A 110-es számot viselő, utóbb Shinano névre keresztelt hajó építését 1940 május negyedikén kezdték el a haditengerészet yokusakai szárazdokkjában, mely ekkor még maga is építés alatt állt. A kimondottan a leendő csatahajó kedvéért a közelben épülő új acélgyár szintén nem volt még kész erre az időpontra, így aztán a hajó építése két testvérhajójához képest viszonylag lassan haladt csak előre.
A Shinano az előző két egység némileg módosított változata lett volna. A japán tervezők úgy gondolták, kissé túlméretezték a csatahajók páncélvastagságát, ezért a Shinanón azt mindenhol 10-20 mm-rel csökkentették. Az így felszabaduló súlyt a vízvonal alatti részek, elsősorban a hajófenék védelmének erősítésére szándékoztak fordítani. A hajón a 127 mm-es légvédelmi ágyúkat az új 100 mm-esekre akarták cserélni, melyek kisebb kaliberük ellenére is nagyobb harcértékkel bírtak, mint elődeik.
A háború kitörése azonban még jobban lelassította a munkálatokat, melyeket csökkentett munkaerővel ekkor már csak azért folytattak tovább, hogy a hajótestet vízrebocsátható állapotba hozzák, s így felszabadíthassák az értékes dokkot. Pearl Harbor és Szingapúr után már a haditengerészet vezetése sem kapkodott nagyon az új csatahajók után, ráadásul a Shinano legkorábban 1945-re készülhetett volna csak el, így várható volt, hogy ebben a háborúban már amúgy sem fog részt venni.
Lors de cet atelier, nous étudierons des airs et des chants de la région élargie d'Asie Mineure et la manière dont le répertoire correspondant a été intégré et domestiqué, principalement dans les îles du nord-est de la mer Égée et des Cyclades.
À travers le répertoire et la pratique, nous étudierons les points communs et les différences stylistiques de ces régions spécifiques. Parallèlement, l'analyse des chants et des airs nous permettra d'identifier les caractéristiques (développement (…)