Török politikusok a sikertelen puccskísérletet követően kijelentették, hogy háborúban állnak minden országgal, amely nyíltan támogatja Fethullah Gülent, a pénteki puccskísérletért felelőssé tett hitszónokot. Gülen jelenleg is az USA területén él, és az amerikaiak nem adják ki a török hatóságoknak.
Több tízezer fővel zajló tüntetés kezdődött szombat délután Isztambulban, ahol a török elnök támogatói vonulnak fel, a sikertelen puccskísérletet követően.
Az amerikai légierő hosszú évek óta hajt végre légicsapásokat Törökországból, az Incirlik légibázisról kiindulva. Két héttel azután, hogy a külügyminiszter bejelentette, Oroszország is hozzáférést kap a létesítményhez, a bázis parancsnoka részt vett a kormány elleni puccskísérletben.
Donald Trump a belföldi problémák megoldására koncentrálna, hiszen az Amerikai Egyesült Államok számos társadalmi problémával küzd, ami mellett egy felelős amerikai elnök nem engedhetné meg magának, hogy más országok problémáival foglalkozzon.
Egy NATO-országban kérnek politikai menedékjogot azok a személyek, akik részt vettek a törökországi puccskísérletben, majd annak bukását követően elhagyták az országot. A tegnap történtek hatására tisztogatás kezdődik a török politikai-katonai elit soraiban.
A török kormány visszavette az ellenőrzést azoktól a katonai köröktől, melyek az éjszaka folyamán puccskísérletet hajtottak végre és megpróbálták magukhoz ragadni a hatalmat. A miniszterelnök bejelentése szerint az ország teljes légterét lezárták. A puccsisták egy az Amerikai Egyesült Államokban élő hitszónok követői közül kerültek ki.
A török miniszterelnök, Binali Yildirim szerint a hadsereg egy része megpróbálja magához ragadni a hatalmat.
Philip Breedlove, a NATO európai erőinek volt amerikai főparancsnoka szerint a jövőben fokozódni fog az atomfegyverek szerepe, és újra nemzetközi versengés indulhat a nukleáris fegyverkezés terén.
Törökország külpolitikája a térségi országok viszonylatában teljes fordulatot vett, és a kormány kijelentette, hogy a továbbiakban törekedni kell a kapcsolatok javítására Irakkal és Szíriával.
Oroszország arra kényszerül, hogy adekvát választ adjon az észak-atlanti szövetség Lengyelországba telepített rakétarendszereire, és a NATO keleti haderő-összpontosítására - mondta Vlagyimir Putyin, orosz államfő.
Létezik a halálbüntetésnek egy olyan formája, amikor az ítéletet bírósági tárgyalás nélkül hajtják végre, és néha véletlen más civileket is megölnek közben. A liberálisok aktívan támogatják ezt a gyakorlatot.
Az Öböl-államok egyre inkább nincsenek megelégedve Szaúd-Arábia politikájával. Ehelyett átrendezik külkapcsolataikat, és Iránhoz fordulnak, ami mindig is a térség egyik fő politikai és gazdasági ereje volt.
Az amerikai vezetők idáig kínosan ügyeltek arra, hogy az Egyesült Államok megőrizze monopolhelyzetét a Föld körüli pályán működtetett fegyverek terén. Oroszország azonban azt tervezi, hogy nyilvánosságra hozza az amerikai katonai műholdak adatait.
Több mint 65000 ember vonult utcára vasárnap Okinavában, hogy tiltakozzon az amerikai katonai jelenlét ellen. Az országban jelen lévő amerikai fegyveresek a hivatalos statisztika szerint több mint 5800 bűncselekményt követtek el.
A török birodalom felélesztéséről ábrándozott Erdogan, de a migrációs válság során felszínre jutottak a szövetségesek közti problémák: a NATO kivenné Ankara kezéből az ütőkártyát, amivel Erdogan mindeddig zsarolta az Európai Uniót.
Miután az Egyesült Államok rávette Európát, hogy szankciókat hozzon Oroszország ellen, az amerikai cégek előretörtek az orosz piacon, és átvették az európaiak helyét. Washingtont vakon követve Európa vezetői átadták egyik legfontosabb külpiacunkat az amerikaiaknak.
Donald Trump kijelentése szerint az amerikai hadseregben mindent áthat a korrupció; az Irakban és Afganisztánban állomásozó amerikai katonák ellopták az ország felújítására küldött pénzszállítmányokat, a lopott vagyon egy részét pedig hivatali személyek megvesztegetésére használták.
A német sajtóban megjelenő tengernyi cikk és publicisztika egyszerű másolata olyan nagy nemzetközi hírügynökségek által megjelentetett anyagoknak, melyek az Amerikai Egyesült Államok, az Európai Unió és NATO érdekeinek képviseletében állítanak elő propaganda-anyagokat - írja a Freie Welt.
Kiszivárgott az Egyesült Királyság németországi nagykövetének egy távirata, melyben a diplomata részletezi, hogy Ankara bármikor megindíthat nagyobb migrációs hullámokat, ami a török államfőnek hatalmat ad az Európai Unió vezető politikusai felett.
Törökország a vízumrendszer liberalizálását várja európai "szövetségeseitől", és azt akarja, hogy minden török állampolgár beutazhasson az Európai Unió területére.