Biztonságpolitika

Közép-Amerika az elmúlt évtizedekben elsősorban a folyamatos polgárháborúk, majd bandaháborúk következtében vált ismertté. Az 1990-es években lezajlott demokratikus megújulást követően azonban nem köszöntött be béke a térségben, ugyanis felütötte fejét a szervezett bűnözés. A biztonsági helyzet romlásában két – eredetileg az Egyesült Államokban létrejött – bűnszervezet játszik meghatározó szerepet: a Mara Salvatrucha (MS-13) és a Barrio 18 (M-18). Az új évezred elején a bűnszervezetek a büntetlenséget és a korrupciót kihasználva virágkorukat élték. El Salvadorban 2003-ban kerültek elfogadásra az úgynevezett Mano Dura (Vasököl) törvények, amelyek értelmében a rendőri és katonai fellépés segítségével próbáltak meg sikereket elérni. Az intézkedések eredményei azonban vitathatók. Közel két évtizeddel később viszont a salvadori kormány újfent a korábbi eszközökhöz nyúlt: a fellángoló erőszakra erőszakkal válaszoltak.

A cikk először ismerteti a Vasököl törvények megszületését, majd a 2022 márciusában bejelentett szükségállapotot vizsgálja, középpontba állítva az előzményeket, a jelenlegi állapotokat és a várható következményeket.

A Vasököl törvények megszületése

2003 júliusában Francisco Flores elnök jelentette be, hogy az eddigieknél keményebb módon szükséges fellépni a bűnszervezetekkel szemben, aminek a keretét a Mano Dura törvények jelentették. A törvények értelmében bárkit letartóztathattak, aki gyanúsnak tűnt. Több ezer salvadori fiatal került börtönbe amiatt, hogy látható helyen tetoválást viselt, gyanúsan viselkedett (tiltott szervezkedés, társulás vádjával) vagy bandák kézjeleit használta az utcán. A Mano Dura értelmében 2-5 éves börtönbüntetést lehetett kiszabni azokra a 12 évnél idősebb személyekre, akiket a már említett kritériumok alapján bűnösnek találtak. Ennek következtében 2003 és 2004 között mintegy 20.000 bandatagot tartóztattak le, azonban 95%-uk szabadon távozott bizonyítékok hiányában. Még 2003-ban a salvadori Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte a törvényt, mondván, hogy sérti az ENSZ gyermekek jogairól szóló ajánlását. A törvény értelmében a gyerekekre is úgy tekintettek, mint a felnőttekre, így ugyanolyan mértékű büntetésben részesültek, illetve sérült az ártatlanság vélelmének intézménye is.

2004-ben Antonio Saca választási sikere után került bevezetésre a Súper Mano Dura (Szuper Vasököl). Az új törvény értelmében a bűnszervezeti tagság súlyosbító tényezőnek minősült egy bűncselekmény tárgyalásakor. 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetést lehetett kiszabni arra a személyre, akiről bebizonyosodott, hogy bandatag. Akiről pedig kiderült, hogy vezető tisztséget tölt be, arra 6-9 éves börtönbüntetés várt.

A szigorú fellépés azonban nem hozta meg a kívánt eredményeket. Mivel a két rivális banda (MS-13 és M-18) tagjait külön börtönökben helyezték el, – aminek következtében a tagok és a vezetők ugyan azokba az intézményekbe kerültek – így sokkal könnyebben tudtak új, hatékonyabb stratégiákat kidolgozni. Új szabályokat dolgoztak ki (tetoválások betiltása) és új illegális tevekénységekbe is belekezdtek (emberrablás, védelmi pénzek gyűjtése). A bandák sokkal szervezettebbé és jobban irányíthatóvá váltak a Vasököl törvények bevezetése után.

Láthatjuk tehát, hogy a Mano Dura törvények nem teljesítették be azokat az elképzeléseket, amelyeket az ország vezetői megálmodtak. A kemény katonai fellépés, a sok esetben indokolatlan letartóztatások, illetve a megtorló politika sikertelennek bizonyult.

A 2022-es tavaszi események

Mielőtt megismernénk, hogy mi vezetett el a szükségállapot bevezetéséhez, fontos említést tenni a 2021-es évről, illetve 2022 februárjáról. A 2021-es évet illetően megállapítható, hogy csökkent a gyilkosságok száma az országban, mivel ekkor 1.140 gyilkosság történt El Salvadorban, ami 200-zal kevesebb, mint 2020-ban. Azonban fontos megemlíteni egy másik adatot is, ami beárnyékolja ezt a képet. Miközben a gyilkosságok száma csökkent, addig az eltűnt személyek száma jelentősen nőtt. 2021. január 1. és szeptember 30. között 936 bejelentés érkezett eltűnt személyekről, miközben ez idő alatt „mindössze” 899 gyilkosság történt. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a gyilkosságok száma valójában nem, vagy csak igen kis mértékben csökken. Jogosan vetődhet fel a kérdés, hogy miért ne csökkenne, ha a hivatalos adatok arra mutatnak? A válasz az, hogy a holttesteket a bandák elrejtik az utcákról a hatóságok elől, akik így nem, vagy csak igen nehezen találják meg azokat. Ez történt 2022 februárjában is, amikor a fővárostól nem messze, Nuevo Cuscatlán városában a hatóságok egy tömegsírba rejtve találtak meg 26 holttestet. Az előző feltevést támasztja alá az is, hogy az ország elnöke, Nayib Bukele nem hivatalos megegyezést kötött a bandákkal. Ennek értelmében a bűnözők elrejtik a holttesteket, amiket a rendőrség a lehető legkisebb erőkkel próbál megkeresni, így – főleg, ha nem is találják meg – mind az emberölések száma, mind pedig a gyilkossági ráta alacsony marad.

2022 márciusában azonban háromnapos vérontás vette kezdetét az országban. Március 25-én 14, március 26-án 62, míg 27-én 11 embert gyilkoltak meg. A 72 óra leforgása alatt elkövetett 87 gyilkosság hosszú idő óta a legtöbb, továbbá a március 26-án meggyilkolt 62 ember az elmúlt két évtized legmagasabb értéke egy napra vetítve. Fontos megjegyezni, hogy a bandák a vérontás során kerülték a nyílt összetűzést a kormánnyal, azaz egy rendőrt, katonát vagy politikai személyt sem gyilkoltak meg. Az áldozatok többségében egyszerű utcai árusok, buszon utazók vagy éppen bevásárló emberek voltak. Ez újfent arra enged következtetni, hogy létezik egy megegyezés a bandák és a kormány között, azonban a kormány valamit nem szeretne megadni a bűnözőknek, így ők gyilkosságokkal próbálják azt kierőszakolni. Nayib Bukele a vérontás harmadik napján azonnali intézkedéseket vezetett be: harminc napos szükségállapotot hirdetett, ami azonban számos alapvető jog korlátozásával jár együtt. Ennek értelmében felfüggesztésre került a gyülekezéshez való jog, a letartóztatás okáról történő tájékoztatás, a hallgatáshoz való jog, az ügyvédi segítség őrizet alatt történő igénybevétele, illetve az a követelmény, hogy az őrizetbe vett személyeket 72 órán belül bíró elé állítsák (15 napra hosszabbították meg). Emellett Bukele elnök bejelentette, hogy a fogvatartott bandatagoknak a nap 24 órájában a cellájukban kell tartózkodni, tilos bárminemű szabadtéri tevékenység, továbbá mostantól csak napi kétszer kapnak enni, hogy kevesebb pénzt kelljen étkeztetésre fordítani. Emellett az elnök visszatért a korábban már megismert Vasököl intézkedésekhez: rendőröket és katonákat vezényelt az utcára, illetve bárkit letartóztathattak a hatóságok, aki gyanúsnak tűnt. Az utóbbi intézkedést azonban nem részletezték, tehát nem derül ki, hogy mi számít gyanús viselkedésnek vagy ki tekinthető feltételezhetően bandatagnak.

Április elején az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa aggodalmát fejezte ki a salvadori szükségállapot bevezetésével kapcsolatban. Megállapítása szerint az egyes polgári szabadságjogok korlátozása, illetve a rendőrség és a katonaság megjelenése szükségtelen és túlzott erőszakalkalmazásnak tekinthető. Hangsúlyozza továbbá, hogy két hét leforgása alatt közel 6.000 állítólagos bandatag letartóztatására került sor, azonban ezek letartóztatási engedély nélkül történtek, mindemellett egyes jelentések szerint az elfogott személyek kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódban részesültek. 2022. április 5-én a salvadori törvényhozás új jogszabályokat léptetett érvénybe. Ezek értelmében arra a személyre, akiről bebizonyosodik, hogy vezető pozíciót tölt be egy bűnszervezetben, 40-45 éves börtönbüntetés vár a korábbi 6-9 év helyett. A bűnszervezeti tagság büntetési tétele is megváltozott, a korábbi 3-5 éves börtönbüntetés helyett az új törvény értelmében 20-30 évre kerülhet rács mögé egy bandatag. Ami azonban igazán aggasztó, és az ENSZ is kifejezte fenntartásait, az az a tétel, miszerint 10 éves börtönbüntetésre ítélhető az a 12 évnél nem fiatalabb személy, akiről bebizonyosodik, hogy bandatag. Az új törvény értelmében 12-16 éves kor között 10 éves, míg 16 év felett 20 éves börtönbüntetés szabható ki azon fiatalkorúakra, akik feltételezetten bandatagok.

Nem csak az új törvények tekinthetők aggasztónak El Salvadorban. Április 24-én jóváhagyták, hogy további 30 nappal meghosszabbították a szükségállapotot az országban. Számos salvadori család azonban aggodalmát fejezte ki Bukele intézkedéseivel kapcsolatban. Egyre több olyan hír lát napvilágot, miszerint ártatlan embereket is letartóztatnak bármiféle indoklás nélkül, ám azokat, akiknek a családjuk nyíltan felszólal a letartóztatás ellen az esetek döntő többségében szabadon engedik. 5 hét alatt közel 25.000 személyt tartóztattak le az országban, akiket Bukele bandatagnak titulál, viszont beismerte, hogy voltak olyanok is az elfogott személyek között, akikről kiderült, hogy nincs közük bűnszervezetekhez. Utóbbi eseteket egyszerű hibaként állította be az elnök.

2022 május 26-án érkezett az újabb bejelentés, miszerint további 30 nappal meghosszabbították a szükségállapotot az országban. A bejelentés napjáig közel 35.000 állítólagos bandatagot tartóztattak le, azonban a lakosság beszámolói szerint ezek közül nagyon sok történt önkényes módon, kizárólag az adott személy kinézete vagy tartózkodási helye alapján. Gustavo Villatoro, az ország igazságügyi és közbiztonságért felelős minisztere úgy nyilatkozott, hogy „a háború a bandák ellen addig fog tartani, amíg az szükséges, és a közvélemény követeli. Szembe fogunk szállni azzal a jelenséggel, amit a bandák okoznak az országban, és addig fogunk harcolni, amíg ki nem irtjuk őket az ország területéről”. Kérdéses azonban, hogy a lakosság meddig tűri majd a jogszerűtlen letartóztatásokat és az erőszakos rendőri és katonai fellépést. A lakosság egyértelműen szeretné, ha csökkennének a bandák által elkövetett gyilkosságok, azonban a kormány által alkalmazott erőszakot és önkényes kormányzást is elítélik.

Lehetséges következmények

A Mano Dura törvények a 2000-es évek elején nem értek el kézzelfogható eredményt, sőt a bandák megerősödéséhez és a jobb szervezettséghez vezettek. A bandatagok bebörtönzése után, az intézményeket átalakították műveleti központokká és toborzó bázisokká. A jelenlegi intézkedések sikerességét gátolhatja, hogy a salvadori börtönök már 2021 decemberében a maximális kapacitás 136%-án működtek. Annak érdekében, hogy az embertelen körülményeket, az esetleges lázadásokat és a túlzsúfoltság miatt bekövetkező elhalálozásokat elkerüljék a börtönökben, szükséges új létesítmények építése. Ez azonban jelentős anyagi következményekkel jár, továbbá az új intézményekben is biztosítani kell a fogvatartottak számára a mindennapi étkezést, valamint az alapvető emberi körülményeket és szükségleteket. Abban az esetben, ha a május 26-i adatok alapján, a 35.000 letartóztatott személyt bebörtönzik, akkor közel 70.000 fogvatartott lesz az országban, ami a büntetésvégrehajtási rendszer kapacitásának a kétszeresét jelentené.  Továbbá fontos megjegyezni azt is, hogy a bebörtönzés már korábban sem vezetett sikerhez. Valószínűsíthető, hogy a bandák most is alkalmazkodnának a kialakult helyzethez és kialakítanák azokat a szükséges túlélési stratégiákat és új szabályokat, amelyekkel hatékonyan fent tudnák tartani működésüket. Fontos kérdés továbbá az is, hogy a salvadori lakosság türelme meddig fog tartani az erőszakos kormányzati fellépésekkel kapcsolatban. A törvénytelen letartóztatások következtében számos ártatlan személy is áldozattá vált, ami az elégedetlenséget növelte. Érdemes megemlíteni még a nemzetközi közösség, elsősorban az ENSZ szerepét is, amely már korábban is ellenezte és bírálta az új salvadori törvényeket. Kérdéses, hogy egy esetleges közös fellépés milyen módon befolyásolná Nayib Bukelét és kormányát a kialakult helyzet kezelésében. Végezetül pedig lehetséges következményként említhető a márciusi erőszakhullám megismétlése, abban az esetben, ha nem sikerül valamilyen megegyezést kialakítani a bűnszervezetek és a kormány között.

Bárhogyan alakul majd a jelenlegi helyzet az országban, érdemes lesz figyelemmel követni a további változásokat, legyen szó az MS-13 vagy az M-18 helyzetéről és stratégiájáról vagy az ország elnökének, Nayib Bukelének a sorsáról.

 

Írta: Szigeti Kristóf

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Szükségállapot El Salvadorban – a Vasököl törvények visszatérése bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

A Holland Királyi Légitársaság új utazási osztályt alakít ki a szélestörzsű repülőgépek fedélzetén, a business és az Economy között lévő Premium Comfort Class júliustól foglalható elsőként az észak-amerikai járatokon.

Repülőtér nyílt Budapest belvárosában – 120 négyzetméteres repülőtéri játékteret nyitott a Budapest Airport a Király utcai Minipoliszban.

Zord

2022. május 28-án ünnepelték az alakulat napját az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison: a hagyományosan megrendezendő családi napon számtalan programmal várták a helyszínre érkezőket. Mutatjuk a fotókat!

2022. május 29-én, vasárnap, a Magyar Hősök Emlékünnepén avatták fel vitéz Debrődy György m. kir. rep. százados emléktábláját Lajoskomáromban. Mutatjuk Olvasóinknak a helyszíni fotókat!

Az Arktisz hosszú ideig marginális kérdés volt az Európai Unió számára. Svédország és Finnország 1995-ös csatlakozása előtt a szervezet nem rendelkezett sem intézményi kerettel, sem eszközökkel ahhoz, hogy ezzel a régióval foglalkozzon. Az 1995-ös év jelentősebb változást hozott, mivel két olyan állam csatlakozott az Unióhoz, amelyek a sarkvidéki együttműködés részei és szoros kapcsolatban állnak más régióbeli államokkal. Nem utolsó sorban pedig ez a bővítés eredményezte az EU és Oroszország közös határát is. Mégis 2008-ig kellett várni az Európai Unió első Arktisszal foglalkozó szakpolitikai dokumentumára. Az Unió tevékenysége elsősorban gazdasági aspektusból értelmezhető – mivel azonban a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen kinevezésekor úgy fogalmazott, hogy „Geopolitikai Bizottságot” fog vezetni, így a biztonságpolitikai aspektusok sem elhanyagolhatók. Jelen elemzésben áttekintem, hogyan fejlődött az EU arktiszi politikája 2008-at követően, milyen meghatározó dokumentumok foglalkoznak a térséggel, illetve, hogy az orosz-ukrán háború hogyan érinti az EU ezen speciális szakpolitikáját. Az EU stratégiai megközelítése

Az EU stratégiai szinten sokat foglalkozik a térséggel és különböző stratégiai dokumentumokkal is rendelkezik a témában. 2008-ban az Európai Parlament kiadott egy határozatot Arktiszi Kormányzat néven, amelyben többek között kiemeli az Arktiszt érintő éghajlatváltozást és a régió klímaváltozásának globális hatásait, valamint kifejezi igényét egy különálló, Arktisszal foglalkozó szakpolitika megalkotására. Továbbá felszólítja a Bizottságot, hogy:

• tűzze napirendre az arktiszi biztonság- és energiapolitikát;
• kommunikációjában foglalkozzon a térséggel;
• töltsön be proaktív szerepet az Arktiszon, első lépésként legyen megfigyelő az Arktiszi Tanácsban;
• állítson fel külön a térséggel foglalkozó irodát.

Ezt követően 2008-ban a Bizottság is kiadott egy közleményt a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek „Az Európai Unió és az Északi-sarkvidék” címmel. E dokumentum három fő célt határoz meg a tagállamok és az EU intézményei számára: az Arktisz megőrzését, az erőforrások fenntartható használatát és az Arktisz multilaterális kormányzásának támogatását.

A következő stratégiát 2012-ben adta ki a Bizottság és az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője. Az előzőhöz hasonlóan ez is három fő célt határoz meg: a kutatás támogatását, a felelősség teljes gazdasági fejlődést és az Arktiszi Államokkal folytatott kapcsolatok fejlesztését. Ez a stratégia követi elődje célkitűzéseit és megtartja a kutatást és a környezetvédelmet, mint az Európai Uniót az Arktisszal összekötő témákat. Míg a 2008-as bizottsági közleményt azért kritizálták, mert több arktiszi szereplőben is azt a benyomást keltette, hogy az Unió be kíván avatkozni az arktiszi államok ügyeibe, addig a 2012-es közleményt épp az ellenkezőjével vádolták, vagyis, hogy feltűnően el akarja kerülni az arktiszi szereplőkkel való konfliktust, és azzal is, hogy közvetett módon elismeri azt, hogy az Unió továbbra sem rendelkezik koherens arktiszi stratégiával.

2016-ban az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa kiadta „Az Európai Unió Északi-sarkvidékre vonatkozó integrált politikája” című közleményét. Ez a dokumentum már a bevezetésében leszögezi: „az Európai Uniónak stratégiai érdeke, hogy kulcsszerepet játsszon az északi-sarkvidéki régióban”. Három központi kérdéssel foglalkozik: az éghajlatváltozással, a nemzetközi együttműködéssel és a fenntartható fejlődéssel. Az éghajlatváltozás okozta problémákra válaszul kiemeli a kutatás szerepét, amelybe többek között beletartozik az űrkutatás támogatása is. Emellett további válaszlépésként foglalkozik az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra vonatkozó stratégiákkal és a környezetvédelemmel is. A fenntartható fejlődéssel kapcsolatban támogatja az innovációk és az érdekelt felek bevonását. Emellett kiemeli az infrastruktúra-fejlesztés fontosságát és ismételten helyet kap az űrtechnológia kérdésköre, mivel a sarkvidéki tájékozódáshoz szükség lenne egy új műholdrendszerre is. A nemzetközi együttműködés tekintetében pedig kiemeli a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, külön hangsúlyozva a halászat és a tudomány területét.

Az Európai Bizottság és az Unió Külügyi és Biztonságpolitikai Főképviselője 2021-ben ismét kiadott egy közös nyilatkozatot „Nagyobb uniós szerepvállalás a békés, fenntartható és prosperáló Északi-sarkvidék érdekében”. Ez a dokumentum is hasonlóan kezdődik, mint a 2016-os, azzal a különbséggel, hogy megjelenik a geopolitikai érvelés is, illeszkedve Ursula von der Leyen bizottsági elnök elképzeléséhez, mely szerint nagyobb szerepet kéne kapjon a geopolitika az Unió döntéshozatalában. Kiemeli, hogy a térség erőforrásai, illetve az áthaladó tengeri útvonalak miatt helyi és geopolitikai verseny alakulhat ki, amely feszültségek forrása lehet és veszélyezteti az EU érdekeit. Többek között – a dokumentum szerint – ezért is geopolitikai szükségszerűség, hogy az EU részt vegyen az Arktisszal kapcsolatos ügyekben. Három fő célkitűzése van a stratégiának:

1. hozzájárulás a békés párbeszédhez és együttműködéshez a változó geopolitikai környezetben;
2. az éghajlatváltozás okozta változások kezelése;
3. az Északi-sarkvidék fenntartható fejlődésének támogatása.

Az első pontban az EU célul tűzi ki, hogy növelje előrejelzési kapacitását és az Északi-sarkvidék szerepét a külkapcsolatokban, valamint, hogy a regionális együttműködésekre fog támaszkodni. Emellett további fejlesztési irányként adja meg a polgári védelmet, a kutató-mentő együttműködéseket és a permafroszt olvadással kapcsolatos kutatásokat is. Szintén az első célkitűzéssel kapcsolatban a stratégia kiemelt területként kezeli az EU Északi Dimenzióját, a Grönlanddal való együttműködést és a már említett permafroszt olvadás vizsgálatát.

A második pontban az EU célja a saját károsanyag-kibocsátása régióra gyakorolt hatásának jobb megértése és a térséggel való együttműködés mentén történő kezelése. Itt kiemelt terület a Jeges-tengeri halászat szabályozása és a koromkibocsátás csökkentése.

A harmadik pont esetében a kék és zöld átállás ösztönzése az elsődleges cél. Kiemelt területként kezeli az EU az EU-PolarNet-et, az egészséget és rezilienciát, illetve az InvestEu és az Északi-sarkvidék kapcsolatát.

Az EU arktiszi tevékenysége

Áttérve a gyakorlatra, érdemes megemlíteni, hogy – követve a 2008-as parlamenti határozatot – az Európai Unió többször is kísérletet tett az Arktiszi Tanács megfigyelő státuszának elnyerésére. 2008-ban jelentkezését Kanada vétózta meg annak következtében, hogy az Európai Unióba nem lehet fóka alapú termékeket importálni. A döntést először a következő miniszteri találkozóra, 2011-re halasztották, majd ez tovább tolódott 2013-ra. 2013-ig az EU „ad hoc megfigyelő” státusszal rendelkezett az említett nemzetközi szervezetben, majd a 2013-as találkozón megfigyelő státuszt kapott Kína, Japán, Szingapúr, Dél-Korea, Olaszország és India is, amellett, hogy az EU jelentkezését is „megerősítették”, de nem fogadták el – a fókaimport- tilalom okozta – elhúzódó Kanada-EU ellentét következtében. 2013-ban eltörölték az „ad hoc megfigyelő” státuszt, és az EU-nak egy másik, nevezetesen az „állandó vendég” pozíciót ajánlották fel (tehát továbbra sem a kitűzött megfigyelő státuszt), amelyet el is fogadott. Bár 2015-ben Kanada és az EU megállapodást kötött, az Unió továbbra sem kapta meg a hivatalos megfigyelő státuszt, mivel 2014-től Oroszország lett a fő ellenzője ennek a folyamatnak, válaszul az ukrán válságra érkező EU-s szankciókra. Tekintve a jelenlegi helyzetet, a közeljövőben sem várható változás.

A másik kiemelendő EU-s arktiszi tevékenység az Északi Dimenzió, amely egy közös szakpolitika négy egyenrangú fél – az EU, Oroszország, Norvégia és Izland – között. A kezdeményezés 1999-re nyúlik vissza, melyet 2006-ban megújítottak. A partnerség négy fő téma köré épült: környezet, egészség és jólét, szállítás és logisztika, illetve kultúra, és számos sikert ért el.

2001-ben létrejött az Északi Dimenzió Környezeti Partnerség, melynek keretében egymilliárd euró értékben támogattak környezeti és nukleáris hulladékkal kapcsolatos projekteket Oroszországban és Fehéroroszországban. 2003-ban létrejött az Északi Dimenzió Partnerség Közegészségügy és Szociális Jólét terén nevű együttműködés, melyben szakértői csoportok és NGO-k működtek együtt és információcserével, a helyes gyakorlatok megosztásával foglalkoztak. 2009-ben három program is elindult, az Északi Dimenzió Intézmények, az Északi Dimenzió Partnerség Szállítás és Logisztika terén, illetve az Északi Dimenzió Üzleti Tanács. Ezek az egyetemek együttműködését, infrastruktúra fejlesztésekbe való külső támogatás bevonását és az üzleti szféra összeköttetését támogatták. 2010-ben pedig az Északi Dimenzió Partnerség Kultúra terén jött létre, amely pedig a határokon átívelő kulturális programokat és a kultúrát érintő ipart támogatta.  Az orosz-ukrán háború szele azonban ide is elért és 2022. március 22-én az EU kiadott egy közleményt, amely szerint felfüggeszti az Északi Dimenzió keretében az együttműködést Oroszországgal és az Északi Dimenzió megfigyelőjével, Fehéroroszországgal is.

A gazdasági kérdések mellett az Európai Unió jelentős figyelmet fordít az Arktiszt érintő kutatások ösztönzésére is. Az EU-PolarNet 1 elsődleges célja, hogy fejlessze a koordinációt az EU tagországok kutatóintézetei között. A kezdeményezés keretében létrejött egy integrált EU-Sarkvidéki kutatási program is, amely rövid és hosszútávú célokat határozott meg. Fő feladatai a kutatás koordinálása, optimalizálása és az érintett felek bevonása. Az együttműködés 22 partnert foglalt magában. A környező országok intézményei közül részt vesz benne az Osztrák Sarkvidéki Kutató Intézet (Austrian Polar Research Institute), a Bolgár Antarktisz Intézet (Bulgarian Antarctic Institute) és a Lengyel Tudományos Akadémia Geofizikai Intézete (Instytut Geofizyki Polskiej Akademii Nauk). Az EU-PolarNet 2 ezen együttműködés kibővített változata. Saját bevallás szerint ez a legnagyobb sarkvidéki kutató és infrastrukturális konzorcium a világon. A program egyik központi célkitűzése egy Európai Sarkvidéki Koordinációs Iroda létrehozása. Emellett az EU-PolarNet 1 három feladatát is magába foglalja, valamint a kutatás priorizálása, a szakpolitikai tanácsadás és a kommunikáció is a feladatai közé tartoznak. A konzorcium 25 tagot foglal magába 21 országból. Ha a környező országokat nézzük, tagja a Bécsi Egyetem (Universität Wien), a Dél-bohémiai Egyetem (Jihočeská univerzita v České Budějovice), a Sziléziai Egyetem (University of Silesia in Katowice) és a Bolgár Antarktisz Intézet.

Az Arktiszi programok finanszírozása

Központi kérdés a tagországok szempontjából, hogy milyen forrásokból finanszírozza az Unió sarkvidéki programjait. Négy fő csoportba lehet sorolni a pénzügyi forrásokat:

• Kohéziós és vidékfejlesztési programok Észak-Svédország és Észak-Kelet-Finnország számára

Ezek elsősorban a zöld programokat és a digitális átállást támogatják 2021 és 2027 között.

• InvestEU

Lényege, hogy egy helyre szervezze össze az összes befektetéstámogató pénzügyi eszközt, amely jelenleg elérhető az EU-ban. A program 2021-től 2027-ig tart és az előzetes várakozások szerint 650 milliárd euró plusz befektetés elérését tervezik általa. A támogatások négy szakpolitikai csoportot céloznak, ezek a fenntartható infrastruktúra, az innováció és digitalizáció, a kis- és középvállalkozások, illetve a társadalmi befektetések és képességek.

• Horizon Europe

Az EU egyik kulcsfontosságú kutatást és innovációt támogató programja, 95,5 milliárd euró költségvetéssel. Célja a klímaváltozás elleni harc, az ENSZ Fenntartható Fejlődés céljainak elérése, illetve az EU versenyképességének javítása.

• Connecting Europe Facility illetve a Galileo és Kopernikusz űrprogramok

A Connecting Europe Facility fő célja a munkahelyteremtés és a versenyképesség javítása célzott infrastrukturális befektetéseken keresztül három szektorban: energia, telekommunikáció és közlekedés.

A Galileo Európa globális navigációs műholdrendszere, amely 2016-tól üzemel. Jelenleg három szolgáltatást biztosít: nyílt szolgáltatást, közszféra által szabályozott szolgáltatást (pl.: védelmi szféra, vám, rendőrség), illetve kutató-mentő szolgáltatást. A Galileo rendszer kutató-mentő szolgáltatása kapcsán kiemelendő az AMRO 2021 (Arctic Mass Rescure Operation – Arktiszi Tömeges Mentő Művelet) norvég gyakorlat, mely során 200 utast mentettek ki egy égő hajóról a Galileo rendszer segítségével. A segélykérést követően a rendszernek mindössze 2 perc 20 másodpercre volt szüksége a hajó megtalálására.

A Kopernikusz az Európai Unió Föld-megfigyelési programja, melynek lényege, hogy figyeli bolygónkat és annak környezetét. Ebbe beletartozik az atmoszféra, a tengeri környezet, a szárazföld, a klíma vizsgálata, illetve a vészhelyzet-kezelés és a biztonsági aspektusok is (határőrizet, tengerfelügyelet és az EU külső fellépésének támogatása). Tekintettel az éghajlatváltozásra, egy ilyen rendszer központi szerepet tölthet be az Arktisz kutatásában és monitorozásában. A Kopernikusz Arktiszi Regionális Újraelemzés célja az első európai regionális atmoszféra-újraelemzés az arktiszi régióban, amely segítségével jobban megérthetjük a klímaváltozást és más régióra jellemző időjárási jelenségeket, mint például a széláramlatokat, amelyek a hajózás és a helyi lakosok számára kiemelt fontossággal bírnak.

Jelentős EU-s szerepvállalás még, hogy 2021-ben az Európai Unió is csatlakozott ahhoz az egyezményhez, amely betiltotta a kizárólagos gazdasági övezeteken kívüli kereskedelmi halászatot a Jeges-tengeren. Ennek az egyezménynek tagja már 2015-től Oroszország, az Egyesült Államok, Kanada, Dánia és Norvégia, majd később – az Unió mellett – csatlakozott Kína, Japán és a Koreai Köztársaságis.

Az orosz-ukrán háború hatása

Azt a megállapítást, hogy az Európai Unió számára geopolitikai szükségszerűség az arktiszi jelenlét, mi sem támasztja alá jobban, mint az orosz-ukrán háború. Figyelemmel arra, hogy a Jeges-tenger partvidékének több, mint fele orosz terület, az orosz-EU kapcsolatok romlása jelentős kihívás elé támasztja az Uniót. Az említett kapcsolatok az Arktiszon mindig is korlátozottak voltak, még 2014 előtt is, amikor egyébként más területeken szorosan együttműködött a két fél. Az Arktisszal foglalkozó szakpolitikai dokumentumokban is csak minimálisan tettek említést Oroszországról, egyes kutatók ennek az „arktiszi kivétel” nevet adták. Ezt Pami Aalto 2013-ban annak tulajdonította, hogy az Európai Unió nem ismeri el megfelelően Kanada és Oroszország szuverenitását a térségben. Orosz értelmezésben az Európai Unió kihívást jelent a régió hatalmi egyensúlyára és intézményrendszerére, miközben az orosz törekvés az arktiszi nemzetközi rend fenntartása. Ezt a helyzetet követte a 2014-es krími válság, majd pedig a 2022-es háború. Ironikus módon a legnagyobb mértékben – a már idézett 2022-es háború kitörése előtt négy hónappal kiadott – 2021-es közös nyilatkozat foglalkozik Oroszországgal. Ez a dokumentum célul tűzte ki a szorosabb együttműködést a környezetet érintő adatmegosztás és egészségbiztonság területén, valamint kiemelt területként kezelte az Északi Dimenziót. A stratégiai dokumentumoknál maradva a háború másik hatása lehet, hogy megszűnik az „arktiszi kivétel”. Bár eddig az uniós arktiszi stratégiák keveset foglalkoztak Oroszországgal, a háború arra ösztönzi az Európai Uniót, hogy egy koherens arktiszi orosz politikát alakítson ki.

Oroszország és Fehéroroszország Északi Dimenzióból való kizárása mellett felfüggesztették az az Európai Szomszédsági Eszköz határon átnyúló együttműködési programjaiban való részvételüket is. A határon átnyúló együttműködési intézmények összeomlása leginkább azokat az őslakos törzseket fenyegeti, amelyek területei átnyúlnak a határokon. Az olyan törzsek számára, melyeknek területe a nyugati és az orosz területekre is kiterjed (Sámi, Aleut és Inuit), kifejezetten megnehezítheti a határokon átnyúló, törzsön belüli kapcsolattartást. Ezzel szemben az olyan jogi kötőerővel rendelkező egyezmények, mint amelyek a halászatot szabályozzák, valószínűleg a jövőben is fenn fognak maradni, bár a bizalmatlanság mindenképpen magasabb lesz, mint eddig. Ugyanez igaz az éghajlat- és tengerkutatásokra, megfigyelésekre, amelyek nehezen képzelhetőek el orosz részvétel nélkül.

Bár a háborúnak az Európai Unió energiapolitikájára gyakorolt hatását nehéz megjósolni, néhány gondolatot érdemes szem előtt tartani. Elsőként azt, hogy gyakran beszélnek arról, hogy Európa jelentős mértékben függ az orosz gáztól, azonban arról kevesebb szó esik, hogy Európa mennyire függ az arktiszi erőforrásoktól. 2019-ben az Európai Unió 15,07 millió tonna olyan LNG-t (cseppfolyós gázt) importált, amely az orosz Arktiszról származik és ez 87%-a az orosz arktiszi LNG exportnak. A világ arktiszi olaj- és gázfelhasználásának pedig az Európai Unió  24%-át teszi ki. Másodszor a háború ösztönözheti az Unió zöld átállását és az arktiszi energiaforrásokról való leválását, azonban ezzel párhuzamosan a magas energiaárak gyengítik a klímapolitikáját. További faktor, hogy az orosz Arktisz számos olyan ásvány lelőhelye, amely elengedhetetlen az alacsony károsanyag-kibocsátású gazdaságra való áttéréshez. Mivel növekszik az igény a megújuló energiára, elektromos közlekedésre és energiahatékonyságra, várhatóan ezen ásványok ára a jövőben emelkedni fog.

Összefoglalva tehát az EU-s tevékenységéből látható, hogy az Unió hosszú idő óta foglalkozik kiemelten a régióval és mind elméleti szinten, mind a gyakorlatban igen aktívnak bizonyult. Kiemelendő, hogy jelentős összegeket fordít az Arktisszal kapcsolatos programokra, melyek között számos terület megtalálható. A régiót érintő kutatási programok nem csak forrást biztosítanak a résztvevőknek, hanem koordinálják is a tevékenységüket, illetve tanácsadással is foglalkoznak, megkönnyítve ezzel a (hatékony) részvételt. Tagadhatatlan, hogy egyes törekvések, mint a megfigyelő státusz megszerzése, távolabb kerültek az orosz-ukrán háború hatására, de ez nem jelenti azt, hogy az Arktisz leértékelődne az EU szemében. Mint ahogy a 2021-es közös nyilatkozat is megállapította, az uniós arktiszi jelenlét geopolitikai szükségszerűség.

Írta: Szalkai Patrik

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az Európai Unió arktiszi politikájának fejlődése 2008-tól napjainkig és az orosz-ukrán háború hatása bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Az ötödik generációs vadászbombázó repülőgépekkel együtt érkeztek azok a „csodasisakok”, amelyek alapvetően változtathatják meg az információk megjelenítését és feldolgozását. De mit is lát repülés közben a szerencsés pilóta?

Sötét, borult időben, de látványos családi napot tartottak a szolnokiak. 

A bátrak sportja. Ejeugrás Mi-17-esből.

Szoros kötelékben a forgószárnyas szovjet-orosz nagyvasak. Mit tartogat a jövőjük 2022-es perspektívából?

Látványos "harcászati" és szólódemót láthatunk az okostojással, de a statikon, vagy akár a levegőben elfért volna egy felfegyverzett példány is (nemcsak a hangár sarkában).

Akárcsak Győrben, más alakulattól is érkeztek vendégek. A kecskemétiek Gripen-demójának leglátványosabb eleme ezúttal tökéletesre sikerült, ami mint mindig, a hozzáértés, a szerencse és a légállapot kombinációjának köszönhető. 

Falcon ül a fűben, pontosabban touch-and-go-zik a dús tavaszi vegetáció övezte pályán.

A kecskeméti 605-ös Airbus egy alacsony megközelítést mutatott be.

H145M a vízfüggöny...mögött.

Lehet, hogy a legkevésbé lenyűgöző típus a résztvevők közül, de alapfokú kiképző gépként a Z-242L az egyik legfontosabb most, hogy a korábbiaknál jóval több hajózóra van szüksége a honvédségnek. 

Zord

A Brazil Légierő összesen 28 példányt rendelt az Embraer KC-390 típusú, közepes katonai szállító repülőgépből, melyet később 22-re, a legfrissebb bejelentés értelmében pedig immáron 15 példányra csökkentettek.

Az International Flight Training School (IFTS), az Olasz Légierő és a Leonardo cég együttműködéséből született repülőiskola a közelmúltban a Luftwaffe két pilótájának adta át az első Phase IV (Advanced/Lead-In to Fighter Training) oklevelet olaszországi kiképzésük befejezését követően.

Szokatlan területen folytatja terjeszkedését a TLF Capital Zrt. A portfóliójára eddig jellemző szektoroktól némiképpen eltérő iparág felé tekint és a terjeszkedést szó szerint felfelé folytatja. A társaság a magyar Airwin külföldi piacokra lépését támogatja egy repülési oktatásra épülő franchise modell kiépítésével.

Érdekes, titokzatos esemény került fel 2022 elején, Az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület közösségi oldalára, a 8202-es oldalszámú MiG-21-es repülőgép felújításával kapcsolatban.

25 millió euróval több bevétel és 22 millió euróval kevesebb veszteség – így lehetne tömören összefoglalni a Budapest Airport 2021-es pénzügyi évét.

2022. május 21-22-én repülőnapot rendeztek a Francia Légierő 709-es Cognac-Châteaubernard légibázisán: a rendezvény második napja azonban nem zajlott le eseménytelenül, összeütközött a Vautour Bravo demo csapat két Rafale vadászbombázója.

Újabb típus, ezúttal egy KC-135R Stratonker légi utántöltő repülőgép földi kiszolgálása terén szereztek gyakorlati tapasztalatot az MH Pápa Bázisrepülőtér katonái.

Május közepén, néhány nappal az után, hogy a honvédség helikopterei a Pipishegyen gyakoroltak, egy újabb forgószárnyas kereste fel a Mátrában meghúzódó repteret. Ezúttal egy civil helikopter járt ott, a honvédség által is használt AS 350 Ecureuil megnövelt felszálló tömegű, két hajtóműves, AS 355F2 Ecureuil 2-es változata. A budaörsi bázisú magyar gép kamera platformként kísérte az idei Tour de Hongrie nemzetközi kerékpáros verseny mezőnyét. (Tavaly egy Bo-105-ös végezte ugyanezt a munkát.) A helikopterre függesztett kamera képét a Mátra felett nagy magasságban repülő francia Beech 200 King Air fedélzetére továbbították, majd onnan sugározták a televíziós társaságokhoz. A helikopter három alkalommal szállt le tankolni Pipishegyen. Kétszer járó hajtóművek mellett töltötték újra, hogy mihamarabb a mezőny után repülhessen, a harmadik tankolásra már a hazarepülés miatt volt szükség.

[...] Bővebben!

Szárazföldi új technikával (Leo2, Gidrán) valamint MH86-al és MH59-el kibővített tematikával tartottak minden korábbinál sikeresebb nyílt napot Győrben, a modernizáció alatt álló, annak leglátványosabb elemeit rövidesen megkapó MH12 Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél. Miként a múlt heti MH59 szpotternapon, ma is egy olyan helyen és közösségben jártunk, ahonnan a változások előtt álló honvédségnek van mit tanulnia, van mit átvennie. Például azt, hogy milyen sokat ér a népszerűsítésben azoknak a hagyományőrzőknek, lelkes civileknek a részvétele, akik többnyire különb morállal, gyűjteménnyel rendelkeznek, mint az erre hivatalból kötelezettek...szubjektíve hadd emeljem itt ki, és ajánljam az illetékesek figyelmébe Hibácskó Feri bácsit fegyvergyűjteményével és Balogh Ákost, a hazai katonai forgószárnyas repülés ügyének megalkuvást nem ismerő lelkiismeretét.

A Gripen keszi részvétele a győri nyílt  napon, Mistral FU szemszögből. Szinergia működés közben.

Zord

Az elemzés több, az európai biztonsági architektúra vonatkozásában jelentős ország biztonsági stratégiáját kívánja górcső alá venni, elsősorban az energiabiztonság tekintetében. A dolgozat témája rendkívül aktuális, hiszen az energiabiztonság modern társadalmunkban egy fontos tényező. Manapság az energia a biztonság minden szintjén feltétel a zavartalan működéshez. Az államok funkcióinak akadálytalan ellátásához szükség van energiára, akár csak a hétköznapi élet folyásához: üzemanyag nélkül nem működik a közlekedés, az egyén élete megreked, de például áram nélkül a kórházak sem üzemelnek. Az energiától való ilyen fokú függőség miatt annak kimaradása végeláthatatlan károkat okozhat, s ennek következményeként – mivel nem áll a társadalom rendelkezésére számos alapszolgáltatás –, az egyén bizalma rendkívüli mértékben redukálódik az adott ország vezetésében. Épp ezért modern korunkban az energiaellátás zavartalan működésének biztosítása az állam egyik fontos feladata, s így az országok közötti újfajta vetélkedésben is meghatározó szerepe van az energiának. Az energiafegyver kihasználására napjaink történéseiben is találhatunk példákat, ahogyan arra az EU és az USA politikai tisztségviselői is felhívták a figyelmet a 2022 februárjában megrendezett Energia Tanács találkozóján. Az említett eseményen Josep Borrell az alábbi módon fogalmazott: „Oroszország – tudja – nem habozik az Európába irányuló energiaellátást geopolitikai haszonszerzési fegyverként használni a világméretű energiaárak megugrása közepette.”

Az államoknak stratégiaalkotásuk során tehát szükséges nagy hangsúlyt fektetni az energetikai kérdésekre, s a következőkben az elemzés ezen tematikát vizsgálja. Azaz arra a kérdésre kíván választ adni, hogy az energiabiztonság milyen szerepet tölt be Németország, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, az Orosz Föderáció, illetve Kína nemzeti biztonsági stratégiáiban?

Alapfogalmak

Jelen egység az elemzéshez elengedhetetlen alapfogalmakat vizsgálja meg tömören, így az energiabiztonság fogalmát, a stratégia fogalmát, illetve bemutatásra kerülnek az energiastratégiák fajtái is.

Az energiabiztonságról a biztonság szektorális felfogása alapján megállapítható, hogy mára már annak önálló szektorává nőtte ki magát. Noha az eredeti 1983-as elmélet, majd annak bővebb, 1991-es kifejtése még nélkülözte az energiabiztonságot mint a biztonság szektorát, s alapvetően a környezeti szektorhoz sorolta, de a világunkban beálló változások indokolják az energetikai ügyek külön szektorként való értelmezését. Az energiabiztonság fogalma a biztonság buzani felfogásából is levezethető, de számos nemzetközi szervezet is definiálta már. Mindazonáltal, a fogalom meghatározásakor számos nehézségbe ütközhetünk, hiszen az energiabiztonság tartalma rendkívül komplex, folyamatosan változó, s nagyban függ attól, hogy milyen nézőpontból vizsgáljuk. Az energiabiztonság leírása alapvetően a „négy A” definíció alkalmazásával tehető meg a legegyszerűbben: availability (elérhetőség), affordability (megfizethetőség), accessibility (hozzáférhetőség), acceptability (elfogadhatóság a fenntartható fejlődés szempontjából). [1] Összefoglalván az energiabiztonság elsősorban az energiahordozók elegendő mennyisiégében való rendelkezésre állását, s a mindenki számára való egyenlő hozzáférhetőségét jelenti, amely következménye annak megfizethetősége is. Kiemelt szempont a fenntarthatóság, azaz, hogy az energiarendszerek fenntarthatóan működjenek, s operálásuk során minimálisra csökkentsék a környezetet érő destruktív hatásokat.

A stratégiai tervezés már az Ókortól jelen van az ember életében, s elsősorban a hadtudomány keretében kezdtek el vele foglalkozni. Manapság már sokkalta jelentősebb az élet minden területén. A stratégiát mint fogalmat alapvetően úgy határozhatjuk meg, hogy „egy bizonyos célállapot elérése érdekében végzendő cselekvések hosszabb távú terve, amely a végrehajtáshoz szükséges erőforrások biztosítását időben kiterjedten gondolkodva teremti meg”. [2] A nemzeti biztonsági stratégiák vagy fehér könyvek tartalmi elemei is elsősorban a fogalmi meghatározásra támaszkodó tartalmiságot követik. Az államok által kiadott stratégiák rendszere rendkívül komplex, s általában általános képet adnak az állam biztonságfelfogásáról, s így a nemzetközi rendszerben végrehajtott cselekvései magyarázatának alapjául is szolgálhatnak e dokumentumok. [3] Az államok biztonsági stratégiai dokumentumrendszereinek alapjául a nemzeti biztonsági stratégiák szolgálnak, s az ebben megfogalmazott kihívásaiknak és azok sorrendiségének alapjául vételével az is meghatározható, hogy egy-egy állam milyen biztonsági kihívást tekint sürgetőnek, s melyet kevésbé. Mi több, a nemzeti biztonsági stratégiákra alapozva születnek meg az államok ágazati stratégiai dokumentumai is, amely például az energiabiztonsági stratégiai dokumentumok esetében is elmondható. Így a nemzeti biztonsági stratégiák tanulmányozásával többnyire meghatározható az energiabiztonság állami percepciója.

Az államok energiabiztonsági felfogása vagy energiastratégiája tekintetében elsősorban két típust különböztethetünk meg: az offenzív és defenzív megközelítést. [4] Az offenzív megközelítést alapvetően a nagy mennyiségű energiaforrásokkal rendelkező országok használják, s így a legfőbb cél a piacok biztosítása, s mindebből a gazdasági és politikai tőke kovácsolása. A defenzív megközelítést az energiahordozókban szegény országok használják, akik legfőbb célja az energiaellátás biztosítása és ennek elérésére a nemzetközi kapcsolatok megfelelő kezelése magasfokú importfüggőségük okán.

A fentiekben meghatározott fogalmakra alapozott dolgozatom is a vizsgált országok energiabiztonsági stratégiai preferenciának és helyzetének meghatározásakor, illetve a különböző országok biztonságpercepciójának összevetésekor is.

Nemzeti biztonsági stratégiák és az energetikai helyzet Amerikai Egyesült Államok

Az Amerikai Egyesült Államok nemzeti biztonsági stratégiáját 2017-ben tették közzé, Donald J. Trump elnöki mandátuma alatt. Az új, Biden-adminisztrációhoz köthető stratégia jelenleg is kidolgozás alatt áll, s csupán egy 32 oldalas, felülvizsgálatot tartalmazó dokumentum áll rendelkezésre. A Trump-adminisztráció 5 főbb fejezetből álló stratégiájában az energetikai vonatkozások meglehetősen nagy szerepet kapnak. A stratégia alapvetően négy fő prioritást jelöl meg, amelynek egyikében az energetikai ügyeknek rendkívüli szerepet biztosít, az amerikai prosperitás előmozdítását látja abban. Kijelenti, hogy az Amerikai Egyesült Államok energiadominanciáját szükséges megerősíteni, hiszen a kitermeletlen energiahordozók „mozgósítása” eszköze a gazdasági prosperitás előmozdításának. Az energiai vonatkozások következőként a kiberteret érő kihívások területén kerülnek elő, az energetikai kritikus infrastruktúrák biztonságának növelésének kontextusában. Az energetikai ügyek ezt követően több fejezetben is igazán homloktérbe kerülnek az energiadominancia kapcsán.

Elsőként a gazdasági prosperitás előmozdításának kontextusában említi az energetikai megfontolásokat. A cél az amerikai energiadominancia újbóli megteremtése a világban, azaz az USA központi pozíciójának előmozdítása a globális energiarendszerben vezető termelőként, fogyasztóként és innovátorként, amely serkenti az ország gazdasági fejlődését is. A Trump-adminisztráció főbb meglátása annak nemzetközi tevékenységével összhangban áll, hiszen a stratégia kevésbé van tekintettel a klímaváltozásra és nem helyezi olyannyira fókuszba a tiszta és környezetbarát energiaforrásokat, ahogy általában azt más, nyugati hatalmak teszik. Kifejti, hogy szükséges a szén, a földgáz, a kőolaj, illetve a nukleáris energiahordozók (ki)termelése is, csakúgy, mint a megújulóké. Mindebben elsősorban a hazai forrásokra támaszkodik. A stratégia megállapításai alapján mindez egy fejlődő, biztonságos és erős Amerikához járul hozzá a gazdaság stimulálása által. A stratégia ezt követően fogalmazza meg mindezen cél elérésének mikéntjét, amelyhez négy eszközt jelöl meg: a korlátok leépítését, az export támogatását, az energiabiztonság megerősítését, továbbá a globális energiahozzáférés előmozdítását. A stratégia célul tűzi ki az amerikai technológiai élvonalban való részvételt is.

A nemzetközi energetikai kapcsolatok tekintetében több térséget is megjelöl. Elsősorban Kínával és az Orosz Föderációval kapcsolatos aggodalmát fejezi ki, hiszen a két ország nagy mértékben befolyásolja a világot kiterjedt energiadiplomáciáján keresztül. Kiemeli az európai energiabiztonság fokozását és az európai energiarendszer diverzifikálásának szükségességét is, amely elérésére hitet tesz a szövetségesekkel való együttműködés mellett. Megemlíti a közel-keleti energiapiac szerepét is a globális energiaellátás rendszerében, s ennek folyamatos biztosításával kapcsolatos aggodalmát fejezi ki a térségben uralkodó instabilitás és extrémizmus miatt.

A bideni felülvizsgálat kevésbé vehemens, s nem erőszakolja az energiadominancia megvalósítását. Mi több, többször is hitet tesz a megújuló energiaforrások mellett, illetve a méltányos, tiszta és rugalmas energiajövő mellett, amely egyértelműen szöges ellentétben áll a trumpi stratégiai megfontolásokkal.

A trumpi stratégia meglehetősen offenzív nem csupán a klasszikus energiastratégiai tipizálás tekintetében, hanem általános értelemben véve is, hiszen a mások elleni dominanciát hangsúlyozza. Fontos jellegzetessége a trumpi stratégiának, hogy igyekszik önellátóvá tenni magát, s meglehetősen ambiciózus célokat tűz ki, illetve az energiaügyeket elsősorban gazdasági és politikai-hatalmi szempontból közelíti meg.

Egyesült Királyság

A brit stratégiai dokumentumok rendszere alapvetően három szintű: a nemzeti biztonsági stratégia, a végrehajtó stratégiák, illetve a támogató stratégiák szintje. Az energetikai kérdések britek számára való fontosságát mutatja, hogy a stratégiai dokumentumok rendszerének minden szintjére beépítésre kerültek. Az Egyesült Királyság alapvető stratégiai dokumentumát 2015-ben tette közzé a kormány „Egy biztos és prosperáló Egyesült Királyság” címmel, továbbá fontos megemlíteni a kétévente felülvizsgálandó „Nemzeti Biztonsági Kockázatok Értékelése” című dokumentumot. Ez tulajdonképpen egy nemzeti kockázati regiszter, amely 5 és 20 éves időtávban határozza meg a nemzeti kockázatokat. [5]

A 96 oldalból álló dokumentum hét főbb fejezeten keresztül taglalja az ország nemzeti biztonsági körképét, s az európai stratégiák által megszokott, sorszámozott felépítést követi. A stratégia második fejezetében említi elsőként az energiaügyeket: kifejezi, hogy az UK globális vezető az energetika területén. Ezt követően a harmadik fejezet során említi ismét a nemzeti biztonság és a kockázatok kontextusába helyezve. Először globális kihívásként utal rá, s e jellegét annak tulajdonítja, hogy számos történés negatívan tudja befolyásolni. Pozitívan értékeli, hogy az UK befektetései által az ország energiaellátása javul, s még inkább előremutató, hogy ezek a befektetések innovatív és tiszta energiát kínáló forrásokba történtek. Az ország önellátása az energetika területén azonban nem valósítható meg, hiszen a fosszilis energiahordozók iránti igény egyre inkább növekszik. A fosszilis energiahordozó iránti igény kielégítését elsősorban a multilaterális megoldásokkal igyekszik biztosítani, emellett nyugati parterein keresztül (pl. USA, Ausztrália) elsősorban a cseppfolyósított földgázzal. A fejezetben az energiaügyeket még a klímaváltozás következményeinek veszélyei kapcsán emeli ki.

A negyedik fejezetben ismét megemlíti az energetikai vonatkozásokat az állampolgárok védelmének kontextusában, mint az energetikai infrastruktúrákban bekövetkezhető katasztrófák. A fejezetben ezt követően külön alcímet szentel az energiabiztonsági kérdéseknek. Kifejezi, hogy a jövő energiaszükségletét mind hazai, mind külföldi forrásokból fogja kielégíteni. Követi a nemzetközi trendeket, hiszen célul a biztos, fenntartható és megfizethető energiaellátást tűzi ki. Mindennek legnagyobb fenyegetéseként a növekvő globális igényt, a regionális instabilitást, a klímaváltozást, illetve a természetben lezajló eseményeket jelöli meg, amely helyesen reflektál a világpolitikai aktualitásokra. Továbbá hangot ad aggodalmának az Orosz Föderáció energiapiacot befolyásoló tevékenységével, illetve az országtól való nagyfokú európai függőséggel kapcsolatban. Kiemeli még az innováció és befektetések szerepét is az energiapiacon.

Az energetikai bilaterális kooperáció kapcsán elsőként Németországot jelöli meg, majd az Öböl-menti államokat. Az észak-afrikai régió tekintetében csak Algériát említi meg. A Brazíliával és Mexikóval való kapcsolat elemzésekor kifejezi az energiabiztonságot érintő kooperáció elmélyítését is. Indiával kapcsolatban elsősorban az ország zöldenergia-felhasználásának növelését igyekszik támogatni. Mindezeket követően hitet tesz a multilaterális intézmények tevékenysége mellett is a területen, s kifejezi támogatását az olyan projektek iránt, amely a fejlődő országok állampolgárainak energiaellátását segíti.

A stratégia meglehetősen átfogó, amely az energetikai ügyek tekintetében is elmondható. A hazai és nemzetközi szintekre egyaránt kiterjed, akár csak az ágazatok széles körére, így például az energetikai ügyek katasztrófavédelemmel vagy gazdasági szektorral való kapcsolatára is. A stratégia az energetikai ügyekre nagy hangsúlyt fektet, akárcsak a területen való bilaterális és multilaterális kapcsolatokra. Mindez nem meglepő, annak tükrében, hogy az ország jelentős mértékű importra szorul a fosszilis energiahordozók területén. A stratégia mindazonáltal realisztikus, egyaránt megemlíti az ország energiabiztonságának erősségeit és gyengeségeit is. A cselekvési területek tekintetében megvalósítható célokat tűz ki.

Franciaország

Franciaország tekintetében elsősorban a 2017-ben közzétett, „Védelem és Nemzeti Biztonsági Stratégiai Felülvizsgálat” című dokumentumot érdemes alapul venni. A 100 oldalas, három fő részből álló dokumentum szintén a többnyire európai nemzeti biztonsági stratégiák által követett, számozott szerkezetet alkalmazza, de nem helyez nagy hangsúlyt az energetikai ügyekre. Azokat többnyire egy alfejezet alatt taglalja: az A rész sebezhetőségeket felsoroló fejezetében az „Energetikai rivalizálás” cím alatt, de mindössze három pontban. Ezek során kifejti, hogy az energiaellátás területe kiemelt a nemzetközi stratégiai vetélkedésben. Mindezt elsősorban az európai kontinensen értelmezi, a globális fosszilis energiaellátó országok között. A francia energiabiztonságot az ellátásbiztonsággal egyként értelmezi, s azt a politikai játszmáktól mentes, megfizethető szolgáltatás feltételeihez társítja, amelynek kulcsa volt, hogy az ország az 1970-es években energiaellátása középpontjába a belföldi atomerőműveket helyezte. Kiemeli még a szállítási útvonalak biztosításának fontosságát nemzetközileg, illetve Európa bevonásának szükségességét a kontinens egységes szabályozási rendszere, szállítási útvonalai és közös stratégiai tárolási rendszere miatt. Mindezeken kívül a stratégia csupán a fegyveres erők ellátása kapcsán emeli ki az energetikai ügyeket, továbbá Kína kapcsán, mint a szektor nagy befektetőjeként.

Németország

Németország kapcsán elemzendő fő dokumentum a 2016-os „Fehér könyv – Fehér könyv Németország biztonságpolitikájáról és a Bundeswehr jövőjéről” című stratégia. Ez a legmagasabb szintű német biztonságpolitikai dokumentum, mert az ország nem rendelkezik nemzeti biztonsági stratégiával. A két fő részből álló, 144 oldalas dokumentum mindazonáltal számos értékelhető kijelentést tartalmaz a német biztonságpolitika és biztonsági környezet értékeléséről és meghatározásáról, ami az energiabiztonságot érintő elemzés tekintetében is használható.

Az energiabiztonsággal kapcsolatos meghatározásokat főként az első fejezet tartalmazza, annak két nagyobb egységét is a tematikának szenteli elsősorban az ellátási, szállítási és kereskedelmi útvonalak és a nyersanyagok és energiahordozókhoz való hozzáférhetőség kontextusában, az országot érintő kihívások számbavétele során. Mindezt az információs és kommunikációs rendszerekkel együttesen említi. Ezeket az állampolgárok jóléte kontextusába helyezi, s így az előbbiek bármilyen fenyegetése ezt helyezi veszélybe. A legnagyobb fenyegetésként a terrortámadásokat, a kalózkodást, a korlátozó intézkedéseket, a bukott vagy törékeny államokat, illetve a regionális konfliktusokat látja.

A második egységben a fentiekben említett kontextusban vizsgálja ismét az energiabiztonságot, de nem a kihívásokat veszi számba, hanem a német stratégiai prioritások tükrében vizsgálja. Célul tűzi ki a tengeri szállítási útvonalak biztosítását, illetve az űr biztonságának erősítését. Kiemeli a nemzetközi megoldások fontosságát is.

A fent leírtakon túl, a hibrid fenyegetések során is kiemeli, s célul tűzi ki az energetikai szektor kritikus infrastruktúráinak nagyobb védelmét. A bukott államok és a rossz kormányzás okozta kihívásoknál is megemlíti elsősorban az európai szomszédságot említve, hiszen ezen országok nagy mértékben koherens részei a globális energiaellátási láncolatnak.

Megállapítható, hogy a stratégia nem túl átfogóan kezeli az energiabiztonság kérdéskörét, mindenesetre Németország számos energetikai beruházásban, illetve nemzetközi kooperációban vesz részt a területen, így kívánatos lenne nagyobb mértékben kitérni rá. A hiány oka lehet az, hogy az ország nem érzi energiabiztonságát veszélyeztetve vagy mivel nem hagyományos nemzeti biztonsági stratégia, hanem Fehér Könyv, így elsősorban a fegyveres témákkal összefüggő pontokra koncentrál. Az energiabiztonságot elsősorban az ellátásbiztonság keretében vizsgálja, így inkább a gazdasági biztonság szektorához kapcsolódik.

Oroszország

Az Orosz Föderáció stratégiai dokumentumát idén tette közzé, azonban angol nyelvű fordítás még nem áll rendelkezésre, így ezen dolgozat keretében a 2015-ben kiadott stratégiai dokumentumot tanulmányozom. A 29 oldalból álló dokumentum 6 fejezetet tartalmaz, amely a számozott bekezdések szerkezetét követik. Az előzőekben elemzett stratégiák terjedelméhez képest rövidebb dokumentum azonban meglehetősen sokszor tartalmazza az energiabiztonsággal kapcsolatos ügyeket. Már az általános megállapítások során kijelenti, hogy a nemzeti biztonság körébe tartozik az energiabiztonság is. Ezt követően az „Oroszország a modern világban” című fejezetben jelenik meg az energiabiztonság kérdésköre elsősorban a világ gazdasági folyamataira destruktívan ható politikai befolyásoló tevékenység kontextusában. A nemzetközi helyzetet követően a nemzeti szintre fókuszáló részben elsősorban az energiabiztonságnak a kritikus infrastruktúrák védelmével kapcsolatos dimenziójára koncentrál, s kifejti, hogy a lehetséges terrorista cselekedetek kivédésére szükséges a szabályozók szigorítása az állampolgárok védelme céljából. Ezt követően ismét az energiabiztonság gazdasági jellegére koncentrál: fókuszba helyezi az orosz energia-előállítók nagyobb védelmét.

Kijelenti, hogy az energiabiztonság szintjének növelése kulcsa a gazdasági biztonság fenntartásának. Ebben a bekezdésben kifejti a stratégia, hogy mi tartozik e tekintetben az energiabiztonságba: a belső kereslet-kínálat egyensúlyának stabil fenntartása, az energiahatékonyság növelése, az orosz energetikai cégek versenyképességének fenntartása, az üzemanyag- és energiaforráshiány megelőzése, stratégiai üzemanyag-tartalékok létrehozása és tartalék-kapacitások, részegységek gyártása, valamint az energia- és hőellátó rendszerek stabil működésének biztosítása. Az ezt követő bekezdésben ismerteti az energiabiztonság megerősítésének feltételeit: az állami menedzsment hatékonyságának növelését, az energiaforrások megbízható és zavartalan eljuttatását a fogyasztókhoz, az ország technológiai szuverenitásának megőrzését a világ energiapiacán, energiatakarékos és energiahatékony technológiák bevezetését. A bekezdésnek emellett politikai üzenete is van, hiszen megfogalmazza, hogy megakadályozza az állami vezetés az orosz energiaforrás-szállítókkal szembeni diszkriminációt a külpiacon, különösképpen a külföldi szénhidrogén-lelőhelyek kiaknázása során, illetve a különböző államok által végrehajtott, nem gazdasági, hanem politikai célú szabályozások ellensúlyozása az energiapiacon. Emellett kifejezi szándékát az energiatakarékosságot és –hatékonyságot érintő technológiák megosztására globálisan. Sokatmondó, hogy célul tűzi ki az új high-tech szektorok fejlesztését az atomenergia területén.

Az orosz stratégia meglehetősen pontosan és rendkívül átfogóan határozza meg az állami stratégiai célkitűzéseket az energiabiztonság területén. Meglehetősen racionális, nem törekszik ambiciózus célok megfogalmazására. Kiemelendő, hogy az energiabiztonságot elsősorban a gazdasági biztonság kontextusában vizsgálja. Emellett megjelenik benne az államok közötti vetélkedés motívuma is. Kis mértékben ellentétes a nemzetközi trendekkel, hiszen nem említi meg a környezetbarát megoldásokat, sem a klímaváltozás elleni harcot. Pozitívan értékelendő, hogy az energiahatékonyság és az energiatakarékosság elve kiemelten szerepel a dokumentumban. Végezetül a stratégia meglehetősen átfogó célkitűzéseinek ágazati dokumentumokban való kifejtésével áthidalhatóak a legégetőbb kihívások. A stratégia offenzív jellegű, hiszen a piacok bebiztosítását és az orosz technológiai fölényt célozza globálisan.

Kína

A Kínai Népköztársaság stratégiai dokumentuma meglehetősen friss, 2019-ban publikálta azt a kínai állami vezetés „Kína nemzeti védelme az új korszakban” címmel. A kínai dokumentum nem tartalmaz energiabiztonsági megfontolásokat, a stratégiai dokumentum elsősorban a nemzeti szuverenitás és területi egység megőrzésére koncentrál, számottevően a kínai fegyveres erőkkel kapcsolatos megállapítások találhatóak meg benne. Meglepő, hogy a stratégia még a hadsereg ellátása, s annak megfelelő működtetése kapcsán sem említi meg az energetikai vonatkozásokat. Mindennek oka az lehet, hogy Kína alapvetően jól ellátott fosszilis energiahordozókkal. Ebből fakadóan a világ egyik legnagyobb szennyezője, s így kevésbé sürgető biztonsági kihívás számára az energiahordozók eloszlásának kérdése, s sokkal inkább az innováción és környezetbarát technológiai megoldásokon van az ország esetében a hangsúly. Az energiaügyekkel kapcsolatos megfontolásokat az ország mindenkori ötéves terve tartalmazza, mintsem annak biztonsági stratégiája.

Japán

Japán 2013-ban publikált startégiája 4 főbb fejezetből áll, s kevésbé koncentrál az energetikai ügyekre, azonban tisztában van azok jelentőségével. Az energiaügyeket elsőként a globális biztonsági környezet és az azt érő kihívások bemutatásánál fejti ki. Mindezt a humánbiztonságot érintő kihívások kapcsán teszi meg, a milleniumi fejlesztési célok kontextusába helyezve, elsősorban az energiahordozók iránti igény folyamatos növekedésére koncentrálva. Ezt követően a globális gazdasági környezet leírásakor hivatkozik az energiaügyekre az annak egyenlőtlen eloszlásából fakadó verseny és klímaváltozás iránti aggodalmát kifejezve.

Az energiaügyeket a 4. fejezetben említi a stratégia újra a nemzeti biztonság stratégiai megközelítése kapcsán a diplomáciai és biztonsági együttműködés megerősítése tekintetében, a béke és stabilitás előmozdítása érdekében a nemzetközi közösségben. A kelet-ázsiai biztonsági környezet kapcsán kifejti, hogy szükséges az Orosz Föderációval való mélyebb együttműködés előmozdítása átfogóan, de elsősorban az energia és biztonság területén. Következőként a közel-keleti térség államait emeli ki mint a japán energiaszükséglet legfőbb kielégítőjét, s ennek kapcsán elsősorban a térség stabilitásának támogatását tűzi ki célul, hogy a japán energiaforrások biztosítása folyamatos legyen. A stabilitás elérését elsősorban széleskörű nemzetközi kooperációban látja, amely kapcsán kiemeli az európai államokat, az USA-t, Szaúd-Arábiát, továbbá Törökországot.

Az energiaügyeket ismét kiemeli a globális problémák kapcsán, majd ezt követően egy külön alcímet szán neki, amelyben a környezeti és energetikai kihívásokra való válaszadást taglalja. Az energetikai ügyeket a gazdasági biztonság szektorában értelmezi, s kiemeli, hogy egy prosperáló japán gazdaság fenntartásához a jövőben elengedhetetlen a megfizethető ellátási források diverzifikálása, s ehhez a diplomáciai eszközöket is használja. Megemlíti még a globális klímaváltozás kérdéskörét, amelynek kapcsán kifejezi, hogy Japán proaktív stratégiával fog fellépni a következmények ellen, s azok megfékezésére egyaránt, de kifejezi a nemzetközi együttműködés szükségességét is.

A stratégiával kapcsolatban a legszembetűnőbb, hogy az energiaügyeket több kontextusban is vizsgálja. A többi országhoz hasonlóan kifejti annak gazdasági biztonsággal való szoros kapcsolatát. A stratégia emellett nagy hangsúlyt fektet a globális és multilaterális megoldásokra és fellépésre nem csupán az energiahordozók szűkössége, de a klímaváltozás elleni tevékenységek területén is. A nemzetközi kapcsolatrendszerrel kapcsolatban fontos megállapítani, hogy hasonlóan azon térségeket emeli ki mint a többi stratégia, de az Orosz Föderációval elsősorban a partnerségre törekszik, mintsem a szembenállásra. A stratégia kevésbé vehemens, nem tűz ki ambiciózus célokat, s inkább defenzív jellegű.

Konklúzió

A fent elemzett stratégiai dokumentumok nagyon eltérőek, nem csupán az energiabiztonság kontextusában vizsgálva, hanem általános értelemben véve is. Míg egyes stratégia dokumentumok meglehetősen átfogóak, úgy néhány csupán a fegyveres erőkkel kapcsolatos megfontolásokra tér ki. Emellett azok terjedelmükben és szerkezeti felépítésükben is eltérőek. Az energiabiztonság értelmezése kapcsán is számos eltérés tapasztalható, amely az érintett ágazatok különböző felsorolásában, a kockázatok és veszélyek másféle értékelésében, s például a harmadik országok említésének kontextusában is tetten érhetőek.

A különleges partnerségi kapcsolatban lévő Amerikai Egyesült Államok és Egyesült Királyság stratégiáiban számos világnézeti különbség is tetten érhető. Az Egyesült Királyság sokkalt kooperatívabb, több országot is megjelöl az együttműködés területén. A brit stratégia emellett sokkalta átfogóbb: az USA stratégiája csupán az energiadominanciára és ennek pozitív gazdasági és politikai következményeire koncentrál, addig az UK sokkalta inkább hangsúlyozza az energiabiztonság, az energiadiplomácia kooperatívabb vetületeit, így például a különböző befektetéseket, a környezetbarát megoldások fontosságát. A legnagyobb eltérés pont a környezetbarát technológiákban, illetve a klímaváltozással kapcsolatos megfontolásokban van, mindennek elsősorban az országokban uralkodó politikai viszonyok az okai. Az USA tekintetében már megtörtént a változás a Biden-adminisztráció beiktatásával, s az energiabiztonság területén is egy sokkalta kooperatívabb és defenzívebb megközelítés várható, az ENSZ céljainak és a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően. Azonos motívum, hogy mind a két ország kiemelt figyelmet fordít az európai energiabiztonságra, illetve kockázatként értékeli az Orosz Föderációt.

Az Orosz Föderáció szerepét az energiabiztonság területén Japán is elismeri, de az előzőekben ismertetett államokkal ellentétben a versengés helyett inkább a kooperatív kapcsolatok kialakítására és megerősítésére törekszik. Szembetűnő, hogy nagyon nemzetközi, a globális platformokat, mechanizmusokat és megoldásokat helyezi fókuszba, s fontos megemlíteni, hogy már 2013-ban meglehetősen nagy mértékben foglalkozik a klímaváltozással a stratégiai tervezés tekintetében is.

Az Orosz Föderáció stratégiai dokumentuma az Egyesült Királyságéhoz hasonlóan meglehetősen átfogó, azonban ez a megközelítésmód inkább a gazdasági biztonság és az állampolgárok biztonságának kontextusában mondható el. Emellett az energiaügyeket az államok közötti vetélkedésben helyezi el. A sürgető globális kihívásokra, így például a szűkösségre vagy globális klímaváltozásra kapcsolatos válaszokat nem igen veszi számba. Mindez egy ilyen vezető ország tekintetében azonban kívánatos lenne. A stratégia emellett meglehetősen vetélkedő, s egyértelműen offenzív. Fontos megjegyezni azonban, hogy a stratégiai dokumentum mellőzi az országok pontos megnevezését, amikor negatív hangnemben értékeli az energiapiaci befolyásolásokat.

Franciaország stratégiai dokumentuma meglepő módon csupán kis mértékben foglalkozik az energiabiztonsággal. A területen inkább a nemzetközi történésekre fókuszál, s szintén az európai energiafüggőséggel kapcsolatos aggodalmát fejezi ki. Az energiabiztonsággal kapcsolatos megfontolások teljes hiánya azonban Kína stratégia dokumentuma alapján állapítható meg. Valószínűleg oka, hogy annak ötéves terve tartalmazza az energiabiztonsággal kapcsolatos problematikákat, azonban a stratégiai tervezésben kívánatos lenne az ilyen fontosságú szektorok megemlítése.

Németország esetében is kevésbé tartalmazza annak stratégiai dokumentuma az energiabiztonsággal kapcsolatos megfontolásokat. Oka valószínűleg abban áll, hogy nem klasszikus nemzeti biztonsági stratégiáról, hanem Fehér Könyvről beszélünk az ország esetében. Többnyire nem nevesít harmadik országot, s az energiabiztonsággal kapcsolatos megfontolásai inkább az ellátási útvonalak kapcsán értelmezhetőek. Ebből fakadóan, inkább nemzetközi problémákra fókuszál, s főként állam alatti szereplők tevékenységéből fakadó kihívásokat jelöl meg.

A hét ország stratégiájának elemzését követően megállapítható, hogy nagy hangsúly van a szállítási útvonalak biztonságán. Emellett az államok közötti verseny vagy vetélkedés is visszatérő motívum. Az energiabiztonságot is tehát főként a politikai-hatalmi erő kontextusában helyezik el, vagy a gazdasági biztonsággal szoros koherenciában. Megjelennek olyan nemzetközi követelmények is, mint az energiahatékonyság és az energiatakarékosság követelménye. Fontos szempont továbbá az energetikai kritikus infrastruktúrák védelme is.

 

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ÚNKP-21-2-I-NKE-131 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

 

Felhasznált irodalom

[1] Jones, Owain – Dodds, Paul E.: Definitions of Energy Security, University of London, 2017. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[2] Kádár Krisztián: Stratégiai tervezés a közigazgatásban. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[3] Csiki Tamás: A stratégiai dokumentumok rendszere, Nemzet és Biztonság, 2008. szeptember. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[4] Dobos Edina: Az energiaellátás biztonságának elméleti kérdései, Nemzet és Biztonság, 2010. július. (Letöltés ideje: 2022.05.05.)

[5] Dr. Molnár Dóra: Brit biztonságpolitika. Koalíciós és nemzeti biztonsági stratégiák előadás. NKE-HHK, 2021/22. tanév I. félév.

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az energiabiztonság kérdésköre Németország, az Amerikai Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, az Orosz Föderáció, Kína és Japán nemzeti biztonsági stratégiáiban bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Mindennapjaink szerves része lett a 2022 február 24-én orosz invázióval induló fegyveres konfliktus, amelyet orosz terminológia szerint különleges műveletként tartanak számon. A hírportálokon napi szinten olvashatunk a legújabb fejleményekről, illetve megjelentek a konfliktus hosszútávú hatásairól készült elemzések, melyek főként a gazdaság vonatkozásában próbálják előre jelezni a várható következményeket. Kevésbé hangsúlyos a környezeti biztonságra gyakorolt hatásainak vizsgálata. Érdemes lehet azonban áttekinteni, ugyanis egy ilyen horderejű háborús helyzet nem kíméli sem az épített, sem a természeti környezetet. A háború során alkalmazott haditechnikai eszközök üzemeltetése önmagában is jelentős üvegházhatásúgáz kibocsátással jár, ami növeli a globális felmelegedés mértékét, de a hosszútávú hatások vizsgálata során további közvetett és közvetlen hatásokkal szembesülünk a globálistól egészen a helyi, humánbiztonsági szintig.

A globális biztonsági kihívások közül az éghajlatváltozás hatásainak mérséklése az egyik legkiemelkedőbb probléma. António Guterres ENSZ főtitkár az éghajlatváltozás súlyosságának szószólója, ugyanis ez lehet az utolsó évtized, amikor az emberiség még cselekedhet a klímaváltozás irreverzibilis folyamatai ellen, mérsékelheti hatásait és megelőzheti a klímakatasztrófát. Az emberiség közös felelőssége és kötelessége tenni a fenntarthatóbb jövőért és helyreállítani azokat a drasztikus folyamatokat, amik a bolygón keletkeztek a szén-dioxid kibocsátás következtében. 2020-ban már 0,9°C-al emelkedett a földfelszín hőmérséklete a huszadik századhoz képest, míg az első ipari forradalomtól ez a növekedés 1,19°C. A tengerek hőmérséklet-emelkedése ennél is drasztikusabb, Új-Zéland partjainál szivacsfehéredést tapasztaltak a tengerbiológusok. Ez eddig elképzelhetetlennek tűnt, ugyanis a szivacsfélék jóval ellenállóbbak a koralloknál, és ez idáig nem történt olyan drasztikus változás, amely ilyen jelentős változást idézett volna elő. A parti vizeknél 2,6 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedés tapasztalható. Az éghajlatváltozás legtöbbet említett következményei a szélsőséges időjárás, az extrém hőmérsékletváltozás, a csapadékeloszlás változása, illetve a hirtelen árvizek, szárazságok. Minden időjárási anomália újabb és újabb kockázatokat és fenyegetéseket hoz a felszínre, amely befolyásolja az emberiség biztonságérzetét és valós biztonságát. Globális méretű biztonsági kihívást jelent a szélsőséges időjárás miatt kialakuló élelmiszerhiány, a felboruló csapadékeloszlási tendencia, amely következménye a szárazság, vízhiány.

Milyen kapcsolat is van az orosz-ukrán konfliktus és az éghajlatváltozás között? John Kerry, az Amerikai Egyesült Államok elnökének klímavédelmi különmegbízottja rávilágított a közvetlen kapcsolatra. A fosszilis energiahordozó-függőség miatt sodródott az emberiség az éghajlatváltozás csapdájába. A mostani háború esélyt adott, hogy megszűnjön a kőolaj- és földgázfüggőség, valamint közös álláspont alakulhasson ki az új energiaforrásokra történő átállásról. A valóságban azonban nem történt pozitív változás, éppen ezért a megbízott felhívta a figyelmet arra, hogy az elhúzódó orosz-ukrán konfliktus végzetes csapást mérhet a klímakatasztrófa elleni erőfeszítéseknek. A glasgow-i Cop26-on, azaz az Egyesült Nemzetek Szervezetének 26. éghajlat-változási konferenciáján elért megállapodás, miszerint 1,5 C alatt kell tartani a globális felmelegedés mértékét, akadályokba ütközik. A károsanyag-kibocsátást kellene csökkenteni, de az energiaválsággal küzdő országok erre nem képesek. A tudósok szerint az 1,5 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedés határán vagyunk, így bármi, ami késlelteti a klímaválság megoldását csak akadály. Az oroszok elleni szankciók, amelyek a fosszilis energiahordozók importjára irányulnak, olyan lépésekre kényszerítik az államokat, amik növelhetik a károsanyag-kibocsátást. A zöld energiára történő átállás technológiai és anyagi forrásai nem minden állam számára elérhetők, a hiányos infrastruktúra kiépítése még évekig eltarthat. Az átmeneti időszakban a jóval szennyezőbb szén élheti reneszánszát. Az Amerikai Egyesült Államokban a zöldátmenetet erre hivatkozva késleltetnék, ugyanis az európai példa azt mutatja, hogy egy sürgetett átállás jóval károsabb, mint ha fokozatosan történne meg a technológiai váltás. Az Amerikai Egyesült Államok a szövetségesek igényeinek megfelelően növelni fogja a földgáz kitermelését, hiába ellentétes a klímacélokkal, ezzel támogatná partnereit az orosz fosszilis energiahordozókról történő függetlenedésben. Ez egy rövidtávú megoldás, amíg meg nem történik a teljes zöld energiára való áttérés. John Kerry azt is kiemelte, az amerikai LNG kitermelése jóval kevesebb károsanyag-kibocsátással jár, mint az oroszországi, ugyanis hatékonyabb módszerrel történik a fejtés. Ugyan a cseppfolyósított földgáz ökológiai lábnyomáról, a drága és veszélyes szállítási módjáról és annak környezetre gyakorolt hatásairól nem ejtett szót a klímavédelmi különmegbízott, így is látható, hogy mekkora jelentősége van, hogy ne történjen késlekedés, és ne történjen visszalépés a klímacélok megvalósításában. Az IPCC (Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, Intergovernmental Panel on Climate Change) kutatásai szerint a klímacélok megvalósítása nem a megfelelő ütemben történik, így is lemaradás érzékelhető. Helyi szinten a háztartások a növekvő energiaárak miatt a károsabb, nem támogatott energiaforrások használatára kényszerülnek, továbbá megnőtt az energiaforrásokra irányuló lopások és csalások száma.

Az orosz-ukrán háború következtében közvetett hatások is jelentkeznek, amik kihatással vannak az éghajlatváltozásra. A nemzetközi közösség igyekszik az Orosz Föderációval minden együttműködést megszüntetni, az invázió elítélésének szimbólumaként. Ez figyelhető meg az Északi-sarkvidéken zajló éghajlatváltozás mechanizmusának kutatására irányuló vizsgálatok esetén is. A nyugati kutatóintézetek megszakították az orosz kollégákkal folytatott projekteket. Az éghajlatváltozás hatásainak vizsgálatához a teljes sarkvidék tanulmányozása szükséges. Az orosz partvidék és felségvizek a régió nagy részét adják, ezért nem elhanyagolhatók az onnan szolgáltatott mérési adatok. A sarkvidéki rendszer változása az egész Föld klímájára hatással van, főként az albedó visszacsatolási folyamat révén. Az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország kutatóinak több évtizedes tapasztalata van a permafroszt, vagyis a sarkvidék területeit lefedő fagyott talaj vizsgálatában, sikeres együttműködés zajlott ezidáig. Az éghajlatváltozás következtében olvadó jégmezőkből metán és más üvegházhatású gázok szabadulnak fel, amik növelik a globális felmelegedés mértékét, ezért elengedhetetlen az „örökfagy” változásainak megfigyelése. Vlagyimir Romanovszkij neves geofizikus, aki tanulmányait Oroszországban kezdte, elárulta, hogy az éghajlatváltozás hatásai révén változó permafroszt vizsgálatnál elengedhetetlen, hogy mindenhol megvizsgálják, ahol létezik. Az orosz megfigyelési területek, adatok és kollégák szakértelmének kiesése a kutatásokból hátráltatja az éghajlatváltozással kapcsolatos hiteles adatok megszerzését, a tudományos életet, valamint a klímaváltozás mértékének reális megismerését.

Az elhúzódó háború további éghajlatváltozásra gyakorolt hatásáról és az államok által adott válaszreakciókról várhatóan szó esik az egyiptomi rendezésű Cop27 konferencián, amely hat hónap múlva esedékes. Addig is érdemes figyelemmel kísérni az Európai Unió külügyminisztereinek havi értekezleteit, ugyanis a hatodik szankciós csomagról tárgyalnak, amely az orosz olajembargó ügyét is magában foglalja, ezen döntés megszületése is határozottabb utat jelöl ki arról, hogy milyen energiaellátási változások következhetnek, illetve, hogy ez hosszabb távon milyen hatásokkal bír az éghajlatváltozásra.

Írta: Preczekján Ivett

Kiemelt kép forrása: pexels.com

A Az orosz-ukrán háború hatásai az éghajlatváltozásra bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.