Természetesen Oroszországban. Azon belül is Moszkvában az Összoroszországi Kiállítási Központ (VDNH) területén.
Felrobbant a Szojuz földgázvezeték egy szakasza pénteken a kárpátaljai Huszt közelében, a detonáció helyén 50 méter magasra csaptak fel a lángok. Az ukrán rendkívüli helyzetek állami szolgálata (DSZNSZ) kárpátaljai részlegének ügyeletére kijevi idő szerint reggel 10 órakor érkezett a bejelentés, hogy szivárog a gáz a földgázvezetékből a huszti járási Horodilovo falu közelében.
Vlagyimir Putyin orosz elnök újévi beszédét hagyományosan éjfél előtt öt perccel kezdték el sugározni Oroszországban.
Ukrajna december 31-ig nem fizetett vissza egy hárommilliárd dolláros eurókötvényt, valamint annak 75 millió dolláros kamatát, ezért Moszkva pert indított. A döntés várható volt, mert Oroszország több alkalommal is perrel fenyegetőzött nem fizetés esetén. A keresetet egy brit bíróságon fogja benyújtani Moszkva a kötvénykibocsátás feltételeinek megfelelően - tette hozzá az orosz pénzügyminisztérium.
A Ferencváros korábbi játékosa, majd edzője, Szergej Oreskin lett az orosz profi jégkorongligában (KHL) szereplő Dinamo Moszkva vezetőedzője. A fővárosi klub honlapján szerdán jelentették be az eddigi tréner, Harijs Vitolins távozását, valamint az 1991 és 2004 között Magyarországon jégkorongozó és négy bajnoki címet nyerő Oreskin kinevezését.
Ahmet Davutoglu török miniszterelnök arra kérte Tomiszlav Nikolics szerb elnököt, hogy közvetítsen Moszkva és Ankara között a kapcsolatok normalizálása érdekében. A török kormányfő, aki kétnapos hivatalos látogatásra érkezett Belgrádba elmondta, hogy Ankarának fontos az orosz-török kapcsolatok normalizálása. A szerb államfő jelezte, hogy kész segíteni.
Oroszország atomenergia ügynöksége (Roszatom) több mint 8 százalékkal növelte a következő tíz évre szóló külföldi megrendeléseinek összértékét az idei év végére.
Törökország reméli, hogy Ankara és Moszkva kapcsolata hamarosan helyreáll azt követően, hogy Törökország novemberben lelőtt egy orosz harci repülőt a török-szír határ térségében - jelentette ki Ahmet Davutoglu török miniszterelnök hétfőn Belgrádban.
Minden szövetségi múzeum ingyenesen látogatható lesz a 16 év alatti gyerekeknek Oroszországban - idézi az orosz kulturális miniszter Vlagyimir Megyinszkijt a Taszsz hírügynökség.
A kőolaj világpiaci árának csökkenésével párhuzamosan gyengült a rubel a dollárhoz képest: hétfőn idei mélypontjára, tavaly decemberi szintjére csúszott az orosz fizetőeszköz árfolyama a moszkvai tőzsde devizakereskedésében.
Otthon a családjával tölti az ünnepeket Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte a Ria Novosztyi hírügynökség érdeklődésére a Kreml.
Többek között orosz avantgárd, Picasso-, Modigliani- és Ország Lili-kiállítások nyílnak jövőre a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), melynek a Szépművészeti Múzeummal újraegyesített anyaga jelentős külföldi múzeumokban is bemutatkozhat - mondta el az MTI-nek az intézményt vezető Baán László. A Szépművészeti Múzeum február közepén zárta be kapuit a több mint negyedmilliós látogatottságú Rembrandt és a holland arany évszázad című kiállítással. Az épületben most az utóbbi évtizedek legnagyobb felújítása zajlik, melynek végeztével a közönség ismét láthatja a hetven éve bezárt Román csarnokot, új kiállítóterekkel bővül a múzeum és a közönségforgalmi terek egy része is megújul - számolt be a főigazgató.
Az orosz védelmi minisztérium közzétett egy nyári felvételt a Tor-M2 légvédelmi rakétakomplexumról. A 25 km/órás sebességgel haladó Tor rendszert légi járművek, cirkáló rakéták, precíziós irányított lőszerek, pilóta nélküli légi járművek és ballisztikus célok elfogására terveztek.
Oroszország két atomreaktor építését kezdi meg a jövő héten Iránban - jelentette be az Iráni Atomenergia-hivatal vezetője. Azt egyelőre nem tudni biztosan, hogy hol épülnek az új reaktorok, de Teherán és Moszkva tavaly abban állapodott meg, hogy Oroszország az Irán déli részén fekvő busehri erőműben épít két új reaktort.
Elfogatóparancsot adott ki egy orosz bíróság Mihail Hodorkovszkij üzletember és volt olajmágnás ellen - közölte szerdán Vlagyimir Markin, az orosz szövetségi nyomozó bizottság szóvivője. A RIA-Novosztyi hírügynökség jelentése szerint a szóvivő közleményben tudatta, hogy a bíróság távollétében elrendelte a jelenleg külföldön, nagyrészt Londonban élő Hodorkovszkij őrizetbe vételét, és nemzetközi elfogatóparancsot is kiadott ellene.
Újabb hat hónappal hosszabbította meg az Oroszországgal szemben hozott gazdasági szankcióit az Európai Unió - tájékoztatott közleményében az ügyben hivatalosan dönteni jogosult, a tagállamok kormányait képviselő miniszteri tanács hétfőn. A büntetőintézkedések hatályának hat hónappal való meghosszabbításáról az EU-országok unióhoz akkreditált nagykövetei állapodtak meg az Európai Tanács kétnapos évzáró csúcstalálkozóját követően pénteken.
Újabb hat hónappal hosszabbította meg az Oroszországgal szemben hozott gazdasági szankcióit az Európai Unió - tájékoztatott közleményében az ügyben hivatalosan dönteni jogosult, a tagállamok kormányait képviselő miniszteri tanács hétfőn. A büntetőintézkedések hatályának hat hónappal való meghosszabbításáról az EU-országok unióhoz akkreditált nagykövetei állapodtak meg az Európai Tanács kétnapos évzáró csúcstalálkozóját követően pénteken.