Vous êtes ici

Pályázatok

Csomagolási technológiáját fejlesztette a CornMill Hungary Kft.

EU pályázat blog - mer, 15/05/2024 - 12:51

A cég 178,88 millió forint összköltségű projektje során kunmadarasi fióktelepének technológiai korszerűsítése valósult meg. A CornMill Hungary Kft. a beruházáshoz a Széchenyi Terv Plusz program pályázati felhívásán 125,22 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

A CornMill Hungary Kft. kukorica feldolgozással, mezőgazdasági termékek, termények nagykereskedelmével foglalkozó, dinamikusan fejlődő, több, mint 30 éves vállalkozás, amely tevékenységét a nagyigmándi székhelyén, és fióktelepén, Kunmadarason végzi. A cég a projektben csomagolási, kereskedelmi, disztribúciós tevékenységének fejlesztését a kunmadarasi telephelyén valósította meg, ahol többek között a csomagolási, raktározási, kiszállítási folyamatok zajlanak.

A vállalkozáshoz az elmúlt időszakban egyre több olyan megkeresés érkezett, ami külső cég által behozott csomagolandó áruk lecsomagolását, zsákolását igényelte. A csomagolás bármilyen szemes, darabos termékre vonatkozhat – nem csak mezőgazdasági terményre –, melyet zsákos csomagolásban lehet szállítani, értékesíteni, ilyen lehet pl. a fapellet, a műtrágya, vagy a műanyag-granulátum is.

Jelen fejlesztési projekt célja a Társaság csomagolási tevékenységének fejlesztése volt bércsomagolás formájában. Ennek keretében a hatékony anyagmozgatás érdekében 2 db homlokrakodó, 1 db zsáktöltő gép beszerzése, továbbá megújuló energiát jelentő 10 kWp teljesítményű napelemes rendszer beszerzése és üzembe helyezése történt az energiaköltségek csökkentése érdekében. A projekt része volt továbbá informatikai képzés, valamint szervezet-, folyamat és menedzsment tanácsadás is a cég és a projekt hosszú távú sikeres működése érdekében.

A beszerzett eszközök használatával, valamint a kibővülő raktározási kapacitásaiknak köszönhetően raktárkészletük anyagmozgatási tevékenysége, és a hozzá kapcsolódó külső megrendelések alapján érkezett áruk csomagolási feladatainak elvégzése is hatékonyabbá vált, melynek révén a logisztikai folyamatok felgyorsulnak, és a kereskedelmi tevékenységük volumene is javul.

A fejlesztés eredménye, hogy rövidebb határidőkkel, és nagyobb kapacitással tudják végezni a bércsomagolási tevékenységüket, így a beruházást követően piaci pozíciójuk erősödésével, és új vevők megszerzésével is számolnak, ezáltal a cég fenntartható működése válik biztosítottá, melynek eredményeként a foglalkoztatotti létszám hosszú távú megtartása is megvalósul.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú pályázati kiírásán 125 216 826 forint támogatást elnyert, 178 881 180 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. május 1-én indult és 2024. április 30-án zárult.

Catégories: Pályázatok

Csomagolási technológiáját fejlesztette a CornMill Hungary Kft.

EU Pályázati Portál - mer, 15/05/2024 - 12:38

A CornMill Hungary Kft. a beruházáshoz a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című felhívásán 125,22 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

A CornMill Hungary Kft. kukorica feldolgozással, mezőgazdasági termékek, termények nagykereskedelmével foglalkozó, dinamikusan fejlődő, több, mint 30 éves vállalkozás, amely tevékenységét a nagyigmándi székhelyén, és fióktelepén, Kunmadarason végzi. A cég a projektben csomagolási, kereskedelmi, disztribúciós tevékenységének fejlesztését a kunmadarasi telephelyén valósította meg, ahol többek között a csomagolási, raktározási, kiszállítási folyamatok zajlanak.

A vállalkozáshoz az elmúlt időszakban egyre több olyan megkeresés érkezett, ami külső cég által behozott csomagolandó áruk lecsomagolását, zsákolását igényelte. A csomagolás bármilyen szemes, darabos termékre vonatkozhat – nem csak mezőgazdasági terményre –, melyet zsákos csomagolásban lehet szállítani, értékesíteni, ilyen lehet pl. a fapellet, a műtrágya, vagy a műanyag-granulátum is.

Jelen fejlesztési projekt célja a Társaság csomagolási tevékenységének fejlesztése volt bércsomagolás formájában. Ennek keretében a hatékony anyagmozgatás érdekében 2 db homlokrakodó, 1 db zsáktöltő gép beszerzése, továbbá megújuló energiát jelentő 10 kWp teljesítményű napelemes rendszer beszerzése és üzembe helyezése történt az energiaköltségek csökkentése érdekében. A projekt része volt továbbá informatikai képzés, valamint szervezet-, folyamat és menedzsment tanácsadás is a cég és a projekt hosszú távú sikeres működése érdekében.

A beszerzett eszközök használatával, valamint a kibővülő raktározási kapacitásaiknak köszönhetően raktárkészletük anyagmozgatási tevékenysége, és a hozzá kapcsolódó külső megrendelések alapján érkezett áruk csomagolási feladatainak elvégzése is hatékonyabbá vált, melynek révén a logisztikai folyamatok felgyorsulnak, és a kereskedelmi tevékenységük volumene is javul.

A fejlesztés eredménye, hogy rövidebb határidőkkel, és nagyobb kapacitással tudják végezni a bércsomagolási tevékenységüket, így a beruházást követően piaci pozíciójuk erősödésével, és új vevők megszerzésével is számolnak, ezáltal a cég fenntartható működése válik biztosítottá, melynek eredményeként a foglalkoztatotti létszám hosszú távú megtartása is megvalósul.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú pályázati kiírásán 125 216 826 forint támogatást elnyert, 178 881 180 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. május 1-én indult és 2024. április 30-án zárult.

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Indul a Magyar Falu Program 2024-ben, új pályázat út- és járdafelújításra a falvaknak!

Pályázati Hírek - mer, 15/05/2024 - 01:09

 Június 12-től akár 45 millió forintra is pályázhatnak az 5000 főnél kisebb lakosságszámmal rendelkező települések a Magyar Falu Program út- és járdafelújítást célzó pályázatának keretében.

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Megjelent az kertészeti ültetvénytelepítést és gyógynövénytermesztést támogató pályázat tervezete!

Pályázati Hírek - ven, 19/04/2024 - 01:08

Megjelent társadalmi egyeztetésre a Kertészet – ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatása című pályázat. A pályázat keretein belül akár 500 millió forint 50-70%-os támogatás is igényelhető kertészeti ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés fejlesztését támogató beruházásokra július 24-től.

Catégories: Pályázatok

Kapacitását bővítette a Forgút Bt.

EU pályázat blog - jeu, 18/04/2024 - 15:09

A cég 172,47 millió forint összköltségű projektje során komplex kapacitásbővítés keretében gépparkját és telephelyét fejlesztette. A beruházáshoz a Forgút Bt. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című felhívásán 120,73 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

A Forgút Bt. 1998-ban Békéscsabán alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás. Fő tevékenysége a mélyépítéshez kapcsolható gyártás és kivitelezés a forgalomtechnika, valamint az útépítés területén. A cég 20 fő dolgozóval, saját tulajdonú telephellyel és jelentős gépparkkal rendelkezik. A magyarországi fő és alsóbbrendű úthálózat folyamatos fejlesztésével a Forgút Bt. jövőbeli fejlődési lehetőségei között szerepelt, hogy kapacitásait bővíti, eszközállományát tovább szélesíti.

A vállalkozás burkolatjelfestési eszközparkja a projekt keretén belül került bővítésre, fejlesztésre. A beszerzésekkel ezen munkálatok most már saját erőből lesznek elvégezhetők. A projekt megvalósítása során az alábbi eszközbeszerzések és eszköz üzembe helyezések történtek meg: 1 db JCB Vibromax CT 260-120 tandem vibrohenger utak, útburkolatok aszfaltrétegeinek egyengetéséhez, tömörítéséhez, 1 db JCB 3CX TT kotró-rakodógép útburkolatok építésénél kotrási és rakodási műveletekhez, 1 db Graco LineLazer V 3900 és 1 db Graco LineLazer V 5900 kézi útjelfestő berendezések, melyek az útburkolati jelek hosszirányú felfestésére alkalmas gépek, 1 db motoros hajtású Graco LineDriver HD, amely az útjelfestő berendezés meghajtásához szükséges berendezés, valamint 1 db Hofmann RM3D-2 nagyfestőgép nagy kapacitású útjelfestő berendezés.

A fejlesztések során a vállalkozás telephelyén lévő, a gépek elhelyezésére szolgáló, korábban három oldalról nyitott, döngölt föld aljzattal rendelkező szín átépítése is megvalósult. A fejlesztések eredményeként a nyitott szín egy zárható, a gépeket a külső időjárási körülményektől megvédő helyiséggé alakult át. A beépítésre került ipari kapuk a gépek könnyebb ki és bejutását teszik lehetővé.

A vállalkozás a stratégiai és üzleti tervezési szolgáltatás bevonásával felmérte, hogy a dél-alföldi régió autópálya és közút fejlesztései hogyan lennének a legjobban kiaknázhatóak a vállalkozás számára.

A beszerzésre került eszközök megfelelnek a mai kor követelményeinek, használatukkal javul a munkavégzés pontossága és hatékonysága. A békéscsabai telep részleges energia ellátását 10,5 kWp-os napelem rendszer támogatja, míg a vállalkozás 2 fő szellemi alkalmazottjára táv- és csoportmunka feladatokat támogató üzleti felhőszolgáltatás került bevezetésre.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú pályázati kiírásán 120 730 985 forint támogatást elnyert, 172 472 837 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. március 1-én indult és 2024. február 22-én zárult.

Catégories: Pályázatok

Kapacitását bővítette a Forgút Bt.

EU Pályázati Portál - jeu, 18/04/2024 - 14:37

A beruházáshoz a Forgút Bt. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című felhívásán 120,73 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

A Forgút Bt. 1998-ban Békéscsabán alakult, 100 százalékban magyar tulajdonú vállalkozás. Fő tevékenysége a mélyépítéshez kapcsolható gyártás és kivitelezés a forgalomtechnika, valamint az útépítés területén. A cég 20 fő dolgozóval, saját tulajdonú telephellyel és jelentős gépparkkal rendelkezik. A magyarországi fő és alsóbbrendű úthálózat folyamatos fejlesztésével a Forgút Bt. jövőbeli fejlődési lehetőségei között szerepelt, hogy kapacitásait bővíti, eszközállományát tovább szélesíti.

A vállalkozás burkolatjelfestési eszközparkja a projekt keretén belül került bővítésre, fejlesztésre. A beszerzésekkel ezen munkálatok most már saját erőből lesznek elvégezhetők. A projekt megvalósítása során az alábbi eszközbeszerzések és eszköz üzembe helyezések történtek meg: 1 db JCB Vibromax CT 260-120 tandem vibrohenger utak, útburkolatok aszfaltrétegeinek egyengetéséhez, tömörítéséhez, 1 db JCB 3CX TT kotró-rakodógép útburkolatok építésénél kotrási és rakodási műveletekhez, 1 db Graco LineLazer V 3900 és 1 db Graco LineLazer V 5900 kézi útjelfestő berendezések, melyek az útburkolati jelek hosszirányú felfestésére alkalmas gépek, 1 db motoros hajtású Graco LineDriver HD, amely az útjelfestő berendezés meghajtásához szükséges berendezés, valamint 1 db Hofmann RM3D-2 nagyfestőgép nagy kapacitású útjelfestő berendezés.

A fejlesztések során a vállalkozás telephelyén lévő, a gépek elhelyezésére szolgáló, korábban három oldalról nyitott, döngölt föld aljzattal rendelkező szín átépítése is megvalósult. A fejlesztések eredményeként a nyitott szín egy zárható, a gépeket a külső időjárási körülményektől megvédő helyiséggé alakult át. A beépítésre került ipari kapuk a gépek könnyebb ki és bejutását teszik lehetővé.

A vállalkozás a stratégiai és üzleti tervezési szolgáltatás bevonásával felmérte, hogy a dél-alföldi régió autópálya és közút fejlesztései hogyan lennének a legjobban kiaknázhatóak a vállalkozás számára.

A beszerzésre került eszközök megfelelnek a mai kor követelményeinek, használatukkal javul a munkavégzés pontossága és hatékonysága. A békéscsabai telep részleges energia ellátását 10,5 kWp-os napelem rendszer támogatja, míg a vállalkozás 2 fő szellemi alkalmazottjára táv- és csoportmunka feladatokat támogató üzleti felhőszolgáltatás került bevezetésre.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú pályázati kiírásán 120 730 985 forint támogatást elnyert, 172 472 837 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. március 1-én indult és 2024. február 22-én zárult.

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Megjelentek az állattartó telepek fejlesztését támogató pályázatok tervezetei!

Pályázati Hírek - ven, 12/04/2024 - 16:36

Megjelent társadalmi egyeztetésre az Állattartó telepek megújításának támogatása és az Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felhívások tervezete. A kisebb pályázat keretében akár 200 millió foriont, a komplex pályázat esetén pedig akár 5 milliárd forint 50-80%-os támogatás lesz igényelhető június/júlistól az állattartó telepek fejlesztésére.

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Megjelent a díszkertészeti vállalkozások fejlesztését támogató pályázati felhívás tervezete!

Pályázati Hírek - mer, 10/04/2024 - 12:47

Megjelent társadalmi egyeztetésre a Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása című pályázati felhívás tervezete. A júniusban induló pályázat keretében akár 36,5 millió forint 65%-os támogatás igényelhető dísznövény előállításhoz, kereskedelemhez vagy zöldfelület kezeléshez szükséges beruházásokra.

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Megjelent a kertészeti üzemek fejlesztését támogató pályázati felhívás tervezete!

Pályázati Hírek - lun, 08/04/2024 - 22:36

Megjelent társadalmi egyeztetésre a Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, és postharvest fejlesztések támogatása című pályázat. A pályázat keretein belül akár 5 milliárd forint 50-70%-os támogatás is igényelhető kertészeti üzemek fejlesztésére július 24-től.

Catégories: Pályázatok

ÚJ - Megjelentek az élelmiszeripari, takarmány előállítói és borászati pályázatok tervezetei!

Pályázati Hírek - sam, 06/04/2024 - 23:56

Megjelent társadalmi egyeztetésre a Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása és a Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása című pályázati felhívások tervezete. A kisebb pályázat keretében akár 200 millió foriont, a komplex pályázat esetén pedig akár 5 milliárd forint támogatás lesz igényelhető június/júlistól az élelmiszer feldolgozó üzemek, borászatok és takarmány előállító üzemek fejlesztésére.

Catégories: Pályázatok

Komplex fejlesztés a Károlyi és Társa Kft-nél

EU pályázat blog - mer, 27/03/2024 - 10:23

A cég a 178,66 millió forint összköltségű projektje során acélszerkezet gyártó üzemét bővítette, valamint eszközbeszerzést és szervezetfejlesztést is megvalósított. A beruházáshoz a Károlyi és Társa Kft. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című felhívásán nyert el 125,06 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást.

A Károlyi és Társa Kft. 1990 óta foglalkozik építőipari kivitelezéssel, középületek, ipari- és lakóépületek építésével.

A fejlesztési beruházás keretében a Mezőberény, Vásártér utca 10. szám alatti üzemcsarnok bővítése valósult meg mintegy 834 m2-el. A csarnoképület utcai végében kiépített új iroda és szociális helyiségek szolgálják a dolgozók megfelelő munkahelyi körülményeit.

A projekt keretében egy 15 kWp teljesítményű napelemrendszer telepítése is megvalósult, melyet az új épületrész tetőzetére helyeztek el.

A vállalkozás a projekt során új termelőeszközöket is beszerzett, melyek a JCB 4CX Pro Stage5 AEC típusú földmunkagép, egy 3 tonna teherbírású dízelüzemű targonca, két db védőgázas Weldi -Míg 4500 W típusú hegesztőberendezés, valamint egy MBS 300 DG PRO típusú fémfűrészgép.

A projekt keretében a Károlyi és Társa Kft. a szervezeti struktúra és tevékenységek optimalizálását segítő szakértői szolgáltatást is igénybe vett, valamint 3 fő angol nyelvi képzése is megvalósult.

A megvalósított fejlesztések a vállalkozás hatékonyabb termelését segítik elő, továbbá a képzés és szervezeti struktúra korszerűsítésére vonatkozó tanácsadás a vállalat irányításában, a munkaerő felkészültségében jelent előrelépést, és hozzájárul a munkahelyek megtartásához is.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú pályázati kiírásán 125 059 300 forint támogatást elnyert, 178 656 143 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. február 28-án indult és 2024. február 29-én zárult.

Catégories: Pályázatok

Komplex fejlesztés a Károlyi és Társa Kft-nél

EU Pályázati Portál - mar, 26/03/2024 - 12:04

Változik az új pályázati ciklusra vonatkozó STÉ kalkulátor!

Pályázati Hírek - dim, 17/03/2024 - 01:12

Megjelent az STÉ üzemméret számításról szóló tájékoztató az új pályázati ciklusra vonatkozóan. A módosítás során változott az üzemméret számítási módszertana, valamint emelkedett az elvárt mezőgazdasági tevékenységből származó üzemméret.

Catégories: Pályázatok

Továbbfejlesztette lőrinci telephelyét a Titán’94 Kft.

EU Pályázati Portál - sam, 09/03/2024 - 22:08

A beruházást a Titán’94 Kft. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című felhívásán elnyert 259,35 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával valósította meg.

A Titán’94 Kft. egy 1994-ben családi vállalkozásként alapított, alkatrészgyártással, valamint szerszámkészítéssel foglalkozó cég, amely alapvetően belpiacon az autóiparban és az elektronikai iparban beszállítóként szerepel, külpiacra pedig prémium fém szaniter termékeket gyárt.

A mostani projekt egy korábban megvalósított új telephely kialakításának második üteme volt. A szerszámkészítéshez szükséges berendezések egy részének használata eddig csak a budapesti telephelyen vagy külsős partnerek bevonásával volt megoldott, így ezen szerettek volna változtatni a kapacitásbővítéshez szükséges, technológiailag korszerű gépek beszerzésével és a hozzájuk szükséges infrastruktúra kialakításával Lőrinciben.

A már korábban megépített magas belmagasságú csarnokba csak olyan gépeket helyeztek, amelyek esetén az adagolásukhoz daru szükséges. A kisebb gépekkel nem terhelték a csarnok hasznos alapterületét, így ezeket egy korábban raktárnak használt téglaépületbe telepítették, amelyhez ezen épület funkcióváltást célzó átalakítása vált szükségessé.

A kisebb szerszámok elhelyezésére szolgáló helyiségeken túlmenően a fióktelepen dolgozók részére, illetve a további fejlesztési céljaikhoz szükséges helyiségeket alakítottak ki. Az épületet a mai kornak megfelelően szigetelték és gépesítették, hogy időtálló, fenntartható és gazdaságos legyen.

A csarnok egységben a nagy szerszámelemek megmunkálásához és javításához szükséges berendezéseket, a komplex gyártási folyamat támogatása céljából pedig a megfelelő kommunikációt és munkavégzést segítő felhő alapú szoftvereket és szolgáltatásokat szereztek be. A modern szoftverek használatához korszerű új hardver elemeket is üzembe helyeztek, melyekkel a hatékonyság és a versenyképesség tovább növelhető.

Tekintettel arra, hogy a cég erőteljes fejlődés előtt áll, elengedhetetlen, hogy gyártási folyamataik optimális módon legyenek kialakítva a legkorszerűbb automatizálási lehetőségek kiaknázásával. Ennek érdekében nagy szakmai tapasztalattal rendelkező tanácsadók segítségét is igénybe vették.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 számú pályázati kiírásán elnyert támogatásból 259 352 985 forint felhasználásával megvalósult, 370 504 265 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. január 1-én indult és 2023. november 10-én zárult.

Catégories: Pályázatok

Továbbfejlesztette lőrinci telephelyét a Titán’94 Kft.

EU pályázat blog - sam, 09/03/2024 - 20:04

A cég 370,5 millió forint összköltségű projektje során lőrinci fióktelepének újabb kapacitásbővítő, technológiai korszerűsítését célzó fejlesztése valósult meg. A beruházást a Titán’94 Kft. a Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című felhívásán elnyert 259,35 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatás felhasználásával valósította meg.

A Titán’94 Kft. egy 1994-ben családi vállalkozásként alapított, alkatrészgyártással, valamint szerszámkészítéssel foglalkozó cég, amely alapvetően belpiacon az autóiparban és az elektronikai iparban beszállítóként szerepel, külpiacra pedig prémium fém szaniter termékeket gyárt.

A mostani projekt egy korábban megvalósított új telephely kialakításának második üteme volt. A szerszámkészítéshez szükséges berendezések egy részének használata eddig csak a budapesti telephelyen vagy külsős partnerek bevonásával volt megoldott, így ezen szerettek volna változtatni a kapacitásbővítéshez szükséges, technológiailag korszerű gépek beszerzésével és a hozzájuk szükséges infrastruktúra kialakításával Lőrinciben.

A már korábban megépített magas belmagasságú csarnokba csak olyan gépeket helyeztek, amelyek esetén az adagolásukhoz daru szükséges. A kisebb gépekkel nem terhelték a csarnok hasznos alapterületét, így ezeket egy korábban raktárnak használt téglaépületbe telepítették, amelyhez ezen épület funkcióváltást célzó átalakítása vált szükségessé.

A kisebb szerszámok elhelyezésére szolgáló helyiségeken túlmenően a fióktelepen dolgozók részére, illetve a további fejlesztési céljaikhoz szükséges helyiségeket alakítottak ki. Az épületet a mai kornak megfelelően szigetelték és gépesítették, hogy időtálló, fenntartható és gazdaságos legyen.

A csarnok egységben a nagy szerszámelemek megmunkálásához és javításához szükséges berendezéseket, a komplex gyártási folyamat támogatása céljából pedig a megfelelő kommunikációt és munkavégzést segítő felhő alapú szoftvereket és szolgáltatásokat szereztek be. A modern szoftverek használatához korszerű új hardver elemeket is üzembe helyeztek, melyekkel a hatékonyság és a versenyképesség tovább növelhető.

Tekintettel arra, hogy a cég erőteljes fejlődés előtt áll, elengedhetetlen, hogy gyártási folyamataik optimális módon legyenek kialakítva a legkorszerűbb automatizálási lehetőségek kiaknázásával. Ennek érdekében nagy szakmai tapasztalattal rendelkező tanácsadók segítségét is igénybe vették.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 számú pályázati kiírásán elnyert támogatásból 259 352 985 forint felhasználásával megvalósult, 370 504 265 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. január 1-én indult és 2023. november 10-én zárult.

Catégories: Pályázatok

Technológiai fejlesztés a BENCS-METÁL Kft-nél

EU Pályázati Portál - mer, 28/02/2024 - 22:38

A komplex fejlesztéshez a BENCS-METÁL Kft. a Széchenyi Terv Plusz program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz pályázati felhívásán nyert el 69,02 millió forint összegű feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást.

A BENCS-METÁL Kft. 2005 januárjában kezdte meg működését, fő tevékenysége kezdetektől fogva a hulladék-nagykereskedelem, elsősorban fémhulladék nagykereskedelme.

A cég tevékenységét eddig meglehetősen elöregedett, 15-17 éves gépparkkal (emelőfülkés rakodógép, targoncák, stb.) látta el, amelyek esetén igen gyakori volt a meghibásodás, magasak voltak az alkatrész beszerzési és a javítási költségek. Az új eszközök beszerzésével a vállalkozás korábbi gépparkját szerette volna fiatalítani. Tekintettel arra, hogy ezen gépek elég jelentős értékűek, az általuk tervezett projektméret figyelembe vételével összesen 4 darab eszközt kívántak megvásárolni, a következők szerint: 2 darab LOGLIFT F150 Z95 típusú ipari rakodódaru, 1 darab MULTILIFT FUTURA18 teleszkópgémes kétkaros konténeremelő, és 1 darab MULTILIFT Ultima 21Z típusú csúszó-törhető horgos konténeremelő.

Az új eszközök beszerzésével mostantól a BENCS-METÁL Kft. kisebb költséggel, hatékonyabban tud dolgozni, ezáltal bővíteni tudta kapacitásait, illetve szolgáltatási területeit.

A cég telephelyén egy konténer iroda működik, amelynek fűtése árammal működik. A kapcsolódó költségek csökkentése céljából, valamint a rájuk jellemző környezettudatos szemléletmód okán már régóta terveik között szerepelt az elektromos energiaigényük legalább részben megújuló forrásból történő kielégítése, ezért jelen projekt keretében egy 5,1 kW-os Complex hálózati napelemes rendszer beszerzése is megvalósult. A napelemet a telephelyen a konténer iroda tetejére telepítették.

Annak érdekében, hogy tevékenységüket folyamatosan fejlesszék, szolgáltatási területüket bővíthessék, az üzletfejlesztéshez, stratégiai üzleti tervezéshez szakértői szolgáltatást vettek igénybe. Tevékenységük fejlesztése, a további bővülés megkívánta továbbá a cég információs technológiai szempontú korszerűsítését is, ezért ehhez kapcsolódóan a projekt keretében üzleti felhőszolgáltatást is igénybe vettek.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú, „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című pályázati kiírásán 69 022 864 forint európai uniós támogatást elnyert, 98 604 092 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. március 31-én indult és 2023. december 31-én zárult.

Catégories: Pályázatok

Technológiai fejlesztés a BENCS-METÁL Kft-nél

EU pályázat blog - mer, 28/02/2024 - 22:24

A vállalkozás 98,60 millió forint összköltségvetésű projektje során gépbeszerzés, napelem beruházás, üzleti felhőszolgáltatás és tanácsadás igénybe vétele valósult meg. A komplex fejlesztéshez a BENCS-METÁL Kft. a Széchenyi Terv Plusz program Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz pályázati felhívásán nyert el 69,02 millió forint összegű feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást.

A BENCS-METÁL Kft. 2005 januárjában kezdte meg működését, fő tevékenysége kezdetektől fogva a hulladék-nagykereskedelem, elsősorban fémhulladék nagykereskedelme.

A cég tevékenységét eddig meglehetősen elöregedett, 15-17 éves gépparkkal (emelőfülkés rakodógép, targoncák, stb.) látta el, amelyek esetén igen gyakori volt a meghibásodás, magasak voltak az alkatrész beszerzési és a javítási költségek. Az új eszközök beszerzésével a vállalkozás korábbi gépparkját szerette volna fiatalítani. Tekintettel arra, hogy ezen gépek elég jelentős értékűek, az általuk tervezett projektméret figyelembe vételével összesen 4 darab eszközt kívántak megvásárolni, a következők szerint: 2 darab LOGLIFT F150 Z95 típusú ipari rakodódaru, 1 darab MULTILIFT FUTURA18 teleszkópgémes kétkaros konténeremelő, és 1 darab MULTILIFT Ultima 21Z típusú csúszó-törhető horgos konténeremelő.

Az új eszközök beszerzésével mostantól a BENCS-METÁL Kft. kisebb költséggel, hatékonyabban tud dolgozni, ezáltal bővíteni tudta kapacitásait, illetve szolgáltatási területeit.

A cég telephelyén egy konténer iroda működik, amelynek fűtése árammal működik. A kapcsolódó költségek csökkentése céljából, valamint a rájuk jellemző környezettudatos szemléletmód okán már régóta terveik között szerepelt az elektromos energiaigényük legalább részben megújuló forrásból történő kielégítése, ezért jelen projekt keretében egy 5,1 kW-os Complex hálózati napelemes rendszer beszerzése is megvalósult. A napelemet a telephelyen a konténer iroda tetejére telepítették.

Annak érdekében, hogy tevékenységüket folyamatosan fejlesszék, szolgáltatási területüket bővíthessék, az üzletfejlesztéshez, stratégiai üzleti tervezéshez szakértői szolgáltatást vettek igénybe. Tevékenységük fejlesztése, a további bővülés megkívánta továbbá a cég információs technológiai szempontú korszerűsítését is, ezért ehhez kapcsolódóan a projekt keretében üzleti felhőszolgáltatást is igénybe vettek.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.3-21 számú, „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása a leghátrányosabb helyzetű régiókban” című pályázati kiírásán 69 022 864 forint európai uniós támogatást elnyert, 98 604 092 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. március 31-én indult és 2023. december 31-én zárult.

Catégories: Pályázatok

Kiemelt pályázati pénzügyi ügyintéző

EU Pályázati Portál - dim, 25/02/2024 - 14:04
EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Gazdasági Hivatalokat Irányító Igazgatóság, ELTE Központi Gazdasági Hivatala pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kiemelt pályázati pénzügyi ügyintéző Munkakör/feladatkör betöltésére. Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): 
  • A pályázatokhoz kapcsolódóan a pénzügyi, gazdasági, ügyviteli feladatok ellátása
  • szerződések és számlák nyilvántartása
  • beszerzésekkel járó feladatok ügyintézése
  • kötelezettségvállalási nyilvántartás vezetése
  • számlák, szerződések előkészítése utalványozásra
  • megbízási szerződések elkészítése
  • fedezetvizsgálat az SAP rendszerben
  • együttműködési megállapodások ügyintézése
  • bevételek és a készpénzes befizetések ügyintézése
  • adatszolgáltatások készítése.
Betöltendő állás szakmacsoportja:  gazdasági

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád):  Gazdálkodás/logisztikai/pénzügyi

Betöltendő állás jogviszonya:  Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:   Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye:  Budapest

Álláshirdető szervezet bemutatása:  Munkavégzés helye: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A. A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton a Karriermenedzsment Osztály részére az allaspalyazat@kancellaria.elte.hu e-mail címen keresztül. A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):  Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, mint álláspályázatot hirdető az álláspályázati jelentkezés keretében benyújtott személyes adatokat a https://www.elte.hu/allaspalyazatok oldalon található Adatkezelési tájékoztatóban foglaltak szerint kezeli.

Feltételek, előnyök Pályázati feltételek Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
  •   4. Érettségi, vagy középfokú szakképesítés vagy szakképesítés-ráépülés felső középfokú részszakképesítés vagy szakképesítés szakma – középfokú szakképzettség szakképesítés speciális készségfejlesztő szakiskolai szakképzettség , Ismeretlen képzési terület, középiskola/gimnázium
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:   Pályázati feltételek:
  • gazdasági területen szerzett legalább középfokú végzettség, vagy legalább középfokú végzettség mérlegképes könyvelői képesítéssel
  • 1-2 év pénzügyi-számviteli tapasztalat
  • MS Office programok magas szintű ismerete

Elvárt kompetenciák:

  • önálló munkavégzés
  • rugalmasság
  • precizitás
  • megbízhatóság
  • jó kommunikációs készség
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
  • részletes szakmai önéletrajz fizetési igény megjelölésével
  • végzettség(ek)et, szakképzettség(ek)et tanúsító okiratok másolata
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázó hozzájárul személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléshez„Nyilatkozat álláspályázat elbírálásához” – nyomtatvány az https://www.elte.hu/allaspalyazatok oldalról tölthető le
  • sikeres pályázat esetén, amennyiben felvételt nyert, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány
  A pályázat elbírálásának módja, rendje:
  • a közalkalmazotti jogviszony 4 hónap próbaidő kikötésével tölthető be
  • az interjúk során személyiségi teszt és/vagy a szakmai jártasságokat mérő tesztek/feladatok alkalmazására is sor kerülhet
  • a pályázatok elbírálása folyamatos, a beérkezett pályázatok sorrendjében történik
  • BÉREZÉS MEGEGYEZÉS SZERINT!
Pályázat elbírálása során előnyt jelent A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?:  Igen A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?:  Nem Egyéb pályázati előnyök:
  • pénzügyi területen szerzett felsőfokú végzettség/ képesítés, államháztartási mérlegképes könyvelői képesítés, mérlegképes könyvelői regisztráció
  • társalgási szintű angol nyelvtudás
  • SAP vagy egyéb pénzügyi-számviteli integrált rendszer ismerete
  • államháztartási területen szerzett pénzügyi- számviteli tapasztalat
  • intézménygazdálkodás területén szerzett tapasztalat
  • felsőoktatási intézményben szerzett munkatapasztalat
A pályázat benyújtásának határideje:  2024.03.21. 23:59

A pályázat elbírálásának határideje:  2024.04.09. 23:59

A pályázati kiírás további közzétételének helye:  https://www.elte.hu/allaspalyazatok

Állás tervezett betöltésének időpontja:  2024.04.10.

Publikálás tervezett időpontja:  2024.02.19.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.

Catégories: Pályázatok

Hazai pályázati referens

EU Pályázati Portál - dim, 25/02/2024 - 13:48
MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR Budapesti és Pest Vármegyei Igazgatóság pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében Hazai pályázati referens Munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): 
  • A pályázati kiírások alapján elvégzi a beérkező pályázatok befogadását, felülvizsgálatát, szükség esetén hiánypótoltatását, és továbbítását a döntéshozó felé, majd pozitív döntés esetén előkészíti a támogatási szerződést, támogatói okiratot.
  • Ellenőrzi, szükség esetén hiánypótoltatja és feldolgozza a támogatás igénybevételéhez szükséges dokumentumokat.
  • Ellenőrzi, szükség esetén hiánypótoltatja az elszámolásokat, dönt az elszámolások, beszámolók elfogadásáról, szükség esetén intézkedik a támogatás részleges vagy teljes visszavonásáról, vis maior pályázatok esetében döntést készít elő az elszámolások elfogadásáról.
  • Amennyiben munkája során szabálytalanságot észlel, úgy azt jelzi felettese felé és egyben szankcióra tesz javaslatot a döntéshozó felé.
  • Elvégzi a helyszíni vagy irodai, dokumentum alapú ellenőrzést (elő-, utó-, közbenső vagy záró ellenőrzés), szükség esetén a soron kívüli ellenőrzést.
  • Gondoskodik a lezárt pályázatokkal kapcsolatos intézkedések megtételéről. (Jelzálog törlése, felhatalmazó levelek visszavonása, stb.)
  • Elvégzi a vonatkozó jogszabályoknak és belső eljárásrendeknek megfelelően a gyermek születése esetén az apát megillető pótszabadsággal összefüggő költségek megtérítésével kapcsolatos helyszíni ellenőrzésekkel összefüggő feladatokat.
  • Elvégzi a vonatkozó jogszabályoknak, belső eljárásrendeknek és útmutatóknak megfelelően a megváltozott munkaképességű dolgozókat foglalkoztató, költségkompenzációs, valamint rehabilitációs költségtámogatásban részesülő szervezetek ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat (finanszírozási, beszámoló ellenőrzési és helyszíni ellenőrzési feladatok).
  • Adatot és információt szolgáltat a vonatkozó jogszabályokban, valamint eljárásrendekben foglalt jelentések, beszámolók, riportok, ellenőrzési tervek készítéséhez, és az egyéb időszakos jelentések összeállításához. Vezeti a jogszabályokban és belső eljárásrendekben meghatározott nyilvántartásokat.
  • Ellátja a vonatkozó jogszabályoknak és eljárásrendeknek megfelelően az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek támogatásával kapcsolatos feladatokat. Személyes adatainak kezelése a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (Általános Adatvédelmi Rendelet, a továbbiakban: GDPR) 6. cikk (1) bekezdés e) pontján alapul. Kérjük, hogy jelentkezésének elküldése előtt olvassa el az álláspályázatra jelentkezőknek szóló Adatkezelési tájékoztatót a Magyar Államkincstár honlapján (Karrier – Magyar Államkincstár (gov.hu)_.
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád):  Egyéb
Betöltendő állás jogviszonya: 
 Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:   Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye:  Budapest

Álláshirdető szervezet bemutatása:  Munkavégzés helye és pontos címe: Magyar Államkincstár, Budapesti és Pest Vármegyei Igazgatóság /Állampénztári Iroda II./ 1139 Budapest, Váci út 71. Ön jelentkezésének elküldésével – külön nyilatkozat nélkül is – tudomásul veszi, hogy a Magyar Államkincstár az álláspályázatával összefüggő személyes adatait – a kiválasztási folyamat során kapcsolattartás céljából, illetve munkaerő-kiválasztási célból – nyilvántartja és kezeli. A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.):  Az álláshely határozatlan időre, illetve teljes munkaidőben történő foglalkoztatásra szól, 6 hónap próbaidő kikötésével.A jelentkezések elbírálása folyamatos, határideje legkésőbb 2024. április 1. Amennyiben a munkáltató a kiírt határidő előtt megtalálja a számára megfelelő jelöltet, úgy a pályázatot lezárhatja.A feladatkör betöltése a rendelkezésre álló üres álláshelyektől függően történik.

Feltételek, előnyök Pályázati feltételek Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
  • Büntetlen előélet
  • Cselekvőképesség
  • Magyar állampolgárság
  • Erkölcsi bizonyítvány
Elvárt végzettség/képesítés:
  • 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Egyéb végzettség, – Egyetemi vagy főiskolai végzettség: ezen belül elsődlegesen gazdaságtudományi vagy műszaki képzési területen szerzett szakkép.
  • 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Jog, vagy jogász szakképzettség
  • 4. Érettségi, vagy középfokú szakképesítés vagy szakképesítés-ráépülés felső középfokú részszakképesítés vagy szakképesítés szakma – középfokú szakképzettség szakképesítés speciális készségfejlesztő szakiskolai szakképzettség , Egyéb végzettség, vagy érettségi végzettség.
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
  •  Számítógépes felhasználó szintű gyakorlati ismeret (MS Office),
  •  Egyetemi vagy főiskolai végzettség: ezen belül elsődlegesen gazdaságtudományi vagy műszaki képzési területen szerzett szakképzettség vagy jogász szakképzettség vagy érettségi végzettség.
  •  A meghirdetett feladatkör betöltésének feltétele 90 napnál nem régebbi, a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény (Kit.) 84.§ szerinti hatósági erkölcsi bizonyítvány, melyet a pályázati anyaghoz nem kell csatolni,
  •  A pályázó nem áll újraalkalmazási korlátozás hatálya alatt (Kit. 117.§ (6), (8) bekezdése, vagy a 166.§ (4) bekezdése, illetve a Kttv. 60.§ (1) bekezdés i) pontja szerint).
Pályázat elbírálása során előnyt jelent A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?:  Igen A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?:  Nem

Egyéb pályázati előnyök:
  •   „B” kategóriás jogosítvány, gépjármű vezetési gyakorlat.
  •   Helyszíni ellenőrzések végzésében szerzett tapasztalat.
  •   Számviteli, pénzügyi területen való jártasság, mérlegképes könyvelői végzettség.
  •   Pályázatok műszaki tartalmának elbírálásában szerzett tapasztalat.
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
  •   motivációs levél
  •   fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
  •   végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata

A pályázat benyújtásának határideje:  2024.03.18. 00:00

A pályázat elbírálásának módja:  A pályázatokat 2024. március 18. napjáig elektronikusan kérjük megküldeni az allas@allamkincstar.gov.hu e-mail címre. Az üzenet tárgyában kérjük feltüntetni az 57/2024. nyilvántartási számot, és a feladatkör megnevezését „hazai pályázati referens”

A pályázat elbírálásának határideje:  2024.04.01. 00:00

A pályázati kiírás további közzétételének helye:  A pályázati felhívás közzétételre kerül a Magyar Államkincstár honlapján is.

Állás tervezett betöltésének időpontja:  2024.04.02.

Publikálás tervezett időpontja:  2024.02.19.

A pályázati kiírás közzétevője a Belügyminisztérium (BM). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az BM részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.

Catégories: Pályázatok

A Mercedes-Benz Gyár pályázata sport- és utánpótlás nevelő civil szervezeteknek

Pályázati Hírek - lun, 12/02/2024 - 01:04

A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár a régió legnagyobb munkáltatójaként elkötelezett a sport és az utánpótlásnevelés iránt.  A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (TAO tv.) 24/A §-a rendelkezik a látvány-csapatsport támogatást érintő adófelajánlás intézményéről, mely alapján társasági adójából a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé tett rendelkező nyilatkozata útján támogatni kívánja címbeli tevékenységeket végző civil szervezeteket.

Catégories: Pályázatok

Pages