Europa Varietas Institute`s Blog

Pol Pot hatalomra kerülésének 50 éves évfordulòja kapcsàn csak egy példa arra, hogy mennyire képes még a szakértöket is megtéveszteni a média hìradàsa. Lényegében nagyon nehéz eldönteni, hogy kinek, minek lehet hinni.
A biafrai "genocìdium" kutatàsa kapcsàn (mely szintén megér egy misét) bukkantunk egy 2004-es MSF (Orvosok Hatàrok Nélkül) tanulmànyra, mely bebizonyìtja, hogy a kambodzsai "Pol Pot féle" éhinség (79) is nem kis részben a média àltal kreàlt, torz esemény volt. Melyben persze az MSF is szerepet vàllalt, akàrcsak alapìtòi koràbban, a biafrai "genocidium" megkreàlàsàban.
A tanulmàny arròl szòl, hogy az illetö (MSF-tag) maga is a helyszìnen (pontosabban a hatàrnàl) volt és elmeséli, hogy egy 30.000 fös menekülthullàmra alapoztàk az egész "milliòs" éhinség teoriàjàt. Még csak nem is feltétlen "rosszindulatbòl", vagy manipulatìv célbòl, hanem abbòl indulva ki, hogy amit làtnak az feltehetöen csak a "jéghegy csùcsa" lehet.
E 30.000 ember valòban csontsovàny volt, de a milliòs àldozattal jàrò éhinséget a Kambodzsàbòl kiszivàrgott hìrek alapjàn "raktàk össze" azaz, hogy a rezsim pusztìtja a népességet és az agràrinfrastrukturàt is.
Miközben Kambodzsa területére sem az MSF sem màs NGO nem léphetett be ekkor, csak évekkel késöbb. Ès amikor ezt a megtehették az Oxfam (egy màsik NGO) 1980-ban semmi nyomàt nem talàlta a milliòs éhenhalt àldozatnak. A 30.000 fö pedig azért volt csontsovàny, mert munkatàborokban intenzìven dolgozttattàk öket.
Mindez természetesen nem kisebbìti a Pol Pot rezsim büneit, de - ezek szerint - orszàgos éhinség nem igazolhatò. (Mikörben egyes területeket valòban érintett.)
Mivel a szerzö MSF-es és az elemzés erös önkritikàt gyakorol nem làtok okot kételkedni a valòsàgtartalmàban. Ugyanakkor minden MSF-es anyagot érdemes fenntartàsokkal kezelni, annyira "kreatìvan" kezelték a valòsàgot az utòbbi 50 évben. (Illetve utlahatunk az MSF és a francia szolgàlatok kapcsolataira, ami a független NGO-k teòriàba ver egy ùjabb koporsòszöget.)
Mindez ùgy àltalàban az NGO-kra sem vet jò fényt és sajnos komoly municiòkkal szolgàlhat (az egyébként sokszor valòs és hasznos humanitàrius, orvosi) tevékenységüket megkérdöjelezök szàmàra. (V.ö, koszovòi 1999-es "genocidium" kérdése.) https://www.msf.fr/.../default/files/2004-10-21-Brauman.pdf

Pol Pot hatalomra kerülésének 50 éves évfordulòja kapcsàn csak egy példa arra, hogy mennyire képes még a szakértöket is megtéveszteni a média hìradàsa. Lényegében nagyon nehéz eldönteni, hogy kinek, minek lehet hinni.
A biafrai "genocìdium" kutatàsa kapcsàn (mely szintén megér egy misét) bukkantunk egy 2004-es MSF (Orvosok Hatàrok Nélkül) tanulmànyra, mely bebizonyìtja, hogy a kambodzsai "Pol Pot féle" éhinség (79) is nem kis részben a média àltal kreàlt, torz esemény volt. Melyben persze az MSF is szerepet vàllalt, akàrcsak alapìtòi koràbban, a biafrai "genocidium" megkreàlàsàban.
A tanulmàny arròl szòl, hogy az illetö (MSF-tag) maga is a helyszìnen (pontosabban a hatàrnàl) volt és elmeséli, hogy egy 30.000 fös menekülthullàmra alapoztàk az egész "milliòs" éhinség teoriàjàt. Még csak nem is feltétlen "rosszindulatbòl", vagy manipulatìv célbòl, hanem abbòl indulva ki, hogy amit làtnak az feltehetöen csak a "jéghegy csùcsa" lehet.
E 30.000 ember valòban csontsovàny volt, de a milliòs àldozattal jàrò éhinséget a Kambodzsàbòl kiszivàrgott hìrek alapjàn "raktàk össze" azaz, hogy a rezsim pusztìtja a népességet és az agràrinfrastrukturàt is.
Miközben Kambodzsa területére sem az MSF sem màs NGO nem léphetett be ekkor, csak évekkel késöbb. Ès amikor ezt a megtehették az Oxfam (egy màsik NGO) 1980-ban semmi nyomàt nem talàlta a milliòs éhenhalt àldozatnak. A 30.000 fö pedig azért volt csontsovàny, mert munkatàborokban intenzìven dolgozttattàk öket.
Mindez természetesen nem kisebbìti a Pol Pot rezsim büneit, de - ezek szerint - orszàgos éhinség nem igazolhatò. (Mikörben egyes területeket valòban érintett.)
Mivel a szerzö MSF-es és az elemzés erös önkritikàt gyakorol nem làtok okot kételkedni a valòsàgtartalmàban. Ugyanakkor minden MSF-es anyagot érdemes fenntartàsokkal kezelni, annyira "kreatìvan" kezelték a valòsàgot az utòbbi 50 évben. (Illetve utlahatunk az MSF és a francia szolgàlatok kapcsolataira, ami a független NGO-k teòriàba ver egy ùjabb koporsòszöget.)
Mindez ùgy àltalàban az NGO-kra sem vet jò fényt és sajnos komoly municiòkkal szolgàlhat (az egyébként sokszor valòs és hasznos humanitàrius, orvosi) tevékenységüket megkérdöjelezök szàmàra. (V.ö, koszovòi 1999-es "genocidium" kérdése.) https://www.msf.fr/.../default/files/2004-10-21-Brauman.pdf

Pol Pot hatalomra kerülésének 50 éves évfordulòja kapcsàn csak egy példa arra, hogy mennyire képes még a szakértöket is megtéveszteni a média hìradàsa. Lényegében nagyon nehéz eldönteni, hogy kinek, minek lehet hinni.
A biafrai "genocìdium" kutatàsa kapcsàn (mely szintén megér egy misét) bukkantunk egy 2004-es MSF (Orvosok Hatàrok Nélkül) tanulmànyra, mely bebizonyìtja, hogy a kambodzsai "Pol Pot féle" éhinség (79) is nem kis részben a média àltal kreàlt, torz esemény volt. Melyben persze az MSF is szerepet vàllalt, akàrcsak alapìtòi koràbban, a biafrai "genocidium" megkreàlàsàban.
A tanulmàny arròl szòl, hogy az illetö (MSF-tag) maga is a helyszìnen (pontosabban a hatàrnàl) volt és elmeséli, hogy egy 30.000 fös menekülthullàmra alapoztàk az egész "milliòs" éhinség teoriàjàt. Még csak nem is feltétlen "rosszindulatbòl", vagy manipulatìv célbòl, hanem abbòl indulva ki, hogy amit làtnak az feltehetöen csak a "jéghegy csùcsa" lehet.
E 30.000 ember valòban csontsovàny volt, de a milliòs àldozattal jàrò éhinséget a Kambodzsàbòl kiszivàrgott hìrek alapjàn "raktàk össze" azaz, hogy a rezsim pusztìtja a népességet és az agràrinfrastrukturàt is.
Miközben Kambodzsa területére sem az MSF sem màs NGO nem léphetett be ekkor, csak évekkel késöbb. Ès amikor ezt a megtehették az Oxfam (egy màsik NGO) 1980-ban semmi nyomàt nem talàlta a milliòs éhenhalt àldozatnak. A 30.000 fö pedig azért volt csontsovàny, mert munkatàborokban intenzìven dolgozttattàk öket.
Mindez természetesen nem kisebbìti a Pol Pot rezsim büneit, de - ezek szerint - orszàgos éhinség nem igazolhatò. (Mikörben egyes területeket valòban érintett.)
Mivel a szerzö MSF-es és az elemzés erös önkritikàt gyakorol nem làtok okot kételkedni a valòsàgtartalmàban. Ugyanakkor minden MSF-es anyagot érdemes fenntartàsokkal kezelni, annyira "kreatìvan" kezelték a valòsàgot az utòbbi 50 évben. (Illetve utlahatunk az MSF és a francia szolgàlatok kapcsolataira, ami a független NGO-k teòriàba ver egy ùjabb koporsòszöget.)
Mindez ùgy àltalàban az NGO-kra sem vet jò fényt és sajnos komoly municiòkkal szolgàlhat (az egyébként sokszor valòs és hasznos humanitàrius, orvosi) tevékenységüket megkérdöjelezök szàmàra. (V.ö, koszovòi 1999-es "genocidium" kérdése.) https://www.msf.fr/.../default/files/2004-10-21-Brauman.pdf

Nézzük meg Schlagwortokban a Németországnak eladott 25 (eredetileg 32 volt a tervekben) svájci Leopard 2 ügyét, mert tele a magyar sajtó megint zöldségekkel, olyasmi - egyébként teljesen téves - felhangokkal, hogy Svájc a saját alkotmányát sem állja megsérteni, csakhogy Ukrajnának kerülő úton tankokat biztosíthasson. (A portfoliótól többet vártunk!)

Nos,

Ad 1, a Svájci Konföderáció Alkotmánya nem szabályozza konkrétan a hadieszközök eladását, csak arról rendelkezik, a 107. cikkében, hogy erről törvényt alkotni a Konföderáció hatásköre. Ergo a tranzakció nem lehet alkotmányellenes, max. svájci törvényekbe ütköző. (Megjegyezzük, azokba se ütközik, mert látszólag ki lett mondva, hogy a tankokat sem részben, sem egészben nem adhatja Németország Ukrajnának és az EU/NATO területét nem hagyhatják el. De kétségtelenül kitrükközött a megoldás azzal, hogy ha nem is ezek, további német Leopárdok eljuthatnak Ukrajnában. Magyarán maga a törvény nem, csak a törvény szelleme sérült meg, hiszen a jog alkotó akaratával ellentétes processzushoz asszisztálnak vele.)

Ad 2, Svájc elég rosszkor, a `80-as években szerzett be hidegháborús igényekkel számolva 380 Leopard 2-t. A hidegháború végével a `90-es évek elején mar látszott, hogy ennyi túl sok, ráadásul a Leopárdok fenntartása igen költséges, sokat fogyasztanak és igen drága a folyamatos karbantartásuk.

Ad 3, Ezért arról döntöttek, hogy 96 darabot egy titkos kelet-svájci föld alatti hatalmas raktárban "jegelnek". (Külön bònusz a magyaroknak, hogy a raktár felelősének a neve gyanúsan magyar eredetűnek tűnik, egy bizonyos Robert Juhasz.) Persze ez nem jelenti azt, hogy le parkolták volna őket és most 20 centis porréteg alatt rohadnak: Nem, évente meg járatják őket egyszer, a fegyverzet megkapja a zsírozást, az akkuikat feltöltik.

Ad 4, Nemrég 5 milliárdról 7 milliárd CHF-ra emelték a svájci éves védelmi költségvetést és kétségtelen, hogy vita van arról, hogy nem kéne-e ezekből a tankokból többet reaktiválni saját maguk védelmére. (Mondjuk a többség szerint - s alighanem helyesen - nem ez lenne az adekvát válasz.)

Ad 5, A visszavételt a Rheinmetal, azaz a gyártó kezdeményezte és potenciális alkatrész bázisnak kellenek a meglévő német állomány hadrafoghatóságának biztosításához.

Ad 6, Kétségtelen, azért nincs meg a megfelelő tartalék a németeknél, mert elajándékozgatják a Leopárdokat. Másrészt Svájc mar a szaúdi fegyver szállításokkal is tudott trükközni, s tud trükközni, ha akar, kiváló az üzleti érzékük.

Ad 7, Ez a történet kétségtelenül szól tehát részben Ukrajnáról, sokkal fontosabb azonban a német-svájci kapcsolatok része. Hiszen Svájc ezzel nem kis gesztust tett most a németek felé, aminek az árát természetesen be fogják hajtani majd egy "viszontszívességet" kérve.

+ Ad 8, A Helvét Konföderáció (Confédération Helvétienne / Schweizerische Eidgenossenschaft / Confederazione Elvetica / Confederaziun svizra) - mely egyébként egy föderatív szövetségi állam - alkotmánnyal rendelkezik, alaptörvénye (Grundgesetz) soha nem volt, a kettő ugyanis alkotmányjogi értelemben nem ugyanaz, kéretik a két szakkifejezést nem használni egymás szinonimájaként.

A Hit Rádióban 2023 március ??-án ?? órakor adásba került felvétel hanganyaga - interjú Dr. habil. Türke András Istvánnal

Rendkìvül érdekes cikket talàltunk az amerikai és a francia "lopakodò doktrina" közti különbségröl, föként arra az azonos idöszakra vonatkozòan, amikor az F-22-t és a Rafale-t kifejlesztették.

A cikk tisztàzza, hogy a lopakodòkat a normàl légiközlekedési radarok (vagy a régi orosz 300-400 Mhz.s radarok) pl. teljes mértékben làtjàk, mivel a lopakodò-képesség a preciziòs tüzvezérlö radarok frekvenciàjàra van optimalizàlva (Ghz-s nagysàgrend.)

Màsrészt közli, hogy az amerikai felfogàs (F-22 vagy F-117) abbòl àll, hogy vagy a tàrgy alakjàval vagy valamiféle bevonattal zavarjàk meg ("passzìv mòdszer") a radarhullàmok visszaverödését, hamis informàciòt juttatva ìgy a radarnak.

A francia felfogàs (SPECTRE rendszer) megint teljesen màs logika, ilyen a Rafale rendszere. A függöleges vezérsik felsö részén talàlhatò "szivar" képzi a lelkét. A franciàk (Dassault) abbòl indultak ki szintén, hogy a tüzvezetö radart kell megzavarni. De ezt nem az "amerikai mòdszerrel", az alaktényezövel teszik, hanem egy "kütyüvel" ami azon elven alapul, hogy "észlelem a felém kibocsàtott hullàmokat és ezek visszasugàrzàsàba nyùlok bele, elektronikus ùton" (1-20 Ghz tartomànyban). Magyaràn "aktìv mòdszerrel", meghamisìtott frekvenciàjù hullàmokat bocsàtanak vissza, ami téves informàciòkat közöl a radarral. Ezt 360°-os szögben, azaz minden irànyban teszi, hogy ezzel a passzìv radarokat is megtévessze.

A cikk végi képeknél jòl làtszik a két séma különbsége, a Rafale radarképe mind a magas, mig az alacsony frekvenciàs radarokon hàrom darab torz "pötty" azaz teljesen irreàlis, mìg az F-22 és F-35 az alacsony frekvenciàs radarokon jòl kivehetö, a magas frekvenciàs radarokon viszont egy pici pötty, ami nem elég a tüzvezetéshez.

Azaz egy Rafale nem lopakodò, de hasonlò (ha nem éppen nagyobb) eredményességgel zavarja meg a radarokat, mint az amerikai F-22 lopakodò. A SPECTRE 250 kg és àra a Rafale àrànak 1/3-àt teszi ki!

Természetesen nem a SPECTRE az egyedüli ilyen rendszer az Eurofighter is hasonlòt hasznàl (DASS) és az F-35-is (AN/AAQ37) de e téren a Rafale rendszere a legjobb, legkiforrottabb.

Nem vélelten, hogy az F-35 az alaktényezö mellett ilyen aktiv rendszert is kapott.
(A bejegyzés segit koràbbi bejegyzéseinket is értelmezni, pl. miért "nem làtta" az Sz-500 radar a Rafale-t Szìriàban.)

Forràs: https://air-cosmos.com/article/de-la-discretion-du-rafale-a-la-furtivite...

Ukrajna (Kárpátukrajna, Kárpátalja) útinapló :
Balkáni állapotok a nemrég még EU-ba készülő ország nyugati végében, személyes tapasztalatok és helyi magyar vélemények alapján
2011.06.16-20.

Jelentős új kulturális és biztonsági kockázatok, korrupció, de meglepően hatékony civilek – a magyar érdekérvényesítés is erősebb lehetne, ha nem egymást nyírnák a felek

„A túrista: ellenség“ – a hatóságnak
Az országba ma ugyanolyan körülmények között lehet belépni, mint 10 éve, talán a benzinmaffia tevékenysége látványosabb csak kevésébé (> Régi típúsú Mercedes gépkocsik tartályokkal a csomagtartóban, kielőzik a várakozókat, soron kívül léptetik ki-be őket.) Azaz főként a busszal utazóknak fejenként kb. 200-400 forintnyi kenőpénzt kell fizetni, hogy a buszt továbbengedjék, és ne kényszerítsék akár 5-8 óra várakozásra, még abban az esetben is, ha lényegében a buszsorban csak egyetlen darab busz áll. Minden egyes belépőt bepötyögnek a számítógépbe, és kézzel is beírják az adatokat egy „nagy könyvbe“. Aprópénzt nem fogadnak el, míg mások a több vodkás-lekenyerező módszerre esküsznek.
Ha nem magyar a tulaj, akkor előfordulhat, hogy plusz vodkákra/kenőpénzre van szükség ahhoz, hogy legyen a 3-4 csillagos hotelben melegvíz (mint ezt 2001-ben tapasztaltuk). Lényegében az ukránok mindent megtesznek, hogy a túristának már az első percekben elmenjen a kedve az országuktól.
A városokban egyetlen térkép, tábla sem található köztéren, mely a látnivalókra utalna, a múzeumokban, még ha magyar vonatkozású is az anyag szinte alig van idegen nyelvű kiírás, ha van akkor az a cirillen kívül az angol (és nem a magyar). Számlát, belépőjegyet általában nem adnak, így például a nemzeti parkokban többször is behajtják a belépő árát a gyanútlan látogatóktól. A hegyre felvivő teherautó is még kétszer megáll, hogy a kifizetett viteldíjon felül újabb és újabb fordulókban kopasszák tovább a túristát, ha fel akar végre érni az előre megbeszélt helyre... Ezek a (magyar?) turista-csukóztatások a "vendégszerető" ukrán hatósági személyek részéről mindennaposak, a környékre látogató jobb, ha előre bekészíti a napi nyugtató-adagját.
Az infrastruktúra vészesen elavult, új járműveket nem igen látni, de az utak állapota 2001 óta kis mértékben javult. A közművek, tereptárgyak terén látható pár új híd (melyet kénytelenek voltak az áradások után építeni az elsodortak helyébe, 2001-ben még farönkökkel pótolták ezeket) de főként a vasút még mindig a monarchia korabeli infrastruktúrát (hidak, viaduktok) használja. Térkép sem készül(t) a térségről, 2001-ben az első Orbán-kormány ajándéka volt a térség új térképe, de ez akkor még elég sok pontatlanságot tartalmazott, lévén a Monarchia korabeli térképeken és orosz 1970-es katonai térképeken alapult. 30 további év változásai akkor még nem nagyon lettek számba véve.

Műemlékek helyzete, állaga, történelemhamisítás „parancsra“
Az emlékművek, várak, régi épületek általában akkor vannak felújítva, ha erre valamilyen magyar forrást sikerül biztosítani, a kormányzatot nem igen érdekli az enyészet. Ami viszont érdekes, és a 80-as évek óta létezik azok a „zéró emissziós“, gázüzemű buszok létezése a térségben, metán-gázpalackokkal a járművek tetején. (Megj. Az Ikarusznál valaki már a 70-es években felvetette, ez lenne a jövő, leintették. Ma Svédországtól Hollandiáig stb. léteznek ilyen buszok...)
A városokban a köztéri új szobrok, és egyéb díszítések döntő része is magyar vonatkozású. Ezek általában jó állapotban vannak, de szélsőségesek rendszeresen, célzottan rongálnak magyar nemzeti szimbólumokat, mint a Turul-szobrok (melyekből az utóbbi évtizedben számos darab visszakerült eredeti helyére) vagy a vereckei emlékmű. A látnivalók, történelmi emlékhelyek szinte 100% magyar vonatkozásúak (bár az ukrán idegenvezetők pl. Zrinyi Ilonáról, mint ukrán hercegnőről beszélnek, mert ez így lenne kötelező) ezért 1-2 kivételt eltekintve szinte teljesen elhagyatottak, állaguk még 10 év távlatában is (2001-2011) ijesztően romlik (pl. Huszt). Meg lehetne próbálkozni ezek megvásárlásával (ld. Erdély : szovátai magyar beruházások) de jelentős adminisztratív nehézségekre kell számítani. (Egy használt tűzoltó autó beszerzése nyugatról kb. 1,5 év papírmunkát jelentett a helyieknek, minisztériumi engedély kell hozzá.)

Magyarok elleni ukrán nacionalizmus : Janukovics politikai tőkéje ?
A jelenlegi oroszbarát kormányzat fellép a szoborrongáló nacionalista párt ellen, a vereckei emlékmű kapcsán a párt 3 prominense le is van tartóztatva. (Részegen, gyújtogatáson érték tetten őket, a vereckei emlékmű koszorúiból raktak mágját). Ez azonban nem a magyarok miatt van így (kérdés még, milyen ítélet születik) hanem mivel a nacionalista párt (értsd: a galíciai nyiltan náci, náci szimbólumokkal, narratívával, megoldásokkal operáló mozgalom, ill. párt) Ukrajnában számos térségben vészesen erősödik, Janukovicsék célja letörni szarvaikat – nem mindig demokratikus módszerekkel, de ez most kivételesen a magyarok érdekeivel találkozik.

Etnikumok, lakosság, „dec. 5 szindróma“
A magyar kisebbség (nem kevés helyen többség) és főként a helyi ruszin lakosság viszonya jelenleg nagy átlagban igen jónak mondható. Számos ruszin is beszél legalább pár szót magyarul, vagy ha nem is válaszol, de mosolyogva jelzi, hogy érti, amit mondunk. Találkoztunk nem egy elmagyarosodott, akcentussal beszélő ruszinnal is, akik igen tiszta szívvel és nagy szeretettel beszéltek a magyarokról és a békés egymás mellett élést hangsúlyozták.
Itt kell megjegyezni, hogy a kint élő magyarok alig leplezett haraggal, mély keserűséggel nem mulasztanak el folyton a sajnálatos december 5-ei „új Trianonra utalni“. Kint egész kis irodalma, versek, stb. született az esemény feldolgozásának. A lakosság túlnyomó többsége a magyarországi jobboldallal szimaptizál és szinte messianisztikus tulajdonságokkal ruházzák fel a jelenlegi Orbán-kormányt is. Még akkor is, ha azért megemlítik, egyes támogatások, melyek korábban léteztek Magyarországról most valahogy megszűntek, meg itt-ott azért csak kiderül, hogy magyar baloldali kormányzati támogatásból is épült meg ez vagy az....
Nagyobb gondot kéne fordítani a magyarországi támogatások elszámoltatására, számlákkal, konkrét ellenőrzésekkel. A helyiek számos elrettentő példát tudnak arra mondani milyen (magyar) zsebekben tűnnek el magyarországi pénzek, 20-30 millió forintok, miközben lényegében egy „kapavágás sem történt“ és a pályázatot gond nélkül elszámolták Magyarország felé. („Ne a kliens-kiskirályokat hízlalják a magyarországi pártok!“)

A kinti magyarság megosztottsága : „pártoskodás, 2 magyar 3 párt esete“ (UMDSZ c. KMKSZ)
UMDSZ - Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (>MSZP)
KMKSZ - Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (>MDF majd FIDESZ)

Sajnos a kinti magyarság is ugyanolyan megosztott, mint pl. Erdélyben, két magyar párt létezik, a jobboldali a magyar FIDESZ-hez, a baloldali a magyar MSZP-hez köthető. Ezek közül mindkettő még az ukrán korrupt központi hatalommal is jobban és hamarabb szót ért, mint egymással, és teljes erővel fúrják egymást. A központi kormányzat mindezt kajánul figyeli, kijátssza a megosztható magyarokat egymás ellen.
A Beregszászi (önálló) Magyar Főiskola ügye az egyik ilyen, mely az 1. Orbán kormány alatt jött létre, annak támogatásával. A magyar kormányváltás automatikusan kihúzta a talajt a kárpátaljai magyar jobboldal alól, az ottani baloldal került nyeregbe.
Ennek eredménye, hogy mivel az UMDSZ kezdetektől fogva ellenzete a magyar főiskolát, az ottani ukrán egyetemen lett magyar kar (de a dékán az ígéretek ellenére sem lett magyar) és a főiskola forrásait gyakoratilag kinullázták, csökkentették a kereteket, normatívákat. Majd mindenféle koncepciós pert indult a kormányzat részéről (sajnos magyar asszisztálással), hogy pl. nem megfelelő a hatóságilag előírt légtér, de az oktatásügyi hivatal ezt is alig tudta összehozni, miután szabályellenesen levonta a folyosók, mellékhelyiségek, előcsarnok és kisebb termek légterét az egyetem összlégteréből...(A magyar igazgatónő tiltakozott is, hogy ugyan gólyáik vannak, de nem a tantermek ablakán repülnek be.) Ilyen és hasonló piti napi küzdelmek őrlik fel a kinti tanári kar erejét...

Oktatásügy és civil társadalom
Kinti tapasztalat szerint vészesen esik az oktatás színvonala. Itt sürgős segítség kéne a magyar kisebbség jövőbeli esélyeinek javításáért. Az egyetemi matematika-szakos hallgatók 70%-a nincs tisztában a Pythagorasz tétellel (sic!). Komoly írás- és értésbeli problémák vannak a legújabb generációknál.
De érdekes módon éppen a magyar iskolák képviselik a magasabb színvonalat, és a ruszinok is egyre inkább ide küldik tanulni gyermekeiket, ha tehetik. És itt 2 példát kell felhozni arra, amit viszont mi, magyarországiak is megirigyelhetnénk, hogy a „civil társadalom“ (már ha a szó eredeti értelmében beszélhetünk ilyenről idézőjelesen a térségben) mikre képes :

1.) Egyik községben a Tanügyi Felügyelet nem nézte jó szemmel, hogy a magyar iskola dinamikusan fejlődik és „legfelsőbb határozattal“ a magyar igazgató helyett ukránt akartak kinevezni. Erre másnap a magyar és ruszin szülők közösen (!) felvállalva a munkahelyükről való kimaradás komoly kockázatait (30-40%-os munkanélküliség) kordont vontak az iskola köré és szinte megverték a kiszálló-végrehajtó tanügyisek delegációját. A rendőrség jelen volt, de nem mert (!) közbeavatkozni. Az iskolának máig is magyar igazgatója van...

2.) Másik példa egy aranybánya ügye Munkács tágabb térségében. Itt a régi technikával nem lehet már gazdaságosan kitermelni, egy ausztrál (?) cég viszont hozná a ciános technológiát. Egy itteni esetleges ciánszennyezésnek is lehetnek a kárpátaljai és a magyarországi vízhálózatra nézve következményei, mint az Aurul cégé volt 2000-ben, Nagybánya közelében. Számoljunk ezzel, jelentős biztonsági kockázat magyarokra, Magyarországra nézve! (A TEK működtetése, tálibok fürkészése helyett ilyenekre kéne odafigyelni!)
A döntés is igen jellemző módon született, kb. mint a tanácsrendszerben. A város-járás szintet teljesen mellőzve a megye eladta a helyiek felett a területet a cégnek. A helyiek erre kivonultak, útzárral-blokáddal, a cég érkező teherautóit felborogatták. A rendőrség itt sem mert lépni. Az ügy így jelenleg stagnál...

Rendőrség
Mielőtt egyfajta szimpátia alakulna ki a fentiek miatt az ukrán rendőrökkel szemben, ezt el kell mihamarabb oszlatni. Kiemelkedően magas a rendőri korrupció aránya, rendőri vezetők luxussprotkocsikon száguldoznak, patyomkin-hoteleiket és egyéb pénzmosó-vállalkozásaikat a helyiek minden térségben mutogatják. A főtisztek kinevezésüket „kvóták“ alapján kapják, X összeget kell évente kitermelni a belügyminiszternek.
Az alsóbb szintekre aztán így gyűrűzik le a kinevezési lánc, a kvótákat az adott szint igényeivel egészítik ki. Rendőrnek lenni tehát lényegében gazdasági vállalkozás, kapcsolat a maffiával, védelmi pénzek beszedési lehetőségével. Jellemző példák : A legtöbb közlekedési balesetet tavaly rendőrök okozták, jelentősen túllépve magánautóikkal a sebességhatárokat. Baleset esetén kijön a mentő, ellátja a karcolást szenvedett főrendőrt, a súlyos sérült áldozatot otthagyja, majd falaz a rendőrnek (pl. elszállítja) az ügy felgöngyölítése folyamán...

Hadsereg
Ukrajnában ma is 1,5 éves sorkötelezettség van érvényben. A hadsereg viszont nagyon szegény. A rendszerváltás előtt a magyar határnál lévő alakulatok felszereltsége, száma, műszaki támogatottsága olyan mértékű volt még, hogy pillanatok alatt megszállhatták volna vele Magyarországot. Jelenleg a technika még használható részét a feketepiacon „csencselik“, és tavaly a hadügyminiszter olyan drámai részleteket közölt, hogy a bevonulók szappanadagját sem képes már fedezni a tárca. Személyes tapasztalat, hogy elég gyakran látni (igen régi) katonai teherautókat, kiskatonákkal az utak mentén.

Vállalkozók véleménye : komoly csalódás Timosenkóékban = hátra arc
A magyar helyi vállalkozók (is) komoly reményekkel tekintettek az ukrán narancsos forradalom nyitotta új lehetőségekre, és lényegében teljes és feltétlen bizalmat szavaztak Timosenkoéknak. Elég komoly türelmi időt is adtak a kormánynak, éppen ezért lett a csalódottság, kiábrándultság egyre mélyebb : demokratizálódás, az üzleti életet segítő lépések helyett keleti-típúsú kláncsere történt, a módszerekben eljárásokban, uram-bátyám megoldásokban, rokonok pozícióba helyezésében és mocskos ügyeik elsikálásában, módszereiben és a korrupció mértékében végül is nem különbözött a „demokratikus éra“ elődeitől, legalábbis a helyi vállalkozók véleménye szerint. Ukrajna jövőjében nem bíznak, a magyar kapcsolatok felértékelődésében viszont (pl. idegenforgalmi szempontból) annál inkább.

„Borgyártás“ ukrán módra
Kárpátalján elvileg pár igen jó borvidék található, ezt jelzi, hogy Szentpéterváron is mindig nagy megbecsülésben álltak a térség borai. A SZU érában itt is „egybedolgzotak“ mindent, mint nálunk pl. Badacsonyban. Pár éve még néhány helyi vállalkozó ősi módszerek szerint újra kezdett termelni és exportálni némi sikerrel. De ennek azonban vége, mert kb. 2-3 éve olyan központi engedélyeztetési-akkreditálási rendelet, ill. szigorodó előírások születtek, mely ezeket a – ha jól érettem a főként magyar - vállalkozásokat egytől egyig a padlóra küldte.
Sokkal inkább virágzik pár kétes külföldi, illetve volt kolhozokból alakult nagy borgyártó cég (Aisberg, ...). Kb. 5-8 éve született olyan központi kötelezettségük (EU és egyéb nemzetközi normák gyenge hatásaként), hogy ha már borgyártással foglalkoznak, legalább legyen („mutatóba“) pár tőke szőlőjük is. Így elkezdtek mindenféle gyanús eredetű tőkéket is telepíteni – patyomkin jelleggel. Gyakorlatilag ugyanis a „borgyártás magaskultúrája“ terjedt el a térségben, mindenféle kotyvalékból és 100 féle mesterségsen fejlesztett aromából állítják elő a löttyöket. Mindez a másik oldalról adta meg a kegyelemdöfést a helyi minőségi borgyártásnak, úgyhogy napjainkra kifejezetten felhívják a helyi magyarok a figyelmet arra, hogy ukrán bort venni nagy rizikó.
Megj. A magyar kormány ott segíthetne, ha kétoldalú kapcsolatokon keresztül felvetné a helyi kistermelőket sújtó jogszabályok könnyítését illetve talán, ha szigorított ellenőrzést, importtilalmat kérne az EU részéről az ukrán nagyüzemi borokra. (Már ha ilyen még nem lenne hatályban.)

avagy "kik is és hol is vannak a spàjzban?"

Intézetünk természetesen mindig, és ez eseben is a páratlan elemző nézőpontjából mutatja be a felek álláspontját, az orosz vagy az ukrán féllel szembeni elfogultság nélkül.

Èrdemes összevetni a helyzetet a hiedghàborùs anaconda gyűrűvel s az 1979-es afganisztáni orosz intervenciòval, mint a szorongatò gyürüböl valò kitörési szàndékot. (Mindez természetesen nem menti fel Putyint egy hàborù kirobbantásának felelössége, òdiuma alòl.)

Bal oldali kép: EU bövités
(vilàgos kékkel: Keleti Partnerség, az oroszok szemében egyértelmüen leendö uniòs tagàllamok, ld. részletek a kommentben)
Jobb oldali kép: NATO bövités
(vilàgos kékkel: a NATO àltal "belengetett" bövitések)
(Forràs: Pascal Marchand : Atlas géopolitique de la Russie, Autrement, 2015)

Orosz sérelmek az EU felé
1994 EU-orosz partnerségi megàllapodàs, szabadkereskedelem, politikai egyeztetések (ekkor még minden rendben).
1995-ben Finnorszàg EU tag lett, orosz nézöpont szerint az elsö "benyomulàs" a semleges zònàba.
1999: EU közésségi orosz stratégia /SCR/: Brüsszel olyan elemekkel, kritériumokkal dùsìtja az együttmükdést, melyet normàl esetben csak az uniòs tagjelölt orszàgok szàmàra ìr elö (legalàbbis az oroszok szerint) azaz: jogàllamisàg feltétel, demokratikus konszolidàciò : Moszkva ezeket nyilt beavatkozàsnak tartja sajàt àllami rendszerébe. Megkezdödik Oroszorszàg imperialista àllamként valò cimkézése Nyugaton. (Miközben v.ö balkàni események, ENSZ BT felhatalmazàs nélküli intervenciòk, NATO bövìtések közben a "màsik fél" részéröl - érvelésük szerint.).
2004: Lengyelorszàg akciòzni kezd, hogy az orosz veszély miatt öt mindenképpen meg kell védeni. (v.ö. rakétavédelmi pajzs).
2007: Meg kéne ùjìtani az SCR-t de ezt Lengyelorszàg és Svédorszàg megvétòzza. Az oroszok szerint innentöl kezdve megszünt az EU-Oroszorszàg kapcsolatépìtés relevanciàja.
2009: Keleti Partnerség: az EU szemében ez nem több mint stratégiai együttmüködés, miközben Lengyelorszàg nyiltan azzal hitegeti ezeket az orszàgokat ( Fehéroroszo, Ukrajna, Moldàvia, Grùzia, Örményorszàg, Azerbajdzsàn) hogy a partnerség csak az elsö lépés az uniòs csatlakozàsuk felé vezetö ùton. /Pillantsunk rà a poszt térképére, el lehet dönteni milyen mértékben szorul ki ezzel Oroszoszàg a Balti tenger és a Fekete tenger térségeiböl./

Sérelmek a NATO-val és az Egyesült Àllamokkal szemben

1991-ben a SZU felbomlàsàval 5,3 millio km2 területet vesztett. Gorbacsov annak fejében mondott le ezekröl a területekröl (igaz: màs vàlasztàsa nem is nagyon volt), hogy több alkalommal biztosìtottàk amerikai partnerei: ha hagyja békésen elszakadni ezen àllamokat, akkor oda a NATO nem fogja "betenni a làbàt". Az oroszok szemében ez azt jelentette, hogy a térség megmaradna egyfajta cordon sanitaire-nek, semleges övezetnek /v.ö. Ausztria helyzete a hideghàborùban/. A bibi csak az, hogy ezen ìgéretek szòban hangzottak el, s rettentö naivitàs volt orosz részröl ezekröl nem kérni valamiféle ìràsbeli "bizonylatot". (Ès természetesen ignoràlta ezen àllamok szuverenitàsàt, szabad akaratàt is.) Az orosz naivitàsnak nem elsö vagy utolsò jele ez, Lìbia vagy Koszovò kapcsàn szintén becsapottnak érzik magukat (s lényegében joggal).

Természetesen mindez tàvolròl sem jelenti azt, hogy az orosz/szovjet fél a maga részéröl minden esetben tisztességesen jàrt volna el. A tàvolodàs lépései: 1995: NATO beavatkozàs Szerbia ellen, Oroszorszàg hagyomànyos szövetségese ellen. 1996-ban a Brezinski doktrina kimondta, hogy Oroszorszàg soha nem lehet a NATO tagja, lévén karaktere ezt lehetetlenné teszi. 1997: NATO bövités (magyar, lengyel, cseh) az oroszok szemében a Gorbacsovnak tett ìgéretek elsö komoly megszegése. 1999 Koszovo kapcsàn Szerbia bombàzàsa ENSZ BT felhatalmazàs nélkül: "orosz fordìtàsban": az àllamhatàr külsö segìtséggel valò mòdosìtàsa a nemzetközi jog sérelmével "rendben van".

2001 szept. 11. : terrortàmadàs: közeledést hoz, 2002-ben létrejön a NATO-Oroszorszàg Tanàcs. Oroszorszag közvetit a kirgiz és üzbég repterek megnyitàsàban a szövetségesek szàmàra a tàlibok elleni müveletben. (Afganisztàn megtàmadàsa ugyan màr szept. 11 elött eldöntött tény volt, de ez most mellékes.)

2002 Pràga NATO bövités, köztük 3 olyan balti àllamot hivnak meg, mely 1721 òta Oroszorszàg részét képezte. (v.ö. megint a Gorbacsovnak tett ìgéretek.)
2002: az USA egyoldalùan kilép az ABM (rakétavédelmi) szerzödésböl.
2003: Moszkva ellenzi az iraki intervenciòt, melyröl utòlag kiderült, hogy hamisitott bizonyìtékok alapjàn indìtottàk. (Nemzetközi jog ismételt sérelme.)
2004: aktìv amerikai (CIA, NED) részvétel az ukràn elit amerikabaràt szàrnyànak hatalomàtvételében. Moszkva ezt a budapesti szerzödés (Ukrajna semlegességének biztosìtàsa, cserébe lemondott az atomfegyvereiröl) nyilt megsértésének tekinti, s ettöl fogva sajàt magàra nézve sem tartja kötelezö érvényünek.
2007: rakétavédelmi pajzs lengyel és cseh területeken /v.ö. megint a Gorbacsovnak tett ìgéretekkel./
2007: Putyin müncheni beszéde a nyilt szakìtàs kezdetének datàlhatò.
2008: Ukrajnànak és Grùziànak beìgérik a NATO tagsàg lehetöségét.
2014: Janukovicsot (nyugati hàtszelü) puccsal, alkotmànyellenesen tàvolìtottàk el, s a jelenlegi (ùj) ukràn alkotmànyt is törvényellenesen fogadtàk el. (A hatàlyos törvények szerint népszavazàssal kellett volna ratifikàltatni, erre nem került sor.) Porosenkonak finoman szòlva is erös kapcsolatai voltak (vannak) a CIA-val.
Nagyon komoly gazdasàgi-politikai amerikai térszerzés Ukrajnàban: Példàul benyomulàs az ukràn földgàzipar területére (Nulad-csoport, R. Hunter Biden (Biden fia) és Devon Archer a Burisma Holding igazgatòtanàcsàban, stb. ) és az ukràn stratégiai fegyverüzemekbe (pl. a Motor Sich-böl a kìnai partnert gazdasàgi nyomàssal kiszorìtottàk, hogy amerikai partner vehesse àt a helyét. E cég 2015-ben még az orosz katonai helikopterek motorjànak 70%-àt gyàrtotta.)

Dr. habil. Türke András István

A Hit Rádióban 2021 január 31-én 10 órakor adásba került felvétel hanganyaga
Megjegyzés

Fehér Zoltán
Eredeti megjelenési hely: Azonnali.hu

Miközben Trump a járvány természetes eltűnésében bízott (és végül elnökségébe került a felelőtlensége), Joe Biden rájött: csak az oltások felpörgetésével és hatalmas gazdasági segélyprogrammal lehet újra beindítani a régi életünket.

Ez itt a Keeping It Realpolitik: Világpolitika Bostonból, azaz Fehér Zoltán, a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársának rovata.

A tavaly meglehetősen viharos körülmények között lezajlott amerikai elnökválasztás egyik központi kérdése az volt, miként ítélik meg az amerikai választópolgárok Donald Trump adminisztrációjának járványkezelését. Trump a koronavírus-járvány megjelenését követően sokáig bízott abban, hogy a járvány hamarosan lecseng, és elnökségéről a választók összteljesítménye és különösen a megelőző három-három és fél év alatt elért – valóban figyelemreméltó – amerikai gazdasági fellendülés alapján fognak értékelést mondani.

Trump azonban saját magát is csapdába csalta azzal, hogy már a járvány elejétől tagadta annak súlyosságát, a koronavírust az influenzához hasonlította, megtagadta a maszkviselést és erre követőit sem buzdította, s mindezzel összhangban

nem összpontosította az amerikai adminisztráció energiáit a 2020-as év legfontosabb kormányzati feladatára: a járványkezelésre.
A Trump-adminisztráció járványkezelése így erős hasonlóságot mutatott a népmesei okos lány ajándékához: volt is, meg nem is volt. Míg a kormányzat Fehér Ház alatti szintjei igyekeztek ellátni a járvány megfékezésében rájuk háruló feladatukat, az elnök irányító és koordináló szerepe híján a szövetségi járványmenedzselés meglehetősen kaotikusra és erőtlenre sikeredett. A Trump-kormányzat túl lassan rendelte el a beutazási tilalmakat, és nem adta meg a szövetségi államok által kért pénzügyi és gyakorlati segítséget, Trump elnök pedig személy szerint sem mutatott jó példát az amerikaiaknak a járvány megfékezése érdekében (nem volt hajlandó maszkot viselni és erre biztatni a polgárokat).

A számok sajnos önmagukért beszélnek:

Trump elnöksége alatt (2021. január 19-ig) 24 millió amerikai fertőződött meg a vírussal, és 400 ezer amerikai halt meg a járványban.
Nézzük meg ezeket a számokat a globális számokkal való összehasonlításban is. A koronavírus január 19-ig világszerte több, mint 2 millió halálos áldozatot szedett. Az említett 400 ezer amerikai elhalálozott ennek 20 százaléka, miközben az amerikai népesség a világ össznépességének mindössze 5 százalékát teszi ki.

A Covid amerikai járványkezelésének Trump-adminisztráció alatti számai riasztóak.
A Trump-adminisztráció járványkezelésének két szakmai vezetője erről a Trump-korszak lezárulta után nyíltan el is mondta a véleményét. Dr. Anthony Fauci, a szövetségi kormányzat első számú fertőzőbetegség-szakértője, az elnök orvostudományi főtanácsadója úgy fogalmazott: a Trump-adminisztráció járványkezelésében az átláthatóság és a tudományosság hiánya nem segített és valószínűleg növelte a koronavírus amerikai halálos áldozatainak számát.

Még Trump elnökhöz sokkal közelebb álló kolléganője, Dr. Deborah Birx, a Trump-féle Fehér Ház koronavírus-koordinátora – akit a járvány kezdetekor „Trump járványügyi adatsuttogójának” tekintettek – is hasonlóan nyilatkozott a CNN-nek adott márciusi interjújában: szerinte az első hullámban elhunyt 100 ezer főt követően a halálos áldozatok nagyobb részét időben meghozott és kompetensebb intézkedésekkel meg lehetett volna előzni (bár ő – teljesen jogosan – nemcsak a szövetségi, hanem a tagállami és helyi kormányzatokat is hibáztatta, ahogy már egy évvel ezelőtti írásomban én is).

Ha mind ezek az információk nem győztek volna meg mindenkit a Trump-adminisztráció járványkezelésének nem kielégítő voltáról, a január 20-án hivatalba lépett Biden-adminisztráció intézkedései és a járványban ennek nyomán történt fordulat kétséget sem hagynak afelől: óriási különbség van aközött, ha egy kormányzat tudatosan nem kíván kezelni egy halálos kimenetelű járványt és ha egy kormányzat tudatosan és határozottan az erőforrásait a járvány megállítására fordítja. Bidenék értik azt, amit Trumpék valami miatt nem értettek meg, pedig ez valószínűleg a hatalom elvesztését jelentette számukra: hogy anélkül, hogy a járványon úrrá lenne az Egyesült Államok, az amerikai gazdaságot és társadalmat sem lehet újraindítani.

A Biden-adminisztráció számára tehát a járvány megfékezése és ennek nyomán az amerikai gazdaság és társadalom újraindítása az első számú prioritás.
Ezzel összhangban kormányzásuk első 100 napjában két eszközre koncentráltak: az Amerikai Segélyterv címet viselő törvényjavaslat (másnéven a járvány indulása óta a második „stimuluscsomag”) letárgyalása és elfogadása, valamint az amerikai oltási program felpörgetése a társadalom immunitásának megszerzése érdekében.

Bár a Biden-adminisztráció eddigi bizonyítványa a járványkezelésben jeles, az Amerikai Segélyterv kapcsán jogos a kritika megfogalmazása is. Bidenék ugyanis az elnökválasztást követően a Szenátus többségét eldöntő georgiai pótválasztások előtt azzal kampányoltak: ha Georgia demokrata szenátorokat küld Washingtonba és így a demokraták megszerzik a Képviselőház mellé a Szenátus többségi vezetését is, a stimuluscsomag és benne a gazdag amerikaiakat leszámítva minden felnőtt polgárnak járó 1400 dolláros stimuluscsekk azonnal ki lett küldve.

Georgiában a választók tovább büntették Trumpot és a republikánusokat, két demokrata szenátort választottak, a Szenátus többsége a Demokrata Párt kezébe került, a Biden-adminisztrációnak és kongresszusi demokrata szövetségeseiknek azonban március elejéig tartott egy olyan törvénycsomag-javaslat letárgyalása, amely a Kongresszus mindkét házában megszerezte a voksok többségét. Ez a voksolás elhúzódott március 11-ig, mindössze néhány nappal azelőttig, hogy a járvány következtében munkájukat elvesztők számára az elmúlt egy évben utalt különleges szövetségi kiegészítő munkanélküli támogatások lejártak volna.

Bidenék másik kudarca az volt, hogy a republikánusok és számos demokrata ellenkezése miatt le kellett mondaniuk a szövetségi minimumbér óránkénti 7,25 dollárról 15 dollárra való emeléséről,
amely szintén a törvény részét képezte volna.

Az Amerikai Segélyterv törvénycsomag mindenesetre el lett fogadva, és számos intézkedésével segítette mind a járvány megfékezését, mind a járvány nyomán kialakult gazdasági-társadalmi problémák (vállalkozások csődje, munkanélküliség, gyermekes családokban a keresők munkából való kiesése) kezelését.

A stimuluscsomagban elköltendő 1900 milliárd dollár olyan célokat szolgál, mint a már említett 1400 dolláros stimuluscsekkel a nehézségekkel küzdő polgárok megsegítése és a fogyasztás ösztönzése, a koronavírus-járvány megállításához szükséges intézkedések (elsősorban a vakcinaprogram felgyorsítása és a tesztelés bővítése), a rendkívüli munkanélküli ellátások összegének emelése és folyósításuk szeptember végéig történő meghosszabbítása, a bezárt iskolák miatt otthon maradó szülők kompenzálása, továbbá az óvodák és általános iskolák biztonságos újranyitása.

Azonban a törvénycsomag legfontosabb eleme és általában a Biden-adminisztráció legfontosabb célja az első 100 napban az oltási program felpörgetése volt. Itt is elmondható, hogy bár a Pfizer oltását december elején engedélyezte a szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság, a Trump-adminisztráció nem állt készen megfelelő stratégiával az oltási program megszervezésére.

A Biden-adminisztráció csapata azonban már december-januárban kidolgozta azt a stratégiát, amellyel valóban sikerült felgyorsítani az amerikai vakcinációs programot,
és amelynek előrehaladása azzal kecsegtet, hogy az Egyesült Államok – amely az elmúlt egy évben a koronavírus által legsúlyosabban érintett országok között volt – a világon az elsők között lehet majd úrrá a covidjárványon (bár Izrael és Nagy-Britannia sikerét nem fogja tudni felülmúlni).

A Biden-adminisztráció az első 100 napban először 100 millió adagot célzott meg, majd márciusban ezt 200 millió adagra módosították, de mindkettőt sikerült túlteljesíteni:

már az új kormányzat 92. napján elérték a 200 millió beadott oltást, a múlt héten betöltött 100. napig összesen 220 millió oltást,
az azóta eltelt napokban beadott vakcinákkal pedig mostanra már több, mint 250 millió oltást adtak be az Egyesült Államokban. A felnőtt népességnek így immáron 57 százaléka kapta meg legalább az első oltását, 42 százalékuk pedig mindkét oltás beadásával immáron magas fokú védettséget élvez a vírussal szemben. Az oltási program csúcsán, március-áprilisban 3 és 4 millió közötti oltást tudtak beadni naponta az Egyesült Államokban a szövetségi, tagállami és helyi kormányzatok, valamint a privát egészségszolgáltatók és gyógyszertárhálózatok összefogása következtében

A Biden-adminisztráció számítása bevált: az oltásoknak köszönhetően az amerikai társadalom immunitása folyamatosan nő, és a járvány terjedése folyamatosan lassul. Január óta összességében esnek a fertőzöttségi és halálozási mutatók, és bár február végétől április közepéig inkább stagnálásról beszélhetünk, de április közepe óta ismét csökkennek a számok. Bár a korrektség miatt el kell mondanunk, hogy az esetszámok már január 9. óta csökkenő tendenciát mutatnak, de nem kell hosszan magyarázni a fentebb kifejtettekkel összhangban, hogy

amennyiben a Trump-adminisztráció járványkezelése sikeres lett volna, január elején nem verdesték volna az egeket a fertőzöttségi és halálozási mutatók.
A Biden-stratégia sikerét mindenképpen jelzi, hogy január elején olyan nap is volt, amikor 300 ezer új esetet regisztráltak, miközben jelenleg naponta kb. 40-50 ezer új fertőzés történik és az esetszámok csökkenőben vannak. A halálozási mutatók is hasonló tendenciákat rajzolnak fel: míg január 27-én 4103 fő halt meg koronavírusban, május 6-án a covid áldozatainak száma 818 fő volt.

Az oltási program felpörgetését nagyban segítette, hogy Biden elnök még márciusban felkérte a tagállamokat, hogy április 19-étől már nem csak az idősebbeknek vagy krónikus betegségekben szenvedőknek, hanem kortól és egészségi állapottól függetlenül minden felnőtt amerikainak tegyék lehetővé oltási időpont foglalását.

A legidősebbek és a krónikus betegek elsöprő többségének beoltása után és a gyógyszergyártók szövetségi kormányzat által is támogatott oltóanyaggyártási kapacitásának bővítése révén az elmúlt héten számos államban nem csak az eddig központi szerepet vitt tagállami intézmények és gyógyszertár-hálózatok, hanem a klinikákat és kórházakat működtető egészségszolgáltatók és az egyetemek is kaptak nagy mennyiségű oltóanyagot és így beszállhattak a vakcinációs programba.

Az eddig hozott intézkedések nyomán pedig Amerikában már látszik a fény az alagút végén. Ahogy a New York Times ábrája is mutatja,

a jelenlegi ütemmel augusztus 17-ig az amerikai lakosság 70 százaléka, szeptember 27-ig pedig a teljes amerikai felnőtt lakosság be lesz oltva
(a teljes lakosság 80 százaléka az összes 16 év feletti amerika számának felel meg, 16 év alattiaknak ugyanis még nem engedélyeztek a vakcinát).

A helyzet javulását jelzi, hogy az egyetemek immáron személyes oktatásra készülnek ősztől, és bár a legtöbb nyári fesztivált már korábban lemondták, egyre több amerikai készül nyáron utazni és egyre több nyári program megtartásáról döntenek a különböző cégek és intézmények.

Ami jelenleg viszont a különböző szintű kormányzatok hatékony erőfeszítései ellenére is lassítja az oltási programot az az, hogy egyre csökken azon amerikaiak száma, akik szeretnék megkapni az oltást, de még nem jutottak hozzá. Mindeközben még mindig nagyon magas azoknak a száma az Egyesült Államokban, akik szkeptikusak az oltással kapcsolatban. A következő időszak legfőbb kihívása Amerikában ugyanúgy, mint máshol (pl. Magyarországon), hogy az oltástól elzárkózók nagyobb részét is sikerüljön meggyőzni arról, hogy a járvány legyőzése csak együtt, a minél nagyobb társadalmi immunitás elérésével sikerülhet

A Biden-adminisztráció egy katasztrofális járványkezelést vett át januárban a Trump-adminisztrációtól, de összeszedett erőfeszítéseik nyomán – úgy tűnik – egy év tragédiája után sikerül megfordítani a járvány irányát az Egyesült Államokban.

A demokrata csapat a tavalyi elnökválasztást követő két és fél hónapban kidolgozta saját járványmenedzselési stratégiáját. Ennek a stratégiának a két sarokköve az Amerikai Segélyterv nevet viselő törvénycsomag és az oltási program felpörgetése volt.
Bár késéssel, de a stimuluscsomagot márciusban sikerült elfogadtatniuk a Kongresszussal, az oltási programot pedig már január végétől felgyorsították.

Ez mutatja, hogy Bidenék tisztában voltak és vannak azzal, hogy sikeres kormányzást csak a gazdaság és a társadalmi élet újraindításával csinálhatnak, ez utóbbi célokhoz azonban a legfontosabb út a koronavírus-járvány megfékezése és megállítása. A járvány megállításának kulcsa pedig az oltási program felpörgetése, amely a várakozásokon felül sikerült.

Ahhoz azonban, hogy az elmúlt három és fél hónap reménykeltő járványkezelése hasonlóan folytatódjon, Bidenéknek és a tagállami kormányzatoknak meg kell próbálniuk legyőzni az oltással szemben szkeptikus, jelenleg még jelentős tömeg félelmeit. Azonban már most is látható Amerika példáján, hogy ha egy kormányzat (tudatosan és a tudományra építve) kezelni akar akár egy olyan veszélyes járványt is, mint a koronavírus, akkor erre képes lehet és meg tudja találni rá a megoldást. Ahogy az amerikaiak gyakran mondják:

„Where there is a will, there is a way.”
Ahol akarat van, ott van megoldás is.

Fehér Zoltán a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa.

Fehér Zoltán

Eredeti megjelenési hely: Azonnali.hu

Körvonalazódik, milyen lesz a bideni USA külpolitikája: nagyobb nemzetközi jelenlét, belpolitikai szempontok figyelembevétele és határozottabb kiállás a demokrácia mellett. De miként érinti mindez az amerikai-magyar kapcsolatokat, főleg annak tudatában, hogy az új CIA-vezér autoriternek nevezte Orbánt?

Ez itt a Keeping It Realpolitik: Világpolitika Bostonból, azaz Fehér Zoltán, a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársának rovata.

„Amerika visszatért” – jelentette ki Joe Biden elnök első külpolitikai beszédében, amelyet február 4-én tartott a Külügyminisztériumban amerikai diplomatáknak. A január 20-án beiktatott új amerikai elnök

külpolitikája a szemünk előtt formálódik és annak fő kontúrjairól az elmúlt 60 napban már sok mindent megtudtunk.
Az új amerikai külpolitika központi eleme, hogy Amerika – a Trump elnökhöz köthető négy év hiátus után – újra részt kíván venni a világ dolgaiban, vissza kívánja szerezni a nemzetközi politika formálásában betöltött vezető szerepét, és a jelenlegi kaotikus és egyben tragikus helyzetből pozitív irányba kívánja befolyásolni a világpolitikát.

Az USA újra a fedélzeten

A Trump-adminisztráció az „America First” politikája jegyében gyakorlatilag elkezdte az Egyesült Államok kivonását a nemzetközi politika centrumából és az ún. nemzetközi rend vezető szerepéből, továbbá igyekezett fellazítani az USA szövetségesi kötelékeit és a multilaterális diplomácia iránti elkötelezettségét. Bidenék azt vállalták, hogy helyrehozzák a Trump-elnökség által okozott károkat,

megerősítik a szövetségesi kapcsolatokat és Amerika részvételét a multilateralizmusban, és legfőképpen visszahozzák Amerika vezető szerepét
az általa egykoron létrehozott nemzetközi rendben és a globális ügyek intézésében. Biden ezeket a célokat frappánsan így foglalta össze a Külügyminisztériumban tartott beszédében:

„Az Egyesült Államok az erő pozíciójából tér vissza hagyományos globális vezető szerepéhez úgy, hogy a belföldi újjáépítést, a szövetségeseinkkel és partnereinkkel való együttműködést, a nemzetközi intézményekben betöltött szerpünk megújítását, továbbá hitelességünk és erkölcsi vezető szerepünk újrateremtését helyezi középpontba.”

Biden ebbe a mondatba már belefűzte az új külpolitika másik vezérfonalát:

a belpolitika és a külpolitika mostantól szoros szimbiózisban kell működjenek.
Az új adminisztráció egész programjának irányt adó „build back better (at home)” így összeköti a belpolitikai célokat a külpolitikai célokkal. Blinken külügyminiszter szerint mostantól nagy figyelmet fordítanak azokra a kérdésekre, amelyeknél a külpolitika, a belpolitika és a kereskedelempolitika találkozik, mivel

külpolitikájukat mindenképpen úgy kívánják alakítani, hogy az az amerikai dolgozók érdekeit szolgálja.
Ennek érdekében még önkritikát is gyakoroltak az amerikai diplomácia új irányítói. Blinken úgy fogalmazott:

„Közülünk többen korábban erősen támogattuk szabadkereskedelmi egyezmények létrehozását, mivel úgy véltük, hogy azoknak a gazdasági előnyeiből az amerikai emberek is részesülnek majd... A mostani megközelítésünk más lesz... Küzdeni fogunk minden amerikai munkahelyért és az amerikai dolgozók jogaiért, védelméért és érdekeiért.”

A belpolitika és külpolitika összekapcsolása új elem, de mégis ismerősen csenghet egy korábbi demokrata kormányzás időszakából: Bill Clinton adminisztrációja az amerikai külpolitika egyik céljának az amerika gazdaság fellendülését tették meg, ez sok szempontból összecseng Bidenék célkitűzéseivel.

Újjáélednek a szövetségek

Az amerikai vezető szerep visszaszerzésének fontos elemei a szövetségesi kapcsolatok újbóli szorosra fűzése, valamint az Egyesült Államok multilaterális diplomácia melletti elkötelezettségének megerősítése.

Ezek a célok is a Trump-korszak külpolitikai irányának megfordításához kapcsolódnak.
A republikánus elnök fellazította az USA szövetségesi kapcsolatait mind európai, mind kelet-ázsiai partnereivel, azt sugallva, hogy az Egyesült Államok nem kívánja az eddigi módon és az eddigi szintű katonai jelenlétével garantálni szövetségesei biztonságát, azoknak saját biztonságukért nagyobb felelősséget kell vállalniuk a jövőben.

Trump másrészről pedig kétségeket ébresztett az Egyesült Államok multilateralizmus melletti elköteleződése kapcsán, gyakorta támadva a globális intézményeket. Trump idején az Egyesült Államok vezető szerepe híján nem jött létre valódi globális együttműködés a COVID-járvány elleni küzdelem érdekében, sőt, a korábbi elnök konkrétan kiléptette az USA-t mind a Párizsi Klímaegyezményből, mind pedig az Egészségügyi Világszervezetből (WHO).

Biden ezeknek a folyamatoknak – amelyek Amerika vezető szerepének erodálását eredményezték – a visszafordítását tűzte ki célul, ezért első lépései közé tartozott, hogy jelezte az új adminisztráció elkötelezettségét a szövetségesek felé, illetve visszaléptette az Egyesült Államokat a klímamegállapodásba és a WHO-ba is. Biden az Európa és az USA közötti szövetségesi viszony fontosságát hangsúlyozta a müncheni Biztonságpolitikai Konferencián február 19-én virtuálisan tartott beszédében is. Megerősítette:

az Egyesült Államok nem csökkenti németországi csapatainak létszámát, ahogy Trump korábban kilátásba helyezte.
Mindazonáltal az európai partnerek az USA visszatérését vegyesen fogadják: az elmúlt négy évben az Európai Unió bizonyos értelemben továbblépett, elindult az önálló katonai és politikai identitás létrehozása felé. Itt tehát nehéz lesz Bidenék dolga.

Mi lesz az új nagy stratégia?

Az amerikai külpolitika és az ehhez szorosan kapcsolódó ún. nagystratégia (grand strategy) új fókuszának a Biden-kormányzat a nagyhatalmi versengést jelölte meg. Az amerikai nagystratégiát a kormányzatok mindig is egy-egy fő tematikus csomópont, fő cél köré szervezték. George W. Bushtól kezdve ez a cél sokáig a terrorizmus elleni küzdelem volt. Annak ellenére ez maradt a középpontban Bush után is Irakkal, Afganisztánnal, majd Szíriával, hogy Obama elnök már szerette volna ezt a fókuszt lecserélni a saját prioritásaira.

Azonban a nagystratégia változtatása lassú folyamat, akár több adminisztrációt is igénybe vehet.

A Trump-adminisztráció vezette be a világpolitikába visszatért nagyhatalmi versengést, mint az amerikai nagystratégia új fókuszát. Ezt folytatja a Biden-adminisztráció is,
bár az USA-ban számos külpolitikai szakértő az ún. realista iskolából bírálja ezért őket, eltúlzottnak tartva a nagyhatalmi versengés mint koncepció középpontba állítását.

Marad a Kína-fókusz

Ezzel együtt senki sem tagadja, hogyaz Egyesült Államok a Szovjetunió szétesése és a hidegháború vége óta először kell szembenézzen valódi nagyhatalmi riválissal: a Kínai Népköztársasággal. A Washingtonban most nagystratégiai szintre emelt koncepció, a nagyhatalmi versengés fókuszának elsődleges célpontja így természetesen Kína.

Sajátos kontextusba helyezi az új adminisztráció Kína-politikájának formálódását az, hogy Bident Trump és a republikánusok az elnökválasztási kampány során hevesen támadták a kínai vezetéshez fűződő állítólagos kapcsolatai, fiának Hunternek Kínában végzett üzleti tevékenységei miatt. Biden ezért nem engedheti meg, hogy ne mutasson keménységet Peking irányában, de ennél sokkal fontosabb, hogy elsősorban az ő és csapatának külpolitikai gondolkodása miatt

nem várható, hogy az amerikai Kína-politika felpuhuljon a Trump-korszakhoz képest, sőt, bizonyos szempontból még keményedhet is,
mivel az eddigi jelek alapján stratégiaibb hozzáállás formálja majd. Trump Kína-politikája – bár alapvetően helyes felismerések mozgatták – gyakran tűnt ad-hoc jellegűnek. Blinken külügyminiszter meg is fogalmazta, hogy ezt a kétségtelenül összetett kapcsolatrendszert hogyan kívánják formálni a következő években:

„Kínával való kapcsolataink versengőek lesznek ahol ez ajánlatos; együttműködőek, ahol ez lehetséges; és ellenségesek, ahol ez muszáj.”
Ez alapján arra következtethetünk, hogy Bidenék politikáját a Trump-érával szemben nem a nyílt konfrontáció és a kereskedelmi háború folytatása fogja jellemezni, hanem inkább egy kidolgozott és átgondolt stratégia mentén gyakorolt folyamatos, határozott nyomásgyakorlás és – ezzel párhuzamosan – a globális kérdésekben való együttműködésre nyitottság. A világ jelenlegi állapotában erre az együttműködésre nagy szükség lenne. Kérdés, hogy az USA-val szemben továbbra is meglehetősen konfrontatív kínai vezetésben lesz-e szándék a globális kihívásokkal szembeni közös fellépésre.

Az USA megvédi a demokráciát

Kínával kapcsolatban is fontos (többek között az ujgur kisebbség elleni állami diszkrimináció és atrocitások miatt), hogy Bidenék külpolitikájának harmadik fontos vezérfonala a demokrácia és emberi jogok visszaemelése lesz az amerikai diplomáciai erőfeszítések homlokterébe. Trump itt is eltért az amerikai külpolitika hagyományos irányvonalától, hiszen a demokrácia és a szabadságjogok ösztönzését levette a diplomáciai napirendről, sőt előszeretettel barátkozott diktátorokkal és autoriter vezetőkkel Kim Dzsong-untól Vlagyimir Putyinig. Bidenék számára azonban világos, hogy

a demokráciától való elfordulás és az autoriter tendenciák megerősödése a világban az elmúlt években hozzájárult az USA-vezette nemzetközi rend széteséséhez,
a globális problémák növekedéséhez. Az új adminisztrációtól ezért az várható, hogy ismét keményebben fognak fellépni mind az autoriter rezsimek túlkapásaival szemben, mind pedig az általuk az új demokráciák egy részénél beazonosított ún. demokrácia-visszafejlődés kapcsán.

A külső szemlélő erre azt mondhatná, hogy ez kísértetiesen emlékeztet Clinton és Obama liberális vagy George W. Bush neokonzervatív demokráciaterjesztésére, amely a demokratikus útról elkóborolt báránykák visszaterelése mellett gyakran katonai eszközökkel kívánta az emberi jogokat védeni (humanitárius beavatkozások) vagy a demokráciát terjeszteni (Irak és Afganisztán).

Szerencsére azonban a demokrata külpolitikai elit is belátta, hogy szakítani kell a korábbi demokrata és különösen republikánus adminisztrációk azon politikájával, amely a demokrácia terjesztését katonai eszközökkel is elképzelhetőnek tartja – ezt Blinken külügyminiszter explicite is kimondta első nyilatkozataiban. Az első lépések alapján az is látható, hogy Bidenék

a demokrácia és emberi jogok diplomáciai eszközökkel történő védelmét sem a legkonfrontatívabb módon képzelik el,
hiszen az elnök nem szánta el magát a legkeményebb lépésekre sem Oroszországgal szemben Alexander Navalnij ellenzéki vezető megmérgezése és bebörtönzése miatt, sem Szaúd-Arábiával szemben Dzsamal Kasogdzsi újságíró meggyilkolása kapcsán. Bár Bidenék demokrácia-napirendje egyre világosabban kirajzolódik, nehéz dolga lesz az amerikai diplomáciának a demokrácia ösztönzését elősegíteni nemzetközi szinten egy olyan időszakban, amikor – többek között a január 6-i Capitolium elleni támadás miatt – az amerikai demokráciába vetett globális bizalom a mélypontra süllyedt.

Mi lesz az amerikai-magyar kapcsolatokkal?

Az ún. demokrácia-napirendnek fontos következményei lehetnek a magyar-amerikai kapcsolatok alakulására is.

A demokrata külpolitikai elit ugyanis nagyon kritikusan szemléli az Orbán-kormány ténykedését,
a magyarországi demokrácia és szabadságjogok állapotát. A második elnökjelölti vita helyett tartott tévés beszélgetés során tavaly októberben Biden akkor még elnökjelölt az utóbbi időben felemelkedett „totalitárius rezsimek” közé sorolta Belarusz és Lengyelország mellett Magyarországot is. A Szenátus hírszerzési bizottsága pedig március elején

egyhangú támogatással hagyta jóvá William Burns veterán diplomata CIA-igazgatói kinevezését, aki a tekintélyes Foreign Affairs magazin hasábjain nemrégiben Orbán Viktor miniszterelnököt „Magyarország autoriter, a szabadságjogokat megnyirbáló vezetőjének” nevezte.
Természetesen a magyar kormánynak érdeke, hogy mindezek ellenére korrekt viszonyt tudjon kiépíteni a Biden-adminisztrációval. Az már most látszik, hogy az Orbán-kormány Szijjártó Péter külügyminiszter és a miniszterelnök tavaly őszi, meglehetősen konfrontatív nyilatkozatai után megpróbál valamiféle modus vivendit kialakítani. Ennek része, hogy Takács Szabolcs személyében egy felkészült karrierdiplomatát küldtek Washingtonba, aki igyekszik majd minden szereplővel jó kapcsolatokat kialakítani (a nagykövet szakmai portréját ebben a korábbi Azonnali-cikkemben rajzoltam meg). Semmiképpen sem jó ómen a budapesti kabinet számára ebből a szempontból, hogy

Bidenék elkezdték visszahozni mindazokat a külpolitikai szereplőket, élükön Victoria Nulanddal, akik az Obama-adminisztráció képviseletében keményen konfrontálódtak annak idején az Orbán-kormánnyal.
Az elmondottak mellett azért valamelyest árnyalja a képet néhány további tényező. Az egyik, hogy mind Biden, mind Blinken külügyminiszter személyesen is kapcsolódik Magyarországhoz (erről korábban itt írtam részletesen). De ez akár azt is jelentheti, hogy a magyar kormány általuk kifogásolt lépései még nagyobb figyelmet is kaphatnak az elnök és a külügyminiszter részéről.

Árnyalja továbbá azt a szándékot, hogy Budapestet Washingtonból „helyre tegyék”, hogy a Biden-adminisztráció egyik prioritása – ahogy fentebb erről szó esett –

az Egyesült Államok szövetségesi hálójának a megerősítése – ebben viszont Magyarországra is szüksége lesz az új demokrata adminisztrációnak.
Oda kell azonban figyelni arra is, hogy az utóbbi időben olyan hangok is halatszanak a demokrata külpolitikai elit környékéről, hogy Budapest, Varsó és Ankara a NATO-n belül szembe mennek a közös elvekkel és érdekekkel, ezért vissza kell őket terelni a közös akolba. (Ez a Harvard Kennedy School és a Német Külkapcsolatok Tanácsa decemberben nyilvánosságra hozott, a transzatlanti kapcsolatokról szóló, a hivatalba lépő Biden-adminisztrációnak szánt jelentéséből derül ki).

A magyar-amerikai kapcsolatok tehát számos összetett tényező találkozási pontjában vannak, amelyek alakulását előre pontosan nem láthatjuk, de az biztos, hogy mind Washington, mind Budapest számára kihívással teli lesz a többféle érdek és érték közötti egyensúlyozás a következő négy évben.

Egy biztos: az USA ismét megjelent

A Biden-adminisztráció külpolitikája tehát a szemünk előtt formálódik, de kontúrjai már világosan látszanak. Az új amerikai vezetés

+ Amerikának a világpolitikába való visszatérésére,

+ az Egyesült Államoknak a szövetségesei és a multilateralizmus irányában való elkötelezettségének megerősítésére,

+ az amerikai külpolitika által előmozdítható belpolitikai-gazdasági célokra,

+ a Kínával való nagyhatalmi versengésben való helytállásra,

+ továbbá a demokrácia és emberi jogok globális védelmére kíván fókuszálni.

Bidenék ezeket a külpolitikai célokat nagy ellenszélben, egy nehéz időszakban tűzték ki maguk elé. Az USA-nak a hagyományos vezető szerepébe való visszatérését nem csak olyan autoriter hatalmak nem nézik jó szemmel, mint az „örök” ellenlábas putyini Oroszország és az új nagyhatalmi riválissá váló kommunista Kína, de

a Trump- (és az Obama)-éra alatt az európai szövetségesek is elhidegültek Washingtontól, és a saját fejük után kívánnak menni,
ráadásul Washington NATO-szövetségesei közül is többen letérnek a liberális demokrácia Amerika által favorizált irányvonaláról.

A demokrácia és az emberi jogok globális felkarolását pedig Bidenék egy olyan időszakban tűzték célul, amikor maga az amerikai demokrácia is gyengélkedni látszik, miközben a koronavírus-járvány a világon itt szedte a legtöbb áldozatát, és a társadalomban is többféle elégedetlenség forrong, többek között a faji diszkrimináció továbbélő gyakorlata miatt. Bidenék azonban helyesen ismerték fel, hogy az amerikai vezető szerep híján a világrendben tapasztalható káosz és elbizonytalanodás csak tovább nőhet, így Amerikának ismét aktívan kell részt vennie a világ dolgaiban. Amerika visszatért.

Fehér Zoltán a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa.

Fehér Zoltán
Eredeti megjelenési hely: https://azonnali.hu/cikk/20210208_januar-kilatassal-capitoliumi-eroszak-..."Azonnali.hu

Joe Biden lendületesen indított, a demokratáknak pedig mindkét házban megvan a cselekvéshez való többségük. A kilátások igen jók: az amerikai gazdaság mérete már az év közepére visszatér a koronavírus előtti szintjéhez.

Ez itt a Keeping It Realpolitik: Világpolitika Bostonból, azaz Fehér Zoltán, a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársának rovata.

„Valahol a világűrben elsüjedt egy űrhajó”

(Január Herceg Tova, egykoron Baksa-Soós János)

A katasztrofális 2020-as év után az amerikaiak nagy várakozásokkal tekintettek az új esztendő elé, de 2021 első hónapja sokkal eseménydúsabbra sikeredett az Egyesült Államokban, mint azt sokan várták. Pedig ez nagy szó a múlt év elnökválasztás jegyében telt utolsó néhány hónapja után, hiszen a választási kampány viharait követően is váratlan fordulatok sokasága töltötte meg a november-decemberi időszakot. 2021 januárja azonban túltett ezeken is:

minden túlzás nélkül állítható, hogy az év első öt-hat hetében az amerikai politika óriási átalakuláson ment keresztül.
A legfontosabb fordulópontja januárnak (de talán az előttünk álló évnek is) január 6-a volt, amikor a Trump elnök által feltüzelt erőszakos szélsőjobboldali tüntetők behatoltak a Capitoliumba annak érdekében, hogy megakadályozzák Joe Biden elnökké választásának ott zajló ún. certifikációs eljárását.

A capitoliumi ostromban végleg elbukott Trump

A capitoliumi akciónak azonban voltak előzményei.

Trump már elnökválasztási kampánya alatt igyekezett előre kétségbevonni a november 3-i választás tisztaságát, az eredmények hitelességét, részben a koronavírus-járvány miatt – elsősorban a demokraták által – előnyben részesített levélszavazás problémáit hangsúlyozva. Trump az elnökválasztás estéjén – az eredmények csak kis részének ismeretében – bejelentette, hogy ő nyert és ezért újabb négy évre elnök maradhat.

Az elnökválasztás keddjét követő szombaton azonban a még függő államok eredményeinek tudatában nyilvánvalóvá vált: a voksolást Joe Biden nyerte. Ez sem tántorította el Trump elnököt és szövetségeseit, akik november és december folyamán folytatták politikai és jogi kampányukat annak bizonyítására, hogy Trump győzött és Bidenék csaltak. Ennek során

62 pert indítottak szövetségi és állami szintű bíróságok előtt választási csalásokat bizonyítandó, amelyeket majdnem mind egy szálig (pontosabban 61-et) elvesztettek.
A két végső döfést a választási kérdésekben legmagasabb fórumok hozták december közepén: a Legfelsőbb Bíróság december 11-én elutasította Trump és Texas állam kormányzatának a keresetét négy küzdőtér-állam választási eredményeinek megsemmisítéséről, az Elektori Kollégium tagjai pedig december 14-én Bident megválasztották az Egyesült Államok elnökévé.

Trump ekkor belekapaszkodott az utolsó szalmaszálba: a Kongresszus kizárólag ceremoniális jellegű, az Elektori Kollégiumban leadott szavazatokat igazoló ún. certifikációs eljárásának napjára Washingtonba hívta híveit, az eljárást hivatalból vezető alelnökét, Mike Pence-t pedig nyomás alá helyezte annak érdekében, hogy az alelnök ne engedje a Kongresszusnak elfogadni a Joe Biden győzelmét tükröző eredmények igazolását. Trump a január 6-án hívására Washingtonba zarándokolt,

sok esetben felfegyverzett támogatóinak a Fehér Ház előtt gyújtó hangú beszédet mondott,
amelyben először felszólította híveit, hogy vonuljanak a Capitoliumhoz, majd hozzátette: gyengeséggel nem szerezhetik vissza a hazájukat, az csak erő felmutatásával lehetséges. A felhergelt, több százezres tömeg a Kongresszus központi épületéhez, a Capitoliumhoz masírozott, ahol az ott felsorakozott Capitoliumi Rendőrség kis számú egységeit könnyűszerrel hatástalanítva többszáz tiltakozó betört a Capitoliumba, ahol éppen zajlott a certifikációs eljárás. Pence alelnököt és a Kongresszus tagjait a biztonsági szervek búvóhelyekre kellett menekítsék, de a feldühödött tömeg randalírozása így is több ember életének elvesztésével, és elképesztő mértékű és természetű rongálással is járt.

De az emberéletek mellett a legfőbb kárt így is az amerikai demokrácia szenvedte el, amely belpolitikailag nagy ütést kapott, míg külpolitikailag az évtizedekig a világ demokráciáinak vezető szerepét vivő Egyesült Államok óriási presztízsvesztséget szenvedett el.

A január 6-i csőcselék zavargásának legnagyobb vesztese tehát az amerikai demokrácia, de a példátlan események következményei a szereplők közül leginkább Donald Trump leköszönt elnököt sújtották.

A Capitolium ostromával a mélypontját elérő, fent vázolt folyamat Trump bukását eredményezte.
Ez a januári történések következtében az amerikai politikában beállt változások egyik legfontosabbika. Január 6-a este, amikor a Szenátus és a Képviselőház tagjai újra biztonságban össze tudtak gyűlni, Trump fő republikánus szövetségeseinek nagy része – négy év lojális támogatás után – ellene fordult. Mike Pence alelnök nagyon erős szavakkal határolódott el a Trump-támogatók által véghez vitt erőszaktól:

„A leghatározottabb módon elítéljük az erőszakot, ami itt történt... Azoknak, akik ma itt pusztítást végeztek, azt üzenem: nem győztek. Az erőszak sohasem győzhet. A szabadság győz, és ez továbbra is a nép háza.”

A Trump-adminisztrációnak a törvényhozás felsőháza támogatását évekig biztosító Mitch McConnell, a Szenátus republikánus többségének vezetője beszédében úgy fogalmazott a Capitolium ostromáról: „A csőcseléknek hazugságokat adtak be. Az elnök és más nagy hatalmú emberek provokálták őket.” Lindsay Graham dél-karolinai szenátor pedig négy év Trump melletti kiállás után azt mondta:

„Trump és én mögöttem egy hihetetlen közös út áll. Gyűlölöm, hogy ennek így kell véget érnie. Istenem, gyűlölöm. Az én nézőpontom szerint ő egy jelentős elnök volt. De ma valami mást láttunk. Én csak annyit tudok mondani: rám többet ne számítson, mert ami sok, az sok.”
A január 6-i események után számos nagyvállalat is elfordult Trumptól és a Republikánus Párt azon tagjaitól, akik az elnökválasztás legitim eredményét meg kívánták másítani. Az AT&T, a Comcast, az Amazon, a Walmart, a General Electric, a Microsoft, a Verizon, az American Express, a Dell, az Intel, a Mastercard, a Cisco, az S&P Global, a Texas Instruments, az eBay, a Marriott, a Walt Disney és a Nike bejelentették: mindazoktól a kongresszusi képviselőktől és szenátoroktól, akik Trump ösztönzésére az Elektori Kollégiumban leadott szavazatoknak a certifikációs eljárás során történő megváltoztatására törekedtek, megvonják a kampányaikra eddig folyósított támogatásukat.

Joe Biden visszahozná az igazságot

Ilyen előzmények fényében készült Amerika a minden negyedik évben január 20-án zajló elnöki beiktatási ünnepségre. Bár a rendvédelmi szervek előzetes információi alapján a Trump melletti szélsőjobboldali csoportok Washingtonban és a szövetségi államok fővárosaiban is akciókra, rendzavarásra készültek, a beiktatás – ugyan páratlan biztonsági intézkedések és 25 ezer nemzeti gárdista védelme mellett – teljes rendben zajlott le.

Két dolog volt látványosan más a beiktatások megszokott módjához képest. Az egyik, hogy a leköszönő elnök, Donald Trump nem vett részt sem az ünnepségen, sem pedig azokon a hagyományos eseményeken, amelyek a hatalom békés átadását hivatottak szimbolizálni (köztük amikor a leköszönő elnök elkíséri a megválasztott elnököt a beiktatás helyszínére, illetve a beiktatást követően a First Ladyvel búcsút intenek az új elnöki párnak és az amerikai fővárosnak, majd helikopterrel távoznak).

A másik fontos tradíció, amely idén kimaradt az ünnepségből: az amerikai polgárok részvétele. A koronavírus-járványra és a január 6-ai erőszakos cselekmények megismétlődésének veszélyére tekintettel ugyanis idén először nem nézhették élőben „átlag” amerikaiak a beiktatást a Capitolium melletti térről. Az ünnepség egyebekben felemelő volt és jelezte: új korszak kezdődik az Egyesült Államok történetében. Joe Biden elnök beiktatási beszédében nagy hangsúlyt helyezett az igazság fogalmára:

véget kell vetni annak, hogy az amerikai közéletben bármilyen valótlanságot vagy fikciót ténynek, hírnek lehet előadni,
vissza kell térni ahhoz, hogy az amerikaiak legalább a tényekben, az igazságban egyet tudjanak érteni. Biden kijelentette: minden amerikai elnöke szeretne lenni, azoké is, akik nem rá szavaztak. A beszéd legfontosabb üzenete ezzel összhangban az volt, hogy az új elnök szeretné megteremteni újra a nemzet egységét és lezárni a polarizáció, a széthúzás korszakát.

Nemzeti egység?

A nemzeti egység megteremtése nagyon nehéz lesz, s ennek első jeleit a most felálló Biden-adminisztráció az elmúlt három hétben már meg is tapasztalta. A maguk részéről nagy lendülettel kezdtek neki a munkának: Biden már beiktatása napján 17 elnöki rendeletet hozott, amelyek a koronavírus-járványtól a faji diszkrimináción át a munkanélküliségig olyan válságok megoldását hivatottak előmozdítani, amelyeken a Trump-adminisztráció nem is próbált vagy sikertelenül igyekezett felülkerekedni. Biden emellett visszaléptette az Egyesült Államokat az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO) és a Párizsi Klímavédelmi Egyezménybe.

Azonban számos fontos intézkedést, amelyet a Biden-adminisztráció 100 napos programjában meghirdetett, elnöki rendeletekkel nem, csak a Kongresszus által hozott törvényekkel, határozatokkal és döntésekkel lehet életbe léptetni. Itt viszont

akadályokba ütközött eddig az új demokrata kormányzat.
Bonyolítja dolgukat, hogy a Képviselőház, amely a törvényjavaslatok első változatát tárgyalja meg, illetve a Szenátus, amely a törvényjavaslatok második olvasatát végzi és amely a Biden-adminisztráció magas rangú tisztségviselőinek kinevezéséhez a jelölteket meg kell hallgassa és jóvá kell hagyja, ideje egy részét a Trump korábbi elnök ellen a január 6-i eseményekben játszott szerepe miatt a demokraták által indított alkotmányossági (impeachment) eljárással kell töltse.

Ennél sokkal fontosabb akadály, hogy a demokraták nem tudták megszerezni a republikánusok támogatását sem az impeachment-eljárás támogatásához (a Képviselőházban csak 10 republikánus szavazott az impeachment mellett, a Szenátusban pedig várhatóan nagy többségük Trump elítélése ellen voksol majd február közepén), sem pedig a Bidenék által a 100 napos programjuk sarokkövének tartott ún. stimulus-csomaghoz.

A stimulus-csomagban a demokraták 1900 milliárd dollárt kívánnak elkölteni a gazdaság újraindítása érdekében a koronavírus-járvány megállításához szükséges intézkedésekre (elsősorban a vakcinaprogram felgyorsítására és a tesztelés bővítésére), az amerikai polgároknak Trump által decemberben küldött 600 dolláros ún. stimulus-csekk 2000 dollárra való kiegészítésére, a rendkívüli munkanélküli ellátások összegének emelésére és folyósításuk szeptember végéig történő meghosszabbítására, a bezárt iskolák miatt otthon maradó szülők kompenzálására, az óvodák és általános iskolák biztonságos újranyitására, továbbá a szövetségi minimumbér óránkénti 7,25 dollárról 15 dollárra való emelésére.

A republikánusok azonban a 1900 milliárd dolláros csomagot túl költségesnek tartják, aggódnak a költségvetési hiány növekedése miatt – annak ellenére, hogy az elmúlt négy évben a Trump vezette republikánus kormányzat 19,9 billió dollárról 27 billió dollárra növelte a deficitet. Az ellenzékbe szorult republikánusok azt is kifogásolják, hogy a stimulus-csekk és más intézkedések jövedelemszinttől függetlenül minden amerikainak járnának, nem csak a valóban rászorulóknak.

A republikánusok ellenkezése és a Szenátusban történt obstrukciója miatt a Biden-adminisztráció már el is mozdult eredeti szándékától, hogy igyekezzen a nemzeti egységet előmozdítandó az ellenzékkel megegyezve dönteni
a legfontosabb ügyekben. Egyre inkább az a koncepció érvényesül, hogy a demokraták, akik a novemberi választások nyomán mind a Fehér Házat, mind a Képviselőházat, mind pedig a Szenátust vezethetik, a választók felhatalmazása révén kapott többségükre támaszkodva valósítsák meg programjukat.

Tavaszodik?

Az esztendő első hónapja tehát átalakította az amerikai politikát. Trump sok korábbi szövetségese szembefordult vele, a volt elnök megbukott,

a Republikánus Pártban belső harc zajlik a Trump mellett kitartók és az őt a pártból kitaszítani akarók között, a párt ellenzékbe szorult és igazából romokban van.
Eközben a Demokrata Párt a választások nyomán átvette az elnöki hivatalt, valamint a Képviselőház és a Szenátus többségét, amelyre támaszkodva megkezdték az Egyesült Államok súlyos belső válságainak felszámolását.

Azonban nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Kongresszus republikánus tagjai mellett Trump 74 millió szavazójának többsége sem bízik az új demokrata adminisztrációban. Folytatódhat a megosztottság, a polarizáció. De közben minden nappal több amerikai kapja meg a koronavírus elleni vakcinát, s ezzel egyre közelebb kerül az Egyesült Államok a járvány és a nyomában járó gazdasági visszaesés végéhez. A tekintélyes és pártatlan Kongresszusi Költségvetési Hivatal prognózisa szerint

az amerikai gazdaság mérete – az elmúlt év zsugorodása után – már az év közepére visszatér a koronavírus előtti szintjéhez,
még az új stimulus-csomag elfogadása nélkül is (de minden valószínűség szerint a Kongresszus hamarosan elfogadja a csomagot is), sőt az év második felében folytatódhat a növekedés. A kilátások jók.

Fehér Zoltán a bostoni Fletcher School keretében működő Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársa.

A francia titkosszolgálatok lehallgatási és megfigyelési eszközeinek törvényi szabályozásáról, és ami a kulisszák mögött van - dióhéjban.

Helsinki Hangadó 14

Fehér Zoltán politológussal, a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársával (Boston), Meszerics Tamás történésszel, a CEU oktatójával és Tábor Áron amerikanistával, egyetemi oktatóval beszélget Ónody-Molnár Dóra újságíró.

Helsinki Hangadó 12

Hogyan alakult az Amerikai Egyesült Államokban a jogállami helyzet a 2016-ban kezdődött jelenlegi ciklusban. Erről beszélgettünk pénteken szakértőinkkel: Fehér Zoltán politológussal, amerikanistával, a Fletcher School Stratégiai Tanulmányok Központja tudományos főmunkatársával (Boston), Meszerics Tamás történésszel, a CEU oktatójával és Tábor Áron amerikanistával, egyetemi oktatóval. A beszélgetést Ónody-Molnár Dóra újságíró vezette.

Mára, hogy most már mindenki számára kiderült, amit május óta tudunk és amiről számtalan esetben írtunk, t.i., hogy a remdesivir placobo hatású - azaz gyakorlatilag teljesen hatékonytalan - a COVID-19 esetében, itt az ideje megvizsgálni miért sikerült ezen amerikai gyógyszernek eddig mégis ekkora karriert befutnia, azaz :

Mi a piacszerzési módszere a nagy (amerikai) gyógyszergyártó cégeknek?
(Melyet Magyarországon is alkalmaztak már nem egy esetben - ld. magyarországi dialízisközpontok kiépítése körüli botrány).

Elmagyarázzuk a módszerük fázisait :

1.) (Alapesetben) létezik már - akár több évtizede gond nélkül használt - olyan gyógyszer, amivel adott probléma sikeresen kezelhető, az orvosok és betegek nagy megelégedéssel használják. A cég komoly problémája ezzel a gyógyszerrel, hogy filléres alapanyagú, tehát gyártása nem nagy üzlet.

2.) A cég új, mindig jelentősen (10x, 20x vagy akár >100x) drágább gyógyszert akar piacra dobni. Ennek hatékonysága a korábbi olcsó gyógyszerrel csak a legritkábban egyezik. Rendszerint annál (sokkal) rosszabb, gyengébb és "bónuszként" sok esetben még jóval durvábbak a mellékhatásai is. (Melyek új gyógyszer lévén még nem ismertek széleskörűen.)

3.) Mit kell tenni a cégnek a piacfoglaláshoz? (Tudományos és egyéb) folyóiratokban, médiában először meg kell támadni a már létező gyógyszert.
Általában teszik ezt a korábbi gyógyszer ismert mellékhatásainak felnagyításával, eltorzításával. De lényegében az se baj, ha teljesen hamis cikket jelentetnek meg, majd később helyreigazítanak. Sajnos akadnak olyan tudósok, akik számára van olyan összeg, amelyért képesek a nevüket adni ilyen hamis, lejárató cikkekhez. (Emlékszünk a hydroxycloroquine-t betámadó cikkhez a The Lancet-ben, amit a folyóirat aztán kénytelen volt - persze hetekkel később, mikor már sikerült elhelyezni azt a bizonyos bolhát a fülekben - helyreigazítani, annyira nem volt köszönő viszonyban a valósággal? A célt ekkor is elérték: sok ember - kormány (!) - tényleg elhitte, hogy a Plaquenil méreg...)
Amennyiben a korábbi gyógyszer gyártója nem hagyná annyiban, per esetén is megéri, hiszen filléres összeg nekik egy veszett per a közben realizált nyereséghez képest.
A gyógyszeripari mamutcég tehát célját rendszerint eléri, mert a pletyka hatására megrendül a bizalom a korábbi gyógyszerben, a hétköznapi emberek körében averzió alakult ki: Hiába használták évekig akár saját maguk is gond nélkül, "ne írja fel doktor úr, mert ezt meg ezt olvastam/hallottam róla".

4.) A korábbi gyógyszer gyártója lehet már ettől megijed és visszavonja saját maga a gyógyszer gyártását. (A cég tehát elérte piszkos célját.) Lévén neki kéne akár 5-10 éves eljárással bizonyítania, hogy a gyógyszerrel igen is nincs semmi gond. Ezalatt nem tudja a gyógyszerét értékesíteni, kisebb gyártó pedig egyszerűen csődbe menne, ha fő termékéről van szó.
(Nota bene : Jelenleg Svájcban is tudunk konkrétan pontosan ilyen esetről, sok éve megbízhatóan használt, ismert, az esetek mindössze 2%-ban jelentkező, nem végzetes, csak párhetes kellemetlen mellékhatású rákellenes /életmentő/ gyógyszerről, ahol a gyártó kénytelen volt visszavonni a bevált termékét, mert amerikai nagy gyógyszergyár hamis eredmények és vádak alapján megtámadta. A gyártó írta, hogy mire bebizonyítaná az igazát a bíróságon csődbe menne.)

5.) A cégnek sikerült elérnie a pánikhatást amit így foglalhatunk össze : "Itt az adott betegség és már nem lehet kezelni a meglévő gyógyszerrel, mert "kiderült", hogy többet ártunk vele, mint használunk, úristen mit lehet most tenni, a régi már nem jó, más meg nincs helyette" helyzet. A cég ilyenkor általában még taktikusan kivár pár hetet.

6.) Majd egyik napról a másikra "hirtelen a semmiből" prezentálja a cég megoldást, mégpedig a saját új termékét, mely - mint írtuk- mellesleg a korábbi árának többszörösébe kerül, mert hát "ez annyival jobb", különben sincs más alternatíva...

7.) Rendszerint sokkal később (a cég ekkorra már több milliárdos nyereséget szerez az új "csodaszer" értékesítésből, gyártási jogainak eladásából) kiderül és publikálják - ha publikálni merik, pertől tarva - hogy az új csodaszer hatása (jelentősen) elmarad a korábbi gyógyszerétől.
(De az orvosok számára, aki a mindennapokban ténylegesen használni fogják hamar egyértelmű lesz az új gyógyszer tényleges eredményessége.)

Általában az is kiderül idővel, hogy az új termék mellékhatásai sokkal súlyosabbak a korábbi, megtámadott gyógyszeré.
Ami a helyzetet még tovább tudja súlyosbítani, hogy ez vagy véletlenül alakult így, vagy tervezetten lett ez így.

Például utóbbira példa a magyar dialízis botrány: Akkoriban megjelent nem egy úgy, amerikai gyógyszer a piacon, melyről a MOK kimutatta, hogy mellékhatásként "melleseg" tönkrevágták a páciensek veséjét. Így - minő véletlen - csakhamar meglett a szükséges pácienslétszám a milliárdokért kiépített magyarországi központokhoz, melyek építését kezdetben tévesen, az amerikai - jóval magasabb - lakossági kvótákhoz méretezték, így üzemeltetésük hatalmas anyagi bukással fenyegetett.

Hány és hány ilyen esetről tudni szakmai berkekben...
(Költői kérdés: Hány és hány ilyen esetet hallgat el - mert értesítést kapnak róla - vagy publikál meglehetősen későn a média magát függetlennek és objektívnak nevező része is? Ki tudja miért?)

On this exciting next episode of Connecting Bridges and Borders, we are speaking with Zoltan Feher, who is a diplomat-scholar, an Adjunct Lecturer at Tufts University, Research Fellow at the Center for Strategic Studies at The Fletcher School of Law and Diplomacy, and an expert on US-China relations and political risk. He is here to discuss his research on US-China competition, especially in the context of Covid-19 and through the prism of the concept of Realpolitik. A companion article that Zoltan Feher has written alongside this discussion can be found at the link:

Svájcban a helyzethez képest meglepő optimizmus uralkodik, itt a pénzügyi tanácsadók egyáltalán nem pánikolnak. Az érv, hogy a Konföderáció rendelkezik elég pénzzel a helyzet kezelésére, és azon dolgozik, hogy a gazdaság a legkevésbé sérüljön.

Aki már megtehette (és lényegében mindenki megteheti) ún. technikai munkanélküli segélyre (Chômage technique / Kurzarbeit / RHT ) tette az alkalmazottait ami kedvező elbírálás esetén (várhatóan lényegében minden vállalkozás automatikusan megkapja) a bérük és járulékaik 80%-nak állami visszatérítését fogja eredményezni.

A vállalkozóknak (indépendants) márc. 21-én hirdettek meg hasonló programot, azaz napi max. 196 CHF kártérítésre lehet számítani. A Konföderáció továbbá felfüggesztette a járulékfizetés (AHT/AVS) kötelezettségét és lényegében most bizonytalan ideig adót sem kötelező fizetni, a cél, hogy az emberek, vállalatok tudjanak tartalékolni és megőrizzék likviditásukat.

Linkek:
https://www.fr.ch/spe/travail-et-entreprises/chomage/reduction-dhoraire-...
https://www.ahv-iv.ch/fr/Nouvelles-Infos/post/corona-erwerbsersatzentsch...
https://www.seco.admin.ch/seco/fr/home/seco/nsb-news.msg-id-78515.html?f...

Az európai és főként a magyar példákat tekintve néha úgy tűnik, hogy indokolatlan intézkedések keverednek a hasznos indokolt intézkedésekkel, azaz a terrorveszély idején életbe léptetendőek a járványveszély idején életbe léptetendőekkel. Magyarországon ilyen értelemben rendelhették el a stratégiai fontosságű cégek, üzemek fokozott katonai védelmét és a csupán a "biztonságérzet növelését" szolgáló járőrözéseket.

Svàjcban a jelenlegi 6113 fertözött (és 56 halott) mellett sem lettek ilyen intézkedések elrendelve. A svàjci hadsereg katonái lélegeztetö gépeket (900 darabot szereztek be sürgősen) szállítanak elsösorban Ticinoba és sátortábort állítanak fel a kórházak mellett, készülve a legrosszabbra, hogy legyen elég hely a kezelésekre és elkülönítésekre és főleg legyen elég ágy. Segítik az egészségügyi önkéntesek munkáját. Az egészségügyi a szállító és a logisztikai alakulatok vannak elsődlegesen mozgósítva. A Konföderàciò 800-tól 8000-ig terjedő számban veheti igénybe egy rendelet szerint a katonaság segítségét június 30-ig. Segítenek például az élelmiszerszállítàs területén is, nem pedig az utcán lézengenek céltalanul az általános biztonságérzet javítása céljából.

A svájci hadsereg - bár megfelelő FPP-3-as maszkokkal ők sem rendelkeznek - a lehetőségek szerint próbálja megvédeni katonái egészségét. A kaszárnyákban például tilos szuterén helyiségben tartózkodniuk a katonáknak és a kantinokban is csak szigorú rend szerint mehetnek be és ülhetnek le étkezni. A képzési központokon lévő (kis)katonák gyakorlatilag karanténba lettek helyezve.

Nézzük a francia helyzetet : Macron elnök március 18-án jelentette be a hadsereg bevethetőségét az egészségügy támogatása (sic!) céljából. Ez a civil katonai missziók esetében alkalmazott ún. 4i protokoll szerint történhet meg Franciaországban : Az adott alakulat akkor vethetö be ha a civil erők :
- nem àllnak rendelkezésre, (inexistants)
- elérhetetlenek (indisponibles)
- elégtelenek (insuffisants)
- vagy alkalmatlanok (inadaptés).

Magyarán akkor, amikor az egészségügy saját maga jelzi, hogy kapacitásainak határán van és segítségre (logisztikai, stb.) lenne szüksége és nem előbb, valamint nem (honvédelmi) miniszteri vagy elnöki rendeletre kezdi meg a tevékenységét. Konkrét esetek : A Mulhouse-i kórház leterheltsége miatt kért segítséget és bevetik a koronavírusos betegek esetében a speciàlis körülmények közötti betegszállítást a hadsereg speciális MORPHÈ reanimációs eszközeivel. Grand Est régióba 117 normál és 30 speciális reanimációs ágyat szállított le a hadsereg.

Külön kiemelték az illetékesek, hogy a hadsereget nem fogják bevetni például a lakhelyelhagyás tilalmának ellenőrzésére, "mert az a rendörség és a csendörség feladata adott esetben." Véleményünk szerint ez azért nagyon súlyos helyzetben nem biztos, hogy kizárható.

Összefoglalólag elmondható, hogy sem Svájc, sem Franciaország esetében nem tudunk az utcákon a "biztonság érzésének növelése miatt" masírozttott katonákról, vagy az atomerőművek, olajfinomítók és egyéb stratégiai cégek megerősítésére kirendelt katonai egységekről. Pedig elő szokott ilyen fordulni terror- és nem jàrvànyveszély esetén. (Nota bene, jelenleg 5000 francia katona "dolgozik" terrorellenes hadmüveletekben.) E két esetet leszàmìtva (amit nem látunk hibának, csak nem tartjuk indokoltnak) a magyar katonai intézkedések rendben vannak, a szükséges szakértelem rendelkezésre áll, a magyar katonák semmivel sem maradnak alul ràtermettségben a külföldi kollégákkal szemben.

Talán nem lenne feltétlenül rossz, ha hagynánk hogy a katonàink az ilyenkor bevett protokoll szerint intézkedjenek (szükség esetén a protokollt is felül lehetne vizsgálni) és nem kellene annyira "ràhatnia" a politikai szférának további "pluszokért".

Dr. habil. Türke András István