Francia Politika Blog - régi bejegyzések (S.E.P.)

Több mint 3800 ember élt a párizsi Stalingrad metróállomás közelében spontán kialakult menekülttáborban, amelyet pénteken teljesen felszámoltak a francia hatóságok. A menedékkérőket a főváros körül kialakított nyolcvan átmeneti befogadóhelyre szállították.

“Befejeződött” – közölte a helyszínen a prefektúra szóvivője, aki szerint mindenkit, 3852 embert, köztük 339 veszélyeztettet (kisgyerekes vagy terhes nőt) szállítottak el kora délutánig.

Egy rendőrségi szóvivő elmondta, hogy a Párizs északkeleti részén található sátorváros kiürítésében 600 rendőr és 250 önkéntes segédkezett. Tájékoztatása szerint az afgán, szomáliai és szudáni menedékkérők által lakott tábor megszüntetésére egyrészt humanitárius okokból, másrészt azért van szükség, hogy ismét rend és tisztaság legyen az érintett párizsi negyedben.

A hatóságok a Franciaország északi részén található Calais-ban kialakult menekülttábor, a “dzsungel” múlt heti felszámolása után tettek ígéretet arra, hogy még ezen a héten megszüntetik a szóban forgó fővárosi migránstelepet.

“Ez hatalmas művelet” – mondta Jean-Francois Carenco regionális rendőrfőnök.

A migránsokat több mint nyolcvan autóbusszal a párizsi régió különböző hivatalos befogadóközpontjaiba szállították. A művelet kezdete óta egyelőre semmiféle incidensről nem érkezett hír. Az AFP francia hírügynökség egyik tudósítója azt mondta, hogy az első migránsokat 6 óra 20 perc körül szállították el a táborból. Az utolsó táborlakókkal hat órával később indultak el a buszok, miközben megkezdődött a hátrahagyott sátrak, matracok, takarók eltakarítása.

A francia fővárosban több mint egy éve folyamatosan kialakulnak hasonló táborhelyek, mivel a hivatalos menekültszállások már mind megteltek. A Stalingrad metróállomás közelében lévő tábort egyébként korábban többször is felszámolták, legutóbb szeptember 16-án, de az azt követő hetekben migránsok újakat létesítettek.

A párizsi vezetés azt tervezi, hogy hamarosan nyit majd egy humanitárius befogadóközpontot, hogy elejét vegye az újabb spontán táborok kialakulásának. A létesítményben az újonnan érkezőket néhány napra elszállásolják, amíg az állam nem tud nekik helyet kijelölni más hivatalos szállásokon. Tavaly június óta 29 táborfelszámolás keretében több mint 19 ezer migránst helyeztek el állami befogadóközpontokban. A párizsi vezetés adatai szerint naponta 50-70 illegális bevándorló érkezik a fővárosba.

Franciaország sokáig nem számított a migránsok célországának, tavaly 80 ezer kérelmet regisztráltak a hatóságok, idén viszont 100 ezerre emelkedhet ez a szám. A többi nyugat-európai országhoz képest mérsékeltebb arányok ellenére a francia hatóságok sokáig nem voltak felkészülve a menedékkérők befogadására, s fokozatosan alakítják ki számukra az újabb struktúrákat.

(Szöveg: MTI, kiemelt kép: saját felvétel)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

 

Alain Juppé már korábban jelezte, hogy ha 2017-ben bizalmat kap a választóktól, az elnökséget csak egy mandátumra vállalja. Fő republikánus ellenfele, Nicolas Sarkozy is hasonlóan nyilatkozott a második vita alkalmával. (Ha Hollande elnök véletlenül újrázna, 2022-ben az alkotmányos szabályok miatt nem indulhatna újra. Marine Le Pen viszont 2017-ben és 2022-ben is játékban lehet. De ez most mellékszál.)

Bevallom, magánemberként nekem szimpatikus az egy mandátumos ígéret, mert azt sugallja, hogy a republikánusok nem akarnak csücsülni a babérjaikon, nem azon agyalnak majd reggeltől estig, hogy hogy szerepelnek majd az újraválasztáson, hanem dolgozni akarnak, megcsinálni, amit ígértek. Ez az üzenet nekem tetszik. Csakhogy az elemzői énem pontosan tudja, hogy ez a dolog korántsem ilyen egyszerű.

Lehet, hogy a megválasztott elnök komolyan gondolja majd, hogy öt év kemény munka, s utána jöhet a dolce vita. De kormányozni parlamenti többség nélkül elég macerás, és garantálom, hogy a kormánypárti képviselők jelentős része a beiktatás másnapjától kezdve az újraválasztásán agyal majd, ez alapján a logika alapján hozza meg a döntéseit, rosszabb esetben ez alapján a logika alapján kritizálja a saját kormányát és elnökét.

Persze végig lehet csinálni egy ciklust úgy is, hogy a kormány folyamatosan “erőszakot tesz” a parlamenten, és minden fontosabb döntést a 49-3-mal fogadtat el. Az V. köztársaság alkotmánya ezt is lehetővé teszi, de csak egy bizonyos mértékig – utána viszont a képviselők is visszaszólhatnak. És visszaszólhat a kormányzó párt is.

Azt nem gondolom, hogy egy ilyen feszült helyzetben az elnök komolyan elgondolkozna a Nemzetgyűlés feloszlatásán, pedig az a végső alkotmányos zsarolóeszköz. Minek tenné? Hogy kapjon egy ellenzéki kormányt a nyakába, megint együttlakás legyen, ami a Nemzeti Front legkéjesebb álma lenne 2022-re? Szóval nem, az egymandátumos elnök sem tehet meg mindent, a képviselők újraválasztási érdekeit valamilyen mértékig neki is figyelembe kell vennie. Ha nem így tenne, az végső soron olyan kakofóniához vezetne, mint amelyet most, a Hollande-korszak végén látunk.

Így amennyire szimpatikus az egy mandátumos ígéret első hallásra, annyira kockázatos a másodikra. A majdani elnöki mozgásteret biztos nem bővíti olyan mértékben, mint azt elsőre hinnénk. De hogy a kampányban jól hangzik, az biztos. Bónuszként pedig segít az idősödő elnökjelölteknek elhessegetni a korukra vonatkozó kérdéseket.

Persze lehet, hogy mindez csak hipotetikus találgatás, és Franciaországban is beüt a Brexit-Trump effektus… Akkor meg úgyis mindegy lesz, hány ciklust ígért Sarkozy és Juppé.

(A kiemelt kép forrása a pixabay.com.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Megint előkerült Ségolène Royal környezetvédelmi miniszter, a 2007-es vesztes elnökjelölt neve, mint potenciális 2017-es szocialista kihívó Hollande helyett. De mennyire komoly ez?

Rengeteg név kering, a szocialisták mintha kétségbeesetten keresnék azt az embert, aki Hollande helyett elindulhat, és nem esik ki feltétlenül az első körben (olyan forgatókönyv jelenleg nincs, hogy Hollande bejut a második fordulóba).

Pörögnek a nevek: Valls, Macron, Royal, Taubira…

Royal persze két okból érdekes: közel áll Hollande-hoz, a gyermekei anyja, másrészt pedig 2007-ben már kikapott egyszer Nicolas Sarkozytől.  Az érintett azt mondta a Journal du DImanche-nak (JDD), hogy áldozati bárányt keresnek a szocialisták, és nem jutna volt párton belüli ellenfelei eszébe őt emlegetni, ha a “dolog nyerhető lenne”. A szóban forgó szocialisták állítólag centrista jelöltet keresnek, aki az autoritást és a rendet is meg tudja jeleníteni, és aki képes legalább 18%-ot hozni az első fordulóban (2007-ben, amikor az autoritás és a rend iránti Royal-vágy még rossz pont volt a szocialistáknál, majdnem 26% volt Royal első fordulós eredménye, most Hollande-ot 14% körülire mérik).

A JDD szerint azonban Manuel Valls miniszterelnök környezete taktikai mozgásnak látja Hollande hívei részéről Royal nevének a bedobását – a kormányfő gyengítésére. Mások szerint Royal tényleg használható jelölt lenne, nem utálja a szélsőbal, ő maga centrista és környezetvédő, és persze a liberális centrum is kedveli.

A gond az, hogy Royalnak ez most nagyon nem kellene. Nincs Royal-mánia. Nincs lendület. Már nem új, nem lelkesítő. Royal politikai személyisége kifáradt. A jobboldal erős, esélyes.

Royal politikai pályájáról, arról, hogy lassan tudnia kellene befejezni, itt írtam korábban. Minden szimpátiám az övé, még mindig. De sajnos ennyi volt.

Méltósággal, államminiszteri pozícióból kellene visszavonulnia, nem pedig elvinni az ex balhéját.

(Kép: Royal a miniszteri kinevezésekor, ismeretlen forrás.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Ahogy arról már a blogon is beszámoltam, Nicolas Sarkozy keményen támadja Alain Juppé centrista szövetségeseit, azaz kitört egyfajta a jobboldali belháború, alig három héttel az előválasztás első fordulója előtt. Mi van a háttérben és mi a tét? Erről a Klubrádió kérdezett.

(Kiemelt kép forrása: Sarkozy egyik kampányanyaga, Facebook)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Az imént fejeződött be a republikánus jelöltek második vitája (az elsőről itt írtam). Első körben csak pár apróságot, néhány visszafogott reflexiót fűzök a dologhoz, mert a a részleteket emésztenem és elemeznem kell még.

Ez a vita benyomásom szerint sokkal lazább és kellemesebb hangulatú volt, mint az első. Talán nem volt olyan görcsös, a jelöltek többet mosolyogtak és beszéltek egymáshoz, de időnként a feszültség is magasabb volt: elbeszéltek egymás felett, bele-beleszóltak egymás mondandójába, pofákat vágtak stb.

A jelöltek továbbá keresztnevükön szólították egymást, és tegeződtek, ami nyilván szintén életet lehelt a vitába. Egy adott alkalommal egy vágóképen még az is látszott, ahogy Kosciusko-Morizet kinevette Jean-Frédéric Poissont, aki éppen azt magyarázta, azért utazott Szíriába, hogy meggyőződjön arról, távozik-e Asszad… (Poisson arról is híres, hogy közelebb érzi magához Marion Maréchal Le Pent, mint Kosciusko-Morizet-t, a viszony tehát minden bizonnyal felhőtlen).

Alain Juppé továbbra is felszabadultan mosolygott, humoros volt, a gesztikulációja megint nyugodtnak és elnökinek tűnt, de ezúttal több támadást kapott, mint az első vitán. Számos javaslata ugyanis hosszan napirenden volt (például érdemes-e csak öt esztendőre vállalni az elnökséget, ahogyan ő teszi, szövetséget kell-e kötni a mérsékelt jobboldallal, ahogyan ő javasolja).

Nicolas Sarkozy viszont lazábbnak tűnt, mint az első vitán, bár ő is kapott pár ütést. Kosciusko-Morizet kifejezetten keményen támadta a Nemzeti Fronttal szembeni összefogás kapcsán (Sarkozy kijelentette, nem híve a mérsékelt jobb és bal összefogásának, mert az erősíti a szélsőjobbot, de az elnökválasztás második fordulójában Hollande-ra szavazna Le Pennel szemben; tagadta ugyanakkor, hogy ez elmozdulás lenne a korábbi álláspontjához képest).

A vita legélénkebb része amúgy éppen a MoDemhez és Bayrou-hoz való viszonyt tárgyaló rész volt (az álláspontok ismertek), ez a rész torkolt abba, hogy ki szavazna Hollande-ra, ha Le Pen és Hollande kerülne a második fordulóba.

(Kép: Alain Juppé, részlet a vitából.)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A francia rendőrség kőkeményen kritizálja a kormányt (illegális rendőri tüntetésekre is sor került az elmúlt hetekben, ami figyelemre méltó), és azt mondja, hogy bizony vannak No Go-zónák az országban. Miért mondja ezt a rendőrség, milyen körzetekre gondol és miért? A Klubrádió kérdezett.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Calais után a Sztálingrád metróállomásnál ürítenek ki egy illegális migráns-tábort. Sikeres lesz-e Hollande keménysége, és hol tart a menekültügyi rendezés Franciaországban? 2016. november 2-án a HírTV reggeli adásában beszélgettünk.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A HírTV kérdezett a Dzsungel lebontásáról, a menekült-elosztás franciaországi vitáiról. Miért olyan fontos ez Hollande-nak, mik a kockázatok? A videóból kiderül.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A republikánus előválasztásban egyre inkább vesztésre álló Nicolas Sarkozy megtámadta François Bayrou-t (MoDem) és Jean-Christophe Lagarde-ot (UDI), mert azok támogatják Alain Juppét, de nem vesznek részt az előválasztási folyamatban. Vagyis ha nem Juppé lesz a republikánus jelölt, elindulhatnak külön az elnökválasztáson, megosztva ezzel a mérsékelt jobboldali tábort.

Bayrou egyszerűen úgy válaszolt, hogy Sarkozy nem mondhatja meg neki, hogy mit csináljon, Lagarde pedig “vesztésre álló” kampányról értekezett.

Ám ez a – jelenleg valóban vesztésre álló – kampány folytatja a nyomásgyakorlást: 165 Sarkozy-párti személyiség írta alá azt a nyilatkozatot, mely szerint a politikai centrummal közös kormányváltás “puha”, pártalkukra épülő váltás lenne csupán (szemben ugye a kemény, egyértelmű, Sarkozy-féle váltással). Sarkozy közismerten nem tudja amúgy megbocsájtani Bayrou-nak, hogy 2012-ben Hollande mellé állt, minden bizonnyal hozzájárulva a hivatalban lévő elnök vereségéhez.

A helyzet azonban az, hogy Sarkozy nem tud semmit ígérni a nyomásgyakorláson és a fenyegetésen kívül a centristáknak, Juppé viszont tud: míg Sarkozy a nyáron nagyjából lezárta a nemzetgyűlési jelölési folyamatot, Bayrou és Lagarde azt várhatják Juppétől, hogy újra megnyitja azt. Vagyis hogy a centrista támogatást befutó képviselői helyekkel, parlamenti frakcióval és képviselettel jutalmazza a győztes, aki egyébként ezt lebegteti is.

Erre mondhatja Sarkozy csapata, hogy “pártalku”. De az igazság az, hogy ez olyan pártalku, amely már a gaulle-ista világra jellemző: az V. köztársaság logikája ugyanis az, hogy az elnökválasztási támogatásért cserébe a nagy pártok időnként bevisznek kisebbeket a parlamentbe a hátukon. Most is ez történhet. Támadni, kritizálni persze lehet a dolgot, de ez azért nem a IV. köztársaság pártrezsimjének a visszajövetelét jelenti, ahogy Sarkozy-ék láttatni akarják.

Csak azt jelenti, hogy az V. köztársaság működik: business as usual.

(Kép forrása: Nicolas Sarkozy Facebook-oldala)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A minap egy egyetemi hallgatóm hívta fel a figyelmemet egy érdekes ellentmondásra Nicolas Sarkozy politikájában.

Nicolas Sarkozy a saját ügyei kapcsán az emberi jogokra, s ezek keretében nyilván az ártatlanság vélelmére hivatkozik. Hogy tudniillik ő tiszta, mert nem ítélték el.

A másik oldalról meg őrizetbe venne és bezárna olyan S-listásokat, akik nem követtek el semmit, azaz vele ellentétben semmi konkréttal nem is gyanúsítják őket. Csak gyanúsak, radikálisak. Itt azt mondja, hogy a többségi társadalom védelme érdekében túl kell lépni az ártatlanság vélelmén.

Kettős mérce vagy politikusi “logika”? Ki tudja. Kampány van, és Nicolas Sarkozy kampányol.

(A kép forrása: a vitát kozvetítő Public Sénat Youtube-csatornája)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Már említettem a Facebookon a Franciapolitika követőinek, hogy mennyire tartalmasnak és izgalmasnak találtam a republikánus elnökjelöltek vitáját.

Igazi felüdülés volt, hogy belementek a részletekbe: mit csináljunk az államadóssággal, emeljünk-e ÁFÁ-t a járulékcsökkentéssel párhuzamosan, hogyan alakítsuk át a közszférát, el kell-e bocsájtani embereket… jobboldali programokról vitatkoztak, de érdemben és részletesen. Ez a Clinton-Trump, meg a hazai viták után még nekem is felüdülés volt.

Nagyjából igazak a francia elemzések. A vitában Juppé volt a legmeggyőzőbb, úgy viselkedett, mint aki már csak kivárja, hogy övé legyen a poszt, amely jár neki. Elnökként beszélt, elnökként gesztikulált. Engem nagyon Chirac-ra emlékeztetett, nem véletlenül indult Juppé a volt elnök szárnyai alatt. Nem ő mondta a legmarkánsabb ötleteket, de nem is volt erre szüksége. Ez volt számára a biztos, neki “csak” az volt a célja, hogy Sarkozy ne érhesse be.

Bizony, Nicolas Sarkozy-nek más gondjai is voltak, mint Juupé. Valóban sok támadást kapott, nem volt mindig koherens, és roppant idegesnek tűnt, magához képes is sokat mozgolódott, feszengett. És én is azt gondolom, hogy a párizsi Nathalie Kosciusko-Morizet meglepően jó teljesítményt nyújtott, hozta azt, amiért valószínűleg elindult (ismeretség-növelés és profil-emelés). François Fillon volt miniszterelnök engem nem nyűgözött le különösebben, de talán ő szolgáltatta az este legerősebb beszólását, amikor az Élysée főtitkárát hazugnak, Hollande elnököt pedig manipulátornak titulálta.

Az M1-en ezekről a kérdésekről, meg a nagy elnökválasztási kilátásokról beszélgettünk vasárnap este, a velem való interjú a 9. perc környékén kezdődik itt (a tévé órája 20:47 körül áll akkor).

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A héten megjelent egy interjúkötet a Le Monde két újságírója tollából, szabad fordításban az a címe, hogy Egy elnöknek nem kellene ezt mondania… (Un président ne devrait pas dire ça…). Nem tudom, hogy Hollande az imázsát akarta ezzel a kötettel javítani, be akart lépni a kampányba, vagy mit akart, de végül jól lábon lőtte magát. Az egész hét arról szólt, hogy mit, miért mondott és kinek szólt be, úgy, ahogy egy elnöknek nem kellene.

Csak emlékeztetőül, ha valaki még nem találkozott volna e (61 interjúból összeálló) remekmű legfontosabb pontjaival, álljon itt néhány:

• A mai fátyolozott nő lehet a holnap Marianne-ja (értsd: Franciaország szimbóluma), igaz, akkor, ha elhagyja a fátylat.
• Nem kétség, hogy gond van az iszlámmal (nem magával a vallással ugyanakkor).
• Túl sok olyan migráns érkezik, akinek nem kellene Franciaországban lennie.
• A francia focicsapat értékek nélküli, neveletlen, agyatlan srácokból áll.
• Sarkozy túlságosan szereti a pénzt, gonosz, cinikus, kis növésű, egy Duracell nyuszi, aki állandóan pattog.
• Hollande elárulja, hogy előző barátnője, Valérie Trierweiler mennyire féltékeny volt a még azelőtti barátnőjére, Ségolene Royalra.
• Az elnök szerint gyáva az igazságszolgáltatás (ebből lett a legnagyobb botrány, elnöki és miniszteri szinten kellett e hatalmi ág vezetőit fogadni és nyugtatgatni, Hollande még bocsi-levelet is írt).

Töredelmesen bevallom, hogy még nem olvastam a könyvet, ezeket a nagyszerű idézeteket innen, innen és innen szedtem.

Az elnöki adminisztráció azt állítja, hogy meglepődött a publikálás időpontján, pedig az már hónapok óta ismert volt – ehhez képest rászerveztek egy másik nagyinterjút is az elnökkel. Ügyes.

Hollande-nak amúgy is jól megy a politikai önsorsrontás, de most szintet lépett, ezt a kötetet nem lehet másnak nevezni, mint politikai öngyilkosságnak.

A héten több balos, szocialista politikai nagyágyú vetette fel nyíltan is a kérdést, hogy ez így nem fog működni 2017-re, és vajon az elnök akkor most komolyan gondolja, hogy indul-e, mert kampánykezdetnek ez azért elég rossz viccnek tűnik. Emmanuel Macron azt mondta, legkésőbb januárban eldől, jelölt lesz-e, ami – figyelem – Hollande döntése utánra várható.

Én egész héten azon gondolkodtam, hogy valaki hogy lehet ilyen magas politikai szinten annyira amatőr, hogy ilyen interjúkat ad. Akinek van válasza, szóljon!

Gérard Davet és Fabrice Lhomme "Un président ne devrait pas dire ça...". Les secrets d'un quinquennat. Stock, 2016.

(Kép: Hollande hivatalos elnöki portréja)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Amikor a Libri felkért, hogy vegyek részt két új könyve bemutatóján, azon gondolkodtam, mitől politikai a téma? Minek ide politológus? Mit mondhatnék én két könyvről, mely az áldozatok és a járulékos áldozatok perspektíváját mutatja be? Mire aztán végeztem az olvasással, rájöttem, hogy mindkét könyv úgy beszél a politikáról, közügyekről, hogy észre se vesszük. Mindkét könyv úgy politikai, hogy nem politikai. És ez a nagy erényük.

Mi lehetne kevésbé politikai, mint az, amit a könyvek csak szőrmentén érintenek, mintegy mellékesen, hogy két tizenéves gyerek, meg egy tucat iszlamista miből, hogy jut kalasnyikovokhoz, tárazható fegyverekhez a civilizált világ kellős közepén? Hogy nem tűnik ez fel senkinek, és milyen szerepe van ebben az NRA-nek, a szervezett bűnözésnek, az amerikai alkotmánynak, a francia titkosszolgálatok munkájának?

Az is politikai kérdés, hogy végiggondoljuk, tényleg a fegyvertartás-e a probléma középpontja. Az én válaszom – s talán a könyvek válasza – az, hogy van itt más is. Ahogy a fegyvertartás, az is csak része a vitának, de fontos része, hogy az egyik columbine-i gyilkost miért engedték elterelésre, és ha ehelyett börtönbe küldik, akkor elkerülhető lett volna-e a tragédia. Ha valamit megtanultam ezekből a könyvekből, akkor azt mindenképpen, hogy a tragédiához vezető út bonyolult, sokszereplős, nem lineáris, ahogy a tragédiából kivezető út sem az. Sok ilyen részletkérdésből áll össze.

Nincs egységes, egyszerű megoldás, bár megértem, hogy miért áll ki Barack Obama amerikai elnök minden egyes lövöldözés után, hogy kevesebb halott lenne az amerikai iskolákban, ha a gyerekek nehezebben jutnának fegyverekhez. De az igazság az, hogy a columbine-i gyilkosok sokkal nagyobb pusztítást is végezhettek volna, ha felrobbannak a kis házi bombáik, ahogy a Germanwings-pilótának sem kellett különösebben lőszer a pusztításhoz. Legutóbb Nizzában is igen sokan haltak meg, a fegyver “mindössze” egy egyszerű furgon volt.

Gyilkolni nemcsak kalasnyikovokkal lehet. És vajon ki lehetett volna-e szűrni jobb közegészségüggyel, jobb iskolai ellátással, a depressziós és a mentális betegségek ügyesebb, kevésbé megbélyegző, rendesen finanszírozott szűrésével e támadások, gyilkosságok egy részét? Az iskolai zaklatás elleni hatékonyabb fellépés segíthetett volna-e az egyik columbine-i gyilkoson (akit nála fiatalabbak zaklattak az iskolában, a tanárok szeme láttára)? Vagy: megakadályozható-e a radikalizáció a fiatal muszlimok és külvárosi fiatalok problémáinak óvatosabb, érzékenyebb és komplexebb megközelítése által (milyen sokat segítene a társadalmi bizalom építésében, ha a rendőr nem csendőrpertuban tárgyalna ezekkel a fiatalokkal…)?

Ezeken a dolgokon sokat gondolkodik a columbine-i elkövető édesanyja, Sue Klebold is. Ahogy azon is, hogy a depresszió, a kétségbeesettség, a kilátástalanság erkölcsileg felment-e egy ilyen cselekedet alól (szerintem nem amúgy – tudjuk, hogy a történelem számos nagyja, például Churchill és De Gaulle depressziós személyiségek voltak, ám ez nem blokkolta sem a kognitív képességeiket, sem az erkölcsi érzéküket, sőt, talán éppen pesszimista alkatuknak köszönhetően tudták helyén kezelni a sokszor tényszerűen kilátástalan és embertelen korszakot, amelyben vezetők voltak).

És ha ez így van, akkor előrébb jutunk-e azáltal, ha azt mondjuk, hogy az egyes elkövetők egyszerűen romlottak, gonoszak, ördögiek? Antoine Leiris szép kis kötetében azt mondja, hogy ő ezzel nem nagyon akar foglalkozni, nem akar megbélyegezni, de talán még megnevezni sem – csak gyászolni akarja a feleségét, a nőt, akit a Bataclan-támadásban elveszített. Az ő politikai álláspontja az, hogy nem akarja átpolitizálni a gyászát, csak konstruktívan tovább akar lépni a kisfiával.

De vajon meg tudja-e ezt tenni egy olyan társadalomban, amely nem akar, nem tud nehéz, bonyolult komplex dolgokat bonyolultan és komplexen elemezni, hanem meg akarja nevezni a felelőst, az elkövetőt, a jót és a rosszat, instant megoldást akar arra, amitől fél? Lehetséges-e ez egy olyan társadalomban, amelynek egy része egy gyerek tetteiért simán felelőssé tesz egy családot, amely egy muszlim tetteiért simán felelőssé tesz milliókat? Ki lehet-e vonulni a társadalomból és lehet-e egy ilyen tragédia után gyűlöletmentesen gyászolni, amikor “ott kint” a narratíva nagyon más?

Hogy érhetjük el, hogy egyszerű, kijelölő, jó-rossz, igen-nem válaszok helyett a bonyolult dolgokat a maguk bonyolultságában próbáljuk megérteni? Egyáltalán arra van-e az emberi agy berendezkedve, hogy elfogadja, semminek sincs egyetlen lineáris oka?

Azt szoktam tanítani a hallgatóimnak, hogy a komplex gondolkodáshoz vezető úton a varázsszó a “miért?”. Miért mondja x ezt, miért gondolja y amazt, miért üzeni z politikus azt, amit, és miért jelöli meg ezt és ezt okként?

Kár, hogy az egyetemen újra kell tanítani ennek a nagyon egyszerű kérdésnek a használatát, kár, hogy úgy neveljük a gyerekeinket, hogy valamikor az ovi környékén elfelejtik, micsoda varázsszó is a “miért?” (aztán később már nem hozzánk jönnek válaszokért, nemcsak azért, mert lázadnak vagy depressziósak, hanem mert esetleg az előző kérdéseikre sem mondtunk igazán semmit).

Nos, nekem erről szólt ez a két könyv – arról, hogy a bonyolult dolgok bonyolultak, és csak ezzel a varázsszóval fejthetők meg, ha egyáltalán. Izgalmas, kritikus gyakorlat ez, hogy meglepő, izgalmas dolgokat tudhassunk meg magunkról, arról, hogy hogy viszonyulunk a világhoz.

Antoine Leiris Csak azért sem gyűlöllek titeket Libri, 2016. Sue Klebold Napsugaram - A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása Libri, 2016.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Szunyogh Szabolcs Tűréshatár című műsorában a bevándorlás kockázatairól (és persze előnyeiről) beszélgettünk Gadó Jánossal, a Szombat című lap szerkesztőjével.

A műsor beharangozójából álljanak itt a műsorvezető, Szunyogh Szabolcs gondolatai:

“Most, hogy túl vagyunk a népszavazáson, és nincs közvetlen politikai tétje annak, hogy milyennek látják a szakértők a migráció, az iszlamizálódás, a rasszizmus és az antiszemitizmus összefüggéseit Európában, talán van lehetőség arra, hogy ezekről a kérdésekről beszélgessünk. Én a cikkeimben is és a mikrofon mögött is a bevándorlás (és a bevándoroltatás) melletti érveket mondogattam, humanista illetve gazdasági okok és a multikulturális társadalom, mint cél miatt. Ez a véleményem nem változott.”

És mit mondtunk mi? Hallgassátok!

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Az elmúlt hetekben volt egy-két pillanat, amikor úgy tűnt, Sarkozy lendületben van, és lassan beérheti Alain Juppét a republikánus előválasztáson. Aztán jött egy borzasztó hét, amikor szinte ráomlott a volt elnökre a kampány.

Azóta csak szenved, bár most bepróbálkozott egy migrációs népszavazási kezdeményezéssel, hátha megtetszik a népnek. Közben boldog-boldogtalan szavazna a jobboldal előválasztásán: a Front-szavazók inkább Sarkozy-nek, a balosok Juppének segítenének. A megkérdezettek több, mint kétharmada úgy véli, az lesz az elnök, aki ezt az előválasztást megnyeri.

Miközben a televízió egy igen kellemetlen dokumentumfilmet sugárzott a 2012-es Sarkozy-kampány illegális finanszírozását piszkáló Bygmalion-ügyről, előkerült egy feljegyzés is, mely ismét elindította a pusmogást arról, hogy a 2007-es Sarkozy kampányt meg egyenesen a Kadhafi-féle Líbiából finanszírozhatták (a feljegyzés egy volt líbiai miniszter jegyzetfüzetében volt található, az illető Bécsben a Dunába fulladt 2012-ben). Szeptember közepén Dominique de Villepin volt miniszterelnököt, Sarkozy ádáz politikai ellenfelét tanúként hallgatta egyébként ki a rendőrség ebben az ügyben.

És ha ez még nem lett volna elég egy igen rossz héthez, könyvet írt Sarkozy korábbi radikálisan jobboldali tanácsadója, Patrick Buisson is, akiről ma már tudjuk, hogy titokban szépen magnóra vette a volt elnökkel folytatott egyes beszélgetéseit és ki is adta őket a sajtónak (ezért el is ítélte a bíróság). A könyvben talán a legkellemetlenebb állítás, hogy Sarkozy kijelentette, hogy vall bizonyos közös értékeket a Nemzeti Fronttal, illetve hogy a 2007-es kampányban kapcsolatot is tartott az idősebb Le Pennel Buisson közvetítése révén.

Talán nem véletlen, hogy Le Pen papa éppen a napokban fejtette ki, hogy Sarkozy sokkal közelebb áll hozzá, mint a saját lánya, Marine – aki ezek szerint túl mérsékelt a kedves papa ízlésének.

A jobboldali szavazók ezt a kampányhetet úgy honorálták, hogy Sarkozy szeptember végén 12 és 13 pontot esett a jobboldali és centrista szavazók körében. Persze Sarkozy elég jó kampányhajrában, szóval ne temessük még, de ha a jelenlegi helyzetet a körülmények változása és a mobilizációs, részvételi kérdés elemzése nélkül (!) meghosszabbítjuk, akkor nem alaptalanul gondolhatjuk, hogy a következő francia elnököt Alain Juppének fogják hívni…

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

François Hollande francia elnök elhalasztja jövő csütörtökre tervezett kétoldalú varsói látogatását, miután a lengyel fél megszakította a francia Airbus Helicopters által gyártott Caracal helikopterek beszerzéséről szóló tárgyalásait – közölte pénteken a francia elnöki hivatal.

A francia államfő “arra kérte Jean-Marc Ayrault külügyminisztert, hogy sürgősen látogasson el Varsóba”, miután az ötven helikopter beszerzését érintő mintegy 3,14 milliárd eurós szerződésről szóló tárgyalásokat a lengyel fél kedden megszakította.

Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter is lemondta hétfőre tervezett varsói látogatását. Az ügyet jól ismerő, de a neve elhallgatását kérő párizsi forrás szerint “rendkívüli módon befolyásolni fogja a döntés a francia-lengyel kétoldalú viszonyt”. “A szerződés törlése arra kényszeríti a francia felet, hogy felülvizsgálja a katonai együttműködést Lengyelországgal, és megnézze, mit lehet belőle fenntartani és mit nem” – mondta az illető.

“A két fél tárgyalási elképzelései közötti nézeteltérések lehetetlenné tettek bármilyen kompromisszumot, és így a tárgyalások folytatása tárgytalanná vált” – közölte kedden a lengyel fejlesztési minisztérium, amely szerint a francia fél “nem a lengyel állam gazdasági érdekének és biztonságának megfelelő javaslatot” adott.

Az előző lengyel kormány 2015 áprilisban jelentette be, hogy az ukrán válságra tekintettel felgyorsítja az ország rakéta- és légvédelmi rendszerének fejlesztését, s ennek érdekében amerikai rakéták és francia helikopterek beszerzéséről tárgyal. A 2015 novemberben megválasztott konzervatív kormány a lengyel üzemek védelmére hivatkozva a kezdetektől vitatta az előző kabinet döntését a francia helikopterekről, miután az Airbus Helicopters kevés befektetéssel rendelkezik Lengyelországban, szemben a konkurens amerikai gyártókkal.

A délkelet-franciaországi Marignane-ban székelő cég piacvezető a polgári helikopterek és negyedik a katonai járművek piacán. Tavaly viszont csak 395 járművet adott át a négy évvel ezelőtti 503-hoz képest.

(Szöveg: MTI)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007-2012), a jövő évi elnökválasztás egyik jobboldali jelöltje pénteken bejelentette, hogy megválasztása esetén referendumot ír ki a bevándorlók automatikus családegyesítési jogának felfüggesztéséről és a titkosszolgálatok által megfigyeltek egy részének elzárásáról.

A korábbi köztársasági elnök a France2 közszolgálati televízió híradójának vendégeként elmondta, hogy fel kell függeszteni a családegyesítéshez való automatikus jogot, miután a demográfiai robbanás meg fogja duplázni Afrika lakosságát harminc éven belül.

“Ezért álláspontom szerint nem tudjuk többé elfogadni a nem uniós külföldiek esetében az automatikus családegyesítést” – hangsúlyozta Nicolas Sarkozy. “Gigantikus problémánk van a köztársasági integrációval, ami nem működik” – tette hozzá.

A Le Monde című napilap arra emlékeztetett, hogy a belügyminisztérium adatai szerint Franciaországban évente átlagosan 200 ezer külföldi kap tartózkodási engedélyt, de csupán 6 százalékuk, mintegy 12 ezren családegyesítési okokból.

A terrorelhárítás kérdéskörében is népszavazást írna ki Nicolas Sarkozy, ha jövőre ismét államfővé választják.

“Azt a kérdést fogom feltenni: egyetért-e azzal, hogy a biztonsági minisztérium dönthessen a legveszélyesebb S kartonnal rendelkezők adminisztratív elzárásáról?” (Franciaországban nem létezik biztonsági minisztérium.)

Manuel Valls miniszterelnök szeptemberben azt közölte, hogy a titkosszolgálatok mintegy 15 ezer embert tartanak nyilván azért, mert veszélyesek lehetnek a közrendre.

A volt államfő a brit gyakorlatot említette követendő példaként a terrorizmus miatt veszélyes emberek előzetes elzárására. A javaslatot nem először fogalmazta meg Nicolas Sarkozy, párton belüli riválisai és a kormány is akkor arra figyelmeztették, hogy bizonyíték hiányában, egyszerű gyanú alapján és bírói döntés nélkül a francia alkotmány szerint senki nem zárható el.

“A helyzet súlyosságára való tekintettel, megkérdezni a népet, demokratikus választást jelent” – hívta fel a figyelmet Nicolas Sarkozy, aki a májusi elnökválasztást követően egy hónappal, a nemzetgyűlési választások június 18-án esedékes második fordulójának napjára írná ki a két kérdésről a népszavazást.

Arra az újságíró felvetésre, hogy a népszavazási ötlet kapcsán sokan inkább Orbán Viktor magyar miniszterelnökre, mintsem Charles de Gaulle egykori francia államfőre gondolnak, Nicolas Sarkozy elmondta: “Én nem hiszem, hogy diktátor az, aki referendumot ír ki és amikor kikap, levon abból minden következtetést. A referendum gyakorlata maga De Gaulle tábornok” – mondta Nicolas Sarkozy.

A néhai köztársasági elnök 1969-ben egy sikertelen népszavazást követően mondott le és vonult vissza a politikától.

Nicolas Sarkozy augusztus végén kezdte meg a kampányát, amelyet a terrorfenyegetettséggel szembeni szerinte elhibázott kormánypolitikára, az európai menekültválság veszélyeire, valamint identitási kérdésekre épít. Hat héttel a kampány kezdete után a felmérések azt mutatják, hogy miközben saját pártjának, a jobbközép Köztársaságiak szavazóinak egy része elfordult tőle, a bevándorlás-ellenes Nemzeti Front választói körében egyre népszerűbb a volt államfő.

EZT OLVASTAD MÁR? Gaulle-ista népszavazás Orbán módra

A France Télévisions francia közszolgálati televízió által közzétett legfrissebb felmérés szerint a jobboldal elnökjelölt-állító novemberi előválasztás első fordulójában a volt elnök a szavazatok 34, míg volt külügyminisztere, Alain Juppé 39 százalékára számíthat.  A második fordulóban Bordeaux polgármestere végezhet az élen 53 százalékkal, míg Nicolas Sarkozy 47 százalékra számíthat.

A francia választóknak várhatóan mintegy 12 százaléka részt vesz a jobboldali előválasztásokon, amelyeknek tétje jelentős, hiszen a belviszályban meggyengült baloldal meglehetősen népszerűtlenné vált Franciaországban az elmúlt kormányzási időszakban. Így az előválasztások győztese jó eséllyel Marine Le Pennel mérkőzhet majd meg az elnöki címért jövő májusban. Jóllehet a Nemzeti Front jelöltjének választásról választásra nő a támogatottsága, a legtöbb franciából még mindig ellenérzést vált ki. Azaz a jobboldali előválasztások győztesének szinte egyenes az útja az államfői székig.

(Szöveg és kép: MTI)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Közismert, hogy Orbán Viktor gyakran hasonlítja rezsimjét a gaulle-ista rezsimhez, magát pedig áttételesen a Tábornokhoz. 

Szerintem ez az összehasonlítás vitatható (a fej hasonló, de nem a királyé).

Az érveimet most nem ismétlem meg, a témában írtam már publicisztika-esszét, meg komolyabb tanulmányt is a Román Politikatudományi Szemlében. Mindenesetre De Gaulle és Orbán módszere között az egyik legfontosabb különbség a tömegtámogatás politikai felhasználásában áll. Azzal, hogy Orbán Viktor tegnap meghirdette a migrációs népszavazást, érdemes újra ránézni erre a különbségre.

Charles de Gaulle rutinszerűen alkalmazta a népszavazás intézményét, több céllal, úgymint:

1. hogy nehéz döntéseket verjen át a politikai eliten,
2. hogy demonstrálja, nem önkényuralmat gyakorló diktátor (vádolták ezzel, főleg a baloldalon),
3. hogy megújítsa személyes legitimációját,
4. hogy demonstrálja a misztikus, közvetlen kapcsolatot az elnök és a nép között.

De Gaulle a népszavazásokhoz mindig hozzákötötte a személyes sorsát, vagyis – a 3. pont értelmében – az esetleges népszavazási vereséget személyes támogatottsága elveszítéseként értelmezte.

Gyakran fenyegetőzött azzal, hogy ha nem kap többséget, akkor távozik hivatalából. Ez végül egy 1969-es népszavazáson történt meg, a Tábornok ígéretéhez híven azonnal le is mondott.

Orbán Viktor személye nem deklarált tét

Orbán Viktor kormányon ebben a formában soha nem használta még a népszavazást. Az ő közvetlen demokráciás eszközei eddig mindig megkerülték a tényleges demokratikus vélemény-nyilvánítást, és soha nem is volt kötelező erejük.

Nemzeti konzultációt szervezni (eljátszani) korántsem olyan értékű, mint népszavazást összehívni: a nemzeti konzultációnak nincs közjogi következménye, egy népszavazásnak pedig van és lehet. A tegnapi népszavazás bejelentése tehát ebből a szempontból nóvum, mert Orbán most először kezdeményezett közjogilag is értelmezhető konzultációs eljárást.

Ugyanakkor vegyük észre, hogy Orbán a személyes sorsát és a kormány sorsát nem kötötte a népszavazáshoz. Ám tény: ha a Fidesz megnyeri ezt a népszavazást, akkor megújul a legitimációja, így személyesen Orbán Viktoré is (ha elveszítené, akkor nyilván megindulna a “monnyon le!”).

Alkotmányellenes népszavazás?

A tegnapi bejelentés után rögtön elkezdődött a vita, hogy vajon a bejelentett népszavazási kezdeményezés mennyiben alkotmányellenes, hiszen nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről nem lehet népszavazást tartani. Itt csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy De Gaulle 1962-es népszavazása az elnök közvetlen választásáról ugyancsak alkotmányellenesnek bizonyult még az Alkotmánybíróság számára is, mégis beépült az alkotmányos rendszerbe.

Másrészt viszont azt kell megértenünk, hogy Orbán akkor sem veszít semmit, ha a népszavazást alkotmányellenesség miatt nem lehet megtartani: akkor a 2. pont értelmében demonstrálhatja, hogy nem diktátor, hiszen még ő sem tehet meg mindent.

(Kép: MTI)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A Terrorelhárítási Központ (TEK) összesen nyolc, a párizsi és brüsszeli merénylőkhöz köthető hívószámot azonosított be, amelyek közül hatot aktiváltak annak a hajléktalan férfinak a nevére, akinek nagyszámú mobiltelefon-előfizetése volt – közölte a bűnüldöző szervezet szombaton, az MTI-vel.

A TEK közleményében hangsúlyozta, hogy a francia és a belga hatóságok nem figyeltek fel magyar telefonszámokról bonyolított gyanús hívásokra, a jogsegélykérelmükben pedig nem hívták fel a magyar hatóságok figyelmét az egy személyhez köthető nagyszámú telefon előfizetésre.

Kiemelték, hogy a szóban forgó merényletek szervezésében részt vevő Salah Abdeslam Magyarországon használt belga telefonszámait, valamint a vele kapcsolatba kerülő terroristák által használt magyar telefonszámokat a TEK állapította meg.

A TEK szerint a magyar telefonszámok jelentős többsége egy természetes magyar személyhez, egy hajléktalan férfihez tartozott, ugyanakkor a terroristák a SIM-kártyákat más-más helyről szerezték be, és nem egy “arab érdekeltségű GSM-boltban” vásárolták, ahogy azt a Népszabadság írta honlapján néhány napja.

Az elmúlt években többségében ismeretlen személyek vásároltak különösen nagy számú mobiltelefon-előfizetést a hajléktalan férfi adatainak felhasználásával, ugyanakkor a TEK ezt nem vehette észre, mivel a hatályos magyar jogszabályok alapján nem rendelkezik online hozzáféréssel a távközlési szolgáltatók adatbázisához – fejtették ki, hozzátéve, hogy kizárólag konkrét esetekben van módjuk adatok lekérdezésére egy adott telefonszámmal kapcsolatban. A TEK megjegyzi továbbá, hogy észlelésüket követően javaslatokat tettek a jelenlegi szabályozás megváltoztatására.

A TEK szeptember 30-án sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy adatai szerint 14 terrorista utazott át Magyarországon 2015 nyarán-őszén, akiknek közük volt a 2015. november 13-án Párizsban, illetve a 2016. március 22-én Brüsszelben elkövetett terrorcselekményekhez.

Majoros Csaba, a TEK Felderítési Igazgatóságának alezredese elmondta: a terroristák néhány napot töltöttek az országban, a TEK adatai szerint ugyanakkor az Iszlám Állam terrorszervezetnek Magyarországra telepített kiterjedt hálózata nem volt.

Bodnár Zsolt, a TEK főigazgató-helyettese közölte: a Rakkában kiképzett terroristák jellemzően 2-3 fős csoportokban érkeztek, s jól látható, hogy a déli kerítés felépítésével és a migránshullám elterelésével a terroristák mozgása is a horvát-szlovén útvonalra terelődött át.

(Szöveg: MTI)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Marine Le Pen nem nagyon szeretné, hogy a szavazói részt vegyenek a republikánusok előválasztásán. Nyilván nem elvi okokból mondja ezt, hanem valamilyen politikai okból.

Például azért, mert nem akarja, hogy az ő oldaláról is kimondott átjárás keletkezzen a republikánusok felé, mert ezzel az FN protest-jellegét bontaná meg és segítené, hogy Sarkozy szavazatokat vegyen el az FN-től egy ügyes kampánnyal. Láttunk már ilyet a történelemben!

Vagy azért, mert a frontista szavazók (illetve a szigorúan vett republikánus párton túli jobboldali szavazók), ha jól értem a kutatásokat úgy globálisan, inkább Alain Juppé felé billenthetnék az előválasztási mérleget, ami Le Pennek kevésbé lenne kedvező.

Bár az FN szavazók között egyelőre Sarkozy vezet, viszont Juppé erőteljesen jön föl, ami nem rossz hír Le Pennek – és arra utal, hogy inkább a 2007-es átszivárgáshoz hasonló veszteségeket kívánja idejekorán elvágni. Azon se lennék meglepődve, ha azért titokban elmennének segíteni Sarkozy-nek.

Juppé győzelme ugyanis nem kedvezne Le Pennek a 2017-es választásra nézve. Ellene ugyanis a jelenlegi mérések szerint nem nyerné meg az első fordulót, csak második lenne. Az meg persze nem olyan jó, mintha megnyerné az első fordulót Nicolas Sarkozy ellen… Vagyis Le Pennek az az érdeke, hogy a novemberi republikánus előválasztás minél inkább a szűken vett pártra és a párt hagyományos szimpatizánsaira koncentrálva kerüljön megrendezésre.

Egyébként a baloldal sem lelkes a gondolattól, hogy baloldaliak menjenek Juppére szavazni. Nicolas Sarkozy-t ugyanis Hollande elnök is legyőzhetőbbnek tartja… az már egy más kérdés, hogy a franciák a kutatások szerint mindent akarnak, csak a 2012-es meccs visszavágóját nem.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).