You are here

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

Subscribe to Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) feed Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Updated: 3 days 21 hours ago

Virtuózok – A közönség dönt az abszolút győztesről

Fri, 02/06/2017 - 14:25

A nézők szavazatai döntik el péntek este a Virtuózok fináléjában, hogy a három korcsoportgyőztes közül ki lesz a komolyzenei tehetségkutató műsor idei szériájának abszolút győztese – közölte az MTVA sajtóosztálya az MTI-vel.

A kicsik korcsoportjában Abouzahra Amira, a tiniknél Kis Radu, míg a nagyok között Kristóf Réka jutott a Virtuózok fináléjába. A 19 óra 30 perckor a Duna televízióban és a Duna Wolrd csatornán kezdődő élő adásban születik meg a közönség voksai alapján a tehetségkutató idei abszolút nyertese, aki egy éven át havi egymillió forintot és külföldi fellépési lehetőségeket kap. A nézők sms-ben vagy a produkció oldaláról (virtuozok.hu) ingyenesen letölthető applikációval szavazhatnak kedvencükre.

Szintén a fináléban hirdetik ki a nézői közönségkedvenc díj győztesét, akit a középdöntőbe jutott 27 tehetség közül választhatott ki a közönség az élő döntő ideje alatt leadott szavazatával.

A péntek esti finálét Boros Misi zongorajátéka nyitja, az este különlegessége, hogy a Virtuózok színpadán láthatják elsőként együtt fellépni a tehetségkutató idei két új zsűritagját, Várdai István Liszt Ferenc-díjas csellóművészt a kuriózumnak számító 344 éves Stradivari csellójával és Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművészt.

A Virtuózok zsűrijét Miklósa Erika Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes, Batta András Széchenyi-díjas zenetörténész és Kesselyák Gergely, az Operaház első karmestere, Liszt-díjas művész mellett idén Várdai István Liszt-díjas csellóművész és Balázs János Liszt- és Prima-díjas zongoraművész alkotta. Az idei széria műsorvezetői Koltay Anna és Bősze Ádám.

A Virtuózok eddigi szériájának szereplői közül négyen is találkozhattak csütörtök este a világhírű filmzeneszerzővel, Hans Zimmerrel, aki Budapesten adott koncertet. Peller Mariann, a Virtuózok producere és ötletgazdája mellett a péntek esti fináléban is látható Abouzahra Amira, Boros Misi zongorista, az első évad korcsoportgyőztese; Lugosi Dániel Ali klarinétos, az első széria nyertese és a szintén az első évadban feltűnt Szüts Apor zongoraművész, zeneszerző találkozhatott a neves művésszel. A találkozón Abouzahra Amira rövid részletet adott elő Hacsaturján Kardtánc című művéből, amelyet a péntek esti fináléban is játszik.

A végéhez közeledve elmondhatjuk, öröm számunkra, hogy a harmadik évadot is akkora szeretet övezi a nézők részéről, mint a megelőző szériákat. Büszkék vagyunk, hogy idén amellett, hogy ifjú tehetségeknek biztosítottunk szakmai bemutatkozási lehetőséget és szórakoztattuk a nézőket, a komolyzenészei életből érkező gratulációk alapján elmondhatjuk, hogy zeneileg kiemelkedő produkciókat tudtunk a Virtuózok színpadára varázsolni. Ez természetesen a közreműködő zenekarok és zenészek érdeme is, köszönjük közreműködésüket – mondta el Medvegy Anikó, a Virtuózok főszerkesztője az MTI-nek.

Kárpátalja ma: szezonnyitás turisták nélkül

Fri, 02/06/2017 - 14:02

Aknaszlatina régóta közkedvelt üdülőhely a turisták számára. A szlatinai sóstavak környékén üdülőövezet jött létre az elmúlt években, melyek nyaranta rengeteg vendéggel, pihenni vágyóval telnek meg. Az előző években már a nyár első napjaiban is nagy forgalom volt a sóstavak környékén, de idén más a helyzet. Egyelőre még csend és üresség van az üdülőkben, forgalom nincs, szobákat se foglaltak még a nyaralni vágyók.

Évekkel ezelőtt a turisták nagy része a központi tavat (Kunigunda-tó) választotta a pihenésre, azonban a tó néhány éve eltűnt. Mára a nyaralók mellett nagyon sok mesterségesen kialakított sósvizű medencét hoztak létre. A szobaárak napi díja 200–600 hrivnya között mozog.

A turisták elmondásaiból kiderül, hogy Aknaszlatina még mindig egy jó alternatíva azoknak, akik sósvízre vágynak, de a tengerre nem tudnak eljutni – számolt be a pmg.ua hírportál.

 

Kárpátalja.ma

Harkányi Gyógy- és Strandfürdő kabalája – alkotói pályázat iskolások számára

Fri, 02/06/2017 - 13:50

A Harkányi Gyógyfürdő Zrt. pályázatot hirdet, a “Harkányi Gyógy- és Strandfürdő kabalája” címmel.

I. A pályázat célja:
A Gyógyfürdő kabalájaként egy olyan kabalafigura elkészítése a cél, amely minden korosztály számára jó élményt és kellemes pillanatokat szerez, valamint figyelemfelkeltő megjelenésével bárhol a társaság középpontja lehet.
A nyertes pályamű koncepciója alapján a kabalát a pályázat kiírója elkészítteti, amely így később több formában megjelenik majd a fürdő életében (pl. kisebb plüss- és embernagyságú figura). A különböző felhasználási formákat a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. elsődlegesen marketing célokra kívánja fordítani, így például a figurába öltözött kolléga megjelenik majd a fürdő egyes rendezvényein, valamint kiállításokon is.

II. Ki lehet pályázó?
Minden magyar anyanyelvű, 6 és 18 év közötti átalános- vagy középiskolai tanuló.

III. Hogyan kell pályázni?
A pályázat kiírója legkésőbb 2017. 04. 17-ig, a harkany.kabala@gmail.com emal címre várja elektronikus formában a pályázatokat.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- személyi adatokat, így a pályázó nevét, címét, oktatási intézményének nevét, gondviselőjének nevét és telefonszámát;
- továbbá a pályázat, tehát a javasolt kabala látványtervét, mely lehet bármilyen technikával készül rajz vagy festmény, illetve egyéb alkotás (gyurma, textil, stb.) fotója;
- a pályamű szöveges, maximum 10 mondatos bemutatását, mely tartalmazza a figura karakterének leírását és nevét is.

IV. A pályázat menete:
Az első forduló 2017. 03. 17.-2017. 04. 17-ig tart.
A határidő lejártát követően a beérkezett pályaművek közül a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. kiválaszt hármat, melyet 2017. 04. 20-án Facebook oldalán (http://www.facebook.com/harkanyfurdo) nyilvánosságra hoz.
Ezt követően a pályázat kiírója 2017. 05. 05-ig szavazást hirdet, mely keretében a Facebook oldalon a közönség szavazással döntheti el, melyik pályamű legyen a nyertes.

V. Nyeremények:
1. A pályázatot határidőn belül beküldők között a pályázat kiírója a pályázat lezártát követő 15 napon belül kisorsol 10 db 2 főre szóló ingyenes belépőt a Harkányi Gyógy- és Strandfürdőbe, amelynek a legkésőbbi felhasználási határideje 2017. augusztus 31. napja.
2. A Facebook oldalon szavazók között a szavazás lezártát követő 10 napon belül 5 db 5000 Ft értékű utalvány kerül kisorsolásra, függetlenül attól, melyik pályaműre szavaztak.
3. A Fürdő zsűrije által kiválasztott, de nem nyertes 2 db pályamű beküldői teljes nyári (06. 01.-08. 31.) ingyenes strand belépési lehetőséggel gazdagodnak.
4. A nyertes pályázat beküldője nyereményként megkapja:
- a 001-es sorszámú relikviát, azaz a pályázata alapján készült, sorszámal ellátott relikviának az első darabját;
- valamint kiemelt fődíjként a 2017. 06. 01-2018. 05. 31.-ig terjedő időszak vonatkozásában a nyertes pályamű elkészítőjének nevére szóló 1 éves bérletet és 1 fő szabadon változtatható felnőtt közeli hozzátartozója részére 1 éves, kizárólag együttes belépésre feljogosító bérletet.
http://www.harkanyfurdo.hu/

Németországban törvényt hoztak a gyermekházasság tilalmáról

Fri, 02/06/2017 - 13:31

Németországban törvényt hoztak a gyermekházasság tilalmáról, az új szabályozást azért kellett bevezetni, mert a migrációs válság nyomán megemelkedett a házasságban élő fiatalkorúak és gyermekek száma.

A szövetségi parlamentben (Bundestag) péntek hajnalban elfogadott törvény kimondja, hogy Németországban csak 18 éven felüliek köthetnek házasságot. Ezzel megszűnt az a szabály, hogy 16 vagy 17 évesen is lehet házasságot kötni, ha a partner felnőtt, és az illetékes családjogi bíróság hozzájárul a frigyhez.

Továbbá automatikusan érvénytelenné válik valamennyi külföldön létrejött házasság, ha 16 év alatti személlyel kötötték. A 16 és 18 éves kor között külföldön kötött házasságok esetében a családjogi bíróság dönt. A házasság felbontásától csak kivételes esetben tekinthet el, például életveszély kialakulásának megelőzése érdekében, vagy ha a házassági kapcsolatba fiatalkorúként belépett személy már felnőtt és nem kíván kilépni a kapcsolatból.

A törvényt a kormánypártok – a jobbközép CDU/CSU és a szociáldemokraták (SPD) – képviselőinek szavazataival fogadták el. Az ellenzéki pártok – a Baloldal (Die Linke) és a Zöldek – szerint a kormány javaslata elfogadhatatlanul általánosító, és nem alkalmas a gyermekházasság problémájának kezelésére.

Kormányzati adatok alapján Németországban tavaly 1475 olyan külföldön kötött házasságot tartottak nyilván, amelyben van 18 éven aluli fél. Ezek között 361 házasságban az egyik vagy mindkét házastárs 14 éven aluli gyermek. A tényleges szám ennél nagyobb lehet, mert az állam nem mindig értesül az egyházi – például muzulmán egyházi személyek előtt kötött – házasságokról, de a gyermekházasság így sem tömeges jelenség.

Dsida Jenő: Pünkösdi várakozás

Fri, 02/06/2017 - 13:29

Kész a világ,
Feszült, ünnepi várás
Tereng felette.
Halotti csend. Csak néha néha
Sóhajt az Isten lelke.

Kimérve minden pálya
Megtöltve minden lélek-lámpa,
Ahol csak úr a lét…
De jaj, sötét van,
Mélységes iszonyú sötét!

A zordon tömeg-árnyék
Némán zokogva kering utjain,
S csak egyet tud és egyet érez…
…Most váratlanul vágyon megvonaglik
és felzug Istenéhez:
Betelt az idő!
Sugarat, fényt, szint adj nekünk,
Mert epedünk!

Fényesség nélkül oly sivár az élet!
Nagy Alkotónk, oh mondd ki szent igédet
Legyen világosság!…

És ismétlik mindig erősebben
A felviharzott étheren keresztül
És felharsan az egek harsonája
S a végtelennek zsolozsmája zendül
Zsibongva, zsongva…

És nagy szavát az Ur – kimondja!

Oroszországba akartak hurcolni egy Ukrajnában élő orosz üzletembert

Fri, 02/06/2017 - 13:28

Az ukrán hatóságok őrizetbe vették egy bűnbanda tagjait, a csoportot arra bérelték fel, hogy elraboljon és erővel visszavigyen Oroszországba egy, az üldöztetések elől évekkel ezelőtt Ukrajnába menekült orosz üzletembert – közölte pénteken Jurij Lucenko ukrán főügyész a Facebook közösségi oldalon.

Tájékoztatása szerint a bandának 17 millió dollárt (közel 5 milliárd forintot) ajánlott az emberrablás megrendelője. A Kijev megyei ügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai tetten érték és őrizetbe vették őket, amikor átvettek előlegként 100 ezer dollárt.

Lucenko nem közölte, hány embert vettek őrizetbe, de kitért arra, hogy a bűnbanda tagja egy kijevi kerületi rendőrkapitány is. Hozzátette: a főügyészség kezdeményezte az őrizetbe vett személyek előzetes letartóztatásba helyezését.

Az RBK Ukrajina hírportál nem megnevezett főügyészségi forrásra hivatkozva azt írta, hogy az elrabolni próbált üzletember Vlagyimir Krupcsak, aki egy kartongyártással foglalkozó kijevi cég tulajdonosa.

A férfi 1996-2004 között egy arhangelszki (Észak-Oroszország) papírgyár igazgatótanácsának elnöke volt. “Vállalati háborúba” keveredett egy Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló oligarchával, Oleg Gyeripaszkával, s emiatt elhagyta Oroszországot és Ukrajnába menekült. 2007 decemberében ukrán állampolgárságot kapott.

Krupcsak korábban Oroszországban parlamenti képviselő is volt, továbbá tagja volt a Putyin mögött álló Egységes Oroszország pártnak.

A magyarországi Fidelitas kabinetülése kárpátaljai előadóval

Fri, 02/06/2017 - 13:00

A KMKSZ Ifjúsági Szervezete hároméves újjáalakulása óta szoros kapcsolatot ápol a magyarországi Fidelitas közösséggel. Számos adománygyűjtő akció, közös szeminárium és különböző rendezvény során mutatkozott már meg a két szervezetben rejlő együttes erő, tenni akarás és összetartozás, valamint az egymástól való tanulás, tapasztalat- és eszmecsere igénye is aktívan él közöttük. A múlt hét folyamán, a Fidelitas Fenntartható Fejlődés Kabinet vendége és előadója volt Fábián Beáta, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének elnökségi tagja. Beszélt életpályájáról kárpátaljai magyar fiatalként, anyaként, tanárként és kutató doktorandaként, miért is tartja fontosnak azt, hogy társadalmi és közéleti felelősséget is vállaljon.

Szó volt a KMKSZ ISZ kezdeti nehézségeiről, kibontakozó és egyre inkább bővülő közösségéről, a megélhetési kényszerből induló és a növekvő tendenciát mutató elvándorlásról, és hosszan tanácskoztak, – a meghívott előadó számára is igen fontos és érdekelt témában – a női jogokról, szerepekről, a női közszférában való elhelyezkedésnek és érvényesülésnek nehézségeiről és előnyeiről.

A kárpátaljai ifjúsági szervezet három év alatt, Dobsa István elnöki munkája során, jelentős fejlődésen ment keresztül. Kárpátalja településeinek több mint kétharmadán aktív csoportok alakultak, a közösség folyamatosan bővül.

Fábián Beáta elmondta, hogy szervezetük számára alapvető érték a magyarság megmaradása és az erős nemzettudat. Fontosnak tartják a közös gondolkodást, a természeti- és kulturális örökségünk védelmét. Több csoporttal csatlakoztak a Tiszta Kárpátalja mozgalomhoz, melynek célja, hogy tisztábbá, élhetőbbé váljon környezetünk. A szervezet fiataljai a településeken és külterületeken egyaránt végeztek hulladékgyűjtést, út menti árkokat takarítottak ki, kiemelt figyelmet fordítottak a magyarság emlékhelyeinek – a Tiszacsomai Honfoglaláskori Temető, vagy a tiszaújlaki Turul-emlékmű park – rendbe tételére.

Rendszeresen szerveznek adománygyűjtő akciókat, mivel a három éve történt Majdan téri események óta a politikai és gazdasági instabilitás sok kárpátaljai családot taszított nehéz helyzetbe, illetve az ifjúság elvándorlása is fokozott problémává vált.

A KMKSZ ISZ elnöksége ezúton is szeretné megköszönni a kabinet elnökének, Ary Tamásnak, a kedves meghívást, felkérést, a fiataloknak a megjelenést, az érdeklődést, az érdekes kérdéseket, az építő hozzászólásokat és a baráti beszélgetéseket. Az ifjúsági szervezet vezetősége üdvözli a két szervezet közötti szakmai tapasztalatcsere ezen útját, és reméli, hogy a jövőben még számos alkalommal folytathatnak ilyen jellegű hasznos beszélgetéseket!

KMKSZ ISZ elnöksége

Kemikáliákra bukkantak a Nagy-korallzátony tengeri teknőseiben

Fri, 02/06/2017 - 12:47

Emberi fogyasztásra szánt gyógyszereket, rovar- és gyomirtókat, illetve más ipari kemikáliákat találtak a Nagy-korallzátonynál élő, közönséges levesteknősök vérében.

A kutatók Természetvédelmi Világalap (WWF) vezette projekt égisze alatt jutottak erre a felfedezésre: a városi területek közelében és félreesőbb régiókban élő teknősöktől vett mintákat hasonlítottak össze.

Amy Heffernan, a Queenslandi Egyetem kutatója és a vizsgálat szakembere az ABC-nek kifejtette, meglepte, hogy kémiai vegyületeket találtak a tengeri teknősökben.

Szavai szerint minden, amit lemosnak az emberek a lefolyón, használnak kertjükben, vagy bejut az ipari szennyvízbe, a jelek szerint a tengeri környezetbe és a teknősökbe kerül a Nagy-korallzátony környékén.

Az emberi tevékenységhez köthető vegyületek a korábbi kutatások szerint stresszhez és egyéb mellékhatásokhoz vezetnek az élőlényeknél, néhány levesteknősnél már fel is fedezték gyulladás és májkárosodás jeleit.

Heffernan szerint még aggasztóbb az ismeretlen kemikáliáknak a teknősökben jelenlévő koktélja. „Aggodalomra ad okot, hogy több nem beazonosítható vegyületet találtunk testükben, mint amennyit ismertünk” – magyarázta.

Úgy véli, lehetetlen, hogy a kutatók pontosan megismerjék, egy adott időszakban milyen kemikáliák jutnak a környezetben, mivel sokfélét használunk, és nem mindig tudni, melyek azok, illetve milyen hatásaik lehetnek.

A projektet vezető WWF-Australia szerint a teknősöket eme tudás birtokában be lehet vonni a vizsgálatokba, hogy nyomon követhessék, milyen vegyületek jutnak a zátony körüli vizekbe és a tengeri élőlényekbe.

A vérmintákat a townsville-i Cleveland-öböl, a Burdekin-folyónál lévő Upstart-öböl, és a félreeső Cape York szigetcsoport Howicks-szigete közelében élő teknősökből gyűjtötték be.

A három helyszínen a kutatók több százezer vegyület nyomára bukkantak a hüllőkben.

Újra királyság lehet Szerbiából

Fri, 02/06/2017 - 11:42

Több mint 120 ezer aláírást gyűjtött a monarchista lobbi, ha ebből 100 ezer érvényes, akkor népszavazást kell tartani a témában.

A szerb alkotmány 108-as cikkének értelmében 100 ezer érvényes aláírás leadása után népszavazást kell kiírnia a parlamentnek, így érthető a kezdeményező Szerb királyság társulás izgatottsága. A szignókat még tavaly novemberben gyűjtötték össze – az igen rövidnek számító – hét nap alatt, a végső számokat pedig a verifikációs folyamat lezárulta után hozzák majd nyilvánosságra – hívja fel a figyelmet a BalkanInsight. A aláírásgyűjtés azért sikerülhetett a szervezetnek, mert honlapjuk szerint, Szerbia legnagyobb NGO-ja, azaz civil szervezete, több mint 18 ezer tagjuk van és 80 szervezetük országszerte.

Lehet, hogy népszavazás sem kell

„Ezután benyújtjuk a parlament elé a kezdeményezést, és ha több mint 150 ezer érvényes aláírásunk van, akkor az azt jelentené, hogy automatikusan megváltozna az alkotmány” – mondta el a Szerb királyság társulás újvidéki vezetője. Nikola Grbics jogász ugyanakkor némiképp túl bizakodónak tűnik, hiszen az interneten fellelhető szerb alkotmány angol nyelvű verziója úgy fogalmaz, hogy a 203 cikk értelmében 150 ezer aláírásnál az alkotmánymódosításra tett kísérlet a parlament elé kerül, annak természetesen még rá kell bólintania.

Grbics egyébként Sándor koronaherceg és Péter herceg jogi képviselője, akik a Karagyorgyevics család leszármazottai. A cikk felidézi, hogy a kommunista hatalomátvétel után hogyan kényszerült a király száműzetésbe, majd hogyan tértek vissza 2001-ben Jugoszlávia összeomlása után, jelenleg is a belgrádi királyi palotában élnek.

Alkotmányos monarchia

„Az alkotmányos monarchia egy olyan rendszer, melyben a korona (…) a politika felett és alatt helyezkedik el” – fejtette ki Grbics. A király a mostani köztársasági elnök és az ombudsman jogköreinek keverékével bírna – tette hozzá. „A király minden politikai formációt és minden állampolgárt képviselne. Nem szólhatna bele a törvényhozási, a végrehajtói és a bírói hatalomba, de hozzá tudna tenni a jogállam építéséhez a kritikájával és dicséretével. A korona a stabilitás összetartó ereje lenne” – tette hozzá.

A szervezet a következő hónapokban több figyelemfelkeltő akcióval is készül. A román monarchistákkal barátságos focimeccset vívnak Sándor jugoszláv király és Mária román hercegnő házasságának 95. évfordulóján, június 11-én.

Rontott pozícióján a világ gazdaságainak versenyképességi rangsorában Ukrajna

Fri, 02/06/2017 - 11:15

Ukrajna a 60. helyet foglalja el a legversenyképesebb gazdaságok rangsorában 2017-ben – derül ki az International Institute for Management Development felméréséből, amelyet az Ekonomicsna Pravda ismertet.

Tavaly Ukrajna még a rangsor 59. helyét foglalta el. Az idei rangsorban Horvátország az 59., s Brazília a 61.
A rangsor élén Kína különleges igazgatású területe, Hongkong áll. A második Svájc lett, míg a harmadik helyre Szingapúr került. A további rangsor: Egyesült Államok, Hollandia, Írország, Dánia, Luxemburg, Svédország. A 10. helyet az Egyesült Arab Emírségek foglalják el. Oroszország a 46., Magyarország az 52. a rangsorban.

Valamennyi ország teljesítményét 333 kritérium alapján értékelték az ország gazdasági életének négy kulcsfontosságú aspektusa mentén: a gazdaság állapota, a kormány hatékonysága, az üzleti környezet és az infrastruktúra állapota. A rangsort a lausanne-i (Svájc) székhelyű Institute of Management Development (IMD) módszertana alapján állították fel.

Új határozatot fogadott el a kormány az orvostanhallgatókkal kapcsolatban

Fri, 02/06/2017 - 10:45

Május 31-én a Miniszteri Kabinet elfogadta azt a rendeletet, amely véglegesen eltörölte azt a határozatot, miszerint az orvostanhallgatóknak az egyetem befejezése után kötelező a szakmájukban dolgozni.

„Most már az orvosi szakot befejező diákok is szabadon dönthetnek arról, hol szeretnék magukat érvényesíteni a jövőben” – jelentette be Lilija Hrinevics oktatási miniszter.

Korábban minden tanuló, aki államilag támogatott helyen tanult, az egyetem befejeztével köteles volt a szakmájában dolgozni három évet azon a munkahelyen, ahová a felsőoktatási intézmény küldte. Abban az esetben, ha a diák ezt nem volt hajlandó megtenni, vissza kellett fizetnie a tandíjat.

Reformációs Családi Napok Tiszakeresztúrban

Fri, 02/06/2017 - 10:05

„E földi vándorúton ama bizonyos hamuba sült pogácsa a család. Jó szava, szelleme, védőszentje a mesebeli hősnek. Aki nélküle indul, nagyobb veszedelmek közé kerül, sebezhetőbb minden tekintetben. Némelykor épp legutolsó menedék… A család az, ahol zúzmarás időkben titkon ünnepelhető a titok: az együvé tartozás tudata.”
/Sütő András: A megtartó család dícsérete/

A reformáció 500. évfordulója alkalmából május 29–31. között Sipos József lelkipásztor és a helyi református gyülekezet szervezésében családi napokat tartottak a nagyszőlősi járási Tiszakeresztúrban. A háromnapos programsorozatot a Reformáció Emlékbizottság és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatatta.

A család a legkisebb társadalmi egység, amelynek különös helye van egy nemzet, egy kultúra fenntartásában és továbbadásában. A család fontos szerepet tölt be a gyülekezet, az egyház életében is. Ők a gyülekezet alkotóelemei. Szükség van az új generációra, akik majd továbbadják református hitünket. Ezt szem előtt tartva rendezték meg a családokat megszólító alkalmat.

A rendezvény mindhárom napjának programja hasonlóan épült fel. A gyülekezet tagjai délelőtt tíz órakor közös áhítattal kezdhették a napot az Úr házában. Isten üzenetét Máramaros-Ugocsa Egyházmegye vezetői: Homoki Tibor, fertősalmási lelkipásztor, egyházmegyénk lelkészi jegyzője; Hunyadi Attila esperes, péterfalvai és tiszabökényi lelkész; Seres János, tivadarfalvi lelkipásztor, tiszteletbeli esperes tolmácsolták és magyarázták a jelenlévők felé. Az áhítatok alapjául a református Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igék szolgáltak (ApCsel 14–28).

A reggeli lelki táplálék után következett az előadás. Hétfőn Bernát Tamás, kisdobronyi lelkipásztor a reformáció házasságban betöltött szerepéről beszélt. A családban is meg kell élnünk a reformáció igazságait: meg kell tanulnunk, hogy egyedül Krisztus az, aki megtart minket, egyedül a Szentírás az, ami az életünknek az alapja lehet, egyedül kegyelemből vagyok az, aki vagyok, és kaptam azt, amit kaptam, egyedül hit által – a hit az, ami nem csak elvezet bennünket a mennyek országába, de ahhoz is szükséges, hogy kimondjuk „holtomiglan és holtáiglan”. Mindezekért pedig egyedül Istené a dicsőség.

A keddi napon Kacsó Géza, bátyúi lelkipásztortól hallottunk az 500 évvel ezelőtti reformáció mikéntjéről, történelmi hátteréről és arról, hogy miért kellett mindennek bekövetkeznie.

Szerdán a reformáció mai távlatairól beszélt Szimkovics Tibor, ráti lelkész. Az előadásának a Reformáció a digitális táradalomban címet adta. Kezünkben van az ige, a református tanításaink, erkölcsi pilléreink. Isten kész volt a csillag által odavezetni a betlehemi jászolhoz a bölcseket, kész volt reformátor őseinknek a kezébe adni a könyvnyomtatást, és kész a mai napon is sok olyan eszközt adni, ami által embereket érhetünk el, lelkeket menthetünk meg. Isten adta a kezünkbe az elektronikus média eszközeit is. Lehetőségként, erőforrásként kell élnünk velük.

Az előadásokkal egy időben a gyerekek számára külön alkalmat szerveztek a Református Otthon épületében. Az első napon a GYEK (Gyermek–Evangelizációs Közösség) munkatársai tanították a legfiatalabb generáció képviselőit, kedden a tiszapéterfalvai Kokas Banda hagyományőrző népzenei és néptáncegyüttes mozgatta meg őket, szerdán pedig játékos foglalkozásokra került sor.

A közösen elfogyasztott ebéd és a négy órakor kezdődő evangelizáció közötti időben a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt (gipszfestés, gyöngyfűzés, bőrdíszmű), de a lovaglást, az íjászatot, az ugrálóvárat és a körhintát is kipróbálhatták. A felnőttek megtekinthettek egy Luther Mártonról szóló dokumentumfilmet, a Kokas Banda előadását, valamint meghallgathatták Nagy Zita és férje, Barna bizonyságtételét. Nagy Zita, a Kárpátaljai Református Egyház Reformáció Gyermekei programjának a Máramaros-Ugocsa egyházmegyei nagykövete személyes bizonyságtétellel arra buzdította a fiatal családokat, hogy gyermekvállalással ünnepeljék a reformáció 500. évét, letéve így voksukat nemcsak a múlt és a jelen, hanem a jövő mellett is.

Délutánonként Szanyi György, borzsovai lelkipásztor evangelizált. A pünkösd ünnepének közeledtével Kornéliusz és Péter történetét hozta közénk az Apostolok Cselekedetei tizedik részéből. Az ő történetükön keresztül szólt a hallgatókhoz. Vannak olyan dolgok az életünkben, melyeket kezdetben nem értünk. Így történt ez Péterrel és Kornéliusszal is. Egymástól több száz kilométerre Isten mindkettőjüket megszólította. Mindketten másképp reagálnak Isten hívására. Kornéliusz, aki pogány volt, de próbált Isten felé közeledni, azonnal igent mond. Péter pedig a tipikus keményfejű keresztyén: háromszor rákérdez, mielőtt cselekszik. Menni kell, ha Isten küld! Kornéliusz története által azt is megtanulhattuk, hogy nem szabad a másik embertől várni a megoldást. Nem szabad sem felmagasztalni, sem lenézni valakit. Az emberi lét korlátoltságot is jelent: elfáradtak, esendőek és nyomorultak vagyunk. Péter azt mondja Kornéliusznak: „Állj fel, én is ember vagyok!” (ApCsel 10:26b). Állj a másik mellé, légy az embere, azért, hogy majd elmondhassa, hogy neki is van Istene! Isten nem személyválogató. Csak akkor tanúskodhatunk Róla, ha már találkoztunk az élő Krisztussal. Ha nem csak arról beszélünk, amit a Biblia mond, hanem arról, amit személyesen velünk tett az Isten.

A családi alkalom egy-egy napja a Hozsánna és a KRISZ-együttesek, valamint a Trinitas band fellépésével ért véget.

 

Héder Zsuzsanna

Kárpátalja.ma

Felhívás a XII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciára

Sun, 28/05/2017 - 11:11

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával meghirdeti a XII. KÁRPÁTALJAI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁT (XII. KTDK).

A KONFERENCIA IDŐPONTJA ÉS HELYSZÍNE:

2018. május 18., II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Beregszász

A KONFERENCIA CÉLJA:

A KTDK konferenciasorozat eredeti célja, a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók magyar nyelvű szakmai önképzésének és kapcsolatépítésének ösztönzése.

A XII. KTDK-t olyan, Kárpát-medencei hatókörű tudományos-művészeti hallgatói fórumként szervezzük, amely segíti e teljes régióban az egyetemista-főiskolás fiatal kutatók és befogadó műhelyeik között új tudományos és emberi kapcsolatok megteremtését, a már létező kapcsolatok elmélyítését.

ÁLTALÁNOS RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK:

A konferenciára a Kárpát-medence minden felsőoktatási intézményének osztatlan, alap- és mesterképzésben résztvevő hallgatója nevezhet pályamunkát.

Nevezni önképzési céllal készült diáktudományos tevékenységet dokumentáló pályamunkával lehet, amibe beleértendők az alapszakos diplomamunkák is.

A konferencia nyelve a magyar. Kivételt jelentenek az idegen nyelvű filológiai témájú munkák, amelyek a célnyelven is bemutathatók.

A konferencia a kárpátaljai felsőoktatásban résztvevők számára a XXXIV. OTDK-ra delegáló első fordulós (intézményi) konferencia is.

A Szervezőbizottság kéri a pályázókat, hogy a pályamű és az összefoglaló elkészítésénél tartsák be az Országos Tudományos Diákköri Konferencia megfelelő szekciójának formai követelményeit, melyek a http://otdt.hu/media/uploads/harmasmelleklet.pdf oldalon találhatók meg.

A KONFERENCIA TÉMÁI:

A konferencia szekciói lefedik a kárpátaljai magyar vonatkozású felsőoktatásban szereplő valamennyi szakterületet, amelyek az OTDK szekciók sorrendjében a következők: agrártudomány, biológia, fizika, földtudományok, matematika; humán tudományok, informatika, kémia, vegyipar, közgazdaságtudomány, műszaki tudományok, művészetek és művészettudomány, orvos- és egészségtudomány, pedagógia, pszichológia, tanulás- és tanításmódszertan, társadalomtudomány.

E szakterületeken kívüli témák nevezése előtt, kérjük, egyeztessenek a szervezőkkel.

A NEVEZÉS:

A konferenciára nevezni a nevezési lap kitöltésével és beküldésével lehet.

A nevezési laphoz csatolni kell elektronikus formában a bemutatásra szánt pályamunka összefoglalóját, a munka eredetiségét (plágium kizárását) igazoló becsületbeli nyilatkozatot, valamint az összes szerző hallgatói jogviszonyát igazoló dokumentumot.

A nevezési lap letölthető az alábbi LINKRŐL, vagy személyesen igényelhető a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központjában.

A nevezési dokumentumokat legkésőbb 2017. december 20-ig várjuk az agora@kmf.uz.ua címre.

A PÁLYAMUNKA BEKÜLDÉSE:

A bemutatásra szánt pályamunkát (dolgozat) kizárólag elektronikus formában legkésőbb 2018. január 30-ig lehet elküldeni az agora@kmf.uz.ua címre.

A határidő után érkezett pályamunkák szakmai bíráltatására és bemutatására nincs mód.

A PÁLYAMUNKÁK SZAKMAI BÍRÁLATA:

Minden benyújtott pályamunka szakértői bírálatokat kap.

A bíráló szakértők és a konferencia zsűritagjainak felkérése az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok Nélkül (HTDK) programjának szakmai segítségével történik.

A pályázók az elkészült szakmai bírálatokat azok elkészülésével párhuzamosan, folyamatosan, de legkésőbb a konferencia előtt egy héttel megkapják.

A pályamunkákat három opponens értékeli. A pályamunka akkor mutatható be, ha legalább két opponens előadásra javasolja.

A pályamunka és az előadás értékelési szempontjai megtekinthetőek a www.kmf.uz.ua és a www.genius-ja.uz.ua honlapokon.

RÉSZVÉTEL A KONFERENCIÁN:

A konferencián résztvevő előadók számára nevezési, regisztrációs díj nincs.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN KAPHATÓ:

Váradi Natália

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, 90202 Beregszász, Kossuth tér 6., Ukrajna

tel.: + 380-31-41-4-29-68

e-mail: agora@kmf.uz.ua

honlap: www.genius-ja.uz.ua

Baktériumoktól lehetünk hullafáradtak

Sun, 28/05/2017 - 10:43

A krónikus fáradtság szindróma biztosan rosszul megértett vagy félreértett állapot. Pontos okai még mindig nem ismertek, de az orvosi kutatások annyit azért kiderítettek, hogy összefüggésben van a bélbaktériumok részvételével életünkben.

A krónikus fáradtság szindróma (angol rövidítése után CFS) csak az 1980-as években kapott hivatalosan nevet, és azóta nagyobb figyelem is irányul rá. Ezt a kórt extrém fáradtság jellemzi, amely nem támaszkodik semmilyen alapbetegségre, így a CFS továbbra is igen nehezen diagnosztizálható és kezelhető. További tünetei közé tartozik a kognitív képességek csökkenése, az alvászavar, a nyirokcsomók megnagyobbodása, az izomfájdalom, a torokfájás és az ízületi fájdalom.

A mialgiás enkefalomielitisz (ME) vagy még újabban szisztémás exerció intolerancia betegség néven is ismert CFS okai még mindig rejtélyesek. Egyes kutatók úgy vélik, hogy vírusfertőzések lehetnek a hátterében, mások a pszichológiai stresszorokra gyanakodnak, és vannak, akik még mindig a hormonális vagy az immunrendszer hibáját okolják.

A Microbiome folyóiratban közölt új tanulmány felveti, hogy a bélben lévő baktériumok vajon szerepet játszhatnak-e CFS kialakulásában. Ez a kapcsolat első pillantásra nem kézenfekvő, de az érintettek akár 90 százalékánál is megjelenik az irritábilis bél szindróma (IBS), ami rámutat a potenciális kapcsolatra. A Columbia University Közegészségügyi Központ kutatói olyan CFS betegek bélbaktériumainak szintjét tekintették át, akiknél megjelent az IBS, és akiknél nem. Azaz a tanulmányuk elsőként vizsgálta a CFS és az IBS mikrobiológiai kapcsolatát.

A baktériumfajok elemezése kimutatta, hogy némelyek szignifikánsan összefüggnek a CFS-sel. Ezek a következők voltak: Faecalibacterium, Roseburia, Dorea, Coprococcus, Clostridium, Ruminococcus és Coprobacillus. Ha ezek relatív bőségben jelennek meg, már előre jelzi a CFS kialakulásának közeledését. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a résztvevők tüneteinek – mint például a fáradtság és a fájdalom – súlyossága összefüggésben áll specifikus bakteriális típusokkal és bizonyos metabolikus utakkal.

Brent L. Williams, a Columbia vezető kutatója úgy véli, hogy képesek analizálni a betegek bél-mikorbiomját, és a baktériumfajok csoportosításával információkat nyernek a betegség megnyilvánulásainak megértéséhez. Az emésztőrendszeri baktériumok és az agy közötti kapcsolat ma már nyilvánvalónak tűnik, és egyre több bizonyíték van rá, hogy valóban nagyon sok kommunikáció zajlik a kettő között. A belek ugyanis idegi és hormonális jeleket küldenek az agyba, miközben a bélbaktériumok számtalan mellékterméket termelnek, amelyek hatással vannak a bélre.

Azt remélik az orvosok, hogy a bélflóra és a CFS közötti kapcsolat vizsgálata során jobban betekinthetnek egy olyan állapotba, amelyet eddig nem értettünk meg. Az érintett baktériumok azonosításával viszont egy lépéssel közelebb juthatunk a pontosabb diagnózishoz és a célzott terápiákhoz.

Vasárnapi üzenet

Sun, 28/05/2017 - 10:31

„Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel, a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?” (1Móz 3,9; 4,9)
Az élet két alappillére: a küldetés és a testvér ismerete.

Az önazonosságnak két fontos tudatos megnyilvánulása van: a küldetési terület és a testvérért való felelősség. A bűn szétzúzta az emberi önazonosságot, s ezért szétzúzta az ember küldetési területéért és a testvéréért való felelősségünket. Ez két megválaszolatlan isteni kérdésben mutatkozik meg, már a Biblia elején:

1. Ádám felé: hol van? Ádám nem válaszolt a kérdésre. Mert már Ádám nem tudja, hol van. Már nem vállalja fel az Isten által adott területet, a Paradicsomot. Pedig csak ebben az állapotban és küldetésben lehet biztonsága.
Következmény: a Paradicsom elhagyása. Az otthontalanság. A védtelenség. Az idegenség. Az Isten küldetési területet adott. Ezt meg kell találni. Isten kérdez: hol vagy? Mi a küldetésed? Hol vagy biztonságban? Csak úgy lehet kikerülni az életbe, ha erre a kérdésre tudjuk a választ. Ez az első érettségi kérdés. Ha nem tudjuk, és nem fogadjuk el az Isten által kijelölt helyünket, akkor el kell hagynunk a biztonságunkat, mindig csak vergődni fogunk, és otthontalanok leszünk. A mi küldetésünk itt van, és itt lehetünk, még a nehézségek között is, biztonságban. Új honfoglaló csapatnak kell kiindulni.

2. Káin felé: Ábel, a testvére, hol van? De itt sem válaszolt Káin. Már nem vállalta fel a testvérét, és nem tudta, hogy merre van. Következmény: testvérgyilkosság. Ismerni kell az Isten által mellénk tett embert. Fel kell felelősségteljesen vállalni. Ha nem tesszük, testvérgyilkosok leszünk. Mert mindig lesz valami, ami minket kihasznál (mint itt Káint az indulat), és a testvér ellen fordulunk. A magyarnak ez az egyik nagy nyomorúsága. Mindig kihasználják egymás ellen. Új egyházi és nemzeti közösséget kell létrehozni. Mi nem kellünk másnak. Egymásra bízott minket az Isten. Ha nem tartjuk a másikat, a testvért megtagadjuk, akkor testvérgyilkosok leszünk.
Isten új önazonosság-teremtő emberekké hívott el minket. Akik felvállalják a küldetési területüket és a testvérüket. Mi tudunk Isten két kérdésére válaszolni? Csak azok az emberek élnek értelmes, a bűn rombolásával szembeszálló és építő életet, akik felvállalják az Istentől kapott küldetési területüket (Isten akarata mellett döntenek és dönthetetlenek) és a testvért (akit Isten melléjük tett). Különben önveszélyes és közveszélyes emberek leszünk, akik magukat és az utódaikat veszélyeztetik.

Radvánszky Ferenc
református lelkész, Mezőkaszony, Bótrágy

Katolikus családok találkozója Beregszászban

Sun, 28/05/2017 - 09:40

A család semmi mással nem pótolható érték, életünk alapja, kiinduló pontja, az élet legelső iskolája. Fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Így gondolják ezt a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye és a Beregszászi egyházközség szervezői is, akik, együttműködve a Nemzetstratégiai Kutató Intézettel május 27-én negyedik alkalommal rendezték meg a már hagyománnyá vált Kárpátaljai Magyar Katolikus Családi Napot. A rendezvénynek a beregszászi római katolikus plébánia és udvara adott otthont. Az eseményre Bótrágyról, Orosziból, Benéből, Ungvárról, Sislócról, Gálocsról, Viskről, Ardóból, Nagybégányból, Tiszaújlakról, Kígyósról, Munkácsról és más településekről is érkeztek hívek papjaik kíséretében.

A rendezvényt Molnár János beregszászi esperes-plébános nyitotta meg, köszöntötte a templomban összegyűlt családokat. Az egybegyűltek a Trinitas Band, keresztény együttes, előadásában hallhattak zenés áhítatot, és maguk is bekapcsolódhattak az énekbe, dicsérve Azt, aki a családot, mint intézményt megálmodta, megteremtette és máig kegyelmével és áldásával halmozza el.

Uzsalyné dr. Pécsi Rita neveléskutató, a délelőtt folyamán a felnőttek számára tartott előadást. Ez alkalommal a bizalom témakörét járták körül. A téma boncolgatása annyira magával ragadta a közönséget, hogy a két előadás közötti szünetről is megfeledkeztek.

A gyerekek szórakoztatásáról a beregszászi Bagolyvár Bábcsoport gondoskodott, Szent Lászlóról szóló meséjüket mutatták be. A kamaszok érdekes játékban, beszélgetésben, ügyességi vetélkedőben vehettek részt.

A tízórai szünete után Sás Károly író, zeneszerző előadását hallgathatták meg. A művész úr sok gyerekhangszert, bábot hozott, melyek segítségével a legkisebbeket is könnyen belevonta műsorába. A sok nevetéssel és mókával telt ötven perc gyorsan elrepült, s a szervezők már a finom bográcsgulyással és töltött káposztával várták a jelenlévőket, melyet a helyi Szent Anna Karitász munkatársai és önkéntesei készítettek el.

A délutáni programsorozat a nagyberegi kerékpáros akrobaták bemutatójával kezdődött. Ezt követően a jelenlévők a színpad elé ültek és megtekinthették a beregszászi Rezeda Néptánccsoport kis- és nagycsoportjának produkcióját. Török Mátyás és Taracközi Lídia egy sárközi páros táncot adott elő. A néptáncosok nagy sikert arattak, még a járókelők is betértek a templomudvarba, hogy megcsodálhassák a népi ruhába öltözött gyerekeket és fiatalokat.

Az Emília Vonósnégyes mind klasszikus, mind modern darabokkal bűvölte el a közönséget, és még akkor is rendületlenül folytatták a zenélést, amikor a szél ellapozgatta kottáikat.

A délután sztárvendége Farkas Tünde, flamenco táncos-énekes volt, aki két zenésztársával, Nyíri Lászlóval és Demeter Lászlóval érkezett Beregszászba. Előadásuk három részből állt, elsőként moldvai és gyimesi népdalokat énekeltek, aztán a pünkösd előtti időszakra illő szakrális népi dalokat adtak elő, végezetül a Szent László-év kapcsán szent királyunkról énekeltek.

Népes gyereksereg gyűlt össze a színpad előtt, amikor elkezdődött a márciusban meghirdetett Szent László rajpályázat eredményhirdetése és díjátadása. Nagy volt az öröm, hiszen nyolc gyermek különdíjat kapott, tizenegyen pedig első-, második- vagy harmadik helyezést értek el különböző kategóriában.
Az egész nap folyamán az előadások mellett, kézműves foglalkozások, toronytúra, kegytárgyvásár, pizza sütés között választhattak az érdeklődők.

A családi nap csúcsa a délutáni szentmise volt, melynek főcelebránsa Majnek Antal püspök volt. A szertartás ideje alatt a téglási kórus énekelt.

Visszajelzésekből számomra az derült ki, hogy a résztvevőknek ez a rendezvény egy többszörös ünnep volt: a család-, a találkozás-, a bizalom- és a jövőbe vetett remény ünnepe.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma

Küldetéssel útnak indulni – Ballagtak a péterfalvai líceisták

Sun, 28/05/2017 - 09:01

Elbúcsúztatták a tanévet és a 37 végzős diákot a Péterfalvai Református Líceumban (PRL) május 27-én.

Az ünnepség, az iskola hagyományait követve, a tivadarfalvai református templomban kezdődött. Seres János, a líceum lelkész-igazgatója, a gyülekezet lelkipásztora igével köszöntötte a diákokat és az egybegyűlteket: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” (Zsolt. 103:2) Örömmel emelte ki, hogy a végzősök jó eredményt értek el az ukrán emeltszintű érettségin, s ennek köszönhetően küldetésük van – maradhatnak, tanulhatnak Kárpátalján.

Áhítatot tartott Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke. Ballagási ajándékként az Isten ígéretét adta a fiataloknak: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.” (Mt 7:7)

Petrusinec Vladimir, Máramaros-Ugocsa Egyházmegye főgondnokának köszöntőjét követően az ünnepséget a kültéri pavilonban folytatták, az iskola udvarában. A ballagók dalos- verses összeállítással, igével, kedves szavakkal mondtak köszönetet oktatóiknak, szüleiknek, a „gimi” munkatársainak. A búcsú idén különösen fájdalmas volt, hiszen az intézmény két hónappal korábban egy tragikus balesetben elveszítette egyik fiatal tanárát. A közösség egy perces néma csenddel emlékezett a szeretett tanárra.

Tanítványaiktól búcsúztak az osztályfőnökök, Kalanics Irén és Kiss Sándor, majd Bohut Andrea, az intézmény igazgatónője is szólt a diákokhoz.

Magyarország Beregszászi Konzulátusának nevében dr. Torzsa István, a szülői közösséget képviselve pedig Petróci Mónika osztotta meg gondolatait.

Utolsóként a jövőre érettségiző diákok búcsúztak a ballagóktól. Mészár István lelkipásztor, bibliaismereti tanár útnak indította a végzősöket, abban a reményben, hogy Istenre figyelve ki-ki megtalálja elrendelt helyét a világban.

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma

Huszonnégy év után bajnok a Budapest Honvéd

Sun, 28/05/2017 - 08:28

A Budapest Honvéd története 14. bajnoki címét szerezte meg szombaton, mivel 1-0-ra legyőzte a vendég Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójának döntővé előlépő rangadóján.

A kispestiek sikerükkel három ponttal előzték meg székesfehérvári ellenfelüket.

A Budapest Honvéd legutóbb 24 éve volt bajnok, 1993-ban a finn Martti Kuusela személyében szintén külföldi edző vezette diadalra az együttest. Ezúttal az olasz Marco Rossinak sikerült ez a bravúr.

A klub a következő idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjében lesz érdekelt, a Videoton ezüstérmesként – a Vasassal és a Ferencvárossal együtt – az Európa Liga selejtezőjében szerepel majd.

OTP Bank Liga, 33. forduló:

Budapest Honvéd-Videoton FC 1-0 (0-0)

Bozsik Stadion, 8516 néző, v.: Bognár T.
gólszerző: Eppel (60.)
sárga lap: Lanzafame (40.), Vasiljevic (83.), illetve Lazovic (39.),

Budapest Honvéd:
Gróf – Baráth, Kamber, Bobál D. – Ikenne-King (Lovric, 75.), Koszta (Vasiljevic, 81.), Nagy G., Gazdag (Zsótér, 59.), Holender – Eppel, Lanzafame

Videoton FC:
Kovácsik – Szolnoki (Géresi, 62.), Vinícius, Juhász, Stopira – Nego, Varga J. (Maric, 88.), Pátkai (Hadzic, 72.), Suljic – Lazovic, Scepovic

A kispesti drukkerek számára a stadion főbejáratának közelében, a Hofherr Albert utca végén alkalmi vurstli teremtett alkalmat a bemelegítésre, a többség élt is a lehetőséggel. A kedélyállapot fokozására a sör mellett petárdákat és piros füstbombákat is bevetettek.

A Bozsik-stadion több pénztára is üzemelt délután, de nem a szombati találkozó megmaradt jegyeit árulták – olyan ugyanis nem volt -, hanem az őszi szezon bérleteit.

A kezdés előtt egy órával George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa sétált ki a tábor elé, és köszönte meg a szurkolók egész éves támogatását, majd kérte, hogy a szombati rangadón is hasonló lelkesedéssel biztassák a kispesti kedvenceket. “Mert ki gondolta volna a szezon előtt, hogy az utolsó fordulóban ilyen pozícióban leszünk. Mármint rajtam kívül?” – tette fel a költőinek szánt kérdést a klubvezető.

A hazai szurkolók többsége már egy órával a kezdés előtt elfoglalta a helyét, a szakaszosan érkező vendégdrukkerek közül néhányan még az utolsó pillanatokban is a lelátó felé baktattak. A Honvéd-tábor élőképén a fekete, fehér és piros zászlóerdő által közrefogva a 14-es szám jelent meg, amellyel szombati reményeikre utaltak az estig 13-szoros bajnok klub fanatikusai, akiknek aztán nem is kellett csalódniuk.

A Videoton kontroll alatt tartotta a kezdést: a fehérváriak tíz perc alatt több szögletet is elvégeztek, Marko Scepovic pedig a 8. percben ziccert körülményeskedett el. A kispestiek a védekezésre koncentráltak, nem túl meggyőző támadásaikat a vendégek már a félpálya környékén megszűrték.

Így idővel már helyzet nélkül, viszont a mezőnyben sok ápolással teltek a percek. A két edző közül a fehérvári Henning Berg az 5., a kispesti Marco Rossi a 20. perc tájékán veszítette el az önuralmát, és onnantól kezdve magas hőfokon égve minden mozdulatával együtt élt a pályán történtekkel.

A feszültség a tétnek megfelelően nagy volt a pályán is: a 40. percben Danko Lazovic és Davide Lanzafame főszereplésével a félpályánál többen kakaskodtak, a két légiós “jutalma” sárga lap lett.

A fehérváriak kapusa, a hajráig dologtalan Kovácsik Ádám a szünet előtti percekben két alkalommal is bravúrosan avatkozott játékba: előbb egy szabadrúgás utáni fejest, majd egy átlövést hatástalanított.

A kispesti ultrák a második félidő elején pirotechnikai látványelemekkel készültek, erre a fehérvári “kollégák” piros-fehér-kék füsttel és villogó petárdákkal válaszoltak. A nagy füst miatt Bognár Tamásnak két percre meg kellett állítania a játékot.

A 60. percben a kispestiek első számú gólfelelőse Eppel Márton a rövid sarokra érkezve a fehérvári kapu bal oldalába pörgette a labdát Patrick Ikenne-King beadása nyomán. A kispesti támadó, a bajnokság gólkirálya 16. találatát szerezte.

A Honvéd vezetésére reagálva Berg a védő Szolnoki Roland helyére a szélső Géresi Krisztiánt küldte a pályára, és áttért a háromcsatáros játékra. A Videoton sebességet váltott, és beszorította a házigazdákat a saját térfelükre. A 75. percben a kispesti védő, Baráth Botond mentett bravúrosan a hazai ötösnél, ettől eltekintve azonban veszélyes gólhelyzetet mezőnyfölénye ellenére sem tudott kidolgozni a vendégcsapat. A Honvéd védelmét megerősítve a hajrában öt hátvéddel és három védekező középpályással játszott, és eredményesen őrizte meg kapuját a góltól.

A kispesti drukkerek nem kiabálták el a sikert: csak a 90. percben skandálták először, hogy “Bajnokcsapat! Bajnokcsapat!”.

A Bp. Honvéd 1993 után lett ismét bajnok, és ebben az évszázadban másodszor végzett dobogón a 2013-as bronzérmet követően.

A kispestiek úgy zárták a szezont, hogy legutóbbi öt bajnoki mérkőzésüket megnyerték, hazai pályán pedig megszakítás nélkül tizenegy meccsen maradtak veretlenek, ráadásul tíz alkalommal győztek.

A Bp. Honvéd két vereség után először nyert a bajnokságban a Videoton ellen.

2017., május 28., vasárnap

Sun, 28/05/2017 - 00:00
Névnap Emil – latin eredetű; jelentése: versengő, vetélkedő.

Csanád – magyar eredetű; jelentése: (ismeretlen). Idézet „Könnyű dolog logikus és erkölcsös okot találni arra, hogy ne tegyük meg azt, amit nincs kedvünk megtenni.” 

John Steinbeck

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Brandenburgi Katalin (1604. május 28. – 1649.) György Vilmos brandenburgi választófejedelem lánya, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem felesége. 1626. március 1-jén Kassán keltek egybe Bethlennel, jegyajándékul megkapta Munkács várát. Bethlen halála után 1629-ben pár hétig ült a fejedelmi trónon, de az uralkodásra alkalmatlannak bizonyult. 1631-ben elhagyta Erdélyt, követve kegyencét, Csáky Istvánt, akit a trón elfoglalására tett kísérlete miatt száműztek. Egy ideig az egykori Bethlen-kastélyban élt Beregszászban. Aztán az Erdélyben birtokait vesztett Csákyval Munkács elfoglalására indultak, de Balling János kapitány egyszerűen nem engedte be őket a várba. Katalin később megszakította kapcsolatát az amúgy is nős Csákyval.

1633-ban áttért a katolikus hitre, 1639-ben pedig Ferenc Albert szász herceg felesége lett.

 

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

- Harsányi János (1920) a „korlátozott vagy nem teljes információjú játékok elméletének megalkotásával” érdemelte ki 1994-ben a közgazdasági Nobel-díjat.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A HÁLA FERTŐZŐ!

„mindenért hálát adjatok…” (1Thesszalonika 5:18)

Barbara Johnson agyonütötten érezte magát, késében volt, ráadásul állnia kellett a buszon munkába menet. Hangulata zuhanórepülésben volt, amikor egy vidám hang megszólalt a busz elejéről: „Gyönyörű napunk van, igaz?” Nem látta a férfit, csak a hangját hallotta, amint a szép látnivalókról beszélt, melyek mellett elhaladtak… ez a templom… az a park… egy temető… egy tűzoltó állomás. A férfi hálás lelkülete mindenkit jobb kedvre derített. Amikor Johnson leszállt a buszról egy pillanatra meglátta a beszélőt: egy átlagos kinézetű férfit, aki sötét szemüveget viselt, és fehér bor volt nála! Pál azt mondta: „Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata” (1Thesszalonika 5:18 Károli). Nem a megpróbáltatásokért adunk hálát, hanem a megpróbáltatásokban. A hála olyan, mint a bumeráng. Áldást hoz annak, akinek köszönetet mondunk, aztán 180 fokos fordulatot vesz, és áldást hoz annak is, aki hálát adott. Egy bibliatanító mondja: „Bármilyen megpróbáltatás van is most az életedben, mielőtt érkezett, Isten gondoskodott arról, hogy ki tudd állni… mások is átmentek már ugyanezen, amin most te átmégy… és győztesen kerültek ki belőle… Isten minden kísértéshez megígérte a kiutat: »Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni« (1Korinthus 10:13Ö. A megpróbáltatások és a kiutak elválaszthatatlanok. Az ördög azonban azt szeretné, ha ezt nem tudnád, ezért minden alkalommal, amikor próbán mégy át, azt mondja, hogy nincs kiút. Már régen megtanultam, hogy amikor a gonosz nyomása egyre nagyobb rajtam, az mindig azt jelzi, hogy a kiút nemsokára feltárul… Azt kell tennünk, amit Isten mond. Örvendezzünk! Ne feledd: »… az Úr előtt való öröm erőt ad nektek!« (Nehémiás 8:10). Ha van ilyen örömed, az erőt ad az előtted álló útra.”

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Ungváron bemutatták a holodomor áldozatai emlékművének makettjeit

Sat, 27/05/2017 - 19:21

A Kárpátalja Megyei Állami Adminisztráció ungvári épületének átriumában tekintheti meg a nagyközönség a holodomor áldozatainak Ungvár központjában állítandó emlékmű előzetes terveit – jelentette az UNN hírügynökség.

A tárlaton négy alkotó mutatja be pályamunkáit. A maketteket már megtekintették a szervezők, valamint a zsűri tagjai, s előadták a művészeknek a tervezetekkel kapcsolatos kívánságaikat és észrevételeiket. Az alkotók egy hónapot kaptak vázlataik befejezésére, azután ismét bemutatják munkáikat.

A megyei adminisztráció sajtószolgálata jelezte, a közönségnek nem csupán arra nyílik lehetősége, hogy megtekintse a maketteket, de a véleményüket is elmondhatják a megyei adminisztráció kulturális főosztályán.

Az UNN emlékeztet, hogy 2016 novemberében Ungváron a Függetlenség parton lerakták és megszentelték a holodomor ukrajnai áldozatai előtt tisztelgő majdani emlékmű alapkövét.

Pages