Europäische Union

Quelle : © Europäische Union, 2026 - EP

Bonn, 08. Juni 2026. Jahr für Jahr finden die Bonner Klimaverhandlungen statt. Jahr für Jahr werden Delegierte aus dem Globalen Süden durch Visahürden ausgebremst — und untergraben damit Deutschlands Anspruch auf inklusiven Multilateralismus.

Die 64. Sitzung der UNFCCC-Nebenorgane (SB64) beginnt heute im Bonner World Conference Center. Über 5.000 Delegierte von Regierungen sowie Zivilgesellschaft kommen zusammen, um die COP31 vorzubereiten, die in diesem Jahr in der Türkei stattfindet. Die Nebenorgane sind fundamentaler Bestandteil der globalen Klimadiplomatie: Hier wird die technische Grundlage gelegt, werden Positionen verhandelt und Koalitionen gebildet. Parteidelegierte wie Nicht-Partei-Akteure sind formell gleichberechtigt willkommen — doch Teilnehmende aus dem Globalen Süden sehen sich einer Reihe von Hindernissen gegenüber: Akkreditierung, Reisekosten, Unterkunft und Visa. Die Visa-Barriere ist hier besonders, weil es in der Verantwortung Deutschlands, als Host des UNFCCC-Sekretariats, liegt, diese zu adressieren.

Visahürden für die Beteiligung des Globalen Südens an Klimaverhandlungen sind weder neu noch ein ausschließlich deutsches Problem. Bereits 2008 kritisierte das IIED den Ausschluss von Delegierten aus den vulnerabelsten Ländern von UN-Klimaverhandlungen in Europa aufgrund von Visumverzögerungen. Bei den Bonner Sitzungen SB60 im Jahr 2024 wurden 223 Fälle von Delegierten aus Afrika und Asien dokumentiert, die Schwierigkeiten hatten, rechtzeitig oder überhaupt ein Visum zu erhalten: 25 wurden direkt abgelehnt, 167 Anträge blieben unbearbeitet, und 37 erhielten ihr Visum mit erheblicher Verzögerung — Länder wie Burundi, Kamerun, Ägypten, Marokko und Ruanda waren in den ersten Verhandlungstagen ohne Repräsentanz. Im Jahr 2025 stieg die Zahl der dokumentierten Fälle auf 298. Zu den wiederkehrenden Ursachen zählen verweigerte Terminvergaben, die Pflicht zur Antragstellung in weit entfernten Drittländern sowie Ablehnungen mit dem Verweis auf angebliche Zweifel an der Rückkehrabsicht. Der Unmut darüber wird regelmäßig in den Abschlusserklärungen der Bonner Sitzungen laut — oder, in weniger diplomatischer Form, vom zivilgesellschaftlichen Netzwerk CAN, das Deutschland auffordert, seinen „Visumkrieg gegen afrikanische Delegierte" zu beenden.

Hinter den oben genannten Zahlen stehen Menschen, meist mit formeller Akkreditierung, konkretem Arbeitsplan und oft vollständiger Finanzierung, die dennoch nicht teilnehmen können. Eine junge Delegierte aus Asien beschreibt es so: „Visumprobleme sind eines der größten Hindernisse für mich. Aus dem Globalen Süden kommend, verbringen wir zwei bis drei Monate damit, immer wieder zur Botschaft zu laufen, Anträge zu stellen, Widerspruch einzulegen. Viele meiner Kolleg*innen haben kein Visum bekommen — obwohl sie vollständig finanziert waren und einen konkreten Plan hatten, wie wir zusammenarbeiten wollten. Sie konnten einfach nicht kommen." Dies ist kein Einzelfall. Es ist eine strukturelle Hürde, die genau jene Stimmen ausschließt — Verhandler*innen aus den vulnerabelsten Ländern, junge Aktivist*innen, Vertreter*innen besonders betroffener Gemeinschaften —, deren Präsenz entscheidend für die Legitimität des multilateralen Klimaprozesses ist.

Das Argument, Visumhürden seien administrativ unvermeidbar, hält einer Überprüfung nicht stand. Die Gastgeberländer der jüngsten COPs in den Vereinigten Arabischen Emiraten, Aserbaidschan und Brasilien haben allesamt eigene beschleunigte Visumverfahren für akkreditierte UNFCCC-Teilnehmende eingeführt. Entscheidend ist: Auch Schengen-Mitgliedstaaten haben dies getan. Artikel 25 Absatz 1 des Schengener Visakodex erlaubt es Mitgliedstaaten ausdrücklich, Visa auszustellen, wenn „internationale Verpflichtungen" dies erfordern. Für die COP21 in Paris nutzte Frankreich diese Bestimmung, um akkreditierten Teilnehmenden allein auf Grundlage ihres Akkreditierungsschreibens ein Kurzaufenthaltsvisum zu erteilen, ohne die üblichen Begleitdokumente. Für die COP25, die mit kaum vier Wochen Vorlauf von Santiago nach Madrid verlegt wurde, erließ Spanien zentrale Anweisungen an alle 182 seiner Konsulate weltweit, um ein zügiges Visumverfahren zu gewährleisten, und schloss Vereinbarungen mit anderen Schengen-Staaten für Länder ohne spanische Vertretung.

Im Vorfeld der Verhandlungen dieses Jahr erinnern über 80 unterzeichnende Organisationen — von Amnesty International bis zur Zimbabwe People's Land Rights Movement — Deutschland als Gastgeber der Bonner Sitzungen in einem offenen Brief daran, dass die Glaubwürdigkeit multilateraler Prozesse davon abhängt, wer im Raum sitzt. Inklusiver Multilateralismus ist nicht nur eine Frage dessen, was verhandelt wird — sondern auch, wer verhandelt. Deutschland trägt als Gastgeber verschiedener UN Organisationen, vom UNFCCC-Sekretariats über UNDP und UN Women eine besondere Verantwortung dafür, dass seine Konsulate nicht zur ersten Hürde für legitimes globales Regieren werden — und für das Vertrauen der Partner, auf die es angewiesen ist. Die Lösungen existieren. Die Präzedenzfälle existieren. Was noch zu fehlen scheint, ist der politische Wille zu handeln.

László Ferenc pályafutása a mezőgazdasági repülésben eltöltött időszakot követően a légimentésben teljesedett ki. A 47 év repülést, 62 429 felszállást és 9007 óra 58 perc repült időt magába foglaló szakmai életútról folytatott beszélgetésünket ezzel a másfél évtizedes időszakkal zárjuk.

Korábban volt rálátásod a helikopteres légimentésre?

- 1990-ben az Aerocaritas légi mentőszolgálatnak dolgoztunk be MD 500-assal, de a típussal érdemben nem tudtunk segíteni. Kivittük a helyszínre az egészségügyieket, akik besegítettek a mentőknek, aztán hazarepültünk. Az MD 500-as egy kiváló helikopter, de légimentésre nem alkalmas a kis mérete miatt. Lett némi elképzelésem a légimentésről, de ez nagyon kevés volt. Nekem ez az időszak márciustól május elejéig tartott. Sajnos a hírközlés kezdetleges volta miatt nagyon kevés feladatot kaptunk.

Egy volt évfolyamtársad, Érseki György jóvoltából 2006-ban kerültél a valódi légimentéshez. Ott milyen típusokon volt lehetőséged repülni?

- Miután felvettek, Mi-2-es típustanfolyamon vettem részt, amit egy szerelő tartott a Markó utcában. Ekkor mutatta meg a főpilóta, Érseki Gyuri egy laptopon az EC135-öst, azzal, hogy ez a jövő, de oda a Mi-2-esen át vezet az út. Az EC135-ös beszerzés hátterét nem ismertük - csak annyit tudtunk, hogy osztrákoktól bérelt, alig használt gépekkel repülhetünk - de istenigazából nem is érdekelt minket, csak az, hogy rövidesen ilyen géppel dolgozhatunk majd. Az elmélet után Budaörsön volt a Mi-2-es gyakorlati átképzés. Összesen hét óra volt, de sokszor nem volt üzemanyag, és nagyon elhúzódott. Hármunknak kellett az átképzés, mert a légimentéshez jelentkező volt katonai pilóták már addig is repülték a Mi-2-est. Ők oktatóval repültek néhány mentési feladatot és utána önállóan dolgozhattak. Mi egy pénteki napon fejeztük be a képzést és akkor szólt a Gyuri, hogy hétfőn három embert várnak Wiener Neustadtban EC135-ös átképzésre. Nekem nem volt még meg az éjszakai képzésem, ezért más ment helyettem, én pedig Miskolcon megszereztem a mentős jogosítást és megcsináltuk az éjszakait is. A pécsi légimentő bázisra kerültem, ahol először oktatóval mehettem menteni a Mi-2-essel, majd 2006 szeptemberétől önállóan is. Érdekesen alakult az élet a továbbiakban, nagy lelkesedéssel ismerkedtem az új feladatokkal és az új típussal. Közben felhívták a figyelmünket, hogy foglalkozzunk sokat az angol nyelvvel, mert az EC átképzés angolul folyik és a típus szakirodalma sem lesz magyarra fordítva, ahogy az eddig repült típusoknál történt. A nyelvi felméréshez felrendeltek minden érintettet Budaörsre és a HeliAir képzésvezetője mindenkivel beszélgetett fél órát. Bemutatkozás után beülve a helikopterbe találomra felnyitotta a légiüzemeltetési utasítást és elmagyarázta az adott oldalon levő dolgokat, majd visszakérdezett. Nyelvvizsga meglétét nem kérte senkitől, majd megállapította, hogy boldogulni fogunk a későbbiekben.

[...] Bővebben!

Le rejet du projet touristique du gendre et de la fille de Donald Trump, sur la côte sud de l'Albanie, s'est transformé en « révolution des flamants roses » : un mouvement général contre le gouvernement d'Edi Rama. Entretien avec Ervin Goci, pour qui « c'est l'Albanie de demain qui se forge ».

- Articles / Courrier des Balkans, Albanie, Politique, Environnement, PS Albanie

- Agenda / Albanie, Région parisienne

Le Comité France-Turquie a le plaisir de vous proposer une matinée exceptionnelle à Rochefort pour visiter la Maison de Pierre Loti, entièrement restaurée l'année dernière, et le musée Hèbre qui contient notamment une grande toile représentant des janissaires !
Les visites à la Maison de Pierre Loti sont forcément guidées (elles durent 1h30) et deux créneaux d'une heure ont été réservés pour le Comité,
le 7 juin 2026 à 10h et 10h30.
Coût (frais de dossier inclus) :
. 16.00 € par (…)

- Agenda / Turquie, France - Régions

Szerencsésen szép illusztráció a feltörekvő Törökországhoz, mely nélkül - egyre több példával alátámasztottan - immár nincs meg, nem is nagyon lehet meg az évődő európai védelmi szektor. Legyen szó technológiáról, kapacitásokról, vagy magáról a "délkeleti bástyaságról". 

Zord

- Agenda / Albanie, Région parisienne

A török-görög konfliktus évszázadok óta tartó feszültségekre vezethető vissza, amelyek főként történelmi és kulturális gyökerekkel bírnak. A két ország közötti területi viták, a tenger megosztása, illetve a migrációs áramlatok kezelése még inkább megnehezíti a két nép békés együttélését a térségben. Az elemzés célja bemutatni az ellentét geostratégiai hátterét, különös tekintettel a tengeri viszonyokra, továbbá felhívni a figyelmet a helyzet stabilizálásának szükségességére.

A két ország közötti összetűzések kiemelt figyelmet érdemelnek, mivel a növekvő feszültség nem egyszer közel eszkalációhoz vezetett az elmúlt években. Mindkét ország fontos tagja a NATO-nak, illetve az Európát célba vevő illegális migráció elleni védekezésnek.

Törökország jelenleg a legtöbb menekültet befogadó állam a világon[1], amelynek egyik fő oka nem más, mint az ország földrajzi elhelyezkedése. Az öt országból, amellyel közös szárazföldi határai vannak (Szíria, Irak, Irán, Örményország és Georgia) több államban jelenleg is fegyveres konfliktus folyik.

2015 őszén az Európai Unió együttműködést kezdeményezett a menekültáradat tekintetében frontországgá vált Törökországgal. Az együttműködés keretein belül megszületett egy megállapodás, amelyben Ankara vállalta, hogy megfékezi a menekülthullámot, az EU pedig ehhez anyagi forrást biztosít. A török kormányfő azonban 2020 elején bejelentette, hogy megnyitja az európai határait, arra hivatkozva, hogy az Unió nem tartotta be a megállapodás rá eső részét – például, hogy felgyorsítja az ország EU-csatlakozását, vagy, hogy hatékony segítséget nyújt a menekültügyi helyzet kezelésében. A döntés következtében tavasszal többezer ember ragadt az Égei-tengeren, mivel a görög hatóságok nem engedték kikötni a hajóba ültetett menekülteket a szigeteken, a török hatóságok pedig nem voltak hajlandóak visszafogadni őket. A kialakult migrációs válság megfelelő kezelését igencsak megnehezítette a járványhelyzet és az azzal összefüggésben bevezetett korlátozások.

2020 több szempontból is kritikus évnek mondható a két ország viszonyát tekintve, gyakorlatilag 1974 óta nem volt ilyen súlyos a helyzet. Januárban Görögország megállapodást írt alá Ciprussal és Izraellel a Kelet-Mediterrán Gázvezeték (East Med pipeline deal) megépítéséről, amely projekt célja Törökország szerint az, hogy kizárják őt a régióban található energiaforrások felhasználásából. Görögország ezt követően 2020 nyarán az olaszokkal is olyan tengerjogot érintő megállapodást kötött, amely lehetővé teszi szigeteinek teljes kizárólagos gazdasági övezet alá vonását (ezen fogalmak jelentését a későbbiekben részletesen tárgyaljuk), mely ismét török felháborodást váltott ki. Időközben a törökök – válaszul a görög lépésekre azzal fenyegetőztek, hogy olaj- és gázkutatást végeznek a görög tengeri területeken, majd az Oruç Reis elnevezésű hajóval megsértették a térség szabályait. A fenyegetések, illetve a kölcsönös etikátlan cselekmények júliusban elindították a két ország teljes haditengerészeti állományának telepítését az Égei-tengerre. Augusztusban egy látszólagos balesetben a görög Limnos és a török Kemal Reis hajók összeütköztek, utóbbi meg is sérült. Ekkor a francia elnök jelezte, hogy átmenetileg fokozza katonai jelenlétét a térségben, tekintettel a növekvő feszültségre. Még e hónap végén Görögország új tengeri-területi igényt fogalmazott meg, melyet szintén a későbbiekben fogunk tárgyalni. A jogosulatlannak tekintett török fúrásokat az EU sem hagyta válasz nélkül: nyár végén egy szankcióscsomagot dolgoztak ki Törökország ellen, amelyet ősszel életbe is léptettek.

Ekkor lépett be a konfliktusba a NATO. A főtitkár találkozóra hívta a két ország képviselőit, hogy megvitassák a lehetséges megoldásokat, megállapodás azonban nem született. Ekkor Athén tizenkét év után először bejelentette, hogy növeli az ország védelmi kiadásait. A fegyverkezési tervekről készült jelentés alapján az elképzelések megdupláznák az ország védelmi beszerzési költségvetését. Októberben Brüsszel bejelentette: újragondolja a szankciókat, bizonyos feltételekkel, erre a török válasz a ciprusi Varószia nevű város elfoglalásával való fenyegetőzés volt. A hónap végén Görögország bejelenti, hogy párbeszédet kezdeményez Törökország NATO-beli ellenfelével, az Egyesült Államokkal. A diplomáciai lépésnek meg is lesz az eredménye; év végén az USA szankciókat bocsát ki a Török Védelmi Ipar Elnöksége ellen.

A szembenállás legkritikusabb pontja: a tenger

A két ország közötti ellentét egyik alappillére kétségtelenül a tengerjogban rejlik. A tenger stratégiai jelentősége kiemelkedő; meghatározza egy ország kereskedelmi kapcsolatait, gazdaságát, közlekedési lehetőségeit, energia- és védelempolitikáját, gyakorlatilag egy ország geopolitikai mozgásterét.

A tengeri határviták gyökerei a II. világháborúra vezethetők vissza, egyik legfontosabb forrása jelenleg az ENSZ Tengerjogi Egyezménye, amelyet Görögország aláírt és ratifikált, Törökország azonban nem. Mi több, a Görögország által megfogalmazott igényt, miszerint a térségben érvényben lévő 6 mérföld helyett 12 tengeri mérföldig terjedhetnek a felségvizek, és ezt a szigetek tekintetében is érvényesíteni kívánja, a török kormányfő egyenesen casus bellinek nevezte. Érdekes nyilatkozat, tekintettel arra, hogy más területeken Törökország határozottan ragaszkodik a 12 mérföldes szakaszhoz. Az Égei-tengeren azonban amennyiben érvényben lenne a szabályozás ezen pontja, Törökországnak gyakorlatilag nem lenne szabad kijárata a tengerre, ezzel pedig Görögország is tisztában van.

A Tengerjogi Egyezmény 121. cikk (2) bekezdése értelmében minden szigetnek[2] joga van a felségvizekhez, kizárólagos gazdasági övezethez és kontinentális talapzathoz, mielőtt azonban a törvény alkalmazását illető viták vizsgálatába belekezdenénk, nem árt tisztázni, mit is jelentenek pontosan ezek a fogalmak. A parti tenger az alapvonaltól mért 12 tengeri mérföld (22,2 km) hosszan nyúló övezet, ennek külső szélétől kifelé terül el a csatlakozó övezet, amelyen belül az állam korlátozott ellenőrzést gyakorolhat a saját területén, illetve a parti tengeren. Az ellenőrzés jellemzően a vámügyi, bevándorlási, vagy egészségügyi jogszabályok megsértésének megelőzésére vagy szankcionálására vonatkozik. Az alapvonaltól mért legfeljebb 200 tengeri mérföldig (370,4 km) terjedhet a kizárólagos gazdasági övezet, amelyen belül a parti ország ellenőrzi az összes gazdasági forrást – melyek jellemzően a halászat, bányászat és az olajkutatás-, illetve ezek esetleges környezetszennyezését is. Végül az igénylés alapján megállapított kontinentális talapzat, amely voltaképpen a kontinens tenger alatti folytatása, az a perem, amely a szárazföld felől a tenger alá nyúlik. Mivel a konvenció kimondja, hogy a felosztás minden szigetre érvényes, a görög álláspont szerint a szokásjog következtében az azt alá nem író államokra nézve is kötelező. Azokon a területeken, ahol a szigetek közelsége miatt területi kérdések vetülnek fel, ott a megállapodás szerint az egyenlő távolság elve alapján kell szabályozni és egy középvonalat találni.[3] Míg azonban Görögország a nemzetközi partvonalat tekinti kiindulópontnak a határok számításánál – ezzel a szigeteket is figyelembe véve, addig Törökország a kontinentális talapzattól kifelé számolja a középvonalat. Érzékelhetjük, hogy a két számítás adta eredmény jelentősen eltér egymástól. A zóna felosztása tekintetében a görög érvelés ugyan szilárdabb nemzetközi jogi alapokon nyugszik, egyelőre egyetlen nemzetközi fórum se ismerte el. Közben a törökök rendre megsértik az Egyezmény egyes rendelkezéseit azzal, hogy haditengerészeti járőrözést, illetve kutatómunkát folytatnak a térségben. Erre válaszul a görög hajók az Egyezményre hivatkozva nem végeznek sem kutatást, sem pedig fúrásokat, helyette inkább a török hajókat követik.

Érdemes megfigyelni azt is, mi állhat az agresszív török külpolitika hátterében is, így jutunk el a „Kék Haza” (’Mavi Vatan’) doktrínához. A doktrína szerint Törökország elsődleges érdeke és célja, hogy a tengeri térség vezető hatalmává váljon, vagyis ellenőrzése alá vonja a Földközi-, az Égei- és a Fekete-tengert, azon belül is kiemelt figyelmet fordítva a tenger adta erőforrásokra: a kőolaj- és földgázlelőhelyekre. Az évek során ez komoly biztonságpolitikai kihívássá vált a térségben[4], melynek kapcsán Törökország összetűzésbe keveredett a régió országaival, az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal is. Görögország válaszul a törökök diplomáciai elszigetelődésére igyekszik megerősíteni a pozícióját, így megállapodást kötött Egyiptommal, melyben egyhangúan elítélik a tengeri határkijelölést érintő török álláspontot. A megállapodásban azonban Athén olyan területi követeléseket támasztott, melyeket még Egyiptom sem volt hajlandó maradéktalanul elfogadni, hogy elkerülje a törökökkel való konfrontációt, illetve ezeket az igényeket az Európai Unió is jogellenesnek találta, így amennyiben Görögország is agresszív külpolitikát kíván folytatni, könnyen elveszítheti Brüsszel támogatását a kérdésben.

Ciprus szerepe a konfliktusban

Nem lehet úgy beszélni a török-görög ellentétekről, hogy ne tennénk említést a Ciprusi Köztársaságról.

Történelmi alapokon nyugszik mindkét ország ragaszkodása a szigethez, így vált a görög és török nacionalista törekvések középpontjává. Bár a szigetország 1960-ban függetlenné vált, a többségi görög lakosság körében már ekkor széles körben elterjedtté vált a Görögországgal való egyesülés gondolata. Mi több, a szélsőséges „Megali eszme” szerint a földközi-tengeri szigetvilágon túl minden, jelentős görög lakossággal bíró területet egy Nagy-Görögországban kellene egyesíteni. Az elképzelés ráadásul Konstantinápolyt (Isztambul) jelöli meg fővárosnak. Az ezzel szemben álló török álláspont sem kevésbé szerény: az ötvenes években az akkori török miniszterelnök kormánya kijelentette, hogy Ciprust „Anatólia déli meghosszabbításának” tekintik, ennek értelmében tehát Törökország területe. A Köztársaság létrejöttét követően folyamatosak voltak a két etnikum közötti atrocitások, a legsúlyosabb esztendő 1974 volt, amikor a szigeten kialakult belpolitikai válságra Törökország katonai intervencióval válaszolt. A helyzet NATO-beavatkozásig fajult, végül létrejött a mai napig egyfajta határként működő „Zöld Vonal”. A sziget teljes története a Köztársaság létrejöttéig külön tanulmányt érdemelne, most azonban koncentráljunk arra, miként mélyíti a  két ország közötti konfliktust, illetve milyen stratégiai szereppel bír a szigetország.

Földrajzi elhelyezkedése teszi kiemelt jelentőségűvé: kiváló bázis a Közel-Kelet felé irányuló műveletekhez, illetve rendkívül fontos földgázlelőhely. 2011-ben a két ország bizonyított gázkészletét jelentős mértékben meghaladó földgázkészletet találtak a sziget déli környékén. Persze európai tekintetben az orosz függésen ez a mennyiség sem tudna változtatni, de új gazdasági lehetőségeket teremtene. A gázlelőhely mellett más szempontból is kedvező helyet foglal el a térképen, a sziget ugyanis a Szuezi-csatorna előterében helyezkedik el, amely a világkereskedelem egyik legfontosabb hajózási útvonalának számít.[5] Érthető tehát a két ország befolyás megszerzésére irányuló törekvése.

A konfliktus szerepe a nemzetközi kapcsolatokban – sürgős megoldás kell

Most, hogy áttekintettük az ellentét főbb geopolitikai mozgatórugóit, vizsgáljuk meg, miért lenne elengedhetetlen a kérdés rendezése a nemzetközi kapcsolatok tekintetében.

A konfliktus egy EU tagállam és egy csatlakozó ország között áll fenn, ami azt eredményezi, hogy a régió stabilizálásához EU érdek is fűződik. Brüsszel nem engedheti meg magának, hogy Törökország diplomáciai értelemben még jobban eltávolodjon a Nyugattól, mivel az hasonló következményekkel járhat, mint amit a 2020-as migrációs válság idején láthattunk. Ezzel Athénra helyezik a fókuszt, szorgalmazzák aktív külpolitikai szerepvállalását és minden olyan kísérletet támogatnak, amely csökkentheti a feszültséget. Görögország szerepe az orosz-ukrán háború okán különösen felértékelődött, szóba került ugyanis lehetséges energiaelosztó-szerepe, amely megköveteli, hogy békés megoldásra törekedjenek.

Kritikus pont továbbá, hogy a feszültség két NATO tagállam között áll fenn, egy esetleges eszkaláció tehát automatikusan kihatással lenne a szövetség valamennyi tagjára. A törökök Ciprus kapcsán korábban összetűzésbe keveredtek az Egyesült Államokkal is, a konfliktust lezáró fegyverembargó pedig hatalmas lökést jelentett a hazai védelmi iparnak. Ankara jelentősen megnövelte a haderő fejlesztésére fordított kiadásokat, így létszámát tekintve jelenleg a második legnagyobb fegyveres erővel rendelkezik a szövetségen belül. A tagállamok közötti viták alapvetően nem számítanak kivételesnek, magukban hordozzák azonban annak veszélyét, hogy a politika szintjén megjelenő konfliktusok túlzottan előtérbe kerülnek, amely negatív hatással lehet a katonai-szakmai együttműködésre. Geostratégiai szempontból Törökország a NATO számára is kulcsfontosságú szereplő, két súlyos biztonságpolitikai kérdéskörben is meghatározó: tranzitország az energiapolitika területén és szigetelő állam szerepét tölti be az illegális migráció tekintetében.

A ciprusi helyzet egyébként az EU és a NATO együttműködésének is gátat szab. A szigetország az előbbi szervezetnek tagja, míg az utóbbinak nem, Törökország esetében pedig pont fordítva. Az évek során egyfajta kettős vétó rendszere alakult ki, mindkét ország abban a szövetségben, amelyben tagállam, rendre megvétózza a másik felet előnyösen érintő kezdeményezéseket és javaslatokat.

A két ország vezetői mindeközben semmilyen hajlandóságot nem mutatnak a konfliktus békés rendezésére. Erdoğan rendszeresen katonai lépésekkel fenyegetőzik. 2022-ben az ország megkezdte saját rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáinak fejlesztését, ami a kormányfő szerint „megijeszti a görögöket”. Az évek során többször fogalmazott meg expanziós törekvéseket, rendszeressé váltak az olyan hírek, amelyek szerint török hadihajók lövéseket adnak le a Földközi-tengeren, hol Ciprus közelében, hol pedig a görög kizárólagos gazdasági övezeten belül. Törökország továbbá 2017-ben bejelentette, hogy Oroszországtól fegyvert vásárol, sikeresen be is szerezték az Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert, amely növeli a feszültséget.

A konfliktus sokkal kevesebb nemzetközi figyelmet kap, mint amennyit jelentősége alapján érdemelne. A török agresszió és az erre adott etikátlan görög válaszok megnehezítik a nemzetközi együttműködést, és olyan biztonságpolitikai kérdéseket vetnek fel, amelyek sürgősen megoldásra szorulnak.

 

 

Irodalomjegyzék

• ENSZ Tengerjogi Egyezmény [UNCLOS] https://eur-lex.europa.eu/HU/legal-content/summary/united-nations-convention-on-the-law-of-the-sea.html
• Mavi Vatan https://www.mfa.gr/images/docs/maps/en/map8.pdf
• Csorba Éva, 2024. A görög-török tengerjogi viták alakulása Kiriákosz Micotákisz kormányzása időszakában https://journals.lib.pte.hu/index.php/polusok/article/view/7487/7012
• Kacziba Péter, 2013. A ciprusi földgázkincs szerepe a Kelet-Mediterráneum geopolitikai átrendeződésében 4. o. https://www.researchgate.net/profile/PeterKacziba/publication/305776247_A_ciprusi_foldgazkincs_szerepe_a_Kelet-Mediterraneum_geopolitikai_atrendezodeseben_KUL-VILAG_ONLINE_No_3-4_pp_20-41_2013/links/57a1100708aeef8f311c7d3a/A-ciprusi-foeldgazkincs-szerepe-a-Kelet-Mediterraneum-geopolitikai-atrendezodeseben-KUeL-VILAG-ONLINE-No-3-4-pp-20-41-2013.pdf
• Petrus Szabolcs: Határvita a Földközi-tenger keleti medencéjében https://jogaszvilag.hu/vilagjogasz/hatarvita-a-foldkozi-tenger-keleti-medencejeben/
• Al Jazeera Annus Horribilis: Key Greek-Turkish Developments in 2020 https://www.aljazeera.com/news/2020/12/23/annus-horribilis-key-greek-turkish-developments-in-2020

[1] A mai NATO szerk.: Szenes Zoltán, Zrínyi Kiadó 2021. Pénzváltó Nikolett: Törökország és a NATO 100. o.

[2] Kivétel ez alól az olyan sziklaszirt, mely nem képes emberi lakóhelyet, illetve saját gazdasági életet fenntartani

[3] ENSZ Tengerjogi Egyezménye [UNCLOS] https://eur-lex.europa.eu/HU/legal-content/summary/united-nations-convention-on-the-law-of-the-sea.html

[4] Csorba Éva 2024.

[5] Kacziba Péter 2013.

A Együttélés és szembenállás – A török-görög konfliktus bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

REPORT on a European Parliament recommendation to the Council, the Commission and the Vice-President of the Commission / High Representative of the Union for Foreign Affairs and Security Policy on promoting transnational governance on water in the interests of conflict prevention and peace
Committee on Foreign Affairs
Leoluca Orlando

Source : © European Union, 2026 - EP

Dauer des Videos : 120'

Haftungsausschluss : Die Verdolmetschung der Debatten soll die Kommunikation erleichtern, sie stellt jedoch keine authentische Aufzeichnung der Debatten dar. Authentisch sind nur die Originalfassungen der Reden bzw. ihre überprüften schriftlichen Übersetzungen.
Quelle : © Europäische Union, 2026 - EP

Quelle : © Europäische Union, 2026 - EP

Deux enfants ont trouvé la mort à Durrës au début du mois de mai, percutés par un chauffard. Ce drame révèle la bétonisation galopante de la ville, la réduction des espaces publics et des espaces de jeux pour les enfants.

- Articles / Société, Albanie, Courrier des Balkans

Main agenda items, approximate timing, public sessions and press opportunities.

President Costa travelled to the Western Balkans to meet with regional leaders and co-chair the EU-WB Summit. On Wednesday 3 June, he visited Pristina and met acting President, caretaker Prime Minister and with chairs of opposition political parties.

Member states’ representatives approved today the Council’s position on a proposal to establish the programme for agile and rapid defence innovation (AGILE).

The press briefing ahead of the Transport, Telecommunications and Energy Council will take place on Thursday, 4 June 2026 at 15.00.

President Costa travelled to the Western Balkans to meet with regional leaders and co-chair the EU-WB Summit. On Tuesday 2 June, he visited Skopje and met with Prime Minister of North Macedonia Hristijan Mickoski.

President Costa travelled to the Western Balkans to meet with regional leaders and co-chair the EU-WB Summit. On Tuesday 2 June, he visited Tirana and met with Prime Minister of Albania Edi Rama.

The agreement will speed up and increase the number of returns of persons illegally staying in member states.