You are here

Feed aggregator

A pályázatok általános életútja

Vállalkozás-fejlesztés EU - Mon, 03/11/2014 - 13:42

Egy pályázati projekt általában úgy kezdődik, hogy a vállalkozóban/a cég vezetőiben felmerül a fejlesztési igény. Ilyenkor a leendő pályázó végiggondolja, hogy milyen eszközökre, milyen jellegű beruházásra lenne szüksége a további fejlődéshez, illetve mi az, amit reálisan meg is tudna valósítani. Ekkor a pályázó felkeresi a Forrás Centrum Kft-t, és a beruházásra vonatkozó elképzeléseket a szakmailag kompetens tanácsadóval egyeztetve megkeresik a megfelelő, és a cég számára legoptimálisabb pályázati forrást.

A konkrét pályázati elképzelés, és a konstrukció tisztázását követően a pályázó a tanácsadó rendelkezésére bocsátja a pályázat benyújtásához, a szükséges adatlapok kitöltéséhez szükséges adatokat, illetve a pályázati felhívásban meghatározott csatolandó dokumentumokat. Ekkor kerülhet beadásra a pályázat.

A benyújtást követően a Közreműködő Szervezet ellenőrzi, hogy minden dokumentumot beadtak-e, illetve, hogy azok a megfelelő formátummal, tartalommal rendelkeznek-e. A dokumentumokon kívül ellenőrzésre kerülnek az adatok, illetve a pályázati adatlapban szereplő szöveges részek. Megvizsgálják, hogy megfelelően kifejtésre kerültek-e a feltett kérdésekre adott válaszok, illetve, hogy az adatok helyesen kerültek-e kitöltésre. Amennyiben bármilyen hiányosságot észlel, és a pályázati felhívás is lehetőséget biztosít rá, hiánypótlást írnak ki.

A hiánypótlás maradéktalan teljesítése esetén, további kérdés merülhet fel, mely tisztázó kérdés keretében kerülhet tisztázásra. Ezt követően a Közreműködő Szervezet újból ellenőrzi a teljes pályázatot, és döntést hoz.

Amennyiben a pályázat sikeresnek bizonyul, a Közreműködő Szervezet támogató döntést, majd Támogatói Okiratot, illetve Támogatási Szerződést bocsát ki, mely alapján megkezdhető a projektben megjelölt beruházás.

Amennyiben a pályázati felhívás megengedi, lehetőség nyílik általában 25-50%-os mértékű támogatási előleg lehívására, mely segítheti a beruházás finanszírozását.

A beruházás befejezését követően a projekttel kapcsolatos dokumentáció benyújtásával van lehetőség a támogatás elszámolására, illetve a kifizetési kérelmek benyújtására, melyet követően a támogatás kiutalásra kerül.

A pályázati keretek között megvalósított beruházások esetén általában 3-5 éves fenntartási kötelezettséget kell vállalni, melynek során fenn kell tartani a támogatott beruházást (vagyis működtetni kell), és teljesíteni kell a projektben tett vállalásokat. A működtetés és a vállalkozások nem teljesítése szankciókat vonhat maga után, amely a támogatás kamatokkal terhelt visszafizetését is jelentheti.

Categories: Pályázatok

F-35 News Round-up: 3rd November 2014

DefenceIQ - Mon, 03/11/2014 - 06:00
The U.S. Air Force may miss its target of August 2016 to start using the Lockheed Martin Corp F-35 fighter jet in combat if Congress blocks the service's plan to retire its A-10 tank-killer aircraft, a top U.S. general said Thursday. Air Force Lieutenant General
Categories: Defence`s Feeds

Conflict and unrest driving growth in Africa's armoured vehicle market

DefenceIQ - Mon, 03/11/2014 - 06:00
This analysis of the African military vehicle market has been taken from the Global Armoured Vehicle Market Report 2015, which was released last month. You can view the full analysis, including exclusive data and results from our annual survey, by

Lazar 2

Military-Today.com - Mon, 03/11/2014 - 00:55

Serbian Lazar 2 Armored Personnel Carrier
Categories: Defence`s Feeds

Betiltanák a Halloweent!

Posztinfo.hu / Közép-Ázsia - Sun, 02/11/2014 - 15:17

A kazah muzulmánok szövetsége betiltaná a Halloweent. Érvelésük szerint a társadalom enélkül is tele van félelmekkel, aggódással, így kifejezetten károsnak tartják ennek erősítését. Fentiek okán a Halloween ünneplését a büntető törvénykönyvben szankcionálnák.

 

Categories: Oroszország és FÁK

Kovatch R-11-6000 (International R-11)

Military-Today.com - Sat, 01/11/2014 - 00:55

American Kovatch R-11-6000 Refueler Truck
Categories: Defence`s Feeds

Israel-Palestinian territories: Can there be an end to the historic conflict?

Géopolitique des conflits (Blog) - Fri, 31/10/2014 - 16:28
Participant au débat de France 24 English – Débat animé par Stuart Norval, avec l’ancien Haut-Représentant de l’Union européenne au Quartet pour le Proche Orient, le journaliste de Yedioth Ahronoth Gil Mihaely et le président d’Obervers in Palestine Madjid Messaoudene, … Lire la suite →

Szolgálati közlemény!

Tiborublog - Fri, 31/10/2014 - 12:55

Kedves Olvasó,

tájékoztatlak, hogy a köztem és az Exhibition Zrt. között fennálló polgári peres eljárás a felek közötti egyetértéssel lezárult. Személyes találkozók során megbizonyosodtam az Exhibition Zrt. jóhiszeműségéről.

A fentiek értelmében a 2014. december 22-re kitűzött tárgyalás okafogyottá vált, tehát nem kerül rá sor. Tudom, hogy sokan eljöttetek volna, így azonban még rohangálhattok egy kicsit ajándékvásárlás ürügyén a túlzsúfolt üzletekben.

A megállapodás részleteiről a felek egyike sem ad tájékoztatást. Megértéseteket kérem, köszönöm.

tiboru

Categories: Biztonságpolitika

Dossier aérien : le Moyen-Orient à l'assaut du ciel africain

Jeune Afrique / Economie - Fri, 31/10/2014 - 10:32

Profitant de leur position géographique, Emirates, Qatar Airways et Turkish Airlines multiplient les destinations sur le continent. Ethiopian Airlines ou Kenya Airways ne cachent plus leur inquiétude.


Read more ...
Categories: Afrique

Has Sikorsky pulled out of Poland's $3 billion helicopter negotiations?

DefenceIQ - Fri, 31/10/2014 - 05:00
A UH-60L Black Hawk flies a low-level mission over Iraq in January 2004. Wikipedia
Categories: Defence`s Feeds

How commercial organisations can recover personnel from the world's most dangerous places

DefenceIQ - Fri, 31/10/2014 - 05:00
Fielding a personnel recovery (PR) capability has long been considered strategically important to many militaries. It is needed to sustain morale, to increase operational performance, and to deny adversaries the opportunity to exploit intelligence or propaganda. However, PR has also
Categories: Defence`s Feeds

M274 Mechanical Mule

Military-Today.com - Fri, 31/10/2014 - 00:55

American M274 Mechanical Mule Motorized Platform
Categories: Defence`s Feeds

Le monde sans règles de Vladimir Poutine

Géopolitique (Blog Pierre Rousselin) - Thu, 30/10/2014 - 10:43
Il y a longtemps que Vladimir Poutine dénonce les menées occidentales et s'emporte contre la volonté qu'il prête aux Etats-Unis d'imposer leurs vues à l'ensemble de la planète. Le discours fondateur de cette vision d'une nouvelle guerre froide remonte à mars... Pierre Rousselin http://blog.lefigaro.fr/geopolitique/pierre-rousselin.html
Categories: Union européenne

Pages