A magyar kormány képviseletében Lázár János a következő pénzügyi időszak operatív programjainak jóváhagyásáról is egyeztetett Brüsszelben Corina Cretuval január 15-én, csütörtökön, és tudatta, hogy a Bizottság a kormány által benyújtott programok közül hatot már „de facto” elfogadott, ezeknél áprilisban megkezdődhet a pályázatok kiírása. A miniszter elmondta, hogy a vidékfejlesztési, halászati, valamint a közigazgatás korszerűsítését szolgáló programok ügye maradt még nyitva.
A tervezeteket az áprilist megelőző hónapokban elérhetőség szerint biztosítjuk Napi Pályázati Értesítő olvasóinknak.
Mintegy 2500 milliárd forint jut a mezőgazdaság fejlesztésére a 2015-2020 közötti időszakban – mondta Czerván György államtitkár Hajdúszoboszlón a növényvédelmi szakemberek számára szervezett képzés záró napján.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a közvetlen kifizetések uniós forrásból származó éves összege, mintegy 1,3 milliárd euró. Ezt az összeget két forrás adja, egyrészt az egyes pillérből származó évi 1,27 milliárd euró, másrészt a kettes pillér révén biztosított évi 74 millió euró. Ez utóbbi összegre azért van lehetőség, mert Magyarország élt a vidékfejlesztési forrás esetében biztosított maximális 15 %-os átcsoportosítási lehetőséggel.
Az AGRYA 2015. február 27-én szervezi meg hagyományos éves konferenciáját Budapesten. Az idei esemény alcíme „Több vagy kevesebb?”, az agrár- és vidékfejlesztési támogatások szintjére utal. A Földművelésügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség közreműködésével szervezett rendezvénnyel az AGRYA átfogó és részletes képet kíván adni a fiatal gazdáknak az előttünk álló időszak támogatási szabályozási kereteiről, finanszírozási lehetőségeiről.
Mintegy nyolcszázzal több fiatal gazda részesül induló támogatásban a számukra 2014-ben negyedik alkalommal kiírt pályázaton, mivel ponthatárt 90-re csökkentették a korábbi 103 pontról, tekintettel a nagy érdeklődésre - közölte a Miniszterelnökség a kormányzati hírportálon.
Ukrajnában újra nekifognak a harkovi Morozov-tervezőirodában már majdnem a véglegességig fejlesztett T-64-es harckocsin alapuló gyalogsági harcjármű programjának. A BMP-64, BMT-64 és BMPT-64 név alatt is megismert harcjárművek a T-64-es harckocsi átalakításával jöttek létre az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején elkezdett munkák során. A harckocsiról eltávolították a tornyot, majd a teknő magasságát növelték meg, ezzel lehetővé téve a 3 fős kezelőszemélyzet és a 12 főnyi szállított lövész elhelyezését, valamint a motor és az erőátviteli rendszer áthelyezését a jármű elejébe. A járműtest hátulján kialakított rámpa felső és alsó része külön-külön is nyitható, így bizonyos védelmet nyújtva lehetőséget biztosít a beltérből való tüzelésre.
A 6600x3300x1950 mm-es hosszú, szélességű és magasságú járműtestre egy külső 30 mm-es 2A42 gépágyúval és egy 7,62 mm-es géppuskával felszerelt torony került felszerelésre. Erre irányított rakéták is felszerelhetők. A 34,5 tonna tömegű gyalogsági harcjármű mozgatásáról egy 700 lóerős 5TDF motor gondoskodik, védelmét a Noz reaktív páncélzattal lehet tovább növelni. A mostani munkák során továbbfejlesztések várhatók, ezek egyike a Zaszlon aktív páncélzat integrációja lehet, amely már a T-64BM Bulat harckocsin is megjelent.
Lengyelországban 2017-ől veszi kezdetét 13000 darab APFSDS leválóköpenyes, szárnystabilizált, űrméret alatti nyíllövedék gyártása. A hír igaz apropója az, hogy ezek nem a szovjet-orosz szabvány 125 mm-es harckocsiágyúkhoz (T-72, PT-91) készülnek, hanem a Németországtól használtan vásárolt 237 darab Leopard 2-es harckocsik 120 mm-es lövegeihez. Ennek magját a szárnystabilizált, űrméret alatti nyíllövedék képezi, ami wolframból készül és mindössze 25 mm-es átmérővel rendelkezik.
Földre kényszerültek a svájciak F-5E Tiger II-es vadászgépei, mivel az egyik gépen történő rutinellenőrzés során repedést fedeztek fel. Az elrendelt felülvizsgálat során 30 E Tiger került felszállási tilalom alá, a kétüléses F variánst nem érinti a repülési tilalom.
Görögországban már három ELLI-osztályú fregatt leszállófedélzetét tették alkalmassá az amerikai Sikorsky S-70B Aegean Hawk helikopterek fogadására. A HS NAVARINON, a HS THEMISZTOKLÉSZ és a HS NIKIFOROS NIKOSZ hangárja azonban nem került átalakításra, így oda az S-70B nem fér be. Az immáron 10 tonnás teherbírású fedélzet a többi hat testvérhajón is átalakításra fog kerülni a jövőben, így az Agusta-Bell AB-212-ek helyett a többin is megjelenhet az korszerűbb típus.
Irakban január 13-án mutatták be az első, Bulgáriától kapott D-20-as ágyútarackot. Bulgária összesen 18 darab 152 mm-es tüzérségi eszközzel támogatja a bagdadi vezetést 1800 lőfegyver és 6000 darab lőszer mellett, összesen 3,58 millió dollár értékben.
Hamarosan egy újabb típus lehet az AESA antennájú rádiólokátorral felszerelve. Ez pedig az F/A-18C/D Hornet, mivel a Raytheon már végrehajtotta az első repülést az újabb Super Hornet-en megjelent APG-79-es legújabb változatával, az APG-79(V)X-el. A berendezés az elvártak szerint üzemelt a légi teszt során.
NETARZENÁL GALÉRIA
Handley Page HP-80 Victor K.2.
General Dynamics F-111F Aardvark.