Lorsque l'on considère la société internationale ou ce qui en tient lieu, la première impression est celle de désordre, pour ne pas dire de capharnaüm. Les émotions cultivées par les médias, les interrogations des experts, les doutes des politiques donnent le sentiment d'un imbroglio planétaire que personne ne domine et où chacun se contente de réagir comme il peut à des flux qu'il ne maîtrise pas, aux riches qui se cachent, aux pauvres que l'on cache, aux foules qui s'agitent, aux minorités qui agissent.
Elvileg jövőre elnökválasztást tartanak az aprócska, ám hihetetlen olajvagyonnal bíró Egyenlítői-Guineában, de azért valószínűleg az olvasók többsége tudja, hogy valódi megmérettetésre nem kell számítani egy olyan országban, ahol most már közel 40 éve vasmarokkal uralkodik Teodoro Obiang Nguema és az Egyenlítői-Guineai Demokrata Párt (PDGE). És ez az uralom érezhető is volt az elmúlt választásokon, 2009-ben Obiangot közel 96%-os szavazati aránnyal választották újra (7 évente van elnökválasztás), az ezt megelőző évben pedig a PDGE pártja szerzett meg a lehetséges 100 parlamenti helyből 99-et – azóta egyébként egy alkotmánymódosítás eredményeként már szenátus van, amelyben a 70 szenátorból mindösszesen egyetlen egy nevezhető ellenzékinek.
Mindezek ellenére az erőtlen és tényleg kevés mozgástérrel bíró és többségében száműzetésben lévő vezetők által irányított ellenzék mindig megpróbálja, most, 1-2 hónappal azelőtt, hogy Obiang Nguema hivatalosan is beadta volna jelentkezését a 2016-os elnökválasztásra, az ellenzék néhány napja közzétett egy listát, amely 310 olyan ember nevét tartalmazza, akiket véleményük szerint (állítólag bizonyítékokkal alátámaszthatóan) az ország vezetője gyilkoltatott meg. És bár a napokban a kormány cáfolta ennek a listának a valódiságát, a névsort az Amnesty International szervezetével együttműködve készítő külföldön élő ellenzékiek (a fő szervező az Egyenlítői-Guineai Demokrácia Megteremtésének Koalíciója volt) hangsúlyozták, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, jóval hosszabb és szélesebb rétegeket érintő listát is készíthettek volna, mert Obiang vasmarokkal történő irányítása nem csak egy újságírói fordulat, hanem mindennapos valóság az alig 800 ezer lakossal bíró kis országban.
Hiszen a történelemkönyvekből tudhatjuk (vagyis azokból nem annyira, hiszen ezek nem igazán olyan tények, amelyekkel általában találkozhatunk iskolásoknak szánt oktatási anyagokban), hogy például elődje és nagybátyja, Francisco Macías Nguema uralma alatt katonai vezetőként több tízezer ember halálában működhetett közre közvetve, de az 1999-ben történt etnikai alapú gyilkosságokra is ő adhatott utasítást több jogvédő csoport szerint. Az emberi jogokért felelős egyenlítői-guineai miniszter, Alfonso Nsué Mokuy szerint a diktatúra (a Macías Nguema nevével fémjelzett időszak 1978-ig) alatt tényleg történtek politikai alapú gyilkosságok, de ezeket nem szabad felhasználni arra, hogy ismét mély sebeket szakítsanak fel önös érdekek miatt, és rámutatott, hogy a kormány mindent el fog követni a lista szerzőinek megbüntetéséért.
Az ellenzék, amely egyébként a korrupcióról és az egyenlítői-guineai életkörülményekről is beszélt Párizsban a névsor bemutatása kapcsán, hangsúlyozta, hogy a listán szereplő embereket egytől-egyig 1979 után gyilkoltatta meg Obiang Nguema – Nsué Mokuy szerint ők mindannyian természetes okokból, balesetben, betegségben hunytak el vagy öngyilkosságot követtek el. A mostani kormányellenes kirohanással tehát tovább küzd az egyenlítői-guineai ellenzék, Severo Matías Moto Nsá vezetésével, aki egyértelműen a legnevesebb, legrégibb ellenzéki ellenálló (saját bevallása szerint több választást is megnyert már hazájában). Az Egyenlítői-Guineai Fejlődés Pártjának Spanyolországban élő vezetője maga is több ízben vádolta a malabói vezetést azzal, hogy merényletet kíséreltek meg ellene, bár ezeket a vádakat nem sikerült sosem bizonyítani.
Annak ellenére, hogy a fenti eseményeknek nagy valószínűséggel semi hatásuk nem lesz az újabb olajmezők kitermelési jogát a napokban értékesítő egyenlítői-guineai vezetésre, azért az Obiang családnak van még miért aggódnia – a napokban ugyanis a francia ügyészség befejezte az iratok összeállítását és a nyomozást abban az ügyben, amelyben az elnök fiát, a hihetetlen költekezéseiről és luxuspalotáiról ismert Teodorin Obiangot Franciaországban fogják megvádolni különösen nagy értékre elkövetett csalással, amelynek keretében több száz millió eurót szipkázott ki az egyenlítői-guineai költségvetésből. Teodorin és ügyvédei most azzal próbálnak a Legfelsőbb Bíróság előtt védekezni, hogy alelnökként ő mentességet élvez, tehát nem fogható perbe. Majd meglátjuk mi lesz az ügyből, de az tény, hogy továbbra sincs változás az Obiang-család országában, csak business as usual.
twitter.com/napiafrika
5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.L’Allemagne est de plus en plus inquiète de la partie de ping-pong à laquelle se livrent les pays européens depuis le début de la crise des réfugiés. « Les clôtures n’ont pas empêché un seul réfugié de venir en Europe », constate-t-on à Berlin : « cette approche nationaliste revient en réalité à repousser le fardeau sur d’autres. C’est ainsi que naissent les conflits », met solennellement en garde un responsable allemand. Les dirigeants de treize pays du continent européen réunis dimanche, à Bruxelles, se sont d’ailleurs fait l’écho des inquiétudes germaniques dans leur communiqué final : « des actions unilatérales pourraient déclencher des réactions en chaîne », ont-ils prévenu. Le Premier ministre slovène, Miro Cerar, lui, n’a pas hésité à sonner le tocsin à l’occasion de ce mini-sommet : « si nous ne prenons pas des actions immédiates et concrètes (…), je pense que l’Union européenne tout entière va commencer à s’effondrer ».
De fait, la construction d’un mur aux frontières serbo-hongroise et croato-hongroise n’a fait que déplacer le flux des réfugiés venant de Turquie via la Grèce et la Macédoine vers la Croatie (11.500 arrivées rien que dans la journée de samedi) et la Slovénie (86.000 personnes en dix jours dans un pays de deux millions d’habitants), deux États de l’Union qui menacent à leur tour d’ériger une barrière pour se protéger… Mardi, le ministre-président de Bavière, Horst Seehofer, a accusé l’Autriche de déposer à la frontière allemande des milliers de réfugiés sans le prévenir, ce qu’a confirmé Thomas de Maizière, le ministre de l’intérieur allemand : « le comportement de l’Autriche ces derniers jours n’est pas correct ». Même si la police autrichienne a qualifié ces accusations de « blague », Vienne a annoncé hier l’édification d’une barrière à sa frontière avec la Slovénie, le nouveau pays de transit des réfugiés. Un précédent puisque les deux pays sont membres de Schengen, un espace sans frontière intérieure… Pis : certains citoyens européens, en Allemagne et ailleurs, se laissent aller à des discours de haine et à des actions violentes à l’égard des réfugiés : « il y a une radicalisation du langage tant sur internet que lors de manifestations de rue », s’inquiète-t-on à Berlin. « Il y a de la haine et cela fait le lit d’actes violents qui n’ont rien de spontané » pour le plus grand bénéfice des partis populistes europhobes. Bref, la crise des réfugiés fait apparaître d’inquiétantes fissures au sein de l’Europe communautaire, menaçant son projet de paix permanente.
Appel d’air
Le gouvernement allemand juge qu’il n’a rien à se reprocher dans cette crise, bien au contraire. Pour lui, l’ouverture de ses frontières n’est pas la cause de l’afflux des réfugiés comme vient de l’en accuser Johanna Mikl-Leitner, la ministre de l’intérieur autrichienne, en affirmant que « ces gens vont en Allemagne parce qu’ils s’y sentent invités ». « Cette décision prise en conseil des ministres était destinée à éviter une catastrophe humanitaire », se défend-on à Berlin. « Il ne faut pas oublier les images de la gare de Budapest : les migrants étaient en route de toute façon. De plus, la Cour de justice de l’UE, la Cour européenne des droits de l’homme et la Cour constitutionnelle fédérale allemande interdirent de renvoyer des demandeurs d’asile vers le pays de première entrée, comme le prévoit le règlement de Dublin, si leur demande ne peut pas y être traitée de façon équitable. On n’avait donc pas le choix vu ce qui se passe en Grèce ». Une décision « exceptionnelle, même si le risque existe qu’elle ne reste pas une exception ». L’Allemagne estime même que son attitude va permettre à l’Union de peser dans la résolution des conflits qui sont à la source de la crise humanitaire : « les images de la gare de Budapest ou de Calais ne servent pas la réputation de l’Union dans le monde alors que l’ouverture des frontières allemandes, si ». Même si le gouvernement a conscience que le défi est immense : 500.000 personnes par an devraient obtenir le droit de résider dans le pays, ce qui aura un coût politique, comme le montre la baisse de popularité de la chancelière, mais aussi matériel. Au ministère des Finances, on estime que la charge pour le budget fédéral représentera 10 milliards d’euros, soit 0,5 % du PIB.
Reste que la communication, à l’heure de la mondialisation et du net, n’est pas facile. Par exemple, lorsque Thomas de Maizière, le ministre de l’intérieur allemand, a annoncé, en août, que l’Allemagne attendait 800.000 migrants pour 2015, cela a été immédiatement compris en Afghanistan comme étant un plafond maximal et qu’il fallait donc se précipiter pour être dans le quota, comme le raconte un responsable allemand. Même l’annonce de la construction de clôtures a des effets pervers : l’appel d’air est immédiat comme on l’a vu en Hongrie…
Pas de «bouton magique»
Ce constat posé, comment résoudre cette crise ? « Il n’existe pas de bouton magique. Il faudra décider d’un ensemble de mesures nationales et internationales », prévient-on à Berlin. Au niveau européen, l’Allemagne plaide pour la création d’un corps européen de garde-frontière, une harmonisation du droit d’asile et des droits reconnus aux demandeurs d’asile, autant de propositions de la Commission qu’elle avait jusqu’ici refusées. Elle souhaite aussi la création de « zones de transit » aux frontières terrestres, comme il en existe dans les aéroports, afin de faire le tri entre ceux qui ont une chance d’obtenir le statut de réfugié et les autres. « C’est prévu dans la directive de 2013 sur les procédures d’asile, mais au lieu des 4 semaines de délai prévu, nous proposons de limiter la rétention à 4 jours », explique-t-on à Berlin. Wolfgang Schäuble, le grand argentier allemand, demande même une augmentation du budget européen via la création d’une nouvelle ressource. Si le gouvernement français s’est étranglé, la Commission et le Parlement européen ont applaudi des deux mains : « l’Union ne dispose pas des fonds nécessaires pour répondre à une crise migratoire sans précédent », a ainsi rappelé mercredi Jean Arthuis, le président de la commission du budget de l’europarlement, que ce soit pour la création d’un corps de garde-frontière, le financement des camps de réfugiés dans les pays tiers (3 milliards promis à la Turquie), l’aide au développement, etc.
Pour l’Allemagne il est clair que « l’Europe n’est pas la cause des problèmes, mais une partie de la solution. Aucun pays du continent ne pourra régler seul la crise des réfugiés ». La chancelière allemande, elle-même issue de l’ex-RDA, est particulièrement choquée par la réaction des pays d’Europe de l’Est qui se montrent peu solidaires : ce sont eux qui sont le plus opposés à un mécanisme permanent de relocalisation destiné à se répartir la charge des demandeurs d’asile. « Pour une raison que je ne comprends pas, les pays d’Europe centrale et orientale se sentent traités de manière injuste. Je veux comprendre pourquoi ils ont cette réaction vis-à-vis des réfugiés », s’est ainsi désolé Angela Merkel à l’issue du sommet européen du 15 octobre. La solidarité ne peut pas être « à sens unique », grince-t-on à Berlin : ainsi, la Pologne va recevoir du budget européen sur la période 2014-2020 110 milliards d’euros (aides régionales et politique agricole commune), soit 4 % de son PIB chaque année, la Hongrie, 34 milliards, la Slovaquie, 18,5 milliards et la Tchéquie, 30,5 milliards. On rappelle aussi que ce sont ces pays qui sont le plus inquiets de la politique agressive de Vladimir Poutine, le dirigeant russe, et le plus demandeur d’une protection européenne : « ils devraient comprendre que la crise des réfugiés oblige les Européens à se concentrer sur ce problème, ce qui fait le jeu de Poutine »…
La Turquie au centre du jeu
La Turquie tient un rôle central dans la stratégie d’ensemble que Berlin souhaite voir mise en place par l’Union : « on ne résoudra pas le problème des réfugiés à la frontière de la Croatie et de la Serbie. Si on ne veut pas construire des clôtures partout, il faut s’attaquer aux racines du problème et la Turquie est plus proche du problème que nous ». Actuellement, il y a entre 2,3 et 2,5 millions de réfugiés syriens et irakiens dans ce pays et c’est de là que partent une bonne partie de ceux qui arrivent en Europe : « la frontière entre la Grèce et la Turquie est actuellement contrôlée par les trafiquants ». Il n’y a pas donc d’autres choix que de s’appuyer sur ce pays, « le plus démocratique de la région et membre de l’OTAN ». D’où la volonté allemande de l’aider financièrement, mais aussi de relancer le processus d’adhésion à l’Union afin de le stabiliser, processus qu’elle bloquait jusqu’à présent. « Une Turquie déstabilisée serait un cauchemar pour nous. Or elle se sent actuellement isolée, entourée de pays hostiles », insiste un responsable allemand. Angela Merkel, qui s’est rendue à Ankara le 18 octobre, espère donc que la Turquie tarira à sa source l’afflux de réfugiés.
N.B.: article (version longue) paru dans Libération du 29 octobre
Ahogy az nem is volt nagyon előzetesen sem kérdés, hiába beszéltek és írtak sokan az ország történetének egyik legszorosabb szavazásáról, John Magufuli, a kormányzó Chama Cha Mapinduzi (CCM) pártjának jelöltje a szavazatok 58%-ának megszerzésével megnyerte a tanzániai elnökválasztást, jelentősen megelőzve a súlyos korrupciós botrányokba keveredő és a CCM-ből csak hónapokkal korábban, sértetten távozó Edward Lowassát, aki nagyjából a voksok 40%-át kapta. De persze ahogy mindenhol lenni szokott sajnos, az ellenzéki pártok szövetségének, az Ukawának a jelöltje nem ismerte el ezt az eredményt, azt állítva, hogy saját számításaik szerint legalább a voksok 60%-át kapta a szavazáson.
A CCM igazi belső körébe sosem tartozó egykori miniszter, Magufuli valószínűleg a CCM utolsó esélyét kapta meg (a CCM jelenléte a parlamentben is lecsökkent), hiszen ilyen kevés szavazatot az elmúlt évtizedekben sosem kapott a párt jelöltje, köszönhetően a most már a legegyszerűbb embereket is taszító súlyos korrupciós ügyeknek – a munkahelyek létrehozásával, az energiabiztonság megteremtésével és a korrupció felszámolásával kampányoló Magufuli talán pont eredménycentrikus korábbi politizálásának köszönheti ezt a győzelmet, de azért azt biztosra vehetjük, hogy ha továbbra sem lesz változás az országban, akkor legközelebb a CCM-nek még nehezebb dolga lesz. Lowassának most nagyjából annyit kell eldöntenie, hogy bedobja-e a törölközőt vagy harcol állítólagos győzelméért, de ha figyelembe vesszük, hogy a nemzetközi megfigyelők és az Afrikai Unió szerint is nagyjából szabad és tiszta választásról volt szó (kizárólag a szárazföldi részen), akkor valószínűleg ez a mostani helyzet már nem fog változni, tehát megvan az új tanzániai elnök – ami óriási csapás a négy nagy ellenzéki mozgalomból álló Ukawa számára, hiszen az ország történetében először volt ennyire erős ellenzéki összefogás egyetlen jelölt mögött.
A kérdés most inkább csak az, hogy a Tanganyikával egyesülő és Tanzániát így létrehozó Zanzibár szigetén mi lesz most, hiszen ott a választásokat (helyi- illetve elnökválasztás) semmisnek nyilvánították a súlyos visszaélések, csalások és fizikai attrocitások következtében. Ez nagyjából néhány órával azután történt, még a szavazatok megszámlálása előtt, hogy az Ukawához tartozó Polgári Egységfront (CUF) győztesnek kiáltotta ki magát – értelemszerűen az ellenzék úgy gondolja, hogy a választás eltörlésével és semmissé nyilvánításával a CCM saját magát akarja helyzetbe hozni. A szerencse az, hogy fizikai erőszakra és konfliktusra csak a pártok tisztviselői között került sor, az utcákon a boltok bezárását és a nyugtalan hangulatot leszámítva nem volt probléma.
Nagyon nehéz egyébként azt mondani, hogy a CUF-nak nincs igaza, hiszen már 2010-ben is nagyjából 2 tized százalékon múlt az egységpárti CCM sikere, így a Tanganyikával kötött szövetségben egyre kevésbé hívő lakosságot figyelembe véve, akár könnyedén meg is történhetett, hogy az elszakadásért és függetlenségért kampányoló CUF nyerte a voksolást – az más kérdés, hogy az alig 1 milliós Zanzibár számára a függetlenség a mélyrepülés kezdetét jelentené. November 2-ig tehát a CCM tagja, Mohamed Shein marad Zanzibár szigetének elnöke, de arról még nem született döntés, hogy utána mi fog történni, hiszen miután az egy héttel ezelőtt történt voksolást törölték, muszáj lesz meghosszabbítani a mandátumát, amíg 90 napon belül újra voksolást rendezhetnek.
twitter.com/napiafrika
5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.A lengyel és bolgár védelmi miniszterek megállapodást írtak alá arról, hogy a bolgár MiG-29 Fulcrum vadászgépek Klimov RD-33-as utánégetős sugárhajtóműveit Lengyelországban fogják nagyjavítani. A megállapodásban említett hat erőforrás közül az első négy, hat hónapon belül visszakerül a tulajdonosához, a másik kettő ezeket négy hónap múlva követi majd. 20 napon belül viszont ideiglenesen két lengyel hajtómű kerül Bulgáriába, így egy MiG-29-es újra repülőképessé válhat a jelenleg négy levegőbe emelkedni képes mellett. A 6,1 millió eurós szerződés a hírek szerint anyagilag kedvezőbb, mint amit az orosz kínáltak, ők hajtóművenként 600000 euróval többet kértek egy hajtómű nagyjavításáért.
Október 30-án 10:43-kor lezuhant Olaszországban az AgustaWestland AW609-es billenőrotoros gép prototípusa. Az első repülését még 2006 novemberében végrehajtó gépen két pilóta tartózkodott, ők életüket veszítették.
Orosz források szerint az Iszlám Állam elleni bevetések során Szíriában már bevetésre került a KAB-250-es precíziós vezérlésű bomba. A 256 kilogrammos lézeres vezérlésű KAB-250LG-E, és a műholdas irányítórendszerrel ellátott KAB-250Sz bombák 3-5 méteres körkörös találati valószínűséggel képesek a szárazföldi célpontok megsemmisítésére. A 3,2 méter hosszú, 255 milliméteres testátmérővel, valamint 550 milliméteres fesztávolsággal rendelkező fegyverek az e hónap elejei hírek szerint elsőként a Szuhoj Szu-34-es vadászbombázókon kerül integrálásra még ebben az évben, a későbbiek során a többi orosz harci repülőgép fegyverzetében is meg fog jelenni.
Törökország 70 millió dollár értékben szerez be műholdas irányítórendszereket bombák számára. Ezekkel 600 GBU-31-es, 300 GBU-38-as és 100 GBU-54-es bombát tudnak majd célba juttatni.
Izraelben bemutatták a Trophy aktív páncélzat még könnyebbé tett új változatát a Trophy LV-t. A nagyjából egytonnás, 2010-ben hadrendbe állított Trophynak már megjelent egy feleakkora tömegű variánsa a Trophy Light, de a Trophy LV-vel a Hummer kategóriájú járművek védelmét is növelni lehet az irányított rakétákkal szemben.
Szintén a zsidó államból származó hír, hogy a lövészpáncélosok két forrásból is cserére kerülhetnek. Ugyanis elkészültek a 35 tonnás Eitan prototípusával. A 8x8-as kerékképletű jármű könnyebb és olcsóbb, mint a Merkava alapján kifejlesztett Namer. A védelmét aktív páncélzattal is erősítő Eitan-nal a következő évben kezdődhetnek majd el a próbák, míg szolgálatba állítására 2020-ig kell várni. Az M113-ok cseréjére a másik opciót a Merkava harckocsik Mk2-es variánsai jelentik, hiszen ezek lassan kivonásra kerülnek a hadrendből a korszerűbb változatoknak köszönhetően. A jelentős páncélvédelemmel rendelkező harckocsik a torony eltávolítása és némi korszerűsítés és átalakítás után, mint lövészpáncélosok jelenhetnek meg újra a szárazföldi erők kötelékében. Az első átalakított példánnyal még idén tavasszal lefolytatták az első csapatpróbát, sikerrel. A távolabbi jövőben a Merkava Mk5-ös mellé egy újabb harckocsi meg megérkezhet, ez pedig a 32 tonna körüli tömeggel rendelkező Carmel lesz. Ennek megjelenésére 2025-2027 körül lehet számítani.
Robothelikopterrel folytatott le tesztsorozatot a dél-afrikai haditengerészet. A Schiebel S-100 Camcopter október 20. és 23. között hajtott végre repüléseket az SAS PROTEA (HECLA-osztály) oceanográfiai kutatóhajó fedélzetéről. A tengeri felügyeltre és kalózkodás elleni műveletre alkalmazni kívánt forgószárnyas 45km/h-s erősségű oldalszélben is sikerrel szállt fel-és le a kutatóhajó fedélzetére.
Befejeződött a dél-afrikai A-Darter infravörös önirányítású légiharc-rakéta fejlesztése. A sorozatgyártás jövőre indul, az első példányok átadásra 2017 februárjáig szeretnének sort keríteni. Ezt a programot is elérte az időbeli csúszás réme, így hat hónapos lemaradásban van a tervezetthez képest. Dél-Afrikában a JAS-39 Gripen mellett a brit Hawk sugárhajtású kiképzőgépek fegyverzetébe is integrálásra fog kerülni az A-Darter, a képességit maximálisan kihasználó sisakcélzóval együtt.
Várhatólag decemberben kerül aláírásra az a szerződés, melynek értelmében, Indiában licencgyártásba kerül az orosz Kamov Ka-226-os könnyűhelikopter. Ezt az indiai védelmi miniszter októberi, három napos oroszországi látogatása során jelentették be. Az indiaiak a hírek szerint engedélyt kapnának a típus exportra történő gyártására is, ami a helyi több mint 200 darabos várható megrendelés mellé komoly hasznot hozhat a Hindustan Aeronautics Limited (HAL) számára.
A szomszédos Pakisztán Törökországtól kapott ajándékba 34 darab T-37-es Tweet sugárhajtású kiképzőgépet. Ankara 2009-ben vonta ki országának légierejéből az idős amerikai típust, aminek példányait tartós tárolásba helyezték. A gépekhez, a szükséges földi kiszolgáló eszközök mellett jelentős tartalék alkatrész is átadásra fog kerülni, az október 28-án aláírt szerződés értelmében. A T-37-est a kolumbiai légierőn kívül már csak Pakisztánban repülik, itt ez év júniusától állt hadrendbe 18 példány.
Dél-Koreában a következő évtől szeretnék a KUH-1 Surion helikopterek gyártási ütemét növelni. A Korea Aerospace Industries (KAI) az eddigi havi egy gépes kibocsájtási ütemet a háromszorosára kívánja emelni. A típus különféle változatából 200 darabot meghaladó mennyiség rendszeresítése várható. Az eddig átadott 40 példánnyal szerzett tapasztalatok kedvezőek, 80%-ot meghaladó bevethetőségi rátát produkáltak, csak az első 10-15 példánynál adódtak jelentősebb üzemeltetési problémák, de ezek sem bizonyultak komolynak. A tengerészgyalogság számára készülő változat is lassan célba ér. Ez a tengeri üzemre tervezett helikopter a kétfős személyzeten felül két géppuskást is szállít majd a kilencfőnyi tengerészgyalogoson felül. A tengerészgyalogság 36 biztos megrendelését további 4-el hajlandó növelni a jövőben, a szerződés megkötésére 2016-ban kerülhet sor. A tengeralattjárók és hadihajók elleni modifikáció fejlesztése jelenleg is zajlik, a beszerzett nyolc AgustaWestland AW159-es miatt a program jövője nem biztos.
A Boeing CH-47D Chinook helikopter HMAS CANBERRA fedélzetén történő üzemeltetés lehetőségét vizsgálták Ausztráliában. A tandemrotoros géppel a fel-és leszállások végrehajtása mellett lebegés melletti üzemanyag felvételét is végrehajtott a partraszállást támogató helikopterhordozó fedélzetéről.
A 31. Lockheed Martin C-5M Super Galaxy teherszállító is átadásra került az amerikai légierő számára. A Travis légibázisra érkező gép 1984 áprilisában állt hadrendbe, eddigi szolgálati ideje alatt 20930 repült órát gyűjtött össze.
NETARZENÁL GALÉRIA
General Dynamics F-16AM Fighting Falcon.