You are here

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

Subscribe to Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) feed Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Updated: 2 days 19 hours ago

Magyar-amerikai csillagászati együttműködés hozott új felfedezést

Sat, 20/05/2017 - 15:38

A Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójának holdjára bukkantak magyar és amerikai csillagászok – írta az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Kiss Csaba az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjában (CSFK) működő kutatócsoportjával a Hubble és két további űrtávcső adatai alapján bukkant rá a Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójának holdjára.

A The Astrophysical Journal Lettersben publikált eredmény segíthet pontosítani a holdak keletkezésének jelenlegi modelljeit, így a kozmikus múlt megismerésében is szerepet kaphat – olvasható az MTA portálján.

A magyar és amerikai csillagászok közös munkájának szép eredményei lettek

Kiss Csaba és kutatótársai a Neptunusz pályáján túl elhelyezkedő Kuiper-öv objektumait vizsgálták a Kepler-űrtávcső mérései alapján. Így fedezték fel, hogy a harmadik legnagyobb ismert törpebolygó, a 2007 OR10 meglepően lassan forog tengelye körül. A kutatók azt gyanították, hogy a jelenség mögött egy eddig ismeretlen kísérőobjektum, vagyis egy hold gravitációs hatása állhat.

Az új égitest sikeres azonosításában egy másik űrtávcső, a Hubble segített, Wide Field Camera 3 nevű kamerájának archívumában egy év különbséggel két felvételt találtak a 2007 OR10-ről, melyek meggyőzően bizonyították, hogy a két objektum között gravitációs kapcsolat van – ahogy a NASA honlapján is olvasható.
Az ESA Herschel űrtávcsövének korábbi méréseinek felhasználásával megbecsülhető volt, hogy egy nagyjából 240-400 kilométeres hold kering a mintegy 1500 kilométer átmérőjű törpebolygó körül.

A 2007 OR10 holdjának felfedezésével világossá vált, hogy a Kuiper-öv törpebolygói esetében a kísérőobjektum jelenléte szinte szükségszerű.

“Az a tény, hogy – a Sedna kivételével – az összes törpebolygó körül holdakat találunk, arra utal, hogy amikor ezek az égitestek évmilliárdokkal ezelőtt kialakultak, az ütközések jóval gyakoribbak lehettek. Mindez pedig erős kényszerfeltételeket szab az égitest-keletkezési modellek számára” – mondta el Kiss Csaba az mta.hu-nak.

A jelenlegi mérési adatok alapján nem volt bizonyítható több dolog sem

Ráadásul a holdak jelenléte az ütközések sebességviszonyairól is árulkodik, hiszen ha egymáshoz képest túl nagy sebességű objektumok ütköznek, rengeteg, a rendszertől messzire eltávozó törmelék keletkezik, épp ez a helyzet a kisbolygóövben a Jupiter hatása miatt. Ha ez a viszonylagos sebesség kicsi, csak becsapódási kráter jön létre. Ahhoz, hogy az összeütköző objektumokból holdak alakuljanak ki, a viszonylagos sebességnek valahol a kettő között kellett lennie – mondta el John Stansberry, a Space Telescope Science Institute (Hubble) kutatója.

Az űrtávcsövek jelenlegi mérési adatai alapján nem volt bizonyítható, hogy a lassú forgás és a hold jelenléte között kapcsolat lenne. Így előfordulhat, hogy nem a most felfedezett hold a felelős a 2007 OR10 lassú forgásáért, ami ugyanakkor nem csökkenti a felfedezés jelentőségét – írta az MTA.

Átvilágítják a bevándorlókat segítő civileket

Sat, 20/05/2017 - 13:30

Teljesen át kell világítani a bevándorlókat segítő civil szervezeteket a Földközi-tengeren – így döntött Rómában a szenátus védelmi bizottsága. Most már kíváncsiak arra az olasz hatóságok, hogy kik támogatják ezeket a szervezeteket, milyen pénzből működnek, kik a vezetőik. Egyre többen vélik úgy, hogy a civil jogvédők egyes csoportjai összejátszanak az embercsempészekkel. Sőt az utóbbi hetekben kiderült, hogy a maffia is milliárdokat keres a bevándorláson.

Fekete-afrikai migránsok százai sodródtak a Földközi tengeren. Órákon át hánykolódtak a vízen, se vizük, se élelmük nem volt.

„Hajnali 2-kor sötétben vittek ki minket a partra az embercsempészek. Beültettek mindenkit a gumicsónakokba, kivittek a vízre, majd leszerelték a hajókról a motort és otthagytak minket, felőlük akár meg is halhattunk volna” – mesélte a történteket egy szudáni menekült.

Csütörtökön egy nap alatt 2300 migránst mentettek ki a Földközi-tengeren a nemzetközi segélyszervezetek hajói.

Az ENSZ menekültügyi szervezetének adatai szerint idén májusig 35%-kal több illegális bevándorlót szállítottak Szicíliába a mentőhajók, mint tavaly. Olaszországban egyre többen követelik az áradat lefékezését, ám ez nem lesz egyszerű feladat.

Kiderült ugyanis, hogy a dél-olasz maffia vastagon benne van a bevándorlási bizniszben, évek óta elképesztő profitot kaszál a migrációból. Az olasz maffia üzemeltette például Európa legnagyobb migránstáborát – így az annak működtetésére szánt uniós pénz jelentős része is az ő zsebükben landolt.

Luxusautókkal érkeztek a táborba

Az olasz rendőrség nemrég rejtett kamerákkal figyelte az egyik calabriai befogadótáborát, ahová jól öltözött olasz férfiak érkeztek rendszeresen drága luxusautókkal. Csomagokat vettek át át, vagy adtak ott le.

A dél-olaszországi Arena-klán nevű maffia tagjai üzemeltették Európa legnagyobb menekülttáborát. Uniós támogatásra pályáztak migránsok ellátására – persze hamis adatokkal – és el is nyerték a pénzeket. Tavalyig Brüsszel több mint 100 millió eurót, vagyis 30 milliárd forintnyi összeget utalt a tábor fenntartására. Az olasz ügyészség szerint ennek legalább egyharmada a maffia zsebébe vándorolt.

Az olasz ügyészek szerint a Földközi-tengeri migrációban aktívan részt vevő civil szervezetek, vagy ahogyan nemzetközileg ismerik őket, az NGO-k, is a bűnszervezetek kezére játszottak, miközben külföldi érdekeket szolgáltak.

Eddig sem a civil szervezeteket, sem a befogadótáborokat nem ellenőrizte senki. Azt csináltak, amit akartak. Ez nem maradhat így, sőt már el is indult az a folyamat, amely mindennek a végére jár. Meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy egyesek bizniszként tekintsenek a migránsokra és a migrációra – mondta Raffaele Contena főügyész.

Az olasz szenátus védelmi bizottsága pedig úgy döntött, minden a migránsok kimentésében és parta szállításában részt vevő civil szervezetnek regisztrálnia kell magát az olasz hatóságoknál, és együtt kell működniük a rendőrséggel és a parti őrséggel.

Nem felelnek meg a követelményeknek

Az NGO-k úgynevezett tengeri humanitárius folyosót hoztak létre Észak-Afrika és Olaszország között. Csakhogy a humanitárius folyosókkal szemben nemzetközi követelmények vannak, amelyeket a civil szervezetek nem tartanak be, vagy nem felelnek meg nekik. Mostantól a hatóságok döntik majd el, hogy a regisztrált és előre ellenőrzött NGO-k részt vehetnek-e a mentésben. Meg kell adják a szervezet minden adatát ahhoz, hogy működhessenek – mondta Nicola Latorra, a szenátusi bizottság egyik tagja.

Latorra hozzátette, nehezen tudja elképzelni, hogy egy valóban segíteni akaró NGO ne akarná megadni a kért adatokat.

Kárpát-medencei Kézilabda Akadémia indul Kisvárdán

Sat, 20/05/2017 - 12:53

Kárpát-medencei Kézilabda Akadémia néven utánpótlásképző centrum kezdi el működését szeptemberben Kisvárdán – jelentette be Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

„Amikor megvizsgáltuk, hogy hol vagyunk erősek itt a régióban, és hol vannak utánpótlás lehetőségeink a határon túl, akkor egyértelműen az volt az álláspont, hogy a kézilabda az egyik ilyen sportág. Ezért gondolta úgy a kisvárdai sportvezetés, a város vezetése, a magyar kormány sportot irányító minisztériuma, illetve államtitkársága, hogy igenis, itt szükség van egy ilyen akadémiára” – nyilatkozott a Kölcsey Televíziónak a miniszter.
A kormány támogatásával megvalósuló akadémia szeptember elején kezdi meg a működését, az első évfolyamon 15 lány kézilabdázó és 15 fiú labdarúgó tanulhat. Az intézménynek otthont adó épület kivitelezése hamarosan elkezdődik. Amíg el nem készül, a Szent László Gimnázium Kollégiumában laknak majd a gyerekek.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárda női kézilabdacsapata az 1990-es évek közepén a nemzetközi porondra is kijutott, s hosszú szünet után az elmúlt évben került vissza a hazai élvonalba.

A pedagógusok minősítésének új módszeréről

Sat, 20/05/2017 - 12:50

Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter közölte a pedagógusok minősítésének új módszerét – adta hírül a stend-sg.com hírportál.

Lilija Hrinevics kiemelte, hogy ezentúl a pedagógusok minősítésénél nemcsak a tárgyi tudásra fognak figyelmet fordítani, hanem előtérbe helyezik a pedagógusok módszertani felkészültségét is.

A pedagógusok számára kidolgozott független teszteket a tanárok mindössze 18 százaléka adta le 10-12-es osztályzatra.

A tanárok bérének megemelése elősegítheti, hogy a tehetséges diákok a pedagógusképzést válasszák hivatásuknak. Az új oktatási törvény előírja, hogy a pedagógusok bérezése emelkedni fog a minősítésüknek megfelelően.

Az oktatási miniszter sajtóközleményében elmondta, hogy a 2018-ban beiskolázásra váró gyerekek integrált oktatásban részesülnek majd, és a tervezet szerint az oktatási célokon túl a kompetenciák fejlesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek. Az első osztályt fogadó pedagógusoknak átképzésen kell részt venniük, hogy a kitűzött célokat korszerű oktatási módszerekkel tudják majd megvalósítani. A pedagógusok átképzésében finnországi specialisták nyújtanak segítséget.

Kárpátalja.ma

Az Európai Bizottság 110 millió euróra büntette a Facebookot a WhatsApp felvásárlása miatt

Sat, 20/05/2017 - 12:13

110 millió eurós (34 milliárd forint) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság (EB) a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat “félrevezető és téves információkat” közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor – jelentette be a testület csütörtökön.

A bizottság elsősorban azt kifogásolja, hogy az érintettek azt állították a felvásárlás versenyjogi vizsgálatakor, hogy “nem képesek automatikusan összekapcsolni ugyanazon felhasználó Facebook- és Whatsapp-fiókjait”, később azonban ezt lehetővé tették, és az EB szerint már korábban is tudhatták, hogy ez technikailag lehetséges.

A döntés világos jelzést küld a cégeknek, hogy a vállalati fúzióknál az uniós szabályoknak mindenben eleget kell tenniük, ide értve a helyes információk megadására vonatkozó kötelezettséget is – közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos, a büntetést “arányosnak, de elrettentőnek” nevezve.

A szabályok értelmében a tranzakcióban érintett, szándékosan vagy hanyagságból félrevezető információkat közlő cégek összesített bevételének akár az 1 százalékát kitevő bírságot is kiszabhat az EB.

A brüsszeli közleményben kiemelték, hogy a döntésnek nincs visszamenőleges hatálya a felvásárlás engedélyezésére, nincs hatással a már lezárt eljárásra.

A bejelentésre reagálva a Facebook azt közölte, hogy nem szándékosan vezették félre a bizottságot. “Jóhiszeműen jártunk el már az első tárgyalástól kezdve, valós információkat akartunk mindig biztosítani” – mondta az amerikai cég egyik szóvivője.

A Facebook 2014-ben 19 milliárd dollárért vásárolta meg a Whatsappot.

Erdélyre is kiterjeszti gazdaságfejlesztő programjait a magyar kormány

Sat, 20/05/2017 - 11:10

A Vajdaság és Kárpátalja után Erdélyre is kiterjeszti a magyar közösségek megerősítését szolgáló gazdaságfejlesztési programjait a magyar kormány. A Mezőség Maros megyei részét felölelő első, egymilliárd forintos keretösszegű mintaprogram beindítását pénteken jelentette be Marosvásárhelyen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.

Nem időszakos beavatkozásról van szó, mostantól a nemzetpolitika stabil pillére lesz az a támogatás, amely a magyar közösségek gazdasági értelemben vett megerősítését szolgálják – mutatott rá az államtitkár.

Magyar Levente kifejezte meggyőződését, hogy 2017 – az egész közösség gazdasági megerősödését megcélzó, a magyarokat sújtó gazdaságpolitikai hátrányokat és sérelmeket kiegyensúlyozó fejlesztési program beindulásának éveként – történelmi jelentőségű, sorsfordító esztendővé válik az erdélyi magyarság életében.

A Vajdaság példájára alapozva, ahol ötvenmilliárd forintnál tart már a kifizetett támogatások összege, a gazdaságdiplomáciai államtitkár úgy vélekedett: hosszabb távon az erdélyi gazdaságfejlesztési programok a százmilliárd forintos nagyságrendet is elérhetik.

“Évtizedek óta először fordul elő, hogy Magyarországnak olyan nemzeti kormánya van, amely nemcsak elkötelezett a nemzeti ügy mellett, hanem anyagi erőforrások tekintetében képes is arra, hogy végrehajtson egy ilyen nagyszabású beavatkozást” – jelentette ki Magyar Levente. Hozzátette: nemcsak a politikai akarat, és a gazdasági képesség szintjén adottak a feltételek, hanem a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben (RMDSZ) megtalálták azt a felkészült és elkötelezett helyi partnert is, amely egy ilyen programot képes végigvinni.

A Mezőség szórványtelepülésein élő magyar gazdák és kisvállalkozók június közepétől egy hónapon keresztül nyújthatják be pályázataikat az erdélyi programok lebonyolítására létrehozott Pro Economica Alapítványnál.

Az alapítvány Marosvásárhely főterén, a Köpeczi-Teleki-házban rendezte be székhelyét. Az irodát Magyar Levente Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével közösen avatta fel. A Maros-mezőségi fejlesztési program beindításáról tartott sajtóértekezletükön az RMDSZ elnöke felidézte: Orbán Viktor miniszterelnök már az első, vajdasági gazdaságfejlesztő program elindításakor ígéretet tett arra, hogy amint lehetőség lesz rá, a kormány Erdélyre és minden olyan térségre kiterjeszti a támogatási rendszert, ahol magyar közösségek élnek.

“Mindannyiunknak az a közös célja, hogy az emberek jobban éljenek, hogy megalapozhassák a jövőt családjaik számára, hogy a szülőföldön boldoguljanak, ne kelljen elvándorolniuk máshová ahhoz, az anyagi jólét feltételeit megteremtsék” – magyarázta az erdélyi politikus, köszönetet mondva a magyar kormánynak, hogy eszközöket rendelt ezen cél megvalósításához.

Megjegyezte: a most induló program a román gazdaságra is jótékony hatással lesz, ezért bízik abban, hogy ezt a romániai hatóságok is nyitottsággal fogadják. Amennyiben a mezőségi “főpróba” sikerül, a gazdaságfejlesztési programokat Székelyföldre, Partiumra, Dél-Erdélyre is kiterjesztik, a stratégiai tervezésnél mindenütt figyelembe véve a helyi sajátosságokat és közösségi igényeket – ígérte az RMDSZ elnöke.

Meghalt egy dél-koreai filmes Cannes-ban

Sat, 20/05/2017 - 10:01

Szívroham következtében csütörtökön Cannes-ban elhunyt a dél-koreai Puszani Nemzetközi Filmfesztivál (BIFF) alapítója és programigazgató-helyettese, aki a filmfesztiválra érkezett Franciaországba.

Thierry Fremaux, a cannes-i mustra igazgatója pénteken “nagyszerű szakemberként és nagyszerű programszervezőként” emlékezett kollégájára, az 57 évesen elhunyt Kim Dzsi-szeokra, aki alapító tagja volt a Puszani Nemzetközi Filmfesztiválnak. “Kim mindenre kíváncsi volt, minden filmet megnézett, amit csak lehetett. A cannes-i filmfesztivál tisztelettel adózik emlékének, és osztozik családja gyászában” – fogalmazott Fremaux hozzátéve, hogy a tragikus haláleset éppen azon a napon történt, amikor a fesztivál versenyfilmjeként Kim barátja, Bong Dzsun Ho Okdzsa című filmjét vetítették.

A dél-koreai kikötővárosból, Puszanból származó szakember az elmúlt húsz évben kulcsszerepet töltött be az ázsiai filmművészet felemelkedésében és abban, hogy a BIFF a térség legjelentősebb fesztiváljává tudott válni – méltatta a dél-koreai fesztivál közleménye.

Városnapi rendezvénysorozattal ünnepli alapításának 954. évfordulóját Beregszász

Sat, 20/05/2017 - 09:30

A Beregszászi Önkormányzat háromnapos programsorozattal ünnepli városa alapításának 954. évfordulóját május 19–21 között Beregszász főterén.

A nyitóünnepséget számos kárpátaljai, magyarországi, erdélyi és szlovákiai prominens vendég tisztelte meg jelenlétével május 19-én a Kossuth téren.

Elsőként Babják Zoltán, Beregszász polgármestere köszöntötte a jelenlévőket és örömét fejezte ki aziránt, hogy újra megrendezésre kerülhetett a Beregszászi Városnapok rendezvény ebben az egyedi, multikulturális és soknemzetiségű városban.

Az utóbbi években Beregszász látványos fejlődést mutatott, sokkal szebb lett – hangsúlyozta Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke köszöntőbeszédében, majd ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a fejlődés folytatódjon és Beregszász, Kárpátalja legszebb településévé váljon. Felhívta a figyelmet arra, hogy város egyik legfontosabb értéke a soknemzetűsége, amelyet nem szabad semmilyen provokációnak kitenni.

Különleges eseménynek nevezte a napot Tarlós István, Budapest főpolgármestere, aki örömmel jelentette ki, hogy ezen a rendezvényen Budapest és Beregszász testvérvárosi megállapodást ír alá. Beszédében hangsúlyozta, Magyarország számára nagyon fontos, hogy az itt élő lakosság őrizhesse nyelvét, kultúráját, szokásjogait az ukrán törvények tiszteletben tartásával. Megköszönte Hennagyij Moszkálnak, Kárpátalja kormányzójának, hogy jelenlétével tovább erősíti a meglévő jó kapcsolatot.

Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke felidézett Beregszász történetéből egy-egy fontos történést, majd szövetsége nevében köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek a Hősök terének felújításában.

Az Isten a jó ügyet nem hagyja elveszni – ezzel a Rákóczi jelmondattal idézte fel Orosz Ildikó, a megyei tanács képviselője, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora az 1703. évi zászlóbontás eseményeit, amelyeket a Beregszászi Városnapok forgatagának hangulatához hasonlított. Beszédében reményét fejezte ki aziránt, hogy a jövőben a nyüzsgő, élettel teli várost jó ügyért tenni akaró emberek lakják majd.
A köszöntőbeszédeket követően Tarlós István és Babják Zoltán aláírták a Budapest és Beregszász települések testvérvárosi egyezményét.

A Beregszászi Városnapok nyitórendezvényének következő eseménye a Hősök terének ünnepélyes átadása volt. A park felújítása során térkövezett burkolattal, új padokkal, lámpákkal és szökőkutakkal gazdagodott, amelyet a szalagátvágást követően a beregszásziak ismét birtokba vehettek.

A szervezők és résztvevők örömére a korábbi városnapok és fesztiválok időjárásával ellentétben meleg, napsütéses idő várta a Beregszász központjába látogatókat.

A standok polcain mindenki kedvére kóstolhat a borok, pálinkák, édességek, mézek, tejtermékek színes kínálatából, vásárolhat ékszereket, díszeket, kézműves termékeket. A gyerekek kipróbálhatják a légvárat, tombolát, játékokat, a felnőttek pedig kedvükre falatozhatnak a bográcsgulyást, saslikot és grillezett finomságokat kínáló sátrak árnyékában. A főtéren felállított színpadon pedig színes programok várják ez érdeklődőket.

A Beregszászi Városnapok keretén belül a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet és Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Zászlóbontási ünnepséggel emlékezik meg a Rákóczi-szabadságharcra május 20-án. A mesterségek utcája mellett hagyományőrzők felvonulása, népi együttesek fellépése, utcai táncház várja az érdeklődőket, az est fénypontja pedig a Csík zenekar koncertje lesz.

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma

A parlament mentesítette a rendőrséget a hadkötelezettség alól kibújók felkutatásának feladata alól

Sat, 20/05/2017 - 09:10

Ukrajna Legfelső Tanácsa május 18-i ülésén módosította A hadkötelezettségről és a katonai szolgálatról törvénynek a végrehajtó hatalom, a vállalati és szervezeti vezetők, valamint a nemzeti rendőrség kötelezettségeire vonatkozó rendelkezéseit – jelentette az Ukrajinszka Pravda. A módosító indítványra 237 honatya szavazott igennel.

A törvényalkotóknak eredetileg az volt a szándékuk, hogy a sor- és hadköteles személyeknek a hadkiegészítő parancsnokságokra való eljuttatását az őket foglalkoztató vállalatok és szervezetek vezetőinek kötelezettségévé tegyék. A törvénytervezetnek a szakbizottság által szerkesztett változatában még szerepelt egyebek mellett az a kitétel, mely kötelezte volna a helyhatósági szerveket, vállalatokat és szervezeteket, hogy értesítsék a sor- és hadköteleseket, amennyiben meg kell jelenniük a hadkiegészítő parancsnokságon, illetve feladatukká tette volna azt is, hogy biztosítsák az érintettek időben való megjelenését az idézésre.

Azonban ez és néhány további módosítás kérdéseket vetett fel a képviselők részéről. Végül, meglehetősen hosszas és indulatos vita után a honatyák Roman Pasztuhnak a szóban forgó 38. cikkelyt érintő módosításával szavazták meg a tervezetet.

A módosítás révén a 38. cikkelyből kikerült szinte minden, a sor- és hadköteleseknek a helyhatósági szervek, illetve az őket foglalkoztató vállalatok és szervezetek általi kiértesítésének rendjére vonatkozó rendelkezés. Törölték egyebek mellett a cikkely 3. pontját is, amely a nemzeti rendőrség kötelezettségeire vonatkozott, s többek között feladatául szabta, hogy a hadkiegészítő parancsnokság vagy a hadkötelesek nyilvántartását vezető helyi önkormányzat megkeresésére felkutassa, előállítsa, s eljuttassa a hadkiegészítő parancsnokságokra a hadkötelezettség alól kibújó polgárokat.

A cikkely végleges szövege így csupán annyit ír elő, hogy a helyi önkormányzatok, a vállalatok és szervezetek vezetői a hadkiegészítő parancsnokság felszólítására kötelesek tájékoztatni a sor- és hadkötelezetteket beidézésükről a hadkiegészítő parancsnokságra, a polgárok pedig kötelesek időben megjelenni az idézésre. Ily módon a jövőben egyedül a polgárt terheli majd felelősség azért, hogy időben megjelenjen a hadkiegészítő parancsnokságon – tette hozzá Roman Pasztuh.

XI. Kárpátaljai Magyar Tudományos Diákköri Konferencia a Rákóczi-főiskolán

Sat, 20/05/2017 - 08:52

,,Minden ember annyit ér amennyit tud.ʼʼ
Gárdonyi Géza

A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve, a HTDK – TDK, a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő hozzájárulásával megrendezésre került a XI. Kárpátaljai Magyar Tudományos Diákköri Konferencia május 19-én.

A megnyitó ünnepséget a főiskola Győr termében tartották. A konferenciára a Kárpát-medence minden felsőoktatási intézményének osztatlan, alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatója nevezhetett pályamunkájával. Különböző helyszínekről – a szegedi egyetemről, a pécsi egyetemről, a Debreceni Egyetemről, a beregszászi főiskoláról és az Ungvári Nemzeti Egyetemről – érkeztek tanárok, előadók, hallgatók, zsűritagok.

A vendégeket Dr. Váradi Natália, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte. Hangsúlyozta, hogy Kárpátalján sok színvonalas és nemes konferencia van, de ez az egyetlen, ami kijuttathatja a fiatal tudósokat az Országos Diákköri konferenciákra, hiszen illeszkedik azok szabályzatához.

Gara Katalin, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja felhívta a részvevők figyelmét arra, hogy Kárpátalja is számos területen kapcsolódott be Magyarország és térsége vérkeringésébe. A tudományt a jövő építőjenek nevezte és fontosnak tartja az olyan szoros kapcsolatok kialakulását, amely erősíti a fejlődést.
Dr. Orosz Ildikó, II. RFKMF rektora, megyei képviselő köszöntő beszédében kiemelte, hogy a tavalyi jubileumi X. Tudományos Diákköri Konferencia teret és lehetőséget adott, hogy kinyissuk kapuinkat. A legfőbb dolog, hogy a Kárpát-medencei tudományosság együttes mércéje alakuljon ki hosszú távon, mely által ugyanazzal a mértékegységgel mérik majd össze a különböző szakterületek tudomány ismeretterületeit Budapesten vagy a Kárpát-medencében, ami jelenti az egységes, összeálló tudásunkat.

Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács Általános Ügyi alelnöke köszöntő beszédében arra mutatott rá, hogy a TDK mentén egyesülnek a jó erők a jó emberekkel. Ha TDK-ról van szó, akkor elsősorban mindig a jövő tehetségeit kell segíteni.

Dr. Füzesi Oktávia, a Munkácsi Állami Egyetem Pedagógiai karának dékánja nagy örömét fejezte ki, hogy részese lehet ennek a konferenciának. Reményteljesen várja, hogy jövőre a Munkácsi egyetemről is lesznek itt diákok, hogy közösen együttműködve sikereket érjenek el. Addig is jó munkát és sikeres kutatásokat kívánt a hallgatóknak.
A TDK-ra negyvenöten nyújtották be a jelentkezésüket, negyvenegyen pedig be is mutathatták kutatásaikat, munkáikat. Az előadók hét különböző szekcióban mérethették meg magukat. A 30 tagú zsűri értékelte az előadásokat és kizárólag csak a kárpátaljai résztvevők juthattak tovább a 2019-ben megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri konferenciára.

Az eredményhirdetés a II. RFKMF FSZI folyóirat olvasótermében zajlott.

A konferencia időpontja véletlenszerűen egybeesett a Beregszászi Városnapokkal, ezért az idelátogató vendégek Beregszász kulturális fesztiváljáról is szerezhettek ismereteket.

Zsoldi Tímea
Kárpátalja.ma

Az alma kártevőiről

Sat, 20/05/2017 - 08:00

Almásaink legjelentősebb kártevője az almamoly. Károsítása miatt akár a termés 90%-a is tönkremehet. Környékünkön az almamoly mellett egyre nagyobb gondot okoz az almailonca. A hűvösebb nyarakon jelentősebb károsítására lehet számítani.

Az almamoly
Az almamolynak (Cydia pomonella) több tápnövénye is ismert, az alma mellett ilyen a körte, a birs és a dió. A lepke teste 9–12 mm hosszú, szárnyának fesztávolsága 18–22 mm. Az elülső szárnyak szürkésbarnák, csúcsukon 1-1 ragyogó bronzszínű tükörfolt látható. Hátulsó szárnypárja barnásszürke, világosabb rajzolattal.
A nőstények a gyümölcsre rakják petéiket, a kikelt lárva pedig rövid idő alatt berágja magát a gyümölcsbe, ami nagyon megnehezíti az ellene való védekezést. Ritkábban a levelekre is rak petéket az almamoly. A kártevő (az első nemzedék) leggyakrabban a csészelevelek mellett vagy a kocsánynál, esetleg a gyümölcsök érintkezési helyén rágja be magát a dió nagyságú kis almába, egészen a magházig. A károsított gyümölcs idő előtt lehull, illetve megjelenik rajta a gyümölcsrothadás is (monília). Egyes almafajtáknál a hajtásokba is berághat az almamoly és károsíthatja azokat. Károsításával mindenki találkozott már. A berágásnál sötétbarna ürüléket hagy maga után. Egy hernyó több gyümölcsöt is tönkretehet fejlődése során.
Az almamoly károsításával egészen szüretig találkozhatunk. A kártevő kétnemzedékes, bár az elmúlt évben egy harmadik nemzedék is megjelent. Lárva alakban, bebábozódva telel át, elsősorban a fa törzsén repedésekben, a kéreg alatt. Az első nemzedékre időjárástól függően április közepétől május elejéig lehet számítani. A második nemzedék július elejétől tűnik fel, a harmadik pedig augusztus végére tehető. A nemzedékek összefolynak, nem lehet elkülöníteni egymástól azokat.
Felszaporodásuknak kedvez a száraz meleg időjárás. Amennyiben nem megfelelőek a körülmények, a hernyók egy része diapauzába vonul, nyugalmi állapotban tölti akár az egész évet, s majd csak a következő évben fejlődik tovább.
Az első hernyók megjelenésére-kelésére a rajzás kezdete után három héttel, tömeges kelésükre pedig a rajzáscsúcsot követő 10–14. nap után lehet számítani. Kanadai megfigyelések szerint az első imágók fogása után kb. 250°C effektív hőösszegre volt szükség az első hernyók keléséhez; a hernyók felének kikeléséhez pedig az első rajzáscsúcs után kb. 280°C hőösszeg szükségeltetik.
A rajzás kezdete és a csúcsa azért fontos, mivel a vegyszeres védekezés a hernyók tömeges kikelésének időszakában hatékony. Ha viszont már a gyümölcsbe hatol a kártevő, sokkal nehezebb a védekezés ellene. Legalább két csapdát alkalmazzunk a gyümölcsösben, és a fogási eredményeket jegyezzük fel. Védekezésre akkor van szükség, ha csapdáink 3-4 naponta több mint 3-8 hímlepkét fognak.
Kárpátalján (Beregszászban) az almamoly rajzásának kezdetét május 4-én észlelték, ekkor öt egyedet fogott a feromoncsapda. Az első nemzedék lárváinak megjelenésére legkorábban – az időjárást is figyelembe véve – május 14–18. körül lehet számítani, a tömeges kelésre pedig vélhetően május 20. után. Az ellenük való védekezést is ekkorra időzítsük. 2016-ban az almamoly rajzása pontosan két héttel korábban kezdődött, az első egyedeket április 20-án észlelték a feromoncsapdákban.
A permetezésekkor alkalmazott rovarölő szerek más molykártevők ellen szintén hatásosak, és a legtöbb esetben több kártevő ellen is tudunk egy permetszerrel védekezni. Védekezhetünk a lárva fejlődését gátló szerekkel – például Dimilin 25 WP, Mach 050 EC (16 ml/10 l), melyeknek érintkezniük kell a hernyókkal, hasonlóan a jól ismert, nálunk is bevált kontakt szerekhez, mint amilyen például a Karate Zeon 5 CS (4 ml/10 l), vagy a felszívódókkal: Actara 25 WG (1,4 gr/10 l), Цезарь (4–6 ml/10 l, amely az atka és más kártevők ellen is hatásos), Confidor Extra (0,7 gr/10 l), Mospilan (2–4 ml/10 l, Coragen (0,15–0,175 l/ha). Minden permetezéskor javasolt a permetszerhez tapadásfokozót adni, illetve indokolt esetben gombaölő permetszereket is.

Almailonca
Az almailonca (Січатая ліс­товерт­ка, Adoxophyes orana) kb. 7–9 mm hosszú, a szárnyfesztávolság: 15–20 mm. Az első szárnyainak színe a világosbarnától okkersárgáig változik, két sötét harántsávval. Hátulsó szárnya világosszürke. Lárvája 12–22 mm hosszú, színe almazöld, szürkés dudorokkal a hátsó részén. Kétnemzedékes faj, a nemzedékek között mostanában gyenge volt az átmenet, összemosódtak a nemzedékek, ezért folyamatos megfigyelésre van szükség.
Tápnövényei elsősorban a rózsafélék családjába tartozó gyümölcsfajok (kajszi, őszibarack, körte, alma stb.), illetve kb. 70 más fás szárú növényen is kifejlődhet.
Hernyó alakban, a kéregrepedésekben telel át. Egy vegetációban három alkalommal is okozhat jelentősebb károsítást.
Először tavasszal az áttelelő 2-3. lárvastádiumú hernyók a rügyeket odvasítják (kirágják), majd a kis leveleket, bimbókat és a virágokat rágják meg, amelyeket szövedékszálakkal beszőnek. Majd a nyár folyamán, ősszel megrágják, szövedékkel összehúzzák, összesodorják (Sodrómolyok) a leveleket, és így védett helyen károsítanak, táplálkoznak, illetve a gyümölcscsokrok között vagy a gyümölcs felületén, a gyümölcshöz szőtt levél alatt károsítanak. A károsítás helyén később be is bábozódnak, ami kb. 7-10 napig tart, és április végére–május elejére megjelennek az első nemzedékhez tartozó imágók. Az imágók a délutáni-esti órákban repülnek, párosodnak, majd sárgászöld petéiket kis csomókban a levelekre vagy a gyümölcsre rakják. Embrio­ná­lis fejlődésük a tojásban 7–14 nap. A csapadékos, hűvös időjárás csökkenti a kelő lárvák számát. A kikelt hernyók a hajtásvégekre mennek, majd a hernyószövedéken leereszkednek és a szél segítségével mind a fán, mind a szomszédos fákon széterjednek, és megkezdik károsításukat.
Második nemzedékük július végétől augusztusig, de akár szeptemberig is rajzik. A második nemzedék által lerakott tojásokból a hernyók L2 (második vedlési állapotú lárva) állapotig fejlődnek, majd a hőmérséklet csökkenésével a kéregrepedésekben, gubóban telelnek át.
Az almailonca rajzását szex­fe­ro­mon csapdákkal tudjuk észlelni. Akkor a legeredményesebb a védekezés, ha a frissen kikelt hernyók ellen permetezünk. A szakirodalom és megfigyelések alapján a tojáscsomók a hím egyedek (rajzáscsúcs/tömeges rajzás) csapdázása után 2-3 nappal jelennek meg. A kis hernyók kikeléséig a tojásokból 18°C-on, kb. 12–14 nap, 25°C, kb. 7 nap kell.
Kárpátalján (Beregszászban) az almailonca rajzásának kezdetét április 30-án észlelték, amikor egyetlen egyedet fogott a feromoncsapda. Az első nemzedék lárváinak megjelenésére legkorábban az időjárást is figyelembe véve május 17–20. körül lehet számítani. De mivel még nem jelentős az elfogott hím imágók száma, ezért az ellenük való védekezést (permetezést) későbbre tervezzük, kb. május 25–30. körül.
Az almailonca elleni védekezés akkor lesz eredményes, ha a permetezéseink a megfigyelésekre épülnek, például a feromoncsapdázásra és a növényállomány rendszeres megfigyelésére. A védekezéshez az almamoly ellen ajánlott rovarölő szereket javasoljuk.

Pái Béla

Százötven középiskolás kirándul a hétvégén Kárpátalján a Rákóczi Szövetség szervezésében

Sat, 20/05/2017 - 07:23

Május 19. és 21. között második alkalommal valósul meg a középiskolásokat megszólító „Kárpátaljai Kirándulás”, a Rákóczi Szövetség szervezésében. Az utazásba 150 Kárpát-medencei középiskolás kapcsolódik be 10 magyarországi, 12 kárpátaljai és 2 felvidéki középiskolából.

A program célja, hogy a diákok egy jó hangulatú és tartalmas hétvége keretében megismerjék egymást és Kárpátalja magyar vonatkozású kulturális és történelmi helyszíneit, emlékeit.

A kirándulás programja érinti Beregszászt, Nagyszőlőst, Szolyvát, Munkácsot, Visket és Husztot.

· Magyarországi résztvevő iskolák:

Balassagyarmati Mikszáth Kálmán Szakközépiskola; Budapesti Ady Endre Gimnázium; Budapesti Károlyi Közgazdasági Szakközépiskola; Budapesti Szent Margit Gimnázium; Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium; Egri SZC Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma; Ócsai Bolyai János Gimnázium; Pásztói Gárdonyi Géza Iskola; Pásztói Mikszáth Kálmán Líceum; Szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium.

· Kárpátaljai résztvevő iskolák:

Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskola; Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium; Csapi 2. sz. Széchenyi István Középiskola; Kisgejőci Egry Ferenc Középiskola; Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola; Nagydobronyi Középiskola; Nagymuzsalyi Középiskola; Péterfalvai Református Líceum; Técsői Hollósy Simon Középiskola; Ungvári Dayka Gábor Középiskola; Viski Kölcsey Ferenc Középiskola; Zápszonyi Ifjúsági Szervezet.

· Felvidéki résztvevő iskola:

Füleki Gimnázium; Tornaljai Gimnázium.

A kiránduláson térítésmentesen vehetnek részt a diákok és kísérőtanáraik.

2017. május 20., szombat

Sat, 20/05/2017 - 00:00
Névnap Bernát – germán eredetű; jelentése: erős, mint a medve.

Felícia – latin eredetű; jelentése: boldog Idézet „Embernek lenni pontosan annyit jelent, mint felelősnek lenni. Érezni, hogy a kővel, melyet lehelyez, a világot építi tovább.”

Antoine de Saint-Exupéry

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

- Mészáros Ági (1918) színésznő játékát könnyedség, humor és magával ragadó báj, valamint drámaiság jellemezte. 1956-os megnyilvánulásai miatt mellőzték.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

AZ ÍGÉRET GYERMEKE (1)

„Íme, a Sátán  kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted…”

(Lukács 22:31-32)

Problémás gyermeked az ígéret gyermeke lehet! Isten különleges rendeltetés tartogat számára, ezért van annyi dráma körülötte. A Sátán azért vette célba, mert látja a benne rejlő lehetőséget. Észrevette, hogy Istennek terve van vele, és azt akarja megakadályozni. Szokott ilyet csinálni? Igen. Mózest és Jézus még csecsemőkorukban el akarta pusztítani, és erre felhasználta a fáraót és Heródes királyt. Miért? Mert tudta, hogy egy napon majd Isten szabadító tervének beteljesítői lesznek. Ugyanazért támadja a Sátán a te gyermekeidet is. Pál azt mondta: „úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között” (Galata 1:15-16). De Pál életének első harminc évében rossz irányba tartott, mielőtt találkozott Jézussal, és elindult volna a jó úton. Akkor hát mit tehetsz az ígéret gyermeke szülőjeként? Imádkozz érte! Tudva, hogy milyen különleges tervet fog betölteni, és hogy a Sátán hamarosan ellene támad, Jézus azt mondja Péternek: „íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítd atyádfiait” ( Lukács 22:13-32). Amikor  a gyermekeid még kicsik, tedd rájuk kezed és mond ki Isten Igéjét életük fölött. Amikor elérik a serdülőkort, folytasd értük az imádságot, és mond ki rájuk Isten áldásait. Harcolj gyermekedért, mert ő az ígéret gyermeke!

 A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Szűz Mária

Szent V. Piusz pápa mindent megtett az egész keresztény világot végveszélybe tipró török birodalom ellen. Mohács után 1526-ban minden elveszni látszott. 1541-ben elesett Buda. 1568-ban már adott Miksa magyar királynak 30000 aranyat a végvárak védelmére, de a török előnyomulás feltartóztathatatlannak látszott. Szövetséget hozott létre a török tengeri haderő ellen Velencével és Spanyolországgal.

Az imában bízott azonban legjobban. A rózsafüzér imádkozását szorgalmazta, de ő maga is környezetével kitartóan imádkozta. Így volt ez az egyesült keresztény sereg és a túlerőben levő török hajóhad Lepantó melletti összecsapása idején is 1571. október 7-én. A rózsafüzért imádkozva a pápa sugallatban értesült a győzelemről, és elrendelte minden október 7-én “Mária, Rózsafüzér Királynője” ünnepének megünneplését. Ugyanakkor a “Keresztények Segítsége” megszólítást is a hívek imáiba ajánlotta. 1571 óta ez a megszólítás a lorettói litánia fohászai közt szerepel.

bacskaplebania.hu

A helyi magyarság ellen irányuló provokatív táblák jelentek meg Kárpátalján

Fri, 19/05/2017 - 20:52

A napokban ismeretlenek a “magyar nyelv védelmét” szorgalmazó táblákat helyeztek ki helytelen magyarsággal írt szöveggel a Beregszászi és a Nagyszőlősi járások területén. Az esetet pénteken kiadott közleményében provokációnak minősítette az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) – írja az MTI.

A közlemény szerint az elmúlt napokban ismeretlenek helyesírási hibáktól hemzsegő ormótlan táblákat helyeztek ki, úgymond a “magyar nyelv védelme érdekében”. A rikító színösszeállítás, a helytelen szóhasználat arról tanúskodik, hogy “alkotóit” és “megrendelőit” nem a kárpátaljai magyarság soraiban kell keresni – áll a dokumentumban.

Az UMDSZ elnöksége hozzátette, az egyes kijevi hírportálokon megjelent, majd kárpátaljai ukrán internetes orgánumok által átvett tudósítások arról szólnak, hogy a táblák kihelyezését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az UMDSZ kezdeményezte, a két szervezet képviselőinek szájába pedig a kárpátaljai magyarság autonómiájával kapcsolatos, soha el nem hangzott nyilatkozatokat adnak.

A kihelyezett táblákkal és az ukrán médiában megjelent tudósításokkal kapcsolatban az UMDSZ elnöksége hangsúlyozta: sem a szervezetnek, sem pedig tisztségviselőinek nincs köze a “magyar nyelv védelmében kihelyezett táblákhoz”, a tudósításokban közölt nyilatkozatok a szövetség tisztségviselőinek szájából nem hangzottak el, a táblák ismeretlen személyek általi kihelyezését, illetve az ukrán médiában zajló folyamatokat a szervezet a kárpátaljai magyar közösség ellen irányuló durva provokációnak tekinti, és felszólítja a rendvédelmi szerveket, hogy a táblákat távolítsák el, találják meg és vonják felelősségre a provokátorokat.

Pénteken kora este az ua-reporter.com ungvári hírportál a táblák kihelyezésével kapcsolatban azt közölte, hogy “az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) házkutatásokat tartott a kárpátaljai magyar közösség aktivistáinál, és őrizetbe vette Sin Józsefet, a beregszászi járási tanács (közgyűlés), egyben a KMKSZ beregszászi járási szervezetének elnökét, valamint Vass Ottó képviselőt”. Az orgánum szerint az SZBU az agresszorral (vagyis Oroszországgal) folytatott együttműködéssel és szeparatizmussal gyanúsítja őket.

Az ungvári hírportál állítása nem felel meg a valóságnak, mert Sin József péntek délután részt vett Beregszászon a városnapok nyitórendezvényén és a felújított Hősök tere ünnepélyes avatásán, amiről az MTI is beszámolt. A rendezvényen mondott beszédében Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője – konkrétumok említése nélkül – arra szólította a kárpátaljai magyarokat, hogy ne dőljenek be a provokációknak.

Virtuózok – A nagyok elődöntője következik péntek este

Fri, 19/05/2017 - 17:05

A harmadik elődöntővel folytatódik a Virtuózok idei évada, a népszerű komolyzenei tehetségkutató műsorban ezúttal a nagyok korosztályának legjobbjai lépnek színpadra – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóirodája az MTI-vel.

A Duna televízió nézői Lukács Gergely tubást, Kristóf Réka, Bojtos Luca és Sellei Etelka énekest, Rácz Robertó és Bonino Anna-Sophia hegedűst, Szaller István szaxofonost, Beeri Benjámin trombitázó tenort és Kéringer Dávid klarinétos játékát láthatják és hallhatják.

A szakmai zsűri előtt ezúttal kamarazenekari kísérettel lépnek fel a muzsikusok és a Budapest Jazz Orchestrával is előadnak egy közös számot.

A péntek esti elődöntő alatt a tévénézők a Facebookon élőben kommentálhatják a látottakat, ebben ezúttal is a Virtuózok egyik korábbi versenyzője Tóth Bettina, valamint a fiatal zenei producer, Závodi Marcel lesznek segítségükre.

A nézők a Virtuózok alkalmazás segítségével szavazhatnak is arról, hogy melyik versenyző produkciója tetszett nekik leginkább.

A Virtuózok zsűrijét Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekesnő; Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész; Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész; Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima díjas zongoraművész alkotja.

Az idei széria műsorvezetői Koltay Anna és Bősze Ádám, a három korcsoport – kicsik, tinik és nagyok – elődöntőit is felvételről láthatják a tévénézők.

A Virtuózok minden korcsoportjában előbb válogatóműsort rendeztek, amelyekből korcsoportonként kilenc-kilenc versenyző jutott az elődöntőkbe. A tinik, kicsik, majd a nagyok elődöntőiből három-három versenyző jut a május 26-i élő döntőbe, ahol a korcsoportok győzteseit hirdetik ki, és a nézőknek lehetőségük lesz megszavazni a műsor közönségdíjasát is. A június 2-i élő fináléban pedig a közönség voksai alapján születik meg a Virtuózok abszolút nyertese.

Az MTVA komolyzenei műsorának célja, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét, valamint fiatal komolyzenei tehetségeket fedezzen fel – közölték.

“Könyvtár, ami összeköt”

Fri, 19/05/2017 - 17:02

A program célja a Kárpát -medencei fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzésének, tapasztalatcseréjének, szakmai együttműködésének elősegítése, támogatása. A résztvevőknek az Országgyűlési Könyvtárban eltöltött egy hónap során lehetőségük nyílik a könyvtár állományának, szolgáltatásainak, működésének megismerésére; gyakorlati munkavégzésre, saját szakmai tevékenységük bemutatására; kapcsolatépítésre; közös szakmai együttműködési projektek kidolgozására, illetve azokban való részvételre.

Az ösztöndíjat elnyert fiatal könyvtárosok feladatai:
– 20 perces bemutatkozó prezentáció készítése;
– az Országgyűlés működésének, a különböző parlamenti szervezetek munkájának megismerése;
– az Országgyűlési Könyvtár feladatainak, működésének megismerése;
– gyakorlati részvétel a könyvtári munkafolyamatokban;
– önálló csoportmunka, egy könyvtárszakmai kérdés feldolgozása;
– a magyarországi könyvtári rendszer megismerése;
– írásos beszámoló készítése az egy hónapos munkáról.

Az ösztöndíj keretében 2017. szeptember 16. – október 15. között nyolc határon túli és két magyarországi szakember tölthet egyidejűleg egy hónapot az Országgyűlési Könyvtárban.

A nyertes pályázók az ösztöndíj időszaka alatt díjazásban részesülnek, melynek összege 250 000 Ft (bruttó). A nyertes pályázók részére utazási és szállásköltséget biztosítunk.

További részletek ITT.

Kárpátalja ma: megújult a Hősök tere Beregszászban

Fri, 19/05/2017 - 15:59

A Beregszászi Városnapok keretében május 19-én átadták a felújított Hősök terét.

A térkövezett park új padokkal, lámpákkal és szökőkutakkal gazdagodott. Az ünnepélyes eseményre a rendezvénysorozat első napján került sor.

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere Tarlós István, Budapest főpolgármesterének jelenlétében adta át a városlakóknak és vendégeknek a megszépült parkot.

 

Kárpátalja.ma

Az ukrán kormány nem emeli a nyugdíjkorhatárt, de tíz év alatt megszüntetné a kassza hiányát

Fri, 19/05/2017 - 15:45

A nyugdíjreformról elkészített kormányzati törvényjavaslatban nem emelik a nyugdíjkorhatárt, ehelyett olyan tervet dolgoztak ki, amivel elérhető, hogy 7-10 év alatt egyensúlyba hozzák a nyugdíjkasszát – jelentette ki Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök pénteken a kijevi parlamentben ismertetve a kabinet tervezetét.

A kormányfő ugyanakkor utalt arra, hogy jelentős nyugdíjemelést nem tervez a kabinet. “Én is szeretném, ha 3 ezer vagy akár 5 ezer hrivnya (1 hrivnya körülbelül 10,6 forint) lenne a minimálnyugdíj Ukrajnában, de ez jelentősen növelné a nyugdíjalap hiányát. Most 140 milliárd hrivnya a hiány, ha ezt megszorozzuk hárommal, akkor több mint 400 milliárd hrivnyát kapunk, ami az ország költségvetésének 40-50 százaléka, ez a jelenlegi gazdasági helyzetben nem engedhető meg” – magyarázta Hrojszman utalva arra, hogy a kaszza hiányát jelenleg az állami büdzséből fedezik.

Ukrajna legnagyobb hitelezője, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik fő feltételül szabta a kölcsönök további folytatásának, hogy Kijev hajtson végre kardinális reformot nyugdíjrendszerében, beleértve a jelenlegi nyugdíjkorhatár emelését is. Az IMF elsősorban a nyugdíjkassza jelentős hiányának lefaragására vár megoldást Kijevtől, ugyanakkor azt is követeli, hogy a nyugállományba vonuló dolgozók méltó időskori ellátásban részesüljenek. Jelenleg Ukrajnában 1312 hrivnya, azaz kevesebb mint 14 ezer forint a minimális nyugdíj.

Andrij Reva szociális miniszter csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy az IMF elégedett az ukrán kormányzati tervezettel, mindössze 2-3 technikai módosítást kezdeményezett a nyugdíjalap működése tekintetében.

A kijevi kormány szerdai ülésén hagyta jóvá a nyugdíjrendszer reformjának tervezetét, azonban még nem nyújtotta be a parlamentnek, hanem még az államfő alá rendelt reformügyi tanács elé terjesztette véleményezésre.

A kormányzat eddig nyilvánosságra hozott részletek szerint továbbra is 60 év marad a nyugdíjkorhatár Ukrajnában, viszont jelentősen és fokozatosan tovább emelik a nyugállományba vonuláshoz szükséges munkaviszonyban töltött évek számát. Eddig 15 év munkaviszony, és egyben nyugdíjjárulék-fizetés után mehettek nyugdíjba az ukránok. Az új nyugdíjtörvény életbe lépése után viszont jövőre már csak a legalább 25 évnyi nyugdíjbiztosítással rendelkezők vonulhatnak 60 évesen nyugdíjba. Ráadásul az ukrán kormány azt javasolta, hogy évente, vagyis 2028-ig egy-egy évvel emelkedjen a munkaviszonyban töltött kötelező évek száma, amíg el nem éri a 35-öt. Ugyanakkor legfeljebb öt évnyi járulékfizetési év utólag kiváltható meghatározott összegű pénz befizetésével, ami az aktuális egységes szociális hozzájárulás, valamint a minimálbér mértékétől függ. Ha például, most akarna valaki egy év járulékfizetési kimaradást kompenzálni, az a számítások alapján csaknem 17 ezer hrivnyába, azaz több mint 180 ezer forintba kerülne.

A 15-25 év között letöltött munkaviszonnyal rendelkezők – férfiak és nők egyformán – 63 évesen lesznek jogosultak a nyugellátásra. Ezt a korhatárt is egyébként tíz év alatt tervezik 25-35 év közöttire emelni. A 15 évnél kevesebb ideig járulékot fizetők 65 évesen válhatnak nyugdíjasokká, ez utóbbi viszont 2019 január 1-jétól lenne érvényben. Akinek pedig még 15 évnyi időtartamú munkaviszonya sem volt, az a 65. évének betöltése után majd úgynevezett szociális nyugdíjat igényelhet.

Egy elmaradt konferencia margójára

Fri, 19/05/2017 - 15:17

Március végén több kutató kapott felkérést a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás Nemzetiségi és Vallási Főosztályától, hogy május 18-án tartson előadást „A polgári társadalom szerepe az egység etnonacionális politikájának kialakításában egy többnemzetiségű régióban: alkotmányos és jogi aspektusok” (ukránul: Роль громадянського суспільства у формуванні етнонаціональної політики єдності у багатонаціональному регіоні: конституційно-правовий аспект) című konferencián.

A felkérésben az is szerepelt, hogy az előadók előre küldjék el a szervezőknek előadásuk írott, szerkesztett változatát, mégpedig abból a célból, hogy a szakmai tanácskozás idejére azok már kötetbe rendezve megjelenhessenek.

A meghívásra számos kárpátaljai és nem kárpátaljai tudós, társadalmi aktivista, szakértő mondott igent. Azonban május 18-án reggel arról értesítették őket, hogy az Ungvárra tervezett szakmai találkozó elmarad.

Hivatalos magyarázatot vagy indoklást ugyan nem adott senki sem arra, miért nem került sor a konferenciára, ám – ahogyan az ilyenkor lenni szokott – számos találgatás járja be Kárpátalját az okokról. Ezek között a leggyakoribb az, amely arról szól, hogy a rendezvényt Ukrajna Biztonsági Szolgálata, az SZBU tiltotta le, mert a konferenciára készült előadások gyűjteményét nem volt módjukban korábban ellenőrizni, hogy nem tartalmaz-e a kötet az állambiztonság szempontjából veszélyes publikációkat.

Nos, nem tudjuk, valóban így van, vagy sem. Az azonban tény, hogy ha ennek van alapja, akkor ez a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve a tudományos kutatások szabadsága elleni erőszakos lépés, amely Ukrajna számos törvényével ellentétes; ha ez igaz, akkor ez bizony cenzúra, amelyről azt hittük, hogy a Szovjetunió megszűnésével eltűnt Ukrajnából.

Más jól értesültek úgy vélik, hogy a rendezvényre azért nem kerülhetett sor, mert május 18-án Ukrajna a krími tatárok elleni népirtásra emlékezik. Valóban, az idei május 18. nemcsak az ukrán hímzett népviselet nemzeti jelképpé váló darabja, a visivánka (вишиванка) május harmadik csütörtökjére eső napjával esik egybe, hanem a krími tatár népesség elleni genocídium emléknapjával is. Ám ez nem a konferencia elhalasztása, hanem éppen ezen a napon való megrendezése melletti érveket erősíti: az Európába törekvő Ukrajnában éppen ezen a napon célszerű a nemzeti kisebbségek közötti tolerancia, a polgári társadalom megbékélése témakörében szakmai párbeszédet kezdeményezni, azt bizonyítva, hogy soha többé nem fordulhatnak elő olyan borzalmak, mint 1944-ben.

Nem tudjuk tehát, miért nem tartották meg május 18-án a konferenciát. Ám úgy véljük, hogy Ukrajna és azon belül Kárpátalja nem térhet vissza azokhoz az időkhöz, amikor valaki csak úgy odaszól, és megtilthatja kutatóknak, társadalmi szereplőknek, szakembereknek, hogy elmondják véleményüket, kifejtsék álláspontjukat egy-egy fontos kérdésben. Ezért a Kárpátalja.ma hírportál felkínálja a lehetőséget a konferenciára meghívott előadók részére, hogy itt, honlapunk nyilvánossága előtt tegyék közzé előadásukat.

Meggyőződésünk ugyanis, hogy az európai integráció útján haladó 21. századi Ukrajnát nem a vélemények betiltása, hanem a nyilvánosság előtt zajló vita és szakmai párbeszéd viheti előre.

Kárpátalja.ma

Kihalás fenyegeti a koalákat

Fri, 19/05/2017 - 15:10

Alig több mint másfél éve még arról számoltunk be, hogy Ausztráliában koalairtásba és áttelepítésekbe kezdenek, mert túlszaporodtak a világ legcukibb állatai, most viszont már szólnak a hírek, hogy a szigetország egyes területeiről teljesen eltűntek a koalák, és a tíz éven belüli kihalás fenyegeti őket.

A queenslandi Sunshine Coast-i Egyetem kutatóit megdöbbentette a koalák hirtelen, látszólag minden ok nélküli eltűnése az általuk megvizsgált Fraser Coast nevű régióban – írja az MTI.
Tizennégy éve még sok koala élt a területen, ahol idén egyet sem sikerült megpillantani.

„Amikor ilyen drámaian csökken egy populáció egyedszáma, legtöbbször meg tudjuk mondani, mi okozta a pusztulást. Itt nem volt semmilyen nyilvánvaló kiváltó ok” – mondta Anthony Schultz.

A területet betanított kutyákkal vizsgálták át, akik azt is kiszagolják, ha az előző hat hónapban járt ott egy koala. De a kutyák nem fogtak szagot, tehát jó ideje koalamentes a terület. Meglepte a tudósokat a kihalás ténye, ugyanis az ott elterülő állami erdők ideális élőhelyet biztosítanak a koaláknak.

Észak-Ausztrália egyes területein már tapasztalták helyi populációk kihalását, de délen a helyzet ezzel éppen ellentétes, ott a koalák néhol túl is népesedtek. A déliek különböznek az északiaktól, és Shultz szerint fontos lenne megőrizni a genetikai sokszínűséget.

Deborah Tabartot, az ausztrál koalavédő alapítvány igazgatóját nem lepte meg a kutatás eredménye. Szerinte a koalák a kipusztulás felé tartanak, és az az ország szerencséje, hogy még élnek állatok a vadonban.

Pages