You are here

Feed aggregator

4 meglepő tény a koffeinről

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 19/06/2015 - 09:29

A koffein kétségkívül a világ legelterjedtebb pszichoaktív drogja. Csak az Amerikai Egyesült Államokban a felnőttek 90 százaléka fogyasztja napi szinten: nemcsak kávé, hanem energiaital vagy tabletta formájában, de akár még porítva is.

Az energiaitalok eladása globális szinten megkétszereződött 2008 és 2013 között, ezzel szimultán pedig a koffeintúladagolás miatti sürgősségi ellátások száma is duplázódott 2007 és 2011 között. Mindezek tudatában érdemes áttekinteni azt, hogy miként is hat a koffein az emberi szervezetre.

1. Az év bármely napján az amerikai fiatalok 73 százaléka fogyaszt koffeint, írja a Pediatrics szakfolyóirat egy 2014-es tanulmánya. Egy másik, Yale-es kutatás szintén a koffein elterjedtségét vizsgálta: a kutatók szerint azon középiskolásokban, akik energiaitalt isznak, 66 százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki a hiperaktivitás, mint ilyen italokat nem fogyasztó társaikban. A fiatalok koffeinhasználata emellett korrelál a depresszióval és a szerhasználattal is.

2. A koffeinhasználat negatív hatásaitól a felnőttek sem mentesek: a koffeinmegvonást, mint betegséget már 2013-ban hozzáadták a mentális zavarokat listázó amerikai egészségügyi bibliához, a DSM-hez. A koffeinmegvonási tünetekről kimutatták, hogy gyakran tapasztalható ezekkel egy időben krónikus aggódási zavar is.

3. Ennél sajnos még aggasztóbb az, hogy a koffein túl könnyen szerezhető be: eBayről például pár kattintással szerezhetünk már be magunknak porított, tiszta koffeint. 2014-ben a gyógyszerügyi engedélyeztetési főszerv, az FDA már felhívta a figyelmet két tragikus halálesetet követően, hogy el kellene kerülniük az embereknek ezt a szert, de egyelőre a tiszta koffein szabadpolcos betiltása elég esélytelen. Egy teáskanálnyi porított tiszta koffein egyébként kb. 25 csésze kávénak felel meg.

4. Az amerikai katonaság is új és új módszereket keres arra, hogy a lehető legerősebb szellemi felfrissülést tudják garantálni a katonáknak az új szerekkel. Míg a koffeinnel dúsított ételek és italok természetesen a vizsgálódások részét képezik, jelenleg a katonák gyomoregészségének fejlesztését és az étrendkiegészítők fokozott használatának hatásait tesztelik: ezek a katonaság berkeiből kikerülve az állampolgároknál is biztosabb, egészségesebb ébrenmaradási módszereket garantálhatnak.

L’Afrique aussi commence à rémunérer les services rendus par la nature

LeMonde / Afrique - Fri, 19/06/2015 - 09:28
Les initiatives de « paiements pour services environnementaux » se multiplient en Afrique. A condition d’être bien menées, elles offrent une solution pour financer la conservation de la nature.
Categories: Afrique

Affaire Béchir: grâce à Malema, Zuma échappe aux questions gênantes

RFI /Afrique - Fri, 19/06/2015 - 09:25
Le gouvernement sud-africain n'a toujours pas apporté d'élément de réponse, après que le président soudanais Omar el-Béchir, poursuivi par la CPI, mais présent au sommet de l'Union africaine à Johannesburg cette semaine, a pu quitter le pays avant la fin du rendez-vous sans encombre. La Haute Cour de Pretoria avait pourtant interdit son départ, en attendant une décision de justice sur son éventuelle arrestation. Jacob Zuma devait s'exprimer devant le Parlement jeudi 18 juin. L'opposition l'attendait au tournant. Mais le président n'a même pas pu commencer à parler qu'une bagarre a éclaté.
Categories: Afrique

OSCE Office supports workshop for judges on improving communication with media in Kazakhstan

OSCE - Fri, 19/06/2015 - 09:23
Colin McCullough, OSCE Programme Office in Astana

An OSCE-supported training seminar to improve communication channels between the courts and the public took place on 19 June 2015, in Astana, Kazakhstan.

The one-day workshop was co-organized by the OSCE Office in Astana in co-operation with the Academy of Public Administration under the President of the Republic of Kazakhstan and the Supreme Court of the Republic of Kazakhstan. It aimed improve communication channels between the courts and the public with a particular focus on using media outlets.

The workshop gathered 30 judges from specialized administrative courts countrywide. An expert from the Russian Federation and national media experts discussed best practices on communication between the courts and media, ways of responding to legal cases that draw public attention and delivering public presentations.

The event is part of the Office’s activities on providing expert support to the government and civil society of the host country in the field of access to information and media freedom.

 

Related Stories
Categories: Central Europe

Economic and fiscal policies: Council approves country-specific recommendations

European Council - Fri, 19/06/2015 - 09:17

On 19 June 2015, the Council approved recommendations and opinions on economic and fiscal policies planned by the member states

It also approved a specific draft recommendation on the economic policies of the euro area

Approval of the texts is a key stage in the "European Semester", an annual policy monitoring process. Recommendations coving economic and fiscal as well as employment policies will be referred to the European Council for endorsement at its meeting on 25 and 26 June. The Council will then adopt them in July 2015.


In March 2015, the European Council approved priorities for the 2015 European Semester. It endorsed the three main priorities of the Commission's annual growth survey, namely investment, structural reforms and growth-friendly fiscal consolidation

An annual process

The European Semester involves simultaneous monitoring by the Commission of the member states' economic and fiscal policies during a six-month period every year. 

In the light of policy guidance given by the European Council annually in March, the member states present each year in April: 

  • National reform programmes for their economic policies. These set out a macroeconomic scenario for the medium term, national targets for implementing the "Europe 2020" strategy for jobs and growth, identification of the main obstacles to growth, and measures for growth-enhancing initiatives in the short term;
  • Stability or convergence programmes for their fiscal policies. Euro area countries present stability programmes, whereas non-euro member states present convergence programmes. The programmes set out medium-term budgetary objectives, the main assumptions about expected economic developments, a description of fiscal and economic policy measures, and an analysis of how changes in assumptions will affect fiscal and debt positions. 

The Council then approves country-specific recommendations and opinions (CSRs), for endorsement by the European Council. It provides explanations in cases where the recommendations do not comply with those proposed by the Commission. 

The 2015 CSRs are addressed to 26 of the EU's 28 member states. To avoid duplication there are no CSRs for Cyprus and Greece, as they are subject to macroeconomic adjustment programmes. 

Categories: European Union

Nincs pénz a nyugdíj- és béremelésre Ukrajnában

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 19/06/2015 - 09:15

A szociális juttatások korábban tervbe vett decemberi emeléséhez 42 milliárd hrivnyára lenne szükség, de a pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az állami költségvetésnek erre nincs pénze – adta hírül a tsn.ua június 16-án.

Az állami költségvetés bevételének év eleji ideiglenes növekedése a hrivnya februári gyors leértékelődésével magyarázható, mely már nincs hatással az állami bevételekre.

Ugyanakkor a pénzügyminisztérium 24,4 milliárd hrivnyát halmozott fel a lakossági villany- és gázártámogatás őszi kifizetésére.

Ezzel egy időben a minisztérium fő feladata Ukrajna védelmének biztosítása, melynek finanszírozására 17 milliárd hrivnyával többet kell fordítani. Emellett pénzügyi keretet kell biztosítani a Legfelsőbb Tanács által már elfogadott törvénymódosítások kivitelezésének és az ezzel járó idei többletkiadások finanszírozására is.

A pénzügyminisztériumnak az állami költségvetés megingatása nélkül kell megoldást találnia az ország védelmének biztosítására és a szociális juttatások finanszírozására, hogy ne növekedjék tovább az állami költségvetés adósságának mértéke (78,5 milliárd hrivnya). Hiszen minél nagyobb a hiány, annál nagyobb inflációs nyomás nehezedik a gazdaságra, mely a hrivnya további értékvesztéséhez, s így a valós nyugdíjak és bérek csökkenéséhez vezet.

A pénzügyminisztérium az államadósság átütemezésén dolgozik, mely nemcsak az ország fizetési egyensúlyára nehezedő nyomást enyhítené 15,3 milliárd dollárral 2015–2018-ban, de jelentősen csökkentené a költségvetés kiadásait is, forrásokat szabadítva fel egyéb fontos intézkedések kivitelezésére.

 

Kárpátalja.ma

Agenda - The Week Ahead 22 – 28 June 2015

European Parliament - Fri, 19/06/2015 - 09:12
Plenary session and committee meetings, Brussels

Source : © European Union, 2015 - EP
Categories: European Union

President Aliyev visits Turkish embassy

News.Az - Fri, 19/06/2015 - 09:12
President of Azerbaijan Ilham Aliyev visited the Turkish embassy to our country on 19 June.
Categories: Russia & CIS

Plusieurs groupes islamistes démentent la mort de Mokhtar Belmokhtar

LeMonde / Afrique - Fri, 19/06/2015 - 09:09
L’annonce de sa mort est démentie depuis plusieurs jours. Paris la considère « très probable » mais pas certaine.
Categories: Afrique

Támogatásban részesül a Barkaszói Középiskola

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 19/06/2015 - 09:09

Az egri székhelyű Kárpátikum Közhasznú Alapítvány támogatásban részesíti a Barkaszói Középiskolát. A segítségről Kajati György alapítványi elnököt kérdeztük. „A Kárpátikum Alapítvány a Kárpát-medencei magyarság összefogásával, egymás kultúrájának a megismerésével foglalkozik. Először erdélyiekkel és felvidékiekkel ismerkedtünk, majd kárpátaljaiakkal és vajdaságiakkal találkoztunk. Mikor kiderült, milyen nehéz helyzetbe kerültek a kárpátaljai magyarok, úgy döntöttünk, hogy gyermekeket fogunk támogatni. Nagy Tiborral, a Barkaszói Középiskola tanárával vettük fel a kapcsolatot, aki segített találkoznunk az iskola igazgatójával, Majoros Bélával. Jelenleg térképeket hoztunk az iskolának, de a mostani alkalom valójában feltérképezése annak, hogy miben tudunk a jövőben még segíteni. Szeretnénk további adományokkal támogatni a gyermekeket, valamint az iskola igazgatójával egyeztetve többek között a tanulók jövőbeni magyarországi táboroztatásáról is tárgyaltunk. Reméljük, hogy ittlétünk egy hosszú, gyümölcsöző kapcsolat kezdetét jelenti.”

Sponták Szabina

Kárpátalja.ma

En direct : Une solution pour la Grèce?

Euractiv.fr - Fri, 19/06/2015 - 09:06

La Grèce paiera-t-elle sa dette ? Qu’en est-il de son statut au sein de l’UE ? Le 18 juin, EurActiv a suivi en direct les dernières négociations cruciales de la zone euro.

Categories: Union européenne

Le pape dévoile son encyclique sur le climat en amont de la COP 21

Euractiv.fr - Fri, 19/06/2015 - 09:05

Le pape François espère que son encyclique sur l'environnement sera accueillie avec « ouverture d'esprit ». Selon lui, cette injonction écologique inédite doit être considérée comme un appel à la responsabilité.

Categories: Union européenne

Rhythmic gymnastics contest underway in Baku - LIVE

News.Az - Fri, 19/06/2015 - 09:05
Competitions in rhythmic gymnastics are held at the National Gymnastics Arena.
Categories: Russia & CIS

A pápa ökológiai kiáltványa

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) - Fri, 19/06/2015 - 09:02

Az emissziókereskedelem csak ideiglenes megoldás, amely könnyen spekulációra ösztönözheti az embert, és árthat azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentésére tettek és tesznek – jelenti ki Ferenc pápa a csütörtökön, Áldott légy! elnevezéssel bemutatott és a teremtett világ védelméről, valamint a környezetről szóló enciklikájában.

A La Repubblica című olasz napilap az új enciklikát ökológiai kiáltványnak nevezte az emberiséghez, a nemzetközi politikai-gazdasági, valamint tudományos élethez.

Az egyházfő – aki azt szeretné, ha körlevele részévé válna a decemberi párizsi ENSZ-klímakonferenciának – azzal a sürgős felhívással fordul a világ vezetőihez, hogy tegyenek az éghajlatváltozás ellen. “Még sohasem bántunk olyan rosszul közös otthonunkkal és ártottunk neki annyit, mint az elmúlt két évszázadban” – szögezte le Ferenc pápa az enciklikában, amelynek címe – Laudato si’ – Szent Ferenc Naphimnuszának (Laudatio Creaturarum) egyik verssora.

Az egyházfő szerint ha valaki a Föld lakóit kívülről megfigyelné, csodálkozna ezen az – olykor öngyilkos hajlamúnak tűnő – magatartáson. Úgy vélte, hogy a Föld “mérhetetlen szemétteleppé” változik. Ferenc pápa átfogó társadalmi-ökológiai válságról ejtett szót az enciklikában, kifejtve, hogy a környezetvédelem, a szegénység elleni küzdelem és az emberi méltóságáért vívott harc szétválaszthatatlanul összetartozik. A Vatikán feje szerint erre a válságra csupán a “szerves egészet alkotó ökológia” jelentheti a megoldást.

Az az egyházfő szerint egyben azt is jelenti: aki a természet megőrzéséért száll síkra, nem foglalhat állást az abortusz vagy az élő emberi embriókon végzett kísérletek mellett. Ferenc pápa súlyos bírálatokat fogalmazott meg a politikával és a gazdasággal szemben is.

“A politika alávetettsége a technológiával és a pénzügyekkel szemben a környezetvédelmi kérdésekről szóló csúcstalálkozók sikertelenségében mutatkozik meg” – hangsúlyozta. Az év végén Párizsban tervezett klímakonferenciára utalva a római katolikus egyház vezetője megjegyezte, hogy sürgősen és drasztikusan csökkenteni kellene a szén-dioxid-kibocsátást. Ennek megvalósulásához szerinte erős, szankcionálási lehetőségekkel bíró nemzetközi intézményekre lenne szükség.Az enciklika kitér a pénzügyi válságra is, amelyről Ferenc pápa úgy vélte, hogy a világ semmit nem tanult belőle. Az egyházfő szerint a lakosság nagy árat fizetett azért, hogy a bankokat bármi áron meg kellett menteni. Kiemelte, hogy a politikának nem szabad alávetnie magát a gazdasági érdekeknek.

Ferenc pápa bírálta a digitális média és a közösségi hálózatok túlzott használatát is, és egyfajta “szellemi környezetszennyezésnek” nevezte az adatok puszta felhalmozását. A 78 éves egyházfő leszögezte, hogy a digitális médiatermékek “túlzott kínálata mély és fájdalmas elégedetlenséget okoz az emberek közötti kapcsolatokban vagy káros elmagányosodást”

Az idén is várja a jelentkezőket a szabadkai Diákotthon

Magyar Szó (Szerbia/Vajdaság) - Fri, 19/06/2015 - 09:00

Hamarosan megnyílik a szabadkai Diákotthon jelentkezési pályázata. Az érdeklődőket július 6-ától 14-ig várják, munkanapokon 8 és 14 óra között. A Középiskolások Diákotthona tevékenységéről és az újdonságokról Gyivánovity Róbert igazgató számolt be lapunknak:

– A Diákotthon az idén is felkészült arra, hogy 464 tanulót fogadjon. A negyedikesek elmennek, jönnek az újak, tehát az elsősök, a másodikosok és harmadikosok pedig az úgymond régi diákok. Ez nálunk megszokott cserélődés. Felhívnám a figyelmet, hogy bárki bátran pályázhat, mivel a 2012-ben megnyílt új szárny bővülést hozott, 114 férőhellyel lett így több, ezáltal pedig az alacsonyabb tanulmányi eredményt felmutató tanulóknak is jó esély mutatkozik a bejutáshoz.

Brassó – Comarnic sztráda – szerződést bontottak

Kolozsvári Rádió (Románia/Erdély) - Fri, 19/06/2015 - 08:58
Érvénytelenítették a Brassó-Comarnic autópálya koncessziós szerződését- jelentette be az Országos Út és Autópálya Társaság. A döntés egyik oka a túlzottnak talált, 8 és fél milliárd eurós építési költség. Ez a Románia által vállalt hiánycél meghaladását eredményezné, ezért a Pénzügyminisztérium megt...

Pages