Biztonságpolitika

Az Egyesült Királyság hivatalosan is megvétózta a koreai FA-50 Fighting Eagle könnyű harci repülőgép Argentínának történő eladását. A dél-koreai gyártó erről már tájékoztatta is Buenos Aires-t – a brit alkatrészek miatt teheti ezt meg Nagy-Britannia.

Sok szeretettel ajánljuk figyelmébe a Nádas Tamás, műrepülő világbajnok emlékére rendezett fotókiállítást. A "Repülés szerelmese" címmel meghirdetett fotópályázat pályaműveit és Nádas Tamás repülős relikviáit tekinthetik meg a kiállítás keretein belül, 2020. november 7-8., 10:00-18:00 óra között a Hotel Mariott Budapest, Liz különtermében. A kiállítás nyilvános, a belépés díjtalan.

A Korea Aerospace Industries Ltd. (KAI) szeptemberben elkezdte a KF-X prototípus végső összeszerelését. Kategóriáját, képességeit tekintve az új típus az FA-50 és az F-15K/F-35 közé pozícionálható.

De ez a levél hosszúra nyúlt, elnök úr, és ideje befejezni. 

Vádolom Du Paty de Clam alezredest abban, hogy ördögi közreműködője volt a jogtiprásnak, hitem szerint öntudatlanul, és abban, hogy három éven át védelmezte káros munkáját a legabszurdabb és legbűnösebb machinációkkal. 

Vádolom Mercier tábornokot abban, hogy bűntárs, még ha lelki gyengesége által is, az évszázad egyik legnagyobb bűntettében. 

Vádolom Billot tábornokot abban, hogy kezében tartotta a Dreyfus ártatlanságát igazoló megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot, és eltitkolta azt; hogy bűnös az emberiesség és igazság elleni bűnben, melyet politikai cél és a kompromittálódott vezérkar megmentése motivált. 

Vádolom de Boisdeffre és Gonse tábornokokat abban, hogy bűntárssá váltak ugyanebben a bűnben, egyikőjük egyértelműen hitbuzgósága, másikuk talán azon testületi szellem által, amely a katonai hivatalokat szent tehénné, megkérdőjelezhetetlenné teszi. 

[…] 

Végül, vádolom az első hadbíróságot abban, hogy jogsértő döntés hozott, amikor elítélte a vádlottat olyan dokumentumok alapján, melyek titkosak maradtak, és vádolom a második hadbíróságot abban, hogy elfedte ezt azon tudatos törvénysértés által, hogy a bűncselekmény elkövetőjét felmentette. 

- Részletek Émile Zola „Vádolom…!” (J’Accuse…!) című nyílt leveléből, a L’Aurore párizsi napilap 1898. január 13-i számából 

A francia költő híres levelének szavai mind a mai napig erős érzelmeket ébresztenek az olvasóban, és úgy emlékeznek e sorokra, mint egy kiemelkedő sajtótörténeti pillanatra. A költő 1898-as írása ugyanakkor csak egy mozzanata volt annak az ügynek, amely kb. egy évtizedre a francia belpolitika egyik legfőbb csatatere lett. Ez az 1894-1906 között húzódó Dreyfus-ügy, amely egy német felmenőkkel rendelkező, zsidó vallású francia vezérkari százados hazaárulás miatti életfogytiglani elítélésével kezdődött, melyet a borzalmas dél-amerikai Ördög-szigeten kellett eltölteni (lásd lent), és a teljes francia politikai élet átrendeződésével végződött.

[...] Bővebben!

A Szlovák Köztársaság Védelmi Minisztériuma a közelmúltban jelentette be, hogy a légierő számára új sugárhajtású gyakorlógépet keres, amivel a jövőbeli F-16-os hajózók alapkiképzését helyben meg tudják oldani, és nem lenne szükséges ezért az Egyesült Államokba küldeni őket.

Idén a második, összességében a negyedik MAGDAY gyakorlaton vett részt a magyar Gripen közösség augusztus végén. A kecskeméti vadászpilóták a házigazda Luftwaffe mellett, az izraeli légierő pilótáival is együtt gyakoroltak.

Három-négy évvel ezelőtt a németek elkezdték kidolgozni egy olyan többnemzeti harccsoport létrehozását, amely közös erővel képes reagálni a jövőbeni kihívásokra. A 2026-ig kitűzött és a légierőt érintő célok között szerepel az, hogy a német és szövetséges légierőkből álló többnemzeti légi harccsoport (MAG – Multinational Air Group) a harci és támogató feladatok összességét tekintve képes legyen napi háromszázötven felszállás végrehajtására. A kitűzött célok hetvenöt százalékát vállalva, a maradék huszonöt százalékhoz más légierőket vonnak be a Luftwaffe mellé - például a Magyar Honvédség Gripenjeit. A szándék az, hogy a kezdeti bevethetőségi képességet (IOC) 2023-ra, a véglegest (FOC) 2026-ra kell elérni. Ennek érdekében a tervezők évről évre lebontják, hogy a 2026-ig hátralévő időszakban mit kell elérni az adott évben. Évente négy kurzust, úgynevezett MAG-napokat (MAGDAY) szerveznek úgy, hogy egyszerre akár több külföldi részvevő is szerepelhessen.

Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis kijelölt állománya először 2018-ban vett részt a gyakorlaton, másodízben pedig tavaly februárban. 2019-ben a balti légtérrendészeti misszió (BAP) volt a fókuszban ezért nem repültek ki többször a magyarok, idén viszont két MAGDAY-t is beterveztek. A februári gyakorlat rendben lezajlott, a németeken kívül a cáslavi 211. Tigris század Gripenjeivel a csehek is jelen voltak. Velük 2-1 elleni, a német Tornadókkal 1-1 elleni légiharcot gyakoroltak a magyarok, és a kötelékben végrehajtott COMAO (Composite Air Operations) valamint a látóhatáron túli légiharc (BVR) feladatokból éjszakára is jutott.  

A röviddel ezután elharapózó koronavírus-járvány kétségessé tette, hogy sor kerül-e az idei második menetre. Amikor biztossá vált, hogy nem lesz akadálya a magyar kontingens kitelepülésének az augusztus 24-28. között tartandó gyakorlatra, intenzív felkészülés kezdődött Kecskeméten. A MAGDAY-re kijelölt pilóták a készültségi géppárt és a kiképzési repülésen résztvevő gépeket és hajózókat bevonva elsősorban látóhatáron túli légiharc mozzanatokat gyakoroltak. Az már korábban ismert volt, hogy a csehek ezt az egyébként általuk is betervezett gyakorlatot lemondták, ugyanakkor az izraeliek, akik korábban megfigyelőként már jártak a MAGDAY-en, részt vesznek rajta. Az izraeli légierő 105. századának kétüléses F-16D Barak gépei két korai előrejelző géppel és egy tankerrel támogatva már az előző hetet is Németországban töltötték, a Luftwaffe és a Heyl Ha’Avir történetének első közös gyakorlatán.

A magyar kontingens áttelepülését a földi lépcső kezdte. A Gripenek üzemeltetéséhez szükséges konténerek napokkal a MAGDAY kezdete előtt, közúton települtek Németországba. Őket augusztus 24-én, hétfőn korán reggel az az Airbus A319-es követte, amely a repülőműszakiak mellett más szakágak embereit és az egyik pilótát szállította a gyakorlatra. A négy kiképzett vadászpilóta mellett egy kiképzés alatt álló fiatal hajózó is kiutazott Németországba, és a háttérben segítette a többiek felkészülését. A négy együléses JAS 39C ezután települt a dán határ közelében lévő és a korábbi MAGDAY-ről már ismerős Schleswig-Jagelbe, az 51. Immelmann harcászati repülőezred bázisára. Akik a szállítógép fedélzetén utaztak, a közeli Hohn légibázison léptek német földre és a házigazdák által biztosított transzferrel jutottak át Jagelbe. Hohn egy szállítórepülő bázis, ahol minden van, ami az Airbus kiszolgálásához kell, míg Jagel csak az ott üzemeltetett Tornadókhoz rendelkezik kiszolgáló eszközökkel. A németek részéről már kevesebb kérdés merült fel, mint az előző években, tudták mire van szüksége a magyaroknak, akik immár megszokott helyszínre települtek.

A MAGDAY leginkább a vadász és csapásmérő gépeket, összesen mintegy 25-30 repülőeszközt magába foglaló nagy COMAO feladatokról szól, amelyeket kedden és csütörtökön hajtanak végre a résztvevők - ez a két nap a gyakorlat lényege. A keddi repülést megelőzi egy hétfői egész napos tervezés, majd a kedd estébe nyúló kiértékelés követi. Szerdán ismét tervezés, csütörtökön délelőtt repülés, este kiértékelés. Minden erről szól, e köré szerveződött, minden más feladat és repülés egy kiegészítő lehetőség. A kecskemétiek a hétfői kiérkezést követően kapcsolódtak be a tervezésbe. Ezt a keddi napon egy nagy COMAO feladat követte, majd a délután folyamán a magyarokra még légiharc feladat is várt: két Gripen és két Tornado szállt fel és vívott külön-külön 1-1 elleni légiharcot. Szerdán újabb felkészülés következett illetve délután egy kisebb, mini-COMAO amelyen a saját (kék) és ellenséges (vörös) oldalon egyaránt repült egy-egy Gripen. Csütörtökön ismét egy nagy COMAO feladat várt a résztvevőkre. Ebben mind a négy magyar Gripen részt vett és az egyik pilóta délután is repült még egy légiharc feladatot egy német Eurofighter ellen.

- Minden felkészülés videokonferencián zajlik. Ez egy életszerű dolog, mert egy valós konfliktushelyzetben nem biztos, hogy egy bázison lenne mindenki, és akkor is távkommunikációval menne egy bevetés tervezése - mondta az augusztusi MAGDAY magyar kontingensének parancsnoka. – A megadott időpontban mindenki bejelentkezik a videokonferenciába, és ott mennek az eligazítások. Minden bázis végigmegy minden részleten. Az egésznek van egy parancsnoka, egy mission commander, aki az egészet viszi és vannak a különböző szakterületek képviselői. Amikor az övék a szó, lehet kérdezni, aztán mindenki bedolgozik egy nagy prezentációba. Végül összeáll, hogy mikor mi történik, és ezen annyiszor megyünk végig, amennyiszer kell, és amíg nem világos az összes részlet. Szigorú időbeli korlátozások is vannak, ameddig el kell készülni mindennel. Amikor már minden egyértelmű, van még egy eligazítás. Másnap, a repülés előtt még van egy-egy eligazítás az időjárással és a légiforgalmi irányítással kapcsolatban, azután még egyszer átbeszéljük a dolgokat, majd utána mindenki kimegy a géphez és lerepüljük a feladatot. Most is ugyanazt a könnyen elérhető tenger feletti légteret használtuk, mint korábban és az időjárással is szerencsénk volt. Augusztusban annyival könnyebb dolgunk volt, mint télen vagy tavasszal, hogy a tizennyolc fokos vízhőmérsékletnél nem kellett a gumiruha, de természetesen vittük magunkkal a vízi túléléshez szükséges speciális eszközöket.

A feladatokban német részről Eurofighterek és Tornadók vettek részt, sőt a németek a légvédelmi rakétásokat is bevonták a gyakorlatba. Civil kontraktorok részéről ellenséges szerepben A-4 Skyhawkok és zavarógépek is repültek.

- A Tornadók kétgépes kötelékben dolgoznak és érezhetően a túlélés és az idő kitolása a céljuk, amíg a Eurofighter odaér és segít rajtuk. Ketten vannak a kabinban, egyikük mindig szemmel tartja a támadókat és egy ideig meg tudják védeni magukat. Van, aki nagyon jó ebben, és van, aki tanulja. Ha minden úgy jön össze, ahogy mi szeretnénk, akkor persze nem sok az esélyük, de ez a Tornado sajátosságaiból adódik. Nem arra van kitalálva, hogy lefordulja a Gripent és nem is tudja lefordulni, de néha azért kihívás tud lenni – fogalmazott a kontingensparancsnok.

Tornado ellen csak 1-1 elleni légi harc feladatot repültek a magyarok, egyébként azonos oldalon harcoltak, akárcsak az izraeli F-16-osokkal. Ők lent a földi célokat támadták, a magyar vadászok pedig a kötelék előtt vagy kísérőként repülve védték a bombázókat. (Itt nem közvetlen kíséretről van szó, a Gripenek nem a kötelékbe ágyazva repültek, hanem magasabban dolgoztak. A második, csütörtöki COMAO-ban például négy Gripen repült a kötelék előtt, húsz percig fenntartva a helyzetet.)

Az ellenfelek az A-4-esek, a Eurofighterek és a zavarógépek voltak. A Skyhawkok az ideiglenes repülőtérről felszálló és váratlanul felbukkanó MiG-29-eseket szimulálták. Érdekes szereplői voltak a játszmának, felbukkanásuk olykor komoly fenyegetést jelentett a kötelék számára. Biztonsági és kiképzési okokból limitálva volt, hogy merről érkezhetnek, meddig mehetnek el, melyik az ő légterük. Ezzel meg volt kötve egy Skyhawk pilóta keze és nem érvényesült az, amire teljes egészében képesek, de a tréning céljainak megvalósításához elég volt. Ugyanez mondható el a COMAO feladatok során az ellenséget játszó Eurofighterekről is: magasan jöttek, de meg volt kötve a kezük a fegyverzet tekintetében is. - A COMAO-nál vagy a BVR-nál a fegyver számít, az, hogy mi lóg a szárny alatt. Minél jobb a fegyver annál messzebbről oldhatjuk meg a problémákat – mondta a kontingensparancsnok. - A típus ellen megvan a jól bevált taktika, amit igyekszünk alkalmazni, de az erős, két hajtóműves Eurofighter komoly ellenfél.

A harc során a saját erők, azaz a kékek jelzik a lövést, a vadászirányító átadja az információt az ellenséget játszó pilótának, a vörösnek, és ha a lövés jó, akkor az ellenség „halott”. Visszafordul, egy külön légtérbe repül, és onnan tér vissza a harcba, mintha egy újabb gép szállt volna fel. Ha a vörös gép rakétája ér célba, a kék szereplő ilyen információt nem kap. A kiértékelésnél feketére színezik és attól kezdve már nem szereplője a harcnak.

Miután mindenki leszállt, az összes résztvevő repülési adatait felviszik egy kiértékelő felületre, azaz egy szoftver valamennyi repülőgép összes repülési adatát, útvonalát egy térképre helyezi, szinkronizálja, és már mehet is a visszajátszás. Végigmennek az egész harcon, a résztvevők végignéznek mindent: ki mikor indult, merre ment, mikor kire támadt, mikor lőtt, mikor ért oda a rakéta és érvényes volt-e a lövés vagy sem. Az eligazításokhoz és a videokonferenciákhoz hasonlóan mindez az avatatlan szemektől távol, egy elszigetelt helyiségben zajlik.

A tervezés, a feladat végrehajtás és a kiértékelés kulcsembere a White Cell. Az elnevezésnek magyar megfelelője nincs igazán, ő az adott feladat egyfajta menedzsere. Ő felel azért, hogy mikor lesz aktív fenyegetés a földi légvédelem részéről vagy, hogy mikor mennyi vörös gép menjen. Ő az, aki tisztában van az adott feladat kiképzési céljával, és ennek megfelelően, ha kell, akár menet közben is bele tud nyúlni a dolgokba, például egy újabb vörös gép bevonásával. Ilyen menet közbeni módosításra azért ritkán kerül sor, a tervezés során már megvan, hogy mire lesz szükség a végrehajtáskor. Ő dönti el, hogy milyen eredménnyel bombáztak a kékek és ő lesz az, aki levonja a következetéseket és eldönti, hogy mi volt jó, és mi nem, volt-e olyan, aminek nem kellett volna megtörténnie, vagy volt-e a repülésbiztonságot érintő probléma.

A német félnek alapos céljai vannak, hogy minek kell megfelelni. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy minden feladatot meg kell nyerni a nagy COMAO során, de a végén el kell jutni egy olyan helyzetbe, hogy mindenkinél működjön az adatkapcsolat (Link 16), meglegyenek a szükséges frissítések, hogy ne legyen probléma az irányítás a különböző repülőgépek között. Mindig van egy cél, és a végén elemzés, hogy mi az, ami zöld, azaz megvalósult, mi az, ami sárga, amin dolgozni kell még, és mi az, ami piros, vagyis abszolút nem ment. Most is voltak ilyen tanulságok, leckék. Az utólagos kiértékelésen azokat a pontokat emelik ki, amelyeken javítani szeretnének a következő MAGDAY-en. Arra kell koncentrálni, ami nem sikerült olyan jól. Ez lehet akár az erők elosztása, hogy mikor, hol, hány repülőgép vegyen részt az adott mozzanatban. Ezen van még mit javítani és megtalálni a leghatékonyabb formát.

A kitelepült gépekkel nem volt gond. Erre létezik ugyan egy vicces gondolat, miszerint a Gripenek „annál jobban viselkednek, minél közelebb vannak Svédországhoz”, a valóságban ez inkább a műszakiaknak köszönhető, akik szintén hozzátették a maguk részét az eredményes szerepléshez. A gyakorlat utolsó, pénteki napja már csak a hazatelepülésről szól. A Kecskemétre tartó Gripenekre Csehország felett a cáslavi pilóták végeztek gyakorló elfogást – miután befejezték a légterükön átrepülő amerikai B-52-es bombázó kíséretét. 2021-ben folytatás következik, ismét két MAGDAY részvételt terveznek a kecskemétiek.

*

Miközben a Gripenek hazafelé tartottak Németországból, Kecskeméten maradt kollégáiknak is akadt egy érdekes feladata, hiszen augusztus 28-án, pénteken egy nem mindennapi látogató repült át hazánk légterén. Az amerikai légierő B-52H bombázója Szlovákia felől érkezett és Gripenjeink kíséretében Románia felé tartott. A mozzanat a NATO tagországokat érintő, Allied Sky (Szövetséges Égbolt) elnevezésű demonstrációs repülés része volt.

Augusztus 22-én, a U.S. Air Force dél-dakotai Minot légierő bázisáról az 5. bombázó ezred hat B-52H gépe indult útnak, hogy a sarkkör felett átrepülve az Egyesült Királyságba, az amerikai bombázók által rendszeresen használt fairfordi légibázisra települjön. A földi személyzet két nappal később egy civil kontraktor Boeing 777-esén követte a bombázókat. A művelet a világ bármely pontján bevethető bombázó harci kötelék (Bomber Task Force) újabb európai rotációja volt.

Az amerikai bombázó erők európai jelenléte 2018 óta rendszeres. A Bomber Task Force egymást követő váltásaiban az USAF mindhárom stratégiai bombázótípusa, a B-1-es, a B-2-es és a B-52-es, egyaránt települt már Európába, ismerkedett a kontinenssel, mint környezettel és hajtott végre különböző kiképzési repüléseket, közös gyakorlatokat a szövetséges légi, szárazföldi és tengerészeti erőkkel. 

Augusztus 28-án korán reggel négy B-52-es szállt fel Fairfordból, hogy a NATO tagországok légterén átrepülve demonstrációs repülést hajtson végre. Az egyik bombázó a balti államok, a másik az északi szövetségesek, a harmadik Spanyolország és Portugália felé vette az irányt. A negyedik gép, a NATO 01 hívójelű, közel hatvan éves B-52H egy hosszabb útvonalat repült be. Az Egyesült Királyságból Hollandia felé vette az irányt, majd a német, cseh és a szlovák légtér következett. Az interneten nyilvánosan elérhető repülőgép-követő oldalak egyikének tanúsága szerint a NATO 01-es Magyarország fölé Tatától északra lépett be, majd 27 000 lábon (9000 méteren) repült át hazánk felett. A nyolc hajtóműves bombázónak a Sidewinder és AMRAAM légiharc rakétákkal függesztett kecskeméti Gripenek adtak kíséretet, volt tehát mit fotózniuk az amerikai hajózóknak is a B-52-es fedélzetéről.

A nyilvánosan elérhető útvonal Románia után bizonytalan képet mutat, de az bizonyos, hogy a B-52-es a Fekete-tenger felett, nemzetközi légtérben időzött, miközben az orosz légvédelem rádiótechnikai eszközei dolgoztak rá és orosz Szu-27-esek fogták el. (Nyilván nem véletlenül tartózkodott ugyanekkor a közelben az USAF és a Royal Air Force egy-egy RC-135 Rivet Joint és az utóbbi egyik Sentinel R.1 elektronikai hírszerző gépe.) A NATO 01 ezt követően átrepült a bolgár, török és görög légtéren - a törökben tankolt is - majd Fairford felé vette az irányt. Az útvonal érintette a horvát, az olasz és a francia légteret. A legtöbb ország felett kíséretet is kapott: a magyarokhoz hasonlóan Gripennel kísérték a csehek, F-16-ossal a görögök és a románok, Eurofighterrel és F-35-össel az olaszok. Az F-16-os mellett a románok MiG-21-est is emeltek a bombázó kíséretére és ugyancsak 21-essel kísérték a horvátok is, létrehozva ezzel a nagy találkozást a két hidegháborús ikon között. A bombázó a Csatornát átrepülve a késő délutáni órákban érkezett vissza Fairfordba. Ugyanezen a napon két másik B-52-es, a Minotról felszállva az Egyesült Államok és Kanada légterében repült.

* * *

MAGDAY fotó: Dr. Toperczer István. B-52-es fotó: MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis / Makkos őrnagy. A cikkek nyomtatott változata az Aeromagazin 2020. októberi számában jelent meg.

Mark Esper amerikai védelmi miniszterrel történt egyeztetés után izraeli kollégája, Benny Gantz beleegyezett, hogy az Egyesült Arab Emírségek megkaphassa az F-35 Lightning II típust, amit egészen idáig ellenzett a zsidó állam vezetése.

Podcastot indított a magyar légiforgalmi szolgálat. A november elejétől kéthetente megjelenő epizódokban a légi közlekedés legérdekesebb témáit járják körül iparági szakértők, pilóták, valamint légiforgalmi és kutatás-fejlesztési szakemberek segítségével.

A Szlovák Köztársaság Védelmi Minisztériuma nemrégiben jelentette be, hogy új sugárhajtású kiképző repülőgépek vásárlását fontolgatják a légierő korszerűsítése érdekében. Az opciók között szerepelnek az Olaszországban, Angliában és a Cseh Köztársaságban gyártott repülőgépek is. A fő cél a majdani Lockheed Martin F-16-os pilóták képzési rendszerének megfelelő szintre történő emelése. Szlovákia 2019-ben vásárolt 14 Lockheed Martin F-16 Block 70 vadászgépet, ezekből 12 együléses és 2 kétüléses variáns lesz. Jelenleg a Szlovák Légierő gépállományában hat L-39 Albatrosz oktató repülőgép található meg, amelyek várható élettartama a következő hat évben a végéhez ér. A Szlovák Köztársaság Védelmi Minisztériuma nyolc, vagy tíz modern kiképzőgéppel kívánja lecserélni őket. Jelenleg különböző gyártókkal folynak a tárgyalások, így most még esélyes Leonardo M345 és M346, a BAE Systems Hawk és az Aero Vodochody L-39NG is. Pozsony gépenként 10 millió eurót kíván fordítani a beszerzésre, amelynek követelménye lesz például a szlovák vállalatokkal való ipari együttműködés lehetősége is.

Ukrajnában az Ukrinnmasz bemutatta a Kevlar-E gyalogsági harcjárművének prototípusát. A jármű fejlesztését az egyébként mezőgazdasági és építőipari berendezéseket gyártó magánvállalkozás már 2018 áprilisa óta végzi. Alapja a 2S1 Gvozdgyika önjáró tarack, melynek lövegét és tornyát eltávolították. A páncéltest ezen egykori küzdőtérnek helyet adó részének tetőpáncélzatát megemelték, ezért az itt lévő új desznattér mellső és oldalpáncélzat döntött kialakítású lett. A deszanttér ajtaja hidraulikusan lefelé nyitható. A deszanttér tetejének mellső részére került felszerelésre az ukrán eredetű KBA-105 Skval távirányítású torony. Ennek fegyverzete egy 30 milliméteres 2A42 gépágyú, egy ugyancsak 30 milliméteres KBA-117 automata gránátvető és egy 7,62 milliméteres géppuska. Továbbá a torony jobb oldalán két 6 kilométeres hatótávolságú félaktív lézeres önirányítású RK-2V Barrier-V irányított páncéltörő rakéta nyert elhelyezést. A Kevlar-E gyalogsági harcjármű kezelőszemélyzete 3 fő és 6 lövész szállítására képes. A már a prototípuson is látható némi pluszpáncélzat mellett a jármű elejét a harckocsikon már alkalmazott Knife reaktív páncélzat könnyebb változatával is tervezik védeni a jövőben. Jelenleg még kevéssé ismert a jármű meghajtása, amely valószínűleg még mindig a 300 lóerős JaMZ-238N motor. Nagyobb teljesítményű motor beépítését tervezik, mert a járműnek 70 kilométer per órás sebességgel kell haladnia aszfaltozott úton.

Hamarosan újabb F-16-ok érkezése várható Romániába. Ez év januárjában Bukarest további öt Fighting Falcon beszerzéséről kötött egyezséget Portugáliával, 130 millió euró értékben. Ezekből az első kettő, a 1614 (a Portugál Légierőnél egykor 15132) és a 1616 (a Portugál Légierőnél egykor 15135) oldalszámú F-16AM példány még 2020. augusztus 14-én szállt fel Monte Realból (Portugália) és repült át a megrendelőhöz. A szerződés értelmében október hónapban további két gép leszállítása van beütemezve. Október 8-án és 19-én két újabb, korszerűsítésen és nagyjavításon átesett F-16AM volt megfigyelhető már a román gépekre jellemző álcázó festést viselve. Ezek a 1613-as (a Portugál Légierőnél egykor 15122) és 1617-es (a Portugál Légierőnél egykor 15141) oldalszámot viselték. Az ötödik és egyben utolsó F-16-ot 2021 elején tervezik leszállítani, és ez a 1615-ös (a Portugál Légierőnél egykori 15134) oldalszámot kapja. Az utolsó szállítás után a Román Légierő állományában tizenhét F-16-os lesz, tizennégy együléses AM és három kétüléses BM repülőgép.

Bulgáriában immáron három nagyjavításról hazatért Szuhoj Szu-25-ös csatarepülőgép található meg. A szovjet érában tervezett gépeket a fehérorosz 558-as repülőgép-javító üzem vette kezelésbe, Baranovicsiben. A Szu-25-ök 1988-ban jelentek meg Bulgáriában és a csúcsidőszakban összesen 35 példányt lehetett megtalálni a légierő állományában. A túlélőnek tekinthető 14 bolgár gépből nem mind került a további hadrendbe tarthatóságot garantáló munkafolyamatba. Az ezekben érintett 8 példányból (hat együléses és kettő kétüléses) az első 2019. augusztus 28-án indult útnak az 558. repülőgép javító üzem felé, egy Iljusin Il-76-os szállítógépben, részlegesen szétszerelve. A nyolc repülőgépen elvégzendő munkák 85,5 millió dolláros kiadással járnak. Kormányzati szinten van terv még további két repülőgép Belorussziába való kiküldésére, de azt csak a nyolc repülőgép nagyjavításának befejezése után mérlegeli a Bolgár Légierő, hogy további hat repülőgépét elküld-e Fehéroroszországba nagyjavításra. A tervek szerint az első két Szuhoj Szu-25-ös csatarepülőgép szeptember 23-án tért haza. Ezek a fehér 246-os együléses Szu-25K, illetve a fehér 002-es kétüléses Szu-25UB-k voltak. A harmadik Szuhoj október 20-án érkezett meg, ez a fehér 253-as, ami szintén egy együléses Szu-25K változat.  Könnyedén felismerhetők a Belorussziát megjárt példányok, hiszen sötét, illetve világoszöld és barna digitális festésmintát kaptak.

Érdekes kijelentést tett az Egyesült Államok Külügyminisztériumának politikai és katonai ügyekért felelős helyettes titkára, R. Clarke Cooper a bulgáriai Graf Ignatievo és Bezmer légibázisokat is érintő látogatása során. Elmondása szerint az Egyesült Államok kormánya, természetesen az amerikai kongresszus jóváhagyásával, kész két F-16-os átadására Bulgária számára. A gépek használtak lennének és a Bolgár Légierő személyi állománya számára lehetővé tennék a típussal való alaposabb megismerkedést, még mielőtt a megrendelt nyolc újgyártású Block 70-es változatú példány megérkezne.

Lengyelországban már a lőgyakorlatokon, valamint a terepen végzett tesztelésen van a Huta Stalowa Wola (HSW) is kifejlesztett Borsuk (Borz) gyalogsági harcjármű. A prototípust az NPBWP platform (Nowy Pływający Bojowy Wóz Piechoty - Új kétéltű gyalogos harci jármű) elvárásainak megfelelően tervezték meg. A BWP-1/BMP-1-ek utódjaként megalkotott Borsuk egy 30 milliméteres Mk 44 Bushmaster II-es gépágyúval, valamint az ezzel párhuzamosított 7,62 milliméteres UKM-2000C géppuskával és a távirányított ZSSW-30 torony jobb oldalán elhelyezett két Spike-LR irányított rakétával van ellátva. Ezt a tornyot a lengyel WB Electronics és HSW cég közösen fejlesztette ki. A jármű mozgatásáról egy 885 lóerős MTU 199TE20 hathengeres motor gondoskodik, egy Perkins X300 sebességváltóval együttműködve. A gépágyúhoz 200, míg a géppuskához 400 darab lőszer került elhelyezésre a Borsuk belső terében. A parancsnok és a lövész számára a célok felderítését a GOC-1 Nike és GOD-1 Iris rendszerek segítik, ezek megtalálhatók a PT-17-es harckocsin is. Háromfős személyzete mellett hatfőnyi lövész szállítására képes a Borsuk. A 120 milliméteres aknavetővel ellátott mellett parancsnoki, egészségügyi és műszaki feladatokra átalakított járművek is megvalósíthatók az alváz felhasználásával. Továbbá a 24-25 tonnás úszóképes variáns mellett egy erősebb páncélzatú, így már 30 tonnás, igaz így már nem úszóképes változat is kidolgozásra került.

Lengyelországba is érkeztek repülőgépek ez év októberében. A még 2018 márciusában megrendelt Leonardo M346-os (Alenia Aermacchi M346 Master) sugárhajtású képzőgépekből szállt le a 7709-es oldalszámú október 5-én, majd a 7710-es oldalszámú október 20-án. Várhatólag hamarosan megérkezik a 7711-es is.

Megrendelték a holland CV9035NL gyalogsági harcjárművekre is a teljesen gumiból gyártott lánctalpakat. Ezt 2010 végétől próbálták ki harctéri körülmények között Afganisztánban, két lövészpáncéloson. A lánctalpakat közösen alkotta meg a kanadai Soucy International és a BAE Systems svéd leányvállalata. A CV90-esek távoli országba történő telepítését természetesen az otthon lefolytatott tesztek előzték meg, ahol kedvező tapasztalatokat szereztek. A 28 tonnás jármű több mint egy tonnával vált könnyebbé az új lánctalpakkal és a CV90-es által keltett zajt sikerült 10 dB-el, míg a rezgést 65%-al csökkenteni. E két utóbbi nem csak a szállított személyek komfortérzetét növeli, hanem az elektronikai rendszerek élettartama is növekedni fog, csökkentve ezzel az üzemben tartási költségeket. A lánctalpak afganisztáni tesztelését, a megerősített páncélzat miatt már 35 tonnás CV90-esekkel 2011-ben kezdték meg, akárcsak a robbanások okozta sérülésekkel szembeni ellenállóság kivizsgálását.

A Soucy International és a BAE Systems svéd leányvállalatának tervei között további lánctalpak megalkotása is szerepelt a norvég BvS10 és az M113 páncélozott szállító járművek részére. A norvég CV9030-as gyalogsági harcjárműveken ilyen teljesen gumiból készült lánctalpakat már évek óta használnak. Továbbá a CV9035NL gyalogsági harcjárművek védelmét erősítendő a piacon elérhető öt rendszer elemzését is elvégezték még 2019-ben. Ezek közül kerül kiválasztásra az Elbit Systems Iron Fist rendszere. A tervek szerint mind a 149 hadrendben lévő CV9035NL megkapja majd az Iron Fist aktív páncélzatot. Az integrációt a BAE Systems fogja elvégezni. Ez a szerződés jelentősen növeli annak esélyét, hogy más hadseregek is rendszeresítsék az Iron Fist, mivel Hollandián kívül hat másik európai ország (Svédország, Svájc, Norvégia, Finnország, Dánia és Észtország) is használja a CV90-et.

Hollandiába megérkezett az F-013-as jelzésű Lockheed Martin F-35A Lightning II vadászbombázó. A Leeuwarden légibázison 2020. október 27-én leszálló gép építését az olaszországi Cameriben végezték. Már előbb meg kellett volna érkeznie hazájába, azonban nem részletezett problémák miatt leszállítása csúszott, akárcsak az F-014-es jelzésű példányé, amely várhatóan szintén hamarosan megérkezik majd Hollandiába.

Újra a levegőbe emelkedett egy helyreállított Vickers Supermarine Spitfire Mk.IX vadászrepülőgép. Ezt a példányt még a II. világháború alatt rakták hajóra és indították el a Szovjetunió felé a Lend-Lease program keretében. Sok más társától eltérően meg is érkezett ide és repült is egészen 1945. május 18-ig, amikor is egy másik Spitfire-el történő ütközést követően lezuhant a Kola-félszigeten. A maradványokat 1997-ben vásárolták meg Nagy-Britanniából, ahol hosszú éveken át folyt a Spitfire helyreállítása. A gép nem rejtegeti múltját, a géptörzsön, a függőleges vezérsíkon és a szárnyakon egyaránt vörös csillag rikít.

Franciaországban kiválasztás került az a fegyverrendszer mellyel a flotta hadihajóit tervezik oltalmazni a jövőben drónok ellen. A Thales és a Nexter által kifejlesztett RAPIDFire fegyverrendszer alapját a CTA International (CTAI), a Nexter Systems és a BAE Systems nemzetközi leányvállalata által kifejlesztett új 40 milliméteres gépágyú alkotja. Ezt egy toronyba szerelve optikai célzórendszer és fejlett algoritmusok segítségével teszik képessé a kisméretű légi járművek elleni harcra, akár 4 kilométeres távolságból is. Az első RAPIDFire fegyverrendszerek átadását már 2022-re tervezik.

A francia Constructions industrielles de la Méditerranée (CNIM) bemutatta az L-CAT partraszálló katamarán továbbfejlesztett változatát. A projekt válasz azokra a követelményekre, amelyeket az erősen védett partszakaszokon végrehajtandó partraszállási műveletek növekvő valószínűsége jelent. E kihívásoknak való megfelelés érdekében a CNIM a partraszálló katamaránok legfontosabb paramétereinek javítására összpontosított. Az L-CAT Mk2-t elsősorban a nagyobb sebesség jellemzi. Ennek érdekében a négy korábbi, egyenként 1658 lóerős MTU motort ugyanannyi, de egyenként már 1820 lóerős, szintén MTU erőforrásra cserélték ki. A második új megoldás már innovatívabb. Mindkét hajótörzs között, a merülési vonal alatt, egy összekötő elem található, amely azonban nem a szilárdságot növeli, hanem a szárnyashajókhoz hasonlóan nagyobb sebességnél még jobban kiemeli a hajótörzseket a vízből. Mivel így kisebb a hidrodinamikai ellenállás, ez az erősebb motorokkal együtt ez lehetővé tette a maximális sebesség 30-ról 35 csomóra növelését.

Továbbá mindkét hajótörzs mellső részére felszerelésre került egy-egy 20 milliméteres gépágyúval ellátott távirányítású fegyverállvány. Mindezeken felül az L-CAT Mk2-n megnövelték a kormányállás méretét is, amit még plusz páncélzattal is elláttak.  Francia flotta jelenleg négy L-CAT-et birtokol, míg Egyiptom kettőt szerzett be. Mindkét országban a MISTRAL partraszállást támogató helikopterhordozókon kerültek alkalmazásra. Mivel Párizs jelenleg nem kívánja frissíteni az L-CAT-eket, az Mk2 verzió az exportlehetőséget szem előtt tartva került kialakításra. A CNIM már az amerikai LCAC leszálló légpárnás jármű alternatívájaként népszerűsíti legújabb termékét. A francia katamarán összehasonlítható sebességet kínál sokkal egyszerűbb üzemeltetéssel és alacsonyabb üzemeltetési költségekkel.

Olaszország külföldi partnereket keres egy modern harckocsi kifejlesztésére és megépítésére, és hivatalos ajánlatot tett Lengyelországnak, valamint Spanyolországnak, hogy csatlakozzanak ehhez a projekthez. Ez a kezdeményezés lehetőséget jelenthet a két országnak, akik - akárcsak Olaszország - szintén nem vesznek részt a francia – német MGCS programban, hogy fejlesztési és gyártási kapacitást hozzanak létre a harckocsik területén. Az olaszok látnak rá lehetőséget, hogy a jövőben tovább bővítsék a résztvevő országok körét. Például az utóbbi években igencsak jó úton járó olasz-izraeli védelmi együttműködéseknek és beszerzéseknek köszönhetően akár a zsidó állam is felbukkanhat majd a csapatban. Lengyelország részéről már közölték, elemzik az olaszok ajánlatát.

Megkapta utolsó Eurofighter Typhoon, vadászbombázóját is az Olasz Légierő. Az október 23-án, az észak-olaszországi Istrana légibázison landoló MM7356-os gép a Tranche 3-as szintnek megfelelően került legyártásra a Torino melletti Caselle-i üzemében. Így jelenleg ezzel a géppel együtt Olaszország 96 darab F-2000-t üzemeltet, amelyekből 82 F-2000A együléses és 14 TF-2000A kétüléses példány, a helyi megjelölésben. Az Istrana-i repülőtéren települő 51. Repülőezrednél az MM7356-ot is beleszámítva már 22 darab Tranche 3-as vadászbombázó található meg. A Caselle-i gyárban nem maradnak munka nélkül, hiszen itt jelenleg már tavaly óta a Kuvait Légierő Eurofighter-eit gyártják. A négy partnerország mellett, amelyek már 472 Typhoon-t rendeltek (Nagy-Britannia: 160, Németország: 143, Spanyolország: 73), a nemzetközi ügyfelek között ma már szerepel, Szaúd-Arábia (72 repülőgép), Ausztria (15), Omán (12), Kuvait (28) és Katar (24), így eddig összesen 623 Eurofighter Typhoon repülőgépet rendeltek meg.

Spanyolországban a Navantia hajógyárban elkezdték az S-70-es GALERNA-osztályba tartozó MISTRAL (S-73) tengeralattjáró szétszerelését. Ez az egység ez év június 10-én került kivonásra és 35 évvel ezelőtt, 1985 júniusában lépett szolgálatba. Ezek a tengeralattjárók a francia AGOSTA-osztály helyben készült, minimális eltérést felmutatni tudó példányai. A MISTRAL még jó állapotban lévő alkatrészeit felhasználni tervezik a két, még továbbra is szolgálatban maradó S-70-es tengeralattjárón, a TRAMONTANA (S-74) és a GALERNA (S-71) nevet viselőkön, valamint a tengeralattjárósok képzését végző intézményben, mint szemléltető eszközök. Az 1980-as évek első felében építeni kezdett testvérhajók közül a másodiknak elkészült SIROCO (S-72) 2012 közepén került kivonásra. 2019. december 20-án jelentették be, hogy elvetették a MISTRAL tengeralattjáró tervezett nagyjavítását. Az egység élettartama során az utolsó nagyobb hajógyári munkára azért nem volt szükség, mivel az S-80-as osztályba tartozó ISAAC PERAL (S-81) hadrendbe állítása ezt szükségtelenné teszi. Az 1985-ben szolgálatba állt MISTRAL esetében ez volna az ötödik ilyen nagyjavítás, amit 2015-ben hagytak jóvá. A TRAMONTANA esetében a pár évvel ezelőtti nagyjavítás és korszerűsítés során majd 60 millió dollárt költöttek el. A MISTRAL lecsupaszított hajótestét átverésre tervezik majd bocsátani a 2021-es évben.

A Spanyol Nemzeti Repüléstechnikai Intézet, az INTA megadta az Airbus A330 MRTT Voyager légi utántöltő repülőgépek számára azt az engedélyt, melynek birtokában a törzsvégi hajlékonycsöves rendszeren keresztül is láthatnak el üzemanyaggal nagyméretű repülőgépeket. Jelenleg a Brit Királyi Légierő (RAF) az egyetlen olyan MRTT ügyfél, aki ezt a rendszert használja. Innentől fogva tehát az A400M Atlas teherszállító repülőgép számára is mindennapos eseménnyé válhat a törzsvégi hajlékonycsöves rendszeren keresztüli üzemanyag felvétel a 14 brit Voyager valamelyikéből, ahogy az már megvalósult a Panavia Tornado, az Eurofighter Typhoon, a C-130J Super Hercules, az E-3D Sentry, és az F-35B Lightning II típusok esetében is.

Görögország számára négy MH-60R Seahawk helikopter legyártására kapott megbízást a Lockheed Martin tulajdonában lévő Sikorsky. A 180 millió dolláros beszerzés kiegészül egy 3,98 millió dollárossal is, ez három AN/AQS-22 merülőszonárt foglal magába. A négy helikoptert és a szonárrendszereket várhatóan 2025 februárjáig szállítják le a Görög Haditengerészet számára.

A görög Estia újság arról számolt be, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a közelmúltbeli görögországi látogatása során biztosította az európai országot, 20 Lockheed Martin F-35A Lightning II biztosan eladásra fog kerülni számára. A lap azt is tudni véli, hogy a 2022-ben hat repülőgépet vásárolnak majd meg, és azokat az első hat francia Dassault Rafale vadászbombázóval nagyjából egy időben szállítják le. Továbbá azt is valószínűsítik, hogy a görög F-35-ök egy része olyan példány lesz, melyeket eredetileg a szomszédos Törökország részére kezdtek el építeni. Ez év elején mindenesetre a gyártósoron 24, az építés különféle szakaszában lévő, eredetileg török megrendelésre elkészíteni kezdett F-35-ös volt megtalálható. A már elkészültek közül – az első török F-35A 18-0001 gyártási számmal 2018. május 10-én repült első alkalommal – nyolcat az USAF fog hadrendbe állítani a legutóbbi hírek szerint. További hatot tartós tárolásba helyeznek, lehet ezek lesznek majdan az első görög Lightning II-ek. Ez év júliusában Görögország azt tervezte, hogy 2021-ben aláírja majd 20 darab ötödik generációs Lockheed Martin F-35A Lightning II-es vadászbombázó megvásárlásáról szóló szerződését. Ennek értéke közel 3 milliárd dollár lesz és az első példányokat 2025-ben, vagy 2026-ban vehetik majd át.

Az Orosz Hadsereg részére elkezdték átadni a korszerűsítésen átesett BMP-1AM jelzést viselő gyalogsági harcjárműveket. A 2018-ban bemutatott variáns legfőbb jellegzetessége az új távirányítású torony. Ezzel mindegy 1,5 méterrel növekedett meg a magassága, de fegyverzet is módosult, a jól ismert 30 milliméteres 2A72 gépágyúra, amelynek csöve függőlegesen 74 fokig emelhető fel. Ez egészül ki egy 7,62 milliméteres géppuskával, valamint 9K115 Metisz irányított rakétával. A BMP-1-ben lévő UTD-20 motort egy ugyancsak 300 lóerő teljesítményű, de gazdaságosabb UTD-20S1 váltotta fel, mint ami a BMP-2-ben is megtalálható. A teljes tömeg 14,2 tonnára növekedett, de a maximális 65 kilométer per órás közúti sebesség és az 550 kilométeres hatótávolság változatlan marad. A régi R-123M rádió berendezést a modern R-168-25U-2 váltotta fel, amely védett kommunikációt biztosít. A BMP-1AM legénysége továbbra is 3 fő és változatlanul 8 lövész szállítására képes. Hátrányaként a meg nem erősített páncélvédelmet és a némileg lecsökkent mozgékonyságot lehet felróni, azonban azt tudni kell, hogy Moszkva terveiben mintegy 10 évnyi szolgálati idő szerepel az BMP-1AM neve mellett, így egy ilyen kismérvű korszerűsítése elegendőnek bizonyulhat a jármű számára.

Arab médiainformációk szerint az első néhány MiG-29M/M2-es vadászbombázó már megérkezett Algériába. Az Algériai Légierő a közel 2 milliárd dolláros szerződésben újabb Szuhoj Szu-30MKA és MiG-29M/M2 vadászbombázók megvásárlása mellett kötelezte el magát 2019-ben. Előbbi változatból már rendelkezik 58 darabbal az észak-afrikai ország, ezek mellé akkor 16-ot rendeltek meg 14 darab MiG-29M/M2-es mellett. Utóbbiakkal Algéria 36 elavult MiG-29-ének némelyikét kívánja kicserélni, amelyeket Fehéroroszországból és Ukrajnából vásároltak a 2000-es évek elején, és 2020 után nem sokkal kivonásra kerülnek majd. Ezek helyére anno 34 új MiG-29SzMT-t rendetek meg, de az első 15 gép megérkezéséig kiderült, ezek nem voltak minden részletükben újak, elkészítésükhöz régebbi példányok alkatrészeit is felhasználták az oroszok. Ezért az észak-afrikaiak elálltak a beszerzéstől és rendeltek helyettük 16 darab Szu-30MKA-t. Ebből a típusból a legutóbbi szállítmányt 2017-ben vették át. A hírek szerint az első pár új együléses MiG-29M és a kétüléses MiG-29M2 szétszerelve érkezett meg a vevőhöz és összeállításukat helyben végezték el. A gépek felszereltsége állítólag megegyezik az Egyiptom által megvásárolt példányokéval. A szállítás módja, miszerint az vízen, vagy levegőben történt-e meg most még nem tisztázott.

Pakisztánban még október 6-án jelentette be Zafar Mahmood Abbasi tengernagy, hogy a flotta számára 10 új tengeri járőrgépet fognak beszerezni a jövőben. Ezek a jelenleg is használt amerikai Lockheed P-3C Orion-ok utódjai lesznek. Azt is megemlítette, hogy ezek az új gépek egy kereskedelmi típus átalakításával jönnek majd létre. A konkrét géptípus nem került megnevezésre eddig. Most kiderült, a pakisztániak a brazil Embraer Lineage 1000-et szemelték ki, mint a jövőbeli tengeri járőrgépük alapját. A pakisztániak eddig csak egyetlen repülőgépet rendeltek meg, tehát a program a kezdeti szakaszában van. A pakisztáni szolgálatra átállított repülőgép neve Sea Sultan lesz. Egy ilyen mérvű átalakítás igencsak időigényes és kétséges kimenetelű is lehet, hiszen a polgári célra tervezett és gyártott repülőgépet alaposan át kell majd építeni az új feladat ellátásához. Jelenleg még nem tudni az Embraer részt fog-e venni az átépítésben bármilyen módon is.

A gerincfektetés ünnepélyes ceremóniájával Pakisztánban kezdetét vette egy MILGEM-osztályú korvett építése. Iszlámábád négy ilyen török tervezésű egység beszerzését határozta el még 2018-ban. Az elsőt még Törökországban készítették el, azonban a többit már helyben, a Karachi Hajógyárban építik meg licenc alapján. A most építetni kezdett második egység várhatólag 2024-ben kerül majd átadásra. A MILGEM-osztályú korvettek a Pakisztáni Haditengerészet egyik technológiailag legfejlettebb felszíni egységei lesznek. Ezek a hajó a legmodernebb fegyverekkel és modern érzékelőkkel lesznek felszerelve, beleértve a légvédelemre, a felszíni célpontok, valamint a tengeralattjárók ellen alkalmazható fegyverzetet is. A felszíni célok elleni fegyverzetet a török fejlesztésű Atmaca (Héja) hajó elleni robotrepülőgép képviseli, amivel az tengeri első lövészetet 2019. november 3-án hajtották végre.

Akkor a Fekete-tengeren, egy szintén török tervezésű és gyártású hajóról, a MILGEM-osztályú KINALIADA (F-514) korvettről történt az indítás. A Roketsan által fejlesztett 800 kilogrammos tömegű Atmaca egy 200 kilogrammos harci résszel van ellátva, hatótávolsága 200 kilométer. A végfázisban aktivizálódó aktív radaros önirányító rendszerét tehetetlenségi navigációs rendszer és műholdas navigációs rendszer egészíti ki. Hossza 5,2 méter, (így az Atmaca nem lett hosszabb, mint az RGM-84F variáns, vagyis 5,23 méter) törzsátmérője 350 milliméter, szárnyainak fesztávolsága 1,4 méter. Mozgatásáról egy Microturbo TRI 40 sugárhajtómű gondoskodik, ezt szeretnék majd kiváltani egy török tervezésű és építésű gázturbinára a jövőben. A gázturbina beömlőnyílását a szárnyak mögött alakították ki. Az Atmaca fejlesztését 2012-ben kezdte meg a Roketsan, az első indításra, igaz még csak szárazföldről, 2017 márciusában került sor.

A világhálóra felkerült kép alapján, már folyik Oroszországban Vietnam részére a Jakovlev Jak-130-as sugárhajtású felfegyverezhető kiképzőgépek gyártása. Januárban tudósított arról a világsajtó, hogy az ázsiai ország legalább 12 darab Jak-130-at fog beszerezni 350 millió dollár ellenében.

Egyre közelebb van az az időpont, amikor ismét új gyártású orosz helikopterek kerülnek majd leszállításra Dél-Koreába. Az ázsiai országban jól ismertek a Kamov és Mil gyártmányú helikopterek és most az egyeztetések során bebizonyosodott, mindkét fél hajlik arra a megállapodásra, hogy Oroszország helikopterek leszállításával törlessze a még fennálló államadósságát Szöul felé.

Tajvan számára az Egyesült Államok Külügyminisztériuma úgy döntött, hogy jóváhagyja 100 Harpoon partvédelmi robotrepülőgép-rendszer (Harpoon Coastal Defence Systems, HCDS) és a hozzájuk kapcsolódó berendezések eladását. Ez a partvédelmi robotrepülőgép-rendszer indítóként négy RGM-84L-4 Harpoon Block II-es hajók elleni robotrepülőgépet szállíthat négytengelyű teherautókra telepítve. A tajvaniak számításai szerint egy esetleges kínai inváziós erők 50% -ának feltételezett megsemmisítéséhez a meglévő készleteiket legalább 112 darab Harpoon Block II-es hajók elleni robotrepülőgéppel kell kiegészítenünk. A beszerzés becsült összköltsége 2,37 milliárd dollár körül fog alakulni..

Japán érvényesítette az eddigi végleges két Boeing KC-46A Pegasus légi utántöltő/szállító repülőgépen felüli további igényét is. Így már kifizetésre került a gyártó felé a 3. és a 4. japán példánynak is az ára, valamivel több, mint 342 millió dollár. Japán számára a Boeing 2019. szeptember 13-án, pénteken kezdte el az első KC-46A Pegasus építését a szárny összeszerelésével. Az everetti gyártósorról – ahonnan polgári megrendelésre már több mint 1150 darab különféle 767-est adtak át - az eddigi megrendelések köszönhetően így már négy KC-46A fog lekerülni Tokió számára. A gépekért, a támogató szolgáltatásért és az oktatásért a szigetország 1,9 milliárd dollárt fog kifizetni az USA-nak. Japán lett a típus első külföldi megrendelője, de a KC-46A Pegasus-al kapcsolatos problémák miatt a 2020-ra tervezett átadásra csak 2021-ben fognak sort keríteni. Az első japán Boeing KC-46A Pegasus légi utántöltő/szállító repülőgép festésével 2020. szeptember 17-én végeztek az USA-ban. A 3. és a 4. gépet várhatólag 2023. június 30-ig szállítják majd le.

Nem keltett túl nagy meglepetést, amikor Japánban bejelentették, kiválasztásra került az a cég, mely fővállalkozóként fog részt venni a következő generációs harci repülőgép létrehozásában. Ezt a szerződést természetesen az ezen téren is már tapasztalatokkal rendelkező Mitsubishi Heavy Industries nyerte el. Ez a döntés egy 40 milliárd dollár feletti katonai szerződést hozott számára tető alá. Meg kell jegyezni, a Mitsubishi eddig még nem állt elő repülőgépe részletes terveivel. Az új típusról készült fantáziarajzok azonban csak nyomokban emlékeztetnek az ATD-X gépre. Az akár 100 darabos mennyiségben is rendszeresítésre kerülő új gép mérete a Lockheed Martin F-22A Raptor méreteivel fog vetekedni, vagyis igencsak nagyméretű lesz.

Erőforrásaként a F-22-ben használt Pratt&Whitney F119-hez hasonló teljesítmény leadására képes, 2018-tól tesztelt Ishikawa-Harima Heavy Industries XF-9-1 gázturbinák szolgálnak majd, amik lehetővé fogják tenni a szupercirkáló képességet is. Ezek a várakozások szerint az esetleges módosításokat követően is rövidebbek lesznek, mint az F119-ek, így a Raptor-hoz viszonyítva nagyobb fegyvertér kialakítására nyílik majd lehetőség a japán lopakodón a tervezők számára. A gép hajtóművét szeretnék japán fejlesztőbázisra támaszkodva megalkotni. Itt alkalmazni fogják az Ishikawajima-Harima Heavy Industries (IHI) által kifejlesztett XF5-1-es utánégetős hajtómű létrehozása során felgyülemlett tapasztalatot. Ez az erőforrás egyébként a Mitsubishi ATD-X (Advanced Technology Demonstrator) Shinshin lopakodó repülőgép számára került kifejlesztésre. A repülések során nem derült fény jelenős hibákra, sőt az IHI XF5-1 sugárhajtóművek igen jól teljesítettek a nagy állásszögű repülések során. Természetesen a technológiai demonstrátor repülőgéppel szerzett egyéb tapasztalatok is felhasználásra kerülhetnek az F-2-es utódjának megalkotása során.

Tokió ez év végéig kiválaszt egy tengerentúli partnert is a repülőgép-technológiával kapcsolatos együttműködésre, amelynek egyik fókuszpontja a lopakodó technológia. A gép tervezését még ebben a pénzügyi évben el szeretnék indítani, amire van még pár hónap, hiszen az csak 2021. március 31-én zárul le. Ezt követi a tervezés és gyártási tervek véglegesítésének befejezése után az első prototípus építése, amelyet a tervek szerint 2024-ben kezdenek el, majd 2028-ban jöhetnek a repülési tesztek is. Az első sorozatgyártásúnak tekinthető repülőgép 2030-ban, vagy 2031-ben gördül majd le a szerelősorról, és az új vadászgép, melynek legfőbb szerepe a légiharc lesz, 2035-ben kezdi majd meg a Mitsubishi F-2 vadászgépek leváltását.

Mint az köztudott, nem minden ausztrál Boeing F/A-18A/B Hornet repülőgép került eladásra. Az egyik ilyen gép az A21-022 lajstromjelű példány is, amelyik múzeumban lesz kiállítva. A 30 éves ausztrál szolgálat alatt 6131,5 órát repült Lódarázs jelenleg szétszerelt állapotban található meg, ugyanis hamarosan összeszerelésre kerül és Canberrában lesz kiállítva.

Szintén a testet öltés folyamatában leledzik az első ausztrál megrendelésre építeni kezdett Northrop Grumman MQ-4C Triton pilóta nélküli felderítő repülőgép. A 360 fokos körülfordulásra képes AN/ZPY-3 több üzemmódú AESA antennával ellátott fedélzeti rádiólokátorral rendelkező Global Hawk haditengerészeti megfelelője hasznos társa lesz a P-8A Poseidon tengerészeti járőrgépeknek, amely szintén viselni fogja a kengurus felségjelet. Az első ausztrál Northrop Grumman MQ-4C Triton pilóta nélküli felderítő repülőgép átadása 2023-ban várható. Ausztrália még 2018-ban határozta el hat darab MQ-4C Triton beszerzését, a hatodik példányt 2025 végére tervezik leszállítani. A típus bázisaként a dél-ausztráliai Edinburgh-i repülőtér fog szolgálni, de Tindalban is létrehozzák a típus üzemeltetéséhez szükséges infrastruktúrát.

A jövő szavát meghallva, korszerű fegyverzettel szeretnék ellátni az Amerikai Haditengerészet ARLEIGH BURKE-osztályú rombolóit. Ez nem jelent mást ebben az esetben, mint hiperszonikus rakétákat. Érdekes lesz ennek az elképzelésnek a megvalósítása, hiszen jelenleg még nem ismert olyan hiperszonikus rakéta, amelyik méretéből kifolyólag könnyedén elhelyezhető lenne az ezen hajóosztályon is alkalmazott Mk 41-es függőleges indítókonténerekben. Ezekben legfeljebb 6 méter hosszú és 53 centiméter átmérőjű rakétákat lehet elhelyezni. Amennyiben kitartanak az átfegyverzés megvalósítása mellett, egy megfelelő befoglaló méretekkel rendelkező rakétára lesz szükség.

Az Amerikai Haditengerészet 2020. október 21-én ünnepelte a Grumman E-2 Hawkeye légtérfelderítő repülőgép első repülésének hatvanadik évfordulóját. A két hajtóműves turbopropeller repülőgépet az 1950-es évek végén tervezték és fejlesztették ki a dugattyús motorral hajtott Grumman E-1 Tracer típus helyettesítésére. Az E-2A-ból 59 darabot építettek meg, ezekből 49-et korszerűsített E-2B-re. Az E-2C-ből már 63 épült meg, míg a napjainkban a legkorszerűbb E-2D Avdanced Hawkeye gyártása folyik, amelyből eddig 86 darabot rendeltek meg. Külföldön is népszerű lett a típus, Egyiptom 5+1 E-2C-t, Franciaország 3 C-t és 3 D-t, Izrael 4 C-t, Japán 13 C-t és 4D-t (további 5 D opció jelenleg) Mexikó 3C-t, Szingapúr 4 C-t, míg Tajvan 4 továbbfejlesztett C-t vásárolt.

További halasztást könyvelhet el a Lockheed Martin F-35-ös típus teljes sebességgel történő gyártásának elindítása. Ugyanis az ennek feltételeként szabott próbákat 2020 decemberéről 2021 elejére halasztották el. Ezeket egyébként már 2017 decemberében el kellett volna végezni, azonban eddig nem sikerült teljesíteni ezt a követelményt. Persze azt sem árt megemlíteni, hogy ennek ellenére is olyan mennyiségben készülnek az F-35-ök, hogy más gyártók erről csak álmodozhatnak saját gépeik esetében. 2020 végéig a tervezett 141 F-35A/B/C helyett csak 121 fog elkészülni, a Lockheed Martin szerint ez az elmaradás a koronavírus járvány számlájára írható.

Az F-35-höz kapcsolódó hír, hogy az USAF első pilótája elérte az 1000 repült órát a típuson. Jared „Vic” Santos alezredes 2000-ben diplomázott a Légierő Akadémián. F-15C-n 1200 órát repült, majd egy csereprogram keretén belül a tengerészgyalogság F/A-18 Hornet gépein is sikerült összegyűjtenie 800 órát.

Hat CH-53K King Stallion helikopter is megrendelésre került a Sikorsky-tól ezen a héten. Az Amerikai Tengerészgyalogság tervezett 200 gépes állományát gyarapítandó forgószárnyasok a IV. rendelési tételt képezik. Ezekért 550 millió dollárt kell kifizetni, átadásukra 2024 júliusáig kerülhet sor. Így már 24 darab CH-53K King Stallion helikoptert rendeltek meg a tengerészgyalogság részére.

Nagy-Britanniától vásárol repülőgépet az Egyesült Államok. A 2020. október 28-án közé tett szerződésben egy Boeing E-3D Sentry AEW.1-t említenek. Tény, a RAF az anno beszerzett hét gépéből párat már úgy sem használnak. A tengerentúlon viszont némi átépítést követően a CFM56-os gázturbinákkal ellátott Boeing 707-320-as gépeket oktatógépként használnák. Méghozzá az Amerikai Haditengerészet által repült E-6B Mercury légi harcálláspontra kerülő pilóták képzésénél. A brit gépek előnye, hogy a hajlékonycsöves rendszer mellett képesek a merevcsöves rendszerrel is üzemanyagot vételezni a levegőben, így ezt a rendszert már nem kell kiépíteni és a pilóták ezt a kényes mozzanatot is gyakorolhatják majd segítségével. Jelenleg a pilótaképzéshez magukat az E-6B Mercury légi harcálláspontokat használják fel, ami negatívan befolyásolja a típus hadrafoghatóságát és a képzés ideje is hosszabb. Ez a megoldás évi 600 plusz repült órát és 2400-al több fel-és leszállást ró a meglévő tizenhat E-6B-re. A típust egyébként három század repüli a VQ-3 Ironman, a VQ-4 Shadows és a VQ-7 Roughneck.

Végrehajtotta első repülését az első korszerűsített Embraer T-27M Tucano turbólégcsavaros kiképző repülőgép október 23-án. Az első repülést Marcelo Zampier Bussmann repülő ezredes tesztpilóta, a Repülési Kutató és Tesztintézet (IPEV) vezetője hajtotta végre, Matheus Pacheco Guanabara Santiago hadnaggyal, aki tesztmérnökként foglalta el a hátsó ülést. A 2 óra és 5 percen át tartó  első repülés során az elektromos rendszer különböző szintű meghibásodásainak hatását, valamint a vészhelyzeti rendszerek működését vizsgálták, és az újonnan beépített berendezések integrációját tesztelték. A T-27M műszerezettsége a kor színvonalának megfelelő lett, de a minél hatékonyabb oktatás miatt néhány rendszer szimulációja is megvalósítható lesz a fedélzeten. Első lépésben két prototípus készül majd el, ezek közül az elsőt a következő év első felében adják át, míg a várt 42 példánnyal 2022 decemberéig fognak végezni.

 

NETARZENÁL GALÉRIA

 

Airbus A319-112

Saab JAS39C Gripen

AMX International AMX

Lockheed Martin F-35A Lightning II

Dassault Mirage IVA

McDonnell Douglas F-15C Eagle

MiG-29UB

General Dynamics F-16C Fighting Falcon

Dassault Rafale C

Boeing F/A-18E Super Hornet

Saab 105Oe

Lockheed S-3B Viking

Eurofighter Typhoon EF2000

McDonnell Douglas EAV-8B Harrier II

Dassault Mirage F1CR

Shaanxi Y-9

Lockheed Martin F-22A Raptor

Panavia Tornado IDS

McDonnell Douglas T-45C Goshawk

Dassault Mirage 2000-5F

Canadair NF-5B-2000

De Havilland DH-115 Vampire T.55

Douglas A-4SU Skyhawk

Dassault/Dornier Alpha Jet A

Piasecki H-21C Shawnee

Mitsubishi F-2B

McDonnell Douglas EF-18M Hornet

Szuhoj Szu-30SzM

Lockheed P-3C Orion

Aérospatiale AS 332M1 Super Puma

Airbus A400M Atlas

Sepecat Jaguar GR.3A

Kirgizisztánban, Közép-Ázsia egyetlen nyugati típusú demokráciájában az utóbbi egy hónapban – mondhatni szokás szerint – forrottak az indulatok. Zseenbekov elnököt – aki bebizonyította, hogy szemben a többi poszt-szovjet állammal, Kirgizisztánban nem lehet elcsalt választás után hatalomban maradni – , csakúgy mint kettő másik elődjét, az utcai indulatok késztették lemondásra. A hatalomba került Zsaparov ideiglenes elnök (és miniszterelnök) a tüntetők követelésének megfelelően egyenesen a börtönből került hatalomra. A nacionalista és populista kijelentéseiről ismert új elnök komoly kihívás elé állíthatja az Oroszország és Kína közé szorult államot: képes lesz Kirgizisztán megtartani nyugati típusú demokráciáját, vagy megindul a lejtőn a poszt-szovjet tagállamokra jellemző autokrácia sikamlós mezsgyéjén?

Utcai indulatok és egy kiszabadított ex-elnök

Október 5-én hatalmas tömegek gyűltek össze Biskekben, mondhatni gyakorlatilag menetrendszerűen, miután Zseenbekov elnök pártján és pár vele szövetséges politikai formáción kívül mindössze kettő ellenzéki párt jutott be a kirgizisztáni parlamentbe. A rendvédelmi erők még aznap megkezdték a választások eredményét elutasító tüntetők oszlatását: többek közt könnygázt, gumilövedéket és villanógránátot is bevetettek. A TASZSZ szerint a hatóság azért kényszerült erre a megoldásra, mivel a tüntetők kövekkel hajigálták meg őket. A megmozdulást több mint tíz párt támogatta, hangosan kritizálva az autokratikus kormánypártot, illetve neheztelve az elcsalt választás miatt, követelve annak megismétlését. Állításuk szerint egyenetlen volt a küzdelem, melyben a hatalom érvényesítette minden legitim (sőt illegitim, például szavazatvásárlás) eszközét. A pártok vezetői levélben szólította fel a kirgiz központi választási bizottságot, hogy érvénytelenítse a választás eredményét. Késő délutánra közel hatezer fő gyűlt össze Biskek belvárosában, támogatva az indítványt.

A választási eredmények értelmében egy kivétellel Szooronbaj Zseenbekov elnökhöz közel álló politikai erők jutottak be csak a parlamentbe, így az újonnan alapított Egység (Birimdik) nevű szocialista párt (25%-al) – Zseenbekov csoportja, melyet fivére vezet –, a liberális Hazám, Kirgizisztán (Mekenim Kirgizstan), mely az elnökkel kifejezetten jó kapcsolatot ápoló Matraimov-családhoz köthető, továbbá a kormányhű centrista Kirgizisztán Párt, valamint a valódi ellenzéki Egységes Kirgizisztán, mely mindössze 13 mandátumot tudott szerezni, illetve hajszál híján, de elérte a bejutási küszöböt a radikálisabb hangvételű Zseenbekov-ellenes Hazafi (Mekencsil).

A tüntetések nem hagytak alább: egy nappal később a demonstrálók megostromolták és elfoglalták a kirgiz kormány székházát Biskekben. Mindeközben más források szerint a biskeki városháza is tüntetők kezére került. Az éjszaka során végül a parlament is elesett, mely többek közt az elnöki és az államügyészi hivatalnak is otthont ad. A tüntetők különböző dokumentumokat szórtak ki az ablakon, az épület egyik része pedig ki is gyulladt. Zseenbekov ekkor már visszafogottabban reagált: megkérte a tüntetőket, hogy ne destabilizálják az államrendet és megígérte, hogy tárgyalásokat kezd az ellenzék vezetőivel, melynek eredményeképp kész akár meg is semmisíteni a választás eredményét. A hatalom eddigre viszont már kicsúszni látszott Zseenbekov kezéből: a belügyminiszter például nem ment be dolgozni, minisztériumát pedig az ellenzék egyik nagyhatalmú képviselője, az egykoron magas rangú belbiztonsági tisztként szolgálatot teljesítő Kurszan Aszanov vette át. Az új belügyminiszter ígéretet tett, hogy megszünteti az ország destabilizálására irányuló törekvéseket, és nem fogja engedni, hogy Biskekben olyan képek legyenek, mint 2010-ben, amikor a Bakijev elnök elleni erőszak több száz kirgiz életet követelt az utcákon. A rendőrség egymással ellentétes utasításokat kapott: egyszerre kellett biztosítania a tüntetők biztonságát, valamint levernie a demonstrációt, az összecsapásokat és a fosztogatást.

Demonstrálók egy csoportja kiszabadította a korrupció miatt 11 évnyi börtönbüntetésre ítélt 63 éves Almazbek Atambajevet is, aki 2011 és 2017 között államfőként szolgált Kirgizisztánban. A nyári ítélet szerint Atambajev közrejátszott az alvilági bandavezér, a kábítószer- és fegyverbirtoklásért, valamint különböző lázongások szervezéséért elítélt Aziz Batukajev kiszabadításában, aki 2013-ban hamis iratokkal tudott elhagyni egy javító-átnevelő tábort. Dokumentumai halálos betegnek állították be, holott egy későbbi orvosi vizsgálatból kiderült, mindez nem volt igaz. Batukajev azonnal külföldre menekült. A volt államfőt az után fosztották meg végleg mentelmi jogától, miután még a biztonsági erők sem tudták őrizetbe venni, ugyanis saját, privát kommandósai visszaverték a támadást, sőt hatot még túszul is ejtettek a rendfenntartók közül. Később egy összetűzés is kialakult a volt elnök háza előtt, melyben egy kommandós meghalt, 52 civil pedig megsebesült. Két napos ostromot követően Atambajev végül megadta magát. A tüntetők kiszabadították továbbá Szapar Iszakov volt miniszterelnököt és Atambajev kabinetfőnökét, Farid Nijazovot is.

Atambajev azonban nem került vissza a hatalomban. A magukat a hatalom letéteményeseinek valló ellenzéki körök kijelölték saját nemzetbiztonsági vezetőjüket, főügyészeket, sőt még Biskek parancsnokát is. Akit a tüntetők kinéztek maguknak, az viszont nem Atambajev volt, hanem a Mekencsil egykori vezetője, a szintén börtönbe zárt, majd kiszabadított, korrupcióért, valamint túszejtésért elítélt Szadir Zsaparov volt, aki már amint kikerült a rácsok mögül kijelentette, hogy programja ugyan nincs, de alapvetésnek tekinti, hogy egy „békés megújulásra” van szükség, melyben ugyanakkor nem játszik szerepet az Oroszországtól való távolodás, illetve Atambajev „felmagasztalása”.

Mindeközben a déli Oshban, a Zseenbekov hazai terepének számító városban kormánypárti ellentüntetők is feltűntek, akik egységet és rendet követeltek. A tüntetéseket az elnök fivére, Aszilbek Zseenbekov vezette.

Leadja szavazatát egy férfi a kirgizisztáni parlamenti választásokon egy Biskek melletti faluban 2020. október 4-én.
(MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Menetrendszerű káosz a sztyeppék földjén

A Kazahsztánnal, Kínával, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal határos Kirgizisztán 1991-ben vált függetlenné a Szovjetuniótól, melynek első két elnöke hasonló körülmények között kényszerült távozásra, mint Zseenbekov. Aszkar Akajev, aki 1991 és 2005 között töltötte be az elnöki pozíciót jelenleg Moszkvában, utódja, Kurmanbek Bakijev pedig Minszkben él önkéntes száműzetésben. Mind Akajev, mind Bakijev arra törekedett, mint Lukasenka Fehéroroszországban, Nazarbajev Kazahsztánban, vagy Putyin Oroszországban. Zseenbekov ezen jó hagyományt folytatva szintén felajánlotta diktátori szolgálatait a kirgiz népnek, akik viszont ezt határozottan visszautasították. Roza Otunbajeva és Almazbek Atambajev korábbi elnökök másképp jártak: ők ugyan Biskekben tartózkodtak lemondásukat követően is, azonban mindketten börtönben – köszönhetően annak, hogy nyíltan kiálltak Zseenbekov ellen. Az első ilyen eset a 2005. februári „tulipános forradalom” volt, mely tökéletes beleillik a többi „színes forradalom” listájába, így a 2003-as georgiai „rózsás”, a 2004-es ukrajnai „narancsos”, illetve a gyakran nem ide sorolt, de nagyon hasonló jellemzőkkel rendelkező 2000-es jugoszláviai „Buldózer-” forradalomhoz.

Akajev 2005-ben nem állt ellen. Családjával együtt Moszkvába távozott, ahol a nem mellesleg híres matematikus-filozófust már tárt karokkal várta az Orosz Tudományos Akadémia, hogy folytathassa szakmai munkáját. Oroszország mindeközben briliáns manőverekkel megakadályozta, hogy Kirgizisztán kicsússzon a kezéből a forradalom közepette, az USA pedig folyamatosan elvesztette éppen kialakuló befolyását. Az anarchikus viszonyok közepette Bakijev elnök vette át az irányítást, aki egy júliusi választáson közel 90%-al zsebelte be a szavazatok abszolút többségét. Az EBESZ megfigyelői Washingtonba vonultak tiltakozni, azonban Moszkva következetesen megvédte a választási eredményeket az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ülésein.

Mindezek után nehéz bebizonyítani, hogy Kirgizisztán egy jól működő nyugati típusú demokrácia, holott a régió többi országához képest tényleg ez az igazság. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Freedom House index mutatói, melyek szerint Kirgizisztán pontjai ugyan alacsonynak tűnhetnek (38/100, melyből a politikai jogok 11/40, a szabadságjogok pedig 27/60), ugyanakkor magasan kiemelik az országot a többi közép-ázsiai poszt-szovjet állam közül (Üzbegisztán: 10/100; Kazahsztán: 23/100; Tádzsikisztán: 9/100; Türkmenisztán: 2/100). Kirgizisztánban ugyan gyakran buknak meg az elnökök utcai lázadásokkal, ugyanakkor a választások mindig megtartásra kerülnek, mely igazi kuriózum Közép-Ázsiában, ahol a vezetők jellemzően évtizedeken át uralkodnak, a megválasztott parlament pedig inkább szimbolikus. Kirgizisztánban ezzel szemben nyüzsgő polgári társadalom figyelhető meg, független médiája pedig következetesen törekszik a hatalom monitorizálására. Éppen ezért tekintik gyakran Kirgizisztánt a nyugati típusú demokráciák keleti fellegvárának.

Megdöbbentő emellett tehát, hogy az első valódi, demokratikus kormányváltásra egészen 2017-ig kellett várni, amikor a papíron 2023-ig hivatalban lévő Szooronbaj Zseenbekov vette át a hatalmat Almazbek Atambajevtől. A Kínával határos Kirgizisztán hasonlóan a többi közép-ázsiai poszt-szovjet államhoz Oroszország közeli szövetségese. Moszkva éppen ezért katonai bázissal, illetve védelmi szerződéssel is rendelkezik Kirgizisztánban. Nem Oroszország az egyetlen ugyanakkor, aki katonai bázist működtethetett Kirgizisztánban: Washington is büszkélkedhetett hasonlóval 2001 és 2014 között, mely egy szokatlan precedenst hozott létre. Ennek oka pusztán az volt, hogy Kirgizisztán hathatós segítséget nyújtott az Egyesült Államoknak az afganisztáni NATO-missziók során, ehhez pedig szükséges volt egy légi bázis építése Manas régióban. Fontos ugyanakkor látni, hogy egy tartós amerikai-kirgiz katonai együttműködés elképzelhetetlen, ugyanis az ország folyamatos geopolitikai, gazdasági és politikai nyomás alatt áll Moszkva és Peking irányából. Jó példát állíthat ugyanakkor ez a nyugati világ elé: ha az USA egyszer ilyen közel tudott kerülni Kirgizisztánhoz, az utcán tüntető emberek pedig demokratikus választást követelnek, az Unió, az Egyesült Államok és Kanada legfontosabb dolga, hogy mindenféleképpen támogassák ezeket a progresszív lépéseket. Kirgizisztán egy kivételes lehetőség arra, hogy az úgynevezett Nyugat példát mutathasson a többi poszt-szovjet közép-ázsiai államnak a demokratikus elkötelezettségről vagy a politikai vezetők elszámoltathatóságáról.

A kirgiz parlamentbe be nem jutott ellenzéki pártok támogatói tiltakoznak a parlamenti választások eredménye ellen Biskek kormányzati negyedében 2020. október 5-én. A hivatalos eredmények szerint főleg a Szooronbaj Zseenbekov kirgiz elnökhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba. A tüntetők a szerintük elcsalt október 4-i voksolás érvénytelenítését, a választások megismétlését követelik.
(MTI/AP/Vlagyimir Voronyin)

Egy megsemmisített választási eredmény, klánok kusza hálója

A központi kirgizisztáni választási testület sajtószolgálata végül bejelentette, hogy „a szavazáson és a választás előtti időszakban történt számos szabálysértés miatt a központi választási bizottság tagjainak keddi ülésén döntés született a választás semmissé nyilvánításáról”, avagy a voks eredményét törölték. Éppen ennek okán a kirgiz parlament már aznap, avagy október 6-án összeült, ahol Temir Szarijev volt miniszterelnök vezetésével létrejött a Kirgiz Koordinációs Tanács, melynek célja egy „népbizalmi” kabinet felállítása és egy új választás létrehozása, együttműködve az utcán tüntetőkkel, de Zseenbekovval is, biztosítva a békés átmenetet. Zseenbekov azonban sokkal agresszívabban lépett fel a helyzettel szemben, mint akár egy nappal korábban. A parlamentben beszédet tartott, ahol tisztázta, hogy puccskísérlet zajlik ellene, majd felszólította az ellenzéki pártok képviselőit, hogy azonnal küldjék haza az utcákról embereiket. Zseenbekov azonban eddigre már nem uralta a helyzetet: a választási testület az elnök nélkül döntött az eredmények megsemmisítéséről.

Sz. Bíró Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének mesteroktatója szerint az elnök szorult helyzetét az okozta, hogy úgy kezdett bele az ország átalakításához, hogy nem figyelt a politikai és üzleti életben elhanyagolhatatlan klánok egyensúlyára. A jelenlegi választási eredmény például a déli klánokat reprezentáló képviselők abszolút túlsúlyát jelentett volna a parlamentben, mely már önmagában egy destabilizáló tényező. Kirgizisztánban a politikát és a bűnözést elválasztó vonal nagyon vékony, mondhatni szinte láthatatlan. Míg természetesen mindennek törvényesnek kell lennie, bátran kijelenthető, hogy az alkotmány értelmezése igen rugalmas, mely összefonódva a nomád tradíciókkal teret ad a klánoknak. Bakijev elnök annak idején például egy erős, déli, Jalal-Abad régióból származó klán képviselője volt a politikában. Bakijev emellett szoros kapcsolatot kötött az egykoron miniszterelnökként szolgált Felix Kulovval, az orosz anyanyelvű politikussal, aki pedig egy északi, a Kreml szoros regionális szövetségesének tekinthető klán tagja volt, mely egy csodálatos politikai kombinációnak minősült. Szooronbaj Zseenbekov elnököt is a délhez, pontosabban Osh régiójához kötik stratégiai szövetségesei, így például Raimbek Matrajmov üzletemberhez, akinek innen származik rendkívül erős klánja.

Sz. Bíró Zoltán szerint ugyanakkor az eddigi példátlan mértékű csalási kísérlet is közrejátszhatott Zseenbekov bukásában. Véleménye szerint a poszt-szovjet térség vezetői köszönhetően annak, hogy Oroszországban egyre gyakrabban és egyre leplezetlenebbül csalják el a választásokat, maguk is felhatalmazva érzik magukat a hasonló akciókra: ezt láthattuk az elmúlt hónapokban Fehéroroszországban és most Kirgizisztánban is. A központi hatalom elvesztette az irányítást az események felett: Biskek polgármestere, Aziz Szurakmatov például október 6-án már nem jelent meg a munkahelyén, majd be is nyújtotta a lemondását. Oshban, Zseenbekov politikai fellegvárában eközben a városi tanács (kenes) menesztette a hozzá hű polgármestert, Talajbek Szaribasovot. Mindeközben folytatódtak a tüntetések országszerte, melynek során az egészségügyi minisztérium adatai szerint már 590 sebesültje volt, köztük 190 rendőrrel.

Zseenbekov pártja, a szocialista Birimdik (Egység) elnöke, Adilet Szultanalijev mindeközben Twitter-posztban tudatta, hogy nem félnek az előrehozott választásoktól. „A Birimdik kész részt venni a megismételt választásokon a Zsogorku Kenesbe (parlament), amennyiben meghirdetnek ilyet. A Birimdik ugyanerre szólítja fel azon pártokat is, amelyeknek sikerült a 7 százalékos parlamenti küszöböt átlépniük” – fogalmazott.

Almazbek Atambajev volt kirgiz elnök támogatóihoz beszél egy tüntetésen Biskek belvárosában 2020. október 9-én. Az előző vasárnapi parlamenti választások eredménye elleni tömeges tüntetések miatt Szooronbaj Zseenbekov elnök rendkívüli állapotot vezetett be Biskekben október 21-ig.
(MTI/AP/Vladimir Voronin)

Börtönből az elnöki hivatalba

„A parlament döntése alapján Zsaparovot jelölték ki az ország miniszterelnökévé” – közölte a törvényhozás sajtószolgálata, miután a parlament elfogadta elődje, Boronov lemondását. Nem a miniszterelnök volt az egyetlen, aki lemondott tisztségéről: távozott a házelnök is, Dasztanbek Artiszbekovics Dzsumabekov, akinek a helyére a liberális Miktibek Abdildajev került. Zseenbekov, illetve az új miniszterelnök, Szadir Zsaparov a biskeki Dosztuk szállodában találkozott, hogy megegyezzenek az új kormányról, melyet azonban megzavartak a tüntetők, akik téglákkal dobták be az ablakokat. Zseenbekov az eset után megint felszólalt a tüntetők ellen: „Illegális hatalomátvételnek tekintem ezt” – hangoztatta. „Ahogy azt a tegnapi események mutatják, a tüntetésekre és a tiltakozó akciókra kivonulók célja nemcsak a választási eredmények érvénytelenítése, de az ország stabilitásának felforgatása” – tette hozzá.

Október 7-én késő este Zsaparov bejelentkezett a televízióban is, ahol elmondta, hogy előbb egy alkotmányos reformot javasol, mielőtt megtartanák a választást két-három hónapon belül. Zsaparov egyetértett egyik képviselőtársával, Dasztan Bekesevvel, aki abban látta a választási eredmény alapvető problematikáját, hogy 7%-os a választási küszöb, mely rendkívül magas a világ demokráciáinak tükrében. Zsaparov céljává vált, hogy lecsökkentse a küszöböt. Ezen vágyában a Szarijev vezette Kirgiz Koordinációs Tanács nem támogatta, mely hosszú távon komoly törést eredményezhet a Zseenbekov-ellenzéken belül. „A helyzet zavaros és kaotikus” – fogalmazott Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő. Állítása szerint, mivel Kirgizisztán a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagja, Oroszország kötelessége fenntartani a rendet és megakadályozni az államapparátus összeomlását, melynek érdekében már felvették a kapcsolatot az FSZB által a kirgiz titkosszolgálattal. Oroszország azonban hasonló módon végül, mint Fehéroroszországban, vagy a Hegyi-Karabahban, Kirgizisztánban sem avatkozott be.

Nem csak Zsaparov nyújtotta be igényét ugyanakkor a miniszterelnöki pozícióra. A pályán feltűnt Tilek Toktogazijev üzletember és Omurbek Babanov volt miniszterelnök is. Ez hozta el a tüntetéssorozat talán egyik legabszurdabb momentumát is, amikor is Almazbek Atambajev volt elnök és Szapar Iszakov volt miniszterelnök közös felvonulást szervezett, hogy Babanov – aki legutóbb 2017-ben vett részt aktív politikában, mint az elnökválasztáson fő Zseenbekov kihívója – visszatérjen, mint kormányfő. Kirgizisztán központi bankja eközben október 8-án engedélyezte a pénzintézetek újbóli megnyitását keddi bezárásukat követően, mivel az üzleti szféra szakemberei arra figyelmeztettek, hogy 6,5 millió ember nézhet hamarosan szembe élelmiszerhiánnyal, a közbiztonság pedig nem lesz garantálható, ha a bankok és az adóhivatalok zárva maradnak.

De ki is Szadir Zsaparov? A frissen megválasztott miniszterelnök 2012-ben nacionalista populista ellenzéki parlamenti képviselőként kampányt indított az ország legnagyobb aranybányájának, a Kumtornak az államosítására, melyet akkor is és jelenleg is kanadaiak birtokolnak. A programot egy jelentős tömeg támogatta, akikkel, illetve politikai szövetségesével, Tasijevvel ugyanezen évben megpróbálták elfoglalni a biskeki elnöki palotát, mely azonban kudarcba fulladt. A két férfi akciójának köszönhetően megfosztották Zsaparovot parlamenti mandátumától és azzal vádolták meg, hogy puccsot akart végrehajtani. A Kumtor-ügynek köszönhetően a következő évben hatóságilag nem engedélyezett zavargások törtek ki az Issyk-Kul régióban is, Karakol városában, ahol a kormányzót még túszul is ejtették a demonstrálók. Zsaparovot – aki két nappal korábban külföldre menekült – ekkor a zavargások felbujtásával vádolták meg. Az ellenzéki politikus ezt követően sokáig külföldről folytatta politikai aktivizmusát. Amikor 2017-ben végül megpróbált visszatérni, a hatóságok letartóztatták a kazah-kirgiz határon, majd 11 és fél év börtönre ítélték.

Míg Zsaparov börtönben ült, szülei és fia kis meghalt, melynek következtében a politikus öngyilkosságot kísérelt meg cellájában. Politikai népszerűségének és imázsának ugyanakkor ezek a szörnyű tragédiák valójában kedveztek, hiszen egyre hitelesebben tudta játszani a „korrupt hatóságok ellen harcoló megtört forradalmárt”. Zsaparov közösségi oldala emellett messze a legnépszerűbb az összes politikai profil közül Kirgizisztánban. A politikus továbbá nagyon erős kapcsolatot ápol az északi Issyk-Kul régióból származó klánnal, valamint Tasijevnek – stabil politikai szövetségesének – köszönhetően a déli Jalal-Abad régió klánja is támogatásáról biztosította.

Szadir Zsaparov kirgiz ellenzéki vezető, miniszterelnök-jelölt a parlament rendkívüli ülésén Biskekben 2020. október 10-én. A kirgiz biztonsági erők a nap folyamán őrizetbe vették Almazbek Atambajev volt elnököt. Az október 4-i parlamenti választások eredménye elleni tömeges tüntetések miatt Szooronbaj Zseenbekov elnök rendkívüli állapotot vezetett be Biskekben október 21-ig.
(MTI/EPA/Igor Kovalenko)

Zsaparovnak ugyanakkor van hátoldala is: a független kirgiz média az új elnököt gyakran előszedi. Véleményük szerint a Zsaparov-Tasijev tandemnek kiterjedt alvilági kapcsolatai vannak, többek közt számos radikális nacionalista csoporttal, így a Kyrk Choro (Negyven Lovag) nevű paramilitáris egységgel is, melynek tagjai összeköttetésbe hozhatóak a Mekencsil párttal. Tasijev ráadásul sokáig jó kapcsolatot ápolt Raimbek Matrajmovval is, akivel viszont Zsaparov szinte első intézkedései között számolt le. A kirgiz biztonsági szervek nemrég letartóztatták Raimbek Matrajmovot, aki Zseenbekov alatt a vámügyi szervek igazgatóhelyettesi pozícióját is betöltötte és aki állítólag több millió dollárt keresett csempészettel. A Nemzetbiztonságért felelős Állami Tanács október 20-i nyilatkozatában nyilvánossá tette, hogy Matrajmov 2016 óta vett részt aktív szereplőként a csempésziparban, ahol „jelentős árnyékjövedelemre tett szert adminisztrációja alatt a vámrendszeren keresztül”. De mégis mi késztethette Zsaparovot arra, hogy lecsukjon egy ilyen befolyásos embert, aki ráadásul Tasijev közeli szövetségese is volt? Vélhetően egy korábbi populista ígérete, melynek fenntartása hatalma megtartásának kérdése is lett, méghozzá a korrupció felszámolása. A korábban szkeptikus sajtó is meglepődve tapasztalta tehát a Matrajmov körüli eljárást. „Az állították, hogy bűnözők támogatnak” – jelentette ki az Al-Jazeerával készült interjújában Zsaparov. „Ezek csak pletykák. Arra törekednek, hogy ellenem fordítsák az embereket. Ezek csak szavak. Semmi közöm nincs a bűnözéshez. Sőt, ellenkezőleg: ki fogom iktatni a bűnözést az egész országban és törekedni fogok arra, hogy Kirgizisztánt egy tiszta és fejlett országgá tegyem” – fogalmazott.

Szooronbaj Zseenbekov végül október 9-én bejelentette, hogy kész lemondani pozíciójáról, amennyiben ez gátolja egy új kormány megalakulását. „Kész vagyok lemondani a Kirgiz Köztársaság elnöki tisztségéről, amint jóváhagyják a kormányt, és visszatérünk a törvényesség útjára” – fogalmazott az elnök. (Mindeközben a biskeki tüntetések már egy hete tartottak szüntelenül.) Zsaparov eközben megerősítette pozícióját, számos más frissen szabadult politikust, köztük Atambajevet is visszadugta a börtönbe, de más képviselőket is megfigyelés alá helyezett. Október 13-án végül Zseenbekov még egy utolsó próbálkozást tett hatalma visszaszerzésére és megjelent a parlamentbe, hogy visszautasítsa a Zsaparov vezette kormány kinevezését. „Annak érdekében, hogy a stabilitást fenntartsuk és megerősítsük, minden döntésünk legitim kell, hogy legyen, nem pedig bizonytalanság kérdése” – jelentette ki Zseenbekov. Indítványát meg is szavazták, azonban a voks érvénytelen volt, ugyanis 61 támogató szavazat érkezett rá, holott mindössze 51 képviselő tartózkodott a parlamentben.

Érvénytelenség miatt október 13-án újra összehívták a parlamentet egy rendhagyó ülés keretei között, ahol a 120 képviselőből ezúttal már 80 fő megjelent, azonban sem a kormány, sem a miniszterelnök személyét nem tárgyalták. Ezzel szemben a parlament megjelent képviselői megszavazták Kanat Iszajevet házelnöknek. Ez a pozíció rendkívül fontos a kirgiz politikában és kiemelt jelentőségű volt Zseenbekov számára, hiszen ha nincs házelnök (aki második a ranglétrán), az elnök lemondása esetén a miniszterelnök kerül az elnöki hivatalba, ami Zsaparovot jelentené – igaz ekkor Zseenbekov ezt még csak sejti. Iszajev éppen ezért nem is ellenezte Zsaparov kinevezését ezt követően miniszterelnöknek, mely hamarosan meg is történt. Zseenbekov szerint ugyanakkor a kinevezés nem változtat semmin: „sajnos az agresszió nem csendesedik, továbbra is követelik az azonnali távozásomat” – fogalmazott. Mindeközben a biskeki esküdtszék elutasította azokat az indítványokat, melyek megkérdőjelezték a választási testület döntését a parlamenti választások eredményének megszüntetéséről: avagy nyilvánvalóvá vált, hogy hamarosan ismét választásokat tartanak Kirgizisztánban.

Október 15-én végül bekövetkezett az, amire már mindenki készült egy ideje: Szooronbaj Zseenbekov benyújtotta lemondását. A leköszönő elnök egyik utolsó döntése volt, hogy üzenjen az utcán tüntetőkhöz. Mint fogalmazott: „semmi sem drágább bármely honfitárs életénél […] nem ragaszkodom foggal-körömmel a hatalomhoz. Nem szeretnék olyan elnökként bevonulni Kirgizisztán történelmébe, mint aki vért ontott és lövette saját polgárait. Ezért döntöttem úgy, hogy lemondok” – üzente. Hogy miért mondott le pontosan, nem lehet tudni. Sokak szerint megrendült Zseenbekov Zsaparov stabil támogatottságától, ugyanakkor érdekes és gyanús körülmény, hogy 3 nappal korábban Dmitrij Kozak, az orosz elnök helyettes vezérkari főnöke váratlan látogatást tett Kirgizisztánban, ahol állítólag találkozott mindkét féllel. Nem kizárt, hogy ő segíthetett egyezségre segíteni a feleket, ugyanis láttunk már ilyen: 2019-ben, a moldovai politikai válság során Igor Dodon és Maia Sandu szintén Kozak segítségével ült össze, hogy megegyezzenek Vladimir Plahotniuc oligarcha megbuktatásáról. Szakértők szerint pont Kozak jelenlegi beavatkozásának köszönhetően bukott meg egy újabb bimbózó színes forradalom a kirgiz sztyeppéken.

A felek végül abban állapodtak meg, hogy 90 nap áll majd rendelkezésre a választás lebonyolítására (avagy január 10-ig kell azt megszervezni). Azt azonban még senki nem tudta ki fogja levezényelni: Zsaparov vagy Iszajev? Zsaparov ellen szólt, hogy ő maga deklaráltan indulni kíván a következő választáson, míg Iszajev ellen pedig hatalmas társadalmi elutasítottsága. Míg a kirgiz alkotmány szerint nem tiltott, hogy az ideiglenes elnökök újra indulhassanak a tisztségért, a helyi politikában veteránnak számító Omurbek Tekebajev képviselő úgy fogalmazott, hogy „amennyiben az [ideiglenes] elnök az alkotmányos szabályok holtpontjainak kijátszásával kíván hatalmon maradni, az alááshatja az egész ország stabilitását”. Ugyanakkor a Zseenbekov segítségével az utolsó pillanatban házelnöki pozícióba jutott Iszajev ellen ismét hatalmas tüntetéseket szerveztek Biskekben a Zsaparov-párti tüntetők. Tudósítások szerint a miniszterelnök személyéről szóló ülés során a tömeg egyenesen azt skandálta „Tartóztassák le Iszajevet!”. A helyettes házelnök, Aida Kszimalijeva végül megkerülve felettesét, október 13-án felajánlotta, hogy a parlament támogassa Zsaparov jelölését, melyet a képviselők el is fogadtak. Így került Zsaparov orosz támogatással végül egykori radikális, börtönt is megjárt szuverenistaként az ideiglenes elnöki pozícióba.

Beárnyékolja a képet ugyanakkor az azóta nyilvánosságot látott vallomása az esetről. Kszimalijeva szerint döntése nem lehetett szabad Zsaparovról, ugyanis állítólag „az elmúlt [a szavazást megelőző] napokban többször is megfenyegették képviselőtársai és különböző bűnszervezetek, hogy megverik és megerőszakolják, amennyiben nem kerüli meg Iszajevet és nem támogatja Zsaparovot”. Az egyre növekvő szervezett bűnözői hálózattal kapcsolatban megszólalt az Egyesült Államok biskeki nagykövetsége is. Nyilatkozatukban úgy fogalmaztak, a bűnözői csoportok „nyílt próbálkozást tesznek, hogy átvegyék az irányítást Kirgizisztán felett”.

A 2020. október 15-én közreadott képen Szooronbaj Zseenbekov kirgiz államfő beszédet mond az Eurázsiai Kormányközi Gazdasági Tanács ülésén a kirgizisztáni Cholpon-Atában 2019. augusztus 9-én. A kirgiz elnöki hivatal sajtószolgálata ezen a napon közölte, hogy Zseenbekov lemondott.
(MTI/AP/Szputnyik/Jekatyerina Stukina)

Választások elé

A TASZSZ orosz hírügynökség információi szerint október 19-én a frissen megválasztott ideiglenes elnök, Szadir Zsaparov már be is jelentette, hogy meg kívánja mérettetni magát az október 21-én december 20-ra kiírt parlamenti- és előrehozott elnökválasztáson. A várható választás végleg el fogja törölni a sokat vitatott októberi eredményeket, melynek 7%-os bejutási küszöbének köszönhetően 12 politikai párt sem tudott bejutni a parlamentbe.

Sokak azonban aggodalommal tekintenek a várható választás elé. „A politikai rendszer összeomlik. Nincsenek valódi pártok” – fogalmazott Azamat Temirkulov kirgiz politikai elemző és a kormány tanácsadója. „Ezek pusztán emberek, akiknek egyetlen céljuk van, hogy megvédjék saját érdekeltségüket… Az emberek pedig már hozzászoktak, hogy csak úgy érhetnek el bármilyen politikai célt, ha szervezett módon az utcára vonulnak” – tette hozzá. Erica Marat, a washingtoni amerikai védelmi igazgatóság által támogatott Nemzetközi Biztonsági Ügyek Főiskolájának (College of International Security Affairs) docense sok mindenben egyetért Temirkulovval. Véleménye szerint Kirgizisztánban erős a politikai verseny, de az intézmények gyengék. „Zsaparov vitatott hatalomra kerülése jól mutatja, hogy Kirgizisztán igazságszolgáltatási rendszerét és a különböző bűnüldöző szerveket is befolyásolja a politika” – emelte ki. Ha nagyon nyersen akarunk fogalmazni, azt mondhatnánk, jelenleg egy „rabból lett elnökön” múlik Kirgizisztán demokráciájának fennmaradása, melyet sokan természetes szkepticizmussal fogadnak. Mindeközben Zsaparov teljes politikai vonzerejének eltűnése miatt aggódik Temur Uramov, a The Moscow Times elemzője. Véleménye szerint az új elnök meteorszerű népszerűségét a radikális retorika és a befolyásos emberekkel való kapcsolatok tették lehetővé, azonban hozzáteszi, a tartós politikai hatalom fenntartása érdekében „egyiket majd fel kell áldoznia”.

Ujgurföld sarkában eladósodva

Kínáról mindeddig nem esett sok szó, holott a kirgiz külpolitika alakításában igen komoly szerepet játszanak. Ennek oka nem más, mint hogy Kirgizisztán körülbelül 1,7 milliárd dollárral tartozik Kínának, mely az ország teljes adósságának a felét teszi ki. Kína mindeddig csendesen figyelte a kaotikus belpolitikai válságot a közép-ázsiai országban, mely közvetlenül az ujguroknak otthont adó Hszincsiang tartomány mellett helyezkedik el. Ennek oka, hogy lassan Peking megvilágosodott: akármi is történik Kirgizisztánban, sosem lesz a legstabilabb üzleti partnerük. A társadalomban a korrupciós ügyeknek köszönhetően széleskörű Kína-ellenesség tapasztalható, mely Peking jövőbeli befektetéseinek útjában áll. Nem segít az sem, hogy Biskek a hitel csapdájába került, mely szintén nem növeli Kína népszerűségét a lakosságban. Ráadásul a koronavírus világjárvány – mint bármelyiket – Kirgizisztán gazdaságát is megviselte, mely komoly problémát jelent az adósság törlesztésében. Biskek éppen ezért többször is megkérte óvatosan a járvány alatt Kínát, hogy könnyítsen adósságukon, mely kérésük azonban következetesen megválaszolatlanul maradt.

Október 16-án az új kirgizisztáni külügyminiszter, Ruszlan Kazakbajev találkozott a kínai nagykövettel, aki továbbította az új kormány kijelentését, mely szerint fokozni kell a gazdasági együttműködést Kínával. Ez már csak azért is érdekes fordulat, ugyanis a korábban kanadai tulajdonú aranybányák ellen harciasan állást foglaló Zsaparov támogatói most is ellenzik még az északi Chuy és a déli Jalal-Abad tartományok bányáinak kínai vezetőségét, mely törést eredményezhet még mielőtt megkezdődhetne az átmeneti időszak.

Archív: A hivatalos látogatásra Kirgizisztánba érkezett Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök (balra) Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök kíséretében ellép a díszegység előtt Biskekben 2007. július 14-én. Hu később részt vett a Sanghaji Együttműködési Szervezet hetedik csúcstalálkozóján a kirgiz fővárosban. (MTI/EPA/Igor Kovalenko)

De hol van Putyin?

„In Russia’s Near Abroad, Its Influence Is More Optics Than Substance” címmel („Oroszország közel-külföldjén inkább csak látszatbefolyással rendelkezik, mint valódival” – szabadfordításban) jelent meg Anna Arutunjan cikke a Moscow Times-on, aki megkérdőjelezi Vlagyimir Putyin képességét a poszt-szovjet térségben tapasztalt helyzetek kezelésében. Véleménye szerint míg Oroszország 2014-ben még kényelmesen besétálhatott a Krímre vagy kiszoríthatta Washingtont Észak-Szíriából, ha „úgy tartotta kedve”, ma már legfeljebb csak zsoldosok ügyében tárgyal távoli, zavaros országokkal, mint Venezuela, vagy a Közép-afrikai Köztársaság, miközben még a saját holdudvarában sem tudja fenntartani a rendet: csak az elmúlt hónapokban több válság is kitört (előbb Fehéroroszország, majd Azerbajdzsán és Örményország, végül pedig Kirgizisztán) a régióban. Arutunjan szerint Putyin 2014-ben „olyan fába vágta a fejszéjét”, mely végül rádőlt – avagy sokkal nagyobb volt az ára, mint amennyit ért, és melyben belegyengült Moszkva. Sz. Bíró Zoltán szerint ugyanakkor a kirgizisztáni krízis megoldását nem lehet feltétlenül Oroszországtól várni, ugyanis pont Fehéroroszország és a Hegyi-Karabah sokkal jelentősebb konfliktuszónák, melyek fontosabbak is a moszkvai narratíva tekintetében.

Zsaparov ugyanakkor nem úgy néz ki, mint aki elvesztette volna bizalmát Oroszországban. „Ahogy korábban is, Oroszország mindig is megbízható stratégiai partnere lesz az ország számára. Épp ezért megragadnám a pillanatot, hogy megköszönjem Oroszországnak támogatását még ebben a nehéz időszakban is” – fogalmazott Zsaparov első hivatalos elnöki beszédében. Az új elnök ugyanakkor nem csak szavakban volt erős: meg is kérte a helyi orosz nagykövetet, hogy azonnal növelje az országban oktató orosz tanárok számát a kirgiz iskolákban. Maximilian Hess, az AKE International vezető politikai kockázatelemzője pedig alapvetően máshogy látja a helyzetet, mint Arutunjan. Véleménye szerint „ha Moszkva tényleg úgy érezte volna, hogy az új kormány nacionalizmusa például veszélyeztetheti befolyását vagy vagyonát, akkor határozott módon sújtottak volna le rájuk”. A szakértő kiemelte, hogy egy színes forradalom elbukása nem meglepő tény, ugyanis mint megtanulhattuk, „ez a színes forradalmak dolga”.

Archív: Dmitrij Medvegyev orosz elnök (jobbra) és Kurmanbek Bakijev kirgiz elnök beszélget a moszkvai Kremlben tartott találkozóján 2009. február 3-án. Bakijev bejelentette, hogy országa bezárja a manaszi amerikai légi támaszpontot, amely kulcsszerepet töltött be az afganisztáni hadműveletekben.
(MTI/EPA/Alekszandr Nyemenov)

Konklúzió

Ingatag talajra tévedt Kirgizisztán, immáron sokadjára: Zsaparov jó vagy rossz döntésként is elsülhet. Az új elnökhöz (és miniszterelnökhöz) egyszerre köthetők pozitív és negatív információk. Abszolút jó jelként könyvelhető el, hogy az előrehozott választásokkal egy olyan alkalom jöhet létre, mely Kirgizisztán 30 éves történelmében még nem fordult elő: békés és demokratikus átmenet jöhet létre akár mind az elnöki, mind a miniszterelnöki székben egyszerre. Oroszország és Kína közé beszorulva Kirgizisztán demokráciája egyedi és különleges. Autokratikus államok gyűrűjében fontos, hogy megőrizzük ezt a kis puskaporos hegyi nomád államot, melynek sokszor kétértelmű értékei még mindig közelebb állnak a mi keresztény-európai jogállamainkhoz, mint bármelyik másik regionális riválisáé.

Budapest közvetlen közelében, a Budaörsöt Budakeszivel összekötő út mellett helyezkedik el az a sírkert, amely 16 300 német és közel nyolcszáz magyar katona végső nyughelye. A legnagyobb magyarországi katonai temető tervezése 1992-ben kezdődött és tíz évvel később, 2002. október 19-én avatták fel. Magyarország területén közel ezernégyszáz helyszínen és az egyik fővárosi temetőben exhumáltak elhunytakat, akiket azután Budaörsön temettek el. A reggeltől délutánig nyitva tartó temetőt a német kormány támogatásával a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség (VDK, Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge e.V.) gondozza.

*

A bejárat melletti épületben egy kis múzeumot alakítottak ki, ahol német katonák személyes tárgyaiból, fotókból valamint dokumentum- és levélmásolatokból álló kiállítás látható.

„Csak részben illetve nem minden esetben adható egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy az itt nyugvó halottak, bűnösen vagy elítélhető módon cselekedtek-e, felelősek-e tetteikért vagy egyszerűen csak parancsokat teljesítettek. De minden halottat megillet egy rendezett sír, melyen a neve áll. A személyes élettörténetek ébren tartják az emlékezést a háborúra, az erőszakra és az igazságtalanságra, segítik az egyéni bűnök tisztázását, és erősítik a megértést és a kiengesztelődést. A temető névkönyvében az itt eltemetett katonákon kívül az eltűntek is szerepelnek. A könyv minden áldozatot megnevez és segít a hozzátartozóknak a sír megtalálásában.” (Részlet a kihelyezett tájékoztató tábláról.)

Propaganda fotó és az ultimátum, amelyen a szovjet katonai vezetés kapitulációra szólítja fel a Budapesten bekerített német csapatokat.

A számos tabló közül az egyik Fritz Herschelé, amelyen egy fényképalbum lapja, a kislányának írt mese és 1944-es karácsonyi levele is látható.

Ezt a játéknyulat is Fritz Herschel faragta egyéves gyermekének 1944 karácsonyára. Az ajándék végül eljutott a kislányhoz, de a családapa a következő februárban elesett a magyarországi harcokban.

Wilhelm Riehl azonosító fémcímkéjének a fele. Ha nem volt címke egy üvegbe helyezett cetlit tettek a bajtársak az elhunyt katona sírjába, bár kettős biztosítékként akkor is, ha volt fémcímke. Ezt az eljárást többnyire a kórházban elhunytaknál alkalmazták, vagy mint Wilhelm Riehl esetében is, a hadosztály kötözőhelyen is. 

Egy levél, amely ’44 karácsonya előtt érkezett a Stork családhoz és azt tudatta, hogy fiúk, Josef olyan súlyosan megsebesült a Mátrában vívott harcokban, hogy két nappal később, november 20-án életét vesztette.

A 8. SS Florian Geyer lovashadosztály katonái egy PaK-40-es páncéltörő ágyúval 1944-45 telén. (Bundesarchiv)

Zsidók letartóztatása 1944 októberében. (Bundesarchiv)

Nyilas hatalomátvétel, Szálasi Ferenc vezetésével. A kép jobb szélén Beregfy Károly vezérezredes, a nyilas kormány honvédelmi minisztere áll. Szálasit és Beregfyt 1946. március 12-én felakasztották. (Bundesarchiv)

Királytigris a Várban 1944. október 16-án. (Hadtörténeti Múzeum archívuma)

*

Az épülettől egy szélesebb út vezet az emlékezés terére, a főkereszthez. A főkeresztnél álló névtáblákon azoknak a német katonáknak a nevét tüntették fel, akik a térségben estek el, de maradványaikat nem sikerült feltárni. A névtáblákon feltüntetett névsort a lapozható fémkönyvben folytatták.

*

A katonák közös sorsából adódóan a sírkert kialakítása egységes, de a tizenhárom parcella közül a másodikban kopjafák állnak, rajtuk vékony, piros-fehér-zöld szalag. Ez a parcella a magyar katonák nyughelye.

*

A temetőben egy Békeparkot alakítottak ki, ahol több száz fát ültettek a katonák hozzátartozói, a támogatók és a VDK e.V. finanszírozásával. 

 

„Szembenézünk a német történelemmel: az első világháború és következményei képezték a mértéktelen erőszak és a totalitárius diktatúrák korának eredetét, ami a második világháborúban érte el történelmi csúcspontját. A nemzetiszocialista Németország ezen támadó háborúja katonai és polgári áldozatok millióit követelte és egészen az európai zsidókon elkövetett népirtásig terjedő példátlan bűnök előfeltételét képezte. Ezzel felmerül a személyes felelősség kérdése a diktatúra és a háború feltételei mellett. Tilos az általános bűnössé nyilvánítás: a legtöbben annak a tudatában harcoltak, hogy nemzeti kötelességüket teljesítik. Sokan lettek bűnösök. Mások ki tudták vonni magukat. Kevesen tanúsítottak ellenállást. 

A VDK e.V. kinyilvánítja szilárd akaratát, hogy a háború és erőszak uralmának emlékét ébren tartja, erősíti az emberek és a népek közötti megértést, kiengesztelődést és békét valamint kiáll a szabadság és a demokrácia mellett.” (Részlet a VDK e.V. 2016 szeptemberében, Göttingenben elfogadott vezérelvéből)

 * * *

Fotó: Szórád Tamás. A képek 2019 januárjában és 2020 szeptemberében készültek.

Az Airbus Helicopters újabb üzemeltetőnek adott át H145 típusú, többfeladatú könnyű helikoptert: a sor Ecuador légierejével folytatódott, mely Dél-Amerikában a típus első üzemeltetője lesz.

A Svéd Légierő korábbi tervei alapján a jelenlegi JAS 39C/D Gripen változat kivonási dátuma 2026 lett volna, azonban a Gripen E a tervezettnél alacsonyabb darabszámmal állhat csak hadrendbe, pótlásukra a régi változat példányait tartanák továbbra is szolgálatban.

A délkelet-ázsiai szubkomplexum biztonsági folyamatainak formálásában a társadalmi-politikai változásokat célzó megmozdulások meghatározó szerepet játszanak. A Thaiföldön zajló, alkotmányos reformot követelő tüntetések az elmúlt hónapok során nagyobb hangsúllyal jelentek meg a nyugati médiában. A demokrácia előmozdítását, szabad választások tartását célzó, Maha Vajiralongkorn (X. Ráma) királyt nyíltan kritizáló tömegtüntetések hátterének bemutatása feltétlenül szükséges a demonstrációkhoz vezető út megértéséhez.

Maha Vadzsiralongkorn, azaz X. Ráma király (balra) és felesége, Szuthida királyné távozik a Bhumibol Aduljadedzs, más néven IX. Ráma thaiföldi király halálának negyedik évfordulóján rendezett megemlékezésről a bangkoki Nagy Palotából 2020. október 13-án.
(MTI/AP/Vaszon Vanicsakorn)

Előzmények: elmozdulás az abszolút monarchia irányába

Az elmúlt fél évszázadban hat katonai puccs és hét új alkotmány alakította a délkelet-ázsiai alkotmányos monarchia belső viszonyait. 2014-ben a hadsereg átvette a hatalmat békefenntartás céljából, ám végső soron annak érdekében, hogy előkészítse az akkori koronaherceg, Vajiralongkorn ellenállás nélküli trónra lépését apja, a népszerű Bhumibol (IX. Ráma) király után. A katonai vezetés 2016-ban tartott referendumot az új alkotmányról, amely ellen tilos volt kampányolni, és amely fontos változásokat eszközölt: a kétkamarás parlament 250 fős felsőházát ezt követően a katonai junta választja, ez a pozíció öt évre szól, a miniszterelnököt a felső- és alsóház együtt választja meg; húszéves tervet dolgoztak ki; ezen kívül az új alkotmány lehetővé tette az uralkodó számára a külföldről történő államvezetést. Az új alkotmány megkönnyítette, hogy a puccs vezetője, Prayut Chan-o-cha miniszterelnöki pozícióját megtartsa (2014 óta tölti be a tisztséget).

Vajiralongkorn király személyisége nagyban különbözik apjáétól, ám nemcsak ezt nehezményezik vele szemben. Amellett, hogy lebontatta a múltbéli abszolút monarchiát elítélő emlékműveket, egyre mélyebben avatkozott bele a politikába, amely nem egyezik az alkotmányos monarchia elveivel („a király uralkodik, de nem kormányoz”). A király szinte kizárólag a buddhista ünnepek idejére látogat Thaiföldre, életvitelszerűen Németországban tartózkodik, Garmisch-Partenkirschenben bérel szállodát magának és húsz főből álló „háremének” (eközben negyedik felesége, a korábban légi utaskísérőként dolgozó Suthida királyné Svájcban él). A király Bajorország területén írja alá a Thaiföldet érintő rendeleteket, e tevékenységét a német külügyminiszter, Heiko Maas kritizálta. Annak ellenére, hogy az uralkodó utasította a kormányt a lèse-majesté törvény használatának mellőzésére, amely értelmében a király, királyné, trónörökös vagy régens inzultálása 3-15 évig terjedő börtönnel büntetendő – népszerűsége nem nőtt. A király pénzügyeit vizsgálva elmondható, hogy 2017-ben teljes ellenőrzést szerzett a palota vagyona felett (2018-ban pedig a nevére írták), amely alapot korábban a Pénzügyminisztérium kezelte, és amely becslések szerint 40 milliárd USD-t jelent – emellett Thaiföld legnagyobb vállalatainak is részvényese. A magánbefektetések mellett az állami pénzeszközökkel is támogatják a királyi családot – a monarchia számára (több mint 1,1 milliárd USD értékben) 37 milliárd baht-t különítenek el a 2021-es pénzügyi évre az összeállított költségvetés alapján. A király életmódja, politikai térnyerése, valamint a hadsereg iránti elkötelezettsége egyaránt visszavetette társadalmi támogatottságát.

Az ellenállás jelképének tekintett kézjelet mutatják demokráciát követelő tüntetők a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás negyedik napján, 2020. október 17-én.
(MTI/EPA/Diego Azubel)

Tíz követelés az alkotmányos reformért

A demokratikus változásokat célzó, főként fiatalok részvételével zajló demonstrációk vezetői tíz reformkövetelést fogalmaztak meg, többek között a lèse-majesté törvény eltörlését, a király és a monarchia vagyonának elkülönítését, „fékek és ellensúlyok” rendszerének kialakítását, visszatérést a nem politizáló királyhoz, igazságszolgáltatást a monarchia civil áldozatainak, valamint azt, hogy a király ne támogassa a katonai hatalomátvételt. A követelések célja nem a monarchia megdöntése, sokkal inkább a monarchia intézményének demokratikus rendszerbe való integrálása, melyben maradéktalanul érvényesülnek az emberi jogok. Ezek kiegészültek a kormány feloszlatásával és a miniszterelnök, Prayut Chan-o-cha lemondásával.

A thaiföldi törvényhozás 2020. szeptember 24-én, csütörtökön megszavazta az ország alkotmányának módosítására vonatkozó döntés elhalasztását, a tüntetők pedig folytatták a több mint két hónapja tartó, napi rendszerességű demonstrációkat. A halasztás következtében az alkotmánymódosításról leghamarabb novemberben dönthet a parlament, eközben a demokráciapárti tömegtüntetések folytatódtak Bangkok utcáin.

A rendőrség vízágyúval oszlatja a demokráciát követelő tüntetőket a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás harmadik napján, 2020. október 16-án.
(MTI/EPA/Rungrodzs Jongrit)

A demokráciáért zajló demonstrációk

Thaiföld történelmétől nem idegenek a politikai tiltakozások, azonban 2020 februárjában új hullám kezdődött, miután a bíróság döntésében feloszlatta a fiatalok körében különösen népszerű, demokráciáért és hadseregreformért kampányoló ellenzéki pártot (Future Forward Party, FFP), mely a 2019-es általános választásokon a harmadik legnagyobb támogatottsággal rendelkezett. A koronavírus-járvány következtében a tüntetések abbamaradtak, azonban júniusban, a Kambodzsába száműzött prominens demokráciapárti aktivista, Wanchalearm Satsaksit eltűnésével új lendületet vettek: a tiltakozók azzal vádolták a thai vezetést, hogy megszervezte az elrablását – a vádat a rendőrség és a kormány is tagadta. A megmozdulások során a tüntetők három ujjukat emelték a magasba, melyet a szabadság és egység szimbólumaként tartanak számon.

Az 1950-es évek óta a hadsereg és a palota közötti szimbiotikus kapcsolat megerősítette a katonai rendszerek legitimitását. Az elmúlt két évtizedben az elit csoportok legnagyobb ellensége Thaksin Shinawatra, a hadsereg által 2006-ban menesztett populista miniszterelnök volt, aki azóta önkéntes száműzetésben él Dubaiban. Támogatói, akik vörösingesekként ismertek, az évek során többször összecsaptak a sárgainges royalistákkal. A sárgaingesek napjainkban is feltűntek a kormányt és a királyt támogatva, azonban megjelenésük önkéntessége erősen kétségbe vonható. Rajtuk kívül nem szabad figyelmen kívül hagyni a változtatások ellenzőit, köztük a Thaipakdee ultraroyalista csoportot, mely különösen aktív az alkotmánymódosítással kapcsolatban: 130 000 aláírást gyűjtöttek össze olyan emberektől, akik elleneznek minden változást, ugyanakkor ezek eredetiségét sokan vitatják. „A jelenlegi alkotmányt népszavazáson 16,8 millió thai hagyta jóvá” – nyilatkozta Warong Dechgitvigrom, a Thaipakdee vezetője. Arra nem tért ki, hogy ellenkampányolásra nem volt lehetőség.

A kormány és a hadsereg nem akadályozta meg, hogy a tüntetések folytatódjanak, de a Prayut-adminisztráció eddig nem mutatott hajlandóságot kompromisszumra. Október 12-én a thaiföldi vezető lényegében a tüntetőket vádolta Thaiföld gazdasági hátránya miatt, azzal érvelve, hogy a gazdaság talpra állása érdekében az országnak „békésnek kell lennie”, kiemelve, hogy a hónapokig tartó kormányellenes tüntetések „feleslegesek” és kontraproduktívak voltak. A koronavírus-járvány következtében a gazdasági visszaesés jelentősebb mértékű és jobban megviseli az országot, mint az 1997-es ázsiai pénzügyi válság.

A demonstrációk kezdetétől egyre növekedett a feszültség, valamint a kettős nyomás a kormányon. Amennyiben Prayut nem intézkedik, a katonaság elveszítheti a royalisták tiszteletét, ha azonban enged a közvéleménynek, és lehetővé teszi a monarchia hatalmának radikális korlátozását, akkor a hadsereg látszólagos, berendezkedést védelmező szerepe el fog tűnni – ezzel együtt a politikába való beavatkozásának legitimitása is megszűnne.

A rendőrség vízágyúval oszlatja a demokráciát követelő tüntetőket a thaiföldi fővárosban, Bangkokban a kormányellenes tiltakozás harmadik napján, 2020. október 16-án.
(MTI/AP/Gemunu Amaraszinghe)

Október

A tüntetéseken résztvevők létszáma az általános feszültséggel párhuzamosan nőtt. Október 14-én, az 1973-mas Kittikachorn-diktatúra (egyetemisták általi) megdöntésének évfordulójára jelentős megmozdulást terveztek. A Ratchadamnoen Nok sugárút mentén zajló tüntetések során a rendőrség biztosította a sárgaingesek és a demokráciapárti aktivisták szétválasztását. A demonstráció során a Nagy Palotában tartott Buddhista szertartásról városon átutazó Suthida királyné és Dipangkorn herceg autója a tüntetés színterén haladt át, A várakozásokkal ellentétben a találkozás békés maradt, a tömeg nem támadta meg a gépkocsit. A tüntetés éjszakába nyúlóan folytatódott a miniszterelnöki épület előtt.

Október 15-én hajnalban kihirdették a veszélyhelyzetet, ezáltal betiltották az öt, vagy annál több résztvevős gyülekezést, valamint engedélyezték a hatóságok számára az emberek mozgásának korlátozását bizonyos területek lezárásával. Megtiltották továbbá „olyan hírek, egyéb média és elektronikus információk közzétételét, amelyek félelmet keltő üzeneteket tartalmaznak, vagy szándékosan torzíthatják az információkat, félreértéseket okozva, amelyek kihatnak a nemzetbiztonságra, a békére és a rendre”. Röviddel a különleges jogrend kihirdetését követően a rohamrendőrök felléptek – az akkor már jóval alacsonyabb létszámmal jelenlévő – tüntetők ellen, legalább három aktivista vezetőt letartóztattak. A veszélyhelyzet kihirdetése és betartatása ellenére október 15-én délután újabb tüntetés kezdődött Ratchaprasong kereszteződésben, a demonstrálók száma 30.000-80.000 fő közé tehető, erőszakmentesen telt a tiltakozás. Másnap a rendőrség lezárta a területet, így a tüntetők a Pathum kereszteződésben gyűltek össze – az esti órákban a rendőrség megkezdte a tömegoszlatást vízzel, majd könnygázzal.

A Thaiföldi Jogászok az Emberi Jogokért (Thai Lawyers for Human Rights) egyesülete arról számolt be, hogy a tüntetések kezdetétől számítva legalább 65 tüntetővel szemben emeltek vádat illegális gyülekezés miatt, a békés tüntetések megtartásáért Bangkokban és más tartományokban. Néhány tiltakozó vezetőt a monarchia reformjával kapcsolatos követelések előterjesztése miatt is vád alá helyeztek, amely zendülésnek minősül, így maximum hétéves börtönbüntetést jelent. A kormány kezdetben célként határozta meg, hogy párbeszédet folytasson a tüntető hallgatókkal a sérelmeikről, azonban az aktivisták letartóztatása nem erről árulkodik.

Prajuth Csan-Ocsa thaiföldi miniszterelnök (középen) sajtótájékoztatót tart Bangkokban 2020. október 16-án. Az előző napokon tartott tüntetések során a tiltakozók a miniszterelnök lemondását, új alkotmány elfogadását, az uralkodó jogkörének megnyirbálását és pénzügyi elszámoltatását követelik.
(MTI/EPA/Narong Szangnak)

Konklúzió

Összefoglalva megállapítható, hogy Vajiralongkorn király politikai térnyerésének következtében a társadalom nyíltan kezdte kritizálni a monarchiát. Idővel a békés gyülekezések tömegtüntetésekké váltak, melyek kezelésében a katonai juntára kettős nyomás nehezedett – a Prayut-adminisztráció végül nem a közvéleménynek engedett. A veszélyhelyzet bevezetésével, a gyülekezéshez való jog korlátozásával és az aktivisták letartóztatásával azonban nem érték el a várt eredményt, ugyanis a demokráciapárti tüntetések folytatódnak. A követelések alapvetően nem a monarchia intézményének eltörlésére vagy gyökeres megváltoztatására irányulnak, hanem a hadsereg befolyásának csökkentésére, a király és a nemzet vagyonának elkülönítésére, a lèse-majesté törvény eltörlésére, valamint az alkotmányos monarchiához való visszatérésre, melyben a király nem politizál. A társadalmi igény a demokrácia felé való elmozdulásra nyíltan megmutatkozik, és annak ellenére, hogy a retorzióktól való félelem (munkahely elvesztése, letartóztatások) miatt nem mernek olyan sokan utcára vonulni, a fiatal demonstrálók száma megdöbbentő. A közvélemény általános elégedetlensége a katonai vezetéssel és a politikába beavatkozó, azonban külföldön élő uralkodóval feltehetően a konfliktus eszkalációjához vezet.

Írta: Györgyi Dominika

Annak idején a Lockheed Martin F-117 Nighthawk történelmet írt azzal, hogy az első alacsony észlelhetőségű harci repülőgépként rendszerbe állt egy szigorúan titkos, 10 éves fejlesztési időszakot követően.

Az alábbi táblázatban az 2018-as évig történt magyar hadiipari exportot látjuk. 

Gyömbér Béla nyilvános kimutatásokból pazar táblázatokat és ábrákat készített, hogy magyar védelmi ipar néhány trendjéről, úgy is, mint az export és importról. Ebben a táblázatban a magyar hadiipari exportot láthatjuk, élén a lőszereladásokkal, kb. konstans 21-25 millió euro értékben. 

Utána a katonai szoftver és bombák, rakéták, torpedók kategória következik 4,5 és 3 millió euro értékben per év. Hogy ezek mik lehetnek a gyakorlatban, az rejtély nekem, ilyen kor érdemes ezt is a titkosszolgálatokra fogni :) De bombák és torpedók? 

Gyömbér mindenféle érdekes táblázatokba rendezte az adatokat 2010 és 2018 között, és azt írja csak a lőszer és katonai szoftverek volumene erősödött, a többi ingadozott. Van még egy olyan tétel is, hogy tűzvezető rendszer. Várom a megoldást, ha valaki tudja, hogy ez mi lehet :) Az összefoglalás azért nagyon időszerű, mert ha pár éven belül megvalósulnak a hadiipari tervek, akkor utána... Jó, nem annyira időszerű, mert ha megvalósulnak ezek a gyártókapacitások, akkor a magyar félnek fognak termelni. De viszont ha az Airbus rotoragy gyárat veszem, vagy az Nobel Defense Panzerfaust gyárát veszem, azok lehet egyből exportra fognak termelni. Ki érti ezt? 

A cikkben van egy táblázat, ugyanezen forrásokra alapozva a titkosszolgálati eszközök import volumenéről is. Itt van egy kiugrás 2018-ban (majd 8 millió euro a korábbi 2-3 millió euro per év után), amit a szerző azzal hoz összefüggésbe, hogy elkészült az új titkosszolgálati központ (objektumot kellene írnom), és az ottani rendszerek működésével kellhetett.

Napjainkban egyre gyakrabban találkozhatunk a Hegyi Karabah Köztársaság (Arcah Köztársaság, Nagorno-Karabah) körüli évtizedes konfliktus újbóli fellángolásáról szóló hírekkel. Megannyi sajtóorgánumban hallhatjuk, olvashatjuk, hogy minden nappal egyre több helyen csapódnak be rakéták, civilek vesztik életüket a harcokban, illetve, hogy a nemzetközi közösség tűzszünetet szorgalmaz a két ország között. De mi vezetett el odáig, hogy az elhúzódó konfliktusból napjainkra újból egy állóháború kerekedjen ki?

A konfliktushelyzet évtizedekkel előtti kialakulásához nagyban hozzájárult Nagorno-Karabah elhelyezkedése: a mindössze 11 433 km2  területű délnyugat-ázsiai enklávé, Azerbajdzsán, Irán és Örményország között fekszik. Hegyi Karabah jogilag (de jure) Azerbajdzsánhoz, gyakorlatban (de facto) pedig Örményországhoz tartozik. A terület államiságát csak három, korlátozottan elismert állam, Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter-menti Köztársaság (Transznisztria), illetve Ausztrália Új-Dél-Wales állama és az Amerikai Egyesült Államok egyes területei, illetve 2020 október 16-a óta Milánó ismeri el.

Hegyi-Karabahot jelenleg 147 906 fő nevezi hazájának. Népességét tekintve az ország az elmúlt száz évben nagyot változott. A népszámlálások szerint Nagorno-Karabah lakossága 1939-ben mintegy 150 000 fő volt, melynek nagyjából 88%-át (132 800 fő) az örmény nemzetiségűek, és kicsivel több mint 9%-át (9 079 fő) a magukat azerbajdzsáninak valló lakosok tették ki. Az évtizedek során a társadalom szinte egynemzetiségűvé vált, ezt támasztja alá a 2005-ös cenzus eredménye: ebben az évben az országnak már csak hat lakosa vallotta magát azerinek, a későbbi, 2015-ös népszámláláson pedig már nem regisztráltak azerbajdzsáni gyökerekkel rendelkező polgárt.

A népesség nagy mértékű változásának okát a terület hovatartozásának évtizedes vitái között kell keresnünk. Habár az évszázadok alatt Örményország hegyi-karabahi területe megannyi nép fennhatósága alá került már, nagyobb etnikai konfliktusok egészen kicsivel több, mint 100 évvel ezelőttig nem fordultak elő. A ma Hegyi-Karabahként ismert terület az 1828-as türkmencsáji béke megkötése után az Orosz Birodalomhoz került, de a „modern”,  mai összetűzések elődjeinek tekinthető konfliktusok nem ekkortájt, hanem közvetlenül a Szovjetunió létrejötte előtt alakultak ki.

A viszályok kialakulásához nagyban hozzájárult a Kaukázusontúli Demokratikus és Szövetségi Köztársaság felbomlása. Az 1918-ban széthulló szövetség nyomán, rövid időre három ország jött létre, amely magában foglalta azokat a területeket, amelyeket ma Azerbajdzsánként, Georgiaként és Örményországként ismerünk. Míg Georgia ebben az időszakban viszonylag egyértelmű határokkal rendelkezett, addig Örményország és Azerbajdzsán között határviták indultak meg több terület, közöttük Hegyi-Karabah és Nahicseván miatt. (Nahicseván Azerbajdzsán 5500 km2 területű exklávéja, Hegyi-Karabahhoz hasonlóan ez a terület is többször gazdát cserélt az elmúlt évszázadban.) Tovább gerjesztették a feszültséget a két nép között olyan etnikai konfliktusok, mint az 1904-1905-ös bakui sztrájk, vagy az 1910-es örmény népirtás. A helyzet alakulásának szempontjából a bakui sztrájkot tekinthetjük a mérvadónak.  Az 1904 decemberében kirobbanó tüntetés alapkonfliktusa az, hogy a bakui örmény munkásság és középosztály életkörülményei sokkal jobbak voltak az azeri munkásokénál. Az elégedetlenség miatt a nemzetiségek között etnikai pogromok robbantak ki, a sztrájk vérfürdőbe torkollt, amely egy napjainkra állandósuló feszültséget teremtett a két népcsoport között.

Tüntetők azerbajdzsáni zászlókkal autóznak Isztambul belvárosában 2020. október 5-én.
(MTI/EPA/Erdem Sahin)

1920 áprilisában a Szovjetunió Vörös Hadserege megszállta Azerbajdzsánt. Az országban megkezdődött a szovjetizáció, illetve a megszállás következtében, a Vörös Hadsereg közvetlen fenyegetése és a bakui lázongások miatt az Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság felbomlott, helyette megalakult az Azerbajdzsáni Szovjet Szocialista Köztársaság (Azerbajdzsáni SZSZK). A szovjet hatás következtében Hegyi-Karabah helyzete többször is változott. Az első, nemzetek közötti összetűzéseket is erre az időszakra datáljuk, amely a Szovjetunió megalakulásával még inkább elmélyültek. 1920 november 30-án az Azerbajdzsáni SZSZK Forradalmi Bizottságának elnöke Nariman Narimanov és Azerbajdzsán külügyi népbiztosa, Mirza Huseynov bejelentette, hogy az Örményországgal folytatott területi vitákat elrendezték, és hogy ezentúl az Azerbajdzsáni SZSZK Hegyi-Karabahot, Nahicsevánt és Zangezurt az Örmény Szovjet Szocialista Köztársaság (Örmény SZSZK) részeként ismeri el.

Ezt a határozatott ugyan a Kaukázusi Kommunista Párt Politikai Bizottsága is deklarálta, azonban a terület Örményországhoz csatolása nem történt meg. A bejelentés után másnap Narimanov szerette volna semmissé tenni a döntést, emellett az ekkor már a nemzetiségi ügyek népbiztosának posztját betöltő Joszif Visszarionovics Sztálin – habár először támogatta Hegyi-Karabah az Örmény Demokratikus Köztársasághoz csatolását – hogy erősítse országának törökökkel való kapcsolatát, szorgalmazta, hogy az arcahi régiót inkább az Azerbajdzsáni SZSZK kapja meg. Ezen törekvéseit a karsi és a moszkvai egyezmények aláírásával véghez is vitte, így Hegyi-Karabah Azerbajdzsánhoz került. Az itt élő örmény lakosság azonban nem nyugodott bele a helyzetébe, többször is megpróbálták a hegyi-karabahi területet visszacsatoltatni Örményországhoz, de ez a szovjet ráhatás miatt évtizedekig megvalósíthatatlan tervnek bizonyult.

A nyolcvanas évek végére azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a Szovjetunió belátható időn belül szét fog hullani. Részben ennek is köszönhetően az örmények újra mozgolódni kezdtek Hegyi-Karabah visszaszerzésének érdekében. 1988. február 20-án kérelmezték a szovjet vezetőségtől Hegyi-Karabah Örmény SZSZK-val való egyesítését.  Ez az etnikai konfliktusok szempontjából viszont olaj volt a tűzre, miután Hegyi-Karabahban egyre csak fokozódott az azeriek elleni erőszak, erre pedig mintegy válaszul, Azerbajdzsánban örményellenes pogromok kezdődtek meg. Az erőszak olyannyira elharapózott, hogy 1989-re a konfliktus háborús méretűvé fokozódott, amelynek állóháborúvá alakulásához az adott zöld utat, hogy a Szovjetunió 1991-ben felbomlott. Így Örményországot és a függetlenségét még 1991. augusztus 30-án deklaráló Azerbajdzsánt a továbbiakban semmi sem állította meg abban, hogy a két ország kirobbantson egy évekig húzódó háborút. További katalizátorként hatott az helyzet végérvényes megromlására az, hogy 1991. szeptember 2-án Hegyi-Karabah is kikiáltotta függetlenségét. Ez után egy éveken keresztül húzódó háborús időszak következett az immáron független államok közös történelmében, egészen addig, amíg 1994. május 11-én, Biskekben a két fél megkötötte a háborút lezáró tűzszünetet. A mintegy hat évig tartó összecsapások több mint 30 000 áldozatot követeltek, és több százezer lakost kényszerítettek lakhelyük elhagyására. A konfliktus megoldására az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ, vagy angolul OSCE) létrehozta a Minszk-csoportot, amellyel az volt a cél, hogy az azeri-örmény háborúskodást elsimítsák. A fegyverszünetekkel ez nagyrészt sikerült is, azonban a területi vita továbbra is megoldatlan maradt. A két ország között továbbra is előfordultak kisebb fegyveres összetűzések, de egyik ilyen esemény sem okozott akkora konfliktushelyzetet, hogy abból háború kerekedjen ki. Az országok közötti konfrontáció legközelebb 2016-ban vált kritikussá, amikor április 2-án az azerbajdzsáni erők offenzívát indítottak az örmény erők által ellenőrzött területeken. A támadás indokaként Baku azt állította, hogy az civilek lakta területeken zajló örmény bombázásokra ad válaszlépést, de a támadás inkább az örmény védelmi vonal áttörésére irányult. A két ország többféle fenyegetést is támasztott egymással szemben, Azerbajdzsán felvetette Sztyepanakert bombázásának gondolatát, míg Örményország kilátásba helyezte Azerbajdzsán olajlétesítményeinek megtámadását. A fenyegetések azonban üresnek bizonyultak, ugyanis április 5-én a felek kijelentették, hogy a harcot felfüggesztik. A négynapos háború nem kapott nagy nemzetközi szerepet, csupán néhány állam szorgalmazta egy régóta várt békeszerződés megkötését, Törökország pedig kifejezte támogatását Azerbajdzsán irányába.

A komolyabb konfliktusok nélkül zajló négy év után a befagyott konfliktusból ismét egy háborús helyzet bontakozott ki. A viszonylagos csend után 2020-ban az örmény-azeri konfliktus újra kiélesedett. Július 13-án a kora délutáni órákban Hegyi-Karabah határain újból összecsapások kezdődtek. Az eszkaláció megfékezésére a Minszk-csoport már a nyári konfliktushelyzet első napján közleményt adott ki, amelyben felhívta Azerbajdzsán és Örményország figyelmét arra, hogy folytassák a tárgyalásokat a területi vitákkal kapcsolatban, emellett nemzetközi megfigyelők kihelyezést szorgalmazták a konfliktus követésére. A szeptembertől napjainkig tartó háborús helyzetet több hónapnyi feszültség előzte meg, amelyet olyan, kisebb események tarkítottak, mint a tűzszünet sokadszori megsértése, mind azeri, mind pedig örmény oldalról.

Az azerbajdzsáni védelmi minisztérium honlapján 2020. október 20-án közzétett videofelvételről készült képen az azerbajdzsáni hadsereg tüzérségi támadást indít a a többségében örmények lakta Hegyi-Karabahban. Az örmény védelmi minisztérium ismét arról adott hírt ezen a napon, hogy a hegyi-karabahi hadsereg lelőtt egy azerbajdzsáni harci repülőgépet, amit Bakuban tagadtak.
(MTI/EPA/Azerbajdzsáni védelmi minisztérium)

Azonban a nyári konfliktus jelenleg úgy tűnik, hogy nem „fagyott vissza”, és nem is kapott végleges lezárást. 2020. szeptember 27-én  harcok törtek ki Hegyi-Karabah területén. A jelenlegi konfliktus súlyosságát mutatja az is, hogy megannyi jereváni tanuló és lakos vonulna harcba önkéntesként az azeri erők ellen. Emellett a nemzetközi érdeklődés is fokozódott a harc iránt: Törökország zsoldosokat kezdett toborozni az azeri erők kisegítéséhez, Szíriából és Libanonból pedig örmények térnek haza csapataik megerősítésére. Az eldurvuló konfliktushelyzet megoldása azonban égetővé vált akkor, amikor a bombázások már nem csak katonai célpontok felé irányultak. A Hegyi-Karabahot érő támadások három nap alatt a 80 katona esett el, és 5 civil halt meg, másik 35 pedig megsebesült. Azóta, nagyjából két hét alatt összesen több száz civil vesztette életét, emellett tízezrek lettek áthelyezve, vagy veszítették el otthonukat. A civilek támadását a Nemzetközi Vöröskereszt is elítélte: Martin Schüepp, a Nemzetközi Vöröskereszt eurázsiai regionális igazgatója kifejtette, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni a civilek védelmében, emellett – a nemzetközi humanitárius jogok megsértésének elkerülése érdekében – kitért arra, hogy a helyi kórházakat és az iskolákat is meg kell óvni.

Október 2-án Örményország kihirdette, hogy kész a tűzszünet megkötésére. A konfliktushelyzet kezeléséhez Georgia is hozzá akar járulni: Salome Zourabichvili, georgiai elnök kijelentette, hogy Tbiliszi felkészült a Minszk-csoport tagjainak fogadására és egy találkozó megtartására. A tárgyalás végül a Minszk-csoport jelenléte nélkül, október 10-én, Moszkvában zajlott. A találkozón Oroszország, Azerbajdzsán és Örményország külügyminiszterei – Szergej Lavrov, Dzseihun Bairamov és Zohrab Mnatsakanyan – vettek részt. A három miniszter Vlagyimir Putyin orosz elnök által támogatott megbeszélése mintegy 10 órán át zajlott, de az összejövetel végül eredményesen zárult: sikerült megkötni a tűzszünetet, ami helyi idő szerint, aznap déltől hatályba is lépett. A megállapodást a nemzetközi közösség is üdvözölte, az ENSZ főtitkár, Antonio Guterres megkérte a feleket, hogy a helyzet helyreállításának érdekében tartsák tiszteletben a tűzszünetet, egyben megköszönte az Oroszországi Föderációnak, hogy vállalta a közvetítői szerepet Azerbajdzsán és Örményország között.

Házának romjain ülő férfit vigasztal egy azerbajdzsáni rendőr (jobbra) 2020. október 17-én, miután az éjjel örmény rakétatámadás érte az északnyugat-azerbajdzsáni Gandzsa városát. Azeri források szerint tizenhárom polgári lakos életét vesztette, ötven megsebesült. Az örmény irányítás alatt álló, vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahért vívott harcok az október 10-i tűzszünet ellenére kiújultak, Azerbajdzsán és Örményország egymást vádolja a megállapodás megsértésével.
(MTI/AP/Aziz Karimov)

Azonban úgy tűnik, hogy a tűzszünet nem sokat jelentett a harcban álló feleknek. A megállapodást már percekkel a szombati hatályba lépés után megsértették: az örmény védelmi minisztérium azeri bombázásokat jelentett egy örmény településen, illetve hírek érkeztek arról, hogy csupán öt perccel déli 12 óra után Azerbajdzsán offenzívát indított Hegyi-Karabah ellen. Azerbajdzsán pedig örmény csapásokról számolt be az ország területén. Az összecsapások folytatódtak, talán még nagyobb intenzitással, mint a tűzszünet előtt. A megállapodás megszegése óta állandósultak a Sztyepanakert elleni irányuló bombázások, illetve a konfliktus kezdete óta egyre gyakoribbá vált török gyártású drónok észlelése a Hegyi-Karabah légtérben, amely megteremtheti a lehetőséget arra, hogy a karabahi küzdelmekbe idegen erők is belépjenek. Ezzel kacsolatban az örmény elnök, Armen Sarkissian is úgy fogalmazott, hogy Törökországnak célja lehet egy „kaukázusi Szíria” létrehozása.

Az október 10-én megkötött, jobbára semmibe vettnek tekinthető fegyverszünet után 2020. október 18-án Örményország és Azerbajdzsán ugyancsak fegyverszünetet helyeztek kilátásba, amely azután vált fontossá, hogy Örményország éjszakai rakétatámadást indított az azerbajdzsáni Gandzsa városa ellen, ezzel legalább 13 civil életét kioltotta, és a város számtalan lakosát hajléktalanná tette. A két ország a helyzet további eszkalációjának elkerülése érdekében újból megegyezett egy október 18-i humanitárius tűzszünetben, azonban az éjféli hatálybalépés után, még az éjszaka folyamán, a Gandzsáért bosszúra felesküdött Azerbajdzsán az éjszaka folyamán újból támadást indított Hegyi-Karabah ellen. Ez újfent indokot adott arra, hogy az összecsapások folytatódjanak, hiszen láthatjuk, hogy amíg az egyik fél nem veszi komolyan a tűzszünetet, addig a másik fél – akár defenzíven, akár támadó jelleggel – fel fog lépni a saját területének megóvása érdekében.

Azeri tüzérségi támadásban megrongálódott épület udvarán nyávog egy macska Hegyi-Karabah székhelyén, Sztyepanakertben 2020. október 13-án.
(MTI/AP)

Ezek után feltételezhető, hogy Azerbajdzsán és Örményország mintegy harminc éves szélmalomharca Hegyi-Karabahért nem a közeljövőben fog véget érni. Hiába a nemzetközi közösség segítőkészsége, tekintve az azeri és az örmény érdekeket, a két nép közös történelmét és ragaszkodásukat Hegyi-Karabahhoz nem valószínű, hogy belátható időn belül olyan egyezség születhet a két ország között, amely támogatna egy hosszan tartó tűzszünetet, vagy esetleg egy, a befagyott konfliktust lezáró, sokak által várt békeszerződést.

Írta: Fuksz Emese

 

Felhasznált irodalom:

Ali Askerov (2020): The Nagorno Karabakh Conflict – The Beginning of the Soviet End.

Carey Cavanaugh (2017): Renewed Conflict Over Nagorno-Karabakh.

International Crisis Group (2005): Nagorno-Karabakh: Viewing the Conflict from the Ground.

Kiss Adrienn (2016): Konfliktusok és önrendelkezés a Kaukázusban. Letöltés dátuma: 2020.10.15.

forrás: http://real.mtak.hu/37522/1/11_Kiss20Adrienn_u.pdf

Mark A. Uhlig (Vol. 10, No. 4 (Winter, 1993/1994): The Karabakh War.

Public International Law and Policy Group (2000): The Nagorno Karabagh Crisis: A Blueprint for Resolution.

Szabó Mihály (2016): Befagyott Konfliktusok: Esettanulmány Hegyi-Karabah példáján keresztül. Letöltés dátuma: 2020.10.14.

forrás: https://kgk.sze.hu/images/dokumentumok/folyoirat/TGE_IV_evf02.pdf#page=97

Wagner Péter (2016/5): A „négynapos háború” Hegyi-Karabahban. Letöltés dátuma: 2020.10. 14.

forrás: https://kki.hu/assets/upload/5_KKI-tanulmany_AZE-ARM_Wagner_20160713.pdf

 

Görögországot egészen 2005-ig elkerülték a nemzetközi repülőnapok. A sajtó részére is korlátozott volt a bejutás a tizenöt aktív és a hét tartalék légibázis valamelyikére és a nagyközönség legfeljebb egy-egy nyílt napon nézhette meg a légierő eszközeit. Ráadásul a nyílt napok kivételével Görögországban tilos a katonai repülőgépek fotózása és ebben arrafelé nem ismernek tréfát. Pórul járt spotterek a megmondhatói, hogy milyen a görög vendégszeretet hatósági változata, ahol az olyan magyarázkodások, mint az úgy tudtam, az azt hittem és a jogom van hozzá, csak ronthatnak a helyzeten. Így hát, amikor 2005 júniusában hírét vettük, hogy a görög légierő szeptember 16. és 18. között az Athénhoz közeli Tanagrában nemzetközi repülőnapot rendez, a kiutazás mellett döntöttünk. A repülőnap sikerére egyfajta garanciát jelentett, hogy a kék-fehér görög felségjellel igen vegyes összetételű géppark repül, köztük egy-két, kihalóban lévő típus.

1. nap, péntek

Szeptember 16-án éjjel felültünk a SkyEurope athéni járatára és elrepültünk Görögországba. Az út szervezésekor szállást csak a fővárosban találtunk, ami azt jelentette, hogy naponta kellett ingáznunk a főváros és a nagyjából hatvan kilométerre lévő tanagrai légibázis között. (Ez persze különösebb gondot nem jelentett, sőt. Egy kicsit jobban beleláttunk az ingázó helyiek életébe.) A hajnali érkezésünkkel egy időben egy kiadós eső is megérkezett, ezért egy rövid pihenés után, csak dél körül indultunk el a szállásunkról, hogy megnézzük, hogyan jutunk el Tanagrába. A megoldás a metró és a Larissza pályaudvarról induló vonat kombinációjában rejlett. Athént észak felé elhagyva erdők, kopár domboldalak és kopott települések váltogatták egymást, majd egyórás vonatozás után megérkeztünk Inoiba. Ott várakozott az a motorvonat, ami ideiglenes jelleggel Inoi és a légibázis közötti alig két-három kilométeres pályán közlekedett. Menetrendje nem volt, amint elegen felszálltak rá, elindult és bedöcögött a tanagrai légibázis egyik bejárata mellé.

*

Tanagra a görög légierő egyik legfontosabb bázisa, a Mirage 2000-esekkel felszerelt 114. harcászati repülőezred otthona. A 2004-es athéni olimpia idején, amerikai AWACS támogatással, elsősorban ezek a Mirage-ok biztosították a főváros légterét az esetleges repülőgépes merénylők ellen. A bázisra egy alapos ellenőrzés után mehettünk be. Kértek valami papírt, hogy bejelentkeztünk a szervezőknél, majd áttereltek a repülőterekről ismert ellenőrző kapun, végül udvarias határozottsággal átvizsgálták a csomagjainkat.

A statikus bemutatóra fedezékbe állított Mirage 2000-es fegyverzettel körbevéve. 

Tanagrában a görög légierő ipari háttere is jelen van, ezért a szervezők az egyébként minősített területnek számító hangárt is megnyitották a látogatók előtt. Nagyvonalú gesztus volt ez egy olyan országban, amely igen ritkán tárja civil szemek elé a bázisait. A Hellenic Aerospace Industry két részre osztott hangárjában, típusonkénti szektorokban elhelyezve több mint harminc repülőgép állt, többségében emelőkön, a karbantartás és korszerűsítés különböző stádiumában. A hatalmas csarnokban Mirage 2000, F-4 Phantom II, A-7 Corsair II, T-2 Buckeye típusokba lehetett betekinteni a szó szoros értelmében, mivel a gépek többségéről lebontott vagy lenyitott burkolat feltárta azok belső szerkezetét. Ebben a részlegben kapott helyet néhány UH-1-es helikopter is, katonai, rendőrségi és civil színekben, már amennyire a lemaratott festék maradványaiból meg lehetett állapítani. A gépek mellett különböző tablókon mutatták be, hogy melyik típuson milyen fődarabokat és berendezéseket javítanak vagy korszerűsítenek Tanagrában. A hangár másik, huszonkét méter magas csarnokában az ugyancsak megbontott C-130 Herculesek közé egy P-3 Oriont zsúfoltak be. Mondani sem kell, hogy a hangár a műszaki részletek iránt érdeklődők és a makettezők számára fantasztikus lehetőségeket kínált, de a fotózást és a gépek oldalszámának felírását kihelyezett táblák és civil ruhás felügyelők tiltották. (Az internetet böngészve azért találni néhány fotót a hangárbelsőről…)

A hangár mellett Orionok, Corsairek és egy RF-4-es felderítő maradványa nézett szembe a lassú elmúlással.

Ez már a hangár melletti nagyméretű zóna. Az arizonai sivatagi tárolóból elővett P-3B Orionokat a felújítást követően a haditengerészet igényei szerint, de a légierő üzemeltetésében repülték a görögök.

A CL-415MP a tengeri kutató-mentő változata a leginkább tűzoltógépként ismert típusnak.

Egy vadonatúj EMB-145H AEW-gép. A típust nem sokkal az athéni olimpia előtt rendszeresítették, hogy a játékok idején már részt vehessen a légtér ellenőrzésében.

*

A nagygépes állóhelyet és a statikus kiállítás másik helyszínét összekötő területen kiállítási célra felújított T-33-as, F-86-os, F-102-es, F-104-es, F-5-ös és három Mirage F.1-es szemléltette a görög légierő sugárhajtású történetének letűnt korszakát. Az F-5-ös kivételével valamennyi Tanagrában szolgált.

*

Ez megint egy újabb zóna, amelynek a berendezését még nem fejezték be. Sajnos a felhőzet továbbra is egybefüggő volt, és csak estefelé kezdett szakadozni annyira, hogy már bízhattunk a másnapi jó időben.

Egy aktív old timer, a Szalonikiből érkezett C-47D, amely úgy nézett ki, mintha akkor jött volna le a gyártósorról. A Skytrain utolsó példányát 2008-ban vonták ki a görögök.

A spanyol műszaki egy ideig ügyködött a zaragozai ezred EF-18-asán, aztán nyitott fülketetővel és a működő földi áramforrással otthagyta az egészet.

Helyére tolják a statikus bemutatóra szánt F-4E Phantom II-t. A kilencvenes években indított Peace Icarus 2000 program keretében harminckilenc gépen hajtották végre az IFF-et, a radart, a navigációs, kommunikációs és fegyverrendszert érintő korszerűsítést - az első gépen Németországban, a többin Tanagrában.

Az F-4E mellé egy RF-4E felderítőt tolnak. Az egykori Luftwaffe-gép eredeti kamuflázsát megtartották és kiegészítették a gép feladatkörére utaló humoros festéssel.

Ma már nem a Kísértet tartja szemmel Görögországot; az RF-4-eseket 2017-ben kivonták a szolgálatból.

Egy Phantom fékernyőtokja, betöltésre készen.

A repülési készség felmérésére és az alapkiképzésre az amerikai T-41-est (Cessna 172) használták a görögök. Ha a jelölt ezzel a jóindulatú géppel sem boldogult, a képzésébe nem volt értelme több időt és pénzt fektetni.

Ez is egy Cessna, csak egy számmal nagyobb. A görög parti őrség F-406-osának orra alatt egy FLIR segíti a kutatást.

Ha szépségversenyen nem is indulhatna a haditengerészet SA 319B Alouette III-asa, a repülési tulajdonságai kiválóak. A gép orrára időjárás radar, két oldalára felfújható úszó került, a vízi kényszerleszállás esetére.

A görög állami egészségügyi szervezet, az EKAB Agusta A 109-ese. A tengerbe nyúló Görögország legtöbb forgószárnyasát, így ez a mentőhelikoptert is a vízre szálláskor automatikusan felfújódó úszókkal látták el.

A Huey olasz gyártású, AB 205-ös változata kutató-mentő szerepben.

A görög szárazföldi erők AH-64A Apache harci helikoptere. Az 1995-ben beszerzett húszgépes Apache-flottát 2007-től tizenkét új AH-64DHA követte.

A tandem forgószárny elrendezésű CH-47DG Chinook 1981 óta repül a görög hadseregnél.

Egy AGM-119 Penguin hajó elleni rakéta a haditengerészet S-70B Aegean Hawk helikopterére függesztve.

Az ezredfordulón rendszeresített AS 332C1 Super Pumákat az Égei-tenger hajóforgalmának ellenőrzésére és kutató-mentő feladatokra használják. Mindehhez felszíni radarral, FLIR-rel, fényszóróval, 270 kg teherbírású csörlővel, ledobható mentőtutajjal és egészségügyi eszközökkel szerelték fel a helikoptert.

Közben érkeznek a külföldi vendégek gépei, amelyeket a hajtómű leállítása után vontatók juttatnak a statikus soron kijelölt helyükre. Itt a németországi Spangdahlemből érkezik az amerikai légierő F-16-asa...

…itt pedig a románok MiG-21UM Lancer B-jét simogatja a lemenő Nap fénye.

Este az utolsók között hagytuk el a bázist és már sötétben érkeztünk vissza Athénba, ahol egy remek vacsora közben megterveztük a másnapot.

2. nap, szombat

Szombaton, az Inoi vasútállomáson a légierő busza várt ránk. Átadták a belépésre jogosító nyakbavalót, majd a busz behajtott a bázisra, megkerülte a futópályát és a készültségi Mirage 2000-esek fedezékeinél letett bennünket.

A görög gépek szombaton nem repültek, kivéve egy Herculest, amely egész nap ingázott. A levegő ezen a napon a külföldieké volt. Nagyjából azt lehetett látni, amit minden repülőnapon, ezért inkább elindultunk, hogy napunkat a statikus sorra időközben beállított repülőgépek és helikopterek között töltsük.

Az amerikai légierő egykori gárdista Phantomja, a három hónappal később felszámolt 337. század színeiben, a század nevére (Fantasma - Szellem) utaló festéssel. Az F-4E SRA (Southeastern Regional Agreement) gépekért cserébe az USAF tovább használhatta görögországi bázisait.

Némi csalódással tapasztaltuk, hogy a Krétán állomásozó, illeszkedő tartályos F-16C Block 52+-ból csak egy példányt állítottak ki, azt is egy fedezék árnyékában.

Rendőrségi EC 135T1-es. Magyarországon a következő évben, a légimentőknél állt szolgálatba a típus.

A tűzoltóság több helikoptert is átrepült Tanagrába. Az egyik egy AS 332L1 Super Puma volt.

Agusta A 109A a görög nemzeti légitársaság, az Olympic Airlines színeiben.

A felszíni kereső radarral és merülő szonárral felszerelt AB 212-esek elsődleges feladata a hajók és tengeralattjárók felderítése.

Az ingázó görög Hercules.

A nagygépes sor végére egy vadonatúj görög C-27J Spartan szállítógép került.

A horvátok An-32B-je Zágrábból érkezett.

Egy intés a nézők felé a brit Harrier GR7-es pilótájától.

A csónaktestű PBY-5 Catalina vízre és szárazföldre egyaránt le tud szállni, a felhajtható úszók repülés közben a szárnyvéghez simulnak.

A lengyel légierő légcsavaros-gázturbinás PZL-130 Orlik kiképzőgépe gurul a felszálláshoz. Az első változatokban még csillagmotor volt, amit a későbbi példányokban kanadai Pratt & Whitney PT-6-os vagy cseh Walter M601-es gázturbina váltott.

A kínai alkatrészekből Egyiptomban összeszerelt K-8E sugárhajtású kiképző és könnyű támogató gép az egyiptomi légierő Silver Stars kötelékének színeiben.

Ugyancsak kiképző és könnyű támogató típus a román IAR-99 Soim.

Az osztrákok Saab 105-ösük hajtóművét napoztatják.

A francia Rafale, különösen a kétüléses B változat ekkor még újdonság volt a repülőnapokon.

Egy korhű festéssel ellátott Bücker 131 Jungmann. A háttérben jól látszik, hogy bár a fedezék nem átgurulós, de a hátsó, eltolható ajtóknak köszönhetően indítani lehet benne. 

A fenti képek természetesen csak a felhozatal töredékét mutatják, hiszen a különböző cégeket nem számítva közel húsz ország légiereje szerepelt az Arhangelos 2005 statikus vagy dinamikus bemutatóin.

3. nap, vasárnap

A napfelkelte ismét a vonaton talált bennünket. A bázishoz érkezve láttuk, hogy ez a nap más lesz, mint az előző kettő, mert a bejáratnál hatalmas tömeg verődött össze. Ettől függetlenül hamar bejutottunk, a tömeggel kapcsolatos élmények inkább kijövetelkor értek bennünket.

Az előző nap végignézett nagygépes előtéren immár egy világosszürke svéd és egy sivatagi festésmintájú marokkói Hercules is parkol.

A Phantom földrengető startja után következett az A-7-es jóval komótosabb felszállása, majd a két régi darabhoz a levegőben csatlakozott egy-egy F-16-os és Mirage 2000-es, hogy kötelékké összeállva megnyissák a repülőnapot.

A „szellemes” Phantomról már esett szó, az A-7 Corsair II-ről még nem. A szubszonikus csapásmérő hatvan együléses és öt kétüléses példányát 1975-ben vette át a görög légierő és ezzel az USA és Portugália után a típus harmadik üzemeltetője lett. 1993-ban további ötvenkét darabot szereztek be, amelyek az F-104-eseket váltották Araxoszban. 2002-ben ugyanitt vonták össze a maradék A-7-est, és a típus végül 2014-ig maradt rendszerben.

A drótkerítés mögötti fedezékeknél, a készültségi állóhelyen két Mirage 2000-es körül kezdődött sürgés-forgás és a pályatisztító kocsi is le-fel járkált, szorgalmasan söpörve és porszívózva a gurulóutat.

A Mirage-ok indítása után a gurulóút gyalogosforgalmát leállították, a kapukat félregördítették, majd a deltaszárnyú vadászok a nézők sorfala között a pályára gurultak és azonnal elstartoltak.

A forgatókönyv szerint ezek a repülőteret oltalmazó gépek fogadták azokat az F-16-osokat, amelyek a csapásmérő kötelék előtt söprögettek. Látványos, kis magasságú légiharc bontakozott ki az elegáns Mirage-ok és a két szárny alatti póttartállyal terhelt Falconok között. A gépek utánégetői folyamatosan működtek, és szűk körön fordulózva, intenzíven manőverezve, időnként hatalmas páraleválásba burkolózva, a nézők előtt maradva légiharcoltak. Miután a derekasan küzdött Mirage-ok leszálltak, begurulásuk közben érkezett a bázis fölé a csapásmérő kötelék, hogy egy repülőtér elleni támadást mutasson be. A kelet felől géppárban érkező támadók kis magasságban, a futópálya két oldalán húzódó gurulóutak felett húztak át. A támadást négy F-16-os nyitotta, majd négy F-4-es következett. A Phantomok után négy Corsair húzott át, köztük kétüléses változat is. A támadásból először a géppár vezére vált ki egy húzott jobb fordulóval, majd amint átrepült kísérője felett, az követte, kis magasságra süllyedtek és eltűntek az északra lévő hegyek mögött. A támadást két RF-4E felderítő zárta, és miután kameráikkal megörökítették a támadás eredményét, követték a csapásmérőket. Rövid csend után a gépek északról, a terep takarásából kiemelkedve megismételték a támadást. Ezúttal szemből érkeztek és a nézők felett átrepülve, a légvédelem dolgát nehezítendő, folyamatosan manőverezve süllyedtek a mögöttünk magasodó hegyek közé. Az egyik támadót „találat érte”, mert a harci kutató-mentők AS 332C1 Super Puma helikopterei elindultak, hogy felvegyék a „katapultált pilótát”, azaz megtartsák bemutatójukat. Amíg a Pumák dolgoztak, két F-16-os a levegőből biztosította a területet. A mentőakció befejeztével és a Falconok távozásával a nap rövid, de annál látványosabb bemutatója véget ért, hatása azonban még egy ideig érezhető volt a közönségen. (Természetesen ide kívánkozna a bemutató képes illusztrációja, de csak videó felvétel készült, ami azóta is egy kazettán lapul, várva, hogy valaki egy értékelhető anyaggá szerkessze.)

A görög légierő leendő vadászpilótái az amerikai T-2C/E Buckeye típuson kapták a haladó és harcászati kiképzést a kalamatai kiképző ezrednél.

Ugyancsak Kalamatában üzemelnek a T-6A Texan II-esek, amelyeket 2000 augusztusa és 2003 májusa között rendszeresítették. A huszonöt alap gép mellett húsz felfegyverezhető változatot is beszereztek a görögök.

A görög haditengerészet egyik korszerűsített S-70B Aegean Hawk helikoptere a levegőben.

A légibemutató után a statikus soron nézelődtünk, majd a büféhez mentünk, hogy valami ennivaló után nézzünk. Itt egy kis ízelítőt kaptunk a görög temperamentumból. A büfésátrakat már lerabolták, pedig még rengeteg éhes ember állt sorba. A várakozók két külön sort nyitottak, két táborra oszlottak és jól összevesztek. Mindenki üvöltözve, hadonászva védte a maga igazát, és a vitába még többen kapcsolódtak be. Mivel úgy gondoltuk, hogy a szendvicshiányt ez a vita nem oldja meg, továbbálltunk azzal, hogy majd Athénban eszünk. Lassan úgyis indulni kellett, ha el akartuk kerülni a távozó tömeget (nem sikerült). Még egyszer bementünk a hangárba megnézni a javítás alatt lévő gépeket, elvégre ilyet nem láthatunk mindennap, aztán végleg búcsút mondtunk a reptérnek.

A ma már nem létező Hellenic Star Airways négy hajtóműves Dash 7-ese a hangár mögött, javításra várva.

Dodge-ok, más-más korszakból.

A reptéri kegyhelyet a tanagrai repülőszázadok emelték a hatvanas években.

A bázis melletti állomáson már rengetegen vártak a motorvonatra. Az meg is érkezett, húsz méterre a peron végétől megállt, a várakozó tömeg pedig megrohanta. Tenyerükkel az ajtókat csapkodták, és kiabálva követelték azok nyitását. A szerelvény hamar megtelt, kapaszkodás nélkül sem lehetett volna elesni, az ajtók bezárultak, de a vonat nem indult el. A levegő fél percen belül nagyon fullasztóvá vált. Az utazóközönség ezt is üvöltözéssel reagálta le és ismét az ajtók nyitását követelte – ezúttal belülről. Végül elindultunk és pár perces fuldoklás után begurultunk Inoiba. A rengeteg ember úgy szétszéledt, mintha ott sem lett volna és az Athénba tartó vonatra már csak kevesen szálltunk fel. A főváros felé vonatozva úgy döntöttünk, hogy a Larissza pályaudvarról kimetrózunk Pireuszba.

A metró az utolsó szakaszt már a felszínen tette meg, és befutott a fedett végállomásra. Itt napszemüveget áruló bevándorlók lepték el a teret, akik a direkt marketing sajátos értelmezésében, kikerülhetetlenül állították fel standjaikat.

A kikötőben a jellegzetes tengerszagot a gázolaj, a kipufogógáz és a szemét bűze egészítette ki. Lepusztult épületek földszinti üzlethelyiségeiben különböző irodák voltak és egy-egy étterem, rejtői fazonokkal az asztaloknál. Mindenfelé nagytestű sirályok sétáltak, a mólóknál hatalmas kompok álltak, többnyire tattal a partnak, hogy a hajótest kinyitható hátuljába behajthassanak a kocsik. Akárcsak egy repülőtéren, itt is gurulóbőröndös turisták siettek, akik tiszta ruházatukkal nagyon kilógtak a piszkos környezetből. Nem maradtunk sokáig, visszametróztunk a belvárosba, hogy a már megszokott helyen elfogyasszuk utolsó athéni vacsoránkat.

Este fél tízkor behúztuk magunk mögött a szállásunk ajtaját és elindultunk a Syntagma térre, majd onnan szűk utcákon át az Akropolisz felé. Az emelkedő utcákra nyíló éttermek mellett kóbor kutyák kutattak élelem után a szemétben. A részben felállványozott és ragyogóan kivilágított Akropoliszra és az egész fővárosra egy sziklából emelt dombról nyílt kilátás. Készítettünk néhány fotót, majd leereszkedtünk az ezernyi turistalábtól koptatott, csúszós köveken és visszasétáltunk a városközpontba. Egy nagy adag kávét kortyolgatva elnézegettük az éjszakai gördeszkázókat és a Parlament épületénél őrt álló katonákat. Az éjjel kettőkor induló repülőtéri buszon már mi is ott ültünk, hogy azután hajnalban a SkyEurope Boeing 737-ese hazarepítsen minket.

* * *

Fotó: Szórád Tamás

Október 24-én éjjel sokáig fent voltam, sok mindent olvastam. Például megtanultam, hogy nem csak 1956-ban voltak emlékezetesek október napjai a Közel-Keleten, hanem az 1973-as Yom Kippuri háborúban is, remélem lesz időm még írni erről mert nagyon érdekes vontakozásai vannak mind a USA-NATO mostani kapcsolata szempontjából, mind az egymásnak feszülő amerikai érdekek kapcsán. Kissingernek olyan mondatait olvastam tegnap Izrael és Egyiptom kapcsán, amit ma Putyin is mondhatna Örményország és Azerbajdzsán kapcsán. De amit most meg akarok osztani, az a mi 1956-os forradalmunkhoz kapcsolódik. Molnár Györgynek (gondolom a hadtörténészről van szó) dobta fel az FB az egyik tanulmányát, elemzését 1997-ből: A szovjet hadsereg magyarországi hadjárata 1956-ban (Beszélő). 

Nagyon jó, mert rövid, világos felépítésű és szinte csak elemzés van benne sok olyan szemponttal, amivel én (akinek 56 kivül esik a figyelmén), még alig találkoztam, és sok érdekes információval. Az írás a Magyar Honvédség, a Vörös Hadsereg és a felkelők tevékenységét, harceljárásait, stratégiai és takitkai lépéseit, lehetőségeit mutatja be, olvasmányosan és gördülékenyen. 

Néhány idézet: "Október 23-án a Magyar Néphadsereg rendelkezett azzal az erõvel, amelynek szakszerû bevetése esetén a forradalom megtorpan vagy pár nap alatt elbukik. Budapesten 6000, a város 120 kilométeres körzetében 26 000 katona állomásozott, 350 páncélossal. Ezeket azonban elaprózva, sokszor lõszer és minden megelõzõ felkészítés nélkül küldték a fõváros utcáira" 

Figyelemre méltó az átáltt honvédek és a fegyvernemi hátterük összefüggése: "Figyelemre méltó, hogy azok a tisztek, akik a felkelõk oldalára álltak, Malétertõl Rémiás Pál hadnagyig, aki Soroksárt, vagy Kõrösi Sándor fõhadnagyig, aki Csepelt védte, zömmel a hadsereg technikai fegyvernemeihez tartoztak. Maléter és Pálinkás (Pallavicini) Antal õrnagy, aki Mindszenthyt kísérte Budapestre, a Horthy-hadsereg egykori páncélos fegyverneménél kapták a korabeli csúcstechnológiára és a progresszív katonai, sõt társadalmi gondolkodásra is kiterjedõ kiváló kiképzésüket. Rémiás, Kõrösi és számos kivégzett társuk a Budapestet oltalmazó légvédelmi tüzérséghez tartoztak, s a tüzérségnek ez az ága a fegyvernem legintellektuálisabb, legtöbb szakmai tudást megkívánó ága. E sorok írójának nagyapja (Nagy Kálmán tüzér alezredes) nem élte ugyan meg ’56-ot, de szintén csak tüzértechnikai szakismeretei mentették át egykori „Horthy-tiszt” létére a Néphadseregbe. Érdekes módon a leginkább technikai fegyvernemnél, a repülõknél sikerült a kommunista tisztogatás a legjobban, amit a szürkébb fegyvernemeknél már nem tudtak ilyen hatékonyan végigvinni. A szakismeretekhez kötött páncélos- és tüzércsapatoknál szolgált a legtöbb régi tiszt, de a legtöbb az átlagnál jobban képzett sorkatona is." 

A szovjet jelenlétről: "Október 24. és 30. között Budapest utcáin valóban elkeseredett harcokat vívtak a szovjet csapatok, de fõként azért, mert nem harcra, csak erõdemonstrációra készültek. Errõl árulkodik az is, hogy Lascsenko tábornok, majd a 24-én hajnalban Moszkvából érkezõ Malinyin vezérkarifõnök-helyettes és Styepcsenko politikai fõcsoportfõnök-helyettes nem a városon kívül vagy a város egy jól védhetõ, elszigetelt pontján, hanem a belvárosban, a Honvédelmi Minisztérium épületében rendezkedett be. Azt hitték, hogy a magyar hadsereg békeidõbeli központjában, a minisztériumban mûködik a parancsnokság. Ehelyett azonban a folyosókon és a szobákban zavarodott törzstisztek értekezletrõl értekezletre mentek, helyezkedtek, szervezkedtek és fedezték magukat." 

Nagyon érdekes gondolat ez is:"Ezt tetézték az olyan primitív szakmai hibák, mint amikor többször is küldtek éleslõszer nélküli lõfegyverrel csapatokat tömeget oszlatni. Bármilyen cinikusan hangzik, amit írok, de katonai szempontból ilyenkor két lehetõség van: vagy egyáltalán nem beavatkozni a helyzetbe, vagy megismételt sortüzekkel megfélemlíteni a tömeget. A lõszer nélküli fegyveres katona nem más, mint a jövendõ felkelõk elõzékeny fegyverszállítója." 

A városi hadviselésről is nagyon érdekeseket ír, de amikor ezt olvastam, Moszul jutott eszembe: "Az is furcsa, hogy a Vörös Hadsereg annyi második világháborús utcai harc után ’56-ban nem rendelkezett az ilyen ostromra szakosított rohamutász csapatokkal. A németek például, amikor elérték Sztálingrádot, rendkívüli sürgõsséggel, légi hídon szállítottak oda hat zászlóalj rohamutászt. Az ügy fontosságára jellemzõ, hogy volt köztük olyan egység, amelyet Franciaországból és a Balkánról csoportosítottak át. Csak az ilyen, lángszóróval, robbantó eszközökkel, mindenféle ostromeszközzel felszerelt szakcsapatok képesek viszonylag kis véráldozatokkal elfoglalni egy-egy megerõdített várost. A hagyományos masszív középületek és bérházak ugyanis romos állapotban sokszor jobban védhetõk, mint amikor még szerkezetük nagyjából ép. Ezért veszélyes a támadóra is, ha túl nagy tüzérségi összpontosítással nekifog rommá lõni egy várost. Gyakran megesett már, hogy éppen ezzel juttatta újabb védhetõ állásokhoz ellenfelét. (Erre a legismertebb példa a Monte Cassinó-i apátság, amelyet a németek meg sem szálltak, amíg a szövetségesek le nem bombázták, utána viszont fél évig védték a romokat.)"

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) kiadta az európai légiközlekedésre vonatkozó közös ajánlásokat, amelyek biztosítják a repülőterek járványidőszak alatti biztonságos működését.