A tény, hogy 2025-ben már harmadik egymást követő évben csökkent a globális éhezés, bizonyítja, hogy lehetséges a pozitív változás ezen a téren. A helyzet azonban továbbra is törékeny és egyenetlenül oszlik meg, és nem biztosítja, hogy 2030-ig elérjük a fenntartható fejlődési célokat – derül ki A világ élelmezésbiztonságának és táplálkozásának helyzete 2026 című jelentésből, amelyet ma hozott nyilvánosságra az Egyesült Nemzetek Szervezetének öt szakosított szerve.
A jelentés becslése szerint 2025-ben a világ népességének 7,8%-a éhezett, szemben a 2024-es 8,1%-kal és a 2022-es 8,6%-kal, ami lassú, de tartós javulást jelez. Ez azt jelenti, hogy 2025-ben mintegy 645 millió embert érintett az éhezés, közel 14 millióval kevesebbet, mint 2024-ben, és 43 millióval kevesebbet, mint 2022-ben.
A globális előrelépés ellenére a javulás továbbra is egyenetlen a kontinensek között. Ázsiában, valamint Latin-Amerikában és a Karib-térségben az elmúlt években folyamatos javulást tapasztaltak. Ezzel szemben Afrikában jelenleg megközelítőleg 309 millió ember éhezik, míg Ázsiában 292 millió. Bár az Afrikában korábban tapasztalt emelkedő tendencia kezd stabilizálódni – az éhezők aránya a 2024-es 20,3%-ról 2025-ben 20,0%-ra csökkent –, a gyors népességnövekedés mellett immár ezen a kontinensen él a legtöbb éhező ember.
Az élelmiszerhez való hozzáférést vizsgálva hasonló képet kapunk. 2025-ben becslések szerint a világ népességének 25,8%-a – mintegy 2,1 milliárd ember – tapasztalt közepes vagy súlyos szintű problémát ez, vagyis, hogy időnként kénytelenek voltak kompromisszumot kötni az elfogyasztott élelmiszer minőségét vagy mennyiségét illetően. Ez csökkenést jelent a 2024-es 27,1%-hoz és a 2020-as 28,7%-hoz képest: közel 86 millióval kevesebb embert érintett, mint 2024-ben, és 135 millióval kevesebbet, mint 2020-ban. Az arány azonban továbbra is meghaladja a világjárvány előtti szintet.
A regionális különbségek itt is jelentősek. Afrikában 2025-ben a népesség több mint fele (56,6%) számára jelentett kihívást az élelmezésbiztonság közepes vagy súlyos szinten, szemben az ázsiai 20,3%-kal, a latin-amerikai és karib-térségi 22,9%-kal, valamint az észak-amerikai és európai 8,7%-kal. A probléma továbbra is gyakoribb a vidéki térségekben, mint a városi vagy agglomerációs területeken. Emellett változatlanul aránytalanul nagyobb mértékben érinti a nőket, bár a nemek közötti különbség 2025-ben valamelyest csökkent.
Az éhezés a közel-keleti konfliktus tükrében
Az éves jelentés a közel-keleti konfliktus fényében frissített előrejelzéseket is közöl az éhezés következő öt évben várható alakulásáról. Attól függően, hogy meddig tart a válság élelmiszer-inflációra gyakorolt hatása – amit a magasabb energia- és műtrágyaárak okoznak –, 2030-ban még megközelítőleg 510–520 millió ember éhezhet. Ez meghaladja a konfliktus előtti forgatókönyvben szereplő 503 milliós alacsonyabb becslést, de így is az alultáplált emberek száma várhatóan 20%-kal csökken globális. Az előrejelzések azonban nem veszik figyelembe az egyéb lehetséges kedvezőtlen tényezőket, köztük az olyan szélsőséges időjárási jelenségek hatásait, mint az El Niño 2026-ban és 2027-ben, amelyek tovább súlyosbíthatják a helyzetet.
A jelentés társszerzői – az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD), az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), a Világélelmezési Program (WFP) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – arra figyelmeztetnek, hogy a 2026-os közel-keleti konfliktus, a szélsőséges időjárási jelenségek, valamint a fejlesztési támogatások és a humanitárius finanszírozás csökkenése veszélyezteti a globális éhezés felszámolása terén elért eredményeket.
Az egészséges étrend költsége
Az ENSZ jelentés 2026-os kiadása részletesebben vizsgálja az egészséges étrend költségét, vagyis azt az átlagos minimális kiadást, amely a helyben elérhető, a szükséges energia- és tápanyagszükségletet kielégítő élelmiszerek megvásárlásához szükséges. A FAO és a WHO meghatározása szerint az egészséges étrend megfelelő, kiegyensúlyozott, változatos és mértékletes.
A jelentés hangsúlyozza, hogy a költségek magas szintje továbbra is jelentős akadályt jelentenek a 2-es számú fenntartható fejlődési cél, az éhezés megszüntetésének elérésében, ugyanakkor önmagában ezek csökkentése nem elegendő az étrend minőségének és a táplálkozási eredményeknek a javításához.
2025-ben az egészséges étrend globális átlagköltsége személyenként és naponta 4,28 vásárlóerő-paritáson számított dollárra emelkedett, szemben a 2021-es 3,44 és a 2017-es 2,94 dollárral. A legmagasabb értéket Latin-Amerikában és a Karib-térségben mérték, ahol ez az összeg 4,91 dollár volt. Ezzel egy időben csökkent azoknak a száma, akik nem engedhették meg maguknak az egészséges étrendet: a 2021-es 2,97 milliárdról – a világ népességének 37,4%-áról – 2025-re 2,69 milliárdra, vagyis 32,7%-ra.
Ez a tendencia azonban jelentős regionális különbségeket fed el. Afrikában számottevően romlott az egészséges étrend megfizethetősége: 2025-ben a népesség 66,6%-a nem engedhette meg magának az egészséges táplálkozást, ami több mint kétszerese az Ázsiában, illetve Latin-Amerikában és a Karib-térségben megfigyelt aránynak.
További részletek itt olvashatók.
Forrás: FAO
Fotók: FAOnews Flickr account
The post Harmadik éve csökken az éhezés appeared first on Kárpátalja.ma.
A kommunista totalitárius rendszerek történelmi emlékezete és az ezekkel kapcsolatos dezinformáció megszüntetése lenne a célja annak a kezdeményezésnek, amely most indul Kolozsváron és amelyet az önkormányzat bonyolít európai alapok felhasználásával. A REMEM RED elnevezésű projektről Oláh Emese alpolgármestert kérdeztük. Forrai Szerénke interjúja
Articolul Európai projekt a totalitárius rendszerek megismertetéséről apare prima dată în Kolozsvári Rádió Románia.
Van az a sütemény, amelyből az ember csak megkóstol egy falatot, aztán azon kapja magát, hogy már a másodikért nyúl. Ez a banános-áfonyás muffin pontosan ilyen. Kívül finoman aranybarna, belül puha, szaftos, a közepében krémes Nutellával, amit a bogyós gyümölcsök enyhe savanykássága tesz igazán ellenállhatatlanná.
A recept egyik legnagyobb előnye, hogy ha igazán érett banánokat használunk, akár hozzáadott cukor nélkül is elkészíthető, hiszen a banán természetes édessége bőven elegendő. A görög joghurt és az olaj pedig gondoskodik róla, hogy a muffin még másnap is puha maradjon.
Print Pálya DesszertKonyha Amerikai Servings 35 db HozzávalókNedves hozzávalókThe post Függőséget okozó banános-áfonyás muffin appeared first on Kárpátalja.ma.
Credit: Mauricio Morales Source UNESCO
By Alon Ben-Meir
NEW YORK, Jul 23 2026 (IPS)
Under a new rule proposed by the Department of Homeland Security, the duration of “I visas” for foreign media will be slashed from renewable multi year periods—often up to five years—to a maximum of 240 days, and just 90 days for Chinese journalists. Renewals would no longer be a routine administrative step tied to continued employment and compliance with the law, but a discretionary privilege the government can grant or withhold at will.
Turning Journalist Visas into a Weapon
The Foreign Press Association and other media organizations have warned that such a regime will make it “impossible” for correspondents to do their jobs: they cannot build sources, understand the country’s complex politics, or maintain anything resembling a family life if their legal status expires every few months and is constantly subject to political whim. The Association of Foreign Press Correspondents in the United States rightly calls this a “flagrant attack on press freedom” designed to chill coverage by making unfavorable reporting a potential visa liability.
An Assault on the Spirit of the First Amendment
Formally, the First Amendment binds Congress, not consular officers or immigration regulators. But in substance, the proposed rule is a direct affront to the First Amendment’s core principle: that a free press must be able to scrutinize those in power without fear of retaliation.
By conditioning a journalist’s ability to live and work in the United States on repeated, discretionary renewals, the administration is creating precisely the climate of self censorship that the First Amendment was meant to prevent. If a reporter knows that a critical story about the president or his allies might translate into a denied extension, the line between immigration policy and political reprisal evaporates.
This is not a hypothetical danger. The rule expressly allows the government to scrutinize the “content” a journalist is covering when deciding whether to grant an extension, opening the door to ideological filtering of who gets to report from the United States. That logic is indistinguishable from the methods long used by authoritarian regimes that the United States has historically condemned.
A Tool for Selective Punishment
The proposal also creates a ready made instrument for selective punishment of journalists from countries with which the Trump administration has tense or adversarial relations. The singling out of Chinese journalists for especially harsh 90 day limits is an explicit signal that Washington is prepared to wield visa policy as a geopolitical stick, not a neutral administrative tool.
Once this precedent is established, nothing prevents the administration from tightening the screw further on reporters from other states whose governments it wishes to pressure—or punish. The result would be a two tiered press landscape in which journalists from favored countries enjoy relative stability, while those from disfavored states face constant uncertainty and the implicit demand to “behave.”
Collateral Damage to US Society and Industry
The damage, however, would not be confined to newsrooms. International coverage of the United States is a critical artery for sectors that depend on global visibility and confidence, including finance, higher education, entertainment, sports, tourism, and cultural institutions. If it becomes prohibitively expensive or logistically impossible for foreign outlets to station correspondents in the US for more than a few months, many will simply relocate their hubs elsewhere.
That relocation carries a cost: fewer nuanced stories about American democracy, markets, universities, and culture, and more reliance on second hand or adversarial narratives. For a country that still claims leadership of a “free world,” deliberately undermining the global visibility of its own society is more than self defeating; it is profoundly hypocritical.
Undermining Treaty Commitments and Global Standing
There is an additional, often overlooked dimension: these restrictions risk clashing with US obligations under the UN Headquarters Agreement and related arrangements governing access for foreign journalists covering the United Nations. New York is not only an American city; it is the seat of an international organization whose work depends on open media access from all member states.
For decades, Washington has rightly insisted that host states of international institutions must guarantee access to the press and avoid politicizing visas. If the United States itself begins to weaponize journalist visas, it hands every authoritarian government a ready made excuse to do the same, eroding what remains of an already fragile global norm.
What Must Be Done
This proposal is not inevitable. It is a regulatory measure that can be challenged, delayed, and ultimately defeated through a combination of legal action, congressional oversight, diplomatic pressure, and public mobilization. Media organizations, civil liberties groups, universities, and US industries that depend on international coverage should submit formal complaints, petition Congress to block implementation, and prepare litigation arguing that the rule is arbitrary, discriminatory, and incompatible with the constitutional protection of a free press.
Foreign governments and international bodies, including the UN, should make it clear that undermining foreign press access in the United States will invite reciprocal restrictions on American journalists abroad—further isolating US audiences from the world. And American citizens, who ultimately bear the cost of an information starved public sphere, must insist that their government not abuse immigration law as a backdoor censorship tool.
It is no accident that Trump, who is openly hostile to independent media, now seeks to transform visas into levers of control over who may report on it. If this rule stands, it will not only harm thousands of foreign journalists and their families; it will further entrench a creeping authoritarianism in America that fears scrutiny above all else, and that is precisely why it must be stopped.
Dr Alon Ben-Meir is President, Institute for Humanitarian Conflict Resolution
IPS UN Bureau
Follow @IPSNewsUNBureau
Excerpt:
For nearly a century, foreign correspondents have come to the United States precisely because this country prided itself on welcoming scrutiny. Now, the Trump administration proposes to turn that legacy on its head—by transforming visas for international journalists into instruments of control