You are here

Air Power Blog

Subscribe to Air Power Blog feed
Updated: 1 month 6 days ago

Forddal Triesztben

Mon, 18/09/2023 - 23:43

Szeptember 17-én ezúttal Triesztbe érkezett az első teljes körútját teljesítő USS Gerald R. Ford, az amerikai repülőgép-hordozók új osztályának első képviselője.

A USS Ford (CVN-78) trieszti horgonyzóhelyén, oldalán a Coral Essberger tankhajóval, a háttérben az Andrej Melnyicsenkó orosz üzletember tulajdonában álló A vitorlásjachttal, melyet tavaly elkoboztak az olasz hatóságok és jelenleg jogvita tárgyát képezi. 

Pillantás a hajóra a Truman esetében már kipróbált kilátóhelyről. Ha innen jönnénk be, az LSO erőteljes korrekcióra figyelmeztetne, az biztos :-) A viccet félretéve figyelmet érdemel a tathoz kötött ponton, mely a partra induló, illetve onnan visszaérkező tengerészeket szállító hajók "kikötőmólója" is egyben.

Ez a látvány és jelmondat fogadja az eltávról visszaérkezőket illetve a szerencsés vendégeket a taton az említett ponton fölött. "Feddhetetlenség a kormányrúdnál" (akarom mondani kormánykeréknél).

A "hajóvonta" - illetve ahogy hajózási szakreferensünk az előbb emlékeztetett, csurma - a bal mellső kvadráns felől.

Éberen őrködik a hajó fölött a Guardia di Finanza csúszótalpas AW169M-je.

Így festett a hajó az egyik Trieszt közelében lévő marinából.

Vissza a Monte Grisára. Betontemplom és környéke kedvelt kirándulóhely, de a napokban sokan ellátogatnak ide csak a "nagy vas" miatt is. 

Leszállt az est. A felépítményen lévő hadrendi szám megvilágítása nem tökéletes, inkább néz ki 70-esnek (USS Carl Vinson), mint 78-asnak. Persze a Ford és a Nimitz-osztály eltérő sziluettje, különösen az előbbin hátrébb elhelyezkedő "sziget" gyorsan feloldja az ellentmondást.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Cseh újdonságok Ostravában

Sat, 16/09/2023 - 23:59

A zsúfoltság és a szerencsétlen geometria idén sem könnyítette meg a látogatók dolgát az ostravai NATO-napok rendezvényen, de látnivalóból ezúttal is bőven akadt, például nyomon követhettük a cseh haderő modernizációjának folyamatát is.

A Harci bűvöletében. A Mi-24V/35-AH-1Z típusváltás a 2023-as év alighanem legjelentősebb fejleménye Csehországban.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 126. (2023. szept.)

Sat, 09/09/2023 - 22:29

A szovjet PVO-technika hosszú évtizedei után új beszállítók termékei vannak elterjedőben a közép-kelet-európai országok légvédelmében, mint ez az izraeli IAI-ELTA ELM-2084 M-MMR a cseh haderő 262. rádiótechnikai zászlóaljának 3. századában, az Ostrava melletti Stara Ves nad Ondrejniciben.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

USS Ford COD fogadás & indítás

Sun, 20/08/2023 - 16:50

A repüléskövető oldalak katonai forgalmát böngészve, élőben nézve néha érdekes mozzanatoknak lehet tanúja az ember. Szerencsés esetben korábbi élményeket is felidéznek. E két benyomás kompozitját prezentálom itt a USS Ford C-2A Greyhound COD (Carrier Onboard Delivery) forgalmának minapi "távmegfigyelése" és a USS Truman fedélzetén 2003-ban illetve a 2005-ben tett riportutak anyagának felhasználásával.

A 162159-es C-2A útvonala 2023 augusztus 15-én a Catania melletti Sigonalla NAS-ból a CVN-78 USS Fordra, majd Nápoly (6. Flotta HQ) érintésével vissza. (adsbexchange.com printscreen)

A hajó körüli forgalomhoz igazodva, de huzamosabb várakozás nélkül érkezett a C-2-es"fej feletti" pozícióba 700 lábon, közel 250 csomóval, ~315 fokos irányon a leszállás előtt. Ugyanitt látszik, hogy alig egy órát volt a fedélzeten, ennyi telt el befogása (1624) és indítása (1722) között. Közben a hajó nyilván manőverezett egy sort, a szélirány is változott, mert az indítás már ~356 fokon történt. (adsbexchange.com printscreen)

A leszállás részletei. A break turn és a hosszúfal során lelassulva fordult rá a ~315 fokos leszállási irányra. Mivel "mozgó repülőtérről" van szó, látható, hogy még a "földön" is jelez 10 csomós sebességet a jeladó. (adsbexchange.com printscreen) 

Leszálló COD a fedélzet széle fölött, a nagyobb gépekre jellemző, Y elrendezésű fékezőhoroggal.

Jó géphossznyival az első fékezőkötél előtt...

...de ha minden jól megy, a befogás a harmadikkal történik, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Az S-3 és az F-14 jelenléte miatt is látszik, hogy közel 20 éves a fotó.

A menetiránynak háttal ülő utasok közben ezt látják, arccal a teherrámpa felé...

...melyet a friss tengeri levegő és némi fedélzeti keró-égéstermék keverékének belégzése érdekében már gurulás közben kinyitnak :-)

El- és hátraforgatott szárnyú C-2-eseket mozgatnak a fedélzeten.

Az egyik leparkolt, láncokkal nyűgözött COD.

A felépítmény alatt, a ferde leszállófedélzet szélén.

A fogadási ciklus máris helyt ad az indításinak. C-2 az kettes (orr)katapulton, már felemelték mögötte a gázsugárterelőt is. 

Elsült. Az orr jobb oldalán sorba állított gépek mellett gyorsul a COD a fedélzet széle felé.

Futóbehúzás után már fordul is ki a C-2-es jobbra, hogy eltávolodjon a törzskatapultról esetleg utána indított gépek útjából. A 6. Flotta AOR-jében a desztináció ilyenkor nagy valószínűséggel Sigonella...

...ahogy az a USS Truman elektronikus tervtábláján is látszott 2005-ben a VRC-40 Rawhide század repüléseinek sorában (LICZ=Sigonella)

2003 márciusa: pillanatkép Sigonelláról Irak lerohanásának előestéjén. A Prowler és a VP-3-as között jól látszik egy C-2A Greyhound is.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 125.(2023.aug.)

Fri, 04/08/2023 - 23:29

A szó szoros értelemben vett katonai, harctéri képességek mellett a különböző állami repülő erők katasztrófavédelmi, mentési feladatrendszere is napról-napra fókuszba kerül, legyen szó a szlovén haderő Bell 412-eseinek EMS, SAR munkájáról (itt leszállóban a ljubljanai kórház helipadjára), vagy éppen a belarusz MCsSz Isztambulban bambival dolgozó tűzoltó Mi-17-eséről. A mai napra virradóan bekövetkezett szlovéniai árvízkatasztrófa, de akár a tavalyi tűzvész is megerősíti ezt a megállapítást.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

LFML-LIPX-LHSN: megérkeztek Szolnokra az első H225M-ek

Mon, 17/07/2023 - 22:22

Ma röviddel délután három óra előtt új korszak nyílt a magyar katonai forgószárnyas repülésben: megkezdődött a többfunkciós közepes szállító helikopter program leszállítási fázisa, Marignane-ból indulva, Verona Villafranca érintésével megérkezett az első két H225M TTH  Szolnokra.

02-es irányba végzett géppár áthúzás után végül 20-as irányba jöttek be és szálltak le a várakozó tömeggel szemben a Bravo gurulóútra a magyar H225M-ek.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Karnyújtásnyira a zöld óriásoktól

Wed, 05/07/2023 - 23:59

Az amerikai együttműködési irodának hála, ma "kissé" közelebbről vehettük szemügyre a nálunk gyakorlatozó amerikai harci kutató-mentő HH-60G Pave Hawkokat, a Vietnamban ismertté vált Jolly Green Giant mai örököseit.

Rárepülés a Móroc-tető vonulataival párhuzamosan.

Hazai eü. és tűzoltó biztosítás az amerikai vendégeknek.

Oldalnézeti tanulmány a HH-60G-ről.

Bejövetelkor a lövészek is jócskán kihajolnak a gépből és a leszállóhelyet fürkészik több szem többet, és máshova lát jeligére.

Falszállásra várva. Előtérben az egyik tartalék GAU-18-ast cipelik, háttérben a jól ismert hajmáskéri tájékozódási pontok. 

Indulás a körös-hegyi figyelőtől.

A hossztengellyel párhuzamosított helyzetben a géppuskák, nyomjelzők híján a tűzkiváltást jelzi a lőporfüst mellett a temérdek kivetett, földre hulló .5 Cal lőszerhüvely is. Egyetlen itt töltött napon forty eight hundred lőszert használnak fel az 56. század tagjai, akik "odahaza" Olaszországban megfelelő lőtér híján nem tudnak ilyen feladatokat végrehajtani.

Ahol a zöld füst, ott várja elszállítását a mentendő katonákat imitáló csoport.

Felvarró az 56. mentő századtól.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 124.(2023.júl.)

Sat, 01/07/2023 - 18:55

Diszpléj :-)

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Jolly (good) Pave Hawkok a Körös-hegyen

Tue, 27/06/2023 - 23:59

Ha harci kutatás-mentés, akkor kevesen versenyezhetnek az amerikai légierővel, melynek HH-60G Pave Hawk helikopterei bő három évtizeden át voltak a műfaj főszereplői - leváltásuk most van folyamatban az új gyártású HH-60W Jolly Green II típusváltozattal, mely ugyanabból a "madárházból" származik. Csak emlékeztetőül: az itt sokszor emlegetett Dale Zelko (Vega 31) és Dave Goldfein (Hammer 34) is ilyen gépeknek és bátor személyzetüknek köszönheti a hadifogság elkerülését. A méltán ismert forgószárnyasokkal repülő avianói 56. Mentőszázad kijelölt állománya ezen és a következő héten nálunk gyakorol a pápai légibázisra települve, a körös-hegyi lőtéren repülve és lőve.

Mintegy 15 perces "forró" földi idő és lőszerfeltöltés után újabb, szintén negyed órás feladatra indul a körös-hegyi figyelőtől a Pave Hawk géppár.

Jól látszanak a bal oldali - ha helyesen akarunk fogalmazni, ablaklövész - félcolos nehézgéppuskájának löporfüstpamacsai, a földön pedig a becsapódások által felvert por. Nyomjelzőnek nyoma nincs, ami a rejtettség igényét tekintve érthető.

A sziluetten jól láthatóak a legfontosabb Pave Hawk attribútumok: utántöltő csonk, radar, szenzortorony.

A Móroc-tető alatti célterület is kap az GAU-18-as (fedélzeti M2-es) "áldásából". Itt a fő lőirányon történő  rárepülésből...

...itt pedig keresztező irányú rárepülésből.

A tűzcsapások után az egyik gép - a másik fedezete mellett - bemegy menteni, leszállással vagy csörlőzéssel.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Átkelők

Wed, 21/06/2023 - 23:59

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Anziói emlékek

Sun, 18/06/2023 - 23:59

A korunk háborúinak lefolyására nagy hatást gyakorló amerikai veszteségaverzió gyökereit kutatva az Anziónál végrehajtott partraszállás, majd a hídfőből való, óriási angolszász áldozatokat követelő kitörés kecsegtető, még ha okkal vitatható relevanciájú korai példaként kínálkozik. A patinás Villa Adele-ben a régészeti kiállítás mellett helyet kapott gyűjtemény (Museo dello sbarco) kicsiny ugyan, de személyes, épp ezért hiteles és szívbemarkoló villanásokkal eleveníti fel az eseményeket, melyek 80. évfordulója jövőre esedékes.

A múzeum bejárata, jobbra egy SM.79 motorja és légcsavarja.

A brit hadseregben szolgáló Eric F. Waters hadnagy emlékének tisztelgő képek. Mellettük árván maradt fia, Roger Waters együttesének, a Pink Floydnak az eseményről írt dalszövege. "When the Tigers broke free"

A célterületi partszakasz legjellegzetesebb épületéről készült korabeli fotó záróléggömbbel...

...a Paradiso sul mare ma...

...a tengerparti étterem, a napozóágyak mögött meghúzódva...

...ismét egy korabeli légifotón...

...hogy még a tűzszerészek emlékére készült festményen is visszaköszönjön.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 123.(2023.jún.)

Sun, 11/06/2023 - 20:14

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Érdekességek az Adriai Csapásról

Fri, 09/06/2023 - 23:59

Nem minden fotózás sikertörténet, néha még az is előfordul, hogy ugyanazon a rendezvényen két egymást követő évben is kibabrál velünk az időjárás. Így jártunk tavaly után idén is az Adriatic Strike-kal, de a vendéglátók hozzáállásában ezúttal sem kellett csalatkozni. A szlovén légierő és légvédelem várható újdonságairól majd a júliusi Aeróban, itt inkább jöjjön egy csokor az AS23 során látott érdekességekből vagy csak érdekes képekből.

A fegyverzettel kapcsolatos, akár nyílt napi "kiállítási tárgyak", mint ez a földi gyakorlást segítő Mk 82 és a PC-9M Swift korszerűsítéssel "összefüggő" Radom szállítókocsija...

...a konténeréből kiszerelt FN Herstal M2 géppuska...

...a megtévesztő töltetek kazettáit befogadó, szárny alá függeszthető konténer éppúgy érdekes lehet...

...mint a kazetták maguk...

...és a belevaló infracsapdák (hatástalan példány)...

...de a pulzus mégis hevesebben ver, amikor az Adriatic Strike vendéglátóinak és vendégeinek éles pusztítóeszközeit tároló fedezékbe nyer az ember bebocsátást.

Itt a traktor már sárga gyűrűs Mk 82-eseket húz...

...melyet a fegyveres szakág emberei kézi targoncával pakolnak odébb...

...egy másik szállítókocsi mellé...

...melyen a román SOCAT Pumák UB-16 konténereibe való, valószínűleg nem szovjet gyártású S-5 (Sz-5) nem irányított rakéták lapulnak. A rögzítőheveder jelentem szigorúan NATO-kompatibilis CGU-1/B :-)

A sarokban egy másik kocsin a vendéglátók saját 70 milliméteres rakétái...

...egy targonca pedig a spanyolok négyesével csomagolt, CRHE-70 harci résszel szerelt CAT-70 (Expal gyártású) rakétáinak konténereit hozza.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 122. (2023.máj.)

Sun, 07/05/2023 - 22:54

Vannak kincseink.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Operation Julianus Griffin

Thu, 27/04/2023 - 06:46

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Szerb az irány - Gránit 2023, Batajnica

Sun, 23/04/2023 - 23:59

Ma van a szerb haderő napja. Tegnap Batajnicán ismét megrendezték azt a demonstrációt, melyen a fejlesztés minőségi és mennyiségi eredményei vonultatták fel.

 

Az ünnepséget megnyitó mozzanat két ejtőernyős H145M-ből történő ugrása volt. Egyikük Szerbia zászlaját, másikuk a szerb haderő zászlaját hozta magával.

 

A készültségi géppár légiharc bemutatója. A közelebb lévő gépen érdekes helyen, az általában R-27-esnek fenntartott belső tartókon vannak az R-60-asok.

Régi és "új". Fenn az egyik utólag kapott 9.13-as, melyről még hiányzik a korszerűsített gépekre jellemző új besugárzásjelző; lenn az egyik eredeti 9.12-es, melyen már jól láthatóan ott a szárny alatti kis burkolatba elhelyezett új besugárzásjelző, illetve az RVV-AE rakéták indításához szükséges (fehér) sín.

A MiG-29-est Szerbiában nemcsak a rá oly jellemző "repülős" csodálat övezi, mint nálunk a "nagyvasat". A típus szimbólumként itt egybeforrt a pilótái önfeláldozó hősiességével is, ezzel erősítve az 1999 és 1941 közötti párhuzamot a nemzeti emlékezetben. Hajdanvolt legyőzettetés ereje a mában.

Leszállás után gurul vissza fedezékéhez a készültségi géppár. A Gránti 2023 során velük együtt összesen 10 szerb MiG-29-est láthattunk a levegőben.

Korszerűsített (SzD) gép és a kibővített fegyverzeti lehetőségek tárháza a statikus bemutatón.

Korszerűsített és díszfestett Orao. Az előbbin egy-egy AGM-65B illetve a saját fejlesztésű VRVZ-200 elektrooptikai önirányítású földi célok elleni rakéta.

Tankolás feladat után, készülve a délutáni hazatelepülésre Ladjevcibe, a Tigrisek hazájába.

Akárcsak az Oraók, a G-4 Szuper Galebek is rendületlenül menetelnek. Nyilván Szerbiában sincs kolbászból a kerítés, sőt! Azért is kénytelenek még mindig ezekkel a gépekkel repülni. De valahogy itt mindig az az érzése az embernek, hogy a megoldásokat keresik, nem a kifogásokat. és meg is találják.

Az ukrajnai háborúig beérkezett szerb Mi-35M flotta fele, egy géppár a demó közben.

Zsiráfok figyelik a távozó harci helikoptert.

A Mi-17V-5-ösök mellett itt találtak arra lehetőséget, hogy a Mi-8-asokat is a levegőben tartsák. Kell is, amíg az új orosz technika szállítása folytatódhat, vagy alternatív forrásokról születik döntés.

Szintén egy "nagy túlélőnek" számító Partizán kíséri  a Mi-17-est.

HForce-os H145M figyeli, ahogy a Mi-17-es kiemeli a különleges műveleti csoportot...

...ezzel az igen praktikus szerkezettel, az AirTEP-pel (Airborne Tactical Extraction Platform), mely a SPIES ("szőlőfürt") módszer hiányosságait van hivatva kiküszöbölni (a rend kedvéért egy másik Mi-17-essel a SPIES-t is bemutatták a szerb vendéglátók)

Egy közelebbi kép az egyik szerb HForce-os H145M-ről, hazai gyártású L80-07 80 milliméteres rakétablokkal és GH-78M 12,7 milliméteres géppuskakonténerrel. Ismét csak a fenn említett jelenséggel állunk szemben: megoldást kerestek és találtak.

Rajkötelék a levegőben, hazaindulás Nisbe.

Az ötödik gép még a statikuson, a személyzet éppen a kiállított Sz-8-as rakétákat pakolja el.

A Belügyminisztérium új H215-öse, amihez decemberben volt már szerencsénk, ha messziről is :-)

Szintén a belügy üzemelteti a tűzoltó Ka-31A11BC típust, melynek két példányát rendszeresítették.

Kínai CH-92A és hazai Brabac drónok erdején túl, álcaháló alatt látszik ami látszik. A "sejtető" kommunikációt félretéve a lényeg: a taktikai drónok után Szerbia a közepes magasságú, nagy repülési idejű (MALE) drónképesség építésében is halad szépen előre.

A reptér adottságaiból, a két, egymáshoz képest eltolt, párhuzamos betonból fakadóan nagyon szép "összefotózási" lehetőségek adódtak a bemutató után egyszerre visszatérő gépekre, mely más megoldásokhoz hasonlóan a szerb haderőfejlesztés "mennyiségi"  jellegét is ügyesen támasztotta alá. A tényleges katonai-szakmai értéken túlmenően az eszközök prezentációjának módja is figyelmet érdemlő.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 121. (2023. ápr.)

Fri, 31/03/2023 - 23:25

Amit arról korábban a hivatalos szervek is beszámoltak, Magyarországon végzi ezekben a hetekben fegyvertesztjeit az egyelőre ideiglenesen, de már majdani magyar oldalszámával és felségjelzéssel ellátott, elsőnek elkészült magyar H225M SOF (80, F-ZWDZ, IRO011, 3117)

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Egy vadászrepülő búcsúrepülése

Thu, 16/03/2023 - 23:34

A blog olvasóinak nem kell bemutatni Kilián Nándor vadászrepülőt, vezérőrnagyot, légierő szemlélőt, akit jó két évtizede még a "kerítésen kívülről" volt alkalmam megismerni, majd az elmúlt hónapokban abban a megtiszteltetésben részesülni, hogy a munkatársa lehettem. A sors útjai kifürkészhetetlenek, mondhatnám erre...

...ahogy arra is, hogy ma - idejekorán! - sor került katonai pályafutását is lezáró búcsúrepülésére Kecskeméten.

Köszönjük, Nándi!    

Zord


Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 120. (2023.márc.)

Fri, 10/03/2023 - 07:26

Az elmúlt hetekben ismét szokatlan, illetve új katonai légijárművek fordultak meg felettünk és cselekedett személyzetük látványos dolgokat. Nemcsak a lőtéren :-) A márciusi hírbejegyzés képe ezért a Neptune Strike 23-1-ről származik, rajta a Brit Királyi Légierő Kayak 31 hívójelű Voyager KC2 (Airbus 330 MRTT) tankerje, amint a USS Bush két Super Hornetjét itatja, két olasz Harrier a Cavour hordozóról pedig várakozik a sorára.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Családi nap HHH-n

Sun, 26/02/2023 - 18:39

MH és Légirendész részvétellel családi napot tartottak ma Hármashatárhegyen, ahol örvendetesen ismét éledezik a repülőélet az elvesztegetett évek után.

Ma mindenki megtapasztalhatta, hogy ez aztán tényleg hegyi reptér :-)

A HM Ei Zrt. drónflottája, köztük a Meteor 3MA...

...melynek az apró sugárhajtóművét élőben, a próbapadról is meghallgathatta a közönség.

Vöröskővári perspektíva érkezéskor.

Az ellenkező irányból szemlélve, indulás közben szemből "támad" légirendész MD-500-as...balján a FLIR-torony....

...ami így festett a földön, közelről.

Ez már a 02-es H145M búcsújának része, "füvezés" függeszkedés közben.

A hegyi háttér, mitagadás, nagyban feldobja a fotózást, a gyengécske fény ellenére is.

Hangjával és megjelenésével egy nyilvános rendezvényen a Mihu viszi el a pálmát, na.

Mint minden jó dologra, persze erre is igaz: élvezzük, amíg lehet, mert minden jónak vége szakad egyszer. Legalábbis a látványnak, a szubsztanciát inkább hagyjuk.

Szerencsére egy kézenfekvő "harcimarci" megoldás ott van a háttérben, már ha a forgószárnyasok tonna és lemezvastagság alapján történő megítélésének bűvköréből sikerül kivonni magunkat :-)

Zord


Categories: Biztonságpolitika

Pages