vannak, a hívőknek minden tevékenységet, amit normál körülmények között a mecsetekben végeznek, idén családi körben, az otthonokban kell megszervezni. Függetlenül attól, hogy a mecsetek nem nyitnak ki, mindet kitakarították, megtisztították, ahogyan elő van írva, hogy felkészülten várják a ramadant. 

A ramadan nemcsak böjtölés, hanem a kölcsönös megértés és támogatás hónapja is. A boszniai iszlám közösség vezetője, reisu-l-ulema Kavazović arra emlékeztet, hogy a jelenlegi körülmények között "a jótékonyság legnagyobb mértéke az otthon maradás". 

A közösségi naptár szerint Boszniában a ramadan kezdete április 23. csütörtök napnyugta, az első böjti nap április 24. péntek.

Hogy milyen mély nyomot hagyott a szarajevóiakban egy Videoton elleni mérkőzés, azt magam is megtapasztaltam. Amikor Juszuf, a helyi fodrászom megtudta, hogy magyar vagyok, azonnal elmesélte, hogy soha nem fogja elfelejteni, ahogy a Videoton elütötte a továbbjutástól a Željezničart. Őszintén szólva, fogalmam nem volt róla, hogy miről mesél, de mélyen együttéreztem vele. 

1985. április 24-én a Videoton Szarajevó Grbavica kerületében lépett pályára a legsikeresebb boszniai labdarúgó csapat, a Željezničar ellen. A szarajevói együttes korábban már játszott UEFA döntőt, ahol ellenfele a Real Madrid volt.  

1985-ben az UEFA kupa elődöntőjében találkozott a két csapat. Az első mérkőzést hét nappal korábban Székesfehérváron játszották, a magyar csapat 3:1-re győzött, ezzel jelentősen növelte a továbbjutás esélyét.  

A visszavágót hatalmas érdeklődés kísérte, 25 000 néző szurkolt a Željezničar stadionban. A szarajevói csapatnak az első mérkőzés eredményétől függetlenül volt esélye a továbbjutásra, az 5. percben meg is szerezték a vezetést Edin Bahtić góljával. A Željo a székesfehérvári védekező játékával ellentétben támadójátékot folytatott, de az első félidőben az eredmény nem változott, a Videoton védelme sorra megakasztotta a támadásokat. A második félidőben, miután Čurić és Bahtić lövései szinte csak centiméterekkel kerülték el a kaput, Mehmed Baždarević átadásából Čurić a félidő közepén 2:0-ra változtatta az eredményt és jelentősen növelte a csapat döntőbe jutásának esélyét. A Željonak még egy lehetősége lett volna gólt szerezni és ezzel bebiztosítani a továbbjutást, de Bahtić lövését a Videoton kapusa kivédte. 

És akkor jött a 87. perc. Csuhay az eredményt 2:1-re módosította. 

A stadion szinte felrobbant. A gól a semmiből jött, Ivica Osimnak, az FK Željezničar edzőjének mozdulata és arca mindent elmond. A hazai csapat még megpróbált tenni valamit a bekapott gól után, de az eredmény nem változott. A játékvezetőnek a mérkőzés végét jelentő hármas sípszava a Željezničar minden reményének a végét is jelentette. 

A 35 évvel ezelőtti találkozó olyan mérkőzés volt, amit még ma is emlegetnek, és nem csak a Grbavicán, nem csak Szarajevóban, hanem az összes egykori jugoszláv tagállamban. 

Željezničar: Škrba, Berjan, Baljić, Šabanadžović, Čapljić, Komšić, Bahtić, Škoro, Ćurić, (Čilić), Baždarević, Samardžija

Videoton: Disztl Péter, Csuhay, Horváth (Nováth), Disztl László, Végh, Burcsa, Borsányi, Wittmann, Szabó, Vadas, Palkovics

A Balkán nem lenne a Balkán, ha most a koronavírus fertőzés terjedésének megakadályozására hozott intézkedések akár egy országon belül is egységesek lennének, vagy egyazon ország lakói ugyanazokat a rendeleteket tartanák be.

Például Bosznia-Hercegovina. Az országban van nyolcvanezer ember, akik számára a kijárási tilalom egy órával rövidebb, mint a többi három és fél millió lakosnak. Mert ők Brčko körzetben élnek, ahol a tiltás munkanapokon este 9 órakor kezdődik, míg a Föderációban és a Szerb Köztársaságban este 8 órakor.

Boszniában két és fél évtizede élnek egy olyan rendszerben, ahol most a járvány elleni védekezést is külön-külön végzik. Állami szinten nincs közös egészségügyi minisztérium, azt delegálták az entitások, a bosnyák-horvát föderáció és a Szerb Köztársaság szintjére. Ezt a bonyolult állami berendezkedést 1995-ben a boszniai háborút lezáró Daytoni békemegállapodás, valamint ezt követően 1999-ben Brčko kerület megalapítása hozta létre.A nagyobbik entitásban a koronavírus elleni küzdelmet a Föderáció Polgári Védelmi Szolgálata irányítja és koordinálja. A szolgálat vezetője, Fahrudin Solak szerint az állami szintű összehangolás hiánya nem okoz nagyobb károkat, de az entitáson belüli túlzott és felesleges intézkedések gyakran jelentenek problémát. A Föderációt alkotó tíz kantonban mindenütt külön kormányzati egységeket, válságstábokat hoztak létre, ők hozzák a kantonok nagyon széleskörű kompetenciáján alapuló döntéseket. Tuzla kanton például a cipő és ruházati üzletek megnyitásáról határozott, ami ellentétes a föderációs válságstáb álláspontjával, ami szerint a Föderációban a háztartási gépek, bútorüzletek, valamint élelmiszerboltok és gyógyszertárak nyitvatartása engedélyezett.  Valamennyi kantonban egységesen kötelező viszont az orrot és szájat eltakaró maszk vagy sál viselése nyilvános helyen, és a másfél méteres távolságtartás.

A Föderáció kormánya március 21-én bevezette a kijárási korlátozást este 6 órától reggel 5 óráig munka-és ünnepnapokon is, de ez a rendelkezés rövid ideig volt érvényben. Egy hét után rövidítették este 8 órától hajnal 5 óráig, ami összhangban van a Szerb Köztársaságban bevezetett rendszerrel. A kijárási tilalom megsértőit 500 KM (250 euró) bírsággal sújtják. A nyugat-balkáni állam területének 49%-át birtokló Szerb Köztársaság fővárosában, Banja Lukán regisztrálták az ország első koronavírusos fertőzését, és ma is itt van a legtöbb beteg, 113. Az entitás egészségügyi minisztere, Alen Seranic szerint az egy országon belüli rendszerek közötti különbségek nem okoznak nagyobb fennakadást. „Hogy a Föderációban esetleg nem fogadják el azokat az intézkedéseket, amiket hozunk, az nem jelent sokat, mert ugyanígy van a szomszédokkal is. Horvátországot és Szerbiát sem lehet arra kényszeríteni, hogy fogadja el a mi intézkedéseinket. De mindent, amit megtanulunk, megtapasztalunk, megosztjuk a föderációs kollégákkal, ahogyan ők is teszik”- mondja.

Banja Luka és Bijeljina kollégiumait átalakították, ott helyezik el az enyhe tünetekkel rendelkező betegeket, a súlyosabb eseteket kórházakban a tünetek súlyossága alapján. "Amikor észrevettük, hogy nőtt a családon belüli fertőzések száma, úgy döntöttünk, hogy a regisztrált eseteket elkülönítjük a családjuktól. Banja Lukán és Bijeljinában vannak erre a célra kijelölt házak, ahol a fertőzöttek 14 napot töltenek, majd két negatív teszteredmény után újabb 14 napig már otthoni karanténban kell maradniuk” – mondta a miniszter.

Április 10-től a Szerb Köztársaságban kötelező a kesztyű és a maszk viselése, megtiltották háromnál több személy csoportosulását. Kijárási tilalom van munkanapokon este 8 órától reggel 5 óráig, hétvégeken délután 5 órától hajnal 5 óráig.A már említett Brčko kerületben élő nyolcvanezer lakosra némileg más szabályok vonatkoznak, mint a két entitásban élőkre. Az állam más részeinél korábban alakult válságstáb, de mindjárt kettő. Az egyik kerületi szinten, a másikban kizárólag orvosok vannak. Tevékenységüket összehangolják Bosznia-Hercegovina központi intézményeivel, felszerelés és segítség mindkét országrészből érkezik. A két entitás megállapodott abban, hogy az Európai Uniótól érkező támogatási pénz fél-fél százalékát elkülönítik Brčko számára, mivel a kerület az ország területének egy százalékát képviseli.

Boszniában 1256 megbetegedés, 47 haláleset történt, háromszázhuszonkilencen meggyógyultak (április 18.). A legtöbb fertőzöttet Hercegovina-Neretva katonban regisztrálták.  Bosznia-Hercegovina mellett Koszovót is két részre osztja a járvány elleni védekezés. A pristinai kormány szigorú intézkedéseket a hozott. Napi másfél órára korlátozza a 16 éven felüliek kijárását, amit a személyi számtól függően egy meghatározott rendszer szerint gyakorolhatnak reggel 7 és este fél 11 között. A 65 éven felülieknek azt ajánlják, hogy egyáltalán ne menjenek ki az utcára. Tilos más személlyel együtt közlekedni, kötelező a maszk viselése, tilos az autóforgalom. A rendelkezéseket megszegők büntetése 1000-2000 euró között lehet magánszemélyeknek, 3000-8000 euró között cégeknek, ezen túlmenően a cégvezető büntetése 500-1500 euró. Koszovó megtiltotta a belépést az országba, a hazatérő koszovói állampolgárokat kollégiumokban helyezik el karanténban. Zárva vannak a parkok, és a városokba, ahol a legtöbb fertőzött eset van, tilos a be-és kijárás.

Koszovó északi részén a szerb kormány és a szerbiai intézmények válságközpontjainak intézkedéseit veszik figyelembe, de tiszteletben tartják a koszovói kormány rendelkezéseit is. Sokakat összezavar ez a kettős rendszer. Nem tudják, nem biztosak benne, hogy mit kell betartani, a szerbiai vagy a koszovói kormány határozatait. Egyesek mind a kettőt tiszteletben tartják, mások hol ezt, hol azt szegik meg.Az Ibar folyó két partján fekvő Kosovska Mitrovica északi részén élnek a szerbek, déli részén az albánok. Az északi részen a szerbiai kijárási korlátozások vannak érvényben, a déli részen ezt nem tartják kötelezőnek, de a rendőrség csak a pristinai kormány intézkedéseinek megszegőit szankcionálhatja.

„Tekintettel arra, amit az elmúlt 30 évben közösen átéltünk itt a Balkánon, mi jól viseljük, hogy csökken a kényelem, mások az elvárások. Jelenleg azon kívül, hogy nem találkozhatok a barátaimmal, nem kávézhatunk együtt,  hogy mindez a virtuális térbe költözött, nem mondhatom, hogy túl nagy nehézséget okoz nekem” – mondta egy kosovska mitrovicai tanár.

Koszovónak megközelítőleg kétmillió lakosa van, 480 koronavírus fertőzött beteget regisztáltak, tizenegyen meghaltak (április 18.).

Az asszony, aki elsőként felfedezte a humán koronavírust, egy skót autóbuszvezető lánya volt, aki 16 évesen otthagyta az iskolát. June Almeida lett a vírus képalkotásának úttörője, felfedezése újra előtérbe került a mostani világjárvány idején. A Covid-19 új vírus, a Dr. Almeida által 1964-ben, a londoni St. Thomas kórház laboratóriumában elsőként felfedezett koronavírus törzs egyik fajtája.

A virológus June Hart néven született 1930-ban, Glasgow észak-keleti részén nőtt fel. A formális iskolai oktatást otthagyta, laboratóriumi technikusként kapott munkát a Glasgow Királyi Kórház kórszövettani osztályán, és heti 25 schilling ösztöndíjban részesült. Később Londonba költözött és 1954-ben házasságot kötött egy venezuelai színésszel, Enrique Almeidaval.  A házaspár kislányuk születése után Torontóba költözött, Dr. Almeida az ontarioi rákkutató intézetben elektronmikroszkóposként dolgozott. Kivételes képességei voltak. Egy olyan módszer úttörője volt, amely antitestek hozzáadásával jobban megjeleníti a vírusokat. Így látta meg elsőként a rubeola vírust, és az elektronmikroszkóp segítségével azt is felfedezte hogy a Hepatitis-B vírusnak két különálló komponense van, az egyik a részecske felületén, a másik a belső részen. Kanadában számos tudományos publikációban jelent meg a neve, „különös tekintettel a vírusszerkezetekre”.

Habár valós végzettsége nem volt, tehetsége és munkája miatt tudományos doktori fokozatot kapott, és A.P. Waterson, a St. Thomas Kórház Orvosiskola akkori mikrobiológiai professzora 1964-ben rábeszélte, hogy térjen vissza Angliába és dolgozzon a kórházban. Hazatérése után elkezdett együttműködni Dr. David Tyrellel, aki a megfázás okait kutató egység vezetője volt a Wiltshire-ben, Soltsburyben. Dr. Tyrell önkéntesek orrváladékát tanulmányozta, és csapata felfedezte, hogy sok vírust tenyészthetnek a megfázással összefüggésben, de nem mindegyiket. A B814 néven ismertté vált minta 1960-ban egy internátusban lakó diáktól vett orrváladékból származott. 

Az önkénteseken végzett tanulmányok kimutatták, hogy vírus az organikus kultúrákban növekszik, és Dr. Tyrell azon töprengett, vajon elektronmikroszkóp alatt látható-e? Mintadarabokat küldtek June Almeidanak, aki felfedezte bennük a vírusrészecskéket és úgy jellemezte, hogy azok hasonlóak az influenzavírushoz, de nem egészen azonosak vele.A virológus első tanulmányát, amit elküldött szakértői felülvizsgálatra, azzal utasították el, hogy az „általa benyújtott képek csak az influenzavírus-részecskék rossz képei”.

A B814 törzsből származó felfedezéséről 1965-ben írtak először a British Medical Journal-ban, az általa látott első fényképeket két évvel később tették közzé a Journal of General Virology-ban.

Dr. Tyrell és Dr. Almeida, valamint Tony Waterson professzor, a St. Thomas vezetője voltak az elsők, akik koronavírusnak nevezték a felszínén lévő korona-szerű tüskék miatt.  A nevet 1968-ban fogadták el. Jelenleg hét humán koronavírus ismert, köztük van a MERS, a SARS és a SARS-CoV-2. Ez utóbbit ismerjük Covid-19 néven. 

Dr. Almeida a Welcome Intézetben fejezte be karrierjét, ahol a víruskép-feldolgozás területén számos szabadalom kapta meg a nevét. Az egyik közreműködő volt, aki segített az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1979. évi gyors laboratóriumi vírusdiagnosztikai kézikönyvének elkészítésében. A Welcome elhagyása után jógaoktató lett, de az 1980-as évek végén tanácsadóként visszatért a virológiához, és segített létrehozni a HIV vírus új képeit.

Dr. June Almeida munkásságának jelentősége nemcsak abban van, hogy olyan vírusokat fedezett fel, amelyek szerkezete korábban nem volt ismert, munkája rávilágított a vírusfertőzések patogenezisére is.  

June Almeida 2007-ben, 77 éves korában szívrohamban halt meg.

Nyugat-balkáni országok állampolgárai gyakran bukkannak fel az óceánokon, tengereken át folyó illegális kábítószercsempészetben. Az érintett országok hatóságai, rendőri szervei, szakszolgálatai egymással és más nemzetközi szervezetekkel együttműködve igyekeznek felvenni ellenük a harcot.  

A közelmúltban a montenegrói rendőrség is részt vett abban a nemzetközi akcióban, melynek során a dél-amerikai vizeken az Aressa teherhajón lefoglaltak öt tonna kokaint, aminek piaci értéke becslések szerint 300 millió euró. Az arubai akció a montenegrói, az angliai, a szerbiai, a hollandiai és más országok partnerszolgálataival folytatott konkrét együttműködés eredménye volt. Figyelték az Aressa mozgását a dél-amerikai partok mentén, dokumentáltak minden kikötői behajózást és kihajózást. Miután megjött az értesítés, hogy a kábítószer a hajó fedélzetén van, a holland királyi tengerészet Arubában elfogta és átkutatta a hajót. Letartóztatták a kapitányt és a teljes legénységet, akik között legkevesebb négy montenegrói állampolgár volt. Rendőrségi szakértők azt feltételezik, hogy a hajónak Kolumbiából kellett volna a kábítószert elszállítani valamelyik nyugat-európai kikötőbe.                                                   Az Alessa teherhajó 

A kokaincsempészettel párhuzamosan Montenegróban évek óta folyik a klánok háborúja. Egészen pontosan 2014 óta, amikor Valenciában eltűnt több száz kiló kokain, és az ez miatt kirobbanó harcban eddig negyvenen vesztették életüket.   

2019 közepén volt Philadelphiában az Egyesült Államok történetének legnagyobb kábítószerfogása. A svájci tulajdonú MSC Gajan teherhajón közel 20 tonna kokaint foglaltak le, aminek piaci értéke megközelítette az egymilliárd eurót. A hajó Dél-Amerikából tartott Európába, a kokaint hét konténerben találták meg, amik bort, zöldségeket, csonthéjas gyümölcsöt, fémet és más, Európába, Afrikába és Ázsiába irányuló árut szállítottak. A kábítószert kisebb hajókkal, csónakokkal vitték a teherhajóhoz, miután az elhagyta a Bahamákat. Akkor öt montenegrói állampolgárt tartóztattak le, ellenük hazájukban már vádat emeltek, legkevesebb tíz év börtön vár rájuk. Az egyik vádlott, a budvai Ivan Đurašević elmondta, hogy a kábítószer berakodásáért 50 ezer dollárt kapott készpénzben.    Ugyancsak nemzetközi akció keretében foglaltak le 20 tonna hasist 2018-ban egy montenegrói legénység által irányított hajón. A hajó Zelenik kikötőjéből indult Marokkóba, a hasis értéke 65 millió euró volt. 

Ötmillió euró értékben találtak hatvan kilogramm kokaint a Jadran haditengerészeti iskolahajó fedélzetén Tivatban. Az öt gyanúsított közül hármat letartóztattak. Ketten a montenegrói hadsereg tagjai, egy civil és két személyt még keresnek. A csempészek terve az volt, hogy a kokaint Montenegróból a tengeren elszállítják Törökországba, ahonnan eljuttatják a hálózat többi tagjához. Visszaúton  hasonló mennyiségű heroint hoznak Montenegróba, amit az országban, vagy más európai országokban értékesítenek. A 80%-os tisztaságú kábítószer mellett a hajón fegyvereket is lefoglaltak. A nyomozók soha nem beszéltek arról, vajon ez volt-e az első eset, hogy hadihajón kíséreltek meg kábítószert csempészeni, vagy történt ilyen már korábban is.                                                  A Jadran iskolahajó 

A philapedphiai eset előtt néhány hónappal a román hatóságok foglaltak le több mint egy tonna kokaint, kb. háromszázmillió euró értékben. A drogot a Duna-deltában áthaladó hajóban találták meg. Két szerb állampolgárt tartóztattak le.

A spanyol rendőrség a szerbiai szervezett bűnözés elleni hatóság közreműködésével az Azori-szigeteknél Portugália közelében egy hajón 800 kilogram kokaint foglalt le, 50 millió euró értékben. A kábítószert a hajótestben elrejtve találták meg. A letartóztatott három személyzeti tag egyike szerb állampolgár volt.Szakemberek azt mondják, üdvözlendők a nemzetközi akciók sikerei, hogy óriási mennyiségű kábítószert foglalnak le, hogy letartóztatják a csempészeket, de az nyilvánvaló, hogy az „öszvérek”, a drogfutárok kerültek rendőrkézre. Nincsenek rács mögött a szervezők, a hálózatot működtetők, az ő kilétük a nyilvánosság előtt ismeretlen. Ahhoz, hogy a kábítószer felkerüljön a hajó fedélzetére, annak megszervezése hatalmas pénzügyi forrásokat igényel, aki(k) ezt szervezik, nagy pénzügyi erővel kell rendelkezzenek. Már ahhoz is óriási tőke kell, hogy ilyen mennyiséget biztosítani tudjon. Öt tonna kokain beszerzési ára kb. százmillió euró.

Kik azok, akiknek ennyi pénzük van, akik nyilvánvalóan abból a régióból ekkora vagyonnal rendelkeznek? Miért éri meg a montenegrói és más nyugat-balkáni tengerésznek, hogy azt kockáztassa, hogy egy ilyen akció miatt lekerül a hajóról és többet egyetlen hajótársaság sem fogja alkalmazni?

És ne gondoljuk azt, hogy az ún. balkáni úthoz hasonlóan, a tengeri utakat is nem  használják a kábítószerkereskedelem mellett az illegális fegyer-, szerv-és emberekereskedelemre is.

fotó: Montenegró belügyminisztérium, Savo Prelevic 

Három nyugat-balkáni légitársaság bővíti flottáját a nyári szezonra. Az Air Serbia két Airbus A319-est állít forgalomba. A gépek a 2019. októberben csődöt jelentett szlovén  Adria Airways-nél repültek, 2010-ben gyártották őket, a Carlyle Aviation Partners tulajdonában vannak. A szerb légitársaság flottája a hírek szerint két ATR72-es típusú repülőgéppel is bővül. Továbbra is repültetni kívánják a CRJ900-ast, bár ennek a gépnek a használatát a végleges lízingszerződés aláírásáig ideiglenesen felfüggesztették. Újítást tervez a flottájában a Croatia Airlines és a Montenegro Airlines is. A horvát légitársaság egy Airbus A319-est és egy Dash 8 Q400-ast lízingel. Ezzel a géppark 14 repülőre bővül: 2db A320-as, 5 db A319-es és 7 db Q400-as.  A flottanövekedés megerősítheti azokat a nemhivatalos értesüléseket, hogy a légitársaság járatokat indít Tiranába, Szkopjéba és Podgoricába. A montenegrói nemzeti légitársaság Embraer E195 típusú repülőgépekkel bővíti a flottáját, amiből az egyik a Fokker 100-ast fogja kiváltani, amit a tervek szerint a nyári szezon végén adnak vissza. A szezonalitás nem kevés problémát okoz a Montenegro Airlinesnak, hiszen a nyári kereslet jóval meghaladja a kínálatot, bár a vállalat vezetői szerint a szezonon kívüli számok is folyamatosan növekszenek.